|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.31. 19:51 - |
Kathach + Enerith Altera + Zephüros + Hlín + Wydovn
+ később: Alou, Fenrir, Neolit Fate, Azmodeus
*Zárt játék* |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Tökéletes helyet választottam filmnézésre. A lovakat nem hatotta meg jelenlétem, csak pár sunyi finort ejtettek felém, ettől feletébb megtisztelve éreztem magam, ám afelett már nem tudtam szemet hunyni hogy ne vegyenek tudomásul. Mert hát mégis, én vagyok Azmodeus, egy Örökkévaló tanítványa és befogadott fia, engem ne próbáljon meg senki levegőnek nézni, főképp ne ménesbe tartozó nyálgépek. Persze hogy mondortalan se legyek, a vándorokat sem hagyom ki a kis gyűlölet listámból. Szegény hogy meg lehet telve..
Fentről jól megfigyelhettem a jelenlévő lovakat, gyorsan át is futtatam néhány dolgot az agyamban róluk. Lássuk csak..Kathach. Hm, igen. Ő már áshatja a sírját ha nem óvatos. Szegény ménesével mi lenne ha megtudnák hogy legyőzhetetlen vezérüket eltette láb alól pár zakkant vándor, és egy felháborodott Laynarvis tag? Felettébb vicces lenne.
Tekintetem tovább kúszott míg meg nem pillantottam egy lilás, alacsonyabb termetű idegent. Mintha már láttam volna valahol. Arcomon gondolkodás és értetlenség ült, közben jól szemügyre vettem a mént. Oh, igen! Hlín..Látod mennyit ér az igaz, ha senki sem hisz neked? Nem tudom hogy tudtad megállni hogy ki ne taposd a belüket, kik megcáfolták látomásaidat. De még van időd fejlődni, biztos vagyok benne!
Na, lám, útközben Fenrir barátocskám is betoppant a szerény társaságba. Kíváncsi leszek ezúttal mire készülsz, de ajánlom hogy nagyot durranjon! Lehet az egy ló feje is vagy mellkasa, a döntést neked adom.
Végül..hm. Ki lehet ő? Szárnya felemás színű volt, látszólag a legfeszültebb is ő volt a csoportban. Tekintete izzott a szavartságtől és az ellenállástól. Fején különös jel volt, méghozzá nem mindennapi. Elmosolyodtam. -No,lám csak nem új szövetségesünk születik.-duruzsoltam halkan hogy csak én halljam meg, ebben a szél fúvása segített neki, mely visszaverte a hanghullámokat. Szárnyaimat ismét kitártam, s lassan leevezetem a földre, pont a társaság közepébe. Szárnyaimat pár másodpercig nyitva hagytam, megvárva hogy mindenki elcsendesüljön. Lassú léptekkel meredtem rá az érdekes kancára, míg egész közel nem értem hozzá. -Hív valami csodás, kedvesem?-súgtam fülébe gúnyosan, majd azonnal elléptem tőle várva hirtelen reakcióját. Testvérem felé fordúltam, büszkén jártam körbe helyeslő fejjel. -Semmit sem változol, olyan vagy mint egy szivacs. Minden információt magdba szívsz.-jelentettem ki, tekintetemet csak félig szegeztem rá, vigyáznom kellett a többi lóval, hisz ki tudja mi lesz ebből. |
 Az ismeretlen lovak megszaparodotak, zsigereimben éreztem a baj közeledtét, csontjaimat marta a hűvös szellő. Mégsem mutattam félelmet, és nem mutattam magamat kiszolgátatottnak, vagy gyengének. Nem tehettem.
Annak ellenére, hogy egy ellenséges területen voltam, körülvéve rosszmodorú lovakkal, úgy kellett tennem, mintha otthon érezném magam, mintha nem zavarna a jelenlétük.
Az újonnan érkező rögtön megkért rá, ne marcangoljuk szét egymást Wydovnnal, ha nem szeretnénk pont úgy kinézni mint az előttünk heverő, még sem éreztem azt, hogy egy biztonságom érdekében mondaná. Sőt, ez mind arra engedett következtetni, hogy Wydovn pontosan úgy végezne velem, ahogy egy örökkévaló szokott az áldozataival.
A szárnyasunikornis előszeretettel szaporította a szavakat, ezúttal azonban feszült figyelemmel kísértem végig minden egyes szavát. Tudom, hogy komolyan gondolta.
Következő szavai azonban végleg elhalgattatak. Az érvek, amiket felhozott hátborzongatóan helytállóak és valószínűek voltak. Hiába fortyant fell bennem a düh a józanész felülkerekedett rajta és csendes hallgatásba kényszerített. Ha igaza is van, ilyen radikális eszközökhöz ló nem folyamodhat... A tömeggyilkolászás sosem lehet a béke eszköze...
- Nem vagyok tömeggyilkos, nem áldoznék fel egyetlen ménest sem azért, hogy a kút örömét lelje a szenvedésünkben és mély, kényelmes állomba merüljön, hogy aztán utódainknak hozza el a végzetet. Amíg a kút "él" nem szálhat béke Seminaryára... - aztán villogó tekintete az enyémbe hatolt, elhallgatatva, hogy folytathasa mondanivalóját. "Talán éppen ebben a pillanatban tartanak erre, hogy kivégezzenek." Túlságosan is valószínűnek tűnt, hogy valóban ez mozog a háttérben. Hogy a körülöttem állók csak a megfelelő pillanatra várnak... De ez ellen már semmit sem tehettem.
