|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.06. 11:36 - |
Valency
*Nyílt játék* |
[35-16] [15-1]
 - Eddig még senki sem halt bele. - Feleltem neki. Amikor lefröcskölt elnevettem és megráztam magam. Utána vágtáztam a vízbe, néha a szárnyammal segítve magam, hatalmas hullámokat csapva. Ahol ez már lehetetlen volt, ott megcseréltem a kettőt, inkább repültem, patáim alig érintették a tó alján lévő iszapot. A víz mindig fölszabadítóan hatott rám, így most is viháncoltam egy kicsit. Egy gyors ugrással elszakadtam a víztől és felreppentem, csupán azért, hogy a felszíne felett repülve, jobbra-balra dőlve, időnként az egyik, majd a másik szárnyammal “hasítsam” azt, aztán visszacsobbanjak. Miután kiszórakoztam magam, Valency mellé repültem. Miközben egyhelyben lebegtem, arra gondoltam megpróbálkozhatnék Reyna újdonsült repülési módszerével. Erősen koncentrálva igyekeztem előhívni a mágiám. Éreztem, ahogy a szárnyaim felől kellemes borzongás fut végig rajtam. A tollaim végén lévő arany szín szinte életrekelt, én pedig szépen folyamatosan lassítottam a csapásaimon, amíg végül egyáltalán nem mozdítottam meg őket. ~ Megy ez! ~ Ám az idilli pillanat csupán pár másodpercig tartott, ugyanis amint elkalandoztak a gondolataim, a mágia rögvest megszünt működni, én pedig visszaestem a vízbe. |
 Újra végigmértem Rayatot. Elmondása szerint ön- és közveszélyes fűrdés közben. Kíváncsi lettem, vajon mit ért ezen. A hangulat kedvéért bemutatta, hogyan locsol le egy pegazus egy szárny néküli lovat vízzel.
- Ha túlélhető, akkor nem zavar a közveszéllyességed. - mondtam és közelebb léptem a vízhez. Egy ügyes mozdulattal, patáim segítségével visszaadtam Rayatnak a fröcskölést. Lassú léptekkel besétáltam a tóba, majd megálltam és hátrapillantottam. Reméltem, hogy Rayat követni fog. |
Mintha valami zajt hallottam volna a fák közül. Az előbb említett irányba néztem, de csupán egy nyuszika volt az. ~ Komolyan azt hittem egy Cornus… harcos. Miért mindig olyan lovakkal találkozom, akiket megakarok védeni még a szélfújástól is? Valency olyan védtelennek tűnik! ~ Elmélkedtem szépen csendben. Persze szépen lassan elkalandoztak a gondolataim az ébredező mágiám felé. Megint. ~ Milyen idegesítő... ~ Rosszkedvűen csaptam egyet a farkammal, majd megráztam magam. Valencyre pillantottam, amikor hozzám szól.
- Ó, dehogynem. Csak a helyedben vigyáznék, mert olyankor ön- és közveszélyes vagyok. - Kicsintottam rá. - A múltkor majdnem ráugrottam a ménestársamra. - ~ Hmm… ezt lehet nem kellett volna mondanom. Sebaj... ~ Odaléptem a tó partjára, majd a szárnyaimmal némi vizet fröcsköltem rá. |
Rayat bemutatta hatalmas szárnyait és azt is megtudtam, hogy mire használja tollazatát. Hozzátette, hogy a kedvesebb Katopyrisok közül származik. Már kissé bátrabban mosolyogtam rá. Tényleg kedves ló. És vicces is. Belegondoltam, hogy vajon milyen lenne, ha folyamatosan ilyen lovak vennének körül. Azt hiszem el tudnám viselni.
- Nincs kedved úszni egyet? - szólaltam meg hirtelen. Most, hogy belegondoltam talán kicsit elhamarkodottan is. Egy ilyen ló biztos nem fog úszkálni egy vadidegennel. |
Majdnem sikerült Valencybe állítanom az előbb meglógott tollakat. ~ Beszélnem kell Manával. Meg kell tanulnom kontrolálni a mágiámat. ~
- Bocs, még nem nagyon tudom irányítani a mágiámat. Néha random elküldök néhány tollat. - Néztem rá bocsánatkérőn. ~ Király, sikerült ráhoznod a frászt. Hogy itt mennyire tud valaki... ~
- Ehh, nálam egy ló kétszer is meggondolja, hogy megtámadjon-e. Amúgy meg van két szép szárnyam. - Mosolyodtam el és lebbentettem meg a két említettett, ezúttal kellemetlen fejlemények nélkül. - Ja és időnként a tollaimat hegyes pengékként hajigálom. - Tettem hozzá elmélkedve. Talán most is a közelben van egy Cornus. ~ Áhh, akkor már biztos tiszteletét tette volna. ~
- Igen Katopyris tag vagyok. De a barátságosabb fajtából. - |
Három éles toll repült felém Rayat szárnyából. A mellettem lévő fa állította meg őket. Reméltem, hogy nem nekem szánta, és a biztonság kedvéért hátráltam pár lépést, majd kérdő tekintettel néztem rá.
