|
Témaindító hozzászólás
|
2016.03.24. 17:55 - |
Kara-Khan + Rivra + Faolem + Nirran
* Nyílt játék * |
[43-24] [23-4] [3-1]
 Ami azt illeti nagyon bejött a fekete mén viselkedése. Abszolút egy hullámhosszon voltunk, tudtam vele szimpatizálni: "mindketten" megcsaltuk valódi énünket és színészi pontossággal szórakoztattuk egymást és társainkat.
Kijelentésére visszafogottan nevettem. - Megesik ha szeretünk más bőrébe bújni! - válaszoltam poénosan. Ami azt illeti én nem bújok más bőrébe, mert én világéletemben ilyen voltam, vagyok és leszek is! Ilyen önfeledt bohókás alak, aki szeret szerepeket eljátszani. Nekem eme viselkedés mögött nincs komoly énem, mint Kara-Khannak. Végül is számomra édes mindegy, hogy ki milyen személyiség amíg türelmesen és kitartóan tolerál engem.
Ami az orrszarvút illeti, vele nem tudtam ilyen jól szimpatizálni, sőt ha nem lenne itt Rivra akkor biztos rivalizálnék is vele. Mi az, hogy "ellopja" a taktikámat? Eleinte beállít véresen, ami olyan első benyomást keltett mindenkiben amit soha nem fog megváltoztatni. Aztán csikóként kezd el játszani, hogy megmutassa ő nem is vérengző típus?! Hagyjuk már, első ránézésre is látszik, hogy nem az az érzelmes típus, inkább harcos, mint alárendelt. Ezek után nálam nem fogja bemagyarázni, hogy bolond vagy őrült, számomra szimplán szánalmas. Persze lenézően elvigyorodtam mikor megállt a közelünkben, de igyekeztem visszafogni magam, hogy minél kevesebb kontaktusba kerüljek vele. Egyébként is nekem itt van egy csodás fajtabéli kanca, nevezetesen Rivra, aki végtelenül kedves és szemrevalóan bájos.
Mikor eltávolította sörényéből a tollat felszisszent mire kirázott a hideg. Füleim előre fordultak, szinte pislogás nélkül figyeltem a mozdulatait. Szájában tartva a tollat lépett hozzám. Tudtam, hogy mit szeretne, így mosolyogva lehajtottam kissé a fejemet, egyik lábammal előre léptem, mintha arra készülnék, hogy megkoronázzanak. Számomra ez a toll egy ékes koronát jelentett színes szépségével. Mikor Rivra a sörényebe helyezte a tollat, majd hátralépett felágaskodtam. De nem ám magasra, inkább egy kisebb szökkenés volt mellső lábaimmal.
- Viccelsz? Naná, hogy megtartom, még ha elfakul akkor is! S ha egy madár megtámad, hogy fészket építsen belőle begyűjtöm az ő tollait is! - vágtam rá hadarva Rivra mondatára. Lenyugodva nyújtottam közelebb hozzá a nyakam. Orrom a mellkasa szintjén lehetett, oldalra fordítottam a fejem és fél szemmel néztem fel rá súgva: - Köszönöm! - |
 Nirran elég furán viselkedett, de nem ítéltem el, biztos hosszú volt a napja, bár ahogy néztem megfordult a fejemben többször is, hogy tényleg nem az ő vére mocskolta be szőrzetét. Furán viselkedett, hangulata egy pillanat alatt átváltott egyikből a másikba. Kara-Khan szavaira odafordítottam a fejem felé, bár nem nekem, hanem a másik pegazushoz intézte őket. Mosolyognom kellett, ahogy hallgattam őket.
A többiektől (mármint Nirrantól és Kara-Khantól) kissé mintha elszakadtam/tunk volna, legalábbis beszélgetésben. Faolem közelebb lépett hozzám, és kicsit talán el is pirultam, mikor a nyaka az enyémet súrolta, de nem mozdultam.. álltam, mint a cövek. Megkérdezte, hogy honnan van a toll, amit viselek.
Az a toll.. hm. Nagyon rég nőtt ki, az tutifix, de nem gondoltam volna, hogy pótolhatatlan lenne. Ahányszor tollam esett ki, mindig nőtt a helyére másik, így nem is kételkedtem benne, hogy ez is így fog tenni. Ezért hát az azonnali válasz helyett hátranyúltam, és gondosan kieszkábáltam a sörényemből. Mikor sikerült kihúznom picit fájt, fel is szisszentem egy pillanatra, de a mosoly hamar visszatért az arcomra.
