|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.25. 22:49 - |
Astra+Teim+Rayat+Gothar
* nyílt játék * |
[22-3] [2-1]
Látszott, hogy Teimmel nem egyezik a véleményünk, így megpróbáltam elmagyarázni neki az enyémet.
- Szerintem, csak úgy lehet igazán értékelni a lelked szabadságát, ha teszel is érte valamit. Én más céljaiért is küzdök, nem csak a sajátjaimért és úgy gondolom, akkor szabad igazán a lelkem, amikor valamilyen feladatot jól megcsinálok és pozitív visszajelzést kapok erről. A büszkeség és az öröm egyvelege… szerintem ez teszi igazán szabaddá a lelkem. - Teim mesterével kapcsolatban azonban még mindig kételkedtem.
- Nálunk nem igazán kóborol épeszű ló… A ménes legtöbb lova nem kedveli a betolakodókat. -
Gotharral sem igazán értettem egyet.
- Mindig van olyan hely ahol nyugalomra lelhetsz, csak keresned kell. Hacsak nem követ az az ötven ló. - Osztottam meg hát vele az erre vonatkozó véleményemet. ~ Ha ennyire hevesen reagálnak, biztosan van köztük valami. ~
- Tudtommal annyi az újdonság, hogy hírvivőket fognak kinevezni, akik szabadon átkelhetnek a többi ménes területén, és kötelesek jelenteni a ménesvezéreknek az Örökkévalókról. - ~ Sajnálom Astra ennél többet én sem tudok. ~
/Rayat el/ |
 Elfordultam tőlük hogy lássam az ösvényt és belássam a tó környékét, fejemet lehajtottam a fűhöz és beleszagoltam. ~ Hm, mint egy kis gyűlés.. ~ Tanakodtam magamba és téptem pár csomót a fűből, ízletesen és mohón rágtam. ~ Ideje kicsit piheni. ~ Döntöttem el hogy lefekszem a fűbe Rayathoz hasonlóan, fejemet időnként feléjük fordítottam de beszélgetésük közben nyugodtan szemléltem a tájat. Elmosolyodtam Rayaton és vártam Gothar válaszát, persze a kanca is hozzászólt. - Valóban találkoztunk már, de akkor sem ,,enyelegtünk,, és most sem fogunk! - Mondtam kicsit dühösen. - A gyűléssel kapcsolatba tudtok valamit? Valami hírt? Valami ujjat? - Hoztam fel a kérdést, elvégre Gothar biztos többet tud mint én. Talán Rayatnak is van köze hozzá. |
 Soha sem értettem egyet ezzel a "szellemes" dologgal, ahogy azzal sem hogy hinnünk kell bennük. Badarságnak tartottam, hogy mások azt hiszik ha valami nem úgy megy ahogy kéne máris őket kell szólítani némi segítségért. ~Szerintem nem léteznek, és nem is léteztek, akkor már biztos adtak volna valami jelet.~ Persze ez az én saját vélemyényem nem mindenki érthet egyet vagy gondlkodhat úgy mint a másik. Nem volt bajom azokkal sem, akik eléggé hívőek voltak, de az már különösképp idegesített ha valaki túlzásba vitte.
-Kinek mi a szabadság. Valakinek a ménesbéli feladatok és kötelességek a legfontosabbak, számára ez az élet és semmiért sem cserélné el. Azonban az is igaz hogy néha jól esne egy kis magány, ami igen nehéz ha több mint ötven lóval vagy összezárva.-tettem hozzá egy kis megjegyést nehogy szónélkül maradjak. ~Enyelegni? A mai lovak milyen gyrekesek. Attól függetlenül hogy csak összenéztünk.~
-Igen félreértettek a dolgot ha ezt enyelgésnek estleg szerelemnek vettétek. Sétálgatni meg már sétálgatattok gondolom eleget, maradhattok itt is, nincs megbeszélnivalóm a kancával.-folytattam szavaimat eléggé ridegen, ki nem állhattam ha valaki máris ítél. |
 - Vezetnek. Vezetnek az úton amit a sors kívánt nekem... - halványan mosolyogtam Rayatra. - A lélek szabadáságra célzok, nem a testére. Téged köteleznek dolgokra, és ez börtönbe zárja a lelked... Engem nem írányít senki, magam döntöm el, hogy kit követek, és nem az épp aktuális ménesvezér után kell loholnom...
