|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.23. 22:17 - |
* Szigorúan zárt (de tényleg:) ) * |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Ez a nap is unalmasnak bizonyult számomra, mivel minden ló a gyűlésen cseverészik csupa butaságról. Időpazarlás. Nem tudom miért félnek pár halhatatlan lótól, akik olyan idióták mint egy kavics. Még nem hozott össze a sors eggyel sem, de már tudom hogy akkor mire számítsak.
~Ahj Seele..olyan hánya vetett ez az egész..keressünk társaságot. Ahol érezni lehet a levegőben az izgatottságot!~szólalt meg a fejemben a hangocska. Szó nélkül vigyorra húzódott a szám, mivel Primal újabban jó ötletettel állt elő. Épp a Nizza-síkság közepén álldogáltam és vártam hátha lesz valami, ám sokminden nem történt azon kívül hogy pár őr meglátott, aztán kergetni kezdett. ~Mit ne mondjak vicces volt látni ahogy megpróbálnak elkapni.~Komfortosan elindultam a Katopirys terület felé, mert ott mindig van valami ami felkelti a ló figyelmét. Vagy civakodó pagazusok, esetleg pletykás vándorok. Kiválló hely egy olyan kanca számára mint én. Nemokára elém magasodott a Hitoma-heység ami mindig gyönyörűség volt szemeimnek. Kivéve ez ott élő lovakat..Fülemet hirtelen megcsapta a víz csobogásának kellemes hangja. Éreztem hogy szám már száraz, ezért elindultam a hang felé. Ahogy kiértem a füves területről megpillantottam három lovat.
~Két pegazus és egy unikornis..hm, vajon mire készülnek?~pillantottam a két idegen lóra, akiknek az orruk össze volt nyomva. Önkéntlenül felkuncogtam ezen, mert láttam hogy másik mén nem igazán örül ennek. Kecsesen ügetésbe fogtam, farkamat pedig százlóként lobogtattam a szélben. ~Vigyázz Seele, nem tudhatjuk hogy milyenek, csak szép nyugodtan és természetesen.~ahogy odaértem a vízforráshoz, lenyújtottam nyakamat majd egyet-kettőt kortyoltam belőle. Megelégedve felemeltem fejemet mikor végeztem majd halvány mosolyt ejtettem nekik. -Üdv! |
 Úgyvéltem elmondtam azt amit el kellett mondanom, így a mén szavait könnyedén elengedtem a füleim mellett. Válaszul csak megvontam vállaimat jelezve hogy csöppet sem érdekel. Azonban Nungal közénk állt és szétszedett minket, még mielőtt "egymásnak estünk vola". ~Nungal, komolyan ettől kérsz információt? Ugyan, mintha bármit is elmondana a csökönyös fejével!~
Elléptem mellőlük, fejemet pedig a távolba emeltem. Fél szemmel és füllel azért hallgattam őket, kíváncsi voltam mi fog kisülni ebből. Látszott hogy a mén próbálkozik Nungal-nal, de ő sokkal okosabb ennél, nem fogja beadni a derekát neki. ~Vagyis hát remélem.~
-Igen azt nézi csak, épp ezért ilyen elmaradott..-piszkálodtam kicsit halkan. Soha sem szerettem a Laynarvis ménest, azt hiszik hogy ők a mindenség, pedig fele annyit sem érnek, miközben kibeszélik meg Isten tudja még miket mondanak a többi ménesről.
|
Kemon megint csak mondta és mondta.
- A civakodást? - ~ Egyre többen gondolják ezt. Végülis, ez nekem csak jó! Amíg nem jön rá, hogy piszkálom és a határait feszegetem még jól is fogok szórakozni. ~
- Magától is idejött volna. Előbb, vagy utóbb mind körüljárják a szigetet. - ~ Az a kanca azt mondta a mágia hajtja őket. Talán ők is a kutat keresik? Nem ott fog felbukkanni ahol eredetileg volt? Túl sok a kérdés és kevés a válasz. ~
- Te vagy az első pegazus aki ezt mondja. - ~ Mégis milyen pegazus az aki ezt mondja? “Nem érdekel, ha gyávának tartasz”. Sosem fogom megérteni őket. ~
A kanca kettőnk közé állt, azért, hogy szétválasszon minket. Az orrát az enyémhez érintette, amikor viszont elhúzta volna én nyomtam az orrom az övéhez. Nem engedtem el a tekintetem szorításából, eközben pedig azt próbáltam elemezni mit is láthatok benne.
