|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.09. 12:36 - |
Light + Nungal (zárt játék?) |
[24-5] [4-1]
 Konkrétan kikerekedett szemekkel, bambán bámultam Light után. "Hogy mit akarsz tőlem?!", ezt akartam kérdezni, de köpni-nyelni nem tudtam. Mielőtt azonban Light végelgesen eltűnt volna a sziklák között, még visszafordult és csak kinyögte, amit eredetileg tudni akartam, aztán továbbállt. Még vagy 5 percig álltam ott, információt feldolgozni. Úgy döntöttem, hogy Lightcsikós beszólását megtartom magamnak, a többit viszont meg kell soztanom a többiekkel. Hlín ki tudja merre jár, Reynáról viszont tudtam, hogy a Lyaconban maradt. Így arrafelé kell indulnom. A "Light-problémát" átmenetileg félrepakolva megfordultam, hogy magam mögött tudjam a fákat meg a szikláikat és az arcomba vágó szél kiszellőztese a fejemet.
/Nungal elrepül/ |
 - Majd még meglátom. Talán egy csikót... - Vigyorogtam rá és indultam az Eurayle közepe felé. Régen voltam már otthon, és reméltem találkozok valamelyik értelmesebb taggal, akivel jól el lehet dumálni. Hirtelen ötlettől vezérelve megfordultam.
- Tudod kedvellek Nungal, Fenrir tervei között szerepel a Forsante kiirtása. Az Örökkévalók pedig a Kút felbukkanása miatt kergültek meg. De maradt még pár, max egy kettő normális. Azmodeusnak pedig van egy testvére is. Na minden jót. És én a helyetekben vigyáznék azzal a hullával. Lehetséges, hogy mégsem olyan halott, amilyennek kinéz. - Vágtattam el szélsebesen. Miközben arra gondoltam, talán visszamegyek a Lyaconba és összeszedek néhány infót még. ~ Lehet, hogy a varjúk is azért követnek, mert akaratlanul is belebotlottam a Kút helyébe. ~
/Light el/ |
Rá akartam kérdezni, hogy egyáltalán miért lenne érdeke Fenrirnek Light anyját bántani, de az utának özölt információ kissé elterelte a figyelmemet.
- Jutattás? - horkantottam fel kissé meglepődve - Mégis, mire gondolsz? Mit tudna egy magamfajta pegazus kanca, egy magadfajta unikornisnak nyújtani? - kérdeztem vissza. Voltak tippjeim a "jutattás" szó kapcsán, de jobban belegondolva, miért akarna Light tőlem bármit is? Az unikornis előttem egy ambíciózus mén, előbb környékezné meg az Alios vezérkancáját, mint egy rangtalan pegazust, így valami más járhat a fejében. |
- Inni akarok a Kútból. Természetesen. Ezen kívül… megpróbálom meggyőzni Fenrirt, ne bántsa az anyámat. - Lehet, nehéz feladat lesz, de ha nem egyezik bele, akkor megölöm. Ragnarokkal ketten biztosan ki tudjuk csinálni. Nungal érdekes témával rukkolt elő.
- Amikor távoztam a Lyaconból, még makkegészséges volt. Mondjuk ott volt Fenrir is. Meg Ragnarok és Seele. Azért Fenrir jelezte, hogy illik vigyáznia. De ha Hlín látta, akkor biztosan megtörténik, mi? Bár én eléggé szektikus vagyok ezekkel a látomásokkal kapcsolatban. - Vajon tényleg figyelmeztetés bujkált a hangában?
- Ha mégis segítek nektek, akkor mit kapok tőled? - Toltam megint a képébe az orrom vigyorogva. - Megfelelő juttatás mellett meg tudsz győzni arról, hogy elmondjam miről beszélgetett az a három. - Kíváncsian vártam a szavaim hatását. ~ Na Nungal, mennyire vagy elszánt? ~ |
Nem lettem sokkal okosabb. Hát, egy próbát megért..... miért ilyen nehéz ezzel a lóval? Állandóan? Mintha megpróbálnék keresztülrepülni egy viharon, komolyan.
- És, mik a terveid a jövőre nézve? - tettem fel könnyeden a kérdést. Lehet, a Ragnarokkal történő beszélgetést másra hagyom. Ha Lighttal ilyen küzdelmes dolgom van, Ragnarokból semmit se szedek ki.
