|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.23. 16:20 - |
Light + Raes + O'mane
* Nyílt játék * |
[45-26] [25-6] [5-1]
 Látszott a két lovom, hogy legszívesebben egymásnak ugranának, de nem teszik. Én csak álltam és figyeltem az eseményeket. A két ló a ménesekről beszélt, hogy ki tisztavérű és ki nem az engem egyáltalán nem érdekelt. Ahogyn halgattam a két lovat hallottam a szárnyas bekébzelt lovakról és az üresfejű szarvas pacikról. Kezdtem érezni a feszültséget a levegőben és rossz érzésem volt. -Én is találkoztam már örökkévalóval.-szólaltam meg és a magasba emeltem a fejmet. Sokszor találkoztam már örökkévalókkal, de egyik sem bántott vagy támadott meg. Nem értem, hogy mi olyan rossz bennük. Körülnéztem, de nem láttam senkit, egyedül csak a szellő rohangált fel alá mint egy rakoncátlan kiscsikó. |
 Figyelmesen hallgattam Raesal szavait. Hasonlóan lesújtó véleménnyel éltünk a tisztavérű ménesekről.
- Ehh, ne is mond. Jó pár éve járom már Seminarya földjeit, s még mindig nem tudtam eldönteni, a Forsante üresfejű természetimádó, szarvában is hasraeső lovai, avagy a beképzelt, s magukat abszolút felsőbbrendűnek gondoló szárnyas Katopyris pegazusocskák a rosszabbak. - Nem mintha a másik két ménesért annyira rajongtam volna, de nálam egyértelműen ez a két ménes vetélkedett az első helyért, a kibírhatatlanság kategóriájában.
Miután elárultam a nevemet, Raesal elgondolkodni tűnt. ~ Na megint megy itt nekem a spekuláció a nevem eredetéről. ~ Moonlight névvel születni… persze csikókorodban még aranyos, amikor Moonoznak, de aztán… inkább kiakasztó. Aztán egy idő után, a szőröm színének változása miatt rám ragadt a Shade is. Ez jobb volt, mint az előző, ám ezzel sem voltam teljesen megelégedve. Egy idő után elkezdtem magam Lightnak nevezni. Ezt a nevet én választottam, nem pedig más varrta a nyakamba, ezért ezt használtam.
~ A cél szentesíti az eszközt. A Kút… a halhatatlanság forrása. ~ Eddig még nem gondoltam bele miért is akarok belőle inni. Talán mert eleddig számtalan lótól hallottam, hogy ne kortyoljak bele. Nekem nem a halhatatlanságra fájt a fogam, nemúgy, mint oly sok társamnak. Nekem a hatalom kellett. Az erő, amellyel bárkit az uralmam alá vonhatok.
Omane úgy tűnt magához akar hívni. Kicsit sértett a tudat, hogy úgy gondolja nem lennék képes egyedül kiállni Raesallal. ~ Soha senkinek nem hagyom, hogy az irányítása alá vonjon! ~ |
 Kellett pár pillanat, hogy megfogalmazzam válaszomat, szerencsére azonban nem kellett annyi, hogy különösebben zavarjon bárkit is.
- Fattyúvért. Talán kissé máshogy értelmezem mint a tisztavérűek - a "tisztavérű" szót sziszegve ejtettem ki. - Mindenesetre nem a laynarvisra, hanem a további négy ménesre céloztam. Szeretem megmutatni azoknak az arrogáns barmoknak, hogy senki se lehet halhatatlan. - Az örökkévalókon kívül, természetesen. Szememet fűrkészte, - láthatóan kevés sikerrel- mielőtt kimondta volna, a nevét. Light. Rágtam magamban pár percig a nevet, és egyértelműen megállapítottam, hogy nem illik hozzá. Talán csak nem szeretné cifrázni...
Természetesen neve nem ébresztett különösebb előítéleteket bennem. Kisugárzását és modorát tekintve nem volt egy gyámoltalan forsante, és nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy ne akarjam megölni.
