|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.31. 19:51 - |
Kathach + Enerith Altera + Zephüros + Hlín + Wydovn
+ később: Alou, Fenrir, Neolit Fate, Azmodeus
*Zárt játék* |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Wydovn szavai nem zaklattak fel igazán.
- Másfél évtizede élek e világban. Szerinted én min mentem keresztül, Wydovn? - tekintetemet az övébe fúrtam ridegen ejtve szavaimat. - Megölethettem volna, ahogy oly sokan haltak volna már meg miattam. Egy vezér nem az érzelmek vagy a becsületek embere, és nem létezik világ vezérek nélkül. A te álom, ítélkezés nélküli világod csupán fantazmagória, Wydovn! - az indulat felülkerekedett rajtam, felemeltem a hangomat. - Nincs világ, amely létezhetne vezérek nélkül, ahogy bárány sincs pásztornélkül. Nem létezhet világ olyanok nélkül akik kezükbe vennék az irányítást.
Vak vagy, ahogy minden csikó a te korodban, nem látod a dolgok mögött rejlő logikát, és nem érzed a fény mögött rejlő sötétséget. Akármit is hiszel a te nagyratartott vezéredről, meg az őrültekről, akik tanácsafónak szegődtek közétek, nem véletlen, hogy a laynarvis az egyik legkisebb ménes seminarya szerte, és a szabályok nélküli világotok pillérei egy pöccintésre összedölnek, akár a szalmaszálak. Az én váram erős, mozdíthatatlan kövekből formáltam, hogy megvédjek egy népet, akiknek felesküdtem a szolgálatára.
Dühöngésemet Enerith furcsa reakciója szakította félbe, aki felemelte a tetem lábát és megmerevedett. Mivel közel álltam hozzá megszemléltem félelmének tárgyát. Kevés szó jött ki ajkamon akkor;
- Mi a franc?! - azzal a lendülettel hátraugrottam.
|
 Nem a szavaknak, hanem a tetteknek van jelentősége, Wydovn.
Ez a mondat visszhangzott a fülemben.
~Ő nem tujda miken mentél keresztül.~halottam a hangot a fejemben.
-Te nem tudod min mentem keresztül.-mondtam.Mikor tovább mondta a magáét, megálltam és ránéztem, mivel előreébb voltam:-Nem, valóban nem volt esélye. De ha nem hagyjuk ott a ménest-emeltem egy kicsit a hangerőmön.Szavaimon érződött, hogy visszafogom a kiáltásaimat, és egyre csak fokozódik az idegességem:-,akkor meg is öleted! És az anyámat is, meg az apámat is.Majd engem. Ismerem a farkastörvnyeiteket. Azt hiszed, hogy dönthetsz bármely ménestag sorsa felett!Ítélkezel felettük, mintha csak a szolgálóid lennének!-fújtattam egyet, majd megfordultam és tovább mentem.
A Laynarvist mindenki lenézi.Azért mert akik átlógnak mások területére, általában a rosszabbi fajtából valók.De nem tudják, hogy milyen összetartó is ez a szedett vetett csapat. Hogy mennyire családdá kovácsolódott az évek során.
Enerith kijelentésén már meg sem lepődtem.
-Semmi gond....-motyogtam, anélkül hogy ránéznék.
A tetem felett állva csak bámultam.Enerith hangja zökentett ki.Fejemet csóválva mondtam:
-Ne-nem tudom.-elindultam a holttest körül:-Ahogy elnézem körülbelül egy hete lehet itt, talán kettő.-a szememet nem tudtam levenni róla. Ismertem ezt a lovat. Egy kedves teremtés volt, akit csupán ritkán lehetett látni.A világtól elvonultam éldegélt.
-Nem....Semmi sem tűnt fel.Senki sem mondott semmit.Pedig sok lóval beszéltem azóta.-nyeltem egyet.-Mióta ez történhetett.
-Senkinek sem kívánnék ilyet.-még Kathachnak sem. A halott lóhoz közelebb hajolva ajkaimat alig mozgatva odasúgtam:-Remélem te is szebb halálról álmodoztál...