- Hlín látta, amint Fenrir megöli a testvérét. - dobtam be a témát, mintegy mellékesen. Gőzöm sincs, miért. Talán rá akartam világítani, mennyire veszélyesi s az a ló, talán.... talán aggódtam Light épségéért? |
- Hallottam. Fenrir, Alou, Azmodeus. De ezt már ti is tudjátok. Titeket is hallottalak. Mégis mit vársz tőlem Nungal? Mit mondjak neked? Vagy Reynának és Hlínnek? A tudás hatalom, de egyben veszélyforrás is, én a helyedben meggondolnám, mennyit akarok tudni róluk. - A varjú károgott egyet a fán, mintegy megerősítve a mondanivalómat.
- Ragi néha kicsit rájátszik az őrületre, de ha elég kitartóan próbálkozol, akkor előbb utóbb szóba áll veled. Mert már idegesíted és le szeretne rázni. - ~ Mondjuk, ezt néha nehéz kivárni. Ám akkor sem hiszem, hogy Ragnarokon kívül lehet még valakinek esélye megállítani. Alou meg ugynannyira veszélyes, mint Fenrir. Vele beszélni öngyilkosság. ~ Eszembe jutott, hogy a gyűlésen Alou beszélt velem. ~ Lehet Nungal, hogy már szorul a nyakad körül a hurok. Nem ismerem Alou terveit, de jót sosem akar, ez biztos. ~ |
- Épp msot avattalak be. Hallottál-e Kútkereső lovakról. - ismételtem el a kérdésem - Beszélni Ragnarokkal? Hát, az is érdekes lesz..... - nem ismertem túl jól a mént, de hallottam róla ezt-azt és a Gyűlésne volt szerencsém megfigyelni őt. Elég rémisztő volt. Nem tudom, akarok-e bármelyik másik Laynarvis taggal csevegni Light-on kívül. |
- Azért ne becsüld alá Ragnarokot. - Ez a bölcs tanács mindig aktuális volt. - Szerintem Fenrir sem számol vele. Ha tényleg meg akarjátok állítani Fenrirt, én a helyetekben Ragnarokkal beszélnék. Ő az egyetlen aki megállíthatja. Tudod, néha azt gondolom, ő akár ihatott is a Kútból... - ~ Az biztos, hogy remekül tudná leplezni. ~ Gondolkoztam el a kérdésen. ~ Csak kibújt a szög a zsákból. ~
- Drága Nungal, csupán csak azt felejtetted el megemlíteni, miben is kéred a segítségemet. - Bár hallottam az egész beszélgetést, azt nem tudtam most éppen melyik témáról kérdez. - Talán ha beavatsz, úgy el tudom dönteni, hogy akarok-e neked segíteni. - |
- Nem Ragnarok miatt aggódom elsősorban. Hanem amiatt, hogy a ménesek hamarosan egymásnak rontanak. ELég, ha Kathach-ból indulunk ki. Ott voltál a Gyűlésen te is, láttad, hogy amúgy is mindenki aggódik az Örökvalók miatt. Szóval.... segítesz most enkem vagy sem? - kezdtem unni, hogy Light rejtvényekben beszél. Bár, annyit sikerült megtudni, hogy Fenrirnek egy testvére biztosan van. AKkor a kanca is létezhet. |
- Csúnya, gonosz ménesek… a gazt kihagytad. - Élcelődtem az előbbi mondanivalóján.
