Név: Merdor

Nem: mén

“Mert ugye halhatatlanok csak az istenek lehetnek.”

Merdor az egyik legöregebb Örökkévaló. Nem azért, mert idősebb volt, mint a többi ló, amely a Kút vizébe kortyolt, hanem mert az elsők között volt, akik megtették. Őt nem hajtotta hatalomvágy, csupán kíváncsiság. Történetét mégsem itt illene kezdeni. Merdor a Katopyris ménesbe született, évszázadokkal ezelőtt. A ménesvezér fiaként élte életét. Egy percig sem volt kérdéses, hogy apja halála után ő fogja átvenni annak megüresedett helyét. Talán ez volt az első vezér váltás a Katopyrisben, amely vérontás nélkül zajlott le. Merdor bölcs uralkodó volt, magasan kiemelkedett a többi pegazus közül, mind észben, mind testi erőben és méretben. Mindenki nagy, tisztelettel és boldogsággal teli jövőt jósolt neki. Amikor felbukkant a Kút, ő önként vállalta annak vészterhes feladatát, hogy rájön mit ad a lovaknak. Ekkoriban még nem tudták mire is jó a Kút vize. Ő ivott belőle, bizonyítva ezzel bátorságát. Nem vett észre semmiféle hatást… egy ideig. Ám amíg a többi ló körülötte megöregedett és meghalt, ő fiatal és életerős maradt. Erre a szörnyűségre csupán akkor döbbent rá, amikor fia, idősen és megtörten elhalálozott. Pedig ő át akarta neki adni a helyét, akárcsak az ő apja neki egykoron. Ráeszmélt a Kút szörnyű erejére és fájdalmában önkéntes száműzetésbe vonult. Azóta sem látta senki sem.
Máig megőrizte józan eszét, bár a Kút nyomokat hagyott egykoron tiszta és nemes lelkén. Mostanság könnyen felbosszantható, néha kis semmiségekért is képes törni, zúzni. Épp ezért kerüli a társaságot, ha csak lehetséges eltűnik a lovak közeléből. Testét számtalan jel és minta borítja, ezekkel vezekel bűnéért.