|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.10. 10:35 - |
Zeth + Wydovn/Aurora
* nyílt játék * |
[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
| Kényelmesen elhelyezkedtem majd elaludtam. Reggel már febt voltam egy ideje mikor Zeth távozni készült. Moaolyogva bólintottam. -Szia!-köszöntem el tőle. Hamarosan Kathac is felállt. Bicentettem felé köszönésképpen. Tekintetemmel követtem ahogy elrepül. Bárcsak én is tudnék repülni! A szüleim, a családomban szinte mindenki pegazus. Csak én nem...3s igazából fogalman sincs miért.. Mikor Kathac eltűnt Solisra n3ztem.-Úgy tűnik ketten maradtunk.-jelentettem ki. Érzelemmentesen.-Viszont lassan nekem is mennem kéne...-mindtam halkan. Tulajdonk3ppen magamnak.-Csak m3g visszaalszok egy kicsit...-motyogtam és lehunytam szemeimet majd a földre helyeztem fejemet. |
 Felriadtam, és felkaptam a fejem, még épp időben, hogy lássam ahogy Zeth távozik a barlangból. Az eső elállt, így járhatóvá váltak a szírtek még egy szárnytalan számára is. Bár bizonyosan így is merész próbálkozás volt, ugyanis az eső csúszóssá tette a köveket.
Megropogtak a lábaim,amikor felálltam de az alvás felfrissített. Vezérként kénytelen voltam megtanulni gyorsan és könnyedén visszanyerni az energiáimat.
Megráztam a fejem, hogy teljesen kijózaníthassam magam. Éreztem, hogy túl sok időt vesztegettem el. A népek gyűlése már a nyakamon volt és én nem találtam se barlangot se forrást. Végülis megbékéltem a gondolattal, hogy ez még ráér az első éjszakáig. Most arra kell koncentrálnom, hogy mielőbb megjelenhessek a gyűlésen. Megrebegtettem szárnyaimat, helyére ráztam sörényemet és köhintettem a társaságnak.
- Örültem, most mennem kell. - Aurórára néztem, majd Solisra. A következő szavakat pegazusomnak címeztem. - Szívesen látnálak a gyűlésen. Elkélnek ilyenkor a bizalmasok - halványan mosolyogtam és elfordultam.A barlangszáját megvilágította az esőfelhők közül előtörő napfény, mintegy mutatva az utat. Egy könnyed mozdulattal a levegőbe emelkedtem. Visszanéztem. Nem Auróra miatt, inkább Solisnak intéztem a pillantásaimat. Nézésem sugalni próbálta felé, hogy várom őt ott, ahól a négy tisztavérű ménes találkozik.
Nagyokat csaptam a szárnyammal és elsuhantam.
/Kathach el/
|
 Na jó. Talán annyira nem voltam éber... A következő pillanatban arra eszméltem, hogy az eső kopogása lassan elhal, és a szőrömet borzoló szél is szelidül. Lassan hoztam újra mozgásba az állástól elgémberedett izmaimat, majd körünéztem a barlangban.
- Nem aludtam - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően, majd kuya módjára nyújtózkodtam egyet, és a gerincem nem túl biztató hangon roppant egyet. Kinéztem fedezékünkből, és úgy vettem észre, a zivatar elég hamar elvonult, és csupán némi pocsolyákat hagyott maga után. Persze ez nagyban nehezítette a hegyről való lejutást, hiszen a kőomlástól kezdve a sárfolyamig bármi elzárhatta az addigi útvonalakat, meglazíthatta a sziklákat, egyszóval bármi történhetett... ~ Hamar elült a vihar. Vagy csak nekem sikerült mégis elszundítanom... ~
Az üreg túlsó felén úgy láttam Kathach sem tartotta jobban magát, mint én, szóval nem lett volna okom szégyenkezni. Mondjuk ennek ellenére mégis ezt tettem.
