|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.23. 17:26 - |
Hlín + Zephürosz
* Zárt játék * |
[51-32] [31-12] [11-1]
 Kikerekedtek a szemeim amikor megéreztem az oldalamat ütögető forsante tagot, és megrökönyödve néztem ahogy életet lehel az általam halálra ítélt növényekbe.
Két gondolat keringett bennem; Ha én megölök valamit, az haljon is meg. Másrészt pedig; Ez a pudlikornis önkéntes öngyilkosjelölt?
Azzal, hogy az agyontaposott virágot felélesztette, a becsületemen ejtett csorbát valami furcsa, pszichopata módon... De az, hogy arrább lökdösött már csak tetőzte ezt.
Nem tudom miért nem öltem meg rögtön, mielőtt józaneszem közbeszólhatott volna, de mivel az azt diktálta, hogy ki kell szednem a társaságból amit akarok - és egy gyilkosság nem örvendezteti meg a legtöbbeket- megkíméltem. - Vigyázz - próbáltam a lehető legkevésbé ellenségesen mondani, de nem jártam sok sikerrel.
Az idősebbik ló egy nem meglepő kérdéssel állt elő. Hogy is gondolhattam, hogy megúszom enélkül...
Ilyen esetekben félre álltam vagy fenyegetőztem, de most nem akartam feltárni valós szándékom, így pillanatok alatt összeállítottam egy meglepően hiteles mesét. Elzártam az elmémet, falat vonva köré nem engedve bejutást, majd a hitelesség kedvéért beleéltem magam a szerepbe. Egy összetört ló szerepébe, aki némán, érzelemtelenül beszél a legfájdalmasabb dolgokról.
Tulajdonképpen eddig stimmelt a mese.
- Szeretném tudni, hol lesz a kút, hogy megmentsek valakit attól, hogy beleigyon - minden érzelemtől mentesen beszéltem, ezzel demonstrálva, hogy a lényem már összetört, csak ő maradt nekem, akit meg kell mentsek az öröklét vizétől.
De ez csak egy mese, egy játék volt, hogy rájöjjek hol van a kút |
 - Mit akarsz tudni az Örökkévalókról? És miért? - Raesalra. "csak nem egy Kút-kalandor? Nem segíthetek neki.... nem engedhetem, hogy megtalálja a Kutat. Veszélyeztetné a sjaát életét.... és ha iszik a vízből, akkor a többiekét is." Próbáltam al elkébe látni ennek a lónak, de persze mikor máskor hagyjanak cserben a szellemek, ha nem most? Ekkor az unikornis ráripakodott a sötét ménre, amiért az gyógynövényekre állt. Elmosolyodtam. Valószínűleg Raesal nem fogja díjazni, hogy kioktatják, sőt parancsolgatnak neki, de a Forasante-tagot ez nem zavarta, első a virágok épsége volt.
Viszont Raesal nem cska engem nyugtalanított; Zeph sem fogadta melegen őt. Úgy tűnik, az ő képessége inkábbm űködik, mint az enyém a mén esetében. Elgondolkoztam rajta, hogy mégis mennyire lesz ez tartós nála? Lehet, az istenek most jelölik ki az útját. |
Így, a harmadik nekifutás alkalmával feltűnt, hogy egy szarvas pegazus kanca s jelen van, igaz ehhez meg kellett szólalnia. Érdeklődve figyeltem, még nem láttam szarvval rendelkező pegazust. Tőle nem rettentem meg, a szarvas kancáktól nem igazán féltem. Az Alios tag furcsán ismerős volt nekem, mintha már láttam volna Glimttel. ~ Belelát más lovak fejébe? Érdekes… ~ Úgy döntöttem közelebb húzódok hozzá, mert a nem Katopyris tag pegazus és Raesal között nőtt a feszültség. ~ Engem meg elintézett egy rosszkedvű pillantással. Azt hiszem jobb is így nekem! ~ Az Örökkévalók olyan téma volt, melyet jobban szerettem elkerülni. Őrületük híre megelőzte őket, így a ~ feltételezhetőleg vándor, bár ott van még a Laynarvis is ~ pegazus szavai nem sok újdonságot jelentettek. Mivel pozíciót váltottam, új szemszögből nézhettem körbe a társaságon. Raesal patái alól valami lilás-vöröses virág szerűség kandikált ki. Szörnyű gyanúm támadt. Alaposan szemrevételezve a maradványokat, úgy éreztem, mintha a szívemet taposta volna el.