Biztos mindig szükséged van egy biztos pontra? Egy állandó helyre ahol lehajthatod a fejed? - átéléssel beszéltem, nem tudtam abba hagyni. - Néha talán jó a biztonság, de izgalmasabb az élet, ha szabadúszó vagy. - Rayat következő szavait végig hallgattam, de nem értettem egyet. - A mesterem bárhol lehet, persze, nem hiszem, hogy közületek kerülne ki... Azt tudom, hogy valahol van, lehet épp nálatok kódorog.
Halkan elnvetettem magam Rayat csipkelődésére, és megnéztem a "szerelmes párt".
- De tényleg, ha enyelegni szeretnétek én arrább sétálok pár lépést. |
Teim a vártak szerint nyilatkozott, bár a vezetős dolog meglepett.
- Vezetnek téged? - Néztem fel rá tisztelettel. - Nem igazán tudom, milyen szabadságra is gondolsz pontosan. Odamegyek, ahova csak akarok. - Néztem körbe, ezzel is jelezve, hogy most is szabad vagyok, akár egy madár - Mivel van hova visszatérnem, van egy biztos pont az életemben, és vannak lovak akik mindig számítanak rám, sőt, én is számíthatok rájuk. - Reynára egészen biztosan, és talán Nungalra is. - Én a helyedben nem tenném. - Csóváltam a fejem. - Kivéve, ha kiképzőt keresel. De szerintem nem erről van szó. -
A mén közelebb jött és bemutatkozott. ~ Ez az!!!! Működik a telepátiám!! De jó vagyok! ~
- Szépen összegyűltünk itt a Cornus területén. - Jókedvemről tanúskodó vigyoromat nem tudtam véka alá rejteni, ott virított a képemen. ~ Hiába is én egy vidám ló vagyok. ~ Astra és Gothar megint magukra vonták a tekintetem.
- Hmm… csak úgy forr köztetek a levegő. Biztos jó helyen vagyunk mi itt? Szívesen odébb megyünk Teimmel, ha mondanivalótok van egymásnak. - A Nungallal folytatott beszélgetés óta a szerelmi ügyek nagyágyújának tartottam magam. |
Ismét a mellettem lévő mént néztem. ~ Rayat. ~ Ízlelgettem a nevét magamba, jobban megnézve inkább gyönyörű sötét lilás szőre van. Vonzó mén de engem mégis jobban érdekelt Gothar jelenléte. Rayat elbeszélgetett a kicsit számomra különc kancával, egyszer rá egyszer a másikra néztem, nem érdekelt különösebben a témájuk. Rayat kérdésére meglepetten néztem, amit mondott arra csak bólintottam egyet egy mosollyal. ~ Zavartnak tűnhetsz Astra. ~ Nevettem fel magamba, meg se szólaltam mint akit elvarázsoltak. Éppen beszédre nyitottam volna a számat amikor megrezzentem, Gothar hirtelen mögénk került. ~ Biztos itt vagyok?! ~ Szóltam magamra dühösen, fejemet felé fordítottam és figyelmesen figyeltem. - Én pedig Alios tag vagyok.- Mosolyogtam Rayatra, elvégre neki mutatkoztam be elsősorban. |
Látszólag a többiek elvoltak egymással. ~Eröltesd már meg magadat.~ Lenyugtatva magamat, kinyitottam szárnyaimat, majd átsuhantam a tó felett. Kerestem egy jó leszálló helyet, ahol nem kell közéjük tömörödnöm. Valahogy Astra és a mén között találtam magamat, majd hátulról figyeltem beszélgetéseiket. -Enézést hogy csak most volt erőm idejönni.-pillantottam végig rajtuk. -Gothar vagyok. Laynarvis tag. ~Egyenlőre nem kell többet tudniuk rólam.~Tekintetem azonban megakadt Astrán, valahogy képtelen voltam levenni róla a tekintetemet. Lassan azonban észhez tértem, és gyorsan elkaptam a fejemet. -Ha jól hallottam téged Rayat-nak híbnak, ugye?-pillantottam a pegazus ménre. ~Csak hogy legyen támám.~ |
A Rayatnak nevezett mén újabb kérdéssel állt elő, én pedig majdnem elnevettem magam, aztán megkomolyodtam. - "Hiszek bennük", ahogy te mondanád. Ők léteznek, gyakran segítik az utamat. - Ránéztem és újból végigmértem. - Katopyris? Nem hiányzik a szabadság? - rámosolyogtam és szórakozottan megráztam a fejem, majd beleszagoltam a friss levegőbe. Nincs is jobb mint a szabadság. - Lehet, egyszer még elmegyek a Katopyrisbe, talán ott lelek mesterre. |
A frissen érkező kancára pillantottam, mert úgy éreztem engem figyel. Nem csalódtam, tekintetünk találkozott. Régen néztem ennyire nyugodt és békés szempárba.
