|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.01. 18:04 - |
Zephüros+Achlys Aysel+Mai’nan
*zárt játék* |
[21-2] [1-1]
 Rossz érzésem egyre csak nagyobb lett. Gyomrom görcsösen szorult össze, már alig tudtam másra gondolni. ~ Indulj, ne késlekedj! Vezetni foglak az utadon, csak követned kell! Siessünk, mert Kathach élete a tét! ~ A hang, amelyik a fejemben szólt nem volt ismerős, mégis pontosan tudtam kihez tartozik. Mai’nannak feladata volt számomra, én pedig nem ellenkezhettem az akaratával, hisz neki köszönheti a családom a mágiát és a pártfogást is. Kathach parancsa immáron nem érdekelt, szárnyaimat szétcsaptam és egy ugrással a levegőben termettem.
- Viszlát Aysel! Most repülnöm kell. - Köszöntem el a másik tanácsadótól sietve. - Remélem később még lesz alkalmunk beszélgetni, nagyon élveztem. -
/Mana el/ |
Hallgattam és közben az előbb kimondott szavaimon rágódtam. Amikor Aysel megszólalt automatikus rémülettel kaptam felé a fejem. Ám a szavaira megnyugodtam és kiengedtem az eddig görcsösen bent tartott levegőt.
- Nem zaklattál fel. Azt hiszem, hosszú idő után jó volt elmondani valakinek. - Mosolyodtam el. Eddig Reynán kívül senki sem kérdezett rólam semmit, senki sem hallgatott meg. Kathachcal kiveséztük az életét, de az enyémről egy árva szót sem kérdezett. Ez azt hiszem fájt egy kicsit. ~ Na persze egy ménesvezérnek nem feladata ápolni a tanácsadója lelkét… Ne reménykedj, ugyanolyan láthatatlan vagy, mint eddig! ~
- Biztos, hogy küzdenünk kell. - Meredtem el a távolba. - És nagyon remélem, ha a bátyámra én nem is, legalább a ménes számíthat. - ~ Igen, legalább ebben szeretnék hinni. Hogy őket nem árulja el. ~
- Igen… nos ez valószínűleg önzőség, de nem akarom tudni, hogy mi vár ránk. Ez most talán szörnyűbb lesz, mint minden eddigi csapás. - A rosszérzés egyre erősödött. Egyszerűen nem hagyott nyugodni. - Hiába ígértem meg Kathachnak, azt hiszem mégis utánaeredek és megkeresem. Úgy érzem nagy veszélyben van. - Nem tudtam eldönteni menjek-e. Az ösztöneim azt súgták igen, de ha tévedek… akkor Kathach jó okkal lesz rám dühös. |
 Továbbra is érzelmek nélkül hallgattam a kancát. Amikor befejezte, aprót bólintottam - Köszönöm - szólaltam meg. A hangom nagyon halk volt, szinte teljesen elveszett az apró szellők közt, de ha Mana figyelt, talán meghallhatta, vagy a számról leolvashatta.
- Nem akartalak felzaklatni. - jegyeztem meg, miután még még pár pillanatig fürkésztem az arcát.
- Lehet, ha most újra küzdenünk kell. - sóhajtottam, miközben végigpillantottam a ménes területén. A hegyszúszról nem látszott minden egyes szeglete, de gondolatban ismertem a teróletet - Zeph a ménessel kapcsolatban látott valamit. Nekünk is rosz előérzetünk van. Nem hiszem, hogy sokat tévedett volna a látomása. Bármit is látott, ő maga is rettegett tőle... - csak azután néztem vissza rá, amikor már elhallgattam. |
Aysel csendben hallgatta végig a monológomat, mindenféle érzelm kinyilvánítása nélkül. ~ Talán jobb is így. ~ Mindig rosszul éreztem magam, ha valaki sajnált. Hisz ha valaki sajnál, az csupán nyíltan gyengének nevez. A bátyammal kapcsolatos kérdésére meghűlt az ereimben a vér.