- Mit művelsz!? Azok a gyógynövények rendkívül értékesek és pótolhatatlanok! Szállsz le róluk! - Lökdöstem arrébb a mént, majd visszafordultam szegény, agyontaposott virágokhoz és megpróbáltam életet lehelni beléjük. Miután eljutottam odáig, hogy úgy tűnt megmaradnak, már inkább a mén miatt aggódtam. Nem tudtam mit reagál erre és jó pár a lehetőségek közül nem igazán tetszett. |
 Nyilvánvalóan nem tetszett a ménnek (név szerint Raesalnak) hogy látom ki ő. -Nos. Nem turkászok. Csupán látok... - mondtam mozdulatlanul, majd hozzátettem: -És ha meg kell védeni magam, képzeld, arra is képes vagyok... - majd picit hátrébbléptem. Az Örökvalók? Összeráncoltam a szemöldökömet. Most ha le akarom pattintani, muszáj lesz mgosztanom vele ezt-azt. - Az Örökvalók...rendkívül rejtélyes lovak. Annyit tudunk róluk, hogy ittak a Kútból. Ha netalántán találkozni akarsz eggyel, indíts a Lyacon felé. - tudom hogy nem tőlem kérdezte, de ennyit én is mondhattam. -És vigyázz velük. Gyanúm szerint két részre osztódtak, és vaz egyik fé őrült. Ennyit akarok mondani - nem akartam történelmi kiselőadást tartani a Nagy Háborúról, meg a Kútról, annyi csak elég lesz neki... |
Fellfort a vérem, szemem megvillant és megfeszültek az izmaim amikor a pegazus kiejtette a nevemet. Feljebb emeltem fejem és pengeéles szarvaim megvillantak a fényben. Orrlukaim kitágultak, elöntött a düh. - Köszönöm az agytúrkászást - sziszegtem. - De az ütközet elkerülése végett szálj ki a fejemből. És igen, a nevem Raesal- nyíltan fenyegettem, de ennek nem a megfélelmítés volt a célja. Nekem nem lett volna probléma, ha neki kell mennem.
Az idősebb ló megadta a választ az első kérdésemre, elég készségesen így kész voltam folytatni.
- Köszönöm - hatásszünetet tartottam és megfogalmaztam a szavakat. - Szükségem lenne egy-két információra az Örökkévalókról.
A pudlikornis természetesen vissza szólt, de meresztettem rá egy vörhenyes pillantást és beoldalazott az agytúrkászok közé. Az ő ügyét letudtam ennyivel. Egy barátságos, bolond Forsante volt, nem más.
Aki viszont felkeltette a figyelmemet az egy hozzám hasonlóan kissé démoni kinézetű ló volt, akit a normálisabbik agytúrkász Grossellának nevezett. Észre vettem, hogy néz, ezért rámeredtem, de addigra elfordította fejét. Felvontam a szemöldököm, de hamar tovább léptem efelett és az idősebb lóra néztem várva a válaszát.
|
Az unikornis felém intézett kérdésre elmosolyodtam.
- Igen - vágtam rá teljes bizonyossággal - Csak a szükség elég gyakran elszólít....
Grosellát talánk icsit sikerült megijesztenem, de minimum nyugtalanította a tény, hogy tudok róla ezt-azt.
- Bizonyos lovakról tudok dolgokat, bizonyos lovakról nem. Véletlenszerű.