- Szerintem nem mi vagyunk a “leginstabilabbak”. Van jópár problémás tagunk, de Zeth mindegyiküknél tudja, hogy mire számítson. A többi ménesben -hogy is mondjam- még lappanganak ezek a problémás lovak. Most a Kút árnyékában ki tudja hány Katopyris ménes tagnak jut eszébe, hogy akár ihatna is a Kútból. Például azért, hogy leváltsa Kathachot és ő álljon a ménes élén. Nálunk nincsenek ilyen lovak. Ragnarok miatt pedig nem kell aggódnod. - Forgattam a szemeimet. - Ő az egyetlen olyan ló, aki biztosan nem inna a Kútból. Őt nem dobja fel a halhatatlanság gondolata, sőt! Ráadásul úgy gondolja, a nem buli az, hogy nem lehet megölni egyes lovakat. Fenrir pedig nem ránk pályázik. Osztozkodás? Érdekes kérdés. Tudod, azok akiket nem birok inni akarnak a kútból, és ha én is iszom, akkor ugyan ott járunk, mint eddig. Majd meglátom mi lesz. Szóval már te is tudsz a varjúkról. Tudod van annál kellemetlenebb vég is. Ők egészen jól jártak. Nem lehet rossz varjúnak lenni, bár lehet, hogy a varjúk csak a pegazusok… - Kárörvendően vigyorogtam. ~ Alou farkasai is lehetnek ilyen lovak? Furcsa lenne farkasként élni. ~
- Hmm… igazán hízelgő, hogy ezt gondolod. |
- A Kút és a háború nem csak a többi, csúnya, gonosz ménest törölheti el Light. - nyomtam az orrom én is az arcába. Untam már, hogy a legtöbben ostobának néznek, csupán azért, mert nem szeretek kertelni. - Hanem a Laynarvist is. Ti vagytok a leginstabilabbak. Olyan tagokkal, mint Ragnarok és olyan "barátokkal", mint Fenrir.... Mit gondolsz, meddig tartana a "démoni" unikornisnak ellenetek fordulni? Halandóként még elbánhattok vele, de Örökvalóként? Kétlem. A te ambícióidat illetve pedig.... Szinte biztos vagyok benne, hogy szeretnéd megtalálni a Kutat. De, hogy osztozkodj rajta? Az nem a te asztalod. - igazság szerint a Laynarvis egyik tagjáé sem, közös ménes ide vagy oda. Fenriré pedig végképp nem - Nem mellesleg, ahogy hallottam, a Kút drágán méri a vizét. Vajon vagy-e annyira eltökélt, hogy megcsonkítva végezd? Vagy esetleg belőled is csinos kis varjú lesz, vörös szemekkel. A szárnyak nem állnának jól neked. - mosolyogtam rá kimérten. - Remélem, hogy okosabb vagy ennél. Nincsenek illúzióim az önzetlenségedet illetően, de tudom, hogy hülye sem vagy. |
Nungal összerezzent, én pedig elégedetten nyugtáztam, hogy a szavaim hatottak, bár azt nem tudtam eldönteni, a kirohanásom, avagy a Fenrirről mondottak hatottak-e így.
- Igen, van neki testvére, és bár még nem bizonyított eleget, valószínűleg ugyanolyan veszélyes, mint Fenrir. - Horkantottam egyet szavai hallatára. - Mégis, hogyan lehetne nem rossz hírnevünk?! Hiszen, ha csak találkozunk más ménesek tagjaival, ők azzal kezdik, hogy korcsok gyülekezete vagyunk. Ezekután nehéz jófejnek és kedvesnek lenni. - Amint viszont meghallottam a következő szavait, alig tudtam palástolni a döbbenetemet. ~ Tényleg csak így rákérdezne? Vagy nagyon bátor, vagy nagyon hülye. ~
- Honnan tudod, hogy én nem tartozom közéjük? - Fenyegetően lehallkítottam a hangom, és egészen közel hajoltam hozzá. - Honnan tudod, hogy én nem pont ezt akarom? Háborút, ami eltörli a ménesem szégyen foltjait? Háborút, amely talán egyenlővé tehet minket a többi ménessel? Háborút, amellyel talán Seminarya urai lehetnénk? Honnan tudod, hogy én nem akarok inni a Kútból? - Gonoszan vigyorogtam rá. A varjú károgott egyet a fán. ~ Elpusztít! ~ ~ Vagy talán nekem adja az erejét! Kockázat nélkül nincs siker, a kettő együtt jár. ~ |
Kissé összerezzentem a támadó szavakra. A legkevésbé sem akartam megbántani Lightot; a barátsága - márha lehet köztünk olyan - hasznos lenne, talán mindkettőnk számára. Viszont felfigyeltem a mondandójára.
- Chaos? Szóval, akkor tényleg van testvére... - morogtam magamnak. Ez egyre rosszabbul nézett ki. Belenéztem a jóképű mén szemeibe - Nem akartalak becsmérelni sem téged, sem pedig a ménesedet, de nem tagadhatod, hogy nem épp pozitív hírnevet szereztetek magatoknak, így talán nem meglepő, hogy tőled érdeklődöm problémás lovak felől. - Mellesleg, ha akarnám se találnám meg Fenrirt vagy a testvérét. Fenrir rengeteg tapasztalattal rendelkezik, ha úgy akarja egy fiatal ló sosem találja meg vagy szépen besétál a csapdájába. Chaosszal hasonló lehet a helyzet. Vettem egy mély levegőt. "Mindent vagy semmit...."
