|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.18. 19:28 - |
Nungal + Rayat
*Zárt játék* |
[21-2] [1-1]
 Éreztem, ahogy lüktet a vállam. Sietnünk kellett.
- Rendben van. Köszönöm, hogy megmentettél - nem túloztam, ha Rayat nincs, akkor már valószínűleg halott lennék. Ahogy lassan elindultunk a szirt felé, számba vettem a sérüléseimet: a rúgások még hagyján, de jó pár vérző harapást is bezsebeltem és a tollaim is elég csapzottak voltak - visszanézve még utoljára láttam, ahogy a földön hever egy kisebb részük. A mén kitépte őket. - Egy ideig nem repülhetek - vettem tudomásul. Az a kis rövid repülés a szirtig is igencsak keserves lesz és utána még hazaügethetek a ménes területére is... Minden esetre az, hogy ez az egy ló megtámadott engem, nem feltétlenül jelenti azt, hogym indegyikük ellenséges. Aggódtam, hogyha Kathach tudomást szerez a támadásról akkor az egész Örökvaló-problémához ellenségesen áll hozzá. "De először érjük el a szirtet", gondoltam, ahogy végül magunk mö9gött hagytuk azt az átkozott erdőt és a még mindig őrjöngő mént. |
 Nungal felrepült, nekem viszont igencsak meggyűlt a bajom az ellenségemmel. Jó, sőt nagyon jó harcos volt. A szemem sarkából láttam, hogy társam furcsán mozgatja a szárnyát. ~ Lehet, hogy komolyan megsérült? ~ Jól fejbe vágtam a szárnyammal a mént, aki ettől kicsit elkábult, majd Nungal után ugrottam. Mellésiklottam és óvatosana hasa alá csúsztattam a szárnyam, hogy legalább egy kis súlyt levegyek a ~ szárnyáról? Lehet nem is ott sérült meg. ~ Aggodalmasan néztem rá.
- Menjünk a szirtre. - Biztosra vettem, hogy a Katopyris területére vágyik. - Nem hiszem, hogy kibírod a csúcsokig, vagy a hegységig. Pihenjünk le a környéken. - Nem akartam kockáztatni.
/és szerintem ezek után ők távoznak/ |
Rayat berobbant közénk, ezáltal a testével fogta fel a mén záporozó ütéseit. Közben arra is maradt ideje, hogy kiadja az utasítást: "Menekülj!" Nem kellett kétszerm ondania az biztos. Hátrébb ugrottam a kát méntől és pár vágtaugrást után al evegőbe szökkentem.
- Hagyd ott Rayat! - sikoltottam hátra. Nem mentem messzire, nem hagyom hátra a ménestársamat, hanem pár méterre fölöttük csaptam a levegőt a szárnyaimmal ,hogy fent maradjak. Vártam, hogy Rayat utánam tudjon ugrani és elrepülhessünk az átkozott erdőből.
A mén patáinak nyomát most is éreztem, a részek amiket eltalált a tesemen már kezdtek megdagadni és elszíneződni; ha most nem repülök el, akkor a vállamat ért ütés miatt jó pár napig röpképtelen leszek, hisz képtelen leszek mozgatni a fájdalomtól azokat az izmokat, amik a repüléshez kellenek. |
Amikor tudatosult bennem, hogy Nungal nincs mögöttem megfordultam és azon gondolkoztam visszamenjek-e. ~ A kíváncsisága lesz egyszer még a veszte. ~ Visszasétáltam a réthez, ám valami gyanús zörgés ütötte meg a fülem, így a hang irányába fordítottam a fejem. Természetesen nem volt ott semmi, viszont Nungal ezt a pillanatot választotta, hogy ide-oda botladozzon, kisebb szívbajt hozva rám. Megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de a másik ló rá se hederített. ~ Na ennyit erről. ~ Indultam az előző célom felé. Ekkor ágropogás hallatszott, de úgy, mintha húsz ló csörtetett volna az erdőben.