O'mane láthatóan bízott Light kegyelmességében, ugyanis egy közös csevelyre invitálta. Olyanra, amiből engem szeretne kihagyni. Ne félj kicsi, a sustorgás úgy sem ment meg...
Végül szíveskedett elém is tárni egy gondolatot. Élesen felkacagtam.
- A cél - szóltam, sejtelmesen, amint sikerült befejeznem a nevetést. - A cél sokkal magasabb rendű, mint azok az életek, amiket érte kell áldozni. |
-Fattyúvér, Laynarvis ménes?! Mi folyik itt?! Nem értem, hogy ez a két szarvas patás miről beszélget. Hallottam már a Laynarvis ménesről, de pontosan nem tudom, hogy valójában milyen lovak tartoznak oda. Raessalra néztem és elgondolkodtam. -Mi van ha ő is egy eszement gyilkos! Láttam már olyan lovat ami a gyilkolásból élt. Lightra néztem és békésen biccentettem egyet felé, hogy jelezzem, hogy jöjjön ide hozzám. Vadként születtem, de volt dolgom már veszélyes lovakkal. Idegesen ráztam a fejemet, nem tudtam miért de rosszat éreztem. Sárga szemeim megcsillantak, ahogy az égre néztem. Az égen felhők tömkelegét figyeltem, ahogy délnek vándorolnak. Sánta lábammal a földet kapartam és nem szóltam semmit. -Nem értem mi értelme van a vérontásnak és az egyéb öldöklésnek, ha van más megoldás.-szólaltam meg. |
Omane idegesnek tűnt, legalábbis a folyamatos mocorgásából és fejének állandó forgatásából ezt vettem le.
Elgondolkoztam Raesal szavain és úgy éreztem ellentmond saját magának.
- Fattyúvért? - ~ Ha ezt a nem tisztavérű lovakra érti, akkor úgy gondolnám állandóan Laynarvisos lovakat intéz el. Ezen esetben hazudik, mégis csak ismeri a ménest. Ellenben ha többi ménes területén “szabotált” ezt-azt, akkor meg… áhh mindegy. Majd válaszol a kérdésemre. ~
Amikor megkérdezte a nevemet, nem tudom direkt-e, de mélyen a szemembe nézett. Én pedig éltem a lehetőséggel, és igyekeztem kiolvasni belőle valamit. Hihetetlenül jól leplezte az érzelmeit, nem lettem sokkal okosabb.
- Light - mutatkoztam be egyszerűen, minden elegáns formát mellőzve. ~ Fölösleges méltóságteljesnek, avagy erősnek mutatkoznom. Nem esik abba a hibába, hogy alábecsüljön. Ha meg mégis, akkor tévedtem vele kapcsolatban. ~ |
Szarvas rokonom újabb kérdéssel állt elő, én pedig kénytelen voltam megerőltetni emlékezetemet, hogy rájöjjek, milyen is az általa említett ménes.
- Nem ismerem a Laynarvist. Azaz, természetesen tudom kik ők, de csupán azon ménesek maradtak meg a fejemben, akiket szabotáltam már. És én csak a fattyúvért szeretem igazán ontani. - halványan elmosolyodtam. Élveztem, ahogy a feltámadó szél végig simítja dús bundámat, ám közel sem azért, mert idili pillanatokra volt szükségem. A szél mindig a vihar előjele.
- Mivel az ő nevét - böktem O'mane felé - akaratlanul is megtudtam, már csak a tiéd érdekelne. - néztem csevegőpartnerem szemébe.
|
Láttam a Raessal nevú lovon, hogy igenis nagyra tartja magát és, hogya méneseket lenézi. Nem szóltam semmit csak álltam és figyeltem a két lovat. Light kérdése alapján húztam a számat és Raessalra néztem. A szél végig simitotta a hátamat és hátranéztem. Picinyke sörényemet is végigborzólta a szél, nem is beszélve parányi farkamról. Lightra néztem és nem tudtam, hogy mit mondjak. -Rossz érzésem van evvel a lóval kapcsolatban.- majd újra Raessalra néztem. A ménen látszott, hogy nem barátságos típus így én is így kezeltem a dolgot. Izmaimat megfeszítettem és felemeltem a fejemet. Komolyan néztem végig magam körül. |
Szinte biztos voltam benne, a legtöbb Laynarvisos ló kifejezetten örülne a fekete ménnek. Nemcsak a sötét kisugárzása miatt, hanem kellemesen szarkasztikus humorféléje miatt is.