- Hát… nem igazán. Ritkán találkozunk és akkor olyan, mintha mi sem történt volna, ám jól esett volna ha megereszt valami olyasmit, hogy “bocs hülye voltam, többé nem fordul elő”, avagy “sajnálom a történteket”. Ehelyett hallgat a dologról. Nem vagyok benne biztos, hogy nem tenne-e ugyanígy az esetleges következő alkalommal. - Hajtottam le a fejem. Rossz érzéssel töltött el, hogy nem tudtam magam akkor megvédeni. Na meg az is, hogy panaszkodom... |
Szó nélkül hallgattam Manat. Akárcsak valószínűleg ő is, én is rájöttem, hogy egy kicsit talán hasonlítunk egymásra. Egy kicsit. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék a története után, szerintem annyira ő is rájött, hogy nem tudom, mit kell mondani ehhez hasonló helyzetekben... jobban kedvelem a nyers őszinteséget. Az kevésbé fáj... nekem, legalábbis.
A kettőnk története közti hasonlóság miatt egy kicsit kíváncsi lettem - És... beszéltetek utána a bátyáddal? - kíváncsi voltam, hogy mi történt velük... és már körülbelül egy éve nem beszéltem a húgommal. A szétválásunk nem volt túl barátságos... Reméltem, hogy nem bántom meg a személyes kérdéssel. Próbáltam leolvasni a reakciójából a választ arra az esetre, ha nem szeretné kimondani azt. A mimikája majd elárulja nekem. A hallgatása mögötti szavakat. |
Aysel enyhén gyanakvóan figyelte a távozó Zephet. Valószínűleg még mindig a látomás zavarta. Engem is érdekelt volna mit látott Zeph és azzal, hogy nem mondta el komoly aggodalmat támasztott bennem. ~ Mégis milyen szörnyűséget láthatott? ~
Csendben hallgattam a történetét. Kénytelen voltam rádöbbenni, mennyire hasonlítunk egymásra.
- Én csupán egyetlen egyszer harcoltam… de akkor nagyon sokáig. Én is tanácsadó voltam, amikor Kathach megszerezte a hatalmat. Ő végre rendet teremtett. De előtte… te nem tudhatod mi folyt itt. A tanácsadók egymást ölték, hogy ők lehessenek az új vezérek… nem kíméltek senkit, aki ellent mondott nekik, hiába volt az fiatal csikó, avagy öreg kanca. Olyan mészárlás zajlott itt, amelyet elképzelni is nehéz. 3 évesen kénytelen voltam hadsereget szervezni, hogy megvédhessem azokat, akik még, vagy már nem voltak képesek rá. Bevettük magunkat a Hitoma-hegység legbiztosabb pontjára és számtalan napon keresztül harcoltunk. Még mindig rémálmaim vannak azokról a napokról. A legrosszabb mégis az volt, hogy a tulajdon bátyámmal is meg kellett küzdenem. Ha nem kapok segítséget, akkor képes lett volna megölni, elvakultságában. - Ez volt minden rémálmom közül a legszörnyűbb. Látom, ahogy felágaskodik, készen arra, hogy bezúzza a koponyámat. |
Követtem a tekintetemmel a távozó Zephet, búcsúzóul csak biccentettem egy aprót. Reméltem, hogy mihamarabb megtudjuk a teljes látomását, mert talán még fontos lehet a ménes számára. Sikerült visszakérezkednem a ménesbe, elértem, hogy tanácsadó legyek. Meg kell hálálnom a vezér bizalmát és nekem is vigyáznom kell a ménesre. Már ők a családom.
A mén távozása után Mana mesélni kezdett. Először kissé furcsállva néztem őt, majd rájöttem, hogy feltehetőleg az volt a célja ezzel, hogy én is meséljek magamról. ~ Keveset tudunk egymásról. Talán tényleg jó lenne ismerkedni egy kicsit. A ménes érdekében is. ~
Figyelmesen végighallgattam, majd egy mély sóhajjal én is mesélni kezdtem. Látszott rajtam, hogy nem szívesen beszélek a múltamról, de muszáj volt.