- Nungal mit csináltál már meg… - Néztem volna rá, de a látványtól teljesen megdermedtem. Hatalmas agancsos csődör vágtázott felé, határozottan támadó szándékkal. Galoppozva rohantam feléjük, határozottan úgy nézett ki, Nungal nem éli túl, ha nem érek oda gyorsan. Esélye sem volt a másik lóval szemben, össze-vissza rugdostak. Nem lassítottam, teljes sebességgel rohantam neki az ismeretlen lónak, súlyommal ledöntve őt a lábáról. Kettőjük közé álltam és kitártam a szárnyamat, hogy ne lássa Nungalt. Igyekeztem a testemmel védeni őt.
- Menekülj! - Nem kérés volt. Parancs. Nem voltam biztos benne, hogy elbírok az idegennel és Nungal csak útban lett volna. Ha őt próbálom védeni, azt kihasználhatja az ellenfelem. Éreztem, ahogy a füleim teljesen a fejemre simultak, izmaim pedig megfeszültek. Patáimat megvetve, fejemet ívbe hajlítva vártam a következő rohamot. |
Rayat nem tűnt túl érdeklődönek, konkrétan ott hagyotta réten és távolabb húzódott. De én nem voltam ennyire közömbös, sőt. A lószerű valami nem mozdult. Én sem mozdultam, csak néztük egymást egy hosszú teljes percig. Nem történt semmi, egy fenyegető mozdulat se történt, smemi. Úgy gondoltam talán megpróbálok kapcsolatot létesíteni vele. Lassan elindultam a homály felé. Gyanakvó voltam; mi van, ha csak az erdő csábít az egyik káprázatával? Nem akartam a fák közé lépni, nehogy elnyeljen a sötétség, de amennyire lehetett megközelítettem a fák vonalát. Amint a határszélhez értem megálltam és előrenyújtottam a fejem. Éreztem, hogy az izmok és inak megnyúlnak a nyakamban, szárnyaiman enyhén széttártam, hogyha menekülni kéne, ugrásra kséz legyek - nem mellesleg így talán nagyobbnak is tűntem - és vártam. Még mindig semi. Egy újabb hosszú perc eltelt. Úgy tűnik az árnyba húzodó lény elunta magát, mert felém mozdult! Nem kicsit lepődtem meg, a szívem a torkomba ugrott és helyből hátraugrottam vagy fél métert, vadul csapkodva a szárnyaimmal, hogy megőrizzem az egyensúlyom és ne vágódjak hanyat. A lény megállt, pont ott, ahol az árnyékot felváltja a napfény és a teljes sötétség megszűnt körülötte, így már láthatóvá vált néhány részlet belőle: agancsa volt és nagyobb volt nálam, talán mén lehetett. Időközben visszanyertem az egyensúlyom és újra négy lábbal álltam a földön. Nagyot sóhajtottam, összeszedtem minden bátorságomat és megszólítottam az idegent.
- Ki vagy te? - krákogtam rekedten. Semmi válasz. Újra megpróbáltam. - Mit keresel az erdőben? Halhatatlan vagy? Valamit mondani szeretnél? - próbálkoztam tovább, de csak újabb hallgatás volt a válaszom. Kétségeim támadtak a ló értelmi szintjét illetően.