Mivel sejtettem, hogy már beskatujáztak a Katopyris tagok közé, inkább fekve is maradtam, jelezve ezzel, hogy semmiféle támadó szándékom sincs. Mindkét kanca bemutatkozott, én pedig reméltem, Astra is hallotta a nevem. Megnyugodtam, így, hogy már tudtam, Teim vándor.
- A Katopyris ménes tagja vagyok. - Feleltem neki. Még mindig a bemutatkozásán rágódtam. - Te hiszel a szellemekben? - ~ Remek Rayat, olyan vagy, mint egy tudatlan kiscsikó. Már megint… Azt esetleg nem akarod megkérdezni tőle, hogy a saját létezésében hisz-e? ~ Bár tudtam, hogy léteznek a szellemek, nem igazán fértek bele az én kis világomba. Nem tudtam róluk szinte semmit. ~ Talán majd most! ~
Astra elnézett a szarvas pegazus felé. Mintha a másik ló is őt nézte volna. ~ Szerintem ismerik egymást. ~
- Nem hívod ide? - Néztem fel rá. ~ Mondjuk az is lehet, hogy okkal teszi. ~ - Én vagyok az egyik legnyugodtabb pegazus. Nem támadok rá, és nem döngölöm a földbe, még akkor sem, ha Laynarvis tag. - Nekem nem voltak előítéleteim a Laynarvis ménessel szemben sem. ~ Amúgy is, nehéz dolgom lenne vele. ~ |
A vizet kortyoltam miközben szemem a többieken legelt, elsőnek a kékes fekete szárnyas mént figyeltem meg. ~ Katopyrisnek látszik. ~ Jegyeztem meg magamban, arany szín is díszítette nemes megjelenését. Éppen szemébe néztem amikor rám pillantott, biztos észrevette hogy őt figyelem. Tovább néztem miközben fejemet lassan felemeltem a víztől, halvány mosolyt küldtem felé jelezve hogy barátságos vagyok. Fejemet kicsit lehajtva indultam el feléjük, közben a kancát figyeltem, lassan közeledtem feléjük hogy a kancát is felmérjem. Ravaszságot és makacsságot sugározz magából, nem tartom szimpatikusnak egyenlőre.. ~ Vándor vagy Cornus.. ~ Fintorogtam magamba, odaértem hozzájuk és biccentettem ismét. -Szép napot, Astra vagyok. - Mutatkoztam be nekik, tekintettem a kanca felé hideg volt. Rápillantottam Gotharra is aki messzebb volt, de talán hallotta a beszélgetésünket. Próbáltam nem figyelembe venni, nem akartam leleplezni a többiek előtt, főleg egy Katopyris előtt. |
Társaságunk bővült egy újabb taggal, aki gurúlva közelített a domboldalról. Mutatványa bámulása után fejemet a tó irányába fordítottam és áhítatal figyeltem a lassan fodrozódó vízfelszínt. A víz gyönyörű, halvány színt ejtett és csodálatosan tiszta volt, mintha csak a jóságos szellemek tartották volna szemmel.
Gondoltaimat félbeszakította a sebbel megátkozott pegazus. Rámeredtem, és megfontoltan válaszoltam. - A név csak egy megkülönböztető jelző, amit ránk aggatnak, talán túl sok jelentőséget is adnak neki. De ha érdekel, a lovak Teimnek hívnak, a szellemek csak Vándornak. - barátkoztam egy kicsit a nevével, elmondogattam párszor magamba, majd bólintottam. - Hát, örvendek a szerencsének, Rayat. - végigmértem, rendezett bundája volt, jólápolt. - Neharagudj a kérdésért, ménesbeli lennél?