- Nos... - kezdtem a mondandómat. - Azt hiszem ideje volna indulnom... A ménesem számít rám, és bizonyára a mi területüknön is károkot okozott az esőzés... - ~ Már ha egyáltalán elért odáig ~ tettem hozzá gondolatban.
Már fordultam is kifelé a barlangból, mikor azonban újra eszembe jutott valami, és visszafordultam Aurorához.
- Te, ha szükséged van rám, tudod hol találsz. És átadom üdvözletedet a nővérednek! - búcsúztam tőle kedvesen. Legalábbis a semminél kedvesebben, ugyanis a többiekhez így viszonyultam. Kathach bealudt - vagy csak a szemét pihentette, ahogyan én az előbb, mert ugye sohasem szabad alábecsülni az ellenfelet - de ő amúgy sem érdemelt tőlem könnyes búcsúszavakat, a másik Katopyris tag meg szintén nem.
- Viszlát! - mondtam személytelenül, auonban mégis Aurorának címezve a szavaimat. Ezúttal tényleg otthagytam vihar idején menedéket nyújtó sziklabarlangot, és megindultam, az Eurayle kőtengert kitűzve célomnak.
/ Zeth el / |
- A régi történet... - motyogtam, majd halványan elmosolyodtam. Zeth nem bírta megállni, hogy elénk ne hozza az elveit. Ígyhát csak mosolyogni tudtam a fiatal ménesvezér makacsságán.
Ha ménesbeliek mellett lettem volna, biztos nem hagytam volna annyiban a vitát. De most egyedül Solis volt mellettem, és nem ő volt az aki bármit hozzá tehetett volna a ménes poltikájához
Persze, nem ez volt az egyetlen ok. Ha normális nap lett volna, és tagjaim nem váltak vólna olómmá, nem hagytam volna annyiban a megjegyzést Lassan beljebb sétáltam a barlangnak kevésbé vizes felére, és a falnak dőltem, ahogy Zeth is tette.
Küzdöttem az álom ellen, nem bízhattam magam jó szívvel egy Laynarvis ménesvezérre, aki teljes szívből utál, és egy vadkancára aki épp a szárnyamon taposott. A gondolat hatására megrebbentettem a szárnyamat. Nem fájt, de nehéz volt, mint az ólom.
A fal lassan puha fekvőhellyé változott és szégyenteljes módon összecsuklottak a lábaim és elnyomott az álom. |
A bizonytalankodást abbahagyva beljebb sétáltam a barlangban. Patáim kopogtak a kövezeten, megtörve a barlang ősi csöndjét. Odabenn doh, és ázott medveszőr szaga terjengett, az eső függönyként zárta el a bejáratot. A cseppek kopogása a köveken monoton háttérzajnak hatott. Megráztam magam, akár egy ázott kutya, így fellazítva testemhez tapadt hosszúszőreimet. Bundám jobb napokat is látott már, annyi szent. Hozzáértő tekintettel vizslattam az üreg szerkezetét, remélve előző lakói nem lazították meg annyira az alkotóelemeit, hogy fejünkre omoljon az egész. Nem szerepelt a szülinapi kívánságlistámon, hogy egy ilyen különös társasgban temessenek el élve. A falnak dőltem, és igyekeztem felsőbbrendű arckifejezést elérni, mintha éntámasztanám a falat, és nem fordítva. Persze, ronggyá ázott pofával ez az arckifejezés igencsak nehézkes volt.
- Politikai vitánk sohasem volt, ti szimlán semmibe veszitek a mi félénket - tettem egy utolsó, jóleső megjegyzést. - De részemről befejezhetjük. Semmi kedvem megint a régi történeten rágódni... - sóhajtottam, és majdnem bocsánatkérő pillantással néztem Aurorára. Majdnem...