- Egyáltalán érted, amit mondok? - kérdeztem újra. Már épp arra jutottam, hogy ez a ló vagy süket vagy néma vagy a kettő együtt és nem jelent veszélyt, hátat akartam neki fordítani és ez nem volt túl jó ötlet. Hamis biztonságérzetem becsapott; a ló hirtelen kirontott a fák közül, egy ugrással előttem termett és rámágaskodott, erőteljes mellső lábaival a fejem felé rúgva, miközben őrülten nyerített. Ijedtemben hasonlóan reagáltam, hangosan nyerítve, szárnyaimat kitárva próbáltam szintén felágaskodva védekezni, elhúzva előle a fejemet, mielőtt betörhette volna a koponyámat egy erőteljes csapással. Összeakadtunk, próbáltuk megrúgni és megharapni egymást, a szárnyaimmal lesújtani rá, bár részemről inkább csak védekeztem, szabadulni szerettem volna. Hihetetlen látvány volt az ellenfelem: hatalmas, szürke mén volt. Ahogy jól kivettem az árnyékban is, pompázatos agancsa volt, ám a bal oldali agancspárja kettéhasadt. A szeme opálosfehér volt, nem is voltam benne biztos, hogy lát vele. A legkülönösebb pedig az volt, hogy a testét körbefonta a tengeri hínár; ott volt a hátán, a nyakán, a szügyén, az agancsán át mindenhol. És vizes volt; sós illattal. Próbáltam távol tartani magam tőle, de a hosszab és erősebb lábaival eltalált egyszer-kétszer-háromszor. Ütést mért a mellső lábamra, a szügyömre, a vállamra. Megk ellett szabadulnom tőle vagy végez velem! |
Nem sokkal azelőtt vettem észre az erdő mélyén lévő valamit, amikor Nungal a nevemen szólított. ~ Na az ott most vagy ló, vagy valami hasonló. ~ Nem örültem neki.
- Hagyjuk. Ha akar valamit, majd úgy is közelebb jön. - Indultam el a másik irányba. Reméltem nem fog követni minket, a vele való találkozás élményéről ezer örömmel mondanék le. Amíg nincs konkrét döntés a gyűlésen, nem akarok szóba állni egy Örökkévalóval sem. Beléptem az erdőbe. Az előbbi verőfényhez képest igen sötét volt itt. Amikor a szemem hozzászokott a félhomályhoz, körbekémleltem. Itt csendesnek és ami a legfontosabb, üresnek tűnt az erdő. Persze ködtől nem láttam el túl sokáig, hűvösebb is volt mint a réten. ~ Miért ilyen baljóslatú ez a hely? ~ Mintha a fák suttogtak volna, csábítva a gyanútlan lovat. ~ Egyszer ki kéne próbálnom, hogy milyen a hangok után menni. Veszély esetén felröppenhetek, bár ez a produkció itt nem egyszerű. ~ Felkaptam a fejem, ugyanis valami elszaladt mellettem. Megnyugvásomra csak egy fehér menyét volt. ~ Mit keres egy ilyen állat itt? ~ Hátranéztem Nungalra, hogy követ-e. Tőlem odamehet ahhoz a lóhoz, ha akar, de én inkább erre fogok körülnézni. |
Füleimet hegyezve figyeltem az erdőre, próbáltam belesni a fák közé. Egy párszor már jártam erre, igaz csak az erdő szélét súroltam és sosem csatangoltam el benne messzire. Hátborzongató hely volt, mintha hívogatott volna. Arra csábítja a lvoakat, hogy menjenek be, fedezzék fel a titkait... csakhogy sose találjanak ki onnan. A sötétben mindenféle alakokat láttam vélni, de tudtam, hogy csak a szeme káprázik. Már épp elfordultam volna, amikor hangot hallottam; mintha egy ág tört volna ketté nagy súly alatt. Visszakaptam a fejem a hang irányába és pislogni sem mertem úgy meredtem előre. Nem volt egyszerű, mert a réten erősen sütött a nap és a hang a félhomályból jött, de minél inkább próbálkoztam, annál több részletet vettem észre. Ekkor újabb mozdulatra lettem figyelmes és a valaminek határozottan ló alakja volt.
- Rayat... - szólítottam meg am ént, de nem néztem rá, csakis előre, a másik lószerűségre figyeltem. Nem akartam elveszíteni szem elől és így Rayat is láthatta, hogy mire figyelek. "Örökkévaló lenne? Ha az, akkorm it tegyünk? Meneküljünk el? Vagy próbáljunk meg vele kommunikálni? Hisz épp erről tanakodtunk a Gyűlésen...." |
Kétségeimet igyekeztem visszaszorítani az elmém legmélyére. Utólag belegondolva hülyeség volt idejönni a Lyaconba, de ez most már, ugye mindegy volt. Reynával is ritkán jártam ide, de egyedül… még annyiszor sem. Ráadásul fogalmam sem volt Nungal mennyire tud harcolni. ~ Na és az Örökkévalók. A következő jó ötleteddel lehet sírba viszed magad Rayat! ~ Morogtam magamban. Szívesen boncolgattam volna még a “mennyire tud harcolni” témát, de nem hittem, hogy erről akar beszélni.
