|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.10. 18:11 - |
Nungal + Reyna
*nyílt játék* |
[13-1]
 Nem volt kedvem tovább csodálni az unikornist. Sikerült kifacsarnom magamból az utolsó mágia cseppeket és szelet varázsolni a szárnyaim alá. Talán 1-2 km erejéig elég lesz, ott már leszállhatunk nyugodtan. Összenéztem Reynával, ő is ment volna, miután kigyönyörködte magát a művében. Biccentettem felé, hogy induljon el és mutassa az utat én pedig békésen vitorlázom utána. Nem kellett sokat győzködnöm. |
 Mire már annyira kétségbe voltam esve, hogy Nungal soha többé nem ad életjelet, mégis méltóztatott nyösszenteni egyet. Ráadásul azzal kezdte, hogy távoznunk kéne, amikor én már egy ideje próbálok életet lehelni belé… majdnem beolvastam neki valami kedveset. Szerencsére ő is elég gyorsan elemezte a helyzetet és felismerte, hogy amíg az Örökkévaló a varjakkal verekszik, addig mi meg tudunk lépni. Megpróbálkozott valami felszállás félével és ha nem lettünk volna ilyen szorult helyzetben, egészen biztosan kiröhögöm, hogy ilyen béna. Eléggé ki voltam már merülve, ezért előbbi rendkívül csúnya gondolatomat is szemrebbenés nélkül ráfogtam erre. ~ Itt az ideje ténylegesen elhúzni a csíkot! Mielőtt még ez az átokverte Örökkévaló kinyír minket. ~ Legalább ennek a helynek a közeléből el akartam tűnni. Na, és figyelmeztetnünk kéne Hlínt is az incidensről. Hátha okosabbak lettünk ettől az igazán kellemetlen találkozástól, mint hittük. Reméltem ő majd tud valamit mondani erről. Vagy azokról a képekről, amiket az Örökkévaló fejében láttam. Addig is amíg nem találkozom vele, jó mélyre elástam őket, sőt legalább hetven lakattal le is lakatoltam őket. Elég pocsékul éreztem már magam így is, nem hiányzott még egy kis plusz fájdalom.
Nungal egy kicsit erőlködött, szóval nem ártott volna sietnem, nehogy nekem lezuhanjon. Na az én felszállásom mintaszerű volt. Elegánsan felemeltem a fejemet, majd -mint a villám- felsökkentem a levegőbe. Egy csapással Nungal mellé lebbentem, majd a felé lévő szárnyamat a hasa alá csúsztattam. Az Örökkévaló lerázta magáról a varjúkat, és újfent felénk indult. Már nagyon untam, hogy ennyire kitartó és lerázhatatlan. Csak úgy tessék lássék módon felé suhintottam a másik szárnyammal, pont ahogy Manától láttam egyszer. Na az eredmény nem ugyanaz lett, a szárnytollaimból ugyanis, három megindult az irányába. Bár már erősen mehetnékem volt, azért még meg kellett csodálnom a tollaim hatását. Amikor nekiütköztek a ménnek, szinte szétrobbantak és bár kárt nem tettek benne, pár percre elvakították. |
Felnyögtem. Az első dolog, amit megéreztem az a fájdalom volt. Az egész testem fájt. Lassan hozzászokhatnék, a Gyűlés óta valamim mindig fájt. Aztán Reyna hangját hallottam, ahogy kétségbeesetten ordítja an evemet. Nem tudtam miért. Ahogyk inyitottam a szemem, REynát és fákat láttam. Lassan kezdett körvonalazódni, hogy ohl is vagyok és miért is fáj mindenem. Az Örökvaló felém rohan, aztán repülök és nekivágódom valaminek. Valószínűleg elájultam, emrt minden más kmaradt. Valahogyan feltápászkodtam a földről, mellúzvem indenféle kecsességet, örültem, hogy megálltam a négy lábamon.
