|
Témaindító hozzászólás
|
2015.08.07. 22:50 - |
Event
* Nyílt játék - ménesvezéri engedéllyel bárki csatlakozhat * |
[230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 A második nap sokkal eseménytelenebbül telt, mint az első. Sokkal rövidebbnek tűnt. Még meg sem jelent minden vezér, és a lovak már elkezdtek távozni. Már majdnem mindenki elment, amikor úgy döntöttem, hogy már tényleg ideje indulnom.
Ez volt az első gyűlésem. Vegyes érzelmekkel döntöttem a távozás mellett. Egyrészt kicsit csalódott voltam - nem ilyennek képzeltem a gyűlést, másrészt pedig megnyugtatott, hogy a ménesek képesek verekedés nélkül tárgyalni egymással. Igaz, ahogy a vezéremtől is hallottam, nem minden gyűlés ilyen békés. Kissé szórakozottan, néha ugrálva haladtam. Ezt könnyedén megtehettem amikor távolabb értem, és biztos voltam abban, hogy már senki sem lát.
/Chi el/ |
 Lassacskán mindenki elindult a maga dolgára. Kíváncsi voltam, mi fog kisűlni Kathac látogatásából. Egyúttal féltem is. Inkább a saját ménesemet, mint magamat.
A lovak lassan tünedeztek el.S mikor már aztán mindenki elment, én maradtam ott utoljára. Még visszamentem a barlangba, ahol az éjszakámat töltöttem és felvettem a páncélom fej részét.Nem mondanám fejdísznek. Kifejezetten egy páncél, ami kicsit csicsás lett.Nem tehetek róla, ajándékba kaptam.
Lassan elindultam.
Azt hiszem magától értetődő, hogy az lép le utoljára, aki nem megy annyira messzire.
Egy halvány mosollyal az arcomon gyorsítottam a léteimen.Odahaza meg fogom beszéli atanácsadóimmal a gyűlésen történteket.
Kíváncsi vagyok a véleményükre.Végül is nem voltak mind ott. Pár bizalmast is elívok szerintem. Mindig jó, ha van valaki a ló mellett, akivel teljes bizalommal beszélhet.Már tudom is kik lesznek jelen...
//Messa hazaüget, és egyúttal Glimt is távozott// |
 A szirt kezdett kiürülni. Sok ló távozott már, szóval erősen esedékes volt, hogy ez a gyűlés már be van rekesztve. Elmélázva figyeltem, ahogy Kathach pegazusai elszállnak a szélben. Kathach a pegazusai nélkül is méltóságteljes volt, sőt hihetetlen nyugalmat árasztott magából. Amikor rám mosolygott nagyon meglepődtem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyesmire is képes. Bár lehet, csak azért tette, mert úgy gondolja nem jelentek veszélyt rá…. durciztam be egy pillanatra.
- Lehetséges. Azért én vigyáznék, náluk sosem lehet tudni. - Kathach kényelmesen elindult a szirt pereme felé. Úgy tűnt rám vár, így megeresztettem egy mosolyt a még itt leledzők felé, elvégeztem egy röpke toalett igazítást és a legkecsesebb járásomat elővéve utána sétáltam. Enyhe szellőt támasztottam magam körül, hogy az lágyan belekaphasson a sörényembe és farkamba, még elegánsabb hatást kölcsönözve nekem.
/En Kathival távozik/ |
 Mana válasza mindenképp kielégítő volt számomra, szavaimmal megalapoztam benne egyfajta tiszteletet és bizalmat, ami egyértelműen hasznos lehet a közeljövőben minde szempontból. Egy újabb módszert írhattam fel a listámra, amivel támogatókat szerezhetek magamköré - természetesen csupán akkor, ha előtte ki tudom őket ismerni.
Pegazusaim távoztak, így egyedül maradtam a Katopyris képviselőjeként, ez azonban legkevésbé sem nyugtalanított. Így a rivális ménesek azt hitték, nem jelentek fenyegetést és nem vették provokálásnak pegazusaim jelenlétét.
Tekintetemet újból a Forsante tag felé fordítottam, és halványan elmosolyodtam.
- Úgy látom - suttogtam felé - ideje távoznunk, attól függetlenül, hogy kísérőnk nem akaródzik megjelenni. Zeth bizonyára tájékoztatta a ménestagokat, hogy nem jelentünk veszélyt, így dimpomáciai mentességet élvezhetünk. - a társaság felé fordultam és felszegtem fejem . - Távozom, isten veletek!