Felnéztem mikor Enerith a tetemhez közelebb lépve megemelte egyik lábát. Mintha hirtelen valami megfagyasztotta volna, ledermedt, és nem szólalt:
-Mi van ott, Enerith?-kérdeztem gyorsan, mivel a ló másik oldalán voltam.:-Mi van ott?! |
 A lovak távolodtak a tökéletes rejtekemtől.Wydovn elvezezette Kathachékat egy kisebb folyóhoz. Sziklátöl szikláig követtem őket. Hlín és az unikornis nagyon nem szimpatizáltak egymással, Wydovn és a Katopyris vezér tovább beszélgettek. Hajtott a kíváncsiság, hogy ki az a halott ló. Óvatosan átlopakodtam a folyócska másik oldalára. A forsante már vizsgálgatta a hullát. Borzalmas sebek uralták a testét, ilyenre ló csak túlvilági hatalommal képes...vagy isteni ranggal. Bordái annyira szét voltak roncsolva, hogy a bőr már besüppedt a hiányzó csontdarabok helyére, tisztán látszottal a törésvonalak. Hátán és marján olyan mély patanyomok díszelegtek, mint amikor eső után a felázott földbe belesüllyedt lábnyom marad. Jóságos Mannarien...ez egy gyilkológép. Hacsak nem Larok látogatta meg személyesen szegény párát. Szembogár nélküli üveges szemmel meredt maga elé, és olyan halálos félelem mutatkozott tekintetén amibe mindenki belepusztult volna. Ennek a lónak igazi megváltás lehetett a vég. Lábai furán közel voltak húzva a hasához, mintha összegörnyedt volna. Az unikornis félretolta a patáit, de olyan rémült fejet vágott, mintha maga az Örökvaló nézett volna vele farkasszemet. Majd megölt a tudat, hogy bizonyára rendkívül fontos az a valami, és én nem láthatom. Miért nem tudott volna a másik oldalán átfordulva meghalni? Jó, tudom hogy igazán tahó dolog most is szidni szegény lovat, de most nem tudok mit mondani... |
 - Nos, én életbiztosításnak hívnám. A Laynarvis nem mindig fogadja kedvesen a lovakat. Már bocsánat, Wydovn. - Biccentettem a kancának. ~ Nem hagyom, hogy Hlín eltántorítson a célomtól. Azért is megnézem azt a lovat. ~ Nem is kicsit zavart, hogy Kathach Wydovnnal beszélget. Ugyanis unatkoztam. Nagyon. Ők ketten elmélyülten beszélgettek, nekem pedig csevej partnernek csupán az öreg savanyú dinnye ló maradt, akivel úgy tűnt egyáltalán nem kedveljük egymást. ~ Amúgy is, hogy képzeli Wydovn, csak úgy ellopja a kiszemelt ménemet?! ~ Csúnya pillantásokat küldtem a farának, de mivel nem fordult hátra, ez csupán egy volt fölösleges időtöltéseim közül.
Nem sokára odaértünk a hullához. Sikerült megállnom, így nem dobtam ki a taccsot ott helyben, de igencsak határeset volt. Már csak a környéken kavargó eszméletlen mennyiségű fekete mágia miatt is, amelyet mindenhol éreztem.
- Mióta halott? - Kérdeztem Wydovntól. A gyógyítói tapasztalataimra alapozva legalább egy hete lehetett halott, ám ezt kétségbe vonta a mágia mennyisége.
- Vissza jött volna? - Fel sem tűnt, hogy a gondolataimat hangosan kimondtam. Elsétáltam a legközelebbi kiálló kőhöz, ami nagyjából két lépésre lehetett a megboldogult lótól. Felmásztam rá, remélve onnan majd jobban átlátom a környéket. Semmi újat nem láttam, ám azt már biztosra vettem, hogy az a bizonyos Örökkévaló legalább mégegyszer visszajött. ~ Ez nagyjából két-három napja lehetett. Miért? ~ Visszamentem a többiekhez.
- Wydovn, nem láttatok ismeretlen és valamennyire őrült lovat itt valahol az elmúlt három napban? - Fikszíroztam tovább a környéket. Tekintetem megint a hullára tévedt.
Gyanakodva közelebb léptem. A fekete mágia nyomai minduntalan visszatértek a tetemhez. ~ De miért? ~ A ló teste szét volt tépve, ám kívülről biztosan nem érintették sötét mágiával. ~ Akkor, hogy? A hasa... ~ A lábai furcsa szögben voltak a hasa elé hajtva. Óvatosan, szinte félve, felemeltem a lábát a patámmal. Amit láttam, az szinte a földhöz szegezett… Rémülten, tágra nyílt szemekkel hátráltam. A gondosan kizsigerelt ló hasüregében volt valami. Valami borzalmas... |
Hlín és Enerith viszonya a legkevésbé sem kezdődött megfelelően, én mindenközben csak fogtam a fejem, és reméltem, hogy nem jutunk el odáig, hogy igazán nagy szavakkal dobálózzanak.
