|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.13. 19:46 - |
Nungal+Kesmon
*Zárt játék* |
[43-24] [23-4] [3-1]
 Lehelletemet erőteljesen nyomtam ki magamból, mikor már annyira fent voltam hogy szárnyaim a hidegtől kezdtek lefagyni. Gondolataim azonban Nungalon jártak. Megint hagytam hogy az érzéseim irányítsanak. Mindig bízott bennem, én meg csak...otthagytam mint egy jeletéktelen tárgyat..Istenem Kesmon, gondolkodtál volna mielőtt cselkedtél volna..!-ráztam meg fejemet dühösen. Ekkor éreztem hogy szárnyaimba nyilaló fájdalom ment keresztül. Fájdalmasan felszisszentem, majd gyorsan kerestem eg jó leszálló helyet. Éreztem ahogyan közeledem a hegyhez, og végtagjaim merevek. A levegő lefelé menet langyosabbá vált, azonban szárnyaimban a fájdalom egyre csak nőtt.
Leérvé rájuk pillantottam, amik szinte kővé dermedtek. Nagyra táttom szemekkel figyeltem, és próbáltam megmozgatni őket. Lassan mellém ereszkedtek és pedig kétségbeesve néztem őket, tehetetlenül. Rájöttem hogy ez jó pár ideig így is fog maradni, és ha nem megyek sürgősen meleg helyre, többet nem...repülhetek. Szívem gyorsan kalapálni kezdett. Szerencsére Rayat és Nungal hangját meghalottam, ami azt jelntette hogy a közelben vannak. Sietős léptekkel megpillantottam őket, ahogyan kibújtam a felhők közül. Nem tudtam megszólalni. Mit mondhattam volna? Hogy jaj szegény én, fájnak a szárnyaim? Soha. Amúgy is, látszott hogy jól elvoltak, ezért csak halkan mögéjük osontam.
-Bocsánat hogy ilyen sokáig tartott..-vetettem rájuk hamis mosolyt. Éreztem hogy szárnyaim égnek, és szinte elvész belőlük az erő. Nem akartam hogy miattam aggódjanak, főképp azt hogy Nungal... |
 Csendben hallgattam Rayatot. Bátorított, bíztatott, néhány dolgot beismert.... aztán a felismerés szikráját véltem felfedezni a szemében. Végre, kezded kapisgálni a lényeget? Jó reggelt!
Halványan rámosolyogtam,de nem mondtam semmit. Életem eddigi legmegalázóbb pillanata lenne színt vallani neki. Az elutasítás lenne csak a ráadás. Szóval nem, nem mondok semmit. Ekkor újabb jeges széllöket vágódott nekünk.
- Brrr.... Kesmon, ez nem a legjobb döntésed volt - utaltam a helyszínre - Te nem fagysz meg? Én kezdek fázni. Viszont, ahogy említted, a Gyűlésen sehol nem tartanak még, annyira nem sietek vissza. Különben is, amíg Reyna nincs ott, teljesen felesleges is bármit elkezdeni. Mit szólnál ahhoz, hogyha keresnénk valami kevésbé havas és hideg helyet? Márha persze nincs más dolgod. - a világért sem szeretném távol tartani a kötelezettségeitől. Nem tudom, hogy megy ez a harcosoknál, kötelező programok, gyakorlatok, satöbbi. |
Kíváncsian hallgattam Nungal szavait, de nem bírtam ki, közbe kellett szólnom.
