|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.31. 21:35 - |
Chaos+Seele
*Nyílt játék* |
[29-10] [9-1]
 Megeresztettem egy gúnyos félmosolyt Ragnarok kommentjére. Eszemben sem volt a védelmező bátyót játszani és Chaosnak igénye sem volt erre. Csupán átsétáltam Ragnarok oldalára, jelezvén a véleményemet; ha Chaos unja magát, akkor menjen nyugodtan, kancát máshol is talál. A Forsante elleni terve várhat, ha neki nem volt annyira fontos, amikor ideértem, akkor most se legyen az.
- Szívesen beszélnék majd Zeth-tel egy-két dologról....- súgtam oda diszkréten Ragnaroknak - Van némi.... fejlemény, ami őt is érdekelné. Sőt, talán téged is.
Ragnarok mindig is szerette a vérontást. Talán mindketten jól járnánk, ha az érdekeink összefonódnának egy-két ménes kiírtásának az erejéig.... |
 Fenrirnek tetszett az ötletem, már csak Zethet kellett rábeszélnem a dologra, és ahogy én őt ismerem, ez nem lesz probléma. Ráadásul Shade is hírvivő lesz, alkalomadtán Fenrir körmére nézhet.
Elégedetten hallgattam lesújtó véleményét Seele hozzászólásáról. ~ Szép is az a testvéri szeretet! ~ Mintha enyhe fenyegetést ~ vagy talán figyelmeztetést? ~ hallottam ki a hangjából. Az volt az érzésem, hogy nem igazán bízik a testvérében. ~ Már ha egyáltalán ismeri ezt a szót. ~
Fenrir testvére nem fáradozott a bemutatkozással, és úgy tűnt nem igazán keltettem fel az érdeklődését. ~ Nem baj, hátulról szeretek a legjobban támadni. Becsülj csak alá ifjú barátom, és végezd be hamar az életed, szarvaimmal átszúrt szíveddel. ~ Komor elégedettségem kiült a tekintetembe, most az egyszer hideg és számító értelem látszott benne. ~ Az igazi valóm. ~ Aztán a pillanat elszállt, szemeimben pedig visszatért az őrület, mely már oly sok ló vesztét okozta.
- A kancát máshol is tudod bolondítani, csikó. Mi hárman fontosabb dolgokról beszélgetünk most. Ha nem érzed magad alkalmasnak erre, Távozz! - Nem értem rá egy hóbortos csikó álmait kergetni. - Fenrir, szerintem nem lehet a testvéred. - Eddig még egyikükkel sem beszéltem személyesen, de ez a két ló ég és föld volt. Fenrirből hideg, nyugodt és számító racionalitás áradt, de a testvére… a harci képességei lehet, hogy rendben voltak, de valami hiányzott belőle. Az a valami, ami miatt Fenrir már az első pillanattól fogva szimpatikus volt nekem. |
 Bátyámon láttam nem tartotta sokra démonos kijelentésemet a kancának, nem érdekelt. Nem azért vagyok itt hogy démonokról beszélgessünk, nem vagyunk azok. Csak a múltunk, kinézetünk és most már lelkünk egy része ragadt démonossá. A másik ménre pillantottam, valahogy nem kötött le és nem érdekelt, jobbnak találtam ha be sem mutatkozom neki. Fenrirnek úgy látom még sok dolga akad, lehet át kéne tennünk a beszélgetésünket más korra, Seele nekem szánt mondatával kicsit felhúzott. - Testvérek vagyunk de mindkettőnknek meg van a saját élete, nem szeretnék ő lenni. Megvannak a saját terveim.- Mosolyogtam gúnyosan a kancára és rákacsintottam. |
- Végül is... nem hagzik rosszul - feleltem Ragnaroknak. Már szinte magam előtt láttam a jelenetet, ahogy Glimt orra elé parádézok. "Még jól is elsülhet ez a kis plusz szerepvállalás a Laynarvis felé."
Ragnarok szemmel láthatóan nem díjazta Seele humorát - igaz, ami igaz a Chaosnak tett megjegyzése nekem se tetszett. Jó, ha nem felejti el testvérem, hogy ki is az idősebb a családban. Úgy tűnik, Ragnarok is osztja a nézetemet.