|
~Vicces. Senkisem képes normális lenni.~koryoltam ismét a vízből. Azonban a nyugodt környezetet hirtelen recsegő és ropógó hangok szakították meg. Kémlelni kezdtem a környéket, probáltam megkeresni a hangforrást. Hamar szemem elé került Astra, aki úgy gurult le a dombról mint valami hegyomlás. Kicst elmosolyodtam, de nem csak ügyetlenségén, hanem azon is hogy újra látom.~A sors akarja így?~azonban a pegazus már kiszemelte magának, és már beszélgetésbe is kezdtek. Nem volt "merszem" odamenni hozzájuk, mert a végén azt hinnék nem tudom elfogalani magamat, és mindenbe belekötöm az orromat. ~Persze. Egy Laynarvis tanácsadó nem kezdeményez.~kicsit előjött bennem a tipikus ménesbeli hiúság, de gyorsan el is nyomtam. ~Azért jó lenne ha megszólítanának..~feltűnően vizslattam őket, amit észre sem vettem. próbáltam arra koncentrálni hogy meghalljam amit mondanak, de valljuk be, nem vagyok denevér. De valahogy azt sem akartam hogy a többiek tudják, hogy a akncával már találkoztam. ~Rossz híre menne a nevemnek.~ |
 Mióta abban az erdőben voltam nem nagyon láttam a napvilágot. Torkom ki volt száradva, így hát a vízhez léptem lehajtottam fejemet és ini kezdtem, szinte már mohón. Nem láttam senkit és semmit. Bár fürkésztem a bokrokat amik mellettem voltak, de nem láttam semmit. - Ha nincs itt senki akkor megmártozóm egy kicsit a vízben, úgyis egy kicsit koszos vagyok.-mondtam majd szépen lassan belesétáltam a tóba. A tó vize hideg volt és kellemes. Régóta nem volt ilyen élményben részem. Lenéztem és láttam egy két halat a lábaim közt úszkálni. A nádasnál beljebb már nem mertem menni, nem tudom, hogy miért. Fejemet is egy időre a víz alá dugtam, majd mint egy játékos kiscsikó pancsolni kezdtem.
Elementa. |
A másik szárnyas ló tudomást sem vett rólam és a kancát sem érdekeltem túlságosan. Valószínűtlennek tűnt, hogy a Cornus ménes tagja lenne. ~ Akkor már rég tett volna valami megjegyzést a helytelen tartózkodási helyemre. ~
Egy újabb kanca gurult be hozzánk. ~ Ohh egyre többen leszünk. Sebaj, szeretem a társaságot. Csak Cornus taggal nem szeretnék itt találkozni. Nem hiszem, hogy örülne nekem vagy a többieknek. ~ Reméltem ő kevésbé zord, mint mostani társaságom. Én szerettem beszélgetni. Az agancsos kancába nem kis büszkeség szorult, már azt hittem köszönni sem fog.
- Hogy hívnak? - Nem bírtam a szótlanságot. ~ Közelebb jöhetnének a többiek is. ~ - Én Rayat vagyok. - Mellékeltem én is egy bemutatkozást. ~ Jó lenne, ha követnék a példámat. ~ A puha fűtakarót figyeltem mely alattunk terült el. ~ Na jó, itt bűn nem heverészni! ~ Dőltem el azonnal, majd kényelmesen elhelyezkedtem. |
Egy széles ösvényen vágtattam, két oldalt fák vettek körbe. Siettem előre mint egy nyíl áldozata felé, a távolban előttem is fák jelentek meg. ~ Kerüljünk.. ~ Gondolkoztam hogy kerüljem ki őket ilyen gyors vágtába, oldalra pillantottam és zöld füves területet láttam meg egy tóval. Nyerítettem hangosan kiadva magamból minden dühöt és átugrottam egy arra vezető kidőlt fát, mentem volna tovább de megbotlottam és egy bukfencet mutattam be a környezetnek, kicsit lejtős volt így gurultam párat a tó irányába. Fáradtan prüszköltem párat, hason fekve és lábaimmal támasztva magam értem le. A tóra pillantottam, ekkor vettem észre hogy nem csak a környezetnek mutattam be érdekes érkezésemet, óvatosan toltam fel magam. ~ Ennél kellemesebb találkozás nincs is.. ~ Bosszankodtam magamba, ahogy a többi lovat szemügyre vettem. Lábam kicsit sajgott a botlásom után, így lassan közeledtem a tóhoz. Kicsit távolabb álltam meg tőlük, de jól láthattak főleg a produkcióm után. Nem volt kedvem felmérni őket, biccentettem feléjük és lehajoltam a vízhez. ~ Gothar.. ~ Ismertem fel a Laynarvis tanácsadót amikor feléjük pillantottam. |
Két külön személyiséggel találkoztam, a szarvas pegazus nem becsült elégre. Ezt még megbánhatod, barátom. A másik sokkal többet függesztette rajtam a tekintetét, láthatóan megakadt szeme a tollaimon, az enyém pedig, ahogy közelebb ért az ő sebén. Méretes seb volt, friss. A pegazus csak remélhette, hogy egyszer el tudja majd fedni szőre, mert megítéléseim szerint még az sem biztos, hogy annak a közelében bármi nőni fog. Rossz erőt éreztem belőle, átkozottat. Mindkét ló üdvözölt a maga módján, de nem éreztem szükségesnek, hogy mint egy illedelmes Forsante, felkapjam a fejem és újjongva üdvözöljem őket. Hetykén rájuk tekintettem, és jóízzűen izlelgettem továbbra is a vizet.