- Szerintem a legjobb úton haladsz, hogy elérd az álmaidat. Hírvivőként bizonyíthatsz akár más ménesek előtt is. Dicsőséget hozhatsz a Katopyrisnak és persze magadnak is. Na jó ez nagyon pegazusos mondás volt, de remélem érted a lényeget. - Azt hiszem ezt már nem kellett volna kimondanom. ~ Éljen, mutasd meg milyen idióta vagy. Miért nem mondasz ellent mindjárt saját magadnak is? ~
- Én mindig azt hiszem már sikerült tovább lépnem, ami igaz is. És mégis….. ha szóba kerül mindig rám törnek az emlékek és hát… az eredményt te is látod. - Még mindig azon gondolkoztam amit mondott, illetve ahogy mondta. Először csak furcsa volt aztán meg…. Mindig azt gondoltam, hogy elég jól kiismerem a lovakat, megsejtem mire gondolnak, de most nem tudtam nevet adni az érzésnek. A szívem súgta. - Nungal te...? - Nem voltam képes kiejteni a szót, vagy befejezni a mondatot. ~ Gyerünk már! Ez csak egy egyszerű kérdés! Akkor mégis miért nem tudod megkérdezni tőle: “Nungal te szerelmes vagy belém?”? ~ Mérges voltam saját magamra… és talán féltem a következményektől is. Eddig csak olyan kancákkal találkoztam ilyen téren, akik eléggé ~ hát dinnyék ~ voltak. Lerítt róluk, hogy mit éreznek és megkockáztatom, hogy szépek is voltak, de amikor kinyitották a szájukat… sikítva menekültem, igen sokszor vertem a fejem a falba a hülyeségeik emlékére. ~ Na azt Reyna is megelégelte. Minden ilyen kancát alaposan helyre tett. Ha így nézzük ő intézte a “szerelmi ügyeimet”. ~ |
Felsóhajtottam.
- Tudom, hogy hülyeség... de.. vannak pillanatok, amikor eszembe jutnak ezek a szavak. És rám nehezednek. Mintha megfulladnék Rayat! Borzalmas. - csaptam hátra a füleim és összeszzorítottam a szemeim - De már jobb.... idővel egyre jobban leszek. Talán, ha látom az eredményét a munkámnak, akkor végleg elfelejthetem az egészet. Csak tudod.... - néztem rá - Nehéz néha. Főleg, amikor látom magam előtt, azt, amit szeretnék és hiába küzdök, mintha csak egyre távolabb kerülne tőlem. - megráztam magam, hogy a hátamra került hópelyheket lerázzam - Tudod, szeretnék a barátod lenni. Őszintén. De rossz tapasztalni, hogy mennyire ellenséges tudsz lenni teljes 5 másodperc alatt. Mégha nem is szándékosan teszed és pusztán aggódásból. Olyan, mintha bevonulnál a saját világodba, ahonnan mindenkit kizársz. Felteszem, a múltad miatt. - keserűen elmosolyodtam - Vicces nem? Egymást lelkesítjük ,hogy szabaduljunk meg a rossz élményektől a múltban, mégis leláncolnak minket. Pedig nekünk repülnünk kéne. - néztem fel az égre. Már megint csapongtak a gondolataim. Valószínűleg szgény Rayat egy mukkot sem értett abból, amiti tt összehordtam most. De nem tehettem róla, valakivel meg kellett osztanom, mi jár a fejemben. Pluszban az is hozzájárult nagyon elmés pillanatomhoz, hogy nehezen igazodom ki a sötét ménen. - Bocsáss meg, megint hülyeségeket beszélek. - csóváltam meg a fejem.
Nungal, csak simán fogd be, mielőtt még jobban lejáratod magad! |
Kesmon persze meghallotta Ragnarok nevét.
- Ismerem az egész élettörténetét. Mit szeretnél tudni? - ~ Ráadásul még a forrás is hiteles. ~ Ezen túl viszont nem jutottunk semmire, mert Kesmon elrepült.