- Mennünk kéne - nyögtem ki és kitártam a szárnyaimat. Láttam, hogy a varjak is a lónak estek. - Most! - nyomatékosítottam a szándékom és felugrottam. Csakhogy pár kétségbeesett cspkodással kísérve, vissza is estem. Nem a legjobb indítás, újrapróbálltam és aztán harmadjára sikerült fent is maradnom. Gyorsan kellett messzire mennünk, mert nem tudtam, meddig vagyok képes önerőből repülni. Talán, ha egy kis szelet tudnék csiholni a szárnyaim alá, vitorlázhatnék, az nem olyan megterhelő... |
Úgy tűnt Nungalban is kezdett körvonalazódni, hogy nincs minden rendben és valami olyasmit emlegetett, hogy fel kéne szállnunk.
- Kéne. - Nyögtem ki nagy nehezen, határozott hangon, ám még mindig a földön fetrengve. Ami már csak azért is furcsa volt, mert az előbb álltam fel. Neki futottam hát még egyszer a mozdulatsornak, ezúttal arra is figyelve, a lábaim maradjanak a testsúlyom alatt. Egyhén dölöngélve, de határozottan patán állva nézhettem végig Nungal öngyilkos kísérletét, amivel elém állt és meg akart védeni.
- Talán nem kéne dühíteni. - Próbálkoztam be, ám addigra már mindegy volt, az Örökkévaló felénk vágtatott. Úgy lökte félre Nungalt, mintha egy tollpihe lenne. Egy csattanás hallatszott, rémülten néztem Nungal után, aki egy fa tövében feküdt. Ennél nagyobb hülyeséget nehezen tudtam volna elkövetni, ugyanis Nungal után természetesen én következtem. A ló engem is el akart gázolni és telibe is talált, elég rendesen. Nem tudom, hogyan lehet egy lóban ennyi erő, de velem ketté is törte a fát, ami recsegve kidőlt a helyéből, pluszba még fel is hasította a szügyömet a nyomorult szarvával. Éppen a tagjaimat kerestem, amikor láttam, ahogy újfent Nungal felé indult.
- Idenézz te idióta! - Üvöltöttem rá. Széttártam a szárnyaimat, szabadjára engedve a mágiámat.Ő csak vigyorgott, és továbbra is a ménestársam felé masírozott. Meg akartam állítani. ~ Meg kell állítanom! ~ Erőltettem magam. Nem igazán tudtam, mit várok a mágiámtól, egyszerűen csak azt akartam csináljon ez ügyben valamit. Ekkor, szinte varázsütésre szavak bukkantak fel az elmémbe, amikből szinte sütött a mágikus erő.
- Jól figyelj te korcs, most megmutatom neked a mágiámat! - Roppant színpadias mondat volt, nem tagadom, de időt kellett nyernem.
- Rúnák örök atyja, fehér fény szelleme, ad nekem az erőd, tisztítsd meg az utam, taszítsd a földre ellenem! Kötések rúnái izzatok, s sújtsatok le a fekete lelkekre! Megkötések mestere, ötödik kötés. - Nem igazán tudtam miről hadoválok, de a szavaim hatottak, öt tollam elhagyta a szárnyam és döbbent tekintetemtől kísérve pentagrammot alkottak és rátekeredtek az ellenfelem testére. Felugrottam és odarohantam Nungalhoz.
- Nungal jól vagy? Hallasz engem? El kell tűnnünk innen! - A mágiám persze pont ezt a pillanatot választotta, hogy a ló áttörje. Most már határozottan dühös volt, ekkor azonban újabb kellemetlen meglepetés érte, egy csomó varjú támadt rá a semmiből. Örültem, hogy egy kicsit lefoglalják, ám nem voltak illúzióim ezzel kapcsolatban.