- Jöjjenek - jelentettetem ki szárazan. Mind tudják, mi lesz a vége.
Éppen abban a pillanatban robogott be egy újabb tag, aki odavetett nekünk egy kelletlen köszönést, nevét vagy hovatartozását azonban nem árulta el rögvest.
-Üdv... - mondanivalómat azonban Hlín vádló szavai szakították félbe, eloszlatva minden kételyemet. Ezek épp azért jöttek, hogy meggyilkoljanak. Szinte csontjaimon éreztem a kárörvendő mosolyt, amely a fekete mén arcára kúszott fel - akár gondolataimban, akár a valóságban. Hátracsaptam füleimet egy pillanatra, azután erőltetett nyugalommal normális helyzetbe ráncigáltam őket.
Wydovn pedig folytatta drámáját, ami még örültebbé változatta. Mostmár három bolonddal, és egy félörökkévalóval állok szemben...
Nem támadtam, vártam mit tesznek. |
 Egyre jobban összekuszálódtak a gondolataim. vöröslő szemem ide-oda járt, hol Hlínt vizslatta, hol Kathachot. Hol a bújkáló Zephet. Úgy van.Észrevettem. Máskor talán nem szúrtam volna ki, de most, mintha csak kiélesedtek volna az érzékeim.
~Ezt is nekem köszönheted.~mondta a hang magabiztosan.
-Neked én nem köszönök semmit!-motyogtam magam elé. Ekkor Kathach kérdőr vont. lenne mot megmagyarázom? kedven barátunk máár azt hiszem megmagyarázta.
~Ugyan, Wydovn. Én nem használlak ki téged.Ez a mén azt hiszi, ismer engem. Pedig csak kevesen tud rólam. De a mi sorsunk Wydovn! A MI közös sorsunk! Itt most erről van szó.~nem tudtam eldönteni, hogy ennyire jól hazudik-e, vagy igazat mond. Valóban a Kút lenne maga?És miért lenne közös a sorsunk? Semmi közöm hozzá! Még csak pletykákat hallotam róla!
Lassan leereszkedtem és egy darabig csukva volt a szemem. Ekkor megjelent Fenrir is, és egy másik pegazus.Tekintetemet az előttem álló Kathachéba fúrtam. Mindeddig vöröslő szemem lassan átváltott élénk rózsaszínre. Megszólaltam, de annak ellenére, hogy Kathachot néztem, nem hozzá szóltak a szavaim. Nyíltan és hangosabban beszéltem hozzá.
-Nem tudom, hogy mit akarsz tőlem.Nem fogom hagyni, hogy megölj.Nem leszek a bábod. Nem tudom, mi közöm van hozzád, de nem fogom engedni, hogy uralkodj rajtam.-mondtam lihegve, idegesen.
~A harag.Nagyon erős érzelem, sokszor irányítja az élőlényeket.Benned is sok a harag. Ahogy bennük is.~utalt a többiekre:~De nem ezért választottalak. Még kiscsikó voltál, mikor belekóstolhattál a Kút, az ÉN éltető vizembe. Mit gondolsz, miért lettek felemás szárnyaid? Mitől végződik lángnyelvekben a foltod?!
-Nem...-suttogtam.Nem lehet.
~Mindketten jól tudjuk mi vagy. Csak annyit kérek tőled, hogy dobbants a patáiddal, csapkodj a szárnyaiddal, ereszd ki a haragod, és öld meg azt, akit meg KELL ölnöd! Segíteni akarok rajtad.~halkult fokozatosan a hang.
Szívverésem a normálisnál talán ötször is gyorsabb volt. Megtegyem, vagy netegyem meg amit kért tőlem? Úgy néztem a többiekre, mintha csak segítséget várnék tőlük.
Mostmár én is egy vagyok közülük.Én ishidegvérű gyilkos vagyok? Aki nem törődik másokkal?..... |
 A létszám megint megnövekedett. Azmodeus és Neo is csatlakozott hozzánk. Rossz előérzetem volt; ez a két mén nem jelentett smemi jót. Amit Neo mondott a Kútról hátborzongatóan logikus és igaznak tűnő volt. A Kút cska kihasznál minket.... de ezt egy ideje már sejtettem. Mégis, hogy ilyen kegyetlen módon.... rabszolgáivá tenni Seminarya lovait.... Épp meg akartam szólalni, mikor erős paták trappolására lettem figyelmes és alig fél eprc múlva berobbant Fenrir, szinte szó szerint és roppant boldognak látszott. A negatív jellemű lovak száma folyamatosan nőtté s kezdtem magam veszélyben érezni, főleg, hogy Kathach is itt volt.
- Nekem te nem vagy a testvérem! - vetettem oda a piros jegyes bukott unikornisnak - Jöttök, mind a dögkeselyük az oszló tetemre.... véletlen volna vagy terveztek valamit a pegazusvezér ellen?! |
 Teljes sebességgel gallopoztam a kőtenger felé. Tudtam, hogy Kathach Laynarvis területre tart és valami azt súhta a köveknél találom meg. Elegem volt már a téma körültáncolásából - háborút akartam! A Kutat akartam! A VIZEMET AKARTAM!
