|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.23. 17:26 - |
Hlín + Zephürosz
* Zárt játék * |
[51-32] [31-12] [11-1]
 Nem igazán volt szándékom válaszokat nyögni a felémérkező kijelentésekre, kérdésekre bármely egyéb ingerekre így álltam és biccentgettem mint egy tökkelütött forsante, annyi különbséggel, hogy rajtam nem volt fellelhető az az idióta vigyor, amelyet ők gyakorta magukra aggatnak. Örültem, hogy sikerült magamat kivájnom a helyzetből és nem kellett hallgatnom tovább az öreg ló bölcselkedéseit. A káosz istene saját kezével verjen meg, ha komolyan gondoltam bármit is abból, amit ezeknek az elpuhult békepáriaknak habogtam. Egyedül azt tudom teljes szívvel állítani, hogy megtalálom a kutat és belekortyolok a vizébe.
Megkönnyebültem, amikor mind távoztak és újra magam lehettem.
Azaz megkönnyebültem volna, ugyanis nem mindegyikük hagyott ott engem, a pudlikornis továbbra is a virágok újraélesztésén - majd teleportálásán - múlkálkodod, amivel csupán annyit ért el, hogy elhatároztam, minden utamba kerülő kórót eltaposok, ezzel megmutatva, hogy engem bizony egy csillámevő szarvas selyemhernyó nem fog megállítani.
Minden bosszússágom elszált, amikor az unikornis lemerevedett és félelemmel telve lemerevedett. Kedvem lett volna széles mosolyra húzni számat boldogságomban, ám ezt most mellőztem, mert ez ronthatná az összhatást.
Mivel sietős volt a dolgom egy egyszerű formulával próbálkoztam, lassú magabiztos léptekkel felésétáltam, megvillantva szemem vörhenyes fényét, majd amikor közvetlen közelébe értem a övének koccintottam szarvaimat. Miután rákoppintottam egyet egyszerűen tovább áltam és magamban szinte kacagtam.
/Raes el/ |
 ~ Fekete és fehér. Sajnos vannak olyan lovak, akik arra törekednek, hogy minél feketébbek legyenek. ~ A példák, amiket vett, fájdalmasan ismerősek voltak számomra. Mindkettő a Forsantéhoz volt köthető, az egyik túlkapás, a másik téves remény… ~ Vajon, hány rossz döntés lesz még? Igaza van. Hülyeség egy fájdalom mentes és “fehér” világról” álmodozni. Ez egy csodaszép, ám reménytelen álom. ~ Gondolataim visszakanyarodtak a lovakhoz. A nem Katopyris tag pegazus és az Alios mén távozni készültek és nem sokkal később már ott sem voltak. Én visszasétáltam a regenerált virágaimhoz, amikből még mindig áradt a mágia. Óvatosan lehajoltam és -úgy, ahogy Nova tanította- hozzáérintettem a szarvam a virágokhoz, ezzel elküldve őket, oda ahol gyűjtögettük őket. Amikor végeztem, nagyon elégedett voltam magammal, ám amikor körülnéztem, akkor már kevésbé. Most döbbentem csak rá, kettesben maradtam Raesallal, ráadásul kétszer ~ vagy háromszor ~ bele is kötöttem. ~ Mégis melyik mén hagyná ezt annyiban? ~ Lemeredve álltam egyhelyben, a félelemtől mozdulni sem tudtam. |
| ZEPHÜROS: Elcsendesedtek a viták. Hlín békét teremtett köztünk, indult is útjára. Nekem nem volt mondanivalóm, a horizontot pásztáztam szemeimmel. Biccentettem Raesalnak és az unikornisnak, majd fellebbentettem köpenyem. A Katopyris területek irányában fordultam, pár szárnycsapással felszökkentem a magasba. A fekete mén sötét alakja sokáig kirajzolódott a fű közül.
(Zeph el) |
 Sheylah is hozzáfőzött némi mondanivalót a témához. Különböző múltú lovak, különböző neveltetéssel, különbözően látják a világot. Felsóhajtottam.