Elnyomatam egy ásítást, és tekintetemet egy vízcseppre szegeztem, mely a barlang padlóján loccsant szét. Majd az azt követő útját figyeltem meg. És a következőét. A szokásosnál lassabban jutott el a tudatomig, hogy beázik a barlang. ~ Semmi sem tökéletes ~ gondoltam lemondóan.
Kathachra néztem, aki ugyancsak fáradtnak tűnt. Azon tűnődtem, ha harcolnánk, az nagyobb valószínűséggel tűnne lassított felvételnek, mintsem küzdelemnek. Meg kell mondjam ez némi kárörmmel töltött el. Pedig én a nap folyamán nem is csináltam szinte semmit. Sikerült elfáradnom a semmittevésben. ~ Nem vagy formában öreg... ~
Eső, és szél zúgott odakinn. Nyugodtak éreztem magam, szívverésem lassult, én pedig szívesen átadtam volna magam az álmok csábításának. Szemem lehunytam, és mzdulatlanul támaszkodtam továbbra is a falnak.
De még éber maradtam. |
Éreztem Zeth tartásán, hogy nincs épp a legnyugodtabb állapotában, talán idegesen feszóltek az izmai, vagy nem tudom. Mindenestre zavartnak tetszett. És erősen úgy nézett ki mint aki épp kényszerből ázik.
Auróra utasításai felett könynen szemethúnytam, nem éreztem magam bűnösnek, mégis egyetértőn bólintottam neki.
- Azt kell mondjam, hogy a kancának igaza van - Zethre sandítottam - Azthiszem a politikai vitáinkat nem itt, és most kéne megbeszélnünk. Mindazonáltal, amennyiben szeretnéd ezek után is megvítatni mindezt velem, a népek gyűlése után tudok időt szakítani egy "csevelyre".
Azután Auróra kitört magából és olyat mondott, amit nem tudtam kiverni a fejemből.
Nem tudtam elég jól színészkedni, hogy ne látszon tisztán, magam sem értem...
Fáradtan pislogva elfordultam Solis felé, és halványan elmosolyodtam.
- Maradhatunk? - fáradtak voltak a szárnyaim és magam is. Nem voltam olyan állapotban, hogy jó szívvel keresgéljek más fekvő helyet. |
 Csendben figyeltem a történteket. Szemeimet forgattam oda vissza. Megráztam a fejem. Ha így filytatom elszédülök. Egyszerűen megőrjített ahogy itt rontják nekem a levegőt! Mit kell anyit vitatkozni azon hogy utálják egymást? Sokkal könnyebb lenne letojni a másikat és nem foglalkozni egymással. Mikor a másik kanca visszajött ismét mwgforgattam a szemeimet. Prüszköltem egyet és hallgattam tovább a "műsort". Hirtelen mozdulattal egyik patámat a barlang aljához csaptam mely koppant egyet és a viszhang egészen felerősítette. A tekintetek megaladtak rajtam. Vettem egy mély levegőt és összeszedtem gondolataimat. Hogy mégis mit mondjak hogy se a pegazusok se Zeth oldalára ne álljak a "vitában"(?). Semleges akartam maradni. Azt akartam hogy befejezzék. Itt szívják egymás vérét és ez naaagyon idegesítő:-Mi lenne ha hagynánk ezt a komoly eszmecserét és...hagynánk most ezt.-lassan feltápászkodtam és közelebb mentem. Nem tudtam parancsolni a számnak. Válaszokat vártam:-Miért csináljátok ezt? És nem csak ti!Hanem mindenki az ég világin! Mindenki csak szívja a másik vérét meg öldösi a másikat! Miért van az hogy egy pegazus vándor meg egy unikornis vándor megfér egymás mellett viszont egy pegazus ménestag és egy unikornis ménestag már nem?-tört ki belőlem. Nem tudtam visszafogni magamat. Még kérdeztem volna,de gondoltam ennyi elég volt. Próbáltam nyugodt jamgon beszélni. Bár a végére már kicsit hangosabban mondtam a magamét. Mondjuk csak a hatás kedvéért...Zethre néztem és reméltem hogy ő megért. Mert ha Kathac nem is... Legalább Zethben reménykedtem. |
Meglepett, hogy Kathach kihátrált a harc elől. Bár, talán nem a kihátrált a legjobb szó... Lényeg, ami lényegtelen, ott állt előttem egy pegazus ménesvezér teljes, hús - vér valójában, és nem ugrott nekem már az első megjegyzésem után. Még egy kihívást is figyelmen kívül hagyott. ~ Vajon mit szívott? És nekem miért nem adott belőle?! ~ tűnődtem, és értetlen pillantást váltottam vele. ~ Talán nem akar esetlegesen veszíteni nézőközönség előtt? Vagy csak a Népek gyűlésére tartalékolja az energiáját? ~ Végül is mindegy volt. A látottak szerint aznap biztonságban volt a tekintélyem, és a bőröm is, habár az előbbit jóval fontosabbnak tartottam...