- Reynából egy is bőven elég, nem bírnám ki még egy mellett, sajnos most már egyre ritkábban csinálunk együtt hülyeségeket, pedig az mindig is jó buli volt, bár nem mindig úsztuk meg épp bőrrel. - Ettől függetlenül rengeteg szép emlékünk van, még az ilyen eseményekről is. - Amúgy is, ha Reyna lennél hiányozna az a Nungal, akit ismerek. - Odébb sétált és mintha elrepülni készült volna. - Nem értem mi ez az állandó mániád. Szerintem így vagy tökéletes. - Léptem mellé. - Jövetbe elcsíptem pár szót a gyűlésről, semmit sem haladtak még, abszolút ráérsz. - Mintha könny szökött volna a szemébe. - Nungal minden rendben? - Jeges szél kerekedett, mely egy adag havat vágott a szemembe. Mire kipislogtam, már nem láttam őket. ~ Lehet, hogy csak képzelődtem? ~ - Szerintem alábecsülöd magad. Ne hagyd, hogy az anyád véleménye eltántorítson a céljaidtól! Mutasd meg neki, hogy sokkal többet érsz mint a ménes bármely lova, beleértve természetesen engem és Reynát is! Biztos vagyok benne, hogy képes vagy rá, csak akarnod kell! - Mosolyogtam rá. Reméltem ezzel sikerül kiragadnom a letargiából. |
Amikor Rayat, azt mondta, hogy Reyna nem teljesen olyan mint én... az eszemmel tudtam, hogy Rayat nem akart megbántani. mégis úgy éreztem, hogy ez a mondat a lelkembe gázolt. Persze, hogy nem érhetek fel Reynához...
- Nem... valóban nem vagyok olyan, mint a húgod. - feleltem, majd valamiért nagyon érdekesnek találtam a patáim alatt lévő fagyott földet. A fiúk más ménesbeli lovakról kezdtek el beszélni - már megint. Úgy látszik, ap egazus ménekben extrán túltengett a gyanú, hogym inden más ménesbeli ló valamiért gyanús, de már nem figyeltem oda, mely lovakról és pontosan melyik ménesről is beszélnek. Ezután Kesmon szabadkozott és elrepült - feltehetően nem akart kedvezni, hogy négyszemközt lehessek Rayattal, de nagyobb segítség lett volna, hogyha mellettem marad. A barátom. A társam. Felnéztem Rayatra, de nem tudtam, mit mondhatnék neki, abban se voltam biztos, hogy akarok-e neki bármit is mondani.
- Talán jobb lesz, ha visszatérek a Gyűlésre... megnézni, hogy történt-e valami fontos. Talán a Hírvivőkre is rátértek végre... - motyogtam, majd elfaroltam Rayattól, hogy távolabb sétálva felszálhassak. Négy-öt lépés után kitártam a szárnyaim, de még nem rugaszkodtam el a földtől; képtelen voltam bármit is csinálni. Elhomályosult a látásom, könnyezni kezdtem. Nem akartam sírni. A távolból felhangoztt az emlékezetmben az anyám hangja, ahogy egyre csak azt hajtogatta, feleannyit sem érek, mint a többi pegzus, szégyeneltes vagyok, le kéne mondania rólam, csak pazarlom az idejét... hogy soha nem fogok felérni a többiekhez. Úgy éreztem, mintha fuldokolnék. Ekkor az arcomba vágott a jeges szél egy kiadós lökete, ami valamennyire magamhoz térített. Talán repülnöm kéne egy-két kört mielőtt ténylegesen visszatérek a Gyűlésre.... hogyl enyugodjak és tiszta fejjel gondolkodhassak. |
Azt hiszed, vagy tudod, ez itt a kérdés. Újra egy érdekes beszélgetés előtt állok, kíváncsi vagyok hogy a végén hova lyukadunk ki. Rayat-ot figyelve eléggé elgodolkozott, így kötelességemnnek éreztem hogy megszakítsam a kínos csendet, mikor a mén száját elhagyta az a bizonyos név. Hmm..Ragnarok. Valahogy mindig is furcsáltam azt a lovat. Oké, lehet hogy ijesztő, meg kegyetlen, de minden lóban van valami jóság, még ha nem is akarják kimutatni. Ez egy olyan tulajdonság amit nem lehet elzárni mások elől, bármennyire is próbálkozol.
