|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.02. 16:09 - |
Orel + Sheylah + Supernova Galaxy
*Nyílt játék* |
[27-8] [7-1]
 A megérzésem igaznak bizonyult, nemsokára az egyik húgocskám szaladt be. Pár pillanatig én is azt hittem, hogy ott helyben nekiesik a ménnek... be kell valljam, egy kicsit viccesnek tartottam a jelenetet... egészen addig, amíg az oldalára nem csúszott a tekintetem - Mi történt veled? - Tudom, illendő lett volna valami megjegyzés tennem a határsértőnek, de a család fontosabb. Amúgy sem tűnt túl veszélyesnek... és pont az Elviron erdőben voltunk, innen nem tudna egy unikornis segítsége nélkül kijutni. Melléjük érve megálltam. A mén feltűnően sokáig nézte a húgomat, de még mielőtt valami védelmező reakcióval fordultam volna felé, hallani akartam Sheyla válaszát. Még csak bámulta, abból még nem lehet baj... viszont az a seb... már beforrt - Már napok óta rajtad van, igaz? - sétáltam körbe őt, majd előtte megálltam és komolyan a szemébe néztem. A többit inkább csak a szememmel sugalltam felé megint átlógtál egy másik ménes területére... - a tekintetemben egyre több aggodalom ült - sokkal nagyobb bajod eshetett volna... miért nem jöttél vissza? Talán még begyógyíthattuk volna... Másol is megsérültél? - újra szemügyre vettem, de nem láttam több sebet rajta. -jobban kellett volna figyelnem rá... akkor mehetett el, amikor én is elvonultam... - Amíg ezeket gondoltam elfordítottam a fejem, mert tudtam, hogy a gondolataimat könnyen le lehet olvasni az arcomról. Ráadásul egy idegen mén is itt volt.... |
 Néhány piros gyümölcs le is esett a fáról, de az általam kiszemelt hatalmas alma valahogy nem akart leesni. ~Mintha saját akarata lenne a fának..nem baj úgy is megtöröm!~határoztam el magamban, mikor a közeli bokorból feltűnt egy egy idegen ló. ~Nahát, ezzel a szőrzettel nem nagyon tudsz elrejtőzni barátocskám.~gondolkoztam el magamban, azonban tekintetem a fejére terelődött.~Unikornis!~rezzentem össze. Mozdulatlanul figyeltem a mént, felméreve hogy menyire lehet erős. Noha tudtam hogy egy unikornissal nincs sok esélyem, főképp egy olyan helyen ami pont az ő terepe.~Jaj szegény fejemnek, ha csak nem barátságos~rossz gondolataim hamar elillantak mikor megjelent egy bájos hölgyemény. Elkezdett közeledni felém, és az arcáról leolvasva nem volt elragadtattva. Először azt hittem hogy nekem jön és azonnal nyársra tűz éles szarvával, ám tévedtem.
-Öhm.-néztem rá zavartan, hisz fogalmam sem volt hogy mi is történik itt. Akaratlanul is elléptem az útjából, majd néztem ahogy hozzáérinti szarvát a fa törzséhez. Hirtelen leesett az a jókora alma, és igen pont a gyönyörű kis fejemre. Megráztam magamat, majd a fölrde pillantva elcsodálkoztam hogy ez tényleg a gyümölcs, melyet az előbb próbáltam megszerezni. ~Ügyes~mosolyodtam el a kancán. Végigmértem az elöttem álló lovat, és kétség sem fért abba, hogy vele szíveseneltöltenék egy estét kettecskén. Lehet hogy egy kicsit feltűnően bámultam, míg meg nem szólalt. Amit ezután mondott meglepett. ~Szóval még testvérek is vagytok, minő megható~Viszzatérve a földre elmosolyodtam.
-El akartam űzni az unalmamat, és sikerült is.-válaszom egyszerű volt és konkrét. Tudtam hogy ezután biztos valamit nekem vágnak, de nem nagyon érdekelt. Mindig is szemethunytam a területek határai közt, legyen az Forsante, Cornus és a többi. |
Valami istentelen ricsaj ütötte meg a fülemet. Dübödten indultam a zaj forrása felé. ~ Agyon ütöm azt az idióta unikornist, aki rúgdalja a fákat! Mégis hogy jut ilyesmi az eszébe? ~ Puffogva ugrottam be vágtában. Amint megláttam a lovat rosszkedvűen morrantam rá.