- Nem kéne sokat mozognod. Bár a fájdalmadat elvettem, a szó azon értelmében nem tudok gyógyítani. Különben talán még mindig Forsante tag lennék. - ~ Istenem Shade, hagyd már abba a lelkizést! ~
- Zeth? - Ennél képtelenebb ötletet régen hallottam. ~ Tudhatnád kicsi kanca, hogy Zeth mindig a saját és a ménese érdekeit nézi. ~ Ezt persze nem mondhattam ki hangosan.
- Zeth nem avatja be ménese minden tagját a terveibe. Nincs is rá szükség, mind tudjuk, hogy a mi érdekünkben cselekszik. - Bár a ménestagok nem gyakran beszéltek egymással, a ménesen belül szinte mindig béke honolt. Nem piszkáltuk egymást hülyeségekkel, együtt tudtunk fellépni minden problémával szemben. Mindegyikünknek volt valami a múltjában, ami miatt itt kötött ki, de kevesen akarták megváltoztatni a múltjukat. ~ Jó nekünk a Laynarvisba, jobb ménest keresve sem lehet találni. ~ |
 Csendben néztem, ahogy a két mén lassan ölrem egy egymással. Sehogy se tetszett ez nekem, ezért újból megpróbáltam felállni - hála Shade-nek, aki megszűntette a fájdalmat a vállamban, a mostani próbálkozásom sikerrel is járt. Bicegve bepréseltem magam a két mén között szűk térbe, így a farommal Kesmont toltam enyhén hátrébb az orrom, pedog az unikorniséhoz ért, ahogy a szemébe néztem.
- Legyen elég ennyi a kakaskodásból. Az Örökvaló épp elég probléma volt, nem kell, hogy még mi is tetézzük a problémákat. - Shade felé fordultam - Mit gondolsz, Zeth most, hogy ennyi fenyegetés éri Seminarya földjét, hajlandó lesz átmenetileg békét kötni? - kérdeztem váratlanul. Tudom, hogy már elve "békében élünk", de Zeth állandóan problémát jelentett. És most, hogy Kathach egyedül készül kiruccani hozzájuk.... Bele se mertem gondolni, hogy mi lenne akkor, ha ebben a gondterhes időben kellenne megküzdenie a pegazusoknak egy új ménesvezér választással... az szinte a biztos vesztünket jelenteni. Talán nem akarjuk bevallani, de azzal, hogy Kathach ezt a döntést meghozta és veszélyezteti a saját testi épségét, igencsak a szakadék szélére vezeti a Katopyrist. Talán még ő sem realizálta ezt, de ha elveszítjük őt és a teljes fejetlenség kellős közepén kell az Örökvalókkal szembenéznünk... |
~Remek. Megint egy ripacskodó mén. Mint mindig, ez a helyzet is verekedést kér maga után, csak az a baj hogy én ennél inteligensebb vagyok..~
-Először is..nem én kezdtem el a civakodást, szóval gondolhatod hogy visszaszólok, amúgy is pegazus vagyok nem? Mit vársz tőlem.-emeltem ki a pegazus szót erőteljesen, noha ezt nehezen is akartam belátni, de muszáj volt hogy nyomatékosítsam a helyzetet. Se erőm és se kedvem sem volt leállni verekedni, csak azért mert nagyra tartja magát. -Amúgy is, nem kértük a segítségedet, és a másik hogy te vezetedd ide, szóval nem kellett volna a segítséged, ha nem jössz hozzánk.-válaszoltam nyugodtan ledarálva az egészet. -Nungal-nak meg pihennie kell, nem hiszem hogy szüksége van két egymást mészárló lóra.-vontam össze szemöldökeimet, jelezve hogy nemkérek belőle. -Nem érdekel ha ezek után gyávának tartasz, ez lesz a legkisebb gondom az életemben. |
Visszamosolyogtam Nungalra, szinte önkéntelenül.