- Kicsit mindenkinek igaza van. A világ nem csak fekete vagy fehér, nem lehet kettébontani a dolgokat csak jóra és rosszra. Helyesen cselekszik-e egy varázsló ló, ha csikókorában megtámadják, ő pedig akaratosság nélkül, de az életét veszi a támadójának? Helyes dolog-e egy ménesvezér esetében szemet húnyni egy fiatal ló kegyetlenkedéseinke, mert úgy gondolja, lehet még rajta segíteni és mindent megpróbál a ménes, de végül kudarcba fulladnak a próbálkozások és a fiatal ló maitt szenvednek mások? Honnan tudhatnánk, hogy mi a jó, ha nem történik rossz? Létezne-e egyáltalán az egyik a másik nélkül? Sötétség a fény nélkül? És megtalálható-e a fény a sötétben? - megráztam a sörényemet és ránztem Raesalra - Keresd csak a Kutat. Talán utat mutatsz nekünk is a küldetésed által.
Elnéztem a távolba. Sokat időztem itt és szerettem volna meglátogatni a ménesem és a szüleim nyughelyét is fel akartam keresni. Zephürosz felé fordultam.
- Ha brmi kérdées lenne a jövőben vagy csak bizonytalan vagy.... ekress fel bátran. Hátha tudok majd segtíeni - mosolyogtam rá. Ha valóban látnoki képességei lesznek, szeretném nyomon követni az életeét, amíg részese vagyok ennek a világnak.
- Engedelmetekkel távoznék. Ki akarom élvezni, hogyo tthon lehetek. - hajtottam fejet köszönésképpen és elügettem a ménes lakhelye felé. |
Az Alios tag és Raesal elkezdtek vitatkozni, ami nem zavart volna, csakhogy épp a fejem fölött dobálták át egymásnak a szavakat, én pedig nem akartam egy olyan vita középpontjában állni, amelyben nem veszek részt. Ezt leszámítva rendkívül épületes és érdekes volt. Látszott, hogy teljesen ellentétesen vélekednek nagyjából mindenről. Mondjuk mostmár legalább azt tudtam, miért nevezte agytúrkásznak Raesal a mént.
- Egyikőtöknek sincs igaza! Lehet állandóan a múltban élni és elveszni az emlékek között, nulla tervvel és céllal, viszont lehet előre is nézni! Mitől lesz neked jobb ha iszol a kútból? Egyáltalán, mit akarsz elérni? Mik a céljaid? Gyilkolni? Ölni? Felszabadítani a lovakat az élet béklyójából? - A hangom súlyos volt a gúnytól. Reméltem vette az adást. ~ Egy tettnek lehet több nevet adni, de a jelentése attól még ugyanaz marad. ~ - Vagy hatalmat? - ~ Mindkét értelemben. ~ - Esetleg elpusztítani egész Seminaryát? Nem tudjuk kivagy, miért vagy és miért élsz. De ha annyira nagyon okos és megfontolt vagy, magyarázd el nekünk! Győzz meg minket, hogy innod kell a kútból! Ha erre sem vagy képes akkor mondj le a nevetséges “célodról”. - Egyre mérgesebb lettem. - És szerinted mivel kell majd fizetned? - Az oldalamra, a sérülésre böktem. - Nézd ez az én kíváncsiságom. Gyenge vagyok és szánalmas. Csak egy unikornis vagyok, némi mágiával. De nem rohanok önként a vesztembe - Raesalra pillantottam - legalábbis általában. Nem tudom pontosan mit kér a kút, de az biztos, hogy az erőéért kért ár olyan hatalmas, amellyet értelmes ló nem kívánná megfizetni. - ~ A kút lehet egy próbatétel is. A szellemek próbatétele, amellyel a lovak lelkét vizsgálják. ~ |