- Veszedelmesebb, hát hogyne.... ha él addig, hogy esélye legyen rá egyáltalán. - tettem hozzá bíztatóan. Tekintve, hogy nemrég roppantottam be egy fajtárs koponyáját, miközben farkasok falták, Chaosnak lenne mit behoznia. És ha rajtam múlik, a Szövetség tagjai közé lépni sem lesz esélye soha. Testvér ide vagy oda, de azért ennyire nem bíztam benne. Sőt, egyelőre egyáltalán nem bíztam benne. Magamban sem bíznék meg - és ha csak egy kicsit is hasonlít rám, akkor benne sem szabad. |
Fenrir kérdése jogos volt. ~ Ezzel kellett volna kezdenem. ~
- Az Örökkévalókról gyűjtenek infókat, ezért gondoltam, hogy érdekel a dolog. Nem kell hozzá ménestagnak lenned. Nem tudom ismered-e a Zephüros nevű vándor pegazust, de ő is hírvivő lesz, és nem úgy nézett ki, mintha újra Katopyris tag akarna lenni. - Kicsit elmerengtem. - A többi ménes nem bánthat - gúnyosan kihangsúlyoztam a “bánthat” szót, mert nem gondoltam, hogy Fenrirre komoly veszélyt jelentene bármelyik ménesbeli ló - Az egyetlen hátulütője, hogy jelentened kell a többi ménes vezérének is, ráadásul nem olyan nyerő, ha meghamisítod az információt. - ~ Főleg a Laynarvisnak. Lehet, mégsem olyan jó ötlet rábízni ezt a feladatot? Ugyan okos ló ő, csak kitalál valamit… azért az információt el lehet hallgatni… legalábbis egy részét mindenképp! ~
Szemem sarkából rá sandítottam. ~ Én nem akarom kiirtani a Forsantékat… jó őket ijesztgetni! ~
A kancára pillantottam, aki az előbb mutatkozott be. ~ Hmm… Seele. Mintha már hallottam volna a nevét. ~ Persze szokás szerint nem emlékeztem sem a forrásra, sem pedig semmi egyébre ezzel kapcsolatban, szóval ejtettem a témát. Gondolom a “füvet eszik reggelire” kijelentésével nekem akart beszólni, de ez engem baromira nem érdekelt. Ennek ellenére a démonos dologhoz hozzá kellett szólnom.
- Akkor elmagyarázná nagyságod, hogy mik is azok a démonok tudatlan társaságának? - Szavaimból csöpögött a gúny. ~ Mi vagy te, démon szakértő? ~
- Ahhoz még azért sokat kell fejlődnie, és szerintem Fenrirnek is lesz egy-két szava hozzá. - Vigyorogtam továbbra is őrülten a ménre, és a kancára is. |
 Még mielőtt válaszolhattam volna Fenrir kérdésére megjelent egy újabb ló. Méghozzá nem is akárki, Ragnarok. Természetesen nem forultam meg felé vártam a tökéletes pillanatot. Némán hallgattam végig ahogy egymás közt cseverésznek. ~Ezen röhögnöm kell! Heh. Nem hiszem el hogy azt hiszik ennyire félelmetesek. Ezektől a szavaktól és kijelentésektől már most felfordul a gyomrom.~ekkor vettem a fáradságot, és egy félkör mozdulattal ránéztem az újonnan megérkezett ménre. ~Nem lehet valami okos ha egyfolytában fákat dönt ki. Még a végén elveszik tőle a levegőt!~nevetett fel Primal, mintha egy egszerű csikoról lenne szó. ~És ők akarják etvenni az uralmat, ugyan már!~folytatta ugyanolyan lenéző hangon. ~Maradj csönben, végre! Nem hallom a gondolataimat..~
Nem tudtam nem magamban tartani a nevetést, így elég kárörvendően felkacagtam. -Semelyikötök sincs tiszában azzal hogy mi az a démon, ezek szerint.-fejeztem be a szórakozásomat. Ragnarok kínálatot helyezett Fenrir elé hogy legyen valami hírvívő, vagy mi a csuda. Ebbe nem igazán tudtam beleszóli, hisz az ő dolguk. A másik meg az hogy nem is érdekelt. -Seele vagyok. Én pedig füvet eszem reggelire.-tettem hozzá. ~Nagyon vicces vagy komolyan.~ Visszafordultam Chaos felé, mert a másik két mén közti beszélgetés nem nagyon kötött le. -Ki tudja, lehet hogy veszedelmesebb leszel mint a testvéred.-mosolyodtam el, majd félszemmel Fenrir-re néztem. Egy kis hamis bíztatás soha senkinek sem árhat. |
Viszont üdvözöltem az egységes Forsante-utálatot.