- Nungal!!!! - ~ Hogyan fogom elvinni, ha nem ébred fel? ~
|
Hirtelen egy alaktalan ló is csatlakozott ab eszélgetéshez és a fejemben beszélt. Ez a nap egyre jobbé s jobb. Megtámadtak a varjak, egy halott ló feltámadt és már hangokat is hallok. Light és az ajánlata elbújhat mindezek mögött. Ezután jött a figyelmeztetés, hogy az egyre barátságtalanabb Örökvaló gondolatolvasó is.
"Remek."
Kezdtem komolyan veszélyben érezni magunkat.
- Reyna, talán ittl enne az ideje felszállni... - súgtam oda a társamnak. Az örökvaló szemében mohóság cisllant, amikor szóba került am ágiánk és továbbra is felénk tartott, Reyna pedig a földön kötött ki. Eléugrottam.
- Tartsd távol magad! - rivalltam az unikornisra, kitárt szárnyakkal. |
Nungal kicsit gyakorlatiasabb volt, mint én, ő információt próbált meg kihúzni a ménből, eléggé sikertelenül. Úgy tűnt, amint olyasmire terelődik a szó, amiről nem akar szót ejteni, rögvest rébuszokba kezd el beszélni. ~ Nungal, te is tudod, hogy ők voltak. ~ Phil megint a legjobbkor bukkant föl, tovább népesítve azon lovak gyülekezetét, akik semmit sem tudnának kezdeni, max elrepülni, ha az Örökkévaló támadásba lendül.
- Öhm… neked, mint örökkévaló, halhatatlan és legyőzhetetlen lónak, milyen céljaid vannak? Tudsz mágiát használni? - Igyekeztem a lehető legnyugodtabban tudakozódni, mintha csak egy másik lóval beszélgetnék.
- A céljaim a jövőbe vesznek. - ~ Na kössz, ettől aztán okosabb lettem. ~ - A mágia titokzatos erő, alkalmazása nehéz és terhekkel vészes. - ~ Éljen, megint nem mondott semmi értelmeset. Ragnarokkal is értelmesebb beszélgetéseket tudok folytatni. ~ A mágiám mintha megmozdult volna.
- Én a helyedben nem sértegetnék senkit. - Értetlenül pislogtam rá.
- Nem is mondtam semmit. - ~ Vigyázzatok, gondolat olvasó! ~ Phil hangja vészcsengőként csendült fel a fejemben. Elkeseredetten próbáltam elrejteni a gondolataimat, az emlékeimet előle, nem gondolni semmire.
- Átkozott lélek. - Meredt Philre. - Feleslegesen erőlködsz. - Lépett felém. - Egy egyszerű pegazus nem lehet képes elrejteni előlem a gondolatait. - Éreztem, ahogy elméje csápjait felém nyújtja és behatol velük az agyamba. Nem tudtam, hogy Nungallal kapcsolatban is hasonlóan cselekszik-e. Egy pillanatra ért csak össze az elménk, mégis felüvöltöttem, mert éreztem a mén óriási fájdalmát, elkeseredését és emlékeinek villódzó képeit, köztük a Kutat. Ezekután a mágiám megszakította, a kapcsot én pedig ernyedten a földre rogytam. Erőtlenül gyűjtöttem magam alá a lábaimat és hevesen zihálva talpra küzdöttem magam.
- Ó, szóval tudtok mágiát használni! - Hangjában már nem volt semmi barátságos. Úgy láttam támadni készül, bár nem voltam benne egészen biztos, tekintve, hogy a látásom elég homályos volt és kicsit szédelegtem is. |
Földöntúli jelenet volt ez. A halott ló mégsem halott, áll és beszél, sőt, újjáépíti önmagát, miközben bejelenteni, hogy ő Örökvaló. Úgyegyébként. És békésne áll és nézz. Ekkor rám nézett - igyekeztem eléggé magabiztosnak tűnni, nem sikerült - és ismét megszólalt:
- Minden ló más és más. Elég színes volt a társaság, bár inkább sötétnek mondanám. Érdekes barátaik voltak. Nagyon nem akarták, hogy itt legyek, hát elküldtek.