-Rayat. Tudsz valamit erről a lóról?-tettem csak úgy fel a kérdést. Kíváncsi voltam rá, hisz a kinézete alapján érdekes lehet, annak ellenére hogy Laynravis tag. Meg amikor a gyűlésen voltunk, akkor tele nyomta a levegőt az ugymond örültégével. Érdekes.
-Visszatérve. Igen, igazad van, nem egyformák, ettől függetlenül nem árt néha az egyedüllét. -pillantottam ismét a távolba. Szőrömet enyhén megfújta a hótól átfagyott szellő. Beleborzongtam az érzésbe, és éreztem hogy patáim és lábaim bizseregnek. Talán jobb lesz ha repülök egy kört..hagyom had beszélgessenek egy kicsit, nem akarom elszúrni Nungal esélyeit..valltam be nehezen, majd tettem pár lépést.
-Ha nem bánjátok én repülök a hegy körül egy kört...mindjárt jövök,-tártam ki méretes szárnyaimat. Nungal miatt kicsit aggódtam mivel már kevésbé csillogott tekintete Rayat látványán. Remélem nem miattam... Egy erős rugaszkodással feéreppentem a felhők közé, majd eltűntem. A hideg levegő azonnal megcsapott, és éreztem hogy nehezen tudok lélegezni. Nagyokat fújtatva indultam el, hogy egy kört tegyek. |
- Azt hiszem Altairnak hívják és egészen biztos, hogy Cornus tag. - ~ Komolyan most kellett beugrania a nevének!? Hmm.... kitől hallottam? Ááá... Ragnaroktól. Egyszer megosztotta velem a feketelistáját. Hosszú volt.... ~ - Ragnarok... - Motyogtam. Az egész Cornus ménest tiltólistára tette valami Thaurum kivételével. ~ Már majdnem az egész életét tudom. Ezek után persze nekem is mesélnem kellett neki magamról. Ki gondolta volna, hogy az a kicsit dilis mén ilyen jó hallgatóság? Határozottan a barátomnak tekintettem. Azt hiszem egy kicsit hasonlítunk... ~ Ekkor azonban vissza kellett térnem a gondolataim közül, hisz Kesmon hozzám intézte a szavait, Nungal pedig egyetértett vele. ~ Nem is óvom állandóan. De ha már a közelemben van szeretném biztonságban tudni. ~
- Azért Reyna nem teljesen olyan, mint Nungal. Tudom, hogy nem az én hibám és nem szeretem bolygatni a múltat, de ettől még a seb az megmarad. Reyna és a "szabadság" kérdéséhez, pedig nem tudok hozzászólni. Ő is ki tudja nyitni a száját és jelezni nekem ha magányra vágyik. Ezt már számtalanszor bizonyította. Mostanság már amúgy sem jut túl sok időnk egymásra, hisz mindkettőnknek fontos feladati vannak a ménesen belül. Ezért természetesen egyedül is el tudom képzelni az életem. - |
- Egyetértek Kesmonnal - mondtam Rayatnak miutáné n is felálltam - Rayat, ha nem lépsz túl azon, ami történt, akkor örökre a múltad fogságában fogsz élni és bezárod ebbe a világba Reynát is. Amikor tegnap este nem volt ott melletted Reyna, mintha létezni sem tudtál volna.... tényleg így akarsz élni? Állandóan összezárva a testvéreddel? És vajon ő így akar-e élni? Mit fogsz csinálni akkor, amikor ő úgy dönt, családot alapít és hirtelen egy csomó más dolog lesz neki fontosabb, teszem azt a születendő csikója? Akkor már nem lesz Reyna és Rayat, hanem lesz Reyna meg a családja és Rayat egyedül. - próbáltam a lehető legkíméletesebben, de mégis őszintén, a nyers igazságra rávilágíani a lényegre. Mert tegyük fel, Rayat életében is eljön az a kanca, akit társául választ. Melyik kanca viselné el, hoy a párja 5 percenként teljesen kiborul, mert a testvére nincs mellette? Egyikük sem szeretne Rayattal és Reynával együtt élni, valószínűleg, inkább csak Rayattal szeretnének családot alapítani. És valószínűleg Reyna is így van ezzel. Én se szeretném, ha Rayatnál csak örökös második lehetnék, mert nem tudok versenyezni a testvérével... És ha nem hajlandó ezt felfogni és változtatni a dolgon, akkor azt hiszem, nem nekem szánták őt az égiek. |
Igazából soha sem tudtam hogy Rayat-ban mit látnak a többiek. A ménesbeli kancák 90%-a belé szerelmes. A színes tollain kívül, mi van mégneki, ami bennem nincs? Gyötört nap mint nap ez a kérdés, amire sehogyan sem találtam választ, hiába is ástam egyre mélyebbre. Ahogy pedig Nungal pillantott rá minden egyes percben, valahogy fétékeny lettem rá, noha csak bartátként tekintettem rá, akkor is.. Igazából a ménnel nem volt bajom csak irgykedtem rá.