Azzal lassan a szírt széléhez sétáltam várva, hogy a Forsante kövessen.
/Kathi el/ |
 A szirt kezdett kiürülni, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hogy távozzak.
- Szia Chi. Remélem később még találkozunk. - Mosolyogtam rá a kancára jókedvűen, minden hátsó szándék nélkül, mivel úgy döntöttem nem hozom zavarba egy kis túlzó bizalmaskodással. Biccentettem a félszarvas ménnek, majd átügettem anyához, hozzádörzsöltem az orrom az övéhez, biccentettem Kathacnak is, aztán kényelmesen elügettem a szirt pereméhez és óvatosan leereszkedtem rajta. Azt terveztem beugrom a Lyaconba, ellenőrizni az Örökkévalókat -kb. annyira, hogy vannak, vagy nincsenek- aztán pedig hazavágtázom a ménesem területére.
/Light el/ |
 Light bemutatta a furam intázatú kancát, de a csevegésre már nem maradt idő. Mai’nan távozásra szólított fel és örömmel tértem már vissza a ménes területére.
- Sajnálom, de mennem kell - néztem Light és Chi párosára - Egy élmény volt. Minden bizonnyal találkozunk még a jövőben.
"Valószínűleg a nem túl távoliban.", tettem hozzá magamban. Reyna már a dupla szárnyű kanca mellett volt a levegőben, csak rám vártak, így a szakadék pereméhez ügettem, kitártam vércseszárnyaimat és a semmibe ugrottam, hogy a felcsapó szál a hátára vegyen és én felvitorlázzak társaimhoz. Miután melléjük kormányoztam magam bicentettem feléjük.
- Mehetünk is - és nekivágtunk a hazafele tartó repülésünknek.
/A 3 pega kanca elegánsan elvitorlázik :3/ |
 Nungal ismertette a történetet. ~ Egy Örökkévaló? ~ Ez a hír a legkevésbé sem volt megnyugtató, sőt kifejezetten aggodalomra adott okot. Később alaposan ki kell faggatnom őt és Rayatot is a történtekről. Köszönetképpen biccentettem Lightnak jelezve, hogy hálás vagyok neki azért, mert segített Nungalon.
Thaurum távozott, egyedül hagyva Altairt, akit úgy tűnt ez egyáltalán nem zavar. Bár tegyük hozzá, eléggé elvarázsoltnak tűnt. - Minden oké? Egy kicsit furcsán viselkedsz. Ugye nincs baj? - Aggódtam érte.
Egy unikornis kanca odalépett Kathachoz és Manához, ami után nem sokkal később Mana elindult felénk.
- Rendben. - Tártam szét a szárnyaimat én is. Altairra néztem. - Remélem, minél hamarabb újra találkozunk. - Suttogtam neki, miközben az orrom az övének érintettem és elmosolyodtam. Nem akartam port keverni, ezért mágiával szálltam fel és szárnycsapások nélkül emelkedtem Mana mellé. Így persze nem okozott gondot egyhelyben maradnom.
/Reyna és Mana megvárják Nungalt, majd együtt távoznak/ |
 Elgondolkozva meredtem magam elé és még mindig a szavakat keresgéltem. ~ Mi mindenre jó egy ilyen gyűlés. Mondjuk kár most örömködnöm, mert még jó páran kénytelen leszek részt venni. ~ Fáradtan kifújtam a levegőt, amikor szemem Nungalra és Reynára tévedt. ~ Ma még sok fontos feladatom van, szóval nem érek rá itt henyélni. ~ Ekkor valaki megszólalt, én pedig akaratlanul is összerezzentem a hirtelen hangtól. A heves reakció értelmetlen volt, csak egy unikornis jött ide hozzánk. ~ Látszik, hogy milyen álmodozó és valóságtól elszakadt ménes ez. Ilyen képtelen ötlettel előállni. ~ Ám valahol belül mégis örültem, hogy a vezérem nem lesz teljesen egyedül. Félig meddig hálásan meghajoltam felé, köszönés és köszönetképpen.
- Visszamegyek a ménesbe és úgy teszek, ahogy megbeszéltük. Gondoskodom róla, hogy egyetlen pegazus se lépjen be a Laynarvis területére amíg ott vagy. - ~ Beszélnem kell Zephhel is. Meg kell keresnem, vagy nekem, vagy Reynának. De először a ménes! ~
Nagyot nyelve indultam a kis csapat felé és próbáltam nem olyan fejet vágni, mint aki a saját kivégzésére igyekszik.