Ahogy átértem a sivatagból a köves talajra a távolban meg is láttam.... a csoportot?! Miért van itt ennyi ló? Csak megnehezítik a dolgomat. A fejemet rázva mélyet horrkantottam, de nem álltam meg. Nem akartam elrejteni az érkezésemet, hadd tuják, hogy jövök - a patáim hangosan döngve csapódtak a kemény, száraz, köves talajnak a súlyom alatt. AHogy közelebb értem, láttam, jó színes társaság gyűlt össze; KAtach, Hlín - csodás -, Wydovn, Zeph.... Azmodeus és a testvére? Na, ez már valami, egészen érdekes és örömhír. Az utolsó lépéseket hatalmas vágtaugrások keretében tettem meg - komolyan úgy örömködtem, mint valami éretlen 2 éves. Den em érdekelt. A Szövetségnek ideje lecsapni végre.
- Üdv testvéreim - búgtam kissé fújtattva a melegtől és a vágtától, de annyira jó volt látni Kathach-ot ilyen bizonytalan területen állni. Az a vén Hlín meg a kitaszított Zeph nem védheti meg őt. |
 Nos csak futólag hallottam a megszólalást még sem bírtam ki, hogy ne fűzzek hozzá valamit.
- Ne légy benne biztos, hogy üres fenyegetések azok Kathach. A kanca nagyon is komolyan gondolhatja őket. - Igazából reméltem, hogy tényleg komolyan gondolja őket.
- Hogy mit tudok a mágiáról? Eleget ahhoz, hogy megértsem a Kút szándékait. Kathach, íme! Úgy tudod elpusztítani, illetve a te szavaiddal élve eltüntetni a Kutat… - drámai hatásszünetet tartottam - ha elpusztítasz egy ménest. - Mélyen a szemébe néztem. ~ Pegazus vagy. A háború a véredbe van. Tedd meg, s talán az utódok megéneklik majd a hősiességed. Ha lesznek egyáltalán... ~ - A Kútnak nincs más vágya, minthogy életeket vegyen el és sorsokat írjon át. Mindegy egyes elhalálozott lóval nő a mágiája, s ha eleget gyűjtött össze, visszasüllyed, hisz nem akarja, hogy a lovak igyanak belőle. Csak azért ad halhatatlanságot, mert a lovak életerejére van szüksége, amihez háború kell neki… az örökélet csupán csali. Egy finom falat, amiért civakodni lehet. S a háború már készülőben van. Én a helyedben távoznék, mielőtt komoly bajod esik. Nem vagyok jós, de azt már most meg tudom neked mondani, hogy a Laynarvis szövetkezik ellened. Talán éppen ebben a pillanatban tartanak erre, hogy kivégezzenek... - Szavaimnak különleges hatást adott a testvérem felbukkanása. Komor és félelmetes árnyékként vetődött ránk, s úszott el felettünk, hogy aztán egy sziklára szállhasson le, biztosítva ezzel magának a felsőbbségtudat teljes érzékeltetését.
- Nem gondolom. Tudom. A Kút mindenkit megszólít, akinek valami köze van hozzá. Engem is megszólított. De engem nem tudott becsapni álnok szavaival. Neked már mindegy. Vagy úgy ugrálsz ahogy ő fütyül, vagy meghalsz. Megölet. - Nos ezt egy kicsit eltúloztam, hisz nem lehettem biztos benne, de azt akartam Kathach tudja meg, Wydovn kapcsolatban áll a Kúttal. ~ Na erre mit lépsz hős pegazus? ~ Vigyorom megmaradt csupán az elmém szüleményének, ám ott igen nagy helyet foglalt el. Felnéztem Azmora. ~ Hogy haladhatnak a Szövetség tagjai? Végül kénytelenek leszünk mi elvégezni a merényletet? Vagy Wydovn megteszi helyettünk? Vajon a Kút eléggé nagy hatással van már rá ehhez? ~ Igazából nem érdekelt. Ha kell, szemrebbenés nélkül hazudom magam Laynarvis tagnak, s megyek neki Kathachnak. Jeges szellő söpört végig a kövek között. Rossz érzést hozva magával. ~ A Kút már is belevágna a tervébe? Innentől érdekes fordulatot vesz a világ... Öröm lesz nézni. ~ |
Már hetek óta nem történt semmi érdekes. De tényleg , semmi az égvilágon. Minden egyes porcikám fájt, mintha valami rossz közeledne, és ez nagyon is tetszik, még ha magamon is kell ezt tapasztalnom. Már jó egy hónapja az erdőben roskadok, várva a legmegfelelőbb pillanatot hogy újra felfedjem kilétemet. Neo ugyan már rég elindult egy kis kalandra, de engem sehogy sem vitt rá az erő hogy elhagyjam rejtekhelyemet. Talán most. Képtelen vagyok tovább várni. Belülről emészt a vágy hogy lássam a lovakat szenvedni. Kell ez az érzés nekem.