Körbenéztem a népes társaságon. Nem igazán tudtam, ki miért jött, de idővel csak elárulják. |
 -Mégis honnan tudod a nevemet?-néztem rá komor, de mégis kíváncsi szemekkel. ~Az nem lehet hogy látott volna..Vagy mégis? De mégis kitől, mikor és hol?~oldalamat egyre inkább fúrta a ló tudása. ~Jó forrásai lehetnek.~pillantottam a levegőbe, és a körülötte lévő térre. ~Lehet hogy mágikus képessége van?~mára már sok kérdést tettem fel magamban így inkább elterelve gondolataimat a többiekre néztem
-Csak úgy vagyok, és lélegzem.-vontam meg vállaimat kérdésére. ~Miért kíváncsi rám? Na jó Grosella, elég már ebből!~ Nemsokára feltűnt hogy még egy taggal bővült társaságunk. ~Remek, három lóból már ki tudja mennyi lett.~forgattam meg szemeimet unottan. ~Remélem legalább szó esik valami érdekesről~
Nem is kellett sokáig várnom, mivel a fekete mén eléggé felkeltette az érdeklődésemet. Pár pillanatig csak bámultam, majd gyorsan elkaptam tekintetemet róla. ~Megint kezded ezt..~sóhatottam kínosan. |
Mivel bokor álcám nem vált be, kidugtam hát a fejem.
- Nem vagyok pudli, te komondor! - Morogtam rosszkedvűen. Az önérzetem, na az nem hagyott nyugodni, sosem bírtam ki, ha sértegettek, nekem is bele kellett kötnöm a lóba. Utólag belegondolva ez nem volt olyan jó ötlet, ezért úgy döntöttem beoldalazok a pegazus és a másik barátságos vándor közé. ~ A legjobb helyen a pegazus háta mögött lennék. Bár nem Katopyris tag, azért azt csak nem nézné tétlenül, ahogy ez a Raesal felé vágtázik. ~
- Igen tudom, gyógynövényekért jöttem. Te Alios tag vagy? - Biccentettem én is neki. ~ Nagyon barátságos…, de lehet, hogy mégis inkább vándor? ~ |
- Ezen könnyen segíthetünk. Látod azt a féynes sávot a horizont felé? ott a hátad mögött? Az a folyó. - mutattam az orommal az irányt - AMi pedig az információt illeti.... miylen jellegűt keresel? - ekkor betoppant egy unikornis is. "Milyen sokan lettünk hirtelen." Biccentettem a ló felé.
- Elég messze vetődtél a Forsante területétől, mágikus barátom - mosolyogtam rá. |
| ZEPHÜROS: A bokor mögül egy újabb ló tűbt fel. Szemem egy pillanatra sem vettem re a fekete lóról. Katopyrisnek néz? Jobb ha tisztázom magam. Mozdulatlan tekintettel , lassan közelítettem a négyszarvú felé. -Nem vagyok tisztavérű Katopyris...Raesal... - a ló neve egyszerűen kijött a számon tudtom nélkül. Egészen kihúztam magam, de nem ez volt a teljes magasságom. Valamit ki akar húzni belőlünk de mit...- A Shiron folyó arra van...te is tudod - intettem szárnyammal a folyó felé. Mosolyogtam magamban. Játszani akarsz? Játsszunk... |
~ Nem, határozottan rossz színész vagyok. Vagy csak ezek a lovak különlegesek .. ~ Arra azért nem számítottam, hogy ilyen könnyen rájönnek. De a céljaim erősek. Ha nem jó a megtévesztés, vagy a kövektező lépés; a lényegre térés, akkor ki kell csikarnom belőlük minden információt, bárhogy is kell azt. Sóhajtottam és életbe léptettem a második lépést.
- Rendben, akkor játszunk tiszta lapokkal. - fintorogtam egy kicsit, aztán egy gyors, fejbeli eszme futtatás után folytattam. - Mondjuk úgy tényleg eltévedtem. Meg kell találnom a Shiron folyót, de ezelőtt szükségem lenne néhány... információra. - Ha készséges a viselkedésük, és készek válaszólni, elmondhatom nekik, hogy az örökké valókat keresem... Ha nem akkor jön a harmadik lépés. Azt persze nem kell tudniuk, mit is akarok igazából az örökké valókkal.