- Mint már gondolom tudod, a vándorok közt nőttem fel. A szüleim rokonai ménestagok voltak, ennek is köszönhetem, hogy a vezér visszafogadott a ménesbe. Az apám meghalt, amikor egy éves voltam. Az anyám... nos, ő talán sosem nőtt fel teljesen. Makacs volt, élettel teli és zabolázatlan. Gyakran hagyott magamra. A vándorlétem alatt sok vándor lovat megismertem, ők tanítottak engem, kárpótolták az anyám hiányát. Persze, azért ő sem hanyagolt el teljesen. De amikor megismert egy másik mént, egyre kevesebbet volt velem. Később csikójuk is született, azután persze vele kellett többet foglalkoznia. Megszoktam, hogy vigyáznom kell magamra és a csoportunk idős tagjaira is. Talán ezért is vagyok bizalmatlan. A csapat nagyjából tízfős volt - néha idegen lovak is csatlakoztak hozzánk pár napra. Nagyrészt idősödő lovakból állt. Emiatt a ragadozók elég nagy gondot jelentettek - az idős lovak nehezen tudták védeni a csoportot. Gyakran küzdöttünk az életünkért. Sokan nem élték túl, A tagok gyakran cserélődtek. Hiába kedveltem meg valakit, azt talán másnap megölte egy ragadozó, vagy tovább vándorolt. Bár fiatal voltam, harcolnom kellett. Engem így képeztek ki. - mindezt rezzenéstelen arccal, szinte teljesen érzelem mentesen mondtam, mintha nem is érdekelne. Csendben figyeltem, a tekintetemmel kérdeztem, hogy még szeretne-e megtudni valamit rólam. |
- Nem, nem te vagy én száműztük, hanem a ménes. Ennek még az emléke is elborzaszt. Te nem voltál ott. Jó, hogy meg nem ölték, csak mert olyat mondott, amit nem akartak hallani. Hidd el, ha ott lettél volna most nem szólnál egy rossz szót sem. - Néztem rá. - Azért túlzottan kedves sem voltál… - Úgy döntöttem ezt a témát annyiban hagyom, fölösleges lett volna tovább rágódnom rajta. Ellenben érdemes lett volna megtudni róla ezt-azt. Nyilván nem örült volna, ha csakúgy rákérdezek az életére, szóval nekem kellett először mesélnem. Zeph időközben távozott, ezért már azt mondhattam, amit csak akartam.
- Én az egész életemet ebben a ménesben töltöttem, szóval láttam már néhány szörnyű dolgot. Talán ezért is fogom a pártját. Még csikó voltam, amikor már nem élt egyetlen családtagom se… mégis én lettem a vezér jobb patája. Vele mindig is jó kapcsolatot ápolt a családom, a nagynéném is segítette a hatalomra jutását… meg hát a mágia. Már akkor is tudtam használni. A frissen kiharcolt vezéri cím megtartásához pedig kellett neki a családom neve, s a két pár szárny. Szóval kinevezett tanácsadónak, hiába ellenkezett a ménes fele. Bár sokat köszönhetek neki, szinte mindent, nem mondhatom, hogy igazán jó vezér lett volna. - Simán a tények szintjén érintett a téma, semmi érzelmi töltet nem volt benne. Ezt már lezártam magamban. - Már csikókoromban is állandóan hajtottak a szüleim, akár mágiáról, akár harci kiképzésről, akár valami egészen másról volt szó. Aztán a nagynénémhez kerültem és mindez folytatódott, csak már a tanácsadói feladatkört voltam kénytelen rohamos gyorsasággal elsajátítani. Aztán, amikor ő is meghalt még nagyobb nyomás nehezedett rám.
De Zeph mindig is olyan életvidám csikó volt. Valahányszor távolról vágyakozva figyeltem ahogy a testvéreivel játszik, egy picit szabadabbnak éreztem magam. Neki mindene megvolt, ami nekem sosem lehetett volna meg. Szóval szép emlékek fűznek hozzá… azt hiszem. - Nagyon reméltem ezek után néhány infót ő is megoszt velem az életével kapcsolatban. Most, hogy a háború ilyen közel volt feltétlenül meg kellett bíznunk egymásba, annak pedig ez volt a leggyorsabb módja. |
 Sietni akartam, valami húzott el onnét. Valami megmagyarázhatatlan. Mivel ügyesen történt valami a szárnyammal, jobb híján lekecmeregtem a szikláról. Lentről még visszanénztem: -Vigyázzatok a többiekre! Ne érjen titeket veszély... - tettem hozzá motyogva az utolsót. Behunytam a szemem és az ösztöneimre bíztam magam. Tudtam, ha meg kell találnom Hlínt, meg is fogom. Valami érdekes mozgásban haladhattam előre, ugyanis a bal mellső lábamat is elintéztem, így mintha...háromlábbal vágtáztam volna??? Felettébb különös látvány lehettem...
/Zeph el/ |
Mana válaszára már nem tudtam reagálni, mert Zeph már közöttünk volt.
- Nem mi száműztük. Amúgy is - az más helyzet volt, most Seminarya talán tényleg nagy veszélyben van, viszont akkoriban viszonylag béke uralkodott itt.