-Miféle ménnel?-néztem rá kérdően, nem mintha az a kíváncsiskodó fajta lennék, de azért fúrta az oldalamat kijelentése. Ezek szerint nem is ismeri a mént, ha nem a nevén szólította. És csak úgy elengedi, hogy nincs egyfolytában a nyomában? Nah, Rayat a végén még rájössz a lényegre.
-Nungal is kanca, és tudja hogy milyen ha egy kanca nem kap teret.-pillantottam szemeibe. Mondatom kissé nyers volt de muszáj volt egy kis egér utat adnom Nungal-nak.
Ismertem Rayat történetét, mivel elég sokat hallottam róla a ménesben. Sajnáltam amiatt, mert magát okolja azért hogy meghalt meg az anyja.-Tudom, sokat hallottad már ezt a mondatot, de ez nem a te hibád. Ha a múltban élsz nem lesz jelened, és a jövőben nem lesz mire visszaemlkézni. Így furán hangzik, de ha jobban belegondolsz van benne iagzság. De hát én is csak egy ló vagyok aki jártata a száját amélkül hogy ezt átélte volna..-sóhajtottam egyet a végén, közben tekintetem követte Rayat összes léptét, amit a forráshoz tett. |
Amint megérkeztem Kesmon felugrott. Azon kívül, hogy tanácsadó nem tudtam róla semmit. Ez valószínűleg azért lehetett, mert Reyna rajongott Manáért és ragaszkodott hozzá, hogy neki jelentsünk, így a többi tanácsadóval nem igazán érintkeztem. Mondjuk soha nem tudtam elképzelni Mana mit tud kezdeni ezekkel az információkkal. De ez mindegy is.
- Reyna most nagyon jól elvan azzal a ménnel. - Úgy éreztem nem jelent számára fenyegetést és ez nagyon ritka volt. Főleg úgy, hogy előtte eléggé aggódva figyelte őt. ~ Vajon tényleg megvédené a mén? ~ Megráztam a fejem. Most nem értem rá ezzel foglalkozni. ~ Reyna most biztonságban van. ~
Nungal nem haragudott és elfogadta a bocsánatkérésemet is, viszont megint Reyna nyugalmát hozta föl. ~ Miért érdekli ez őt ennyire? Ő már kétszer mondta két nap alatt, még Reynát sem érdekli ennyire. ~
- Tudod ezt Reyna sokkal kevesebbszer emlegeti, mint te. Mégis miért? - Mindig feszült lettem, ha ez a téma merült föl. Még mindig emlékeztem a medvére.
- A múltkor, amikor egyedül hagytam valakit az meghalt. Nem értem vissza hozzá időben. - Felugrottam és a tóhoz sétáltam. Rossz kedvűen meredtem magam elé a víztükörbe. ~ Ha odaértem volna még mindig élne. ~ Nem gondoltam volna, hogy még mindig ekkora fájdalmat okoz ez az emlék. |
Érkező pegazus tipikus zajával berobbant a képbe Rayat. Nem zavartatta magát, gyorsan szembe is feküdt velünk - Kesmon ennek következtében felállt - majd Rayat olyat tett, amit nem vártam tőle: bocsánatot kért. "Oké, szeretlek megint!"