Eszemfuttatásomból egy iszonyat hangos levélcsörgés keltett ki, közvetlen a hátam mögül. Olyan gyorsan fordultam hátra, hogy csoda, el nem dőltem. A csörgés forrása egy magányos bokor volt, ami irreális látványt nyújtott a alföld kellős közepén. De ha ez lett volna a legnagyobb gond, nem reagálok így. Ennek a bokornak azonban akvamarinkék szemei és kikandikáló unikornis szarva volt. Horkantottam.
- Mi a fészkes fene ez, pudli találkozó?! |
Még mindig enyhén feldúlt állapotban vágtáztam. Ennek az volt a nagy hátránya, hogy ilyenkor a fejemet a mellkasomnak szegtem, aminek következtében nem igazán láttam merre megyek. Csak a növényeknek hála tudtam tájékozódni, ők mindig megmutatták nekem a helyes utat. Nem igazán tudtam hol is járhatok, de egy ideje már majdnem lómagasságú fűben gázoltam. ~ Ideje lenne ellenőrizni, hogy hol is vagyunk. ~ Egy ideig még győzködtem magam, majd végül felemeltem a fejem. Az látottak hatására beugrottam a Shiron-alföld gyaníthatólag egyetlen bokrába. Némi mocorgás után rejtekemből szemügyre vettem a nem sokkal előttem álló lovat. Gigászi éjfekete mén volt, hasonlóan fekete, tépett sörénnyel, vakítóan vörös és kegyetlenséget sugárzó szemmel, ráadásul négy szarvval. Bár éltem a feltételezéssel, hogy inkább unikornis féle lehet, most csak arra tudtam gondolni, hogy a szarvai tökéletesen kirajzolnák az oldalamon lévő mintát. Remegve bújtam hát a bokorba, nem gondolva arra milyen vicces is lehet az összhatás. Bár belefértem, kevés bokornak voltak akvamarinkék szemei. Mintha több ló is ácsorgott volna a környéken, de engem most csak ez az egy kötött le. |
Újabb ló érkezett, egészen érdkeezs kinézetű. Bikaszarvak, vörös sáv a nyakon, orrkarika, szárnyak..... nagyon egyedi volt. De mégsem volt csúnya. Biccentettem felé. A hangok már súgdoztak is a fülembe.
- Üdv Grosella - mosolyogtam rá - Mi járatban errefelé?
Sosem tudtam megmondani, hogy mi alapján kapom az információkat a lovakról. Míg a sötét idegenről semmit sem tudtam, a Laynarvis tagról már szivorgtak is a részlettöredékek. Inkább az érzéseit éltem át, smemint valós képeket láttam volna. Mindig kicsit más. Éreztem, hogy ez a kanca bátor, makacs, éles nyelvű és kissé irigy is. Belsőleg is érdekes, bár sokat kell még tanulnia. |
| ZEPHÜROS: A mén kiszabadult tekintetem szorítójából. Még mindig meredten néztem, szinte éreztem: pontosan tudja hogy hol van. Valamit akar tőlünk. Ekkor egy bikaszarvú kanca lépett elő. Nem lepődtem meg, bizonyára Laynarvis, se Cornusként, se vándorként nem ismertem. A Laynarvisok pedig úgyis olyan rejtélyeskedő típus...visszaemeltem tekintetem a fekete unikornisra. Nem biztos hogy szívleli a Katopyrist, de amíg én is a Hírvivőjeként szolgálok, vándor sem lehetek. Egyszerű. Nem mondom el tartózkodásom. Egy vadidegennek nincs joga mindent igazan tudni. Tovább fürkésztem a lovat, de egy tapodtat sem moccantam. Dehogy a félelem miatt. Dacból nem ismerkedtem, őseim makrancos vére rám is feltapadt. Rezzenéstelen arccal, farkasszemmel figyeltem a mén minden egyes mozzanatát. Gondolataimban mosolyogtam csak. Vajon mit gondolhat rólam, hogy szoborrá váltam vagy mi van. Hlínről szemmel láthatóan megvolt a véleménye. Tegyük fel: rólam is. Ha ezeket ki nyilvánítja, bizonyítja elképzeléseimet. A szél kissé feltámadt, köpenyemet lassan lengette. Vártam a fejete reakcióját... |