- A Kútról van szó... úgy tűnik pár rossz hírű ló összeállt, hogy felkutassák... és persze vérfürdőt rendezzenek. Ez senkinek sem lenne jó. - "Talán még neked sem." - Ezért kérdeztem, hallottál-e valamit.
Újra a madár felé pillantottam. Meredten minket bámult. Borsódzott tőle a hátam. |
- Ez pont úgy hangzott, mintha mutánsok gyülekezete lennénk. Ezzel nem nagyon lopod be magad a lovak szívébe. - Morogtam gúnyosan. Enyhén sértőnek éreztem a szavait. - Ha nem tetszik, hogy nem fajtiszta pegazusok gyülekezete vagyunk, hát szívás, de ez van. A ménestársaimért pedig nem tartozom felelősséggel. A pusztító mágia körülölel engem, nem tudok elszakadni tőle, én vagyok a négy lábon járó pusztító mágia forrás. Kell ennél több? Fekete-vörös jegyes unikornisok… ők a Lyacon felé leledzenek. Bár nagyon érdekelne, miért is érdekel. - Igaz, már régen tudtam miért kérdezi, az indákon keresztül eljutott hozzám a beszélgetésük minden egyes szava, ám ezt sokkal érdekesebb lett volna Nungal szájából hallani. Kíváncsi voltam milyen mesét talál ki, sőt nagyon kíváncsi. Alig vártam már azt a mesét. - Na halljuk! - Támaszkodtam neki egy fának. - Fenrirről és Chaosról érdeklődni pedig nem egy életbiztosítás. Kevesebbért is öltek már lovat. - Hangomban figyelmeztetés bújkált. Nem akartam fenyegetni, mert nekem mindegy mit csinál, akár reggeltől estig koslathat a nyomomban, nem zavar, de Fenrirékkel messze nem ez volt a helyzet.
- Áhh… nem fontos. A Lyaconban ragadt rá némi mágia, de veszélytelen. - |
- Valami szokatlanra. Ami talán még felétek is furcsa. Nem is tudom, pusztító mágia itt, egy fekete-vörös jegyes unikornis ott.... - "Na, kapisgálod már?" Várakozva néztem rá. Nagyon jó lett volna tudni, hogy pontosan most mi is a helyzet. Szinte biztos voltam benne, hogy a Laynarvis egyik tagját sem hagyja hidegen a Kút, szóval, ha történik valami, ők első kézből tudhatják. Valami mozgolódott a fákon, így odalestem. Egy varjú csücsült ott, vörös szemekkel. "Furcsa..." Ahogy figyeltem, a mágia kellemetlenül bizseregni kezdett bennem, mint amikor elfeküdtem valamimet és lassan visszatér belé az élet.
- Light.... az milyen madár ott? - kérdeztem a méntől. Nem arra voltam kíváncsi, hogy varjú-e, én is láttam, hogy varjú. Hanem, pontosan micsoda? |
- Hmm… veszem észre. Nem rohantál sikítva a másik irányba amint megláttál. - Csaptam egyet jókedvűen a farkammal, amiben az indák ennek hatására megmozdultak. ~ Nem is emiatt. ~ Döbbentem rá, amikor a sörényemben is mocorogni kezdtek. Óvatosan körbe kémleltem, keresve a veszélyforrását. Nem messze egy varjú ült nekünk háttal, amikor ránéztem ő is rám sandított, de csak egy pillanatra, majd rögvest visszafordult. Úgy tűnt Nungal nem látta, amitől kicsit jobban éreztem magam. ~ Mégis mit akarhatnak ezek tőlem? ~ Nungal fel sem vette a piszkálódásomat Kesmonnal kapcsolatban, pedig komoly kirohanásra számítottam. ~ Nagyon akarhat tőlem valamit. ~
- Az érzelmeid mindig irányítani fogják, belőlük nyered az erőd egy részét. Koncentrálj rá, válj vele eggyé. Ez a titka. - Okítottam erre a Lightféle alapszabályra. A következő kérdését azonban egyáltalán nem értettem.