Odaléptem Faolemhez, aki már amúgy is közel állt hozzám, és gondosan a sörényébe helyeztem a pávatollat.
- Hát ha tetszik, tartsd meg! - mosolyogtam, majd még hozzátettem - Kapsz egy kis színt a szürke sörényedbe! - fejeztem be, majd rákacsintottam. |
 Faolemnek nagyon tetszett a poénos megszólalásom, amiért külön büszke voltam magamra, hogy teljesen spontán érkezett. Az pedig, hogy nem nézte ki belőlem, nem lepett meg, de azért mosolyt csalt az arcomra.
- Hálásan köszönöm az elismerést, dicső uram! Minő megtiszteltetés! - mondtam színészies meghajlással - Egyébként nem vagy egyedül ezzel a feltételezéssel. Néha még én is meglepődök magamon - tettem hozzá nevetve.
A pataknál ácsorogtam szótlanul, a vízre koncentrálva, a saját tükörképemet nézve. Valójában semmire nem gondoltam, egyszerűen csak jól esett bambulni. Egy idő után azonban a lábaim a hideg víztől kezdtek fázni, szóval lassan kicammogtam a partra. Nirran örömteli vágtázgatására odakaptam a fejem. Vicces látvány volt, ahogy egy ilyen szokatlan kinézetű, komolynak tűnő felnőtt kanca kiscsikó módjára rohangál, de nem kezdtem el rajta nevetni, annál érettebbnek tartottam magam. Csupán egy halvány mosolyt eresztettem el, bár ez nem is igazán neki szólt.
- Ha te jobban érzed magad ettől, akkor ne törődj vele, hogy mi mit gondolunk - mondtam, hangom pedig kissé komolyabban csengett, mint akartam - Afelől pedig biztosíthatlak, hogy én semmi hasonlót nem gondolok rólad. |
 Kényelmesen elfeküdtem a fűben. Szinte ki sem látszottam a magas bozótból. Kimerített valamilyen szinten a mai nap, jobbnak láttam kicsit ellazulni. Igen, még ennél is jobban.
A víz felfrissített, de ahogy kipihentem magam, megint tettrekész voltam, sőt, kicsit még jobban hiperaktívkodtam. Felpattantam mint egy szöcske és vágtázva kezdtem szlalomozni a kisebb kövek és gazcsomók között. Miután kifutottam magam, azzal szórakoztam, hogy letapostam magam körül a füvet mindenhol, ugyanis megint meghempergőztem. Tovább és trovább ökörködtem hasonlókat az ágakon át való ugrálástól a pillangókergetésig. Lassan én is megkergetülök. Mutatványaim után felvettem újból a nyugodt pokerface-t és "mintha mi sem történt volna" módon sétáltam oda a többiekhez lassú léptekkel, majd halálkomoly hangon szóltam hozzájuk.
-Ha bolondnak néztek, akkor nézzetek már inkább őrültnek. Valamiért sokkal jobban szeretem azt a szót... - és akkor tényleg lefuttattam a fejemben egy gondolatmenetet arról, hogy most mit gondolhatnak rólam.
Egy ló, aki először tök normális(nak tűnik) majd felfedezem rajta a vért, ő erre belerobog a patakba kb. mint egy rinocérosz, lefröcsköl engem, hirtelen elszalad, legurul a dombon, hiperaktívkodik és a végén képes fapofával kommunikálni. Nem, még én sem barátkoznék magammal, sőt, talán még hülyének is elkönyvelném...önmagam? |
Megindultunk a folyóhoz! Ez egyben egy kaland kezdetét is jelentette! Most már szabadon lehet kérdezgetni egymástól, ismerkedni, mert mindenki megbizonyosodott a másikról, hogy nem vérontó vadállat. Khm... Nirran külön téma nálam. Kedves kancának tűnt, de ahogyan bemutatkozott, számomra antipatikusnak bizonyult. Persze nem taszítom el magamtól, akármennyire is bizarr a megjelenése, de önként nem fogom erőltetni társaságát ha nem muszáj. Így hát inkább Kara-Khan és Rivra tetszését próbáltam elnyerni. Főleg utóbbiét...
A fekete mén megmutatta, hogy komolysága álca. Legalábbis én már másként fogok tekintélyes mivoltára felnézni, miután vette a poént a jó tündérről.
