Neolit igen okos és megfontolt mén. Rendkívül türelmes és számító, nehéz feldühíteni. Mindig igyekszik kiismerni a lovak gyengéit, és ott támadni. Roppant kegyetlen és kifejezetten szeret szórakozni más lovakkal. Viszonylag jó színész, bár kétségkívül nyomába sem ér a testvérének. Nem mondanám igazán gonosznak, inkább csak megkeseredettnek. Utálja, ha becézik. Egyszer egy ló megpróbálta Neonak szólítani. Azóta nem látta senki… az egyetlen, akitől elfogadja ezt a nevet az Azmodeus, az ikertestvére.

Neolit egy hideg és fagyos téli éjszakán született. Ő és testvére mindig is kilógtak az engedelmes csikók hosszú sorából. Sosem bírt nyugton maradni, ezért gyakran kapott is a fejére a felnőtt lovaktól. Egy idő után megunta, hogy olyan dolgokért kap ki, ami se nem veszélyes, se nem igazán mókás, csupán hangos. Nem sokkal később vitába keveredett egy másik csikóval. Sehogy sem tudtak dűlőre jutni, így összeverekedtek. Neo legyőzte a másik csikót, aki megadta magát, ám amikor Neolit hátatfordított neki, dolga végeztével, a másik csikó megszúrta a szarvával. Csúnya sebet kapott, ráadásul a büszkeségén is csorba esett, mert a felnőttek nem hagyták, hogy visszaadja az alattomos támadást. Mindenki azt mondta neki, hogy megérdemelte, még az anyja is. Ez az apró szégyen folt szépen, szakaszosan mérgezte meg a lelkét. Megváltozott és bárkit, aki csikók közül ellent mert mondani neki csúnyán helybenhagyta. Az emlék viszont továbbra is ott motoszkált elméje legsarkában, ő pedig egyre borzalmasabb tetteket követett el. Ekkortájt találkoztak egy idős lóval, aki remek történeteket mesélt nekik. Neo buzgón adta tovább, az általa oly érdekesnek tartott sztorikat. Az, hogy ez a felnőtteknek egyáltalán nem tetszett, baromira nem érdekelte, mint ahogy az sem, hogy a csikókat, a célközönségét nagyon megijeszti vele. Egy idő után persze a csoport vezetőjénél betelt a pohár és száműzte őt és testvérét, aki hasonlóan szörnyű történeteket terjesztett. Anyjuk igyekezett jobb belátásra bírni a többi lovat, de ezzel egy kicsit elkésett, ők már hajthatatlanok voltak. Neo úgy érezte elárulták, hisz ő végig igazat mondott, maximum egy kicsit eltúlozta. Dühében anyjától így búcsúzott: “Mindig csak egymásra számíthattunk! Ne tegyél úgy, mintha sajnálnád, hogy eltűnünk az életedből!”. Majd peckesen elvonult testvére kíséretében. Soha többet nem látták viszont az anyjukat. Ezt Neolit egyáltalán nem bánta, még mindig dühös az anyjára. Nem sokkal később találkoztak egy furcsa kinézetű kancával, aki a “szárnyai” alá vette őket. Rengeteg mindent tanított nekik, főleg az Örökkévalókról. Ő volt az egyetlen olyan ló, akit Neo képes volt szeretni., persze a testvérén kívül.