- Ha látunk valakit, vagy esetleg hallunk valami gyanúsat visszafordulunk és elmegyünk. - ~ Nem vagyok gyáva, csak elővigyázatos. ~ Indultam a sűrű felé. ~ Nem ártana viszont körbenézni. Lehet, hogy találok valami fontos helyet, vagy jelet, itt láttak több Örökkévalót is. Hátha lesz valami árulkodó nyom róluk. ~ Elég jó voltam nyomolvasásban, talán a Reynával eltölt idő miatt. Gyakran magam is meglepődtem milyen könnyen következtetek bizonyos jelekből. Reméltem az a furcsa bizsergés, amit akkor éreztem, amikor összefutottam egy Örökkévalóval a csapásaiknál is figyelmeztet. Valami el kezdett előttem nyöszörögni, mintha egy haldokló ló lenne. ~ Na ezért utálom ezt az erdőt. Csak itt ad a szél ilyen hangot. ~ Hátranéztem Nungalra. Nem tudtam pontosan hányszor járt itt és az erdő milyen “csínyjeit” tapasztalta már meg. ~ Figyelnem kell rá. ~ |
Hallgattam Rayat kérdéseid és véleményét. Elmodolyostam nem volt bántó, de láttam, hogy teljesen műshogy látjuk a világot..
- Szerintem szülője válogatja, mennyi energiát fektet bele a csikójába. Engem inkább repülni tanított anyám. Persze, nem vagyok teljesen magatehetetlen, ami a harcot illeti, de azért nem érek fel egy képzett harcossal. Nagyon szívesen elmegyek veled - villantottam egy újabb mosolyt a ménre - Ami pedig a Hírvivőséget illeti; azt hiszem csak simán boldog vagyok, hogy végre van lehetőségem bizonyítani. Örülök ennek. De még őszintén szólva nem tudok semmi pontosabbat a dologról.- mikor Rayat az erdőről beszélt egyetértettem vele - Ez a Lyacon. Biztosan nem vagyunk egyedül. - mondtam és közülnéztem. Az erdő fái között félhomály honolt, bármi megbújhatott a törzsek között. Az Örökkévalókat érintő jelentések közül volt egy pár, ami ezt az erdőt említette. Nem árt óvatosnak lenni. |
~ Hmm… ez nála bátorság kérdése lenne? ~ Bennem ez még nem merült fel. Nem értettem ehhez miért kell mersz.
- Mihez kell a bátorság? - ~ Furcsa, nem kapott volna kiképzést? ~ - Azt hittem minden pegazust kiképeznek legalább alap fokon. Legalábbis minket kiképeztek. - ~ Vagy talán csak anya ragaszkodott hozzá ennyire? Azt akarta volna, hogy a nyomdokaiba lépjünk? ~
- Nem jössz majd el velem? Örülnék a társaságodnak. - ~ Lehet, hogy csak biztatásra van szüksége. ~
- Tényleg, megtudtál már mindent a Hírvivőségről? - Érdekelt mire számíthatok. Én annyira nem voltam elájulva a dologtól és szerintem Reyna sem. ~ Különben már rég a nyakamba ugrott volna és elújságolta volna a nagyszerű hírt. Ez is csak egy feladat a sok közül. ~ Nungal szemmel láthatólag nagyon feldobta a dolog, én pedig szerettem volna vele örülni.
- Nagyon boldognak látszol. Mit kell majd csinálnod, ami ennyira feldob? - El sem tudtam képzelni, miért vidul ennyire. Én szerettem segíteni másoknak és védelmezni a ménest, de ez kicsit túlzásnak tűnt....