- Háát... - kezdtem volna bele a válaszba. Fejemet tűnődve felemeltem a magasba, bámultam az eget. Mindez alig fél percig tartott, mert Kara-Khan eleresztett egy igen jó poént: " Remélem, hogy nem komolyságot, mert az nem állna jól neked ". Fejemet leszegtem, tekintetemet rá emeltem a ménre. Szemeim megdöbbenésemet tükrözték, de figyelés közben mosolyogni kezdtem. Aztán hirtelen felnevettem, azaz harsányan felnyerítettem. Nevetés közben szárnyaimat is félig széttártam. Kapkodva vettem a levegőt annyira megviselt a nevetést.
- Huh.. - fújtam ki a levegőt. Lelógattam a fejemet majd felemeltem és megráztam. -...Ez nagyon jó volt Kara-Khan. Hű a mindenit te aztán tudsz! És én még azt hittem, hogy nem vagy az a poénos típus! - mondtam zihálva, de hamar megnyugodtam. Végig mosolyogtam, mert nagyon tetszett az ártatlan mondata.
- Valóban nem kérnék komolyságot. Mármint komoly dolgot kérnék, de nem olyan értelemben, hogy adottság... - válaszoltam kedvesen. -..Fizikailag megérinthető valamit kérnék, tehát nem azt, hogy szellemileg változzak...nos mindegy értitek..hagyjuk. - fejeztem be mondandómat szétszórtan. Nem akartam egyértelműen kimondani, hogy mit kérnék, de körülírni sem tudtam, így feladtam. Így is túl felnőttesen és szépen fejeztem ki magam.
Aztán odaértünk a folyóhoz, ahol Nirrant hárman sem tudtuk volna visszafogni. A vízre fellángolt és belerohant az áradatba, hogy lemossa magát. Körültekintően mi is kaptunk a fürdés iránti lelkesedéséből, de látszólag senki sem bánta. Valószínűleg még én kaptam a legkevesebbet. Miközben a többiek is kényelmesen megmártóztak én inkább kint maradtam a parton és figyeltem őket. Rivra színeit felélénkítette a víz, legalábbis az én szemeben. Ám nem figyeltem sokáig őt, amúgy sem akartam feltűnő lenni, meg amúgy is volt kivel foglalkoznom. Nirran tette közzé egy érdekes opciót. ~ Mi az ha egyszer eljut? Ehhez nem születni kell? ~ kérdeztem magamtól. Persze leesett, hogy poénos és laza próbál lenni, akárcsak Kara-Khan a jó tündérrel, de azt a poént gördülékenyebben vettem. Meg még igaz is lehet!
- Velem bármikor bárki bárhol! - közöltem határozottan. Közben kihúztam magam és egyik szárnyamat magam elé kitárva feszítettem. Fontos a színészi előadás!
Mikor Rivra kijött a vízből megvártam míg megszabadul a felesleges vízmennyiségtől, majd odaléptem hozzá. Valójában nem tudom miért tettem ezt. Lehet azért, hogy ha vele lefoglalom magam akkor nem fog a másik kanca fárasztani. Kara-Khanhoz is odaléptem volna, de vele nehezebb lenne közös témát keresni, mint egy fiatal kancával. Persze Rivrával sem tudtam miről társalogjak.
- Honnan van ez a csinos tollacska? - kérdeztem élénk, fiatalos hangon miközben orrommal megérintettem a tollat a marjánál. Teljesen szemben álltam vele, nyakam súrolta az övét. Ha esetleg már a közeledésemnél hátrál akkor megállok és távolabbról teszem fel a kérdést. Ha végig mozdulatlan marad, akkor kérdésem után hátrébb állok, hogy bele tudjunk nézni egymás szemébe. |
A patak felé tartva ügetésbe váltottam, és harmadikként értem oda a vízhez. Úgy álltam, hogy a víz felőlem folyjon a másik két ló felé. Nem volt gondom Nirrannal, de szerintem nem tetszett volna másnak sem, ahogy a (bár kevés) vérben fürdik. Álltam a sekély vízben, de azért szárnyam végét beleeresztettem a hűs patakba.
Odafordultam a fűben hempergő Nirran felé, majd szélesen elmosolyodtam: - Benne vagyok, de addigra jól kigyúrom magam! -nevettem fel.
Visszafordultam a víz felé egy pillanatra. Néztem magam szótlanul a víztükörben, elméláztam egy percre. Azon, hogy ez a jókedv, és idilli állapot mennyire múlandó. Egyszer csak felkaptam a fejem és a többiekre pillantottam. A túlságosan jó perceket mindig kínkeserves órák követnek. Hallottam már arról ami az Eurayléban történt... és egyből Faolemre terelődtek gondolataim. Meg Kara-Khanra aki Alios tag... Nirranról nem tudtunk sokat, de valószínűleg ő is egy másik oldalon harcolna a csatában. Arcom kissé elhidegült, de nem szólaltam meg... Mit ér ez az egész?! Egy ló, egy unikornis, két pegazus - akik véletlenül sem egy oldalon állnak- sosem lehetnek barátok.