- Nem hiszem, hogy tanult volna. Ők nem olyanok. - A tapasztalat szólt belőlem. Már jó pár Örökkévalóval találkoztam és beszéltem, volt olyan akivel többször is. Ezt az időt általában az indáim fogságában töltötték, kevesen, egészen pontosan ketten voltak, akiket nem kellett a saját biztonságom megóvásának érdekében megkötnöm. Ők viszont értelmesnek és veszélytelennek tűntek. ~ A sors fintora? ~
- Mintha két csoportra osztódnának. Vannak a normálisak… meg az ilyenek. - Böktem arra, amerre a lovat sejteni véltem. Kesmon persze nem élte volna túl, ha nem köt belém. Büszkeségem nem engedte, hogy csak úgy elengedjem a fülem mellett a burkolt sértést.
- Ha nem lennék itt, most jól összeverve feküdnél te is valahol a fűben, sőt az állapotából ítélve még abban is kételekdem, hogy életben lennétek. Kár lenne ezért a bájos kancáért. A segítséghez pedig szöveg is jár. - Szembe fordultam vele, a hangomban kihívás bujkált. ~ Nehogy már itt tegye magát a kanca előtt, ez nekem is megy! Szívesen összemérem vele az erőm, ha szeretné. Küzdjünk meg érte, ha annyira nagy legény vagy! ~ Ezt üzente a tekintetem. ~ Ha gondolod kimondom hangosan is. ~ |
~Na nézzenek oda, egy Laynarvis ménestag kér bocsánatot egy Katopirys-től. És még jópizik is vele.~
-Törődj inkább a magad dolgával, senki sem kérte a véleményedet.-vágtam rá kijelentésére semmitmondó hagnemben. -Ajánlom is..-folytattam halkan. Kezdett ebből az egészből elegem lenni, leszívesebben elhúztam volna a csíkot, ha Nungal nem lenne itt. Már így is épp elég bajom van, de még egy Laynarvisbeli lóval is kell találkoznom. ~És még én vagyok magamtól elszállva.~gondolataimat félretéve tekintetemet a leejtőre tereltem. -Remélem is.-válaszoltam Nungal kijelentésére. |
Light, bocsánatot kért, nekem pedig.... megesett rajta a szívem? Elvégre erőfeszítéseket tett az egészségem érdekében, am últját pedig nem ismertem, ki tudja, mire emlékezett az előző percekben. Ígyhát megbocsátottam neki - pedig normális helyzetben nem vagyok ilyen előzékeny a nem pegazusnak született lovakkal és főleg nem Zeth ménesének bármely tagjával.
- Bocsánatkérés elfogadva - nem hiszem el, még egy halvány mosolyra is futotta! Még két mondat és örök hűséget fogadok neki? Az lenne már csak az idilli, ha Kesmon és Light vértestvériségéet fogadnának - Furcsa ez a nap - motyogtam magam elé. Elvégre nézzenek ránk az istenek, itt állunk pegazusföldön, egy Laynarvis taggal cseveszérve, sőt, hálálkodunk is neki! Kathach elsüllyedbe szégyenében ha látná ezt. Anyám meg totálisan kiborulna és szerintem még a létezésemet is letagadná, annyira "nem viselkedem pegazusosan" és "szégyent hozok a fajtámra". És valószínűleg a vezérem is ezt gondolná... de ma nem volt se energiám, se kedvem hozni a pegazusok szokásos formáját, sőt.... ha igazak Hlín szavai, új, fenyegető, külső ellenséggel nézünk szembe és gyakorlnunk kell az összefogást. Mielőtt túl késő lenne.
- Talán tanult a leckéből és elment - utaltam az agancsos ménre, aki még mindig nem bukkant fel. |
Nungal szavai téptek ki ebből az állapotból. Dühösnek tűnt. Megráztam a fejem.
- Bocsáss meg, csak egy rossz emlék. - ~ Hogy mondhattam ezt? ~ Ennél nagyobb hülyeség nem is hagyhatta el volna a számat. ~ Mégis, hogyan oszthatok meg ezzel, sőt bármelyik pegazussal, egy ennyire személyes dolgot!? Gyengülsz Light, régebben sosem tettél volna ilyet! ~ Bár most már mindegy volt ezen “bánkódni”. Az Örökkévaló után néztem. ~ Fel fog tűnni, ha visszajön. Főleg a lovagodnak. ~ Magamban költőien felkacagtam, de kívülről gúnyos vigyornak látszott.