| ZEPHÜROS: Igazi szócsata zajlott le Hlín és Raesal között. Én és az unikornis igen háttérbe kerültünk, csak kapkodtam a fejem a két ló között. Annyira kiegyenlített volt a párbeszéd, mindketten hibátlan érvekkel "küzdöttek". Egyszer csak elcsitult a vihar, mindkettőjüket leuralta a csend. Kihasználtam az alkalmat. Előléptem a magas fűben. - Hasonlóképpen vélekedem. Mindkettőtök szemszögében. - lassan odasétáltam beszéd közben Hlín mellé - A Kút köztudottan Örökkévalóvá tesz mindenkit aki iszik belőle. De ártó ereje is van: törött csontok, csonkítás, elborult elme...őrültség. Aki fizikailag halhatatlan, lelkileg a természet rendjén halott. Nem sebezhetetlen, csak megmenekül a végkimerüléstől. Ám ezt a legtöbb ló nem így tudja. - újabb pár lépést tettem a fekete mén felé - Majdnem minden fiatal lónak legendák adták tova az eseményeket, csak a legidősebb réteg tudja a valóságot. Sok ló csalódott különféle módon a sors szerencséjében, szinte mindannyiunknak voltak harcaink. Olyan harcaink, amiket egyedül vívunk meg, vagy régen történtek. Nekem sem volt leányálom életem kezdete. Lehet hogy a történetünk viharosan kezdődött, de a folytatás, a történet vége még messze van. Az üres lapokat bármivel be lehet tölteni. Eldönthetjük, hogy gyorsan zárjuk le a történetet, vagy tovább írjuk. Igaz, lehet hogy a halál elszakíthatja a lapokat, de amit egyszer leírtunk, az megváltoztathatatlan marad. Ha az összes ló megírt történetét egyszer egy nagy könyvbe összegyűjtenénk, az lenne a világ legvastagabb és legizgalmasabb olvasmánya. - nem akartam több veszekedést vagy vitát összegyűjteni magam körül. Úgy döntöttem, hamarosan odébbállok. Beszédem van még Mai'nannal, vissza kell majd mennem. |
Viszonoztam a gesztust, amit felém tett; előre léptem.
- Pontosan; akkor elkárhozom. Ha pedig nem iszok, folytatom az életet.
Nem tudtam mit mondhatnék azon kívül, amit ő is mondott. Igazat beszélt. |
Ez volt az a pont, amikor előrébb léptem, jobb mellső patámmal erősen a földre súlytva.
- Ha iszol a Kútból, akkor már nem lesz életed, amit folytathatnál.
Hangom határozottan csengett. Ha Raesal iszi ka vízből így vagy úgy az élete véget ér. Ha túléli az átváltozást, akkor elkárhozik. Ha persze, egyáltalán élve eljut a Kútig.... |
- Talán igazad van - meggyőződéssel néztem a szemébe. - De ezt csak akkor tudhatom ha magam látom. Ahogy mondtad, a múltam alakítja a sorsomat. Ha kárhozásra vagyok ítélve, iszok, és elkárhozom, ha nem vagyok, hát folytatom az életem.