Nagyszerű - ismét rejtvényekben kapunk információt. Ha ez akart a válasza lenni ak rédésemre, nem járt siekrrel, ugyanolyna értetlenül pislogtam rá, mint előtte.
- Úgy érted, több ló volt itt? Több ló... de nem egy ménesből? Hogy néztek ki? Volt köztük cspaott szarvú? Unikornis? Szárnyas ló? - Az Örökvaló hosszasan bámult rám, rángani kezdett tőle a lapocámnál egy izom.
- A kinézet mellékes. A szándékuk egy volt.
Még több rejtvény. |
Nos a reakcióm akkor sem volt túl kedves és udvarias, amikor végre visszatért a hangom.
- Hogy a francban lehetsz te még életben?! - Úgy éreztem ez a mostani helyzetben egy eléggé evidens kérdés volt. Azt hiszem egy kicsit megárthatott, hogy eddig kellett egy légtérbe maradnom a maradványaival.
- Örökkévaló vagyok. - Mindezt szemrebbenés nélkül, ráadásul ásítva mondta. Mi több a koponyája is akkor kezdte helyreállítani saját magát, így csak döbbenten bámultam rá. - Kösz, hogy visszahoztad a szarvamat, jobban érzem vele magam. -
- Hát... szívesen. - Óvatosan és amennyire csak tudtam észrevétlenül harci pozíciót vettem fel. Vagy csak békésen el akart velünk beszélgetni, ezért mondta el, vagy tudja, hogy nem jelentünk rá veszély és a félelmünket akarta növelni, esetleg csak figyelmeztetett, hogy felesleges bármivel is próbálkoznunk. Közelebb húzodtam Nungalhoz, eközben persze le sem vettem a szemem a ménről. A hangjából azt vettem le, Nungal legalább annyira fél, mint én. Bár a mén eddig még semmilyen támadó akaratot nem mutatott és normálisnak nézett ki, ám mégiscsak Örökkévaló volt, akit száműztek, és még nem voltam benne biztos, hogy nem vette ezt rossz néven és nem rajtunk akar ezért bosszút állni. |
- jól vagyok - biztosítottam Reynát - A varjak sajátos módszert választottak ahhoz, hogy elvezessenek hozzád... vagyis a Lyacon szellemei. - Reyna máris elárasztot a kérdéseivel - Na, ezek jó hírek. Beszéltem Lighttal, nem soakt árult el, csak annyit, hogy Fenrirnek és Azmodeusnak is van testvére, Light is a Kútra pályázik, Fenrir a Forsante ellen vonulna, az Örökvalók a kút miatt viselkednek furcsán. Ja és azt is mondta, hogy vigyázzunk a hullával. Gondolom rá gondolt. Szerencsétlen pára.... - hajoltam le hozzá a szag ellenére, bár nem bírtam sokáig. Ekkor a tetem megszólalt. Reyna sikítása volt a biztosíték arra, hogy nem képzelődöm. A varjas jelenet után erősen aggódtam volna, ha másképp van.... Ám a feltámadt ló hangjának hatására akkorát ugrottam, mint még soha. Komolyan, ha igazán akarom, szerintem szárnyak nélkül is hazáig repültem volna.... A "halott ló" pedig felállt! Az ájulás kerülgetett, csupán azért nem estem össze, emrt roppantul kíváncsi is voltam, mi történik. Még így sme nézett ki túl jól szerencsétlen.
