A Forsante ménesben látta meg a napvilágot édesanyja második csikójaként. Addig, amíg a húga meg nem született az egész család oda volt érte, így kicsit zokon vette, hogy már nem foglalkoznak vele annyit. Valahányszor elkezdték dicsérni a húgát, ő elvonult duzzogni, mert tudta, hogy amint a bátyja el tud szabadulni, megkeresi és megvigasztalja őt. Később beletörődött, hogy ő csak örök második lehet. (A gyógyításban a bátyja, akit sokkal jobban érdekelt a mágia, simán lepipálta.) Ezért eléggé magának való lett, gyakran sétálgatott ménese területén egyedül, az állatokat gyógyítva. Amikor idősebb lett, sokszor csatangolt át más ménesek területére. Úgy gondolta, ha többször eltűnik pár napra, azzal felhívhatja magára a családja figyelmét. Sajnos a dolog visszafelé sült el, egy ismeretlen mén figyelmét hívta fel magára, aki több csúnya sebet is ejtett rajta. Mivel senkinek sem mesélte még el, mi is történt vele (azt állította beesett egy szakadékba és a kövek karcolták ilyen csúnyán össze) igyekszik elkerülni a ménestársait. Balesete sem tántorította el a kószálástól, bár most már sokkal óvatosabb.