- Nem harcolnak feleslegesen?! - értetlenkedtem. - Na ez új! - felvontam a szemöldökömet, mint aki még mindig nem hisz a saját szemének.
Kathach hamar témát váltott. ~ Megmenteni? Kit kell megmenteni? Nálam valahol kimaradt egy fejezet a történetből... Talán visszajött a medvecsalád beszedni a lakbért? ~ lopva körülnéztem, de sehol semmi fenyegetővel nem találkoztam. Már ha az ellenséges ménesvezértől, meg a nyugaton gyülekező, egyre sötétedő fellegektől eltekintünk.
De hamarosan rájöttem a pegazus kiről beszél. Solis körülbelül fénysebességgel érkezett meg az égből, és nem úgy festett, mint aki mentésre szorul. Amikor nekiszaladt Kathachnak, azt nem álltam meg egy gúnyos vihogás nélkül. De elég hamar moderáltam magam ahhoz, hogy valami sekélyes sértét hozzá ne vágjak. Meg különben is, engem nem olyan régen egy fadarab akart kigáncsolni. Mondjuk nem sikerült neki...
Kósza esőcsepp hullott az orromra, mintha arra akart volna figyelmeztetni, ha hamarosan nem vánszorgom be menedékbe, akkor ronggyá ázom. Vagy megbetegszem, és egy beteg vezérnek nem sok hasznát venni. Még sem mozdultam. Nehogy már szégyenszemre én meneküljek be először abba a szörnyen bizalomgerjesztő barlangba! De ha meg odakinn állok, talán arra a következtetésre jutnak, hogy tartok az üreg sötétjétől! ~ Na ebből hogy jössz ki méltóságteljesen, nagyokos! ~ korholtam magamat gondolatban. Apró, másoknak szinte észrevehetetlen, semmitmondó jelek voltak ezek. De számomra fontos részleteknek bizonyultak. |
 -Istenem! Bocsásson meg!-kaptam fel a fejem, a szinte megbotló ménre. Nekem is egy kis görbület került a számra mikor Kathach elmoslyodott. Elléptem előle, majd szárnyaimat kinyitva egy kicsit megmozgattam őket, mert hosszú út állt elöttünk. Hátranéztem. A két ló még mindig odabent állt. Nem tudtam hogy mos nevessek vagy inkább köpjek-e. De a viszálykodás miatt inkább nem tettem semmit sem. Fújtattam egy nagyot, majd tekintetemet újra magam elé fordítottam. -Még két ilyen lovat..!-gondoltam egy kis gúnyos vigyorral az arcomon. Majd Kathach-ra néztem, és vártam hogy felrepüljön. |
Hátra pillantottam Zethre, és a vándorkancára, amikor ütés érte az oldalamat. Erőteljes, gyors ütés, ami a földre taszított. Pillanatokmúlva felszökentem, és szembe álltam a repülő ágyúgolyóval. Alias Solissal. Szemeből sugárzott a boldogság, részint, hogy nem esett baja, részint hogy vissza jött. Halvány mosolyal bólintottam neki. És kicsit megrebegettem a szárnyaimat.