- Én is jártam már párszor itt. Nem igazán rajongok ezért a helyért, mert nehezen lehet felszállni a lombok között. - ~ Szinte lehetetlen. Amúgy is nem lehet túl messzire ellátni és a nagy bozót, meg a sok inda miatt néhány helyen járni is alig lehet. ~ - Nem biztos, hogy egyedül vagyunk szóval vigyázz! Nem szeretnék harcba keveredni senkivel. - Néztem rá szigorúan. ~ Más ménesek tagjai is lehetnek a közelben. Nem szeretnék félreértések miatt háborút szítani. ~ |
Követtem Rayatot az ereszkedésben.
- Igen,. találkoztam vele a Gyűlésen. Nem volt túl bizalomgerjesztő látvány.... - ezután feltette a kiképzéssel kapcsolatos kérdését - Nem is tudom... talán még nem gyűjtöttem össze hozzá a bátorságomat. De a közeljövőben mindenképpen útba ejtem Manát és a segítségét kérem. Hírvivőként nem árt ha meg tudom védeni magam, úgy gondolom. - "Jézusom Nungal, még azt sem tudod, pontosan mit kell csinálnod, de már dülleszted a melled a poszt miatt." Szó, ami szó valóban nagyon büszke voltam frissen szerzett rangomra. E mellett csakis jól jöhetett némi harctudás, még akkor is ha eleinte engem fognak inkább elverni ak iképzésen, semmint én másokat. Amint Kathach letisztázza, mit vár tőlünk, már repülök is Manához. De lehet, hogy előtte útba ejtem, ki tudja Kathach nem egyből feladattal lát el. Végül földet értünk a misztikus erdőben. Magamba szívtam a rét illatát; vadvirágok, friss fű, a környező fák, a törzsek közötti tavaly lehullot levelek és a föld illata volt ez. - Hűha.... Ez az erdő mindig lenyűgöz, akárhányszor járok itt. HAbár kicsit tartok is tőle... egyedi azmoszférája van. Szerinted láthatunk ma valami érdekeset? - néztem am énre. |
Figyelmesen hallgattam Nungal beszámolóját az apjáról. ~ Ő legalább tud róla ezt-azt. Nekem még ez sem adatott meg. ~
- Anya sosem beszélt apáról. Ha rákérdeztünk kitért a válasz elől, vagy azt mondta áruló volt. Sosem mondott róla semmit. Nem értettem miért, hiszen látszott rajta, hogy még mindig szereti. Arra gondultuk Reynával, hogy vagy nem volt soha a ménes tagja, vagy esetleg egy örökkévaló volt… illetve szerintem még mindig él. - ~ Szeretnék vele találkozni. Még akkor is, ha Örökkévaló. ~ - Remélem egyszer találkozhatok vele. Kíváncsi lennék tudja-e egyáltalán, hogy vannak csikói. - Megint Ragnarok ugrott be. - Néha a legfurcsább lovakról merül fel bennem ez a lehetőség, mármint az, hogy ő lehet az apám. Például Ragnaroknál érzem a legtöbbször. Nem tudom találkoztál-e már vele. - ~ Ragnarokkal összefutni felér egy szívinfarktussal… nem tartozik a galamblelkű, megnyugtató aurájú lovak közé. ~ Kicsit elkanyarodtam az eddigiektől. Ez szigorúan magánügy volt, amit nem kellett volna kifecsegnem. Már nem volt kedvem gondolatban leszidni magam, ma már jó párszor tettem ezt. Végre feltűnt a Lyacon. Megrökönyödésemre egy nagyobb élettelteli rétet láttam az erdőségben. ~ Hogyan kerülhetett oda? ~ Jobb leszállóhelyet keresve sem találtam volna, ígyhát felé vettem az irányt. ~ Hű, de nem szeretnék belefutni egy Örökkévalóba! ~
- Miért nem veszel részt a kiképzéseken, amikor pedig harcos akarsz lenni? Nincs lekorlátozva csak harcosok számára, bárki jöhet, aki akar. - ~ Ha jól tudom ezt Mana vezettette be. Azt mondta: “Mások is nyugodtan résztvehetnének rajta, biztosan tanulnának valami hasznosat.” Vagy valami ilyesmit… nem emlékszem rá pontosan. ~ |
Felsóhajtottam. Nem fájt az apámról beszélni, csak túl sok volt körülötte a meg nem válaszolt kérdés.