- Mit csinálsz? Mindjárt kidöntöd. - Ekkor jöttem rá, hogy az illető nem unikornis. ~ Most már mindegy, hagyja azt a fát. ~ - Menj odébb. - Léptem a fához. Szarvamat óvatosan a törzséhez érintettem. ~ Kérlek adja neki pár almát! Tőlem akár fejbe is vághatod vele, de ha nem kap még a végén kidönt. ~ - Mond csak, mégis mit csinálsz a Forsante ménes területén? - Lerítt róla, hogy vándor. Mivel “átlagos” ló volt gondolkodás nélkül kötöttem bele. Azért azt el kellett ismernem, egészen szép mén. Bár ettől még nem fog kijutni egyedül. ~ Talán segítek neki, ha szépen megkér. ~ Gondolataim a tekintetemmel egyetemben elkalandoztak. ~ Jaj, Axel! ~ A kis kalandom óta még nem találkoztunk, így sejtettem, hogy az lesz az első kérdése, mi is történt az oldalammal. Már fölösleges lett volna elszaladni, feltehetőleg észrevett.
- Szia bátyó! - Mosolyogtam rá. |
Az Elviron erdő volt a második hely a kis rejtekemen kívül, ahol gyakran meg lehetett találni engem. Szerettem ezt az erdőt, mert lehet még érezni benne azt a mágiát, ami régen az őseinknek is megadatott... Másrészt pedig számtalan gyógynövény bujkált Elviron fái között, én pedig pont kifogytam egy párból, ideje volt frissítenem a készletemet... mindezeken túl pedig egy kicsit magányos is voltam. Egy hosszabb elvonulás állt mögöttem, már jó lett volna valakit magam mellett tudni, még ha nem is szólunk egymáshoz. Talán túlságosan is erre gondoltam, hiszen az erdő a nővények helyett egy fekete ménhez vezetett, aki nem igazán úgy nézett ki, mint egy unikornis... vagy csak jól leplezte a szarvát. Volt egy olyan érzésem, hogy van még valaki a közelben, ezért óvatosan körbepillantottam, de így elsőre minden csendesnek tűnt. Lassú léptekkel közelítettem a fekete mén felé. Nem szándékoztam ellenséges lenni, vártam, hogy ő hogyan fog reagálni az érkezésemre. |
Kelvarinon-liget egyik szép kis mezős részén harapdáltam le a zsenge, néhol még nedves füvet. Unottan néztem fel néha távolba, de hogy mit figyeltem azt még én sem tudom. Végül már a csemegém sem volt már finom, így lenyeltem az utolsó falatot majd gondolkodni keztem. ~Már jó pár napja nem csináltam semmi érdekeset, jó lenne egy kis móka~Megráztam fejemet, majd a közeli kis erdőségre néztem.
-Tökéletes.-húzódott az orrom alatt egy kaján mosoly. Hirtelen mozzanattal vágtába ugrodtam, amit hosszas elnyújtott léptek követtek. Pár pillanat múlva megérkeztem, majd megálltam. A fák felém magasottak, bent egy halovány fény sem volt. Egyáltalán nem tántorított vissza ez a tény, talán még érdekesebbé tette számomra a helyet. Lassan elkeztdem a törzsek mellett szlalomozni. Nem nagyon figyeltem hogy merre is megyek, csak mentem a fejem után, mint mindig. Lépteim egyre bizonytalanabbak lettek egy idő után, és csak akkor vettem észre ogy teljesen eltévedtem.
-Nem baj! Kitalálok! Rajtam nem fogsz ki erdő!-kiáltottam egyet, amitől néhány madár fel szállt ijedtségében. Akkor jutottak eszembe azok a mondák, amiket még hallottam, hogy innen szinte lehetetlen kijutni egy unikornis segítsége nélkül.~Hah, persze, nem hiszek ezekben.~makacskodtam tovább, miközben fürkésztem az alig átlátható terültetet. Szememet hirtelen kiszúrta egy idős almafa, melynek gyümölcsei csak arra vártak hogy leszedjék őket. Gyorsan odaügettem hozzá, majd nagy rugásokat mértem a törzsére, amiktől leesett néhány finom falat. ~Ha már nem jutok ki legalább nem halok éhen.~vigyrodtam el magamon, de füleimet így is mozgattam a hangforrások felé, mivel jól tudtam hogy a Forsante területén vagyok. |
Már régen nem járta erre, egészen eddig a Nemesis-barlangjának környékén pihentem, vagy más ménesek földjén kóboroltam. Most is csak a szükség hajtott ide nem akartam ménesem semelyik tagjával sem összefutni. ~ Milyen pech, hogy a gyógynövény amire szükségem van csak itt nyílik. ~ Bár a sebeim már beffortak, csúnya hegeik még mindig fehéren látszottak. ~ Mintha világítanának! Miért nem tűnnek már el? Lehet sosem fognak teljesen begyógyulni. Nagyon remélem, hogy ez a növény segít rajtuk. ~ Minden apró neszre felkaptam a fejem. ~ Áhh.. végre megvan. ~ Az apró lila virágnak remek illata volt. ~ Bocsáss meg kérlek, de szükségem van rád. ~ Mindig beszélgettem a növényekkel és szentül hittem, hogy megértenek engem. |
Orel + Sheylah + Supernova Galaxy
*Nyílt játék* |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