Nem volt ínyemre, hogy ilyen nagy kísérettel jöjjek laynarvis földre, főként, hogy ezzel meg szegtem Zethnek tett ígéretemet, miszerint egyedül indulok útra. Természetesen nem csak ez zavart. Előnyösebbnek tartottam volna, ha először a Katopyris értesül az itt történtekről, nem pedig a rendkívül nyitott Forsanték, akik pillanatok alatt elterjesztik egész Seminarya szerte.
Szorosan követtem Wydovnot, és habár nem mutatott túl nagy érdeklődést úgy hittem érti szavaimat. Kiszámítható választ adott amire már az első kérdése óta formáltam választ a fejemben.
- Nem a szavaknak, hanem a tetteknek van jelentősége, Wydovn - szavaim komolyan, hagyták el ajkamat. Nem egy bíztató beszéd volt, vagy kérés, hogy feledje el. Egy egyszerű tény, ami nem mindig csak a jót foglalta magába. Felzárkóztam mellé, szememet azonban a horizonton tartottam. - A tesvéred nem pegazus, Wydovn. Esély se volt rá, hogy a ménesben maradhasson, ezt jól tudod. A katopyris a szárnnyal megáldottak ménese, és ez generációk óta nem volt másképp. Nem vagyok isten, nem változathatom meg a világ formáját egyetlen ló miatt - a lehető legtárgyilagosabban beszéltem, kevés érzelmet víve a mondandómba. Nem fogok megbocsájtásért könyörögni. Megtettem, amit tettem, ezen semmi sem változtathat, és azóta se bántam meg igazán.
Enerith kijelentésére elfintorodtam. Wydovnnal teljesen egyet értettem. Nem kedvelem, mert fiatal , makacs és bolond. Ismertem már pár lovat ebből a fajtából... Ekkor szólalt meg a lelkiismeretem. Te is pontosan ilyen voltál.
Wydovn pillanatok múlva rálelt a helyre, én pedig szorosan követtem. Dögevők reppentek az égbe, ahogy Wydovn leszált, felfedve ezzel a tetemet.
Nem torpantam meg, lassan komótosan odasétáltam hozzá, hogy megvizsgáljam. Nem először láttam már halott lovat.
Ez azonban teljesen más volt, ló nem képes ilyen sebeket ejteni. A tetem válláról egy fejnyi húscafat hiányzott, amely olyan tisztán vált le, mintha pengével hasították volna. Pupillái kitágultak, félelmében dermedt örök halálra. Jó pár bordája eltört és hátsó lábai is hasonló sérüléseket szenvedtek el. Zeth tehát nem hazudott.
|
Örökkéaló?A közelben?
Rövid tanakodás után orrommal oldalra böktem és elindultunk. Kíváncsian hallgattam Kathachot, bár ez nem tükröződött az arcomon.
-A többi ló igen.Elfelejtik.De én nem.-mondtam és kicsit gyorsítottam.Gondoltam elől megyek majd, hogy ne kóricáljunk össze-vissza.Egy pillanatra még Kathacra néztem:-Tudod, nehéz.Nehéz torzszülött ként élned.És az is nehéz ha van egy húgod, akiről nem gondoskodhatsz.Mert bár Aurora jól titkolja, neki is ugyan olyan nehéz, mint nekem.- fudultam előre, majd pár erőteljesebb szárnycsapással feljebb röppentem.Nem szálltam túl magasan, de a többiek feje fölött.Így vezettem a társaságot.
Enerithkijelentésére kénytelen voltam mosolyra húzni a számat:
-Az nem kifejezés.-még jó, hogy utáljuk egymást.Kathach, gondolom én,csak azért utál, mert nem vagyok talpnyaló.Én meg.Magától értetődő, hogy nem kedvelem.És nincs is tervben, hogy valaha változni fog ezen tény állása.
A Hlín nevű ló, látszólag nem kedvelte Enerithet. Hagytam, had vitázzanak.Semmi közöm a dolgaikhoz.
Csendben vezettem őket.Ha kérdeztek, válaszoltam, de semmi több.
Egy olyan negyed óra alatt egy nagyobb sziklához értünk.
-A túl oldalon lesz valahol.Zeth ezt a helyet mondta nekem.-mondtam és feljebb reppentem néhány szárnycsapással.
Bevártam őketnéha hátratekintve, aztán mentem tovább.Hamarosan a kőtengernél húzodó folyót lehetett hallani.A szikla tetejére érve már látni is.
Nem volt túl hosszú folyó, a tengerbe ömléséhez közel voltunk.Nyugodt, tiszta és csendes volt.A part enyhén homokos.
Megpillantottam a tetemet.
A vízhez közel, jópár madár falatozott belőle.
Gyorsan odarepültem.Régen jártam már erre.Nem láttam a tetemet.
