Kardomias, azaz apja, a Cornus méneshez tartozott, míg anyja Laime, egy egyszerű vándorként élt. Szerelmük kezdettől fogva átkozott volt, ugyanis Laime apja gyűlölte a Kardomias ménesét, ezért az elején megmondta lányának, hogy mondjon le a szerelméről. A fiatal kanca azonban megtagadta apja parancsát, és még aznap elszökött párjához, hogy együtt éljék le boldogan az életüket. Vagyis ezt tervezték. Pár év elteltével megszületett az első csikójuk, Dalavesta. Kicsinyüket hatalmas szeretetben nevelgették a méneseben, úgy tűnt csodás életüket semmi sem ronthatja el, amit fokozott az is, hogy két évvel később megszületett az újdonsült családtagjuk is, Vanalgur. Egy nap azonban minden megváltozott. Laime apja ismét megjelent egy éjjel, és elszörnyedve látta, hogy lányának egy Cornus-tól születtek csikói. Abban a pillanatban elhatározta, hogy megöli apjuk a és a kicsiket,hogy lányát visszakaphassa és olyan ménnek adhassa, aki meg is érdemli. Terve azonban kudarcba fulladt mert Kardiomas időben észbe kapott, ahogyan a fölé magasodó alak agancsait épp rá meresztette, álmából fölkeltve. Hatalmas küzdelem vette kezdetét, lassan úgy elfajultak a dolgok, hogy a harc élet halál kérdésévé vált. Laime könyörögve üvöltözött nekik hogy hagyják abba, mert megölhetik egymást, de mintha falnak beszélt volna, folyatták tovább a küzdelmet. A kanca reménykedve közelítette meg őket, ám az ütközetbe belefelejtkezett mének agancsai egyenest a kancába fúródtak. Az egész ménest felkeltő hangzavar hirtelen elhalkult, síri csönd lepte be az erdőt, mintha egy pillanatra megállt volna az idő. Kardomias és apja tehetetlenül figyelte Laime halálát, akinek utolsó kérése az volt, hogy béküljenek ki, és soha többé nem vitatkozzanak. A napokon át gyászoló két mén, nem tartották be ígéretüket, egymástól messzire elvándoroltak. Kardiomas megkért egy fiatal kancát, hogy vegye szárnya alá két gyermekét, aki szíves örömest elfogadta az ajánlatot, ám sajnálattal nézte végig ahogy egy apja elhagyja gyermekeit, hogy elfeledhesse múltját. Nem volt tőle a legjobb választás, ám a pillanat hevében mindenből elege lett, majd eltűnt. Azóta jó pár év telt el, Dalavesta tett pár olyan dolgot, ami miatt kitaszították maguk mellől , míg le nem süllyedt az alárendelt rangig. Nem is bánta soha sem, hogy mindenki lenézte őt és kegyetlenül bántak vele, egyedül ürességet érzett, fájt neki hogy apja otthagyta őket, csak is magára gondolva, nem pedig arra, hogy a jövőben mi lenne jobb nekik.