- Nagyon védelmezed. Mintha az apja lennél. Tudod mit? A szavamat adom, hogy nem fogom bántani, soha. - Hangomban gúny bujkált, igencsak drámaira sikerült ez a kijelentés. ~ Amúgy sem támadnék rá gyenge és védtelen kancákra. ~ Bár ebben a kancában valami megfogott, szóval valószínűleg akkor sem ugrom neki ha provokál. Nem volt elszállva magától és ez tetszett benne. ~ Nem úgy mint a többi idétlen pegazus. Nem tudom, hogy nem rogynak össze a hatalmas egójuk súlya alatt. Ez a mén is úgy rohangál itt össze-vissza, mintha elment volna a józan esze. ~ |
Miután jól szemügyre vettem a rejtélyes lovat dühösen pillantottam az unikornisra. Láttam hogy az indák kezdenek az idegen lovon gyengülni, aki ennek hatására ki akarta használni az alkalmat, de eléggé elszámolta magát. Saját lábában elesett és egyenest elkezdett gurulni a leejtőn. Először megijedtem hisz kitudja mire képes egy örjöngő Örökkévaló, egyrészt halkan felnevettm ~Ezektől félünk?~kuncogtam szagattottan. Ám arcomról a mosoly hamar lefagyott mikor Nungal mellett a mén szintén megkergült. Először nem tudtam minek vélljem ezt, sőt majdnem neki is mentem mert azt hittem Nungal-nak fog támadni. Gyorsan hozzájuk ügettem, majd megálltam a mén előtt. Igen kiszámíthatatlan tűnt, így nem kockáztattam nehogy Nungal újra megsérüljön. -Nos, köszönjük a segítségedet, de jobb lenne ha egy kicsit visszavennél.-hangom egyáltalán nem volt fenyegető, egyáltalán nem sértésnek szántam, csak azt akartam elérni vele hogy térjen vissza a földre. |
Shade-del történt valami, emrt elég hevesen reagált, az Örökvaló elszabadult aztán pedig kaptam egy haragos pillantást is az unikornistól, amit nem tudtam hova rakni.
- Mi van? - vakkantottam felé. Előbb segít aztán meg úgy mered rám, mintha meg akarna ölni? Mi a fene történik itt? - Inkább az Örökvalóval törődj! - tettem hozzá. Még nem láttuk a félagancsút, de szinte biztos voltam benne, hogyn em hagy itt minket, főleg, ah eddig követte Moonlight-ot. Kesmonra pillantottam. |
Furcsa volt egy pegazust hálálkodni hallani. Soha még csak meg sem fordult a fejembe, hogy ilyesmire is képesek lehetnek. ~ Talán néha érdemes félretenni az előítéleteket. ~ Bár valószínűtlen, hogy ők ezt megtették velem kapcsolatban. ~ Ne már, ugye nem barátkozni akarsz velük? ~
Kesmon elkezdett körözni a ló körül, aki emiatt idegesen mocorogni kezdett az indáim fogságában. Megkísérelt felágaskodni, de valószínűleg elszámította magát, ugyanis a saját lábában botlott meg, ennek következtében pedig megindult lefelé a lejtőn. Életemben nem láttam még lovat gurulni, meglepetésemre az indák elengedték és visszacsúsztak hozzám, majd visszafonódtak az eredeti helyükre. Gyakran önállósították magukat. ~ Mint akkor. ~ Dühödten talpra ugrottam és felágaskodtam, miközben visszapörgettem azt az emléket. Az indák erőteljesen megszorították a sörényem csak miután pár szál kihullott jöttem rá, mit is csinálok voltaképp. Óvatosan oldalra pillantottam és meglepődve tapasztaltam, a kancát nem bántotta a “kötés”. ~ Hogy lehet ez? ~ Nem tetszett ez nekem. Az ilyen hangulat ingadozásoknál mindig az összes körülöttem lévő inda reagált, sosem volt kivétel. ~ A kanca miatt talán? ~
- Nem hiszem, hogy őrzött volna bármit is. Semmivel sem volt ott több mágia, mint az erdő többi részében. - Hangomban még érezni lehetett a dühöt. Lenéztem Nungalra, pont a szemébe fúrva a pillantásom. A tekintetem még mindig izzott a méregtől, ezzel gyakran hoztam más lovakra a szívbajt. Egyszerre volt végtelenül gonosz és kegyetlen, valamint egy kicsit őrült. Legalábbis az anyám szerint. |