-Te jó ég...-szóval az örökkévalók ilyeneket tesznek. Semmi jót.
Nem hinném, hogy jó szándékkal érkeztek, ha ártatlanokat ölnek meg. Hallottam valamennyicskét Glimt szónoklatából, miszerint nem mindegyikőjük jön ártó szándékkal.
Talán.De ez az egy nem.És most szabadon kóborol Seminaryan. |
 Rosszalóan prüszköltem Enerith célozgatására. A hangsúlya és am ondandója már-már kioktató volt, mintha egy oktondi csikóhoz beszélne.
- Mégis mit vársz, amikor Laynarvis területre tévedt Forsante tanácsadót látok a Katopyris ménesvezér oldalán? - vágtam vissza enyhe éllel a hangomban. Látnok vagyok, nem gondolatolvasó.
Wydovn pár személyes témát rágott át Kathach-al, azalatt én az Enerith-től hallot információt dolgoztam fel. Egy Örökvaló által megölt ló? Nem ez lenne az egyetlen furcsa esett..... Mivel elég szép számmal gyűltünk ossze Kathach "csak egyedül jövök!" látogatásához, nem tudtam, hogy a tetem megnézése ránk is vonatkozik-e vagy sem. |
- Én más vagyok. - ~ Értsd ahogy akarod. ~ Néztem nyugodtan Hlínre. - Egy olyan ló miatt jöttünk, akit Örökkévalók öltek meg. Nekem, mint a Forsante egy tagjának, kötelességem megnézni és a véleményemről tájékoztatni a vezéremet. Nem foglalok állást egyik fél mellett sem, azt hittem ennél bölcsebb vagy Hlín, csupán szeretném felmérni mekkora veszély is leselkedik valójában Seminaryára. - Ennél többet vártam tőle.
Wydovn abszolút félreérthette a mondanivalóm lényegét, szóval úgy döntöttem pontosítok a kedvéért.
- Még csak gondolni sem gondoltam az ölésre. Azt akartam mondani, hogy ne verekedjetek össze. Kilométerekről érződik, hogy nem kedvelitek egymást. - Tettem még hozzá magyarázatképpen.
Figyelmen kívül hagytam Kathach figyelmeztető pillantását. ~ Nekem egy pegazus ne parancsolgasson. ~
- Valóban nem. De a Katopyrisszal sem. Mi pártatlanok vagyunk. Ezt amúgy már számtalanszor megbeszéltük. Minden alkalommal kijelentjük, ennek ellenére valahogyan mindig eljutunk ehhez a kérdéshez. - Egyszerűen rajonganak ezért a témáért. ~ A nyugodt és ártatlan vándor és a harcos pegazus is… Nincs itt egy kicsit nagy kontraszt? ~ |
Újbol meghallottam a közelünkben mozgolódó, követő felet és csak imádkozni mertem, hogy ne egy ménestagom legyen az. Ebben a helyzetben még egy merénylőnek is jobban örültem volna...
Mindenesetre szerencsémre a többiek nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget, így észrevétlen maradhatott.
Enerith egy Light nevű Laynarvist emlegetett akinek már az említése is rácáfolt a közénk érkező Hlín hamarosan érkező kijelentésére - vagyis annak rejtett értelmére.
- Üdv - biccentettem Hlínnek és egy rövid töprengés után - ami alatt gondosan megválogattam szavaimat válaszoltam az Enerithez intézett kérdésére. Próbáltam oldani a véres hangulatot. - Ugyan, a Forsante valószínűleg továbbra sem szándékozik bármiféle kapcsolatot teremteni a Laynarvisszal, csupán a megegyezés szerint szeretnének értesülni az örökkévalókat körülövező problémáról - éles, villanó pillantást vetettem Enerithre. Ebben a helyzetben az lett volna a lehető legrosszabb, ha ellentmond nekem. Senki se szeretné, hogy a Forsante már most nyiltan állást foglaljon, az egyenlő a háború azonnali kirobbantásával. Ennek tudatában Wydovn kijelentésére - miszerint nyomós ok nélkül nem öl - nem igazán tudtam mást reagálni, mint, hogy tisztáztam magamban; Én képes lennék rá.