Gyors léptekkel haladtam Eurayle felé, éreztem hogy ott gyűlnek igazán a sötét felhők. Reménykedtem abban hogy drága Neo is ott lesz, így legalább együtt tudjuk nézni a lovak szánalmas összetűzéseit és vitáit. Ennél szebbet nem is tudnék elképzelni.
Hamar megpillantottam a kőtengert, és mikor már elég közel voltam hozzá szárnyaimat kinyitva elrugaszkodtam a földről, és egy erős szárnycsapással már a magasba is voltam. Föntről nem igazán láttam semmi figyelemre méltót, csak sziklát és sziklát, meg követ. Ki hitte volna. Talán magam mögött is hagytam volna a porfészket, mikor egy pegazus szavaira lettem figyelmes. Elég közel voltam a felszínhez így nem csoda hogy hamar megpillantottam a kisebb társaságot ahol láthatóan feszült volt a helyzet. ~Sok kis mitugrász egy helyen.~ Jó nézni őket ahogy az apró vitából erőszakos véleménycsere lesz.
Szárnyaimat kecsesen széttártam, lábaimat előre szegeztem majd egy közeli sziklára méltóságteljesen leszálltam. Arcomra halvány mosoly került, tekintetem lenéző volt mégis gúnyos, míg meg nem láttam közöttük Neot. Próbáltam tőle eltekinteni, hisz biztos voltam benne hogy itt lesz, ezért úgy tettem mintha természetes dolognak venném jelenlétét.
-Meg ne egyétek egymást.-nevettem fel halkan. -Tán úgy akarjátok végezni mit az?-folytattam ugyanolyan hangnemben. |
Wydovn egy buta csikó módjára szajkózta mondanivalóját.
- Továbbra sem érdekelnek az üres fenyegetéseid - köptem felé, szemem sarkából őt fürkészve. Egészen addig mértem végig kritikusan, amíg Hlín meg nem szólalt.
- Minnél előbb rá kell jönnünk, hogyan vagyunk képesek megszüntetni egy ilyesfajta mágiát, és talán ez segíthet abban, hogy rájöjjünk, hogyan kell "megölni" a kutat. - a tetemet fürkésztem művészi aprólékossággal. - Ha a kútnak vége, megoldódnak a problémáink az örökkévalókkal kapcsolatban.
Úriasan, halkan és szinte észrevétlenül szárnyalt be közénk az ezelőtt még sziklán üldögélő szárnyasunikornis, arcon köpve az illem minden formáját. A megszokás arra késztetett, hogy ne reagáljak erre a pofátlan gesztusra, azonban a ló Wydovn a kuttal való kapcsolatát ecsetelgette, ez pedig kifejezetten érdekesnek ígérkezett. Szúrós pillantást vetettem Wdyovnra, ő azonban egyre csak gyanúsabbá vált. A levegőbe emelkedett pegazusra néztem.
- Lenne mit megmagyarzánod - szűrtem a fogaim között, csitítva a bennem fortyogó dühöt. |
Hallgattam a tanakodásukat. Én is szívesen hozzászóltam volna, de inkább a bennem dúló háborúval voltam elfoglalva. Végül Kathac felé fordulva elmosolyodtam:
-A sors, nagyon okos, és furfangos élőlény.Mindig kivárja azt a pillanatot, amikor nem számítassz a meglepetésekre.-mosolyogtam rá, de a szememben, melyet az övébe fúrtam-azzal a bizonyos veséig hatoló nézéssel- látszódott a gyűlölet:-Mindezek mellett jó tanár. Még az időnél is jobb. -fordultam a tetem felé.
Az ismeretlenre néztem aki közénk repül. Megforgattam a szemeimet.
-Mit tudsz te a mágiáról?-kérdeztem prüszkölve.
~Minden bizonnyal kevesebbet mint te, vagy én.Emlékszel?Sokat meséltem róla...~mondta a hang.
-Sokat mesélt róla....-suttogta alig halhatóan, miközben lassanelindultam.uszly volt megmozgatnom magamat.
Nevemet hallva felkaptam a fejemet.
-Te nem ismersz engem.-húztam ki magamat:-Miből gondolod, hogy a Kút megszólít engem?-nevettem fel.Há! ez bolondnak néz!
~Ugyan!Te is tudod hogy igaza van.~mondta a hang nevetve, s szinte láttam magam előtt a kárörvendő vigyort.
Tovább indultam lassan,és kimérten. Furcsa érzésem volt.Valami nincs rendben. Főként velem, de ez az egész helyzet, annyira zavaros. Legszívesebben helyben összeestem volna, de tartottam magamat, és semmit nem mutattam ki a többieknek.
~Kezdem azt hinni, rosszul választottam.~mondta a hang elhalkulva.
Prüszköltem egyet. Csapdosni kezdtem a szárnyaimmal és felrepültem. Addig sem esek össze. |
Kíváncsian figyeltem a Wydovn nevű pegazust. Időnként Kathachhal, időnként meg mintha magával veszekedett volna. Halkan, szinte lopakodva szárnyaltam egészen közel hozzájuk.