- Akkor a medvéjé - Aurórára néztem. - Bár nem hsizem hogy önszántából engedett be. |
Felébredtem a szúnyókából. Még mindig tartott a vihar. Próbáltam felállni, de visszazuhantam.
- Au!- horkantottam fel.
Nem volt kellemes érzés. Sánta lábam csak úgy sajogott a fájdalomtól. Megprobáltam
mégegyszer felkelni, de úgyanúgy visszahuppantam a vizaes földre.
- Nem sziszem el, hogy nem sikerül!- mondtam mérgemben.- Na jó, próbáljuk újra.- mondtam és egy nagy lendülettel sikerült. Épphogy megáltam a sánta lábamon amikor hirtelen mögöttem dörrent és villámlott az ég.
- JAJ!!- nyerítettem fel ijedttemben és majd kiugrott a szívem.
Szia!
Nagyon örülök, ha annyra tetszik az oldalam, hogy játszani is szeretnél rajta, de kérlek legközelebb várd meg míg berakom, vagy legalább rábólintok a karidra. Például az igénylésnél nekem a képét sem teszi be, azt megkérnélek linkeld be valahová. ;)
Blacky |
-A medvéjé.-javítottam ki Kathacot. Közben nyerítésre lettem figyelmes. A barlang szájára tapadt tekintetem. Egy villám megvilágított egy lovat. Minden bizonnyal ö is a barlangba akar jönni.-Szuper...-suttogtam magam elé nézve. Szeretem a társaságot meg új lovakat megismerni,de most nagyon nem voltam formában. Már kezdett esteledni is így a barlang széléhez sétáltam és a földre feküdtem. Összerezzentem. Az idő lehűlt és így hogy kicsit vizes is voltam még rosszabb volt.-Fázom.-mondtam halkan.(bocsi hogy ennyi csak nincs ihletem >.<) |
-Hu. Megjöttem. Jobb lesz, ha vágtáról ügetésre váltok. Sánta lábamat egy kicsit megterheltem, de jól vagyok. Nyerítek egyett, hátha valaki válaszol. -
Öreg lábaim már rég pihentek. Mióta csak vándorlok meg sem tudtam álni. Lábaim görcsösen remegtek, így ját úgy döntöttem, lefekszek egy kicsit. Lefeküdtem és egy kicsit el szúnyókáltam. Az eső esett, de engem nem zavart. Szőrömről szép lassan pergett le az eső.
(Nightmare) |
Az eső egyre erősebben zendített rá, szinte olyan volt mintha dézsából öntenék. Ahogy feküdtem fentről meghallottam némi dulakodó ideges hangokat. -Talán..nem kellett volna elmennem..hisz Kathach vezér is fent van! Én idióta! Annyira eltemetett a düh hogy el is feletkeztem..De ha tovább maradtam volna, akkor biztos neki mentem volna a kis vándornak..-akárhogy is néztem a dolgot sehogyse volt jó számomra. Végül felkeltem a barlangból, mert némi bűntudatot éreztem. Egy könnyed szárnycsapással felreppentem az égbe. Aligha lehetett valamit látni, a sűrű esőtől. A barlang szélére leszálltam, mikor hirtelen nekimentem valaminek, azaz valakinek. Kathach vezér állt előttem, nyitott szárnyakkal. Zavartan álltam előtte csurong vizesen. -Biztos utánam akart jönni..mit kellene mondanom neki?-néztem rá kétségbeesetten. -Ezek után nem nézhet rám jó szemmel..-gondoltam, majd kihúztam magam. -Elnézést kérek a viselkedésem miatt! De ha tovább maradtam volna, nem biztos hogy vissza tudtam volna magamat fogni..-hajtottam le a fejemet. Nem akartam szemkontaktust létrehozni vele, mivel kicsit megijedtem hogy mit fog reagálni. |
- Félre értesz - komolyan néztem a Laynarvis ménes vezérére. - Nem harcolni akarok, azt akarom, hogy osztozzunk meg a helyen. A barlang a tiéd volt, az egyetlen aki kilakoltathat innen, az te vagy. gy vezér a másiknak Zeth.