- Zeth beszámolt nekünk a közelben talál örökkévalóról. A történtek helyszínét szeretnénk látni. - válaszomra Wydovn elindult én pedig felzárkóztam mögé. Nem repültem, mert nem szerettem volna a földhöz ragasztott társaságot teljesen magára hagyni. Wydovn mellém zárkózott és megkérdezett valamit, ami őszíntén meglepett. - A ménesben szárnyra keltek különféle pletykák, amik mindkettőnk kárára mentek - húztam a számat. - Manapság a bokorban ugráló fecskére is rámondják az örökkévalót. Elég, ha kicsit is más vagy, mint az átlag. Emiatt nem szükséges aggódnod, a lovak hamar elfelejtik. |
Kathach ridegen köszöntött.Már csak pegazusoknak bemesélnénk hogy azért is üdvözöltem, mert talán két napot is vele kellesz töltenem. Ch... Inkább ott hagyom a sivatagban...Mindenki jobban járna. A Kathach kiszáradt, vagy megtámadak miket vagy mittudomén!
Ekkor megszóalt egy hang ismét a fejemben:
~Ha ott hagyod,háború lesz.
~Bármit teszek, háború lesz.~válaszoltam.
~De ez nem a te sorsod.~halkult el a hang.
Míg ez a beszélgetés, valószínűleg a tudatalattimmal leforgott, csak üvegesen bámultam magam elé.Mindez pár másodperc alatttörtént, de nekem hosszú óráknak tűnt.
Igazából Kathach hangja zökkentette ki.Szóval már nem várunk...~néztem a Hlín nevezetű ló felé.
Majd ismételten a Forsantera néztem.Nem mondtam semmit.Inkább magamban dolgoztam fel az újabb információt:Szóval Light szeretője. Talán a testvére.Nem tudom. Nemismerem a ménestársaim többségének a történetét.Nem vagyok pletykafészek.Jobb szeretek értelmes dolgokról társalogni.
Majd ismét megszólalt.Kathachra néztem majd elmosolyodtam:
-Enerith.Látom még nem ismersz.Nyomós ok nélkül sosem ölnék meg senkit.-fújtattam egyet halkan majd elfordítottam a fejemet.Nem volt kedvem ránézni bármelyikőjükre is.
-Azt hiszem indulhatunk.Bár nem tudom, hogy pontosan mit szeretnétek megnézni.Jól ismerem a Laynarvis területeket, szóval csak bátran mondjátok, mit szeretnétek látni.-mondtam.
Mikor megmondták az úticélt,orrommal abba az irányba böktem, és a társaság elindult.
Ekkor olyat tettem, amire eddig még talán fogadni is mertem volna ,hogy "soha az életben". Kathac mellé léptem/repültem ha éppenséggel a lgi utat választotta,s megszólítottam:
-Hallottam pár pletykát, miszerint újra közkedvelt lett a történetem és a húgom története a ménesedbe.Egyre híresebb vagyok....-sóhajtottam és a tájat kémleltem közben.A ménesvezér csak pár futó pillantástkapott tőlem.:-Azt hallottam újabban már örökvalóként emlegetnek.
Kíváncsi voltam rá, hogy tud-e egyáltalán erről, vagy hogy mi a hozzáfűznivalója. |
Odaértem Kathachékhoz. Egy felemás szárnyú pegazus csatlakozott még hozzájuk. A Katopyrisbe elég sűrűn ellátogattam a múltban, így hallottam róla, Wydovn volt az, aki a Laynarvishoz csatlakozott.
- Üdv - biccentettem a jelenlévőknek, majd Enerith-re néztem - Te kíséred a Katopyris vezért? Azt hittem, a Forsante szeretne kimaradni minden Laynarvist érintő kérdésből. - A Forsante próbált viszonylag semleges maradni és persze a Laynarvisért sem rajongtak túlságosan. Igazság szerint senki sem rajongott a Laynarvisért túlságosan. Mégis, Enerith jelenléte Laynarvis területen, Kathach oldalán már nyílt állásfoglalásnak minősült. Kevesebbért is öltek már ezen a földön lovat és ez tökéletes alkalom lehet egy háború kirobbantásához is. |
Wydovn visszamosolygott rám, így határozottan pozitív első benyomást tett rám.
- Enerith Altera vagyok, Forsante egyik tanácsadója. - Egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy nem említem meg Moonlightot, ám most már mindegy volt, hisz a Gyűlésen minden ló tudtára adtuk, hogy közeli kapcsolatban vagyunk. - Light a ménes tagja, néha szoktam erre járni vele. - Direkt hagytam ki azt, hogy mi közöm van hozzá. ~ Ezt rábízom a fantáziájukra. ~ Nem nagyon hasonlítottunk és a korkülönbség sem volt feltűnő. ~ A Gyűlésen csak Nungal hallhatta amit egymás között beszéltünk. ~
Kathach és Wydovn között fagyos volt a hangulat. Rideg és barátságtalan pillantásokkal méregették egymást. Kényelmesen kisétáltam egy nagyobb szikla peremére és csak úgy mellékesen visszapillantottam rájuk.