- Én a helyedben nem gúnyolódnék az unikornis szavain. Sok igazság volt a mondanivalójában. Na meg némi beképzeltség. De ez nem változtat a tényen, a mágiát csak mágiával lehet elpusztítani… - Osztottam meg velük egy igazi bölcseletemet, amit még hajdanán attól az Örökkévalótól tanultunk. Wydovnhoz közeledve bebizonyosodott, hogy számomra, hogy tényleg magához beszél. Hallottam a halkan elsuttogott szavait és nem bírtam megállni vigyorgás nélkül. Arcomra féloldalas gonosz mosoly ült ki.
- Wydovn, csak nem hív a Kút? Menj, szaladj és igyál belőle, mielőtt megölnek… - ~ Hisz ez a Kút számára csak egy erőpróba. Neki csak a legerősebb és a leghatározottabb lovak kellenek… csak ők szolgálhatják… ugye Wydovn nem hiszed magad kiválasztottnak, csak mert megszólított a Kút? Ha igen, és óvatlan vagy, akkor elég hamar el fogsz bukni… és ez az életed végét fogja jelenteni. ~
- Talán a halálod, talán valaki egészen más. - Suttogtam neki halk, kísérteties hangon.
Csak nevetni tudtam Kathach kijelentésén. ~ Ami késik, az nem múlik! Eljön még az a merénylő érted büszke pegazus. ~
- Hlín, a feltevésed nem helytálló. Vannak szárny- illetve szarvnélküli Örökkévalók is. - |
Náztük a hullát, körülöttem a lovak még mindig egymással veszekedtek. Felemeltem a fejem. A lovat valóban örökvaló ölte meg, fekete mágia is érződött a testén.
- És most? - tettem fel ak érdésem. - Láttuk a testet. Zeth igazat mondott, a fenyegetés komoly. Mi lesz a következő lépésünk? |
Alig hittem a szememnek, amikor Hlínnek sikerült elüldöznie Enerithet rosszimdulatú megjegyzéseivel. Még én se néztem volna ki ezt Hlínből, de nem kifejezetten zavart a forsante távozása. Abból a szempontból viszont hátrányos volt, hogy társaságunk erőtlen mágiával rendelkezett jómagam pedig ennél is rosszabb voltam ilyen téren. Hlínhez fordultam.
- Ebben nem tudok segíteni, pegazus létemre az istenek nem áldottak meg a mágiával - böktem a tetem felé. Egy rosszalló pillantást vetettem Wydovn felé. Én nem kaptam meg az ő áldásukat. - Mindenesetre aggasztó jel a szárnyak teljes hiánya. Bizonyára felhasználták őket valamire, másként nem lett volna semmi értelme...
A laynarvistól igazán nem számítottam más válaszra, és a legkevésbé se volt már kedvem vitatkozni vele, vagy tovább halgatni üres fenyegetéseit.
- Ha a sors úgy kivánta volna már meghaltam volna abban a pillanatban, hogy beléptem laynarvis földre, de ma biztosan nem kapok már egy merénylőt a nyakamba.
Wydovn egyre őrültebbnek látszott a mai napon, konkrétan magában beszélt. Erősen gyanakodtam, de nem tettem szóvá. Ha magával ragadja az örökkévalók mágiája kész vagyok megállítani. Nem esett volna jobban nehezemre végetvetni az ő életének, mint bárkimásénak. Csakhogy nem szerettem ölni.
Pillanatra körbekémleletem, ahogy azt már nem először tettem, mióta laynarvis földön voltam, akkor azonban megakadt a szemem egy sziklán heverésző pegazuson. Ő már régóta figyelt minket, ezt biztosra vettem, így csak vártam, lép-e valamit, vagy tisztes távolságban marad.
|
Kathach kiabálása-mármár üvöltözése-csak jobban feidegesített.
~Mégis mit képzel, ki ő?~kérdezte a hang.
~Egy vezér.De semmi több.Még lónak sem nevezném~mondtam neki magamban.
~Akkor mégis miért hagyod, hogy itt ordítson veled? Hagyd, hogy a haragod vezéreljen. Dobbants a patáddal, fújtass, irányíts!~mondta egyre halkabban a hang. Így tettem. Dobbantottam egyet a bal mellső patámmal és kaparni kezdtem a nedves földet kicsit. Szárnyaimat kitártam, hogy nagyobbnak tűnjek.
-Valóban így gondolod?-fújtattam. Majd vettem egy mély levegőt és próbáltam lenyugodni. Szárnyaimat leengedtem. A hang nem irányíthat engem. Nem hagyom neki.
Amennyire csak tudtam, nyugodt hangnemben szólaltam meg:
-Tudod, igazad van. Énközpontú vagyok. És nem érdekelnek mások. Tökéletesen ki tudod ismerni a lovakat Kathach.-elindultam körülötte:- Csak azt nemlátod, hogy TE milyen vagy!-mondtam teljes higgadsággal.Igen, végre sikerült lehiggadnom. Mikor körbejártam a tetemhez mentem. De még hozzáfűztem:-Nem mi választjuk ki a halálunk időpontját. Ha a sors úgy kívánja, hogy én végezzek veled, eleget teszek az óhajának.-nem néztem rá. Nem akartam, hogy lássa, a töretlen büszkeséget rajtam. Még majdnem el is vigyorodtam, de barátom tetemét látva, nem voltam képes rá.