Talán később, most ezt a pillanatot nem akarom elrontani. Talán kicsit később rákérdezek a többieknél, hogy mit tudnak a dolgok alakulásáról. Tudtam, hogy a ménesem tagjai nem éppen szentek, és ez volt az első számú indok amely elbizonytalanított, hogy kinyissam-e a számat.
Higgadtságom látszólag megőriztem, és próbáltam visszatérni a valóságba, a bambulás után. Kissé beljebb léptem a vízbe, lábaim berogyasztottam, hogy szárnyaim egészét a vízbe tudjam mártani. Majd újra felegyenesedtem és kissé megráztam magam. A szárnyaimon megtelepedett vízcseppek ezer színben tündököltek, szárnyaim színének és a napfénynek köszönhetően. |
Faolem hozzám intézett szavaira elvigyorodtam.
- Na és mit kérnél attól a jótündértől, kedves Faolem? - kérdeztem, miközben sokat sejtő pillantást vetettem a ménre. - Remélem, hogy nem komolyságot, mert az nem állna jól neked - tettem hozzá gyorsan.
Nirran mondandójára kedves mosoly jelent meg az arcomon.
- Semmi gond, előfordul az ilyesmi - válaszoltam megértően a kancának, bár hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy az "érdekes társaság" kifejezés nála mennyire bír pozitív jelentéssel. Igazából nem is nagyon érdekelt, csak úgy átfutott az agyamon a gondolat.
A patakhoz érve én is kaptam a vízből, amit Nirran patakba rongyolása eredményezett, de végül is nem bántam. Kicsit odébb én is belementem a vízbe, igaz, csak úgy lábközépig. Közben arra gondoltam, hogy vajon mennyire akadna ki Messa, ha most erre járna. Aztán a társaságra tekintve elmosolyodtam. Kit érdekel, hogy hová tartoznak, ha egyszer jól érzem magam velük? |
Nirran: Elhúztam az orrom. Kicsit olyan benyomásom volt hogy ez a pegazus kissé produkálja magát előttünk. Nem adtam hangot vélemčnyemnek, csak magamban motyogtam. Biztos svábbogár titokban...jól álcázza magát,még német akcentusa sincs... Boldogan fordultam Kara-Khanhoz.
-Köszönöm! Ha tudtam volna hogy társaságom lesz, már régebben lefürödtem volna...de ha a ló egyszer egy ilyen... -itt gondolkodtam egy kicsit hogy milyen társaságot is talál a ló. Egy pávapegazus, egy svábbogárló és egy fekete pöttyňs hátsójú mén... -...érdekes társaságra bukkan a síkság közepén...azt nem tudhatja előre. - a távolban megláttam az előbb említett patakot, vágtázva belerobogtam és lefröcsköltem kissé a többieket. Ez van, ha Nirran jókedvű...belepi a vizes nedű, ők meg lassúk mint egy tetű...oké, költő sem leszek.Mindeközben a két szárnyas úgy tűnik repül egyet, én meg lemosdottam magamról a vörös száradt vért. Mikor újból tisztán csillogtak töviskéim, elégedetten lépkedtem bele a magas fűbe. Közben agyaltam.
Hmm, ha én pegazus lennék...csinálnék én olyan mutatványokat hogy azokban törném össze minden csontom és pusztulnék el. Nem, mégsem nekem való a szárnyasvér.
-Majd ha egyszer eljutok addig, hogy lesz szárnyam, akkor most előre leszervezek veletek egy versenyt ugyanitt - mondtam kacagva én meghempergőztem a friss, harmatos fűben. Jólesett ez a pihenés... |
~ Haha, rovarevő, mi? ~ mondottam magamban Nirran válasza kapcsán. Végül is ha ilyen laza és poénos marad még mielőtt nyársa tűz minket akkor jó társaság lesz belőle is! De mégsem hagyhattam annyiban a kedves válaszát.
- Hát persze, hogy az vagyok! Csakis belőlük növesztettem ilyen szárnyakat! - mondtam büszkén rábökve szárnyaimra. Persze csak viccelődtem, nem is vártam komolyabb választ erre.
Ezek után mindenkitől dicséretet kaptam a leszállásomra. Először furcsálltam, hogy mindenkinek ennyire tetszett, de persze mindennél jobban élveztem a figyelmet!