- Remélem nem terveztek egymás nyakának ugrani. Az felettébb kellemetlen lenne. -
A távolban egy ló homályos, a sivatagban enyhén elnyúlt képe lebegett. ~ Délibáb lenne? ~ Túlságosan valóságosan közeledett felénk, így ezt elvetettem. Közelebb érve sikerült Hlínnek azonosítanom. |
Uhh, észrevettek. De eddig jó, nem figyeltek fel túlzottan a zajra. Biztos azt hitték...Hlín az! Ő hogy kerül ide? Megfogadtam hogy csak szükség esetén jelentetem meg magam Kathach előtt. Így hát csendben meghúzódtam egy nagyon nagy szikla bemélyedésében. Közben mindent hallottam. Ehhez pont elég közel voltam. Jaj, Hlín, miért is nem találkoztunk előbb? Nagyon nagyon rossz előérzeteim vannak. Egyre több ló gyűlt össze. Ennyien még nem hiszem hogy voltak eddig egyszerre a kőtenger területén. Phh, ez a kietlen vidék cseppet sem hívogató. Sőt, egyenesen visszataszító ez a rideg táj. Ilyen hely is csak a Laynarvisnak kell...azok a vadállatok a sivatagban is úgy ugrándoznak mint más a Shiron alföldön vagy a Kelvarinon ligetben. Ráadásul itt még folyó sincs, hogy bírnak ki itt egyátalán bármit!? Na elég, ne ingereld magad Zeph, így is nyugtalan a helyzet... |
Enerith hamar beért, ám láthatóan nem volt elragadtattva lovagias erényeim pompájától. Minden esetre nem tudom, létezhet-e valaha majd olyan ménesvezér aki képes fenntartani népét úgy, hogy a legnagyobb becsülettel viszonyodik mindenhez. Hősök csak a mesékben élhetnek.
A forsante pillanatok alatt felismerte az égen szárnyaló Wydovnot és kedvesen köszöntötte. A laynarvis kanca leereszkedett a felhők közül és méltóztatótt közénk ereszkedni. Egy rideg biccentést érdemeltem ki köszönésképpen, amit jelen helyzetben - és közös múltunkra tekintettel léve- szükségtelen és erőltetett illemformának tartottam, ám kénytelen voltam viszonozni.
- Wydovn... - ridegen, tisztán és határozottan. Ahogy azt kell. Alig láthatóan kihúztam magam és felszegtem fejemet, ám szerencsére nem találtam közönségre; A két utitársam rettenetesen el volt foglalva azzal honnan ismeri az egyik a másikat. Egy fáradt sóhajra futotta tőlem, ám sikerült annyira moderálnom magam, hogy kihagyjam a fejcsóválást.
Miközben fejemet tapintatosan levettem az egybegyültekről szememsarkából megláttam egy lilás pontot. Azonnal felé fordítottam a fejem, és hamar rájöttem, hogy a pont növekszik, alias közeledik felénk, nem is lassan. Pillanatok alatt kitisztul a kép, minek következtében az érzelmek szinpompás váltakozással rontottak rám.
Az első hullám a melegség volt, amit az ösztönök hoztak. A második a ridegen érkezett és a józanész hozta magával; a kétségek rohantak meg, amik egy rövid csata után legyőzték az ösztönös melegséget. Ha Hlín itt van, bárki követhetett végleg veszélyeztetve ezzel a békét.
Ekkor hallottam meg valami szöszmötölést a hátunk mögött, ám nem reagáltam rá. Nem kell, hogy a többiek észrevegyék...
Azon a napon minden zsigeremben éreztem, hogy valami nincs rendjén. Hogy a háború közelebb van, mint gondolnánk.
Töprengésemet Wydovn hangja szakította meg. Bólintottam, habár nem gondoltam, hogy kísérő nélkül nem boldogulnánk.
- Nem hiszem, hogy bárki más jönne, kívéve persze Hlínt - böktem a felénk ügető mén felé.
|
Jól gondoltam.Valóban Kathach volt az.De nem egyedül jött.Egy dombocska mögül hamarosan feltűnt egy unikornis.
Forsante...
Arról nem volt szó, hogy kész csapatocskát kellesz vezetnem! Eredeti terveim szerint Kathachot elvezetem az Abdulah sivatagba, majd egy óvatlan pillanatban, véletklenül ottfelejtem.Mintha csak egy tollpihe kieset volna a szárnyamiból, s én magam mögött hagynám, hogy a napfelerzseje, kiszárítsa, és lassan végezzen vele.
De ennek az uikornisnak feltétlenül el kellett jönnie.Mindegy is... Amúgy sem lenne szívem otthagyni azt a pökhendi ménesvezért.