- Mi... mi történt veled? - nyögtem ki nagy nehezen. Sokkal jobban hangzott volna, ha a hangom nem remegett volna a félelemtől. |
Miután megnéztem a holttestet, körbenéztem a környéken. Eléggé gyászos látvány volt. Az sem segített, hogy állandóan belebotlottam a hullába. Egy átlagos ló valószínűleg már beleőrült volna, de én még bírtam. Azt az első pillanatban láttam, mennyire kegyetlenek voltak vele. Nem tudtam mi történhetett pontosan, ugyanis a környék teljesen le volt taposva. Annyit sikerült kiderítenem, hogy a dombtetőn kezdődött a csetepaté, és a ló legurult a lejtőn. Az azonban aggodalmat okozott, hogy a farkasok már azelőtt szaggatták a húsát, mielőtt valamelyik ló megadta neki a kegyelem “döfést”. ~ Talán meghallhatott valamit. ~ A domb tetején megtaláltam a mén szarvát, ami bizonyította, hogy unikornis volt. Óvatosan visszahelyeztem a helyére, szerettem volna, ha legalább egy kicsit tisztességesebben néz ki, nem úgy mint egy véres húsdarab.
Égtelen varjúkárogást hallottam, sőt a zaj forrása közeledett felém, ezért abba az irányba néztem. Nem sokkal később befutott Nungal, varjúk nélkül. Éppen bosszankodni akartam, amikor eszembe jutottak Rayat szavai, amelyek szerint Nungal a zajongás mestere, szóval inkább nem szóltam. Közelebb léptem hozzá és azon nyomban elfelejtkeztem arról, amiről eddig elmélkedtem.
- Úristen, Nungal! Mégis mi történt veled? Mit műveltél azokkal a varjakkal? - Testét jópár apró sebhely borította, amit valószínűleg a varjúk csőrei, vagy lábai okozhattak.
- Sikerült beszélned Lighttal? Képzeld, Sheylah, Rayat és Mana is csatlakozik hozzánk. Már van egy unikornis a csapatunkban! - Persze jobban érdekelte a halott ló, illetve ami maradt belőle. Mondjuk megértem, tekintve, hogy a szagtól én sem tudtam nagyon másra gondolni. Visszasétáltam hát a ló maradványához. Óvatosan lehajoltam hozzá és megszemléltem az egyik sebét, majd meg is böködtem. - Széttépték a farkasok, majd egy ló berepesztette a koponyáját. Viszont úgy néz ki, mintha még mindig véreznének, avagy leveznének a sérülései. Nagyon furcsa. - Tájékoztattam Nungalt.
- Mi lenne ha nem bökdösnéd őket? Akkor talán nem tennék. - Akkorát sikítottam, amekkorát még életemben nem produkáltam.
- Ezt miért kellett? - Nézett rám a ló, akinek már határozottan halottnak kellett volna lennie, majd feltápászkodott. Döbbenten és teljesen lefagyva ácsorogtam előtte, miközben fel felé bámultam rá. Egyszerűen nem voltam képes szóhoz jutni, ami talán nem olyan meglepő, tekintve, hogy senki sem élhet túl ilyen sebesüléseket, legalábbis eddig még nem találkoztam egyetlen olyan lóval sem. |
Ma már ez a sokadik repülésem volt és lassan szükségem lett volna egy jó nagy pihenésre. És élelemre is. "Csak tudjam le ezt a kört aztán jöhet az étel és a pihenő."
Küzdelmesen, de visszajutottam az erdőhöz. Leszálltam a szélén és gondolkodás nélkül a fák közé vetettem magam. Próbáltam életet csiholni a mágiám szikrájába, de túl fáradt voltam már, az előző esés miatt a farom is fájt, éhes voltam... "Hol vagy Reyna?" Ekkor károgás ütötte meg a fülemet. A kísérteties vörös szemű varjak ott ültek a fán és engem bámultak. "Na csak ez kellett. Nem elég kiborító így sem az erdő...." Ahogy néztem az egyik madarat, volt arca rám károgni! De nemcsak sima károgás volt ez, sokkal inkább, mintha unszolt volna, hogy induljak már.