~Miért nem tetted meg?~förmedt rám a hang.
~Úgyéreztem, még várnom kell.~mondtam.
Ezek után egy ideges fújtatást hallottam a fejemben.
Enerith felháborodása hozott vissza a jelenbe. Addig gondolataimba mélyedve néztem a tetemet. Csak a szemeimet forgattam. Ekkor elviharzott.
-Mert mágia nélkül semmit sem tudtok kezdeni vele.-ismételtem kényesgedve, gúnyolódó hangon, mikor már hallótávolságon kívül volt.
A hátrálásom, csak ezek után történt meg.
-A te gyermeked?-kérdeztem suttogva.
~Az enyém.Én adtam neki az örökéletet, a varázslatot.Mindent nekem köszönhet.~mondta a hang.
-Ha...hogyha az örökvalók idézik meg a Kútat, akkor az Kút megjelenése előtt is kellett, hogy legyenek Örökvalók.Vagyis akkor az örökvalók....-Nem lehetnek a Kút gyermekei.
~Okos.De ez a feltevésed téves. Ők mindent nekem köszönhetnek.
Ekkor hasított belém:a hang a fejemen. A hang tuljadonosa, a Kút. De mégis hogyan sikerült beleférkőznie az elmémbe?
~Elmeséjem neked?Még kiscsikó voltál....~suttogott.
~Maradj csendben!~utasítottam.
-Minden gondolatomat hallja...-motyogtam magam elé. Ekkor hangokat hallottam meg, és azonnal odakaptama fejemet:egy ismeretlen ló volt az. Alig lehetett látni a szikláktól. De minket figyelt.
-Ki vagy?-kezdtem csapkodni a szárnyaimmal.Felszáltam, s úgy mértem végig az idegent. |
Egy magas kő tetején ücsörögve figyeltem a tájat. Rengeteg ló rühelte az Eurayle-kőtenger tengerpartját sivársága és első sorban kövessége miatt. Én szerettem, nem csak azért, mert számomra szemetgyönyörködtető volt ez a sivárság, hanem mert itt viszonylag ritkán lehetett összefutni más lóval, sőt most egy igazán stílusos hulla is helyet kapott itt.. Egyszercsak közeledő lovakra lettem figyelmes az erdő felől. Majdnem leestem a szikláról, amikor megláttam Kathachot, a Katopyris vezérménét. ~ Mit csinál ez itt? Remélem fogságba ejtették… az olyan kellemetlen lenne neki... ~ vigyorogtam ördögien. Szemügyre vettem a csapat többi tagját is. Wydovn, egy Laynarvis tag ment legelől, mögötte pedig nem sokkal lemaradva jött Enerith Altera, egy viszonylag érdekes jellemű unikornis és Hlín a nagyon zen és abszolút peaceful vándor. A távolban egy másik pegazust véltem látni a kövek között. ~ Zephüros... ~
A közeledő lovak szemmel láthatóan veszekedtek, miközben felém sétáltak. Amint beértek a hatókörömbe, már a vitát is hallottam. Rendkívül érdekfeszítő dolgokról értekeztek… Vigyorogva figyeltem őket, várva arra, hogy mikor vesznek észre. ~ Oh, köszönöm Dastor és Larok ezt a remek drámát… mindjárt sírok… a röhögéstől. ~ A csipetcsapat a hulla felé tartott, majd miután szemrevételezték, elborzadtak a hasában lévő csodától. Ezekután újabb dráma következett és Enerith sértetten, sebbel-lobbal távozott. |
Kissé értetlenül bámultam az elvágtázó unikornis hölgy után. Külsőre szép volt, de ez a hisztis attitűd nekem nem jött be. "Egyáltalán mire véljem ezt a mágikus felvágást?"
- Mintha tőled függenénk.... - morogtam már csak úgy magamnak, mivel a címzett már nem volt sehol. Nem szoktam egy kancára azt mondani, hogy elkényeztett vagy sokat képzel magáról, - nem szeretek sztereotipikus lenni - de Enerith egyszerűen az idegeimre ment. Megárztam magam, mintha lerázhatnám magamról Enerith élénken bennem élő és idegesítő jelenlétét, majd szavaimmal kísérve közelebb baktattam a hullához:
- Most, hogy elment az egyetlen mágikus ló, akire nyilvánvalóan rá voltunk szorulva.... - "Fejezd be Hlín, nem méltó ez hozzád." - Lássuk, mivel is állunk szemben - hajoltam le a tetemhez. Egyáltalán nem volt ínyemre, hogy a fejemet a bomló húskupac közelébe toljam, de látnom kellett, hogy mit tett vele az Örökvaló. Enerith végül is fekete mágiát emlegetettt. Ugyan lehet, hogy nem tartozom a nyilvánvalóan magasabb rendű unikornisok közé, de azért én is érzékelem a mágiát, mégha nem is olyan magas szinten és kifinomultan mint szarvas és szárnyas barátaink teszik. Talán Kathach hozzá tudna tenni valamit. Vagy Wydovn.