- Nem ismertem. Azt sem tudom, hogy hívják vagy mi volt a rangja a ménesben, semmit. Elment, amikor anyám félúton járt a vemhességben... Anya mesélt róla azért ezt-azt. Azt mondta, hogy nagyon-nagy szerelem volt az övék, de apa már a megismerkedésükkor is állandóan elcsatangolt. Ha nem ismeri meg anyát akkor valószínűleg sokkal hamarabb beáll vándornak. De anyám miatt maradt. Nagyon szerette... aztán, mikor jöttem én, állítólag nagyon örült a hírnek, de ott volt benne a tudat, hogy családdal az oldalán végérvényesen ménestag marad, hisz egy kiscsikóval és az anyjával elég veszélyes a vándorélet. Nem akart veszélyeztetni minket.... maradt ameddig el bírta viselni a bezártságot. De végül nem bírta tovább; elment. Anya sosem mutatta, hogy haragudna rá, de belül összetört és ne mvolt képes mást szeretni. Megkeseredett. Ő sosem akart vándor lenni, a végletekig hűséges a méneshez. És túl büszke is, hogy elmenjen. Szerinte egy pegazushoz nem méltó a gyökértelen vándorélet; a szárnyunk és a hagyományaink, a szabályaink az örökségünk és kötelességünk a ménesben maradni, a ménest védeni. - nem sűrűn meséltem a családomról, szinte csak Kesmon tud mindent a hátteremről. - És a te apád? Tudsz róla valamit? |
Nagyjából sejtettem hova akar Nungal kilyukadni. ~ Bár ezt sosem nevezném “több arcnak”, valóban van benne valami. A testvéremnek azt mondok amit akarok, képesek vagyunk akár egész nap mindenféle hülyeséget mondani egymásnak… Miért gondolok állandóan Reynára? Valahogy mindig rá terelődik a szó. ~ - Altair… - Horkantottam. ~ Hát igen, ki is lehetne a következő. ~ Nem bírtam megállni el kellett vigyorodnom enyhén gunyoros gondolatomon. ~ Vajon most mit csinálhatnak kettesben? ~ Valahogy nem érdekelt. Majd Reyna elmondja, ha akarja.
- Család… - Ebbe a témába még sosem gondoltam bele. Mindig megakadtam a normális kanca kérdésénél, meg még nem is igazán érdekelt egyikük sem. ~ Csikók… ~ Érdekes volt ebbe belegondolni. ~ Talán ha ismerném az apám többet gondolkoznék ezen. ~ Valamiért Ragnarok ugrott be először. ~ Na ő aztán szörnyű apa lehet. ~ Vigyorogtam a képtelen ötleten. ~ Nem tudom elképzelni, mint aggódó szülőt. ~ Erről eszembe jutott valami. - És az édesapád? Őt nem is említetted. - Néztem Nungalra. Csak az anyjáról beszélt, ha jól emlékszem. |
Hagytam, Rayat hadd bolondozzon, majd miután viszsatért hozzám és tovább fűzte a gondoaltmenetét, válaszoltam.