- A Forsante, na igen.... remélem megérem, hogy mind egy szálig eltűnnek a föld színéről.
Az lenne csak az igazi öröm. Látni ahogy Glimt imádott birkáit levágják az Örökvalók.... és remélem, nekem is szerep jut ebben. Remélem, elérem a Kutat. És ha így lesz, teszek róla hogy én legyek a legrettegettebb Örökvaló Seminaryában. És végre megindulhatok a Forsante ellen. |
Meglepetten pislogtam Ragnarokra, mikro javasolta az ötletét. "Hírvivő? Az meg mi a frász?" Merült fel bennem egyből ak érdés. Ráadásul egy ménesnek...! De az ötletm indenképp érdekes.
- Érdekes javaslat Ragnarok.... Mi is a hírvivő pontosan? Miről informál? Egyébként tudod, hogy vándor vagyok. És felteszem ez a poszt Laynarvis tagsággal járna.... - "Amiből kösz, de kösz nem kérek. Laynarvis vagy Forsante, nekem egyre megy, ménesek és az ő ostoba szabályaik."
Viszont a Szövetség révén már így is információt cserélünk. Ha ez a poszt - bármit is takarjon - megvédene más, ménesbeli marhák támadásaitól, megfontolandó az ajánlat. De a ménestagságot nem akarom.
Mindenesetre ragnarok meglepett - mondjuk tőle nem is vártam mást. Ezután kicsit megcsócsálta Chaos démonos dicsekvését, ami még az én fülemet is bántotta. Éppenhogy hangosan fel nem röhögtem. A Démonlét egy dolog,családi örökség, legyen - de ilyen komolytalanul előadni szégyen. "Sokat kell mlg tanulnod drága öcsém." |
Mivel sikerült beazonosítanom Fenrirt, ~ kis segítséggel, de ez most nem számít ~ úgy döntöttem ismertetem vele az ötletemet.
- Sok kedves történetet hallottam már rólad és reméltem, hogy találkozunk is. Na de a lényegre térve: Nem akarsz te is Laynarvis hírvivő lenni? - Annyira szerettem volna megnézni, mit reagálnak erre a gyűlésen lévő lovak, főleg az unikornisok! Már el is képzeltem milyen fejet vágnának, arra, hogy be kell engedniük a ménesük területére… Arcomon őrült, de kifejezetten jókedvről tanúskodó vigyor jelent meg. ~ Még a végén egyet fogok érteni, ezzel az ötlettel… ~
A másik mén, aki gyaníthatólag rokonságban állt Fenrirrel, mert eléggé hasonlítottak egymásra elkezdett, mindenféle hülyeséget beszélni. ~ Démonok? Ugyan már! És még én vagyok az idióta!? De ha már egyszer itt vagyunk! ~
- Én démonokat szoktam reggelizni. A lovakat jobban szeretem kibelezni, mint megenni. - Néztem tettetett komolysággal Fenrirre.
- Én is jobban szeretem a Forsante tagokat holtan látni. Úgy is unalmasak, de legalább csendesek. Ha még egy fa védő beszédet meg kell hallgatnom behányok. Ha tervezel kivégzést a közeljövőben, feltétlenül hívj meg rá! - Rúgtam bele a mellettem fetrengő fába, nyomatékosítva ezzel a mondandómat.