- Milyen mozgás? Mi sem ücsörgünk ám mindig egyhelyben. - Azon gondolkoztam, vajon mire is gondolhat. |
- Őszintén szólva téged kerestelek. - feleltem. Hála az égnek, gyorsan meg is találtál. - Igen, azóta valamivel könnyebben jön elő, ha szükségem van rá, de főleg még mindig az érzelmeim irányítják és nem én magam - feleltem a mágiámmal kapcsolatos megjegyzésére. Ideje volt a témába vágni. Miutánk iszedte az összes faleveelt a sörényemből, belekezdtem:
- Light, esetleg nem tudsz valamiféle mozgolódásról a Laynarvisban? - nem tudtam ezt finomabban megfogalmazni és Light valószínűleg amúgy se díjazná, ha kerülgetném a témát. |
Amint Nungal lehiggadt, az indák maguktól visszamásztak a helyükre.
- Igen, én vagyok nem egy szörny. Sem egy random Laynarvis tag. Mond csak mit keresel itt? Nem pegazusnak való hely ez. - Mutattam körbe. - Néhány forró fejű és idióta ménestag azzal kezdte volna, hogy megtámad és belever a földbe. A Laynarvis tagok legtöbbje nagyon jó harcos. Én a helyedben vigyáznék, aki nem akar megtámadni, az megpróbál megijeszteni. Ez nálunk ilyen tradíció. - Csendben hallgattam a panaszáradatát. ~ Hogy tud minden kanca ennyit hisztizni, egy ilyen apróság miatt? ~
- Hát ez talán sorsszerűség, de most te kerestél engem. Figyelj jobban magad köré és a lábad elé! - A sörénye tele volt lehullott levelekkel, ezért nekiálltam kiszedegetni őket, miközben a szárnyait figyeltem.
- Megint működésbe lépett a mágiád. - Csak egy egyszerű megállapításnak szántam, emlékezve arra, amit még a Hitomában mondott nekem. - Tényleg, Kesmon túlélte? - Érdeklődtem gúnyosan.
|
- L...Light? - pillantottam a ménre zavarodottan. A mágiám azonnal visszavonult. Amint ez megtörtént, az ő indái is visszakúsztak a gazdájuk sörényébe, így fel tudtam állni. A hátsó lábamat terhelve éreztem az ütés erejét, kicsit beroggyant elsőre a lábam terhelésre, de egyáltalán nem volt vészes a dolog, pár nap és rendbe jön. - A fenébe is Light! Teljesen elment az eszed? - bosszankodtam egyrészt a szégyen miatt, másrészt mert komolyan megijedtem. De azért nem tudtam elfolytani egy halvány mosolyt. Biztosan komikusan néztem ki kiterülve, rúgkapáló lábakkal. - Miért van az, hogy akárhányszor találkozunk, megsérülök? Komolyan, meg vagyok veled átkozva - csipkelődtem kicsit, de persze mindenféle ártó szándék nélkül. Lazán csaptam egyet-kettőt a szárnyaimmal, pár meglazult toll kihullott belőle, aztán összezártam őket. Nem akartam egyből a tárgyra térni, kicsit fura lett volna, hogyha egyből azzal nyitok, "Egyébként nem láttad Fenrirt mostanában? Vagy Alout? Nem keresed véletlenül a Kutat?" |
Nungal viccesen nézett ki, ahogy a kavicsokon próbált egyensúlyozni, ezzel is jelezve, hogy hiába olyan nagy a pegazusok egója, a földhöz “szorítva” ők is csak egyszerű lovak. Elvigyorodtam és felkészültem az ugrásra, majd amikor már elég közel volt, kiugrottam elé.
- Bú! - Vigyorogtam Nungal képébe, reméltem elértem a célomat és megijed legalább egy kicsit. Túlságosan jól csináltam, ugyanis Nungal nemcsak, összerezzent, vagy felkiáltott, hanem felágaskodott és biztos támaszték híján hátraesett, sőt dobott egy hátast, így pontosabban fogalmazva. Keményen csattant a köveken. Döbbenten pislogtam, nem számítottam rá, hogy ilyen nagy sikerem lesz.
- Eddig is tudtam, mennyire szívdöglesztő vagyok, de azért ilyen heves reakcióra nem számítottam. Azért a kancák nem szokták rögvest hanyat dobni magukat előttem. - Remekül szórakoztam, hangomban nevetés bujkált. Sajnos Nungalban nem tudatosult, hogy nem akarom bántani, a mágiája határozottan támadó jelleggel körülötte kavargott. Cselekedni voltam hát kénytelen. Az indák a szárnyaira kúsztak és az én mágiámmal elnyomták az övét, finoman megkötve a szárnyát.
- Csigavér Nungal, csak én vagyok. - Próbáltam meggyőzni a rémült és zavarodott kancát, arról, hogy nem akarom bántani. |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
