|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.09. 12:36 - |
Light + Nungal (zárt játék?) |
[24-5] [4-1]
 Épp a szárnyaimat félig kitárva próbáltam egyensúlyozni a talajon. Azok az átkozott, apró kavicsok jobbra-balra guroltak a súlyom alat! Mintha jégen próbáltam volna átvágni. Természetesen ezzel jó nagy zajt is csaptam, 2 km-es körzetben tuti minden élőlény hallott. "Szép kis kém lennél Nungal..." morogtam magamban. Hiába, a levegőben jó voltam, de a talajon csupán sima lónak számítottam magam is. Erős szag csapta meg az orromat, sajnos túl későn. Hirtelen egy ló ugrott ki elém, én meg majd szívbajt kapva, hangosan nyerítve az ijedtségtől felágaskodtam a hátsó lábaimra. Sajnos túl nagy lendülettel, a súlypontom túlontúl hátra került, a kavicsok kigurultak alólam és nagy puffanással hanyat vágódtam, erősen megütve a faromat. Hanyat feküdtem egy ellenséges ménes területén egy vadidegen ló előtt: instant halál. A mágiáa azonban most sem hagyott cserben, védelmezően körülölelt, lecsapni készülve az esetleges támadómra. |
 Alig hagytam el a szirtet és annak köves oldalát, máris körbeölelt a Lyacon mágikus és eléggé nyomasztó kisugárzása. Imádtam ezt a helyet, mert mindenhol mágia volt, itt hát az enyém is erősebb volt, mert szabadon meríthettem a környék mágiájából. Most nem terveztem az erdőben “bolyongani”, vissza akartam térni a ménesem területére. Azért a biztonság kedvéért mindenképp le akartam csekkolni a Lyacont. Amint beléptem az erdő félhomályában, az indák szinte egyszerre kezdtek el csacsogni. Cirka öt percembe telt, mire meggyőztem őket, ne egyszerre, hanem egymás után beszéljenek. Sok érdekes dolog történt itt, amíg én a szirten állomásoztam. Ragi belefutott a Fenrir, Chaos, Seele trióba, de mind a négyen egyben megúszták a kalandot. Ez viszont már nem volt elmondható az erdő mélyén holtan és széttépve heverő unikornisról. Alou farkasai alaposan elbántak vele, mostanra már kevés maradt belőle, ám a bűzét még innen is éreztem. Aggodalomra adott okot, hogy a végső csapást Fenrir mérte rá, ráadásul nem is hezitált, amely, ugyan Ragnarok számára csak még szimpatikusabbá tette, nekem azért némi sötét üzenetet is hordozott. ~ Velünk is ugyan ilyen nyugodtan végezhetne. Nem biztos, hogy jó ötlet lenne csatlakozni ahhoz a Szövetséghez, bár mivel én is a Kutat keresem… minden ló veszélyes benne. Kár ezen rágódnom. A Kutat lehetséges, hogy egyedül is megtalálom, később pedig még mindig csatlakozhatok hozzájuk. ~ Ami viszont igazán meglepett, hogy egy másik Szövetség is alakulóban volt. ~ Reyna, Nungal, Hlín. Érdekes csapat. Plusz még ugye azok a lovak, akiket be akarnak szervezni. Ők a másik szövetség ellen. Ez nagyon jól kezdődik. ~ Károgást hallottam, nem messze tőlem egy varjú ült és vörös szemével engem fürkészett, majd körbe fordította a fejét, végigpáztázva a környező fákat. Nem értettem mit akar, ezért én is körbenéztem. A fákon sok ilyen varjú ült még. ~ Hogy nem vettem még őket észre? ~ Mágia áradt belőlük, pusztító mágia. Ekkor ért a felismerés.
- Ti azon lovak lelkei vagytok, akik inni akartak a Kútból, de nem sikerült nekik. Nos, mivel szellemek vagytok, gondolom a Kút teljesen felemésztette a testeteket. Ez megmagyarázná miért van ennyi mágiája. Az életeteket csapolta le, ezért kellett neki a háború. Ám minél kevesebb lónak akart halhatatlanságot adni, ezért tűnt el. - Reméltem, hogy jól következtettem. ~ Talán... ~ Hangja suttogó volt és egyben rendkívül kísérteties is. Majd az egész varjúcsapat, hangos károgással felszállt. Pár percig még döbbenten bámultam utánuk, aztán megráztam a fejem és gyorsan távoztam az erdőből. Megkerültem az Aroun-szirtet, mivel nem akartam megint megmászni, más ménesbeli lovakkal találkozni pedig pláne nem. Átvágtattam az Abdulah-sivatagon, ahol megállni öngyilkosságnak számított, mert kevés tájékozódási pont volt a környéken. Bár jól ismertem az Abdulah minden zegét-zugát, mégis föllélegeztem, amikor beértem az Euraylebe. Halkan, szinte lopakodva sétáltam, hogy meghalljam, ha valamelyik ménestársam esetleg vicces lovat akarna játszani és valamilyen merényletet készülne elkövetni ellenem. Nem csalódtam, nem messze pár kő halk koppanását hallottam, amik egy ló lába alól gurultak ki. Közelebb lopództam, elbújva egy bokorba a környéket fürkésztem, hogy megijeszthessem a közeledő ménestársamat. Néha azért hátra-hátra pillantottam, nehogy valakinek hasonló tervei legyenek velem. Legnagyobb megdöbbenésemre, azonban nem egy Laynarvis tag közeledett, hanem Nungal. Már nagyon benne voltam, szóval nem mondtam le az ijesztésről, lélegzetvisszafojtva vártam, hogy közelebb érjen, én pedig rá hozhassam a frászt. |
Már repültem egy ideje, de lassan elértem az úti célomat. Megkönnyebbültem, amikor végre magam mögött tudtam az Auron hegyeit és a horizonton feltűnt a kőtenger sziluettje. Logikus lépésként Lightot először Laynarvis területen kerestem. Utam során sokat rágódtam a Szövetségről, illetve azon, mit is mondjak pontosan Lightnak és vajon mennyire fog ő maga titkolózni előttem.
Amint berepültem a kő- és fatenger fölé egy leszállásra alkalmas pontot kerestem, ahol komolyabb sérülések nélkül földet érhetek. Egyre alacsonyabbra ereszkedtem, végül pedig lehuppantam a köves talajra egy kis tisztásra érkezvén. Ijesztő hely volt ez. Persze nem annyira, mint a Lyacon, - itt legalább nem voltak kísértetek - de a ménes tagjai jól ismerték ezt a köves-erdős részt, ahol örök sötétség honolt, én pedig nem. Könnyen levadászhattak. Nem akartam túl mélyen a fák közé menni, mert talán sose repülhetek fel újra, viszont ha egy helyben állok és várom a csodát, akkor várhatok egy jó darabig... Óvatosan elkezdtem a sziklák között araszolni hát. |
Light + Nungal (zárt játék?) |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