A test rosszul nézett ki. Az, hogy elvitték a szárnypárját komolyan aggasztott. Egy pegazusnak a szárnyában lakozik a mágia - talán felhasználták a sötét mágiához? Nem vagyok jártas a fekete mágia semelyik ágában sem és csak kevés lovat ismerek személyesen akik igen. Egyikük Fenrir, de nem különösebben kedveljük egymást. Talán Wydovn kisegít minket, ha úgy tartja kedve. A mágiát is érzékeltem, de semmi sem segített most rajtam; se látomás, se hangok a fejemben. A szellemek hallgattak. Nagyot sóhajtva emelkedtem fel.
- Nem tudom.... nem beszél hozzám. A szárnyak hiánya aggasztó. Ugyan mi szükségel ehet egy Örökvalónak a pegazusok egyetlen mágiával átitatott szervére? Vajon lehet ennek köze ahhoz, hogy csak szarvas vagy szárnyas Örökvalókatl tátunk eddig? Sima lovakat nem? Talán.... talán valahogy.... ők akarják megidézni a Kutat? Mi van, ha a Kút nem magától bukkan csak úgy fel, hanem az Örökvalók hozzák vissza? - találgattam. |
 - Chh… legalább megpróbálhatnál hinni benne. Nem vagyok vak, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy vannak, akik megérdemelnek egy második esélyt. - Morogtam rosszkedvűen Kathachnak.
Kathachhal ellenben aki csak egy rosszkedvű morgást kapott dühítő szavai után, Hlín már nagyon felhúzott. De tényleg. - Hát ez nem igaz. - Meredtem rá dühtől szikrázó szemekkel. - Eljöttem Kathachhal megnézni a hullát, hogy segítsek neki kielemezni egy veszélyforrást. Mert így gondoltam helyesnek! Aztán Wydovn mellett érveltem Kathach ellen, mert úgy gondoltam neki van igaza. Erre most azzal jössz, hogy a Laynarvis pártján állok. Most akkor mi van? Valóban a jelentlétem nem számít semmit. Ugyan csak nekem van mágiám, amivel esetleg semlegesíteni tudom azt a… sötétenergia-gócpontot. - ~ Létezhet olyan, hogy egy Örökkévaló egy sötét szellem erejét, avagy hatalmának egy darabját használja fel ilyesmire? Ráadásul még fejlődésben van. Ki tudja mi lesz belőle... ~ - De remélem nélkülem is elboldogultok. Hiszen rám már itt úgy sincs szükség. - Hangom gúnyosan csengett. - Hiszem ti mindent olyan jól tudtok. Remélem Hlín, valamelyik látomásod megtanít mágiát használni, mert mágia nélkül semmit sem tudtok kezdeni vele. - Ezzel elvágtáztam. Célom a ménesem területe volt. Reméltem Glimttel együtt majd kisütünk valamit. ~ Különben egész Seminarya nagy veszélybe kerül. ~
/Enerith Altera dühösen elviharzik/ |
Egyre erőteljesebb indulatok kerekedtek közöttünk, és végül Enerith se hagyhatott ki egy "bájos" megjegyzést. Dühöm veszélyes mértékeket öltött, hidegvérem teljes mértékben elhagyott. Döhöngve, szinte övöltve válaszoltam.
- Mert nem létezhet olyan világ, amelyet ti az álamitokban elképzeltek! Nincs ebben a rohadt porfészekben - amit mi otthonnak nevezünk - senki, aki valóban becsülettel élne! - felhorkantottam. - Mit számít az, hogy valaki esztétikailag nem illik egy ménesbe? Ha ez lenne a probléma, már rég puszipajtások lennénk Zethtel. A probléma az, hogy a Laynarvis kétségek nélkül befogad gyilkosokat, söpredékeket a ménesébe, olyan lovakat, akik bárki életét képesek kockáztatni saját őrült céljaik érdekében. Nézz körül a tanácsadók között! Látsz ott egyetlen normális lovat is?!
Nem hittem, hogy egy Forsante tanácsadó ennyire vak lehet.
Wydovn reakciójára gúnyosan felhorkantottam. Hiába közelített felém, nem hátráltam meg. Áltam ott, mint a cövek, pislogtam teljes nyugdotsággal, majd mikor befejezte mondandóját válaszoltam. - Pedig igazán érdekelhetne más is saját magadon kívül. Akármennyire is azt hiszed, gondolsz a szeretteidre, csakis a saját, önös szándékaid, az érzelmeid miatt sajnálod a testvéredet.
Megölni? Ha képes is lennél rá, csak egyet érnél el; Veszélybe sodornál mindent, és mindenkit, akit valaha szerettél.
Tizenöt évet éltem itt, nem félek attól, hogy meghalok, mindössze nem fogom hagyni, hogy ez egy darabig megtörténjen. - fenyegetően előreléptem. Hlín is közbe avatkozott. - Igaza van - böktem felé. - Fontosabb dolgunk van, és mindenkinek jobb, ha hamarabb túl leszünk rajta. - hidegvérrel tűrtem Wydovn következő megjegyzéseit. Nem reagáltam különösebben, csak figyeltem a tetemet. Nem nézett ki pegazusnak, azt hittem, Wydovn csak viccel velem, ám amikor az eltűnt szárnyak miatt esett kétségbe felmerült bennem, hogy igazat beszélt. Meg az is, hogy megőrült. |
-Ez nem egy álomvilág!-kiáltottam vissza idegesen. Vettem egy mély levegőt és próbáltam lenyugodni. Éreztem, ahogy a ulzusom nő, de nem akartam teljesen kiborulni.