S habár tényleg hajt minket a vágy, nem harcolunk feleslegesen.- a lehető legkomolyabban néztem, és lassan felemelkedtem a levegőbe.- Most viszont mennem kell, megmentem a fajtársam.
|
- Kicsinyes sértegetés mi? Hát bagoly mondja verébnek... De ha nem haragszotok, inkább nem szállnék be ebbe a méltóságomon aluli szócsatába - motyogtam, és Továbbra sem léptem be a barlangba, ami addigra már kész erőfitogtatási csatatérré vált. Nem volt kérdéses, ha harcra kerül a sor, ki mellett foglalok álláspontot, de reméltem nem fajul odáig a dolog. Mindenesetre ha mégis így törtnne, a Laynarvis ménes elmondhatja magáról, hogy nem ő kezdeményezte a harcot. Ismételten. Bár volt egy olyan érzésem, hogy a Katopyris ménesre sem vetné a legjobb fényt ha pont a gyűlés előtt bocsátkozna kicsinyes csatározásokba.
- A barlang? Hát, ha már itt tartunk szerintem a medvék voltak itt először... - aztán némi meglepetéssel hallgattam a pegazus ménesvezér szavait. - Ezt most vegyem kihívásnak? Mert nagyon szívesen játszadozom egyet veled, bár erre nem.számítottam. Eddigis tudtam, hogy a pegazusok szetetnek.csatározni, azonban nem hittem volna, hogy ennyire ... Mindenesetre egy kis összetűzés nem az én ménesemnek tesz majd rosszat - állapítottam meg, s kivételesen még felmérgesedni is elfelejtettem Kathach szavain. |
- Elég - olyan hidegen jelentettem ki ezt a szót, hogy nem volt szüksége az idegeimnek a bíztatásra. - Hát így játszunk? Játszunk - suttogtam vészjóslóan. - Fiatal vagy, és tiszteletlen, szerencsés vagy, ha megéred a felnőtt kort. Sok sikert hozzá Auróra, én nem leszek itt hogy megvédjelek. - nem éltem vissza az erőmmel, és nem bántottam, kicsinyesnek tartottam minden húzását. Előre léptem felé, mutatva, hogy eszembe se jutna félni. - Néhány perce, amikor beszorultál - mutattam fejemmel a barlang szájához. - Nem azért szóltam amiért hiszed. Azért mert körülöttem 4 ló állt, akik élni akartak. - Merengve bámultam a az esső cseppeket. - Azért követtelek, mert nem akartam, hogy meghallj.
Most Zethez fordultam.
- Igazad van. Neked, és nekem, Aurórának és annak a kancának, akit épp most üldöztetek el, ugyan olyan jogunk van itt lenni. Akkor hát kérdem én, kié ez a barlang? Mert nem az enyém, sosem mondtam, és nem sajátítottam ki, igaz? - kérdeztem. - Ha ezt tettem hát tessék - kitártam a szárnyaimat - jogotokban áll megharcolni velem a helyért, ha úgy tetszik.
- És most, ha megbocsájtotok - ezúttal mindkettőjükhöz szóltam - Megkeresem a fajtársam, mielőtt a halálba rohanna.