- Köszönöm! Igyekszem...no meg ilyen helyen így érdemes földet érni! - mondtam mosolyogva és szerényen pislogtam rájuk. Ha láttam volna a pegazus kanca érkezését nemcsak megköszöntem volna szavait, hanem elismerésemet fejeztem volna ki. ~ Hiszen ilyen pompás szárnyakkal ő is biztosan jól bánik. ~ jegyeztem meg magamban miközben szemügyre vettem a pegazust. Sok időm nem volt legeltetni a szemem rajta, mert hozzám szólt. Felkaptam a fejemet az ajánlatra! Fellobbant egy tűz bennem!
- Szigorúan barátit! - ismételtem meg határozottan szavait, kajla vigyorral pofámon. Így üzentem neki, hogy alig várom a megmérettetést! Mindez pillanatok alatt zajlott le, közvetlen a folyók emlegetése után. A szememben bölcsnek tűnő mén (Kara-Khan), tekintélyes mély hangján válaszolt a véres kancának. A folyó felkeresését jó ötletnek tartottam, a "Gyertek!" és a "Menjünk!" felhívásra azonnal lódultam.
Ezután tudtam csak Kara poénos kérdésére válaszolni. Jól esett a tőle kapott bizalom: bízna a tanításomban.
- Bátor lehetsz ha engem kérsz meg ilyesmire. - nevettem aztán gyorsan folytattam. - Persze nagyon szívesen, bármire! - válaszoltam lelkesen. - Amúgy megköszönném, ha hozzám küldenéd ezek után azt a jótündért! - tettem hozzá hirtelen, poénos hangsúllyal. A séta közben többször is rácsodáltam Rivra szárnyaira. De nem fordítottam el a fejemet, épp csak a szemem sarkából pillantottam rá.
Nincs mit tikolni, az első pillanattól kezdve jól éreztem itt magam. Mindenki kedves a másikhoz és jól veszik a bohóckodásomat is. Reméltem, hogy ez továbbra is így marad! |
Sunyin mosolyogtam, ahogy a szarvas kanca közeledett, de Faolem nem hallotta, és mikor megijedt ismét felnevettem.
Kara-Khan és Nirran is megjegyezte, hogy egész jó landolást hajtott végre Faolem, erre én is megszólaltam: - Mi pedig majd lenyomhatnánk egy versenyt! Szigorúan barátit... Mit szólsz? - kacsintottam a ménre (pár pillanattal ezelőtti, hasonló gesztusára visszautalva), majd sunyin mosolyogtam tovább.
Ekkor a fekete mén felajánlotta, hogy Nirran kérésére meglátogatunk egy kis folyót. Tetszett az ötlet, nem szerettem egy helyben ácsorogni. Odafordultam kedvesen Nirranhoz majd Kara-Khanhoz: - Úgysem szeretek egy helyben ácsorogni! Menjünk! - mondtam egy helyben állva, majd hirtelen megugrottam és követtem a látszólag hazai pályán mozgó mént. Szárnyaim feltartottam egyenesen az ég felé (szinte függőlegesen), szerettem, ahogy a szél játszik a tollaimmal. Meg azért is volt most praktikus, mert már szerettem volna kinyújtani (eléggé elzsémbesedtek), de senkit sem akartam volna ezért képen törölni. |
Faolem bohóckodása egészen kizökkentett kezdeti letargiámból, amiért hálás voltam neki. Nem semmi figura, de persze jó értelemben, gondoltam, majd Nirranra tekintettem.
- Nos, folyó éppenséggel akad a környéken. Nem is olyan messze innen van egy kisebb, annak a dombnak a túloldalán - mondtam, és az orrommal az egyik magasabb domb felé mutattam. - Gyertek!
Tettem egy pár lépést előre és vártam, hogy a társaság többi tagja is elinduljon.