Volt valami érdekes ebben a társaságban. Valahogy azt súgta nekem valami hogy "jobb lenne odébb állni", de kíváncsi természetemnek köszönhetően nem moccantam a helyemről. A lilás ménnek igaza volt látszott hogy a másik eléggé lódít. ~Okosabban is meglehet ezt oldani.~moslyogtam továbra is. Nem szerettem volna beleszólni a vitába, még a végén kizökkentettem volna őket a játszmájukból, azt pedig csöppet sem akartam. Feltűnés mentesen mértem végig őket, az egyikből sugallt az hogy bölcs is tisztelettudó, ám a másik kettő még igen rejtelmes volt. Még. Nehezen smerem ki a lovakat, de ránézésre látszik hogy a bíbor szemű valamire készül, méghozzá nem akármire. ~Ez vicces lesz.~ |
Az öszönteim figyelmeztettek, mint elnyújtottk iáltás a szélben. Nem tetszett ennek a lónak a viselkedése, akart valamit. Nem volt kedvem az elmejátékokhoz most, a Gyűlés épp elég gondot okozott, volt min rágódnom. Csupán pihenni akartam kicsit itthon, mielőtt tovább állok....Felsóhajtottam.
- Öreg vagyok már drága barátom és sok dolgot láttam az évek során. Játszunk nyíltan - tisztelj meg ennyivel legalább - Természetesen nagyjából tudod, hol vagy, nem hiszem el, csak véletlenül tévedtél ide. Igaz a Shiron vidéke sokakat összezavarhat. Tedd fel kérdéseid; mit szeretnél pontosan? - egyelőre semmi természetfölötti nem jelentkezett az elmémben, talán most nem volt szükség rá. Megkaptam am agam figyelmeztetését. Hirtelen anyám hangját hallottam; "Mindig hallgass az öszötöneidre!", szokta mondani "Azok nem tévednek Hlín. Egy átlagos lovat megtréfálhatnak, de téged nem. Áldás és átok ez egyben fiam, sose feled a terhet és légy bölcs. Tudom, hogy kiállod az élet próbáját." Szavai évek távlatából is képesek voltak megnyugtatni és bátorságot önteni a szívembe, holott sok éve már, hogy továbblépett, az apámmal együtt. De elég az érzelmi nosztalgiázásból, erre ráérek akkor is, amikor egyedül vagyok. |
Most láttam csak meg, hogy egy másik ló is áll a Flitterpaci mögött. Szárnyainak látványa arra késztetett, hogy megfeszítsem izmaim. Nem a félelem tette,annak nyomát nem találtam, csak nem szerettem a Katopyrist, és gyakran kerültem harcba velük, így felkészülten vártam az esetleges következő viszályt.
Tekintetét az enyémnek fúrta, és nem tudtam sazbadulni azoknak szorításából. Nem tudtam mozogni, megmerevedtem, ahogy fürkészett. Mintha belelátott volna a lelkembe, ezt pedig nem hagyhattam. Erőfeszítések árán rángattam ki magam tekintetének szorításából és a flitter lóra meredtem, aki az imént megszólított. Nyögvenyelősen megszólaltam volna, ha nem csatlakozik társaságunkhoz egy újabb ló. Ellentétben velem ő mosolygott. Én az életben nem mosolyogtam boldogan. Talán egy kárörvendő, pszichopata mosoly belefért, sőt, az elég gyakran, de boldog az sose.
