|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.09. 20:59 - |
Elrioth + Freya + Ragnarok
* nyílt játék * |
[41-22] [21-2] [1-1]
 Orromat hozzáérintettem a vízhez, miközben Ragnarokot hallgattam a számba vettem egy keveset mindig és a hátamat hűsítettem a vízzel. - Biztos vagyok benne hogy valamelyik homokdűnék között oázis van! - Szóltam közbe miközben beszélt, felé fordultam és ravaszan mosolyogtam rá. - Én ráérek bármikor ilyen mókára! - Egyeztem bele a közös munkába a ménnel. ~ Végre egy kis nekem való szórakozás. ~ Gondoltam elégedetten, ismét végig néztem Ragnarokon és lemondóan ráztam a fejem majd szemem felcsillant mint a tiszta jég. - Tudnék rá egy módot hogy gyorsabban gyógyuljanak és egy hónapon belül ismét erőben lennél. - Ajánlottam neki, ha úgy gondolja elmondom az ötletem gyógyulása érdekében. Tettem egy kört körülötte és megálltam mellette, fejemet elég közel toltam fejéhez. - Félemlítsd meg őket és szívesebben elkísérnek a hulládhoz! - Fűztem hozzá, szerintem a Cornus nem egy erős ménes. - Gyengék, egy Laynarvishoz képest.. - Mondtam halkan. - Koromhoz képest nincsenek, és a párom is a jövőben él. - Nevettem fel. - Tervezem..- Tettem még hozzá egyhangúan. |
 - Ne is mondd… én is ezer örömmel idegesíteném. Kíváncsi vagyok, meddig bírná ki, hogy ne ugorjon a torkomnak. Magamat ismerve nem sokáig. Vicces lenne kipróbálni. Ha ilyet tervezel feltétlenül szólj, szívesen csörtetek be más ménesek területére. Na meg hasonlóan nagy lelkesedéssel taposok a földbe mindenre elszánt pegazus harcosokat. - Rosszkedvűen elfintorodtam. - Csak meg kell várnom, amíg a sebeim begyógyulnak. - Ez egy nagyon kellemetlen pontja volt az életemnek, mindig is. Hisz sérülten nem lehet normálisan harcolni, ilyenkor mindig várnom kellett, amíg azok méltóztattak begyógyulni. Soha, de soha nem fordult még meg a fejemben, hogy neadjisten könyörögjek egy unikornisnak, csupán azért mert van néhány sebem, amit szeretnék, ha begyógyulna. Ez nem illett volna hozzám. Egyáltalán nem.
- Igen, egészen biztos. Úgyis gyakran járok arra. Képzeld eltemették a hullám. Pedig olyan szépen és igényesen betörtem a koponyáját. És nem találom. De ami késik, az nem múlik! Előbb utóbb úgy is meglesz! -
- De akkor a másik irányba nincsenek. - Igazából nem hiszem, hogy ezt meg kellett volna “kérdeznem”, hisz ha nem mondta nyilván nincs neki. De nekem a családom csak arra volt. Hisz apámat megölték, anyámat pedig én magam taszítottam el. A testvéreihez nem tudtam mit hozzátenni. Nekem nem voltak olyan testvéreim, akikről biztosan tudtam volna, hogy azok. ~ Nirran. Ő talán. ~ |
Nem mondtam semmit a szüleinket illetően. - Egyszer szívesen szívnám a vérét Kathachnak! - Kacagtam fel ahogy elképzeltem a Katopyris vezér idegesítését. Örömmel néztem Ragnarokot ahogy nevet. - Gyanítom lesz még lehetőséged a szemükbe mondani.. - Szólaltam meg amikor a forráshoz értünk. ~ Nem tartott sokáig. ~ Sóhajtottam fel örömmel, megráztam izmaim és lehajoltam a vízhez. -Talán vannak.. A nővéremet évek óta nem láttam, az öcsémet nem ismerem. - Válaszoltam kicsit halkan miközben a vizet kortyoltam. |
- Chh… a szülők, meg az álmaik… én akkor hagytam ott az anyámat, amikor a saját álmait rám vetítette. Engem nem irányíthat senki, kár is volt ezzel próbálkoznia. Amikor meguntam a nyafogását, egyszerűen leléptem tőle. - Elgondolkozva hallgattam a Katopyrisről alkotott véleményét.