Nos kicsit sem vágtam Omane barát fétisét, ráadásul engem kifejezetten irritál az ilyesmi. Akkor már inkább szólítson a nevemen. Ha valaki a barátom, annak majd én jelzek… Lehet Raesal is erre a következtetésre jutott, ugyanis közölte velünk a nevét. Még nem hallottam róla, avagy nem követett még el olyasmit, ami felkeltette volna a figyelmem. Persze lehet, csak a memóriám hagyott cserben. A ménesekkel kapcsolatos kijelentésével részben egyet tudtam érteni. ~ agyatlan marhacsordák ~
- A Laynarvist is ide sorolnád? - Igazából vajmi kevéssé érdekelt, leszólja-e a ménest, egyszerűen csak a véleményére voltam kiváncsi. ~ Ő nem valami tisztavérű hisztis csikó, mint általában a ménesek lovai. ~ Az Istenek kegyeltje titulust kicsit túlzásnak éreztem… ~ egy csöppet fenn hordja az orrát. Csak vigyázzon le ne essen! ~ |
Unottan leemeltem patámról szarvaimat, és lassan felemeltem fejemet, beszélgetőtársaim felé fordítva tekintetemet. A szarvas rokon kijelentésére - miszerint egy egész ménes tele van hozzám hasonló lovakkal - kétkedés és egy apró mosoly csúszott fel arcomra.
- Szeretném egyszer megismerni azokat a lovakat... - halványan, alig láthatóan vigyorogtam, bár sokkal inkább fintornak neveztem volna azt amit csináltam, mintsem valódi somolygásnak.
Amikor a nevem került szóba tétovázásra kényszerültem. Különböző elővigyázatossági okokból nem tettem eddig közhírré valódi mivoltomat, de mivel az utóbbi időben fejembe szált a dicsőség és az egóm is növekedett - a sikerek sorozatának köszönhetően-, másra se vágytam, mintogy egész Seminarya félje a Raesal nevet.
- A nevem Raessal - közvetlenül a szavak után egy éles, gúnyos pillantást villantottam O'mane felé, majd "kicsattanó érdeklődéssel" hallgattam kérdését. - Ménesek... Ugyan! Földi halandók által vezérelt agyatlan marhacsordák! A magam ura, és az istenek kegyeltje vagyok. Engem "vezérnek" magukat nevező arrogáns barmok ne próbáljanak meg terelgetni - prüszköltem felindultan. Látjátok mivé lett ez a világ, Larok és Dastor? |
Nem törödtem a sokszarvas ló viselkedésével, csak elrepültek a fülem mellett. Aztán hallottam, hogy Light feltesz egy igen fontos kérdést, így én is. -Téged barátom ,hogy hívnak?- néztem az elöttem álló ménre. -Szóval nem ismerik egymást. Melyik ménesbe tartozol? - böktemki egy kérdést. Körülnéztem, de nem láttam semmi furcsaságot. Végignéztem a mellettem álló lovakon és az alkatuk olyan egyformának tűnt. Eleinte azt hittem egy ménesbe tartoznak, de kiderült, hogy nem. Patámmal kapartam a földet és egy halkat prüszköltem. |
Omane nem tervezett jelenetet rendezni az ismeretlen ló szarvainak kapcsán, ami egy kicsit rosszul is esett. ~ Na tessék, csak én lógok ki a tömegből… lehet be kéne szereznem még három szarvat, akkor kevésbé lepődne meg. ~ Rögvest elkezdtem hát azon törni a buksi fejem, melyik három unikornist szabadítsam még meg a szarvától. ~ Attól a Misty nevű, és roppantul idegesítő kancától egyben meglenne mind! Áhh, de az övé olyan csúnya… nyomába sem ér az enyémnek… ahogy ő maga sem! ~
- El tudom képzelni. - Vigyorogtam az unikornisra. - Hát ha még tudnád, hány hasonló lovat ismerek. Egy egész ménes van tele velük... - ~ Na igen, a Laynarvis tele van kedvesebbnél kedvesebb, és roppantul barátságos lovakkal. Mondjuk nem nagyon fér a fejembe, néhányan hogy kerültek oda. ~
A szarvas kijelentésem után kétkedést láttam az ismeretlen arcán átúszni. ~ Ne aggódj, nem én vagyok ennyire idióta. ~ Nem szerettem túlságosan, ha nem tudtam nevén nevezni az adott lovat.