- Szervusz. Nos, ennek a kijelentésnek van igazságtartalma.... De bocsánatkérés elfogadva. - mosolyogtam rá és nagyon-nagyon próbáltam nem elpirulni, főleg, amikor elkezdett rákérdezni a félig elcspíett mondatokra Kesmon szájából - Nem érdekes - ráztam le a kérdéseket - De Rayat... ugye tudod, hogy több levegőt kell adnod Reynának, ugye? - tettem inkább fel a sajátomat. - Már nem az a kiscsikó többé, akit meg kell védened. - "Kérlek, nőj fel Rayat. Talán végre a saját, nem létező magánéleteddel is elkezdhetnél foglalkozni...." |
Nungal-lal együtt felnevettem.
-Ami azt illetti...-kezdtem el mondatomat, azonban szárnyak susogására lettem figyelmes. A felhők közül végül kiemelkedett egy ismerős ló alakja, még pedig Rayat-é. ~Komolyan? Megjött az emlegetett szamár. Tudja hogy kell időzíteni, ~ sóhatottam egyet aligha hallhatóan. Leszállására felálltam közben lerásztam, vagyis hát próbáltam magamról leszedni a sarat, persze ez nem ilyen könnyen megy.
-Helló.-jelentettem ki nem épp a legkedvesen. Hisz, a lelkem legmélyén valahogy dühös, nem is inkább, csalódott voltam benne, amit Nungal-lal tett. Látszólag eléggé "leteperte" őt. Pár pillanat múlva, azonban kimondta, azt a bűvös szót, amit igazából vártam tőle. Azért az valami ha eddig eljött ide, habár lehet hogy csak véletlen okból fogva látott meg meg minket, aztán jó időzítésnek gondolta. A lényeg az hogy látszik gondokodott ez ügyben. Azonban a kutya szemek után furcsálva néztem rá. Soha sem értettem hogy a kancáknak mi tetszik ebben. Mindegy is, ezesteben kíváncsi voltam Nungal válaszára, lehet hogy már régóta ismerem, de soha sem tudam rájönni hogy mikor bocsájt meg és mikor köt örök viszályt, |
Miután meggyőződtem arról, hogy a húgom jól van még inkább erősödött bennem az az érzés, mely szerint hibát követtem el. Már megint, mint mindig. Megsértettem a vezéremet és a ménestársamat is. Bocsánatot akartam kérni mindkettejüktől. Kathachnak már elküldtem Reynával, már csak Nungal maradt. Mivel úgy tudtam ő most a gyűlésen van, elindultam az Eckhnata-csúcsok felé. Ott lesz időm átgondolni mit is mondjak neki. Természetesen nem volt ilyen szerencsém, megláttam őt és Kesmont az egyik melegvizű tó mellett. Kényelmes siklásra váltva odavitettem magam egy szélárammal. Tökéletesen talpra érkeztem eléjük.
- Sziasztok! - Heveredtem le velük szembe.
- Bocsáss meg kérlek nagyon idiótán viselkedtem. - Hajtottam le a fejem és néztem föl rá bociszemekkel.