-Na, még valaki?-mormogtam halkan magam elé, és közelebb repültem a két lóhoz. Az unikornis kanca köszönt,egy mosollyal az arcán. Aranyosnak tűnt, és nagy kényszert éreztem, hogy viszonozzam mosolyát.Ez meg is történt. Ám hamar visszaváltottam komor arckifejezésemre.
-Kathach...-biccentettem neki, majd az unikornishoz fordultam:-Te már tudod a nevem. Megtudhatnám én is a tiédet, és azt hogy honnan ismersz?
Miután meghallgattam a válaszát, füleimet hátracsapva odakaptam a fejem.A sivatag felől érkezett egy lilás színű ló.Valami rémlett.Talán ő is ott volt a Gyűlésen?
Mindeközben szite tdomást sem vettem az ügyetlenkedő pegazusról aki Kathacékat követte.
Leszálltam a kövekkel borított földre és megszlaltam:
-Zeth engem küldött, hogy vezessem a "túrátokat".Nem tudom, hogy várunk-e még valakire... De ha igen, kicsit siettetni kéne.Lenne jobb dogom is...-mondtam.Az utolsó mondatot már inkább csak magamnak motyogtam, majd piros szárnyamat kiegyenesítve, az orrommal kezdtem megigazgatni pár tollat.Mikor végeztem az oldalamhoz szorítottam és a pegazus vezérre néztem.Enyhén oldalra döntöttem e fejemet és így vártam a válaszukra. |
Miután elhagytam a Lyacont egy darabig valóban céltalanul msázkáltam Seminarya földjén, de idővel a Laynarvis területének határánál kötöttem ki. Csak álltam ott a sivatag szélénél és néztem előre. Biztos, hogy be akarom ide tenni a lábam? Valami azt súgta, biztos. Sőt, át kéne vágnom a sivatagon is a kőtenger felé .Őrület.... simán bele is halhatok az útba. Egy pár napig vacilálltam, megpróbáltam a másik irányba indulni, de az ösztöneim azt súgták, ne tegyem. Kathach miatt ne.... tudtam, hogy Laynarvis földre akar látogatni, bár, amikor eljöttem a Gyűlésről, ő még ott volt. Ki tudja, hogy megejtették-e már a vizitet? Ráadásul kísérő nélkül kell jönnie.... ha megzavarom a találkát, azzal háborút robbanthatok ki. Viszont Zeth méneséről volt most szó és ők megbízhatatlanok. Döntöttem. Odamegyek.
A sivatagon átvágni egyáltalán nem volt egyszerű. Azt hittem, sosem érek át rajta és örökre elnyelnek a homokdűnék, a szellemem pedig ott bolyong majd tovább. De épp mikor már feladtam volna, a távolban megláttam a kövek alakját. Ez új erőt adott nekem is tovább meneteltem. "Mit művelek? 16 éves vagyok már, nem csikó, hogy ilyen feladatokra vállalkozzam...."
Ahogy közelebb értem és átléptem a köves talajra, lovak alakja derengett fel. Nem tudtam, barát-e vagy ellenség, de amíg közelebb nem értem, ez rejtély maradt. Kisebb távolságból már felismertem őket: Kathach és Enerith volt az; az unikornis kanca elkísérte a vezért. Érdekes. A levegőben egy pegazus volt, még nem tudtam megmondani, ki az, Kathachék mögött jóval lemaradva pedig egy másik szárnyas ló, valamiféle köpennyel a hátán.... Zeph. Vele szót kell váltanom és Kathachnak is be kell számolnom a Lyaconban történtekről ,de persze akkor, ha hatszemközt leszünk. Összekaptam magam és Kathachék felé ügettem. |
Az Abdullahon átsétálva hiába próbáltam beszélgetést kezdeményezni, Kathach általában félszavas válaszokkal be is rekesztette. ~ Hú… nehéz eset vagy, meg kell hogy mondjam. Mén és ráadásul a Katopyris ménesvezére is. Nem baj, szeretem a kihívásokat… úgyis beszélgetni fogsz velem, ha akarsz, ha nem. ~ Kathach nagyon úriasan kaptatott felfelé előttem egy kisebb dombra. ~ Olyan lovagias. ~ Merengtem el, további jó tulajdonságait boncolgatva.
Erősödő szárnycsapkodásra eszméltem fel. ~ Katopyris, vagy Laynarvis? ~ Éreztem, ahogy Kathach megfeszül. Felpillantottam hát az égre. Egy felemás szárnyú kanca közeledett. Amikor hallótávolságon belülre ért köszöntem neki.