- Én is "birtokot háborítok"- feleltem bizonytalanul Rayat kérdésére és zavartan elmosolyodtam. - Viszont ha téged itt talál egy Cornus tag nagyobb bajod származhat belőle, mint nekem. - tettem hozzá, de nem rossz szándékkal. Csak kíváncsi voltam mi a konkrét célja ezen a helyen. Biztos voltam benne, hogy Katopyris ménesbeli, de a félreértések elkerülése végett inkább rákérdeztem: - Katopyris tag vagy, igaz? |
A virágok finomak voltak, én viszont nem voltam éhes, így viszonylag hamar abbahagytam a fogyasztásukat. Valamilyen bogár szállt a szárnyamra. Hiába ráztam meg, hogy végre méltóztassék leszállni róla, nem tette. Ellenségesen meredtem hát rá, ám ez őt kicsit sem zavarta. ~ Hogy holnál bele… ~ mérgesen és hirtelen kicsaptam oldalra a szárnyam. Na ezt nem kellett volna. Három tollam szinte kivágódott a szárnyamból és a szomszéd fába csapódtak átszúrva a szemtelenkedő bogarat. Megilletődve pislogtam utánuk.
- Hopsz - az arany részük nem is látszott. ~ Manának mégis csak igaza volt a mágiámmal kapcsolatban... ~ Nem tudtam, ennek most örüljek-e, vagy se. Inkább a vagy se lehetőséget választottam.
- Épp birtokot háborítok, nagyon helytelenül. - Válaszoltam a kancának. - És te? - |
A mén bemutatkozásából megtudtam, hogy Rayat a neve. Ami azt iletti nem is néz ki rosszul. Mekérdezte, hogy Alios tag vagyok-e.
- Nem. Én vándor vagyok. - mondtam, de nem vettem le róla a szemem, ahogy őse vette le rólam a sajátját.
Lehajolt és enni kezdett.
- Mi járatban vagy erre? - kérdeztem tőle kedves hangon. |
Érdeklődve szemrevételeztem a kancát. Határozottan szép volt. Visszaeresztettem a szárnyaimat a hátamra, ő nem jelentett számomra fenyegetést. Kedvesnek és egészen barátságosnak tűnt. Még mindig őt bámultam amikor megszólalt.
- Én Rayat vagyok. Nagyon szép neved van. - Mosolyogtam rá kedvesen. - Az Alios ménes tagja vagy? - Kíváncsian fürkésztem az arcát. ~ Mit kereshet itt? ~ A Cornusok nem voltak kifejezetten barátságtalanok más ménesek lovaival, de azért nem is rajongtak értük. Közelebb léptem a kancához, több mint a felére csökkentve a körülöttünk lévő távolságot. Több, mint egy fejjel magasabb voltam nála, még a szárnyaim nélkül is. Lehajoltam, hogy csökkentsem a a köztünk lévő méretbeli különbséget és elrágcsáltam pár ízletes virágot. |
A pegazus mén felállt és körülézett. Azt hittem el fog repülni, de nem így történt. Egyenesen felém indult. Izgalom fogott el. Reménykedtem, hogy egy kedves idegennel találom szembe magam. Semmi kedvem nem volt veszekedni vagy harcolni más lovakkal. A mén pár méterre tőlem megállt, szembe fordult velem és köszönt. Első ránézésre rendesnek tűnt.
- Szia! - köszöntem én is. - Az én nevem Valency. |
Jókedvűen henteregtem a fűben, amikor furcsa érzésem támadt. Határozottan figyeltek. Óvatosan sandítottam körbe. Biztosra vettem, egy Cornus az, akinek nagyon nem tetszik, hogy a területükön lébecolok. Nos megtudtam ezt érteni, hisz pegazus harcosként nyilván veszélyt jelentettem minden más ménes tagjára, ám nem szoktam csak úgy, a harc kedvéért rátámadni más lovakra. Azt viszont már én nem szerettem volna, ha az említett Cornus a harc mellett dönt és rámtámad. Feltápászkodtam hát, és a szárnyaimat félig kinyitva körül kémleltem. Egy pegazus a szárnyával, akár kétszeresére is megnövelheti a méretét, én pedig amúgy is elég magas voltam. Alaposan szemügyre vettem minden zegzugot, ahova el lehetett bújni. Nem messze tőlem a fák takarásában észre vettem egy kancát, aki a legkevésbé sem tűnt Cornus tagnak. Elindultam felé, majd tisztes távolságban megálltam. Nem akartam megijeszteni.
- Helló - köszöntem rá. |
Már majdnem a vízhez értem, amikor észrevettem valamit. Egy ló volt, egy pegazus. A tó fölött cikázott a levegőben. Visszahúzódtam a fák közé, hogy ne vegyen észre. Még megcsinált néhány mutatványt, aztán leszállt a tó mellé, pár méterre tőlem. Ivott, aztán leheveredett a fűbe. Örültem, hogy nem látott meg. Nem akarok most balhét, olyan jó napnak indult.Tovább akartam állni, de valami visszatartott. Elgondolkodva bámultam a pihenő pegazust. |
Az Ewan-tó felé repülök, nem olyan rég már jártam itt, de nem tudok elszakadni a tó kellemes atmoszférájától. Nem mellesleg pedig szeretek fürdeni a vizébe, ám ilyenkor egy kicsit ön- és közveszélyes vagyok. Úgy látom nincs a környéken senki, így megengedek magamnak néhány mutatványt. Pörögve, összezárt szárnyakkal zuhanok a föld felé, majd az utolsó pillanatban széttárva őket, meredeken emelkedek fölfelé. Össze-vissza cikázom az égbolton, mint egy madár. Amikor megunom kényelmes szárnycsapásokkal érek földet. Belekortyolok a tó rezzenéstelen víztükrébe. Ezekután kényelmesen elnyúlok a puha fűben. |
Már napok óta bolyongok, de végre megérkeztem. A Cornus ménes területére, pontosabban az Ewan-tóhoz. Igazából nem tudom miért is jöttem ide. Általában céltalanul járom Seminarya földjeit, de most volt egy olyan érzésem, hogy itt történni fog valami… Valami, amiről nem maradhatok le. |
[35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