- A "több arc", ahogy fogalmaztál nem feltétlen csak negatív jelző lehet Rayat. Nyilvánvalóan a testvéreddel máshogy viselkedsz, mint velem, hisz őt ismered, a testvéred. Kesmonnal én is máshogy viselkedem, mint a ménes többi tagjával. Ettől még én én vagyok, csak nem avatok be mindenkit a dolgaimba. A családkép hát igen... az nem volt a legjobb. Remélem, ha saját családom lesz, akkor majd én jobban fogom értékelni ezt, mint én tapasztaltam anyámtól. De hát ez még távolabb van. - valahogy úgy éreztem,hogyha Rayattal nem is passzolnák társakként, nagyszerű barátom lehet. Szerettem volna magam melett tudni őt, így vagy úgy. |
A szél kezdett melegebbre váltani, ami kifejezetten jól esett az Echnata-csúcsok hidege után. A nap is kisütött, lágyan melengette az oldalam, miközben arany foltjaimon csillogott. Rosszkedvem múlóban volt, ilyen szép időben nem lehetek borús hangulatú. A búskomorság amúgy sem tartozott fő jellemvonásaim közé. Jó kedvem tehát visszatért és hála a bizalmas beszélgetésnek, teljesen megfeledkeztem róla, hogy nem Reyna, hanem Nungal repül mellettem. Kilőttem, vadul pörögve szálltam. Villámgyorsakat fordulva tettem egy kört a társam körül. Majd a szelet újra a szárnyaim alá parancsolva ~ hisz pegazus volnék ~ visszazárkóztam Nungal mellé.
- Azért szoktam beszélgetni kancákkal is. - Válaszoltam az imént feltett kérdésére. - Az részletkérdés, hogy nem erről a témáról. Alapból elég jóban vagyok a ménes tagjaival. - ~ Persze csak azokkal, akik hagyják ezt. ~
- Nem tudom te hogyan gondolkodsz ezekről az arcokról, de én nagyon remélem, hogy nekem csak egy van. A több arcú lovak erősen képmutatóak. - ~ Lásd Fenrir, akiről sosem lehet tudni mit is gondol pontosan. ~ - Látszik, hogy nincs testvéred és az anya fogalma sem jelent nálunk egyet. Addig aggódni fogok Reynáért, amíg nem talál valakit aki megvédi helyettem. Tudod mi volt anya utolsó kívánsága? - Néztem rá. - Hogy védjem meg őt akár az életem árán is. - Ezúttal csak némi fájdalmat éreztem. ~ És én megígértem, hogy megteszem. ~ Még mindig büszkeséggel töltött el az emlék. Bár már nem a felelősségteljes nagytesó szerepe miatt. ~ Anya te mindig vigyázol ránk… és rosszallóan horkantasz, ha butaságot csinálunk, igaz? ~ Megráztam a fejem. Kicsit eltértem az eddigi beszélgetés fonalától, mint máskor is oly gyakran. ~ Nekem is mondanom kéne pár tulajdonságot róla, vagy magamról? ~ Nem igazán tudtam mi legyen a következő lépésem. |
Kicsit megütközve néztem Rayatra. Az utolsó mondatainak egyike pont úgy hangzott, mintha osztályozná ak ancákat leendő csikói szempontjából.
- Nem sokat beszélgettél kancákkal Reynát leszámítva, igaz? - mosolyogtam rá, miközben kicsit közelebb repültem hozzá. Természetesen jól estek dícsérő szavai, bár volt egy kis tárgyalás felhangja a beszélgetésnek. De ahogy a mondandómmal is utaltam rá, Rayat nyilvánvalóan nem szokott ahhoz hozzá, hogy az érzelmeiről beszéljen. Legalább is nem akárkinek. - Azért nem kell egyből hatalmas dolgokra gondolni Rayat. Hisz alig ismerlek még és felteszem te is így vagy ezzel. Az "érdeklődöm" alatt azt értettem, hogy előtt megismernélek, milyen is vagy valójában. Az állandóan a testvéréért aggódó, random kiboruló, dolgokat kicsit egyedi módon megoldó Rayatot már ismerem. De tudom, hogy nem csak ez az egy arcod van. Látom, hogy nagyszerű testvér vagy Reyna számára, mégha egy kicsit túl is félted őt. De ennél több van benned. - "Legalább is erősen remélem."