- Reyna, Nungal, ideje távozni. Kérlek gyertek velem a ménesbe. - ~ Huh, hál’ istennek nem remegett a hangom. ~ Kitártam a szárnyaimat -nagyjából megháromszorozva ezzel a méretemet- és egy csapással a levegőbe emelkedtem. Kicsit feljebb emelkedtem és ott lebegtem, várva, hogy Reyna és Nungal is csatlakozzon hozzám. A dupla szárnypárnak az a hihetetlenül nagy előnye volt, hogy viszonylag kicsi energiabefektetéssel sokáig képes voltam egy helyben lebegni.
Nagyon reméltem, nem csináltam nagy butaságot azzal, hogy ott hagytam egyedül a vezéremet.
/Mai’nan el/ |
 Reyna minden közeledő mozdulata és az, hogy a társaság ellenére is szorosan mellettem állt erősítette bennem azt a hitet, hogy talán nem szégyenkezik miattam. Természetesen nem beszélt az egybegyűlteknek az estéről, ami miatt hálával tartoztam neki. Nem hiszem, hogy sok kedves mosolyt kaptam volna, ha szimplán bejelenti, hogy egy barlangban töltöttük az estét...
Bár, a Nungalnak nevezett pegazus érdeklődéséből ítélve ő valószínűeg sejtette, hogy nem csak úgy útközben barátkoztunk össze. Hosszan lélegeztem, hogy érezzem Reyna különös illatát. Minden megszokott klisét össze tudtam volna hordani róla. Olyan volt mint a vágott virág, mint a zöldelő rét, vagy a tavasz illata. Olyan amibe belebolondulsz és féktelen boldogság fog el.
Amikor a Chinek nevezett kanca betoppant közénk, épp ebben a furcsa boldog állapotban voltam és azután a rengeteg némaság után végül kinyögtem valamit.
- Szia - rámosolyogtam, miközben tudatosult bennem a gondolat, hogy most valószínűleg mindenki bolondnak vél.
|
Mainan mentegetőzése ebben a helyzetben kézenfekvő volt, mindenki ezt tenné, ha ilyeneket hallana egy másik ló szájából, attól függetlenül, hogy ez nem ment fel a bűneim alól. Mindenesetre kedves gesztus volt tőle, hogy próbált úgymond "megnyugtatni", annak ellenére is, hogy nem értettem vele egyet.
- Ugyan - keserűen mosolyogtam, de már sokkalta nyugodtabb voltam. - Én is pontosan ugyanolyan vagyok mint ő.
Csak jóval később vettem észre, hogy időközben egy unikornis kanca is csatlakozott szerény társaságunkhoz és arcát személve egyértelművé vált számomra, hogy legalább egy kis részt elcsípett a beszélgetésünkből.
Viszonoztam a meghajlást, habár kevésbé elegánsan tettem, mint ő. A következő szavaira azonban nem igazán tudtam mit válaszolni. Nem szándékoztam elutasítani őt, bár ménesem érdekei erre sarkalltak volna, de nem voltam benne biztos, hogy ez az én hatáskörömbe tartozik. Egy rövid hümmögés sorozat után végre kinyögtem valamit. - Részemről rendben van, ezt azonban még Zethel is meg kéne beszélned - halványan mosolyogtam rá amolyan bíztatásképp. Tulajdonképpen ő amolyan tipikus Forsantének nézett ki; naivnak és szépnek tetszett.
Aligláthatóan körülnéztem és épp elcsíptem Taurum távozását, aki az Altairnak nevezett ménhez intézte szavait. Amikor tekintetemmel megtaláltam a mént ménestagjaim társaságában fel lángolt bennem az aggodalom szikrája ám az ezt eloltó vödör vízként funkcionizáló bizalom leküzdte ezt az érzést. Tudtam, hogy meg tudják védeni magukat.
|
 Nehezen tudtam palástolni a türelmetlenségemet. ~ Más fontos dolgom is van, nem érek rá itt udvariaskodni! ~
- Kérlek bocsássatok meg, nekem most távoznom kell, ménesem iránti kötelességeim elszólítanak. Remélem a következő alkalommal amikor találkozunk, akkor is hasonlóan barátságos lesz a hangulat. - Hajoltam meg feléjük tiszteletteljesen. - Az Örökkévaló szellemek vigyázzák lépteiteket. - Indultam lefelé a szirtről. - Altair, kérlek maradj itt a végéig, és tájékoztass, ha történik még valami fontos. - Bár ebben erősen kételkedtem. ~ Minden ló szemében látszódik a fáradtság, alig várják, hogy végre távozhassanak. ~ Nagy léptekkel folytattam az utam a szirt perem felé.
/Thaurum el/ |
Alounak persze nem volt túl nagy kedve társalogni velem, így kicsit sértődötten vonultam odébb, csúnya pillantásokat vetve rá. Még egy halk horkantást is megengedtem magamnak. Úgy tűnt, tervez valamit, talán olyat ami még nekem is tetszene, bár általában nem csíptem a Laynarvis “humorát”. Kicsivel később befutott még egy pegazus kanca, szorosan a nyomában pedig egy éjfekete mén. A mén felkeltette az érdeklődésem, de sajnos túlságosan bensőséges kapcsolata volt a kancával, így nem tűnt jó ötletnek bepróbálkoznom nála. Ezért is indultam meg Kathach felé, remélve, hogy el lehet vele beszélgetni, függetlenül attól, az apró ténytől, miszerint ő Seminarya legharciasabb ménesének vezére. Viszonylag halkan közeledtem feléjük, mert eléggé elmerültek a beszélgetésben, egy dupla szárnyú kancával. A beszélgetés egy morzsáját, illetve hát egy történetet is sikerült elcsípnem. Megtorpantam, döbbenten hallgatva Kathach szavait. A másik kanca is csak meglepetten tátogott, erre én sem tudtam volna mit mondani. Ezt a pillanatot választottam drámai belépőmnek.
- Kathach, Mai’nan - Hajoltam meg elegánsan feléjük. Hangomra a magát Mai’nannak nevező enyhén összerezzent. - Bocsássatok meg, hogy zavarlak titeket. - Vettem egy nagy levegőt. ~ Gyerünk, innen már nincs vissza út. ~ - El szeretnélek kísérni a Laynarvis földjére Kathach. - Emeltem fel büszkén a fejem. ~ Jó párszor botlottam már bele Zethbe a saját területén is és még sosem ebrudalt ki, remélem most sem teszi. A Kathach, Zeth páros mellett nagyon biztonságban vagyok, mint ha úgy amúgy sétálnék oda. Ráadásul eléggé kíváncsi vagyok arra, mi is maradt egy Örökkévaló által elintézett lóból. Unikornis vagyok, látnom kell! ~ |
Nungal nem volt túlságosan feldobva attól, hogy a többiekkel is megosztottam az apró malőrjét. ~ De ez van, hiszen én vagyok Light! ~ Úgy éreztem lassan visszatérek az eredeti önmagamhoz, és ez kellemes megnyugvással töltött el.
- Én a Lyaconba megyek. Körbenézek, hogy minden rendben van-e. - Bár szerintem mindenki először arra gondolt, hogy az Örökkévalók után fogok loholni, valójában Fenrir keresését tűztem ki célul.
~ Ezen a gyűlésen megengedhetek magamnak még egy jó cselekedetet. ~ Fixíroztam az Alios kancát, aki a többiektől viszonylag távol állt, és egy kicsit elveszettnek tűnt. Átsétáltam hát hozzá és ellenvetést nem tűrve “átkísértem” az eddigi gyülekezőpontunkhoz.
- Ő itt Chi. - Mosolyogtam rá kedvesen, bemutatva a többieknek. Ezek után beálltam közé és Nungal közé. Nem mertem egyedül hagyni Chit, ezért most lemondtam a Nungallal való flörtölésről. ~ Azt hiszem kedvelem ezt a kancát. ~ |
Láttam, hogy Reynának nem tetszik a kifakadásom, dem it tehetnék? Így éreztem. A Gyűlés uncsi, ez van. ezután persze rákérdezett a történtekre. "Mégegyszer nagyon köszi Light...."
- A Lyaconban megtámadott egy Örökvaló. Szépíthetném, de a végeredmény a lényeg, megvert. Pár napra rá futottam össze Light-tal Kesmonnal és egy Seele nevű unikornis kancával a Hitoma-hegségnél. Light és Seele helyrepofoztak, így állhatok most itt. - mondtam el zanzásítva a történteket. Többet nem is tudtam volna hozzátenni, mert Light köreinkbe hozta a furcsa mintázatú kancát, aki úgy nézett ki, mint egy ijedt csikó egy farkasfalka közepén.
- Szervusz - köszöntöttem vidámabban. Korábban is láttam már a mostani Gyűlés folyamán, de inkább a háttérbe húzódott, elég félénk kancának tűnt. |
Nagyon nehezen tudtam megállni, hogy ne csóváljam meg helytelenítóően a fejem Nungal türelmetlensége láttán. ~ Értem, hogy unatkozol, de több türelmet is mutathatnál. ~ Nem igazán örültem neki, hogy ebbe belekeverte a bátyámat is.
- Rayat nem követendő példa az ilyesmiben. - Ezt kifejezetten nem szerettem benne. Majdnem elkezdtem a kötelességről és egyéb fontos dolgokról prédikálni Nungalnak, ám még időben emlékeztettem magam, hogy nem vagyunk egyedül. Azon gondolkoztam megosszam-e velük, hogy láttam két fekete, vörösjeles unikornis mént. Kis híján szólásra nyitottam a számat, amikor is tekintetem Lightra tévedt és úgy döntöttem mégsem számolok be erről most. Ugyan kedveltem őt és jól elbeszélgettünk, de nem áltattam magam. Szinte biztos voltam benne, hogy a Laynarvisnak valamilyen köze van ahhoz a kettőhöz. Számtalanszor lopakodtam már Fenrir nyomában, így pár szokását már ismertem ~ véletlenül sem mondanám, hogy kiismertem ~ Fenrir követése olyan kihívás volt számomra, amelyet nehezen lehetett felülmúlni. Egy másodpercig sem kételkedtem abban, hogy ha észrevesz, akkor nekem végem.
Érdeklődve hallgattam Light “meséjét”. Aggódva pillantottam Nungalra, kisebb szemmel alig látható sérülések után kutatva.
- Mi történt? - Csak kibukott belőlem a kérdés, hiába nem akartam hangosan megkérdezni. Rayat elővigyázatos volt -néha talán túlságosan is- így sejtettem, hogy Nungal okozta a bajt.
- Én vissza a ménesbe. - ~ És szerintem te is. Mana valószínűleg valami feladattal lát el minket otthon. ~ Azért úgy döntöttem, tapintatosan rákérdezek, ő milyen tervekkel is állt elő. - Te hova készülsz? -
Kicsivel később Light odalökdösött hozzánk egy csöppet megszeppent kancát.
- Helló - Mosolyogtam rá kedvesen és biztatóan. Nem tudtam eldönteni, hogy csak úgy alapból lóiszonya van, vagy esetleg Altairtól fél. |
Egyedül maradtam... szokás szerint. A lovak jöttek-mentek körülöttünk, a gyűléssel nem haladtunk, talán pont ezért távoztak még mielőtt befejeztük volna. Shade is elment egy kis időre, majd visszatért és egy pegazus kancával kezdett beszélgetni, nemsokára mások is köréjük gyűltek. Egyre jobban zavart, hogy egyedül ácsorgok... A gyűlés nem olyan volt, amilyennek elképzeltem. Még csak verekedés sem volt, sőt... lassú volt és kissé unalmas. A ménesek közti ellentétekhez képest nagyon békés volt, veszekedések is alig voltak. A ménesünk szokás szerint háttérbe vonult, a többiek pedig kissé kétségbeesetten próbáltak megoldást találni az örökkévalók problémájára, a jelenleg minket fenyegető legnagyobb veszélyre... most már inkább csak ismerkedtek a lovak, mintsem a problémáról beszéltek volna. Halkan felsóhajtottam, egyre jobban unatkoztam. A gondolataimból a közelgő patadobogás rázott fel. Lassan felnéztem, Light felém tartott... a ménesvezéremen kívűl az egyetlen ló, akivel szóbaálltam. Sikerült nagyon meglepnie, hiszen elkezdett a társasága felé lökdösni. Meglepettségemben még ellenkezni sem tudtam, tehetetlenül lépdeltem előre. Az ellenkezés valószínűleg felesleges is lett volna, hiszen a mén erősebb volt nálam. Amikor megérkeztünk, zavartan pillantottam a társaságra - öhm... üdv... - köszöntem halkan. Egyelőre ennél többet nem tudtam kinyögni. Zavartan pillantottam a ménre, megpróbáltam egy szidó pillantást erőltetni magamra, de nem sikerült. |
Méltatlankodva horkantottam Light kis történetére. "Kösz szépen, nem feltétlen akartam ezt megosztani a ménestársaimmal!"