- Valóban, egész jó landolás volt, Faolem. Ha egyszer eljön hozzám a jótündér és szárnyakat ad, megtanítasz engem is?- kérdeztem nagy mosollyal. |
Nirran: Hát páraknak megütközňtt a tekintete a kicsit véres külsőmön. A fekete-barna pegazus (név szerint Faolem) kérdésére tréfásan válaszoltam:
-Te meg biztos az ártatlan kis rovarevő vagy. Nem, csak volt egy kis összetűzésem, ahol kissé szerencsétlenül dőlt el a harc...de ha tudtok egy kisebb folyót a közelben, hálás lennék. - Bakker, tényleg le kellett volna mosdanom a tóban...nem baj, remélem azért van errefelé valami víz. Kicsit közelebb jöttem a társasághoz, mert egész eddig kicsit arrébb voltam. A pegazus landolási mutatványát még láttam a távolból -Azért az a landolás egész szép volt... - Valamiféle beszélgetést csak kell kezdeni nem? |
Immár kényelmesen, elegyengetett frizurával álltam előttük. Örültem, hogy a kanca kifejezte mit érez (kuncogott), de azt sem bántam ha a másik visszafogta magát. Reméltem, hogy még ennél is jobb kedvre fogom deríteni őket! Ha nem csak legelni és megfázni akarnak akkor ha rajtam múlik, nevetünk pár zamatosat! Aranyos volt ahogy a kanca bocsánatot kért, elmosolyodtam.
- Az a jó! - fakadt ki belőlem e két szó. - A jókedv JÓ! És jóból sosem elég! - folytattam gyorsan és rákacsintottam a kancára.
A fekete mén végtelenül higgadt volt. ~Na őt nehéz lesz felrázni.~ gondoltam miközben kérdését hallgattam. Hosszú sörénye méltóságteljesen lógott, a szél bele-bele kapott akárcsak a miénkbe. Úgy gondoltam, hogy tekintélyes személy és ápolt is, biztosan tartozik valahová.
- Fa vagyok! - válaszoltam büszkén. Kihúztam magam, hogy aztán rájőve hibámra egyből elpunnyadjak. - Izé..Faolem! Félreértés ne essék nem a saját szárnyaimon érkeztem! - mondtam erőteljesen, keményen. Előre dobtam mellső patáim, így alacsonyabbra kerültem mint ők. Határozottan a szemükbe néztem, szuggeráltam őket. - Hanem a szelek szárnyááán! - ugrottam vissza eredeti helyzetembe, közben egy nagyot suhintottam feléjük barna szárnyaimmal, hogy a szél ne csak oldalra helyezze sörényüket, hanem hátrafelé is. Utóbbi kijelentésemnél már szélesen mosolyogtam és barátságos testtartást vettem fel. Megvolt az első színészkedésem! A bemutatkozások ekkor részben végbementek.
Mindeközben pont szemben álltam velük, ők meg majdnem egymás mellett. Ebből adódóan nem vettem észre a mögöttem érkező idegent. Békésen vártam a reakciót az "előadásomra". Fel sem tűnt, hogy mögém pislantva várják az érkezőt. Szárnyaimat magam mellé húztam így volt látóterük, nekem viszont hátrafelé nem és a fű minden lépés zaját elnyelte.
Amikor hátulról hallottam a köszöntést reflexből cselekedtem. Elrugaszkodtam a földtől, fel az ég felé. Közben szárnyaim mozgatásával megfordultam és szemtől szembe kerültem az érkező lóval. Szavaira szinte nem is figyeltem.
- Hű a nemjóját! Rámhoztad a frászt haver..izé. - mondtam harsányan miközben rájöttem, hogy kanca. - őő..Nirran! - jutott hirtelen eszembe neve. A többiek is bemutatkoztak neki. Nem tudtam miként viszonyulnak a véres kancához, de nekem tetszett is meg nem is.
- Átmentél ragadozó üzemmódba vagy mi történt veled?! - léptem ki oldalra, hogy félkört alkotva Kara-Khannal és Rivrával, jobban tudjunk társalogni Nirrannal. |
Egyre többen lettünk, amit nem is bántam, egészen addig amíg nem tolja ide a fenekét egy hangulatromboló. A pegazus mén egész ügyesen landolt, majd tisztelettel köszöntött bennünket, mire én is bólintottam neki mosolyogva. Elég mókásnak találtam ahogy a sörényével bajlódik, mire véletlenül halkan elkuncogtam magam, majd szabadkozni kezdtem: - Jajj ne haragudj, csak mostanában olyan jókedvem van. Túlságosan is. - mosolyogtam rá. Ezután folytattam volna tovább mondandómat, de láttam, hogy közeledik egy idegen ló, gondoltam megvárom, hogy egyszerre mutatkozzak be mindkettejüknek.
Be kell vallanom, nem tetszett az, amit látok. A Nirran-ként bemutatkozó kanca még arra sem volt hajlandó, hogyha társaságba jön, akkor lemossa magáról a vért. De szemem se rebbent, hozzá voltam szokva az ilyenekhez. Komolyan. Igazából csak azt szerettem volna, ha ma... csak ma... ma az egyszer nem túráztatják a nyugalmam az ilyesfajta lovak. Mondjuk nem tudtam pontosan milyen is ő, de a vér valószínűleg nem az övé volt.