~Annak nem lenne jó vége...~mondta a hang.
-Annak nem lenne jó vége...-ismételtem halkan a tetemet nézve.
-te ezt nem érted meg.-mondtam neki már halkan, de vöröslő szemekkel.Üveges tekintettel bmultam a nagy semmit magam előtt:-Nem dicsőítem zethet.Senkit sem dicsőítek.Nem érdekelnek azok az őrültek, nem érdekelnek a te dicső szónoklataid, nem érdekelnek a ménesek,és nem érdekel semmi!-emeltem a hangomat folyamatosan majd hirtelen Kathacra kaptama tekintetem.Közelebb léptem hozzá és széttartam a szárnyaimat:-Ha háborútakarnék, itt és most megölnélek!Úgy akarsz járni mint ez a szerencsétlen?!-böktem a tetem felé.Lassan mentem felé, ezzel egy kis hátrálásra kényszerítve őt:-Szerencséd van. Én nem vagyok olyan mint a többiek.Pusztán szívességből teszem ezt. -fújtattam. A szívesség alatt ezt a túrát értettem.Majd megfordultam és a tetemhez sétálva megnéztem mitől ijedtek meg annyira.
Nem tudtam volna megnevezni ezt az...izét...
Hlín ismét megszólalt, és úgy tűnt nekem,hogy nincsen teljesen oda Enerithért.
-Ez a ló jó barátom volt.A légynek sem ártana.A katopyrisből száműzték őt-vettettem egy gyors pillantást Kathach felé, és csak ekkor tűnt fel:a szárnyaieltűntek.Hirtelen átugrottam rajta és a hátát kezdtemel tanulmányozni:
-A...a szárnyai...-dadogtam:-Eltűntek!
A fejemet csóválva bámultam a hátát ahol semmilyen seb sem látszódott.Semmilyen.
~Te is tudod, hogy az én egyik gyermekem volt.~mondta a hang.
A szemeim elkerekedtek és hátrálni kezdtem a holttesttől.A földet bámultam.
Egy kis idő múlva megálltam, és elszörnyedve néztem körül.Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Valami közeleg. |
Körülöttem a lovak szócsatákat vívtak, míg én csendben baktattam Kathach közelében a többiek után. Hamarosan megcsapta az orromat a bomló tetem édeskés bűze. Sajnos nem először éreztem már ezt a szagot, de még mindig gyomorbavágó volt. Sosem lehet megszokni. A tetem előttünk elég rossz bőrben volt, alaposan ellátták a baját és a rothadás is megtette a magáét. A test köré álltunk, volt, aki sajánlkozott, volt akit a rosszullét kerülgetett. Enereith valamit felfedezett a ló lábánál, de egyelőre nem láttam, mi az, viszont a többiek eléggé megdöbbentek. Közben ismét egymásnak feszültek al ovak, legalábbis verbálisan. Wydovn szapulta Kathachot és a pegazusokat, Kathach a Laynarvist és végül Enerith is beszállt. Nem álltam meg, én is hozzászóltam a témához.
- És a Forsante tanácsadó ismét állás foglal a nagy semlegességében - vetettem oda a kanca patái elé a szavakat - És még te kéred ki magadnak, hogy a jelenléted nem jelent semmit? Kathach kísérete után a Laynarvist veszed védelmedbe? Érdekes békefenntartói tevékenységet végzel.... Mindenesetre örülnék, ha abbahagynátok egymás szapulását és azzal foglalkoznánk, ami igazán fontos. A kié a legjobb ménes versenyre ráértek máskor is. - néztem végig a jelenlévőkön. Most még Kathach is csak egy makacs csikónak tűnt. |
Wydovn szavai csak fátyolosan jutottak el hozzám. - Ne áltasd magad Wydovn. Négy vezérből három így vélekedik. - Hangom keserűen csenghetett.
A szörnyűségtől amit láttam csupán akkor tudtam elvonatkoztatni, amikor Kathach elkezdte megemelni a hangját. Hallgattam a szavait és én is egyre dühösebb lettem.
- Miért lenne csupán fantazmagória!? Miért ne létezhetnének igazságos és jó vezérek!? Olyanok, akik nem csak az erejüket fitogtatják, hanem tényleg törődnek a ménesükkel!? Akik nem utasítanak ki egy lovat egy botlás miatt, vagy azért, mert esztétikailag nem illik a ménesbe!? Miért lenne Zeth bármelyik más vezérnél rosszabb!? Miért lenne a Laynarvis bármelyik más ménesnél rosszabb!? Csak azért, mert befogadnak olyan lovakat, akiket jogtalanul kidobtak a ménesükből!? Miből gondolod, hogy nem összetartóbbak, mint a te végletekig ajnározott pegazusaid!? - Mély levegőt vettem és egészen halkan folytattam. - Kathach, úgy érzem nagyon alábecsülöd a Laynarvist. Nekik nem a hatalom számít, hanem sokkal inkább az összetartás… ezért sok szempontból ezerszer jobbak nálunk gőgös tisztavérűeknél... - |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