Szememet végigfuttattam az alföld végtelen rónáján azon tűnődve, miért szeretik ennyien ezt a kárhozott földet. |
- Nem tapasztaltam a legrosszabbat. Én csak a jövőt, a jelent és a múltat látom. - vontam vállat. Ha most elő akarja nekem adni a sérült lelkű "én mindent tudok!" lovat, akkor rossz lónál próbálkozik - Nem várhatod el tőlem, hogy minden erőfeszítés nélkül hagyjam, hogy a Kút keresésére indulj és kockáztassam azt, hogy megtalálod és esetleg iszol is a vizéből. A háború szélén táncol a világunk, és te egy újabb apró súly lennél, ami a pusztulás felé taszítja Seminarya lovait. Nem az a dolgom, hogy mindezt tétlenül nézzem. A Kút nem változtat a sorsod elemin, csupán aláírja a végzeted. Nem te vagy az egyetlen, aki azt hiszi, hogy bármit is nyerhet a viztől. De remélem sejted, hogyha ezen az úton haladsztovább, akkor ellentétes erőkkel fogsz találkozni. A lelkek nem szeretik, ha ki akarják őket oltani... még a tiéd sem. |
- Ugyan, dehogy hiszem. De mond, te azt hiszed, tapasztaltad már a legrosszabbat? Vagy tudod mit? Menjünk lejebb a mércén. Érezted már saját károdon azt, amit én? - végigtekintettem makulátlan külsején... A makulátlanság.. . Ez csak engem támasztott alá
- Nem érted. Nem a sorsomat akarom megváltoztatni, csak változtatni akarok rajta. - felhorkantottam. -Te is olyan vagy, mint mindenki más. Próbálsz meggyőzni, hogy ne tegyem, még akkor is, ha nyiltan nem jelented ki. |
- Azt hiszed, hogy amit tapasztaltál az a legrosszabb, ami történhet? Nem kell ahhoz jósnak lenni, hogy a ló tudja, mi simított végig a lelkeden. A halál sehol sincs a kúthoz képest. - láttam a dac csillogását a vörös szemekben - Nem tarthatlak másnak, mint bolondnak, ha komolyan azt hiszed, hogy változtathatsz a sorsodon. Egyes elemein talán. De a fő csapásirányról letérni lehetetlen. A múltadon nem változtathatsz és az határozza meg, merre tartasz a jövőben. |
Olyan hangosan horkantottam fel, hogy azon magam is meglepődtem, de nem vált cinikussá, sokkal inkább megadta azt a zöngét, amit akartam neki.
- Sosem láttam nyarat, mert eltűnt a tél árnyékában - a gúnymosoly pillanatok alatt felkúszott arcomra, de valamennyire mégis keserű volt. - Ugyan, hogy ne tudnám? Láttam már ahogy foszlott a bőr, hallottam, ahogy halálért könyörögnek. Tudom mi az ára. - aztán egy nagy levegő kíséretében folytattam, próbálva minden hisztérikus hangnemet mellőzni, így csupán keserűen elnevettem magam. - Nézz rám, és úgy mond azt, hogy rosszabb lesz. Nézz a szemembe és úgy mond, hogy nem láttam még igazán rosszat.
Te sem tudsz mindent a világról, öreg, én pedig egy rejtély vagyok számodra. Nem tudod ki vagyok, nem tudod miért vagyok, miért élek. Valamiért túléltem a halált, valamiért itt vagyok, és tennem kell valamit. - körbefuttattam tekintetemet a megjelenteken szemem főleg az unikornison akadt meg, amikor folytattam. - Csakhogy, a világ nem egy dajkamese, így a tettek nem mindig a hősök közt születnek. - visszanéztem az öreg lóra - Tudom, bolondnak és tudatlannak tartasz, meggondolatlannak. De csupán ezek a dolgok nem szerepelnek a rossztulajdonságaim között.
Nem kell tudnom a sorsomat, egyszer úgyis utolér, sőt, még változtathatok is rajta. |
Három - négy légvételnyi szünetet tartottam. Egyelrőe senki sem törte meg a csendet. Újra a sötét ménre emeltem a tekintetemet és hozzátettem:
- Hogyha tudni szeretnéd, sikerrel jársz-e, belenézhetek a jövődbe, és elárulhatom, a Sors milyen utat szán neked. |
Raesal válasza indulatos volt és arról árulkodott, hogy a szavak gazdája nem tud smemit. Ezzel a kirohanásával elárulta azt is, mennyire keveset tud a világról, bármi szerepljen is a múltjában. Habár a kimondott szavak engem is felzaklattak, de nem engedhettem, hogy az indualtaim eluralkodjanak rajtam. Nagy levegőt vettem és hosszan fújtam ki az orrlukaimon keresztül.