- Amúgy bennetek kit tisztelhetek? - ~ Tisztelni? Úristen! Fel sem merült bennem, hogy ismerem ezt a szót! ~ Néztem a társaság azon két tagjára, akiket még nem is láttam soha életemben. ~ Vagy csak nem emlékszem rájuk. ~ |
Bólintottam válaszként a kancának. ~ Hah, milyen zabos kanca! ~ Kacagtam magamba, végül is nekem is két személyiségem van.. csak én nem választom szét magam. - Eddig a démonokkal edzettem magam az erdők legsötétebb zugaiban! - Néztem a kancát komoly ábrázattal.. - Az biztos. - Mondtam a családot illetően, majd kicsit fejembe repült a gondolat hogy vajon tényleg létezik e a harmadik testvérünk? A mén érkezése nem zavart meg különösebben, farkammal csapkodtam ide-oda unalmamba. - Több unikornist látnék holtan szívesen..- Morogtam magam elé. |
Vártam Seele válaszára, amikor hangos recsegés-ropogás közepette kidőlt egy fa. "Hát persze..." mosolyodtam el "ki más menne neki egy cserjének,m int Ragnarok?" nyugtáztam magamban egy sóhajtással.
"Hát Fenrir, innen nem szabadulsz el egy hamar...."
Ragnarok - akit bőven megelőzött a híre, mint ő maga, így hallottam róla ezt-azt a vándorévek során - felőlem érdeklődött.
- Én lennék - léptem kicsit előrébb - Miben lehetek a szolgálatodra?
Ezután felhozta az unikornis tetemét is.
- Én is láttam. Vagyis, ami maradt belőle. Farkasok és vér szaga.... ha annyira vágysz rá, visszamehetsz egy falásért, biztosh agytak neked valamit - mosolyogtam rá. Ragnaroktól kitelik, hogy képes belenni más ló tetemébe. Azt azért megnézném. |
Nem volt kedvem a ménes területére visszamenni, így a Lyacon-erdőségek felé vettem az utam. Reméltem ott csinálhatok valami “mókás” dolgot, már ezer éve nem csináltam semmi rosszat, vagy más lovakra nézve ártalmasat. ~ Itt az ideje! ~
Felgyülemlett fusztráltságomat végül egy fán vezettem le, ami rosszkor volt rossz helyen. ~ Bár nem igazán tudna odébb menni. ~ Az előbb említett szerencsétlen fa beleállt az utamba és mára már nagyon elegem volt a kötekedőkből, így vesznie kellett. Jópárszor neki mentem fejjel, majd amíg némi technikai szünetett tartottam, (kellett pár perc mire már nem forgott velem a világ), megfordultam, amikor is megláttam a három unikornist. ~ Na már csak ez hiányzott nekem! ~ Miután viszont alaposan szemügyre vettem őket rádöbbentem, esélytelen, hogy bármelyikük is Forsante tag legyen. Oldalra bakoltam egyet, mindkét hátsó patámmal óriási ütést mértem a fára, mely ennek hatására recsegve-ropogva kidőlt. Elégedetten figyeltem legújabb “művemet” mely tovább öregbítette a hírnevem, tudtul adva a világnak, milyen fasza csávó is vagyok. Ezek után visszafordultam az unikornisok felé. Ketten piros jegyeket viseltek és mivel még sohasem találkoztam Fenrirrel, nem tudtam melyikük lehet az.
- Melyikőtök Fenrir? - Néztem egyikükről a másikukra tanácstalanul.
- Találtam egy unikornis hullát. Megvárhattatok volna vele, most nagyon megsértődtem! - ~ Elég friss volt, úgyhogy nemrég intézhették el. ~ |
Komolyna már kezdtem nagyon unni, hogy mindenki keni-vágja, hogy Chaos az öcsém és én voltam az utolsó, aki erről tudmást szerzett. Ráadásul itt pattogott nekem ifjabb vérem, komolyan mondom, megrúgom..... "Aludnod kéne öregem, olyan vagy mint valami kivénhedt mén, aki csak morogni tud. És enned sem ártana...."
Magamra erőltettem egy mosolyt.
- Chaos ügye volt, csak zavaró tényező, nem volt helye itt. - morogtam mély hangon. Esélytelen a jobb életszemlélet ma, úgy tűnik. Lehet, emgint gyilkolni kéne egy jót?