Újból készen álltam és toporékolva vártam a választ. Hol lehet Solis? Megtalálhatom? |
-Tudod...-próbálta megőrizni hidegvérét:-..a nővérem széngyenkezik is. Azért mert a TE ménesedbe tartozott valamikor!-mondta egyre idegesebben. Felpattant a földről és lassú,ideges léptekkel ment oda Kathachoz.:-Majd adok én neked öngyilkosságot!Szemét!-mondta egyre közelebb hajolva a pegazushoz,ezzel lassú hátrálásra késztetve:-Árva csikók? Ch...ezt valamiféle évszázad beszólásának szántad?-kérdezte cukkolva a mént. Lassan lépkedett míg a mén nem szorult a falhoz. Itt a barlang már alacsony is volt így nem tudott volna csak úgy elröopenni. Arcára lassan ördögi vigyor ült rá. Suttogva szólt a ménhez:-A kancád itt hagyott... egy ménesvezér pedig idegesen ordított veled. Jómagam pedig ha nem lennék úrihölgy most azonnal kitépném egyenként a tollaidat!-mondta halkan. Hátranézett Zethre. Majd ismét Kathacra:-Vesztésre állsz. A népek gyűlésén ledig nem itt fogsz lakni. Itt én fogok lakni. De lehet hogy visszahívom medvemamát...-mondta először suttogva majd egyre hangosabban,érthetőbben. Végül prüszkölt egyet és visszament a helyére. |
A medvék kijutásakor először meg akartam támadni őket, vagy legalábbis elterelni a figyelmüket a többiekről, főleg akkor, mikor az unikornis kancára rontottak, azonban hamarosan lenyugodtak a kedélyek, a mackók elmentek a málnásba vacsorázni. Ahogy meg tudtam állapítani a kancának sem esett baja, annak ellenére, hogy hamarosan ott hagyott minket a szirten.
- Szóval Szerinted ott kellett volna hagynom szerencsétleneket a lyukban? - érdeklődtem a Katopyris ménesvezértől. - Vagy esetleg miután kilazítottam a köveket, vártam volna meg, hogy annyira éhes lesz, hogy minket is kajának néz, he? - érdeklődtem Továbbra is felsőbbrendű hangnemben. Kezdetben csak mosolyogva, és szemtelen arckifejezéssel szemléltem, ahogyan Aurora idegesíti a pegazusokat, még el is szórakoztatott a jelenet. De aztán kezdtek eldurvulni a dolgok, jobbnak láttam közbe avatkozni.
- Ez egy szabad terület, bárkinek van joga itt tartózkodnia. Bár azok, akik másokat zavarnak el a területükről, szerintem inkább ne jártassák a szájukat olyan helyen, ami nem az övék - úgy beszéltem a Katopytid ménesbezérhez, ahogy más a kiscsikókhoz szokott. Tudtam, hogy ezért a húzásomért még vér folyhat, de nem érdekelt. - És kérlek, nekem te ne beszélj enyelgésről, mert ha tudnád hány Katopyris kanca ménesen kívüli csikóját fogadtam már be! |
Solis távozott, és nem tudtam megállítani. A vadkanca szárnyamra taposott, s habár alig éreztem, ekkor betelt a pohár. Prüszkölve löktem egyet a kancán ésfejemet felemelve a barlang szájához léptem.
- A Katopyris ménes csak olyan lovakat fogad be, akik tudják tartani a határt. - ránéztem és lemondó végigmértem. - A nővéred helyében szégyenkeznék. - nem akartam gyorsan távozni vagy félelmet színlelni. Büszkén kellett elmennem, mutatva, hogy az egyetlen aki veszít azok ők. - Nem maradok olyanok között akik önkétes öngyilkosságot kísérelnek meg. Nem fogom végig nézni, ahogy meghalltok. Sok sikert hozzá, a Népek gyűlésére vissza térek, és megnézem ki lesz itt akkor. - a kancára néztem majd Zethre- Azért a pajzánkodást hanyagoljátok, nem szeretnék kiscsikók csicskája lenni, ha elárvulnak. - a barlang szájához mentem készen az elrugaszkodásra. - Van hozzáfűzni valód? - néztem a kancára. Ha rögtön ott hagyom gyávának tekínt.
|
[63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