- Milyen zeg-zugos út? Sajnos nem hallottam az egészet megismételnéd Kesmon? Nagyon érdekelne. - Néztem rá kíváncsian. A legszebb és legmegértőbb kancát nem igazán tudtam hova tenni, azt meg végképp, hogy ki nem veszi észre. ~ Sebaj ezt is megkérdezhetem. ~ - Ki nem veszi észre? - nem tudtam leplezni a kíváncsiságomat, így az nyilván kiült az arcomra is. Ami azt illeti valami mintha már körvonalazódott volna a lelkem mélyén. Reyna ugyanazzal a pillantással “zavart el”, mint amit Nungal szemében láttam mindig, amikor rám nézett. |
Nagy, kerek szemekkel meredtem Kesmonra egy másodpercig majd szélesen elvigyorodtam - Nem is tudtam, hogy ennyire lírai lelked van mén létedre. És még egy kanca se csapott le rád? Jézusom ,vakok ezek? Egyébként valószínűleg igazad van, mint mindig. Én meg ostobán vislekedem; mint mindig. Ezért is vagyunk mi olyan jó páros. - löktem finoman oldalba a szárnyammal. Mióta az eszemet tudom, együtt csináltunk szintem indent. Egy év van köztünk és szerencsétlen fiatal ménre hamar ráakaszkodtam, mint valami kolonc, mikor nem volt kivel játszanom. ÉS ez elég gyakran így volt. De sosem szólt egy rossz szót sem, birkatürelemmel kezelt engem, a hosszúlábú, esetlen kiscsikót, aki mindig csinált valami ostobaságot. |
-Rayat, Rayat, Rayat..-sóhajtottam fel.
-Nem tudja akkor hogy mi a szép és jó, és látszik hogy nem tanulta meg értékelni a pillantot, főképp úgy hogy próbáltad valahogy sugározni felé az érzelmeket, nem? Tudod, számomra ez a szerelem olyan, mint egy eltévedt kiscsikó a labrintusban. Valaki már sokszor megjárta az utat, így tudja hogy mi a teendő, és ismeri minden egyes kis zeg-zugát. Azonban amilyen jól tudja az ösvényt, nem áll meg nézelődni és gyönyörködni. De akik először teszik be oda a lábukat segítség kell nekik, és nem mindegy hogy kitől...Na jó, kicsit elkalauzoltam magamat, de azért mégsem hittem volna hogy ennyire aggódik érte, mármint tudtam hogy vigyáz rá meg minden, de hogy ennyire..-pillantottam rá Nungalra értetlenül.-Pedig ott állt előtte a ménesben a legszebb, legmehértőbb kanca, de ha ő ezt nem veszi észre..-megráztam enyhén fejemet. Nungal pelepillantott szemeimbe, és amit utána mondott... A levegő gyorsabban kezdett áramlani a tüdőmben, torkomban pedig a szívem dobogását érztem. Figyeltem ahogy száját minden egyes szó elhagya. Egy rövid levegő vétellen, gyorsan lenyugrattam magamat.
Remek megint túlreagálom a helyzetet..hehe..nem tudom hogy mi ütött belém.. |
- Rayat... - sóhajtottam egyet - Nem tudom Kesmon.... Tudom, hogy áradoztam róla, de nem is tudom... kicsit... elbizonytalanodtam. Amikor elmentünk a Gyűlésről, Reynával beszélgettem abban a barlangban, ahová éjjelre Kathach vezetett minket. Minden szép és jó volt, Reyna repülni akart egy kört a környéken, megnézni, minden rendben van-e. Rayat ekkor futott be. A húgát ekreste hosszú percekig, alig hallotta, hogy kommunikálni próbálok vele. Mikor feladtam és aludni próbáltam, akkor meg nem maradt nyugdton. Végül sikerült valamennyit beszélnünk, a végére egész jól sült el, de másnap reggel, mikor látta, hogy Reyna nincs ott... Teljesen kiborult. Kathach eléggé felhúzta magát. Még a saját vezérével is foghegyről beszélt, velem úgyszintén, pedig csak segíteni akartunk neki. Nem hiszem el, hogn em látja, Reyna felnőtt kanca, tud magára vigyázni - Belenéztem Kesmon szemeibe - Úgy érzem, tévedtem Kesmon. Nekem nem pont ilyen mén az ideálom. Talán csk azt hittem, hogy ő legjobb, meg amúgy sem sok mén rohangászik errefelé. Mindegy is. Majd lesz valami. - megráztam magam egy kicsit - MAi pedig a harci kiképzés vezetését illeti; drága vagy, de nem gondold, hogy előbb harcossá kéne lennem? - mosolyogtam rá. |
Füleimet hegyezve figyeltem Nungal minden egyes szavát, és levegővételét.