- Mi járatban száműzött társunk? - néztem rá érdeklődön. |
Fenrir azonnal felismert, amit nem csodálok mivel igen híres vagyok. ~Okos ló..Többször kéne kiengednek Seele. Jobb gazdája lennék a testednek.~nevetett fel rekedt hangon. ~Várhatod.~
-Jó helyen van ott Primal ahol most van. Szórakoztatóbb? Hah. Bóknak veszem.-mosolyodtam el, miközben szemem sarkából a másik lovat vizslattam. -Bizonyára Fenrir öccse, Chaos..-halkultam el a végén, de arcomról nem mosódott le az öröm. -Seele vagyok, Primal pedig az én személyes társam. Szó szerint a jobb agyféltekém.-kuncogtam fel ismét. -Látom a bátyjáddal nem rég találkozhattál, csak úgy bűzlik rólatok hogy algiha tudtok egymásról valamit.-pillantottam egyszer Fenrir-re aztán Chaos-ra. -Hidd el vagytok épp elegen a családban..-ráztam ki szemem elől hosszú üstököm.
-Az előző lovat sem kíméltétek látom, szerencsélen azt se tudta merre menjen.-pillantottam az erdő felé. |
Láttam ,,Renegaden,, hogy kicsit csalódott bennem és megsértődött. ~ Találkozunk még drágám, ne aggódj. ~ Mondtam magamba mintsem Fenrir előtt, őt nem érdekli a kancák bolondítása. ~ Komoly felfogású, velem szemben.. ~ Gondolkoztam el rajta. - Nem volt érdekes példány. - Jegyeztem meg. ~ Hogy én milyen kétszínű személyiség vagyok. ~ Vigyorogtam magamba, nemsokkal utána egy újabb társaság ugrott elénk. Gyorsan végig mértem a kancát szememmel, úgy tűnik Fenrir ismeri. - Nem vagy a rokonunk? - Szegeztem a kancának a kérdést. - Primal? - Nem igazán értettem. - Be sem mutatod a hölgyet te bunkó?- Morogtam a bátyámra. |
Még szinte el se ment a Cornus kanca vérig sértve, már fordultam is az öcsémhez, hogyb elevágjunk a dolgokba, de újabb ló zavart meg minket. "Hát ilyen nincs", gondoltam, ahogyv égignéztem az érkezőn "Újabb kanca. Sosem szabadulok meg tőletek?!"
Őt legalább ismertem; Seele volt és ah asadt személyisége elég szórakoztató volt, meg kell hagyni. Vajon Seele vagy Primal most a domináns? Bár, hiába kedveltem ezt a lovat, most mégis nyűgösen tekintettem rá; elegem volt már az erdőből.
- Te sem panaszkodhatsz. Bár többet kéne kiengedned Primalt. Ő szórakoztatóbb tud lenni - köszöntöttem azért a kancát. |
 -Hidd el, tudom mire vagy képes, és cseppet sem ingott meg tőled a félelemérzetem.-fordultam meg, nem akartam a szemébe nézni, nem érdemelte meg. Chaos nekem dobta a szarvá lévő gyíkot, ami a hátamon landolt. ~Ch..azt hittem ő legalább normális. Ez a baj veled Renegade.~Számmal megfogtam a még meleg kígyót, majd ledobtam magamról. -Azt várhatod.-nevettem fel gúnyosan. ~Még hogy előjáték? Ne röhögtess!~jobbnak láttam ha elmegyek, mivel ez a két ló eléggé az idegeimen táncolt. Valahol mégis bántott a dolog hogy Chaos ilyen, de próbáltam nem foglakozni vele. Nem érdemli meg hogy rajta agyaljak. -Renegade vagyok, csak hogy tudd.-pillantottam rá. -Nos nekem jpbb dolgom van, tobábbi "kellemes" szórakozást.-dobtam oda nekik félvállról a szavakat, majd elvágtattam még mielőtt visszaszólhattak volna.