- Hogy hívnak? - ~ Ami azt illeti, azt hittem, ezt a kérdést Omane dobja föl előbb. Lehet, neki még nem is jutott eszébe. ~ Pillantottam a szememsarkából az említettre.
- Nem, nem ismerjük egymást. - Erősítettem meg az unikornis által mondottakat. ~ Még a végén Omane elsőre elértette, aztán beüt a menykő. ~ |
Rejtett örömmel fogadtam, hogy a másik ló díjazta O'manénak szánt szavaimat, ám nem terveztem, hogy ilyen gyorsan puszipajtásokra leljek, így próbáltam átlagos hangnemet megütni, több kevesebb sikerrel.
- Kedvesség? - jókedvűen felhorkantottam, és megszokott szarkazmusomat elővéve folytattam - Az egyik legnagyobb erényem...
Az újabban megismer ló következő kijelentése két dolgot sejtetett; hogy csaltak ösztöneim, és mégis csak ő a bolondabb, vagy azt, hogy O'mane életében nem látott még szarvas lovakat. Az utóbbi valószínűbb volt, és hihetetlenül elrettentő. Manapság ritka az olyan ló, aki nem látott még egyet közülünk.
A következő kijelentésre, ami O'manétól érkezett egyszerűen felhorkantottam.
- Miből vontad le ezt a zseniális következtetést? Hogy szarvunk van? - néztem rá unottan. - Mellesleg nem, nem ismerjük egymást.
Konkrétan sírórohamot kaptam, amikor megláttam, hogy az a ló, akinek nyiltan kifejeztem nemtetszésemet barátságos, szinte üde pillantások vet rám. Kedvem lett volna levetni magamat egy szikláról, esetleg felnyársalni az előttem lévőt. Rosszalló pillantásokat vetettem rá, majd patámhoz emeltem szarvaimat és azokon kezdtem el fenni azokat. Írtózatos, csikorgó hangjuktól kellemes üdeség öntött el.
|
-Látom, hogy négy szarva van.- fordultam Lighthoz. A másik ló szájából ami elhangzott kérdés csak úgy elrepült a fülem mellett. -Ti talán ismeritek egymást?- törtem meg a csendet. Talán mivel mind a kettőjüknek szarva volt, ezért gondoltam, hogy talán ménestársak. Körülnéztem és nem láttam senkit rajtunk kivűl, csak egy sólymot az égen aki éppen felettünk körözött. -Vajon mit akar ez a ,,kis madár''? Barátságosan néztem az elöttem álló ménre. Hiába tűnt barátságtalannak én nem ijedtem meg tőle. Sánta lábamat egy kicsit elemeltem a talajtól, hogy pihentessem. Pár pillanat múlva pici sörényembe belekapott egy kisseb fuvallat. |
Halálos nyugalommal sétáltam a páros felé, akik szemmel láthatóan egy csöppet összezördültek. Út közben azonban valami magára vonta a figyelmemet. Egy apró, fekete virág volt az. Vigyorogva indultam felé. Az egyik leghalálosabb méreg volt Seminaryaszerte. Körbetapostam, nehogy a száraz kórók akadályozzák a növésbe a kis szemem fényét.
Hallottam az ismeretlen és enyhén hátborzongató ló szavait. Nem bírtam ki, széles vigyor kúszott az arcomra.
- Ugyan már… lehetnél vele egy kicsit kedvesebb is, hisz lerí róla, hogy szívbajt kap már csak a jelenlétedtől is. - Visszacaplattam hozzájuk.
