Név: Nocturnus Mortifer

Külső tulajdonság: Nem a legmagasabbak közé tartozik, de nem is alacsony. Voltaképpen, a legtöbb ménhez viszonyítva alacsony, ámde mégis fürge, apró lábai nagyon erősek, és képes nagyon sebesen futni felük. Nemesi kiállása van, és szinte mindig szögegyenesen és büszkén jár. Szürkés, világosbarna testét pont keresztbe szeli, egy hatalmas fehér sáv, mely a mellső lábait, szügyét és a nyakának egy részét öleli körbe. Ezen a sávon kívül, egész testét sötétszínű csíkok zárják ,,ketrecbe". Homlokát, az orrához közelítve két hegyes szarv ékesíti, melyeknek végei olykor olykor türkizzöldes fényben csillannak meg, akárcsak apró szemei. Sörénye dús, és sötét szürke, és számos helyen lehet felfedezni benne, a türkizzöldes árnyalatokat, akárcsak a szeme, és a szarvak végei. Ez a szín adja farka végének is színét, mely sörényével ellentétben hófehér, szintén dús és selymes illetve nagyon-nagyon hosszú. Az összkép egy méltóságteljes, büszke mén, nagyon nagyon szokatlan, és ellentmondásos külsőbe csomagolva. Sokakat elrettent. Éjszaka, ha a Hold halványan dereng, az egész lóból csupán a türkiz villanás látszik.

Belső tulajdonság: Önfejű és nagyon makacs, talán ez a két legfontosabb és legkiemelendőbb információ Nocturnusról. Neki aztán senki sem képes megmondani, hogy mit csináljon, azonban ez nem azt jelenti, hogy másokat nem hallgat meg, és nem ad a véleményükre. Nagyon is sok figyelemmel kíséri ám. Szeret társalogni, de nem egy óriási társaságban. Személyes beszélgetéseket szeret folytatni, és imád a múltjáról mesélni. Nocturnus sok vidéket bejárt már, ezért sok tapasztalattal rendelkezik. Csodálatos helyeket fedezett fel, és most ez a vidék van soron. Szereti az újdonságokat, és a meglepetéseket, továbbá imádja a hűvös őszi napokat, az avar illatát. Vannak habókjai, amiken egyesek nagyon nevetnek, például retteg a gilisztáktól. Majdhogynem úgy remeg, mint a kocsonya, ha esős időben előbújnak és meglát egyet is. Ilyenkor legszívesebben elbújna egy sötét barlangban, mire a gilisztaszezon véget ér. Nem mondanám romantikusnak, és kedvesnek sem. Inkább egy komoly, és hidegvérű ménről beszélhetünk, aki ellenben, udvarias és tisztelettudó. Bár gyakran van csipkelődős kedvében, gúnyolódik, satobbi. Egyébként van humorérzéke, tehát aki el tudja őt viselni, még jól is szórakozhat vele. Egyedül testvérével, Amannal (Aquamanile) szokott gyöngéd és gondoskodó lenni. Nagyon mély a köztük lévő kapcsolat, és ekkora szeretetet, még talán nem látott a világ. Nagyon vigyáznak egymásra, minazonáltal, engedik egymást szárnyalni. A legjobb barátok, mindent megosztanak egymással, és mindenben segítenek is. Nocturnus számára soha senki nem volt még a testvérén kívül ennyire fontos. Érzelmeit remekül tudja kordában tartani, bár a legtöbben azt gondolják róla, hogy nem is vannak neki. Pedig nagyon kis művészlélek, ha valaki huzamosabb ideig képes megmaradni mellette, az fel is fedezheti. 

Előtörténet: Izland hideg vidékén született, ahol egy apró ménesben nőtt fel. Egy évvel később megérkezett Aman, a húga, akitől születésétől fogva el sem lehetett Nocturnust szakítani. Mindig babusgatta aztán pedig együtt játszottak, nőttek fel, és éltek meg rengeteg kalandot. Mindig messzire elcsatangoltak a ménestől, amiért mindig nagyon megszidták őket. De ők fittyet hányva a szabályokra és intő szülői szavakra, mindig újabb veszély után kutattak. A kedvenc helyük a fekete homokos tengerpart volt. Gyakran fröcskölték egymást a jéghideg vízzel, és kagylókat kapartak ki a homokból. Mondanám, hogy homokvárakat is építettek, de az nem lenne olyan szavahihető. Aman nagyon imádta a vizeket, mindig, akárhányszor csak tehette, minden folyóban pancsolt, úszkált és a legapróbb pocsolyába is előszeretettel ugrált bele. Nocturnus nem nagyon volt oda ezért, de elnézte a húgának, ahogy minden más hibáját is. Ráadásul, Aman volt az aki mindig megmentette őt a giliszták támadásától. Ezért nagyra becsülte. Noc a sötét helyeket, barlangokat kedvelte. A fekete homokos tengerpart pedig azért volt a kedvnc helyük, mert egyszerre egészítette ki mindkettőjük ízlésvilágát. Egy napon, mikor a parton szórakoztak, a terület egyik vulkánja kitört, és hatalmas pusztítást kezdett végezni. Noc és Aman rögtön visszaindult, amint látták, hogy mitörtént, de késő volt, már a ménes legelőjét elérte a füst, a lezúduló törmelék és forró láva. Nem volt más hátra, menekülniük kellett. Aman teljesen maga alatt volt, ott akart maradni, a szüleivel pusztulni. Nocturnus tartott ki, és mentette meg hugát, önmagával együtt. Azonban, az óceáni út során egy hatalmas viharba keveredtek, és szétváltak egymástól. Noc máig sem tudja, él-e a húga, vagy sem. Ő úgy döntött, hogy megpróbálja maga mögött hagyni a múltat, és minden vidéket bejár. Egy helyen sem akar azóta sem letelepedni. Fél, hogy elkezd kötődni valakihez, és abban a pillanatban, elpusztítják azt a vidéket is a természeti csapások. A félelem, azóta is uralja, szinte ez hajtja, a vándorlásra ez buzdítja. Ez a vigasz. Titkon, reménykedik abban, hogy hugát újra látja, és ismét együtt élhetnek majd, biztonságban.  

Képek: