|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.03. 22:08 - |
* Renegade - Nyx *
~ Nyílt játék ~ |
[23-4] [3-1]
 Sokáig bolyongtunk a fák között, de sajnos egyetlen örökkévalóval, sőt még egy eltévedt szellemmel sem futottunk össze. Nagyon csalódott voltam, és ez jól látszott rajtam is. A sikertelen keresőakciónk után szétváltak az útjaink, a kanca elügetett, én pedig pár erőteljes szárnycsapással a levegőbe reppentem és hazaindultam a ménesemhez. De ez nem azt jelentette, hogy végleg feladtam. Látnom kell egy ilyen lovat... muszáj.
/Nyx el/ |
 A kancával már egy ideje bolyongtunk az erdőben, azonban nem találtunk semmi nyomravezetőt. A nap is már lemenőben volt, így jobbanak láttam ha utjaink elválnak. Bevallom jó volt megismerni, legalább elszórakoztatott erdékes természetével, még ha nem is a legkedvesebb volt, amúy is jobban szeretem azt ha valaki kiáll az igazáért. Kiérve az erdőből, elindultunk utunkra. Még nem voltam fáradt, és jól esett volna egy kis kaland, és a legjobb hely erre a Lyacon. Gyors vágtába ugrottam, és meg sem álltam odáig.
/Renegade el/ |
-Nekem nem kellenek szárnyak, túl sok helyet foglalnak.-mosolyodtam el egyet nem értve. -Igen. Mindenhol. Mivel fontos lovak Seminarya történetével kapcsolatban. Ki tudja mire képesek...Következő válaszára egyszerűen megvontam a vállamat.-Akkor gyere és lásd.-indultam el az erő közepébe. Következő kijelentésére hallgattam. Aztán végiggondolva helyzetet elmondtam.-Mert te értelmesebbnek tűnsz mint a öbbiek. a másik meg az hogy makacsságod már kitüntetést érdemel.-nevettem fel. |
A kanca bölcsességére megforgattam a szemeim. Egyre kevésbé volt szimpatikus nekem. - Ha szárnyaid lennének, megértenéd - morogtam a nem létező bajszom alatt. Feleslegesnek éreztem tagadni, tudtam, hogy a vak is látja rajtam, hogy nyomaszt ez a bezártság... elvette a szabadságom.
Végre elkezdte elárulni, amit ezidáig titokban tartott. A lélegzetem visszafojtottam pár másodperce, füleimet hegyezve hallgattam minden szavát. Az érdekes résznél már volt egy olyan érzésem, hogy ő is az örökkévaló lovakra akar rátérni. A sejtésemet egy hatásszünet után megerősítette. - Mindenhol csak róluk beszélnek ?! - morogtam halkan, a hangomban enyhe csalódás ült. A következő kérése nem kicsit lepett meg. - A válaszom igen. De nem azért, mert tartanék tőled. Mindenki az örökkévaló lovakról beszél... kezd elegem lenni belőlük. Látni akarok egyet a saját szememmel is - Még mindig nem hittem teljesen, hogy annyira rémesek lennének, annak ellenére is, hogy mindenki rémisztőként írta le őket. Makacsul hittem a sajt véleményemben, egészen addig, amíg esetleg meg nem bizonyosodom az ellenkezőjéről. A legegyszerűbb, ha keresek egy örökkévalót... még ha ezt Renevel is kell tennem. Ennyi időt még csak kibírunk egymás mellett... Ezek mellett persze az is csábító volt, hogy visszatérhetek még ide. De ez csak a mellékes ok, erre majd visszatérünk. Most fontosabb az az örökkévaló ló - De... miért pont engem kérsz meg erre? Miért nem az egyik ménestársad? - a hangom egy kicsit komolyabbá vált, de nem tűnt el belőle a kíváncsiság. |
Figyeltem a kanca minden egyes mozdulatát, megpróbáltam enyhén beleolvadni a sötétbe hogy ne nagyon lássa hogy miben ólálkodom. -Nem kell ismerni mindenkit hogy tudd mit tesz. Elég csak látni.-vigyorodtam el gúnyosan. Éreztem hogy a kanca körül erősebb lesz az a bizonyos feszült légkör. -Mi van, talán nem vagy ideges?-folytattam halkan majd prüszköltem egyet. -Rossz érzés nem?-emletem fel hangomat hogy nyomatékosítsam a helyzetet. -Na akkor térjünk rá a lénygre. Láttam erre egy érdekes lovat. lehet hogy csak egy egyszerű behatoló volt vagy estelg egy...-nyeltem egyet. Életemben nem volt még ló akitől felállt volna a szőr a hátamon, de amikor minap erre jártam megpillantottam. Lábaim remegtek éreztem hogy a vér egyre gyorsabban folyik át testemen. Szívem pulzusa pedig már az egekbe járkált. -Örökkévaló..-sóhajtottam egyet kisssé erőteljesen.
-Ha segítesz megtalálni, cserében bármikor bejöhetsz ide, de úgy hogy nem adunk értesítést a ménesvezérednek. De ha estelg a válaszod nem lenne, gondoskodom róla hogy többé be ne tedd ide a lábadat, és ha mégis megteszed, fájdalmas vége lesz. |
~ persze, hogy jöttem... ellenkező esetben gyávának tűntem volna... ha elkezdtem, be is fejezem ~ A sötétben nehézkesen láttam a tájat, de éreztem, hogy a fák egyre szorosabban vesznek körbe. Kezdett egyre jobban zavarni ez a helyzet... Akaratlanul is megfeszítettem az izmaimat és az eget figyeltem... de nem láttam. Lassan előjött az a jól ismert, szorító érzés a gyomromban, a lélegzetem felgyorsult egy kicsit. Egyre jobban zavart a bezártság ~ Ki akarok jutni innen... ~ visszhangzott a fejemben. Rene válaszára dühvel vegyes sértettséggel fújtam ki a levegőt. - Mégis honnan tudhatnád? Most láttál először... - ~ Én is ennyire idegesítő tudok lenni? ~ Mindig is zavart, ha alábecsülnek. Az apám is ezt tette, még mielőtt megismert volna... de, mint kiderült, nem volt igaza, idővel jó harcos lehetek, gyorsan tanulok. - Igen. - válaszoltam tömören. Igyekeztem összeszedni magam. A kanca jelleme mellett az egyre erősebb szorongásom kezdett elviselhetetlenné válni. A kanca példáját követve megálltam, kíváncsian vártam a válaszát, miközben próbáltam úgy tenni, mintha nyugodt lennék... bár úgy éreztem, hogy minden egyes gondolatom rám van írva. |
Könnyed léptekkel haladtam előrefelé, komor tekinettel. Szemeim meredtek a nag semmibe, mivel kicsit elbambultam. Azonban a kanca patadobogására halványan elmosolyodtam. -Tudtam hogy jönni fogsz.-válaszoltam nyersen, mivel számításaim igazak voltak. Látszott rajta hogy próbál erősebbnek tűnni, de csöppet sem érdekelt. Ez az én terepem, és a fák is erősen zárnak, szóval ha el akarna repülni, nem lesz esélye. Ha meg harcra kerül a sor...Gondoltamból hamatr kimásztam a hagja miatt. -Nem hiszem, hanem tudom.-pillantottam rá félszemmel, majd egyre beljebb haladtam, közben gyorsítottam a tempmon. -Szóval, tudni akarod hogy mit szerettem volna?-álltam meg majd a földre meredtem. |
~ Halott fia lennék??? Nem csak te tudsz harcolni... ~ gondoltam kissé sértetten. Nem tetszett a lenéző stílusa, ahogyan kezelt... Oké, betolakodó vagyok, de akkor is... ~ a ménestársaival is ilyen lenéző? nem lehet túl sok barátja....~ Már majdnem sajnálni is kezdtem. Majdnem. Természetesen követtem őt - meg akartam tudni azt a kérdést. És ha itt megfordultam volna, akkor gyávának tartana. Kihúztam magam, ráérősen sétáltam mellé. Nem féltem tőle. Eddig úgy tűnt, hogy csak a szája nagy. Könnyen ingerelhető, tehát valószínűleg harcban is lobbanékony... Ha lobbanékony, akkor könnyebb legyőzni. Nem fog tudni a harcra koncentrálni...
Bátornak mutattam magam, de egy kicsit aggódtam, mert nem tudtam, hogy hová vezet... egyedül le tudnám győzni, de ha a ménestársaihoz vezet... Több lóval már nem tudnék elbánni, ha egy egész csapathoz vezetne, még elrepülni is nehéz lenne... Az egyetlen amit tehettem, hogy bízok a szerencsémben. Ha már a makacsságom mást nem enged... Remélhetőleg ebből is jól jövök ki.
- Miért hiszed, hogy annyival jobb vagy nálam? |
Bármennyire is próbálta előlem eltakarni a kínáncsiságát, még a vak is látta hogy majd beleőrül a magának feltett kérdésekbe. Megfordultam majd elindultam a liget fásabb részéhez, mert ha oda valaki bejut az biztosan eltűnik a sötétségben. A kanca szavára megálltam, de nem fordultam meg. Elmosolyodtam ezen a kijelentésen.
-Hidd el, ha akarnám már rég halott fia lennél. Az az egy szerencséd hogy igen is kiállsz magad mellett, és makacs vagy akár egy öszvér. Köszönheted ennek a tulajdonságodnak..-halkultam el, majd visszatértem a földre. Kíváncsi voltam hogy követni fog-e, hisz akkor lehet hogy elmondom neki, egy kis beszélgetés után. Amúgy is, úgy ismerem ezt a helyet mint a patámat, ha megakarna támadni, nem lesz sok esélye. Talán túlzásba vittem ezt a harc témát, de jobb félni mint megijedni. Jól tudom milyenek a lovak, és nem szabad csak úgy megbízni bennük. |
A kanca végül úgy döntött, hogy nem árulja el ~ Idegesíteni akar? Ez az én játékom... ~ mosolyogtam magamban. Amit utána mondott, nem értettem teljesen, ezért nem is foglalkoztam vele. Belülről majd szétvert a kíváncsiság, hogy mégis mire utalt korábban... ezt igyekeztem elrejteni annyira, amennyire csak lehet. Nem akartam, hogy lássa rajtam, különben folytatni fogja. A saját módszeremmel akar visszavágni... nem szép tőle. De legyen. ~ Kihívás elfogadva... ~ A gondolatmenetem végére a Hold, mintha szégyellős volna, újra a felhőtakaró mögé rejtőzött. Csalódottan pillantottam fel oda, ahol a legutoljára láttam. Ez talán most jól is jött, így a kanca nem láthatja rajtam a kíváncsiságomat. Éreztem a bizalmatlanságát. A prüszkölés elterelte a figyelmemet a Holdról, oda néztem, ahol a másik lovat sejtettem. - Tudod... már nem is érdekel annyira. Amúgy is maradnék, ha nem tetszene a feltételed... - feleltem finoman megvonva a vállam. ~ De még ki fogom szedni belőle... meg kell tudjam, ha már elkezdte... ~ A - gyakran már túlságosan is - kíváncsi természetem gyakran gyengeségemnek bizonyult... |
Látszott rajta hogy felcsigáztam ezzel a feltételes dologgal.-Hm. Tudod mit? Mindegy.-suhintottam meg farkamat. Akartam hogy érezze hogy én is tudok olyan makacs lenni mint ő. Belúl röhögtem ezen az egészen, hogy egyáltalán miért engedem hogy manipuláljon a kis játszmájával. Ez nálam nem így megy, ezt jobb ha elfogadja.
-Nos mielőtt bármit is mondanál, ieg tudom nagyravalónak hiszem magamat, mert az is vagyok. De ez az ami megkülönbözetet a többiektől.-vigyorogtam egyenest az arcába. ismét sötét lett minden körülöttünk. Testemet ismét befeszítettem mert nem ismertem a kancát, ki tudja hogy az éjszaka leple alatt mire képes. Prüszköltem egyet jelezve hogy teljesen magabiztos vagyok és tudom hogy mit csinálok. |
Tovább bírja, mint gondoltam. Az első benyomások alapján nem hittem, hogy idáig elvisel. Végre leesett neki, hogy nem fogok csak úgy elsétálni - pontosabban elrepüni innen. A következő mondata nem kicsit lepett meg ~ tegyem hasznossá magam? mire céloz? be akar fogni hátárőrnek? ~ A fejét a magasba emelte, mintha magasabbnak, erősebbnek akart volna tűnni. Nem zavart, a méretes szárnyaim miatt még így is nagyobbnak éreztem magam nála, bár testalkatra kétségtelenül törékenyebb voltam, mint ő... - egy... feltétel? - a szemöldököm lassan magasabbra csúszott. Valamilyen magyarázatot vártam, ennyiből nem értettem, hogy mire céloz. ~ ha nem tetszik, úgy sem fogom megtenni... nem parancsolgathat nekem ~ |
-Arra várhatsz.-szögesztem le egyszerűen. ~Talán jobb lenne ha nem foglalkoznék vele, és itt hagynám a semmibe.~ Egyáltalán nem voltam olyan kedvemben hogy másokkal civakodjak, de láttam rajta hogy nem adja fel. Számomra mindig is szimpatikus volt ha valaki kötödik az elveihez és a saját számára megszabott szabályokhoz, de mikor már túlzásba viszi és mások idegeit tépkedi ezzel.
-Szóval nem félsz tőlem? Hm. És magadtól sem mész el? Hát legyen.-vomtam vállat. Abban a pillanatban kisütütt a felhők közül némi fény, és mikor láttam hogy felméri a testemet szintén ezt tettem. Fantasztikusan nézett ki az nem tagadom. Egyedi külsője is van, ami inkább fenséges megjelenést ad át másoknak. ~Szerencsés~
-Ha már amúgy is annyi ideig maradtsz akkor tedd magadat hasznossá valamivel.-emeltem fejemet magasra. Furcsa szokásom volt hogy másoknál nagyobbnak és erősebbnek akartam tűnni, de legalább nem kekeckednek velem. -Lenne egy feltételem a maradásoddal kapcsolatban még.-néztem rá erpteljesen és magabiztosan. |
- Oh, akkor még napfelkelte előtt elmész? - először nem akartam olyan sokáig itt maradni, de egyre jobban élvezem a helyzetet. Az eredeti szándékomat neki nem kell tudnia. ~ Megint rémisztgetni próbál... azt hittem, hogy már rájött - ez nálam nem fog beválni. Ennél több fog kelleni ahhoz, hogy távozzak. Nem adom fel egykönnyen, ha már döntöttem, ragaszkodom hozzá a végsőkig. Pont. ~ Úgy éreztem, hogy lassan egyre feszültebb lesz. ~ Meddig bírja még? ~ Lehet, hogy egy kicsit kezdtem túlzásba esni... de most nem hagyhattam abba... azzal megsérteném az elveimet. - Az is eléggé zavaros, hogy nem érted meg: nem fogok elmenni, amíg nem akarok. És nem fogok megijedni tőled, akármennyire is próbálkozol. - ~ Talán ha szépen kért volna... de lehet jobb is, hogy nem így tett - ez érdekesebb. ~ Már a gondolattól is visszakúszott a szokásos széles vigyor az arcomra. Egy lépést közelítettem felé én is - ezzel is mutatva, hogy nem tartok tőle. Pár pillanatra átszűrődött pár halovány fénysugár a felhőtakarón, ezüstös fénybe borítva a környéket. Kihasználva az alkalmat, hogy többet látok, jobban megfigyeltem a kancát. Zömök testalkatát nézve már teljesen biztos voltam abban, hogy harcos lehet... a személyisége is ezt erősíti. ~ Próbál erősnek tűnni... vajon tényleg az, vagy ez csak látszat? ~ |
-Persze.-forgattam meg szemeimet idegesen. Nagyon gyerekes, látszik rajta hogy nem érett meg szellemileg igazán. -Ha rajtam múlik nem maradsz itt sokáig, ne is reméld hogy megnézhetet, amíg itt vagyok biztos hogy nem!-húztam össze ismét szemöldökömet, közben előre léptem egyett. Látszott rajta hogy élvezi ahogy bosszakodom rajta, legszivesebben már rég nekimentem volna. Szerencséje van hogy nehezen lehet úgy felhúzni, hogy nem taposom el mint egy bogarat. -ne akarj felidegesíteni, csak szólok előre. -Sok ló járta már meg hogy nem értett első szóból.-förmedtem rá ismét. Az a kaján vigyor a fején..Nyugi, nyugi Renegade...Ha látja hogy könnyen elveszted a fejedet folytatni fogja. -Te meg miért nem tudsz egy helyben maradni? Hm? Eléggé zavaró hogy it kőrözől! Az élet ilyen, nem mindig kapunk választ másoktól.-mondtam nagyravalóan. Komolyan mondom, ha még egy ilyen mgjegyzést tesz, vége lesz a játékának. Hirtelen támadt viszont egy jó ötletem, Most végre kihasználhatom hogy egy idegen lótól megtudjak információkat.-akaratlanul is elmosolyodtam a tervemen, de ez még ráért. |
- Hidd el, tudom használni őket, ha szükség van rájuk - hm... ez érdekes lesz gondoltam, magamban mosolyogva. Úgy tűnt, mintha a kanca legszívesebben azonnal rám támadna, valami mégis gátolta őt ebben. Nem tartottam tőle. A testalkatából ítélve talán... harcos lehet. Ettől csak még jobban maradni akartam. - Tetszik itt. Talán itt maradok és megvárom a napfelkeltét. Azt beszélik, hogy itt kel fel leghamarabb a nap egész Seminaryaban. Igaz ez? Ha valóban így van, akkor maradok még... még egy ilyen remek helyet nem találnék. - Főleg most, hogy összetalálkoztam valakivel, nem akartam egyhamar távozni. Nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról. Lassú, ráérős léptekkel sétáltam körbe őt miközben hallgattam. Csak akkor válaszoltam, amikor újra szembe kerültem vele - ugyan, nem kell tagadnod - a mosolyom lassan egyre szélesebbé vált. Nem tagadhattam, messziről látszott rajtam, hogy élvezem a helyzetet - talán még a sötétségen át is láthatta ezt a másik kanca. - Miért akarsz ijesztőnek tűnni? - kérdezés közben újra oldalra döntöttem a fejem, mint általában mindig, amikor kíváncsiskodom. Miközben a válaszára vártam, lassan az égboltra pillantottam, de sokat nem láttam belőle. A felhők eltakarták a csillagokat, alig engedtek át valamit a Hold fényéből... Mindig szerettem a Holdat nézegetni, sajnáltam, hogy most nem látszik... hangulatosabb lenne |
~Piszkálódunk, piszkálódunk? Addig csináld ezt barátom míg azt a két kis szép szárnyadat el nem veszted!~Jobban kezdtem látni a sötétben, és ahogy végig szemléltem, az volt róla az első gondolatom hogy olyan mint egy sárkány. Régen anyám beszélt róluk nekem, hogy nagy szárnyuk, éles tüskéi vannak melyek a hátukon fut végig, és pikkelyszerű bőrük. Az eddig látottakból minden passzolt, csak az tért el hogy azok rögvest kivégzik az áldozatukat és nem kekeckednek.
-Mit ér a tüske és a szárny ha azokat nem használják jól.-meredtem végig a tekintetén, szinte mozdulatlanul. -Az éjszakát máshol is lehet látni, vannak ennél jobb helyek, mennyél inkább oda.-folytattam hangsúlytalanul és könnyedén. Most már kétség sem fért bele hogy ő egy Laynarvisbeli, hisz majdnem akkora a képe mint Zeth-nek. Csak Zeth azért vonzóbb mint ő, tetszik benne az a flegma stílus ahogyan másokkal bánik, és szinte mindent kiforgat hogy neki legyen jó..
-Én feszült? Soha.-nevettem fel, mint aki soha sem hallott ennél nagyobb hülyeséget. Hazudtam. Legbelül szétvetett az ideg hogy nem tudok elbánni egy egyszerű vándorral. Szemeimmel követtem ahogyan végigjár, közben farkammal legyeztem testemet, jelezve hogy nem kívánom hogy közelebb jöjjön, különben gond lesz. -Nálam ezek a mosolyok nem vállnak be. |
A sok éjszakai bolyongás miatt már egészen jól láttam a sötétben. Viszonylag gyorsan kivettem az előttem álló ló alakját. A harmadik verzió volt: egy - a kosszarát nézve feltehetően a Cornus ménesbe tartozó - kanca akart rám ijeszteni. így űznék ki a betolakodókat...? eléggé... egyedi módszer Egy kicsit csalódott voltam, szívesebben találkoztam volna eggyel a fura külsejű lovak közül, a róluk hallott történetek egyre jobban felkeltették a kíváncsiságomat. Mindenhol róluk lehet hallani történeteket... A kanca közölte, hogy van két szarva, amikkel jól tud sebezni... nem tudom elképzelni, hogy hogyan oldaná meg velük a sebzést anélkül, hogy közben orrba, szembe, vagy homlokon nem ütné magát, de na, ő tudja mire képes a saját szarvával... - nekem meg két szárnyam és tüskéim - jegyeztem meg, miközben finoman megvontam a vállam. Nem tudom, miért kellett ezeket így közülünk... Ezzel akart volna elrémiszteni? a Cornusok nem értenek az ijesztgetéshez... Ha szárnya is volna, akkor jobban aggódnék, így még nem éreztem túl veszélyesnek. - Csak az éjszakában gyönyörködöm - feleltem széles mosollyal az arcomon. A hangjából úgy éreztem, hogy próbálja visszafogni magát... szerettem az ilyen természetű lovakat, őket élvezet bosszantani. Egyből eltalálta, hogy Laynarvis vagyok... büszke voltam a ménesemre, de ezúttal jobbnak véltem, ha nem hangoztatom ezt -legalább még egy kis ideig. - Ne legyél ilyen feszült, semmi rosszat nem tettem, csak sétálgattam... - jegyeztem meg hízelgő hangnemben, miközben lassan elindultam, hogy a kettőnk közt levő távolságot tartva körbesétáltam a kancát. |
Árgus szemekkel figyeltem végig az idegen reakcióját. Mozdulatai arról árulkodtak hogy már jártas ezen a környéken, és hogy nem is fél. Testem megfeszült, éreztem hogy nem tudok egy helyben sokáig maradni. Átgázoltam az előttem álló bokron, majd megállam öt méterre a fekete előtt. Erőset prüszköltem, majd első jobb patámmal megkapartam a földet. -Nekem meg van két szép szarvam, amik értenek a megsebzéshez.-próbáltam megnyugodni, hisz ha elkezdnék tombolni biztos nem venne komolyan, természetét nézve. Nehezen tudtam megmondani hogy épp mit csinál, mert szó szerint beleolvadt az éjszakába. Fejemet felemeltem, majd tekintetemet beléfurdtam. Jól tudtam hogy nem fogom egykönnyen elűzni, mivel eléggé gyrekesnek látszik. Arra is felkészültem ha estleg támadása lendülne, így nyakamat befeszítettem és egy kicsit előre döntöttem. -Mi járatban erre? Estleg nem tudod mi az hogy birtokháborítás? Hah. Várj. Egy magadfajta nem igazán tudhatja, hisz érezni rólad hogy Laynarvis vagy.-vágtam oda neki. Tudom hogy nem vagyok a legelnézőbb másokkal szemben, de azt különösen rüheltem ha valaki nem tudja mi az hogy határ. Nem unatkozásból lettek kitalálva. |
Éppen a táj szépségein merengtem és arról fantáziáltam, hogy valami hasonló helyen élek, amikor hirtelen sorra megrezdültek a bokrok. Az izmaim ösztönösen megfeszültek a hirtelen zajtól. Nehéz volt rávenni őket a mozgásra, de lassan körbenéztem. A sötétségben nemsokára egy kék szempárt pillantottam meg, egyenesen a szemébe néztem... A meglepettségtől - sőt, talán egy kicsit az ijedtségtől is - még nem tudtam nagyobb vagy gyorsabb mozdulatot tenni. A szempár tulajdonosa hörögni kezdett. Kikerekedett szemekkel néztem tovább pár röpke pillanatig. Ezen a pontom nem tudtam, hogy féljek vagy nevessek... - Szegényke, megfáztál? - kérdeztem oldalra döntött fejjel, amint végre meg tudtam szólalni a "sokktól" - van pár vándor unikornis, akik jól értenek a gyógyításhoz... - vagy ez, vagy valaki ijesztgetni próbált. Sokszor bolyongok éjszaka, ezek alatt pedig nem egyszer próbáltak rám ijeszteni, vagy a fantáziám játszott velem és mindenhol furcsa alakokat láttam. A tapasztalataim alapján már nem hiszem, hogy valami rémisztő teremtménnyel találkozhatnék... Szóval mondhatni már hozzászoktam ezekhez. Megnyugtatott az a tudat is, hogy ha tényleg szakad a cérna, akkor csak felreppenek és eltűnök a sötétségben, ami a színem miatt igen könnyen ment. Oké, ott voltak a tónál hallott történetek is, a fura lovakról, de én még mindig nem hittem, hogy feltétlenül rosszat akarnak. Valahol mélyen még reméltem is, hogy egy ilyen lóval futottam össze... igaz, az állítólagos őket körüllengő fekete mágiát nem éreztem. |
[23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