- Kútkalandor? - szinte felnevettem, ahogy marú gúnnyal ismételtem meg az elnevezést - Biztosan vonzó az örök élet és feleresődő mágiahasználat. - prüszköltem egyet - Mond csak Raesal, hány nyarat láttál te már? Négyet? Ötöt? Nem vagy több, mint egy ostoba, naív csikó, aki tündérmeséket kerget. Mindennek ára van fiatal barátom és a Kút szintem egfizetethetetlen árat követel. Fogalmad sincs arról, hogy mit jelent az a szó, hogy Örökvaló. Fogalmad sincs arról, hogy mit jelent az, hogyha iszol a Kút vizéből. - A legtöbb lónak nem volt. Nem véletlen volt a legtöbb Örökvaló félőrült vagy őrült. Bizony súlyos árat kell fizetni a hatalomért. Leszakadó testrészek, kettéhasadt lelkek, magány, száműzetés, halál a meghalás képessége nélkül. Én láttam mindezt. Álmodtam róluk. Néha éreztem a fájdalmukat, ahogy a Lyacon éjszakájába nyerítik azt véresre tépett hangszálaikkal.
- Eltéríteni a szándékodtól? Eszemben sincs. Az egyetlen kérdés az, hogy hajlandó vagy-e a Kútnak kifizetni a vámot mindazért cserébe, amit el akarsz venni tőle. - súgtam mély hangon. |
Megnyugvásomra az Alios tag, vagy nem tudott semmit, vagy csak nem akarta beavatni Raesalt -nekem mindkettő tökéletesen megfelelt-. Nem tűnt olyan lónak, aki inna a kútból, sőt, jelenléte kellemes volt és nyugtató. ~ Furcsa, hogy még a kút kérdésben is bízom benne. ~
A pegazus is rájött, hogy hazudik és ezt világosan a tudtunkra adta, melynek kevéssé örültem, tekintve azt az apró tényt, amely szerint Raesal már most sem volt túl jó kedvében.
Raesal válaszára azonban még levegőt is elfelejtettem venni. Nem tagadom, néha napján bennem is felmerült, hogy a kút előkerülhet megint, ám én soha, de soha nem keresném, a vizéből pedig még annyira sem innék. ~ “Kútkalandor” lenne? Még nem hallottam ezt a szót, de sejtem mit jelenthet. De ha Örökkévaló lesz... ~ lepörgött előttem életem filmje és a végén arra jutottam, hogy én inkább élni szeretnék még.
- Én, mint unikornis ezt nem hagyhatom! - Kihúztam magam és igyekeztem nagyon fenyegetően nézni, amit uhm, inkább hagyjunk. Természetesen fel sem merült bennem, hogy megtámadja, de legalább valami fenyegető hatást keltsünk. ~ Bár szerintem inkább kiröhög. Mondjuk most talán jól jöhetnek az oldalamon lévő sérülések. ~ Azok legalább harciasságot kölcsönözhetnek nekem, nem úgy mint az arckifejezésem. |
A szarvas pegazusnak érzéke volt ahhoz, hogyan hozzonk ki sodromból. Nem elég, hogy a másik "jós" ló is elvesztette nyájas modorát, és kijelentette, dajkameséket üldözöm, és az sem elég, hogy ott volt az a világszépítő kertész unikornis, de... ez a pegazus fattyú oroszlán lelkületűnek nevezett.
- Igazán csodálatos, mondhatni szemkápráztató, hogy egy ilyen becsületlovag társaságba botlottam. - fennhangon, leplezetlen cinizmussal beszéltem - Nem csodálom, hogy ti se tudtok semmit, arról, hogy mi folyik körülöttetek. - Az indulatok felülkerekedtek rajtam, kénytelen voltam fogaim közt szúrni a szavakat. - Aki azt hiszi, hogy a kút nem tűnik fel újra, az nem lát tovább a szeménél. Ami megtörténhet, az megtörténik. - Kioktatni egy egomániás pegazust, egy idulatos pudlikornist és egy idős, tapasztalt lovat... ez az élet értelme. - Mivel agyturkászi környezetben még a békés megoldás sem müködik, tessék csak; íme itt áll elöttetek egy újabb "kútkalanador"! - nem bírtam megálni egy vérfagyasztó, gúnyos mosolyt. - Most mit fogtok tenni gonosz lelkem megtérítésére? Elégettek máglyán, vagy ostoba szavakkal rá próbáltok venni, hogy ne ígyak az öröklét vizéből?