-Nungal, még a végén elvörösödöm!-szuszogtam nevetve a kijentésén, majd hangomat halkabbra vettem.-De azért köszönöm. Ha vezér lehetnék, te lennél a kiképző, nem ám egy egyszerű harcos. Ám azért féltenélek hogy bajod esne, mármint tudom hogy tudsz magasda vigyázni, de azért..na-kicsit elfordítottam tekintetemet, mert úgyéreztem hülyeséget mondtam, majd megköszörülve tokomat újra nekikezdtem. -Meg persze Rayat-ot is bevonnám melléd.-emelgettem meg viccesen szemöldökömet.
-Na igen. Ez az amitől legjobban félnék , hogy nem vagyok elég jó,estleg meggyőző, vagy nem is tudom. Vagy hogy alulmaradok a többi vezérrel szemben, mert nem vagyok elé tökéletes a feladtara, de végül is..próba szerencse. De azért jobb hogy Kathach áll az élén.-prüszköltem egyet elégedetlen. |
Nevetve ügettem vissza hozzá.
- Hát, te túl nagytestű vagy ahhoz, hogy ilyeneket csinálj - kacsintottam rá, majd mellé heveredetem. Megigazítottam pár tollat a szárnyamon, majd Kesmon felé fordultam - Tanácsadóként jó eséllyel pályázhatnál a helyre idővel - világítottam rá - Szerintem jó vezér lennél. Én szívesen küzdenék az oldaladon... érted. - néztem rá. Elvégre, ha siekrül a célomat elérni és harcos leszek egy nap, akkor a ménesemért és a vezéremért kell majd kiállnom. - De tény, hogy nagyon sok macera. Az egy dolog, hogy a ménes minden apró-cseprő bajával neked kell megbirkóznod, de még a békét is fent kell tartanod olyna lovakkal, mint Zeth. Ami elég nehéz feladat. - sóhajtottam - Néha még a saját ménestársainkkal is nehéz megőrizni a békét. |
Megkönnyebbültem felsóhajtottam egyet, mivel távol lehettem egy kicsit az otthoni feladatoktól. Nungal volt az a kanca a ménesben, aki nem csak magával foglalkozott, és nem nyalizott be minden ménnek, aki megállt előtte. Kellemes társaság volt, akinek bármit el lehet mondani,úgy hogy másnapra nem zengi be egész Seminary-át a történet. Nemsokára elénk magaslott a gyönyörű hegység. Nungal azonnal talált egy megfelelő heyet, ahol leszállhatunk,és ahol nincs szárnyfagyasztó hideg. Kicsit begyorsított és elég ügyetlenül érkezett le a latyakos talaljra, Először megálltam a levegőben, mert em tudtam hogy mire készül, de mikor leesett hogy nem épp precíz leszállást hajtott végbe, felnevettem. -Na ezt nem tudnám utánad csinálni.-hahotáztam, majd szárnyaimmal szitálni kezdtem a levegőt, majd leérkeztdem a földre. Nagyravalóan, bohósággal a fejemen pillantottam rá, jelezve hogy így kell. Természetesen most sem tudtam nem megállni, hogy egy erős mosolyt ne vessek az arcomra. Lassan odasétáltam a kancához,de a talaj miatt nekem is kicsúszott a jobb első lábam, de gyorsan visszaraktam, aztán sétáltam tovább mintha mident tökéletesen csinálnék. Odaérve a kancához, megdordultam majd lefeküdtem a talaj azon részére, ahol elviselhetőbb volt a szétázott hó. Szárnyaimat párszor meglegyintettem, majd kényelmesen magam melé fektettem. -Nem lennék ménesvezér az biztos.-pillantottam fel Nungalra, majd az előttünk lévő felhős részre. Igen szép látvány volt mivel a nap rásütött a fehér pamacsokra, amikben érdekes színjátékok voltak. Csodaszép. |
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