|
Nem is kicsit zavartnak tűnt. Mondjuk egy ilyen kérdés után nem is csodálom... ~ Érdeklődik… na ez vajon mit jelent? Meg kéne kérnem Reynát, hogy tanítson meg kanca fejjel gondolkozni. ~
- Sajnos már észrevettem. De te vagy az első normális, a többiek a közeledbe sem értek. Állandóan azt várták, hogy dicsőítsem őket és minden apró mozdulatuknál ott legyek velük, hangosan éljenezve. Idegesítőek voltak. Na meg állandóan az volt a problémájuk, hogy: ez a tolluk elgörbült, három porszem a sörényükbe került stb. - Dühösen fújtam egyet. Már csak a gondolattól is rosszul voltam, hogy találkozzak még egy ilyennel. Nungal ennél sokkal értelmesebbnek tűnt, vele el tudtam volna hosszabb távon is képzelni az életem. Ekkor vettem csak észre mennyire izgul, milyen riadtan figyel arra amit mondok. ~ Tényleg érdekelné a véleményem? ~ - Te minden szempontból tökéletesen megfelelsz. - ~ Ne már Rayat, ez pont úgy hangzott, mintha valami listát állítottál volna fel erről és most pipálgatnád a pontokat. ~ - Már mint úgy értem, hogy szerintem így egyszerűen sokkal szebb vagy, mint mások kirívó tollakkal és szőrszínnel. Engem a belső amúgy is sokkal jobban érdekel. - Küldtem felé egy bíztató mosolyt. Na amit mondtam, az száz százalékig igaz is volt. |
Békésen repültem Rayat mellett, amikor hirtelen.... felém fordult és kinyögte a rettegett kérdést. Elsőre köpni-nyelni nem tudtam, hátrakaptam a fejem és zavartan pislogtam magam elé.
"Most mi legyen? Hazudjak neki? Akkor esélyem sem lenne.... Valljam be? Akkor helyben összei s zárhatnám a szárnyaim és a földnek is csapódhatok.... Valamit viszont felelnem kell...."
- Nos... - kezdtem bele lassan - Azért ezt így kicsit korai lenne kijelenteni... mondjuk úgy, hogy érdeklődöm. - nyögtem ki. Elvégre a "tervem" még csak ott tart, hogy ismerjük meg Rayatot közelebbről, hogy eldönthessem, milyen ló is valójában, érdeklem-e egyáltalán és ha igen, akkor eldönthetjük együtt, mi legyen. De ha nem passzolunk, akkor megyünk tovább. Tény, hogy megakadt rajta a szemem és rajongtam érte, de ez elég egyoldalú volt idáig - Azért ne lepődj meg tulságosan; nem én vagyok az egyetlen kanca, aki így gondolkodik. Kábé a ménes női fele odavan érted. Még nem vetted észre? - néztem rá és próbáltam nem mutatni, hogy mennyire izgulok azért, hogy mit mond, hogy a torkomban dobog a szívem, a gyomrom pedig összeszűkült. "Jaj kislány, mi lesz ebből..." |
Nungal belegyezezett így kettesben vágtunk neki a kellemetlenül hideg szélnek. ~ Nem tudna egy pár fokkal melegebb lenni itt? Én nem akarom lefagyasztani a szárnyam, mint Kesmon. ~
- Menjünk a Lyacon-erdőségekhez. Onnan még a szirt is közel van, ha esetleg fel akarnánk nézni a gyűlésre. - Indultam az említett hely felé. ~ Az jó hosszú út lesz. ~ Mikor már annyira eltávolodtunk a szirttől, hogy tudtam nem tud megszökni a kérdésem elől feltettem neki.
- Szerelmes vagy belém? - ~ Huhh.. kimondtam. Na Rayat, erre a kérdésre szerintem mindenki nemet mondana. Jó, hogy a nyelvedet nem haraptad le. ~ Kicsit hangosra is sikerült, így külön örültem a magasságnak. Félre döntöttem a fejem és ránéztem. ~ Erre a válaszra vagy “igen”, vagy “nem” választ várok. ~ Sugalta a tekintetem. |
[21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