- Igazán tiszteletreméltó, hogy kiállsz a régi ismerőseidért, de számomra ő csak egy idegen, aki bujkált. Annak ellenére, hogy igaza volt, úgy tett, mintha meghalt volna. Ezek, és jelen körülmények között nem hiszem, hogy túl barátságtalanul viselkedek vele.
- Ez is csak egy becenév, mint gondolom a Zeph is. Én szellem lóként hallottam róla először, hisz évekig szellemnek játszotta magát. - Nem értettem, hogy Mananak mi baja volt ezzel a megnevezéssel, Zeph maga választotta ezt - és, azzal, ahogyan a ménnel viselkedem. Szerintem a körülmények között ez egészen elfogadható volt. Nem bizhatunk meg mindenkiben, különben kihasználnak és átvágnak. Ha valami fontos volt abban a látomásban - és tudom, hogy az volt - és a méneshez is köze van, akkor jogom volt ilyennek lenni és rákérdezni. Főleg, hogy a vezérünk is távol lesz egy ideig. Vigyáznunk kell a ménesre.
~ Mégis miért védi ennyire? ~ A tekintetem újra a ménre tévedt, még mindig ridegen néztem rá. Nem különösebben a személyiségével volt bajom - általában minden idegen lovak barátságtalanul fogadok. Most különösen, hiszen talán egész Seminarya veszélyben van. Most fontos lehet, hogy ne hallgassunk el semmit. Bár nem mondtam ki, a tekintetemmel üzentem felé, hogy bele látok a fejébe. |
- Függetlenül attól, tudják-e, hogy közöd van a mágiához, tanácsadó vagy. A ménes tagjai hinni fognak a szavaidnak, főleg ha jól tálalod a mondanivalódat. Azt pedig fölösleges elmondani nekik mennyi közöd van a mágiához. - Kitártam mindkét szárnypáromat. - Látod, nekem is több közöm van a mágiához, mint a legtöbb pegazusnak, sőt ez még látszik is rajtam. Mégis a legtöbben nem tudják ezt, csak azok akikkel megosztottam, vagy akik hallották már a családom legendáját. - Egyáltalán nem tetszett azonban lesújtó véleménye Zephről.
- Aysel, nincs jogod ilyet mondani. Zephnek már komoly problémái voltak abból, hogy elmondta amit látott. Ezért is száműzték. Fölösleges faggatnod, tudom, hogy teljesen megbízható. Rendben beszélj Hlínnel. Szeretném ha a fejleményekről tájékoztatnál. Ha pedig látod Reynát, vagy Nungalt mondd meg nekik, hogy beszélni szeretnék velük. Sűrűsödnek a fejünk felett a fekete felhők, s nagy vihar közeleg. Mivel Hlín Kathachhal is jóban van, szeretnék neki is, csakúgy mint a hírvivőknek szabad bejárást biztosítani a területeinkre. A későbbiekben még jól jöhet a bölcsessége. Amúgy pedig van neve is, nem kell szellem-lónak hívnod. - Úgy éreztem legalább most tehetek valamit Zephért, ha már akkor nem sikerült… Kedveltem Zephet, bár nem beszéltem vele túl gyakran. Csikókoromban mindig irigyeltem, hogy olyan bátor, szembe mer szállni a felnőttek akaratával, a tiltások ellenére simán kilép a ménes területéről. Az én életemnek állandóan gátat szabtak, gyerekkorom sem volt igazán… engem nagy feladatokra készítettek fel. Legalábbis az elmondásuk szerint. Most pedig itt álltam tanácsadóként, megfelelve az elvárásoknak, de a legfontosabb dolgokról mégsem tudtam semmit. Csak azokat mondhattam barátaimnak, akik kezdeményeztek felém, a többi ló számára én egy egyszerű, hallgatag és félénk pegazus voltam. |
ZEPHÜROS: Aysel kifejezetten ellenszenvesnek tartott. Remek. Kérdésére már nem tudtam volna hazudni. Hatalmas sóhaj kíséretében szólaltam meg -Igen, az. De sajnálom, előbb muszáj lesz beszélnem Hlínnel. Nincsenek túl jó...előérzeteim - az utolsókat nehezen nyögtem ki. Manához fordultam: - Természetesen utánamegyek Mana, ha ez a parancs. Bár magamtól sem hagytam volna figyelmen kívül. És minden tőlem telhetőt megteszek... - Remélem megtalálom közben Hlínt. Hátha ő tud magyarázatot, vagy legalább egy kevés tudnivalót erről mondani. Nem tudtam megállapítani, milyen szinten kapcsolódik ez az egész a méneshez. Jobban kellett volna figyelnem! Megint nem tudom annak a lónak a kilétét! Most bezzeg semmi nem jut eszembe! -ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben. Ennyire összezavarodni! Ilyenkor is csak én tudok ilyen lenni persze! Nem akartam még részletesen elmondani a látomást, nem bíznak bennem. Átlátszó vagyok. Nem érdemeltem volna ki a hírvivőséget. Egy tanácsadó nem bízik bennem, nem tudom mi lesz ebből... |
Aysel a következő témára a tőle megszokottnál is komolyabb lett. Részben a téma tényleges komolysága miatt, részben pedig amiatt, hogy nem szokta hangoztatni unikornis felmenőit, alig akadt ló, aki tudott róla - Őszintén, az utóbbi napokban én is éreztem valamit. Talán köze van mindezekhez.