Tudtam ha estleg küzdelemre kerülne a sor, alámaradnék az unikornissal szemben, hisz az indáival ölni képes egyetlen gondolattal. A harci képzetségem sem volt a legmagasabb szinten, ettől függetlenül nem becsülöm alá magamat. Mikor közelíteni kezdett felénk, először fenyegetésnek hittem, de mikor Nungal-nak segített bekötözni a sebeit, és még gyógynövényt is hozott, kellemesen meglepődtem ~Talán van szive, még ha nem is mutatja~ Tekintetem azonban az Örökkévalón tapadt. Hihetetlenül nézett ki, és pont úgy festett ahogy Nungal leírta. Annyi kérdésem lenne hozzá, de a viselkedése alapján nem tudnánk belőle kihúzni semmit sem. Tettem felé pár lépést, persze óvatosan és megfontoltan. Nem akartam hirtelen mozzanatot tenni, nehogy kihívásnak vegye a közeledésemet. Lassan kőrözni kezdtem körülötte, körübelül öt méteres távolságban. ~Válaszolni nem fogsz, de akkor miért követsz minket?~kíváncsi voltam arra hogy belelát-e a fejembe. Lehet hogy beszélni sem tud, emiatt valami rejtett képessége van. Tekintetemet teljesen beléfúrtam, olyan érzés lehetett számára, mintha átlátnék rajta.
|
Meglepetten pillantottam az unikornisra. Nem hittem volna, hogy egy Laynarvis tag bárkin is segítene. A vállam még mindig dagadt volt, de legalább már nem fájt és al ábam is bekötötte. Ezek után már kevésbé gyanakvóan álltam a gyökérdarabhoz, amit elém tolt, hogy egyem meg. Végül is, ha megmérgezne, akkor Kesmonnak kell számolnia. Előrehajoltam és megszagoltam a növényt előttem. Fűszeres illata volt, egyáltalán nem volt rossz, így végül a szába vettem és elrágtam. Kicsit földes volt és erőteljes ízű és csípett is, de nem volt vészes, legyűrtem.
- Köszönöm a segítséged - mondtam végül. Laynarvis vagy sem, nem lett volna szép tőlem, ha nem fejezem ki a hálámat. Ránéztem az Örökkévalóra - Vele mit csináljunk? |
Majdnem felnevettem, amikor a Kesmon nevű mén megpróbálta fenyegetni az Örökkévalót. A dolog hatott is, támadásra sarkalta a lovat. ~ Éljen, így leszel öngyilkos! Ehhh… ~ Az indák a ráfonódtak. Nem akartam megszorítani, csak mozgásképtelenné tenni. Hamar rájött, hogy a “börtönömből” nem szabaul egyhamar, így befejezte a próbálkozást. Hideg nyugalommal néztem a pegazusokra. ~ Ezt veletek is simán megtudom csinálni. ~ Megkockáztattam, hogy a kanca rosszabb állapotban volt, mint eddig. ~ Segítenem kéne rajta. Láttam nem messze gyömbért! ~ Rögvest elindultam megkeresni az említett növényt. Amikor megtaláltam elkezdtem kiásni, majd egy kis mágiával kivarázsoltam. Odavittem a kancának.
- Edd meg. - Alaposan szemügyre vettem a sérüléseit. Óvatosan lejjebb hajtottam a fejem és a sérült vállához illesztettem a szarvam. Éreztem, ahogy a társa bizalmatlan tekintete az oldalamba fúródik. Gyógyítani nem tudtam, az sosem ment rendesen, így csak egyetlen dolgot tehettem. Elvettem a fájdalmát. Arcomon rándulás futott végig, hiszen a fájdalma rajtam is végigsöpört. Az egyetlen része, amit el tudtam látni, az a lába volt. Egy kicsi és vékony indával bekötöztem neki a sebet, ami így már nem vérzett. ~ Bár gondolom nem ez volt a legnagyobb problémája. ~ Fáradtan rogytam le mellé. ~ Azt hiszem nem árt egy kicsit pihennem. Nincs nekem annyi mágiám, hogy megváltsam vele a világot. ~ |
Ahogy a ló közelíteni kezdett felénk sunyin lelapítottam fejemetet, majd figyelmeztetésképp prüszköltem egyet. -Ha közelebb jössz..-szűrtem fogaim közt a szavakat, egyenest az idegen szemeibe néztem közben. -Szépen kérni nem fogunk, ha már amúgy is idevzetted.-folytattam tovább, de tekintetemet most az unkikornisra tereltem. noha már így is elmondta hogy nem ő volt, valahogy nem hittem neki. -Nehogy még neked álljon feljebb.-folytattam, majd patámmal kaparni kezdtem a kemény talajt. |
Nem fülött hozzá a fogam, de féltem, hogy Kesmon is komoly sérüléseket szerezhet. Rayat is nehezen szökött meg az Örökkévaló elől.