|
| ZEPHÜROS: Még mindig szűk szemmel vizslattam Raesalt. Mikor előadta saját meséjét, jóízűt kacagtam. -Haha, milyen oroszlánszívű lelkület itt valaki. Ilyet még hosszas vándorútjaim során sem tapasztaltam...egy ló, aki azért keresi a kutat hogy megvédjen másokat... - itt merengő tekintettel pillantottam a messzeségek irányába, majd komoly képpel szegeztem vissza tekintetem rá - ...én meg Kathach vagyok személyesen. Na jó, nem készülünk humoristának, a szemünkbe hazudj ilyen bátran, ne a vakvilágba... - általában én nem vagyok ilyen szúrós sündisznó, de volt egy sanda gyanúm arról, hogy ő sem lóg ki az örök életre vágyók sorából. Ekkor az unikornis kanca megpróbálta harciasabbra váltani a hangulatot, elszabadította kicsit a mágiáját. Ügyes húzás, bár nem hiszem hogy Raesal megijedt volna... |
Raesal szűkszavúan, érzelmentesen válaszolt a kérdésemre. Elég ködösek voltak a szavai. Nem bíztam benne. Mellesleg, fogalmam se volt, hogy merre van a Kút, ha egyáltalán van valahol. A feketze mén is így volt vele, sőt szerintem nem volt élő ló egész Semynariában, aki ismerte volna a Kút hollétét. Elmosolyodtam; nicns mitől tartanom. Ha igaz is a mén mesélje, akkor az, akit meg akar menteni a Kút vizétől sem tudja, hogym erre keresse és jól is van ez így. Legalább is egyelőre.... egyelőre senki nem tudja, hogym erre keresse av arázserejű víz forrását. De sötét felhők mozgolódnak az égen és éreztem mrá a vihar szagát a levegőben. Vér.... a vér fémes szaga is terjengett, kiontott véré, de nem csak a szó szoros értelmében kelletté rtelmeznem ezt a jelet. Hanem a vér, mint a földet áthálózó gyökerek, vér, ami családtagokat köt össze.... Nem kell sok idő, hogy az első Kútkereső szövetségek megalakuljanak és van tippem rá, hogy kik lesznek az első tagok között.
Enyhén megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek ébren alvó állapotomból. A lehető legjobbkor suttognak a fülembe a szellemek....
- Senki se tudja, merre van a Kút. Mint ismeretes lesüllyedt a föld alá és azóta sem bukkant fel, de ezt biztosan te is jól tudod. A barátod kísérteteket üldöz csupán. |
Hát igen… nem véletlenül voltak kétségeim, de úgy tűnt nem fog megtámadni. ~ A kutat keresi. ~ Hihetetlenül rossz érzés kerített hatalmába. Biztos voltam benne, hogy hazudik, mint a vízfolyás. ~ Nem hagyhatom, hogy az Alios tag bármit is eláruljon neki! ~ Elkeseredten pillantottam a ménre, csak remélni tudtam, megérti az “üzenetemet”. Ebből a Raesalból sötétséget éreztem áramlani, amelytől nem tudtam szabadulni. Valami nagyon, de nagyon nem volt oké vele kapcsolatban. Ez pedig arra késztetett, alkalmazzam a mágiám, ellensúlyozzam a sötétséget. Lesandítottam a virágokra, és cselekedtem. A virágok köré erős ágak fonódtak, bástyaként védve őket. Maguk a virágok pedig az ég felé törtek. Mire végeztem, már nem is hasonlítottak régi valójukra, viszont nagy mennyiségű mágiát sugároztak. Tiszta és jó mágiát. “Harciasan” pillantottam Raesalra. Hmm… hát nagyjából annyira lehetett harcias, mint egy alvó mormota, dehát nem gyakoroltam eleget. ~ Amúgy de jó, hogy Seminarya legkopárabb területének közepén összedobtam egy ilyet… azért időnként gondolkozhatnék mielőtt cselekszem! No mindegy mostmár, és igazán szép lett ~ csodáltam meg a művemet. |
[51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