Mana felvetésén elgondolkodott - Rajtad kívül senki sem tudja a ménesből, hogy közöm van a mágiához. Miért hallgatnának meg, vagy hinnék el a szavaimat? Nem szeretném hangoztatni, hogy több közöm van a mágiához, mint nekik, vagy bármely másik pegazusnak, agancsosnak, kosszarvasnak, sima lónak vagy bármilyen más nem unikornis lónak.
A mén érkezésével Aysel remélte, hogy ezt a témát a másik tanácsadóval részben lezártnak tekintik. Nem akarta, hogy kiderüljön ez a titka. ~ Még biztosan nem. ~
Továbbra is rezzenéstelen arccal vizsgálta a mén - Zeph - arcát. - A ménesnek meg kellene bíznia egy olyan lóban, aki nem mond igazat? - pillantott oldalra Manara. Utálta, ha hazudnak neki, és általában gyorsan észre is vette. ~ Ha már ilyen fontos rangot kapott, akkor legalább ne hazudjon a tanácsadók szemébe. Miért nem akarod elmondani az igazat? Ha csupán az én jelenlétem zavarna, megmondhatnád. ~ Átlátok rajtad. Pár pillanatig összeszűkített szemekkel nézett vissza a ménre. Nem bízott benne. Ő nem volt sértődékeny kanca, nem haragudott meg, ha nem kívánatos volt a társasága. ~ De ha a ménessel kapcsolatos, akkor nekem is közöm van hozzá. ~
- Újabb látomásod volt, szellem-ló? - érdeklődött nem túl barátságos hangnemben. Remélte, hogy beletalált, és valóban ezt hallgatta el a mén. |
Türelmesen vártam, hogy Asyel rendezze a fejében az elhangzottakat. Nekem címzett válaszán elnevettem magam.
- Sajnálom, hogy bajt okoztam neked. - Mosolyogtam rá. - Állandóan engem nyaggatnak, hogy tanítsak képezzem ki őket. A múltkor mutattam nekik egy két mozdulatot, mert a ménes ügyeit nem tudtam elinézni féltucat csikóval a nyakamban. Most biztos azokat gyakorolták egymáson. Milyen szerencse, hogy megkértem őket ne tegyék. - Tettem még hozzá epésen. - Komolyra fordítva a szót, szerintem háború közeleg. Nemcsak a Kút felbukkanása miatt, hanem mert sötét mágiát érzékelek. Egyre többször kísértenek rossz álmok. Bár én nem a jövőt látom, csak a saját múltamat, mégis vannak olyan képek amelyekre nem emlékszem, még magam sem tudom mit jelenthet ez, de nem hiszem, hogy bármi jót. Szeretném tudni, hogy te érzel-e hasonlót. - Tudtam, a felmenői között vannak unikornisok is, ezért is fordultam hozzá. Az szinte az egész ménesben csak mi voltunk igazán érzékenyek a mágiára. Mindkettőnk felmenői az átlaghoz képest sok mágiával rendelkeztek.
- Képzeld, Reyna, Nungal és Rayat is felfedezte a mágiát, amely eddig bennük lappangott. Szeretném ha alkalomadtán te is rájuk néznél, hátha te tudsz mondani nekik olyat, ami felett én elsiklottam. -
Biztos voltam benne, hogy Zeph nem mond igazat. ~ Leesett? Ugyan már! Nem egy ma született csikó már. ~ Kicsit, sőt nagyon rosszul esett, hogy nem avatott be mi történt vele. ~ Nem bízna bennem? Esetleg Asyel előtt nem akarja elmondani? ~ Most viszont volt ennél fontosabb dolgom is.