Azonban mielőtt bármit is mondhattam volna, Glimt indítványozta, hogy rekesszük be a Gyűlést és mindenki menjen lassan a dolgára. Mana felé pillantottam, ha mondani akar valamit, itt az alkalma. Persze, előbb Lightnak el kéne mennie.
- Nos... tudjátok már ki merre megy a Gyűlés után? - dobtam fel a kérdést. |
| Glimt ~
A Gyűlés főbb témáit igazából kitárgyaltuk. Bár nekem nem nagyon tetszett hogy egyesek kritizálják a Forsante területvédelmét....
Enerith is kritizalt egy kicsit. Csak a szememet forgattam alig láthatóan.-Akkor hát, be is mutatom az egyik hírvivőnket-böktem Enerith felé. Közben egy kisebb társaság kapta meg a jelenlévők figyelmét. Az enyémet csak minimálisan...
Inkább a tájat figyeltem. Csodálatos volt. A nap mar hétágra sütött. Hiszen még délelőtt volt. Tekintetem a messzeségre tévedt. Seminarya tájaira. Hiába nem az én ménesem területei, mégi úgy éreztem ahányszor ott jártam, hogy otthon vagyok. És abban a pillanatban, hogy ez az érzés ismét elkapott, átéreztem egy Örökvaló helyzetét...
~Hiszen mindegyikőjüket elüldöztük az Otthonukból. A Mi otthonunkból. Nem hagyhatjuk hogy barmit is tegyenek. Nem hagyhatom, hogy ezek itt esztelenül háborúzni kezdjenek velük! Nem engedhetem, hogy Seminaryát tönkretegyék. Ha ők nem lesznek észnél, majd én!~néztem végog a ménesvezéreken. Leginkább Kathacon akadt meg a tekintetem. Bár Zethel bizalmatlanabb vagyok, azért Kathac sem éppen a puszipajtásom. A pegazusok nagyon hevesek, könnyű felbosszantani őket, és olyankor általában gondolkodás nélkül döntenek. Közben az Alios ménes vezérkancáját is végigmértem. Aki megszólalt:"Az Alios hěrvivői Waserfrise, és Venus lesznek. Waserfrise egy kék, különös , leginkabb sárkanyhoz hasonlítható , Venus pedig egy krémszínű kanca. Ha új hírvivőket nevezek ki, értesětek mindenkit"-mondta(bocsi de emiatt nem írok egy új reagot ^^")
-Akkor azt javaslom-ragadtam meg az alkalmat hogy kicsit csendbe lett a tásaság:-rekesszük be a Gyűlést. Minden ménesnek van legalább egy hírvivője, aki változás esetén szét tudja kürtölni a hírt.-mondtam és egy kicsivel odébb álltam, hiszen mar elgémberedtek a végtagjaim:-Ami a Gyűlésen történt, elhangzott, az maradjon is itt.-zártam le mondandómat. Már csupán a többiek beleegyezését vartam, és indulok is. Ha visszaértem ménesem területére feltétlenül összehívok egy kisebb gyűlést, ahol hírvivők után nézhetek és kikérdezhetem a véleményüket. Nekem ők a legfontosabbak. Nem fogom hagyni hogy bántság őket... |
Nungal kifejezetten türelmetlennek tűnt, én pedig rögvest azon kezdtem el gondolkozni, hogyan is tudnám ezt kihasználni. Igazából nem akartam neki ártani, de -mint mindig- most is bennem bujkált a kisördög.
Elvigyorodtam, hisz tudtam, hogy Nungal nem nekem szánta a mondanivalóját, azonban nem bírtam szó nélkül hallgatni. Jó ötletnek tűnt kicsit megcsipkedni, legalább én, na meg ő ne unatkozzon… és amúgy is kíváncsi voltam milyen fejet vág majd, ha mindezt elkotyogom egy Cornus és egy barátságtalan Laynarvis előtt.
- Én láttam egy Örökkévalót, aki csúnyán elintézett egy pegazus kancát... de a kanca szerencséjére egy hatalmas lila-arany mén megmentette. - Hangom drámaira sikerült és nagyon büszke voltam magamra. - Ne aggódj Reyna, a bátyádnak kutyabaja. - Mosolyogtam rá bíztatóan. - A másik pegazus is jól van. - Szélesedett ki a vigyorom, miközben szememmel Nungal felé böktem, mindenkinek világosan jelezve, ki is volt az a bizonyos pegazus kanca. |
[230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
