Mint a legtöbb csikó, ő is szülei rangját szerette volna továbbvinni, de a társaival folyton élt benne a versenyszellem. Persze Eriellel többek voltak, mint testvérek. Mindent tudtak a másikról, elválaszthatatlanok voltak. Mikor 5 évesen kinevezték, alig várta, hogy szabadlábon kószálhasson az addigi megszokott tájakon kívül. A Laynarvis ménessel nagyon összebarátkozott. Amikor rájött, hogy testvére követte őt az idegen helyekre, mérhetetlenül megharagudott, és olyanokat hitt, hogy biztos le akarja őt csapni a rangról, pedig végre ő is szeretett volna valamiben elkülönülni Erieltől. Éppen ezek miatt a feltételezések miatt kezdett saját hazája ellen szövetkezni. A Laynarvis persze nem hagyhatott ki semmi balhét, ami Seminaryát érinti, így egy nap délben lerohanták Alios ménesét. Elrioth saját maga rúgott bele apjába, akinek pont a nyakát találta az ütés.Pár nappal később a mén meghalt. Nem rendítette meg atyja halálhíre, sőt, még joban elborult és még inkább vonzódott a hírhedt ménes irányába. A csata helyszínén összetalálkozott régi pajtásával, a húgával. Abban a pillanatban minden közös emlék a szeme elé borult, amikor testvére kifakadt neki. De az idilli pillanat nem tartott sokáig; a kanca fejéhez vágta, hogy "Tessék. Ölj meg ha így tartod jónak. Itt vagyok." és még közelebb is lépett egy lépést. Amint látta elbizonytalanodó rokonát, lecsapott. "Ha nem te, hát majd én. De ennek vége..." itt az a láthatatlan kötél, ami az utolsó pillanatig tartotta őket, számára elszakadt. A múltot eldobta a süllyesztőbe mindennel együtt. Azóta a pillanat óta már semmi nem fűzi össze a testvérpárt...