Amikor torkomat lehűtötte az Ewan hűvös vize, akkor voltam hajlandó felnézni, és büszkén a magasba emeltem fejemet. - Napot. |
Néztem de nem láttam. Gondolataimmal voltam elfoglalva, amikben Zeth és a ménes szerepelt. ~Sietnem kell hogy a gyűlésre visszaérjek~ tekintettem fel a távolba, mikor szemem sarkából mozgolódásra lettem figyelmes. Önkéntlenül megtorpantam. Figyeltem ahogy a pegazus mén kikecmereg a sötétből, majd a tóhoz siet inni. Eközben észre sem vettem hogy más is feltűnt a környéken, még hozzá egy kanca. Mindketten érdekesen néztek ki, így jobbnak tartottam ha szemeimet rajtuk tartom, ha illetleség ha nem. Először a mént mértem végig, akinek igen szép tollai voltak és erős teste. Azonban egy nagyobb seb éktelenkedett a mellkasán bizonyára harc során szerezte. A szarvas agyancsú lóval nagyon nem akartam fogalkozni, mivel rossz szokásom volt hogy a kancákat nem jelentem veszélynek. Persze tudom hogy erősek és bátrak, de egyel sem küzdenék meg. Szemem sarkából ugyan őt is figyeltem, de nem kötött le a megjelenése.
-Üdvözletem.-pillantottam rájuk,majd tovább kortyolgattam a vízből.~Látom nem csak én vagyok itt az egyetlen behatoló~nyugtatta meg magamat. |
Szendergésemet egy rám vetülő árnyék zavarta meg. Azonnal kinyitottam a szemem és egy elsuhanó pegazust észleltem. Még soha nem láttam, így gyanítottam, hogy nem Katopyris tag. Úgy tűnt ő nem vett észre, ami igencsak meglepett, hiszen sötétlilás, aranyos tollaimmal szinte esélytelen elrejtőznöm bárhol is. Felemeltem a fejem, keresve a helyet ahol leszállt. Innen azonban nem láttam, így talpra kecmeregtem és elindultam a víz felé, remélve, hogy onnan jobban szemügyre tudom venni az érkezettet. Lehajoltam a vízhez, imitálva az ivást, miközben szemem sarkából az ismeretlen pegazust lestem. ~ Van neki szarva! ~ Ezen való elmélkedésemet egy új ló érkezése zavarta meg. Roppant érdekesen nézett ki, már ha szabad ilyet mondani. Kíváncsian vizsgáltam hát meg. Foltos volt, testén számtalan festést viselt, büszke fején pedig agancs díszelgett. Sörényét tollak tették színesebbé és biztos voltam benne, hogy fontos jelentésük van. ~ Veszélyes lenne lebecsülni őt. ~ A következő gondolatomtól végig ment a hideg a hátamon. ~ Lehet, hogy Cornus tag. Tennem kell valamit, különben kellemetlen következménye is lehet ennek a találkának. ~ Cselekvésre szántam hát el magam, átröppentem a tavon, figyelve rá, hogy a kancától kellő távolságra legyek. Nem szerettem volna az Örökkévaló által okozott sérülések mellé újabbakat begyűjteni. Mellkasomon vékony csíkszerű sérülés futott át a jobb vállam irányába, melyet elképzelni sem tudtam, hogy okozhatott az Örökkévaló. Néhány tollam eléggé tépett volt, tovább rontva az összhatást. Nem gyújthattam túl barátságos külsőt, így elgondolkoztam azon mekkora veszélyt jelenthet rám a kanca. Termetben természetesen felülmúltam, képzett harcos révén gyaníthatólag erőben és ügyességben is, agancsait viszont végzetes lett volna alábecsülni. Még egyszer megszemlélve pedig újfent arra jutottam, nem lenne jó ötlet lebecsülni. Valami rejtélyes veszélyt sugárzott.