- Amúgy Omane, nézd már neki négy szarva is van. - Böktem az orrommal az említett felé. Vigyorogva vártam a hatást. |
Ahogy az vártható volt, nem csak az O'manénak nevezett ló szánta magát rá a cselekvésre, utitársa - és ezzel együtt szöges ellentét e - is szíveskedett elindulni felém. Mindenesetre ő szerzett nálam egy jó pontot szarkasztikus humorának hála. Nem mosolyodtam el, még egy horkantásra se futotta, magamba persze a poén sokkal melegebb fogadtatásra lelt. Viszonoztam a biccentést valamivel olajozottabb mozdulattal, kevésbé vontatottan és unottan.
Ezzel ellenben O'mane egyre csak rosszabb benyomást tett rám. Bizonytalanságától szinte kedvem támadt volna neki ugrani, mondván; most könnyű a préda, ám mégse szántam rá magam a cselekvésre. Habár ezen döntésem miatt bizonyára nem érezhettem magaménak Larok Vescor személyes áldását - amit oly' "gyakran" osztogatott ... Mindegy is. Mindig szerettem dacolni az istenekkel.
A támadás helyett egyszerű, gúnyos kacajt ejtettem mutatva ezzel, hogy szánalmasnak tartom mennyire próbálkozik erősnek mutatni magát. A "Mit parancsolsz?"-ot azonban nem szándékoztam figyelmen kívűl hagyni.
Elkomorodtam és mélyen belevájtam vörhenyes tekintetemet az övébe. Hagy kapjon egy csekély ízelítőt egy halott szem érintéséből.
- Tán ha azt parancsolom, hogy rágd le a lábad majd lakmározd fel hiéna módjára megteszed? - borzongató hangot és ugyancsak démoni tekintetet sikerült produkálnom. Ne dacolj az istenekkel, fiam. Még ha nem is vagyok maga Larok Vescor, személyes védelmét élvezem mindannak ami valaha a káoszt és a sötétséget szolgálta. |
Ahogy közeledtem a fekete ménhez láttam rajta, hogy nem tetszését mutatja, így hát megálltam ott ahol voltam. Nem mondtam semmit. Hátranéztem Lightra, de nem tudtam mit mondani. Egy két lépést tettem a mén fele, és egy idő után megint megálltam. -Vajon most mit csináljak? Nem tudtam mi tevő legyek. Patámmal kapartam a földet. A fejemet a magasba emeltem evvel mutatva, hogy nem vagyok könnyű préda. Éreztem a lovon, hogy nem békés jószág. -Mit parancsolsz?-szólaltam meg, és a szemébe néztem. Végigmértem a mént, és feltűnt, gogy neki négyszer annyi szarva van mint Lightnak. -Azta! Most találkoztam és láttam olyan lovakat amkiknek szarvaik vannak. Kihúztam magam és készültem arra, hogy esetleg támadás ér a másik féltől. |
Meglepetésére elvigyorodtam. ~ Reménytelen ez a ló… de szerencsére a jobbik fajtából, nem a most rögvest véget vetek az életének, mert annyira idegesít csapatból. ~ Unalmamban ide-oda nézelődtem, amikor megláttam egy felénk közeledő fekete pontot. Nem sokkal később már ki tudtam venni, egy ló közeledett felénk. Értetlenül figyeltem, amint össze-vissza kóvályog, szinte cikcakkozva. ~ Mit csinál ez? Talán túl sok rohadt körtét evett? ~ bámultam értetlenül. Omane nagyon elemében volt, felágaskodott, majd megindult a frissen érkezett felé. Útközben még azért visszanyerített, hogy nem megyek-e. Megcsóváltam a fejem, majd kényelmesen utána indultam. Omane sántított, ám ez még nem érdekelt, hisz most nem akartam eltenni láb alól. Közelebbről szemügyre véve rájöttem, hogy az előbb csak a virágokat taposta le kegyetlen alapossággal.