- Helló Wydovn. - Mosolyogtam kedvesen a kancára. Látásból már ismertem, de még egyetlen szót sem váltottunk, viszont Moonlight kedvelte és nekem ez bőven elég volt.
Nem messze tőlünk mintha egy másik pegazus bukdácsolt volna, de a távolság még túl nagy volt, így nem tudtam biztosan megállapítani. |
Az Eurayle kőtenger kietlensége messziről virított. Egy idő után megláttam Kathachot a sziklák közt. Igen, gyalog elég nehéz, hosszú és fárasztó utat jelent megtenni az Eckhnata csúcsok és a kőtenger között sebesülten, de Mana számít rám. Kellő távolságban követtem a pegazust egy-egy nagyobb szikla mögé ugorva. Ám amikor felnéztem az égre, újabb szárnyas lovat vettem észre. Egy felemás-szárnyút. Remek, egy csodás Laynarvis. Ahogy nem néztem az orrom elé, a lábammal felrúgtam egy ágcsapdát. Szerencsére nem kapott el, de nagyot csattanva-reccsenve összeesett. Francba a Laynarvis területekkel! Már csak az kéne hogy most vegyenek észre! Szétrúgnám az oldalát annak a nyamvadt képű szamárnak aki összeeszkábálta ezeket a gallyas tetűfészkes...ááhh nem bosszankodok tovább, enélkül is van elég bajom! |
Viszonylag lassan haladtam, bízva abban, hogy Enerith mögöttem sétál, ugyanis csúnyán előre ugrottam a kőtengert megmászva, így valamivel mögöttem maradhatott. Ilyen helyzetben azonban nem tartottam túl okos dolognak, ha hátranézek. Éreztem, hogy van valaki a közelben és a legkevésbé se szerettem volna hátatfordítani neki. Mivel Zeth nem kísért el a gyűlésről, sőt a végén meg se - amit még mindig nem tartok ménesvezérhez illőnek - úgy hittem egyedül maradunk, nem számítottam kísérőkre. Így minden közeledő élőlény egyenlő volt az ellenséggel szememben, akiknek nem ajánlatos hátat fordítani.
Aztán szapora szárnysuhogást hallottam, amiért egy pillanatra a vér megállt ereimben. Biztos voltam benne, hogy egy ménestag érkezik, ami nyiltan felér egy hadüzenettel a Laynarvis számára - főleg ilyen időkben, amikor ennyire ingatag a béke.
Mégsem könnyebültem meg, amikor megláttam a szárnyak tulajdonosát körözni az égen, hamar felismertem benne valakit, akivel már összetalálkozott a múltunk. Valakit, aki miatt szinte összeverekedtem egy izgága vándorkancával az Aroun lábánál - ezzel nem kicsit sértve büszkeségemet. Wydovn magasan szárnyalt, mégis biztos voltam benne, hogy észrevett. Valószínűleg azonban neki volt annyi józanesze, hogy ne próbáljon az életünkre törni, így az egyetlen amim sérülhetett az a büszkeségem volt. Nem tesz jót a ló kisugárzásának egy Forsante szemében, ha összeveszekszik egy száműzött ménestagjával. Legkevésbé sem szerettem volna tekintélyt veszíteni e találka miatt, főleg egy Enerithez hasonló magasrangú személy társaságában.
Vártam, mi sül ki ebből. |
Zeth üzent nekem a Gyűlés végeztével.Nekem kell vezetnem a túrát, amit ő meg Kathac kitaláltak. Mert neki más dolga akadt.
Mi az,hogy más dola akadt?!Örülhet majd, ha nem robbantok ki egy háborút, azzal, hogy nekiugrok Kathach torkának...
Gondolomvalami díszes társaság fog érkezni.Nem látom értelmét.Nem látom....~morfondíroztam magamban, mialatt a célomfelé repültem.Az Eurayle - kőtengernél lesz a találkozó.
Felemás szárnyaimmal csapkodva repültem és lovakat kerestem.Pár Laynarvis tag volt ott csupán.Remélem, hogy most senki sem akar majd akciózni.Esküszöm szétcsapok közöttük.
Egyáltalán miért csinálom ezt?Fogalmam sincsen.Nem tudom, hogy hányan, és hogy kik jönnek.
Alacsonyabbra szálltam és úgy vártam a többieket.
Egy biztos Wydovn:Kathach itt lesz.De te nemakarsz háborút.Te nem vagy olyan mint ők.~sugallta nekem egy első hang.
-Én nem vagyok olyan...-ismételtem, és feljebb röppenve egy kört írtam le.Hamarosan pedig megláttam egy pegazust.Hunyorogva figyeltem.Csak nem? |
[61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