- Helló - Szólítottam meg. ~ Majd később teszem fel neki az engem igazán foglalkoztató kérdést. ~ |
Észvesztett iramban távoztam a Kelvarinon ligetjeiből, akár egy üldözött rab. Úgy éreztem a szellemek nem akarják, hogy ott legyek,s a gyülekezet sem ígért jókat. Rohantam, mint akit kergetnek az álmai, s lábaim alig értek a földet. A fák sűrősége és az ezzel járó életveszély sem tántoríthatott el, mert valami azt súgta, az életemért küzdök. Az iramtempóban hamar elvesztettem az eszem, és a teljes koncentrációs képességemet. Ösztönből mozogtam, és az érzékeim vezéreltek.
Csupán a friss víz illata emlékeztetett arra -s emellett felkeltette tudatomat a fáradt önudatlanságból -, hogy a Kelvarinon már mögöttem van és nem kell tovább menekülnöm. Lelassítottam és megtorpantam a fák árnyékában. Kellett pár pillanat amíg levegőt kapok a hajsza után, és újra mozogni tudok. Kihasználva a pillanatott összeszedtem magam és hamar rájöttem hol is vagyok. Az Ewan-tavat övező fák között találtam biztonságra, pár száz lábra a parttól. A fák itt még sűrűn álltak, hasonlóan a Kelvarionhoz, de biztosra vettem - az illatokból és a hús szeles levegőből ítélve -, hogy hamarosan ritkulnak a fák ls elém tárúl a tó.
A félelem és az adrenalin kiszállt belőlem, így kezdtem megérezni a futás következményeit. A torkom perzselt, a lábaim ólommá váltak és nem akartak mozdúlni, márpedig hamar vízhez kellett jutnom. Minden erőmet összeszedve céltudatosan emeltem fel lábaimat és vágtam át az erdőn. Számoltam a lábakat, amiket megtettem, és fellélegeztem amikor eltűntek a fák körülem.
Megtorpantam, mert nem számítottam arra amit ezután látni véltem, habár ez kétségkívül bolond dolog volt. Két fellegjáró, azaz pegazus kortyolta a vizet, láthatóan nem látták egymást, és még engem se vettek észre. Addig jó.
Reméltem, nem támadnak rám, de kihasználva láthatatlanságom kerestem a menekülő utakat. Megnéztem mindegyiket, hogy hogyan juthatok hozzájuk és elégedettséggel nyugtáztam felkészültségemet.
Magabiztosan a tóhoz ügettem és biccentettem a két lónak. Fejemet lehajtottam és áhítattal ittam a vizet.
|
Komfortosan szálltam az égen, miközben az előttem lévő tájon csodálkoztam. Hatalmas tölgyfák és örökzöld fenyvesek bortították be a környéket, ahol nem igazán volt számomra leszállásra lehetséges hely. Éreztem hogy szárnyaim nehezek lesznek, mivel egészen a Nizza-síkságtól meg sem álltam. Sőt a nap is erősen sütötte a hátamat, mára már kellemetlenül perzselt. Szám is kezdett kiszáradni, szóval jónak láttam ha az útba eső Ewan-tóhóz veszem az irányt. Pár erőltetett szárnycsapás után megláttam az előttem elterülő tavat, ahol nem láttam egyetln egy lelket sem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, remélve hogy nem találkozom egy bokrok között megbújó határrőrel. Közelebbérve szárnyaimat kecsesen összecsuktam, fejemet pedig a föld felé szegeztem. Zuhanó repülésben közelítettem meg a talajt, majd ahogy közelítettem a földhöz villámgyorsan kieresztettem szárnyaimat. Ahogy lábaim leértek a földre, máris a környéket kezdtem kémlelni. Nehezen tudtam megmondani hogy esetleg valaki lát-e, mivel a fák között korom sötét volt. ~Mindegy is, egy korty nem árthat meg se nekem se másnak sem.~gyorsan odalépkedtem a vízhez és lassan inni kezdtem. Füleimet közben radarként mozgattam minden egyes hangra . Szemeimet kellemesen becsugtam, ráhagyatkozva hallásomra. |
[22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