- Ostoba madár! Hallgass már! Csak zavarsz.... - morogtam rá, továbbra sem adtam fel a mágiám felélesztését. A madarak lejjebb ereszkedtek, a kárógós példány vezeteésével. Megint károgott. És megint. Egyre sűrűbben és hangosabban, kifejezetten idegesítő volt ez a nagy ricsaj, amihez én is csatlakoztam, tekintve, hogy leálltam veszekedni am adarakkal. Szellemek vagy sem, hagyjanak békén, dolgom van! Ha valaki látott volna, biztosan azth inné megőrültem, ahogy egy csapat dögevővel vitatkozom hangosan. A madarak azonban nem rettentek meg tőlem; az egyikük rám szállt és belém csípet!
- Aú, koszos dögök! menjetek innen! - szidkozódtam, de nem hatottam emg őket. Elkezdtek csipkedni a károgás meleltt, ráadásul egyre erősebben. Mentve a bőrömet - merthogy eléggé fájt a csőrük nyoma - elkezdtem bevágtázni a fák közé. Valahányszor meg akartam szökni előlük azáltal, hogy oldalra ugrom, erősen belém csíptek, mintha tereltek volna valamerre. Hamarosan erős dögszag csapta meg az orromat és megtorpantam. Ló voltam és a halál szaga ösztönösen félelmet váltott ki belőlem. A varjak viszont legalább békén hagytak. Mostmár a szag "csalt" előre, tudni akartam mi történt itt. Ahogy lassan haladtam előre egy szárnyas ló alakja tánt fel valami meleltt, ami a földön feküdt. Reyna volt az.
- Reyna! - kiáltottam fel és odafutottam mellé, bár a szagtól kissé felfordult a gyomrom.
- Vele meg mi történt? - néztem a döglött lóra. |
Amint távoztam Hlíntől és Nungaltól, először elrepültem megkeresni Sheyláht, majd Rayatot és Manát is. Nagyon boldog voltam, mert mindnyájan csatlakoztak hozzánk, így már nem tűnt annyira reménytelennek a vállakozás. Bár sajnos láttam még egy kísérteties lovat, akit Raesalnak hívtak, na ő abszolút nem nyugtatott meg, de mivel Hlín eddig nem látta a Szövetség tagjai között, kicsit megnyugodtam. ~ Majd megkérdezem, nem tud-e róla valamit. ~
Erőteljes szárnycsapásokkal szárnyaltam vissza a Lyaconba. Hihetetlen, de eddig végig mágiával repültem, mégsem éreztem fáradtságot. Ez kicsit aggasztott is, ám most volt fontosabb dolgom is ennél.
Természetesen nem lett volna jó ötlet túlságosan is berepülni az erdő fölé, ugyanis csak a saját dolgomat nehezítettem volna vele, hiszen már a szélénél is nehéz leszállni, a közepe felé pedig már egyszerűen lehetetlen. Ezért is landoltam a Shiron-alföld szélén, onnan pedig gyalogosan vágtattam végig az erdőn. Nem kellett attól félnem, hogy eltévesztem a helyett, csupán a rothadás és bomlás szaga felé kellett mennem. Szerencsére már megszoktam a büdös helyeket, csak ennek volt köszönhető, hogy nem dobtam ki a taccsot ott helyben. Mély levegőt vettem -utólag belegondolva ezt nem kellett volna, tekintve, hogy 10 méterre a hullától is ugyanolyan büdös volt, mint mellette- és odaléptem mellé. Azt rögvest meg tudtam állapítani, hogy a farkasok alaposan széttépték, a halál oka, mégis egy fejre mért erős csapás volt. Azt a tényt viszont igen érdekesnek tartottam, hogy csak azok a darabok kezdtek el lebomlani, amelyek már semmilyen kapcsolatban nem álltak a ménnel. ~ Érdekes… sőt ez egyáltalán lehetséges? ~ Leszámítva, hogy kicsit szét volt tépve, egészen szép -és nagy- mén lehetett. |
Nungal + Reyna
*nyílt játék* |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