- Ohh, találkoztál egy Forsantéval. - Vigyorogtam kárörvendően, miközben biccentettem neki köszönésképpen. Érdeklődve szemrevételeztem. Inkább tartottam a biztos két lépés távolságot, ugyanis a ló, pontosabban unikornis, valami megmagyarázhatatlan sötétséget árasztott. Szinte vártam melyik pillanatban tűnik fel Omanénak, hogy ennek a lónak is szarva van. Kíváncsi lettem volna, milyen fejet vág, ha Omane ugyanolyan szenvtelenül, sőt enyhe rajongással közli vele, hogy szarva van. Ő ráadásul néggyel is büszkélkedhetett. |
A nagyobb testű ló láthatóan sokkalta naivabb volt mint azt valaha is hinni mertem volna. Amikor egy játékos csikót utánozva gyorstempóban lépkedve felém iramadott majdnem hanyatvágódtam meglepetésemben. Biztos voltam benne, hogy csak szemem tréfál meg, nem hittem, hogy egy viszályok szabdalta, aszálytól és éhinségtől teli világban még életben van egy ilyen ló. Bár ha rajtam múlik nem sokáig.
A másik mén - aki egyenlőre tartotta a tisztes távot- sokkal inkább rokonléleknek tetszett. Szarvát vélhetően vér vonta be, kisugárzása is megnyugtatóan... normális volt.
Miközben rosszaló pillantásokat vetve figyeltem a felém közelítő lovat észrevettem valamit, amitől ádáz mosoly görbült fel arcomra egy pillanatra. Sántított.
Mire észbekaptam, már megláthatta az ádáz vigyort az arcomon, de őszintén szólva ez a legkevésbé se ejtett kétségbe. Köszönt. Válaszképp én csak felvontam a szemöldököm, majd egy eröltetett és érezhetően kelletlen biccentést küldtem felé. Kisugárzásom egyértelműen ellenséges volt, ám a legkevésbé sem sugároztam félelmet. Itt én voltam a támadó fél. |
-Hogy vannak még olyan lovak akiknek szarvai vannak!- nem bírtam felfogni a dolgot. -Forsant, szarvas pacik és én erről mind lemaradtam. A ló rugja meg! -Vándor vagyok nem nagyon találkoztam Forsante lovakkal. Kicsit levettem tekintetemet Lightról és elnéztem felette. Egy másik lovat pillantottam meg, majd újra felágaskodtam, hogy jobban ellássak. -Nézd, valaki közeledik!- tértem vissza a földre miközben Lightra néztem. Igen belevaló pacinak tűnt. Kikerültem Lightot és lépésben elindultam másik ló felé. Mellső lábammal sántítottam és ez kivűlröl nézve egy kicsit gyengének mutatott. Hiába vagyok nagytermetű ló, sohasem a méret számított hanem a szív. -Light te nem jössz?- szóltam hátra a szarvas pacinak. Szép lassan közeledtem, hogy ne ijesszem el. -Üdv néked, én O'mane vagyok!-nyerítettem oda az elöttem lévő lónak. |
Súlyos léptekkel haladtam tovább a Shiron földjén, gondosan ügyelve, hogy minden egyes zöldelő kórót a földbetiporjak, ami utamat keresztezi. A gazok mellett bár bogár is helyetfoglalhatott a káosz isten oltárán nekem köszönhetően aznap, ám igazán vért már napok óta nem volt lehetőségem ontani. Így patrónusom szomjan maradt.
Aznap rájöttem, hogy a Káosz isten nem szeret szomjan maradni... Bosszúból az utamba kevert két újabb polyácát, akiknek sziluettje nem is olyan messze rajzolódott ki egy kisebb, dombnak aligha nevezhető földbucka közvetlen közelében. Mivel azonban egyértelmű jelnek vethettem ezt, nem volt lehetőségem kikerülni a két lovat, valamilyen okból kénytelen voltam találkozni velük.
Közel mentem hozzájuk annyira, hogy biztosan észre vegyenek majd egy patadobbantás közepette felszegtem fejemet, mintha mindenre készen kémlelnék, valójában azonban kifejezetten untam a folyamatos találkákat. De ha az isteneknek ez kell... |
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