Mi ez, egy díszmadár találkozó? Nekem egy idegenvezető kell, talán egy két plyetka, de nem ölelekezős köszöngetős bájcsevely. Szemem felvillant egy pillanatra, de e felett könnyen elsuhantam. - Üdvözletem - hangom sivár és érzelemtelen volt, aztán rájöttem, hogy célomat csak úgy érhetem el, ha rendezek egy bájcsevelyt a lovak között. Ki kell használnom őket ahhoz, hogy megtudjak ezt azt... És azt sem árt nem elfeledni, hogy ne nézzünk a pegazus szemébe... Ő látná a szándékaimat...
- Mondhatjuk... Igazság szerint nem, csak bolyongtam erre felé... Azt megtudhatnám, hol is vagyok? - Hogy ne tudnám hol vagyok... Mint egy eszement kiscsikó. Bár, tény hogy egész jól játszok...
|
| ZEPHÜROS: Épp válaszolni szeretem volna Hlínnek, amikor egy ló tűnt föl a magas fűből. Négyszarvú unikornis?! Na jO, pont én ne szóljak semmit amikor én sem nézek ki túlontúl hétköznapinak, de azért mégis...fagyosan néztem a feltehetőleg vándor szemébe. Ŕlltam a farkasszemet, közelebb is léptem az unicornishoz. Meredten néztem, "olvastam" vérvörös szemeiben. Kegyetlen, szemtelen lelket láttam benne, aki sok rossz után törhetett meg...nem tudom hogy csináltam, de ezeket láttam szemeiben. Ha igaz, a szem a lélek tükre...nem mentem közelebb, álltam mereven, feszült izmokkal. Rosszat sejtettem, nem volt túl jó előérzetem... |
A nap sugarai derűsen futottak át a fák gallyai és levelei alatt, némi fényt adva az alatta járóknak. Szerettem a természetet, ők soha sem szólnak vissza ha estleg rossz szót mondanék de a legjobb az hoy végighallgatnak legyen bármilyen hosszú a mondanivaló. Persze ezt nem gyakran tettem, mivel a Laynarvis nem arról híres hogy növényekkel dumálgat, ezt próbáltam csak akkor tenni ha biztosra mentem hogy nincs a közelben egy lélek sem. Azért nem úgy kell elképzeni mint egy dilis öko kancát aki mókusokkal ebédel, meg madarakkal énekel..nem. Én csak beszélek ha kedvem tartja. Mostani utam is a Lyacon-erdőségben kezdődött, de nem azon részén ahol szellemek és egyéb más lények élnek. Itt még a légkör is más volt de mágia itt is kavargott a levegőben. Lassan kiértem a fák védelme alól és megpillantottam a Shiron-alföldet. A szél lágyan hullámlott végig a füvön magávalhozva a friss illatokat. ~Kullancsok vajon vannak itt?~mit ne mondjak, illúzió romboló vagyok. Kérdésemre azonban nem várhattam választ, így vállat vonva elindultam a magas fűben. Néhol magasra nőtt gaz csapta meg arcomat, amiből kijött némi elszáradt por. Tüsszentve álltam meg, majd szétvetett az ideg. -Idióta gyom..-számmal megfogtam a növényt kihúzva a földből. ~Ezt kapd ki.~ elégedetten tovább baktattam mikor megpillantottam két lovat. ~Ők is már földbe gyökerezhettek.~meg sem állva, kecses léptekkel álltam meg mellettük jó pár méterre. -Különös növények nőnek erre.-mosolyodtam el, majd rájuk pillantottam. |
Zeph egyelőre néma maradt. Azonban nem sokáig maradtunk egyedül; dobogó paták hangjai értek el. Hátrafordultam és egy különös lovat láttam magam előtt. Még nem futottam össze vele,de ezen nem is csodálkoztam; Seminarya hatalmas volt és vándorokból sem volt hiány. A fekete mén hatalmas volt, szikár és több szarv is nőtt a homlokából. De nem rémisztett meg.
- Üdvözöllek. Eltévedtél? - kérdeztem derűs hangon. Mindig örültem, ha új, érdekes lovakkal ismerkedhettem meg. |
[51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