- Én aggódom Kathachért. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy a ménes bármelyik tagja elkísérje, vagy nyomon kövesse. Nem akarok nyíltan ellenkezni vele, de te nem vagy hivatalosan a ménes tagja. - Nem akartam megbántani, vagy kellemetlenül rámutatni erre a fájó pontra. - Ezért arra szeretnélek kérni az egész Katopyris nevében, hogy valahogyan kövesd nyomon és ha feltétlen szükséges segíts neki. Mindezt természetesen teljes titokban. - Nagyon reméltem, hogy segít nekünk. Ő volt az egyetlen reménysugarunk. ~ Kathachnak épségben vissza kell térnie! Jobb bele sem gondolni, mi történne, ha nem így lenne! ~ |
ZEPHÜROS: Felnéztem az égre, majd visszanéztem Manára. Nem, nem mondhatom el neki...nem tehetem! Nem volt szívem az igazságot elmondani: -Nem érdekes, csak leestem repülés közben egyszer, de semmiség, nincs bajom. - biccentettem Ayselnek. Hallottam már a nevét, talán láttam már messziről. - A hírvivőségről szerettem volna beszélni. Mi is várjuk meg míg Kathach vissza nem jön? - nem éreztem biztonságban Kathachot. Rossz előérzeteim voltak, de lepleztem magam. Aggódtam a Nizza-síksági kép miatt, sőt, az egész hóbelebanc miatt...fogalmam sincs, mi fog történni, de mindenképpen beszélnem kell Hlínnel... |
Mana kissé feszóltnek tűnt, de nem volt meglepő - alig ismertük egymást. Szerencsére nem volt ellenére a beszélgetés, sejthette, hogy miért szálltam le mellé, összefoglalta, hogy mi történt a gyűlésen.
Érdeklődve hallgattam őt. ~ Örökkévalók...? ~ vándor koromban rengeteg történetet hallottam róluk, sőt, olyan lovakkal is beszéltem, akik egészen közelről ismerték őket, akik szeretteit a parttalan óceánba száműzték, mert ittak a kút vizéből... de sosem gondoltam tovább a történetet, hogy egy nap visszatérhetnek Seminarya földjére. Mindössze egyetlen kérdés fogalmazódott meg bennem: Ki az a Zeph? Megpróbáltam felidézni minden Z betűs pagazust, akit így becézhetnek, de nem jöttem rá, hogy ki lehet ő. Csupán egyetlen Zeph nevű lóról hallottam - egy szellemet játszó ménről, aki pár éve még Katopyris tag volt. ~ Újra csatlakozna a méneshez? ~ A vándorok közt gyorsan terjednek a hírek, hallottam la ezt-azt, de nem érdekelt túlságosan a története. Ha jól tudom egy vészjósló látomás miatt üldözték el... ? Rá akartam kérdezni, de Mana megelőzött, ezért előbb neki válaszoltam.
- Csak a szokásos apróság... pár túlbuzgó kiscsikó harcosnak képzelve magát összeverekedett - forgattam meg a szemeim - De semmi komoly. -
Alig fejeztük be a beszélgetést - és még a kérdésemet sem tudtam feltenni - egy sérült pegazus mén sétált felénk. Biztos voltam benne, hogy nem ménestag - ilyen öltözékkel megjegyezném. A piros ruházatból ítélve ő lehetett Zeph- nem hiszem, hogy túl sok ló szaladgálna egy piros anyagdarabbal az oldalán. Mikor Mana ráköszönt, már teljesen megbizonyosodhattam, hogy ő az.
- Üdv - a hangom kicsit ridegnek és barátságtalannak hangzott, de nem tehettem róla - a mendemondákon kívül semmit sem tudtam a ménről, azt sem, hogy miért lett hírvivő?
Az idegenek bizalmatlanságával figyeltem az arcát, minden apró rándulás felkeltette a figyelmemet. Szokásom szerint próbáltam olvasni róla - valami igencsak felzaklatta. Úgy éreztem, hogy nekünk is közünk van hozzá, bármi is volt az ~ Talán egy újabb látomás, szellemmén? ~ enyhén oldalra döntöttem a fejem, nem vettem le róla a tekintetem. Nem bíztam benne.