- Ha segítesz.... akkor maradhatsz - nyögtem ki nagy nehezen. Szánalmas lókupacként estem vissza a földre, egyhamar nem fogok felugrani. - Nem értem, miért követett téged. Azt hittem, az erdőben véd valamit. - meredtem a fenyegető lóra. "Mi a fenét akarhat?" |
Úgy tűnt kevéssé örülnek nekem. Megtudtam érteni, de baromira nem hatott meg a dolog.
- Van ez így. Igazán szép hely. - Nem sokáig figyelt engem. Mögém nézett. ~ Ó, az Örökkévaló. ~
- Nem vezettem ide, magától jött. - Igaz nem érdekelt, hogy követ. Nungal megpróbált felállni, kevés sikerrel. A mén a kanca elé állt. ~ Milyen lovagias! ~ A ló elindult felénk ügetésbe váltva, én pedig félreálltam, hogy egyenes útja lehessen a kis páros felé. Gond nélkül elment mellettem, úgy tűnt a védelmező lépések dühítik. Ha segítek nekik azzal jó pontot szerzek a Katopyrisnél, még akkor is, ha én hoztam ide.
- Ha szépen megkértek, talán segítek. - Néztem a párosra. ~ Na jó, ha nem kérnek akkor is segítek. ~ Az indák kicsusszantak a farkamból és a kanca mellé csúsztak. A ló nem sokkal előttük megállt és elkezdte kaparni a földet, a támadás egyértelmű jelét adva. ~ És most mi lesz? ~ |
Figyeltem az előttünk lévő is patakot, közben megpróbáltam aludni. Azonban ez most sem jött össze. Hirtelen egy ismerős, de mégis számomra kellemetlen hang ütötte meg a fülemet. Felálltam Nungal mellől, majd szúros tekintetet vetettem a nálunk messze álló unikornisra. ~Pofátlan~köptem képzeletben magam elé. Nem akartam semmit sem mondani neki, mivel Nungal gyorsabb volt nálam. Amúgy is, a gyűlésen lezajlott történések után, nem lepődnék meg ha mondatainkra fittyet hány, egyszóval nem vártam tőle sokat. Éreztem hogy szavaink nem fognak többet érni nála, épp ezért ha eldurvul a helyzet közbelépek, főképp hogy Nungal most tehetetlen. Hirtelen feltűnt azonban még egy alak. ~Társaságot is hosztál nekünk, csak nem félsz?~nevettem fel magamban, azonban Nungal kijelentésére lefagytam. ~Az nem lehet!~horkantottam válaszképp, füleimet pedig hátracsaptam. Gyors mozdulattal a kanca elé léptem, jelezve hogy fedezem, nem kell félnie. |
Épp csendben pihentem Kesmon mellett, mikor árnyék vetült rám és gúnyos hang ütötte meg a fülem .Felnézvén Shade-et láttam, akihez a Gyűlésen is volt szerencsém.
- Mit ekresel itt? Ez a mi földünk! - acsarkodtam rá, bár sokat tenni ellenen em tudtam. De azért érezze csak a vendégszeretetet. Nem sok kedvem volt ahhoz, hogy a Laynarvis tag rajtam köszürülje a nyelvét, épp elég bajom volt nélküle is. Már épp jeleztem volna neki, hogy jobb lenne, ha továbbállna, mikor mozgást vettem észre mögötte. Szürke volt és egyre közeledett. Amikor már szabad szemmel is beazaonosítható volt, akkor lelassított és megállt. Csak nézett minket. Rögtön felismertem.
- Ő volt az Kesmon. Ez azaz Örökvaló. - majd újra Shade-re néztem - Képes voltál idevezetni?! Elment az eszed?! - rivalltam rá, majd megpróbáltam felállni, ami elég nehézkessen ment és inkább csak vergődtem a nagy igyekezetben. |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