Ennek ellenére még nem lombozódott le a kedvem: - Üdv. Én Rivra Lavera vagyok, de mindenki csak Rivrának hív. - mondtam bemutatkozásképpen a kancának, közben visszafodultam a mén felé. - És ki az ismeretlen akrobatánk? - mondtam mindezt kedvességgel a hangomban, félredöntött fejjel. |
A pegazus csődör tisztelettel teli köszöntésére kihúztam magam és illedelmesen fejet hajtottam. Be kell vallanom, nagyon jól esett a mén udvarias gesztusa. Ahogy próbálta megzabolázni rakoncátlan üstökét, kimondottan mókás látványt nyújtott, ezért igyekeztem elnevezni magam. Végül is sikerült tűrtőztetnem magamat, és egy széles mosollyal nyugtáztam a vicces jelenetet.
- Üdvözöllek, nemes idegen. A nevem Kara-Khan. - mutatkoztam be az ismeretlenre tekintve - Ki vagy és mi szél hozott errefelé, ha szabad kérdeznem? - kérdeztem barátságosan, majd figyelmesen végighallgattam a válaszát.
Aztán hirtelen olyan csontig hatoló hideg szél támadt, hogy beleborzongtam. Brr. Talán csak ez az egy negatívuma van ennek a helynek: nincsenek fák, amik megfognák a szelet. A sötét felhők az égen egyre tornyosultak. Az idő is mutatja, hogy sötét időknek nézünk elébe.
A távolból újabb ló közeledett felénk. A külseje nem kicsit adott okot aggodalomra, ugyanis nem tudtam nem észrevenni a szarván csorgó és teste egyéb területein is fellelhető vért. Kétlem, hogy az ott a szarván a saját vére lenne... Baljós érzés fogott el, de végül is a kanca (mint kiderült, Nirran) nem viselkedett fenyegetően, mitöbb, vidáman köszöntött minket. Nem fogok külső alapján ítélni, az nem az én stílusom.
- Szervusz Nirran, én Kara-Khan vagyok. - mutatkoztam be a kancának. |
Nirran: Hát, ilyen az élet. A jó kis buli helyszínéről is elügettem, mert megfogyatkozott a létszám. Kissé véresen, de nyugodtan és szabadságtól vidultan vitt el utan az Alios földre. Hmm, már vagyunk itt páran...kellemes társaságnak tűnik -Ahoj! - rikkantottam harsányan és kellemesen sétälva értem oda a lovakhoz. -Kikhez van szerencsém? Jómagam Nirran vagyok -Biccentettem. Az előző kis véres játék a tónál kellően jókedvre derített, így vidáman tudtam csevegni a többiekkel. Szerintem ez a délutáni kis lágy program tökkélettesenn kiegyenlíti azt a zsúfolt délelőttöt... |
Akcióm elején elég gyorsan zuhantam, de ez nem öngyilkos próbálkozásnak indult, tehát a földhöz közeledve széttártam szárnyaimat és laposabban haladtam tovább. Az hiányzik még, hogy bugyutáskodjak előttük. Bár lehet nem érdekli őket, lehet hogy amint leszállok el is kergetnek. Semmiben sem lehettem biztos, furcsa idők járnak. Aki eddig befogadó volt most zaklatottá és zárkózottá válhat. Nem mintha jómagam kiszámítható alak lennék.
A fülembe süvítő légáramlat miatt semmit nem értettem abból ami beszélnek. Nem mintha ordítottak volna, talán még szélcsend idején sem hallottam volna rendesen.
Viszont az nagyon tetszett, hogy leszállásra készülődve rám emelték tekintetüket. Mosolyogni kezdtem, de figyeltem magamra is. Az eddig egyenes fűszálak meghajlottak alattam, hiszen szárnyaimat szétfeszítve landoltam. A földet érés pillanatában azonban vágtába fogtam lábaimat. Sosem voltam annak a híve, hogy rövid pályán szálljak le, főleg ha ekkora tér áll rendelkezésemre. Így tehát a két lótól szűk száz méterrel távolabb értem földet, majd fokozatosan ügetésbe és lépésbe lassítottam. Nagyon kellemes volt ahogy a magas fű "simogatja"lábaimat minden lépésnél.
Perceken belülodaértem hozzájuk. Kajla vigyor jelent meg számon.
- Uram! - néztem a ménre és illedelmesen, bár látszólag színészien meghajoltam előtte.