Reméltem, hogy elárulja mi zaklatta fel ennyire - de, ha elég ideig itt marad valószínűleg magamtól is rájövök. |
Gondolataim folyamából halk szárnysuhogás ragadott ki. Felnéztem az égre, ahol Ayselt láttam közeledni. Kedveltem a fiatal kancát, mert nem volt nagyra magával, bár egy kicsit csodálkoztam, hogy Kathach -főleg utánam- két ilyen fiatal lovat nevezett ki erre a fontos posztra. Bár még én sem töltöttem be a 8 életévemet, messze nekem volt a legtöbb tapasztalatom közülünk. Tanácsadó volt és a rám bízott feladatok miatt örülnöm kellett volna, hogy ő talált meg engem és nem nekem kell megkeresni őt, ám mivel nem igazán ismertem, feszengtem, már csak a gondolatától is, hisz szóba kell vele elegyednem, a beszéd pedig nem igazán erős oldalam, kivéve ha teljes szívvel harcolok valamiért. Nem messze tőlem szállt le és köszönt nekem, vettem hát egy mély levegőt és odabaktattam mellé.
- Üdvözöllek - Hajoltam meg enyhén. - Kathach egy ideig nem lesz a ménes területén belül. - Gyanítottam, nem tudja mi történt a gyűlésen, hisz ő a ménesre vigyázott, amíg távol voltam. - A gyűlésnek mindössze két fontos témája volt, a többi csak felesleges időtöltésnek bizonyult. El sem megyek, ha nem tudom, hogy esetleg vérontásba torkollik. Az Örökkévalók, melyek visszatértek Seminarya földjére, illetve hozzájuk kapcsolódva a Kút, amiről persze senki nem tud semmit, ám ha még is tudna, úgysem árulná el. Kathach azt kérte, amíg vissza nem tér, ne kutassunk utánuk. A másik, számunkra fontosabb téma a hírvivők ötlete volt, amely megszavazásra is került. A feladatuk, az Örökkévalók kutatása és a hírek “szállítása” a ménesek között. Kötelesek mindegyik ménes vezérének jelenteni. Szabadságot és biztonságot élveznek mindegyik ménes területén belül. A mi hírvivőink Reyna, Nungal, Zeph és én, bár nem hiszem, hogy komolyan részt fogok benne venni. A harcosokat már informáltam mind az Örökkévalókról, mind az új feladataikról, ám a ménes többi tagjának nem szólhatunk róluk. Majd ha Kathach visszatér, ő tudatja velük, amit tudniuk kell. Erről még Kesmonnak is be kell számolni. Minden rendben zajlott a ménessel amíg nem voltam itt? - Ménesem minden tagjáért különösen aggódtam, a ménesben lezajlott háború mély nyomokat hagyott bennem. ~ Már vagy öt éve történt, mégis úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Azokat a szörnyűséges időket sosem fogom tudni elfelejteni. ~ A távolban Zephet láttam közeledni. Láthatólag sántított és az egyik szárnya sem volt teljesen rendben. Bár azt terveztem, amint megtalálom rögtön feladatot adok neki, ám most nem volt túl jó bőrben, így ezt egy időre elnapoltam. - Szia Zeph. Mi történt veled? - Direkt mondtam ki a nevét, nem voltam biztos benne, hogy Aysel is ismeri őt. |
Csendesen siklottam a Katopyris területek irányába amikor zavarogni kezdett a fejem.