Könnyed léptekkel szeltem át a Shiron-alföldet. Az előttem lévő utat figyeltem, nem kíméltem letaposni a gazt és más növényeket sem. ~Most hogy láttam ezt-azt ideje szórakozni egy kicsit, unalmas volt a pegazusoknál..~szomorodtam el. A távolban megpillantottam pár igen furcsa lovat, de jobbnak találtam ha őket inkább kihagyom a játékomból. ~Nagyvadra megyek.~mosolyodtam el ismét. Pár lépés után elém magaslaott a Lyacon-erőség magas, sötét fái. ~Mily' gyönyörű!~szippantottam bele a mágiától zsúfolt levegőbe. Kicsit gyorsítottam tempómon hogy hamarabb beérjek és ne lásson meg senki. Az utat már ismertem, hisz jó párszor jártam erreflé hogy tanulmányozzak néhány igen furcsa jelenséget, így számomra az erdő egy nyitott könyv volt, melynek már kívülről tudtam a szövegét. Dúdolgattam magamban hogy elüssem az időt míg nem találok valami figyelemre méltó dolgot. Abban a pillanatban, nem messze tőlem váktázott el egy árny, bizonyára ló volt. Mintha észre sem vettem volna folytattam utamat tovább. Hangok csapták meg füleimet, meglehetősen a közelben lévő lovak pletykáztak. ~Na nézzük meg.~ elindultam a hangok felé komfortos tempóan, ám ami szemem elé került felpezsdítette bennem a vért. ~ A két piros jegyes.. Ennél jobb napom már nem is lehet!~vigyorodtam el, majd átugrottam az előttem álló aljnövényzetet. -Nézzenek csak oda, fortyog körülöttetek a gonosz meleg levegő.-pillantottam rájuk párat legyintve farkammal. ~Előttük nem kell játszani, Seele.~ Méltóságteljesen álltam a két mén közelében, persze megtartottam a tisztes távolságot. -Testvéri szeretet..-kuncogtam fel. |
Fülemet hátra csaptam és vissza a kanca köszönetére. ~ Nem érdemli meg a kedvesebb személyiségem, makacs kanca. ~ Döntöttem el éppen magamba hogy keményebb leszek a kancával kapcsolatban, úgy se igazán az esetem. ~ Ó, Fenrir! ~ Már percekkel ezelőtt éreztem a levegőben a szagát, és egy testvér megérzi ha a bolond bátyja a közelében van. Fejemet a fák mögül megjelenő Fenrir felé fordítottam még mindig szarvamon díszelgett a prédám, egy szemforgatással üdvözöltem. - Öreg testvér! Köszöntelek! - Szólaltam meg gúnyosan hangom megemelve, szarvamról a döglött kígyót a kanca felé dobtam, valószínűleg a hátán landolt. - Miért érdekel ennyire a magánéletem? - Ráztam meg fejem lassan érthetetlenül. ~ Nekem parancsolsz? Ostoba.. ~ Gondoltam kicsit idegesen, fejemet lentebb hajtottam a beszélgetésük közben. - Volt még tervem vele.. - Nevettem fel. - De talán így jobban járt. - Sóhajtottam a kancára nézve, és szám szélét ismét megnyaltam. - De! Sok tervem van még, csak előjáték lett volna!- Kacsintottam ravaszan. |
Mulatatott a kanca sértegetése. Felkacagtam.
- Ugyan már édesem, ha tudnád, hogy mire vagyok képes, akkor több félelemmel lennél felém. De ahogy elnézem, Chaossal elég jól megvoltál. Igaz, édes öcsém? - néztem a fiatal ménre. Gondolom nem vág fel a bátyjával úton-útfélen, bár elég ostobának kell lenni ,hogy egy idegen ló ne lássa köztünk a hasonlóságot. |
Chaos eltolt magától aztán egy kigyóra vetette magát, amit elég érdekesen felszúrt szarvára. -Öhmm..kössz, azt hiszem.-néztem rá igen halványan elmosolyodva. Nem igazán voltam a megköszönésben jártas, így hát kinyőgtem úgy ahogy legjobbnak véltem. Társaságunkat hamar megzavarta egy idegen ló. Méghozzá maga Fenrir. ~Minő bettoppanás..~sóhajtottam egyet alig hallhatóan. Azonban kijelentésére lesokkoltam. -Mondja a ló, aki nem lézező lényekkel beszélt, nem is, inkább "szövetséget" kötött. Nagyon hihető. Vicces hogy miket kitalálnak, csak azért hogy rettegjenek mások. Tőled..-vágtam vissza rá semmitmondó hanggal, kis nevetéssel a végén. ~Ez nekem csak ne papogjon.~
|
[29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