- Hölgyem! - fordultam a színes egyéniségű kanca felé. Előtte nem hajoltam meg, mert megzavart valami. Üstököm rakoncátlakondott így hátravágtam fejemet. Nyakam kifeszült, sörényem minden szála hátrahullott. Ez volt acél, hogy ne zavarjon a kilátásban.
Rájuknéztem, hogy mennyire néznek boldonak. Minél jobban annál jobb! Nem tudtam mként reagálnak rám, így még nem mertem bemutatkozni. |
Kedvesen elmosolyodtam a mén szavain. Hálás voltam az égnek, és neki is, hogy végre egy kellemes beszélgetőtársra leltem, akivel nem kell hadakozni, és nem teszi próbára türelmem. Végre élvezhetem picit én is az életet. - Én is örülök, Kara-Khan. - Majd fordultam az egyszemélyes légibemutató felé. Jajj, a kis felvágós. Mosolyodtam el kedvesen az elgondolásra. Nagyon szórakozott pegazusnak tűnt, de elég ügyes volt. Tetszett, hogy ma csupa ilyen lóval furok össze. Vártam, hogy ő is csatlakozzon köreinkbe. Kara-Khan kérdésére újra visszafordultam felé: - Attól függ mit értékelünk. - nevettem fel - A szórakoztató mivoltát, vagy azt, hogy mennyire volt eredményes? - kacsintottam vissza a ménre. Majd figyeltem a pegazust. |
Elmosolyodtam Rivra szavain. Milyen bájos teremtés!
- Természetesen megértem. Miért is haragudnék? Aki így tiszteli ezt a helyet, az megérdemli, hogy itt legyen, bárhogy is legyen felosztva a világ. - mondtam szelíd hangon. - Egyébként én is szeretek itt lenni. Ez az egyetlen hely, ahol nyugodtan tudok gondolkodni. De persze a virágok is szépek! - tettem hozzá nevetve, majd én is bemutatkoztam. - Örülök, hogy megismertelek, kedves Rivra. A nevem Kara-Khan. - Amint ezt kimondtam, egy ismeretlen, fakó barna pegazust láttam meg az égen. Még egy pegazus. Mi van itt, gyűlés? szaladt át a fejemen a gondolat, és a pegazus már landolásba is kezdett. Zuhanórepülésben haladt felénk, és amikor sikeresen földet ért, odafordultam hozzá.
- Szép landolás, de nem adom meg a tíz pontot. Te hogy értékeled? - néztem Rivrára nagy mosollyal. |
Kaland, kaland! Folyton ez járt a fejemben, holott nem szenvedtem belőle hiányt. Néha meg-meg kérdeztem valakit mi hír a nagyvilágról aztán tovább álltam. Ez a ménesek meg különleges lovak(Örökkévalók) közötti parádé nem vonzott abból a szempontból, hogy csatlakozzak. Úgy sem tudnám eldönteni, hogy kinek a pártját fogjam, így eldöntöttem, hogy inkább csak néző leszek. Volt szerencsém megpillantani némi összecsapást pár ló között, de csak az égből figyeltem. A továbbiakban is ez a szándékom, megfigyelem az eseményeket, főleg a nagy bummot!
De addig is pihenek, ismerkedek, hisz itt már az ősz! Nem kell félni a kancáit védő csődöröktől, sem maguktól a kancáktól, annyira! Általában ilyenkor leülnek a kedélyek, hisz nincs akit félteni a magamfajta vándor ménektől.
Kivételesen megterveztem az utamat. Békés társaságot kerestem, hogy felrázzam azt némi mókával. Erre az egyik legkiválóbb hely egy nyílt terület, ahol körbenéz a ló és látja kihez érdemes hozzácsapódni. Ilyen hely a Nizza-síkság. Bár Alios terület, de ez csak javít a helyzeten, mert az egy páratlanul higgadt ménes.
Utam kellemes sétarepüléssel telt, láttam pár unikornist egy pataknál, de lusta voltam lejjebb ereszkedni, hogy kihallgassam őket.
Mire megérkeztem a síkságra már szinte birtokba vették. Arra számítottam, hogy a ménes tagjai szétszórva fognak legelészni, erre az egész terület szinte üres volt. Még csak egy róka vagy nyúl sem rejtőzködött a magas fűben....sebaj.
Tovább repültem, már láttam a síkság szélét mire észrevettem idegen lovakat. ~ A szerencsén múlik minden! ~ gondoltam és elmosolyodtam. Gondolkozás nélkül zuhanórepülésbe kezdtem feléjük. |
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