Nem tudtam mi történik, de mintha valami álomkép tárulna fel: ott álltam a Nizza síkságon, az ég borult volt, a virágos mező nyugodtan hullámzott. Ám egyszer csak ott teremtek Seminarya lovai, a ménesek egymás ellen álltak, Glimt és Antiope összeütköztek, a szövetségek felbomlottak. Véres volt a harc, a pegazusokat körbevette a Laynarvis gyűrűje, majd mind a négy törzs egymásnak esett. Holt lovak borították el a földet, a többi ló rajtuk taposva próbáltak hozzájutni az erdőhöz...a Lyacon erdőhöz vágtatott mindenki, egymást felöklelve zúdultak a fák közé, majd hirtelen elugrott a kép ahhoz a képhez...a csordogáló Kúthoz, az idegen ló ismét ott állt. Az az idegen. Aki anno megjelent már nekem, akiről fogalmam sem volt, ki ő. Oda akartam sétálni hozzá, de láttam, hogy előugrott három ló. Vörös köd borított el mindent, a vér nehéz szaga terjengett a levegőben. Az első egy vörös-fekete unikornis volt. Fenrir. Mögötte egy hasonló kinézetű ló állt, majd Fenrir hirtelen hátrafordult és eltűnt a ködben. A következő pillanatban a másik mén halott volt. Fenrir testéig véres lábbal közelített a mágikus víz felé. Ekkor egy fél gazellaszarvú kanca rontott ki a homályból, őt követte egy pegazus. Három kis, visszahajló szarv meredezett a fején, tekintete démoni volt. A kanca mögött piros szemek vöröslöttek, majd fekete, lompos árnyak körvonalazódtak. A vörös köd megint visszahúzta őket, pár pillanattal később csak szarvakat láttam a víz fölé hajolni, a víz piroslani kezdett a róluk csepegő vértől. Csak egy röpke pillanatig láttam, majd visszaváltott a kép a holttestek közé. A virágok ki voltak szaggatva, a lovak holtan feküdtek köztük. Nem mertem tüzetesebben megnézni őket, féltem, hogy ott lesz az is, akit nagyon nem akarok látni. De láttam. A magas füvet pegazusszárnyak lapították le...
Ekkor véget ért a rémes kép, a földön találtam magam. Alig bírtam felkelni, amint felkászálódtam, éreztem, hogy valami nagyon nics rendben. Később rájöttem. A bal szárnyam iszonyatosan fájt. Gyalog kellett megtennem a maradék utat az Eckhnata csúcsokhoz. Mana és Aysel már ott voltak. Sántítva baktattam fel hozzájuk a hegyre. Nem volt szívem elmondani Manának, hogy mi várhat a Katopyrisre. Így se biztos hogy teljesen bíznak bennem. Mikor felértem hozzájuk, udvariasan köszöntem: - Üdvözletem - majd meghajtottam a fejem. Félig mereven bámultam magam elé. Ezt mindenképpen mondanom kell Hlínnek... |
Körberepültem a ménes területét, mint mostanában oly gyakran. A Eckhnata-csúcsokat hagytam a legvégére. Az egyik kiemelkedésen észrevettem Manat ~ tehát végét ért a gyűlés... ~ Hallottam már pár lótól, hogy talán látták őt, de egyikük sem tudta pontosan, hogy valóban a tanácsadó kanca volt-e az. Lassítottam, úgy döntöttem, hogy leszállok mellé. Én nem vette részt a gyűlésen, információim szerint így is pegazus többség volt, ezért a jelenlétem eléggé felesleges lett volna, és amúgy is, valakinek a ménessel is kellett maradnia, biztos ami biztos. Ki tudja mik történhetnek addig, amíg a vezér távol van?
Tisztességes távolságra szálltam le a kancától - Üdv. - Köszöntem rá barátságosan. Még nem igazán volt alkalmunk beszélni egymással, de szimpatikus kancának tűnt. Vártam, hogy zavarja-e a jelenlétem, esetleg távoznom kellene-e, vagy maradhatok váltani vele pár szót. Úgy tűnt, mintha várna valakire... vagy valakikre. ~ Remélem nem zavarom őt. ~
Mivel a gyűlésen nem voltam ott, szerettem volna megtudni legalább nagy vonalakban, hogy mi történt ott. Tanácsadói rangom miatt mindenképpen kellene tudnom legalább pár infót. |
Körberepültem a ménes területét és ismertettem a harcosokkal a feladataikat. Viszonylag könnyen fogadták a híreket és biztosítottak teljes együtt működésükről, így nem aggódtam. Boldog voltam, hogy látom őket és tudom, épek és egészségesek. ~ még ~ Most azonban fontosabb dolgaim is voltak, mint a jövő kifürkészése. Találkoznom kellett Zephhel és a másik két tanácsadó társammal. Velük is fontos megbeszélni valóm volt. Egyeztetnem kell velük a továbbiakról. ~ Kathach hiányának pótlásáról. Remélem egyben visszatér. Épen és egészségesen. Nem maradhatunk pont most vezér nélkül. Kathach talán… talán, tényleg méltó a helyére. ~ Még mindig az elmémben visszhangzottak a szavai. A gyűlésen sikerült meglepnie, bár még kételkedtem egy kicsit, egyre jobban tiszteltem őt. |
[21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