- Nem t’om, még sosem éreztem késztetést, hogy megismerjem a Katopyris ménes pici életkéjét. - Elvigyorodtam. - Az bizony! Nagyon beképzelt! -
A Cornusszal kapcsolatos válaszára röhögni kezdtem. Egyszerűen nem bírtam cérnával.
- Neee…. nekem is ezt kellett volna nekik mondanom! - Fuldokoltam a röhögéstől, s majdnem potyogtak a könnyeim jókedvemben.
Szép lassan odaértünk a forráshoz, ami voilá, még ott volt, ahol emlékeztem rá. ~ Na ilyen is ritkán fordul elő. ~
A családdal kapcsolatos kérdése váratlanul ért. Nem gondoltam, hogy túlságosan “családos” lónak nézhetek ki.
- Hát… elméletileg van, gyakorlatilag nincs. - Azonnal vissza is kérdeztem. - És neked? - |
Nagy levegőt vettem és lassan kifújtam. - A nővérem tanácsadó lett volna.. Ez volt a szüleim álma, én pedig határőr. - Gondoltam ez elég magyarázat miért neveltek szigorúan, többet nem kívántam beszélni a ménesről.. - A Katopyrisek, szerintem nem lehet rossz életük ha nem az öreg Kathach közelébe vannak mindig. - Mondtam egy kis gúnnyal. - Beképzelt egy vezérük van.. - Tettem még hozzá, fülemet nem hagyta el a Cornust illető szavai. - Szokjanak hozzá.. Öt ménes és a vándorok, itt nincs élet veszély nélkül. - Fűztem hozzá egy halvány mosollyal majd én is jobban megnéztem a mént. Bólintottam és elnevettem magam rajta. ~ Van nála nehezebb vacsora vajon? ~ Gondolkoztam, nála erősebb kinézetű ménnel nem találkoztam még erre. - Van családod? - Tettem fel egy kérdést ami eszembe jutott. |
Elgondolkozva meredtem ki a fejemből. Igen, néha én is képes vagyok az ilyesmire. ~ Neki sincs túlságosan jó véleménye a Forsantéról. Rokonlélek. ~
- Szigorúan? Ezt a szót nehezen tudom összeegyeztetni a Forsantéval. Azt hittem ők állandóan ilyen kis happyk, oszt jól van. Ezekszerint még ők sem fűimádattal születnek. Csak ugye a rossz nevelés... - Csóváltam lemondóan a fejem. - Akkor vajon a pegazusoknál mi lehet? - Nos a kérdést, inkább csak magamhoz intéztem. ~ Szegény Rayat és Reyna. Lehet nem kellett volna hagynom, hogy ott nőjenek fel? Ha már a Forsante is szigorú...~ borzongtam meg ~ akkor mi lehet ott? Jobb bele sem gondolni. ~
- Jah. Csak nem bírják, ha kinyírod a volt vezérüket. - ~ Hmm… talán nem kéne ezzel villognom. ~
Az udvariaskodásra kapott válasz hallatán csak horkantottam egyet lemondóan és megforgattam a szemeimet. ~ Na ennyit erről. ~
Egy csöppet furcsa érzés volt amikor megérintett. ~ Elvégre engem nem szoktak bökdösni. Vagy ha mégis, hát visszarúgok. ~ Azonban most nem akartam a társaságomat sem felrúgni, sem kinyírni, ami ismerjük el, nálam igazán ritkaság számban ment. ~ Egészen jó társaság. ~ Hátra csavartam a fejem, hogy lássam melyikről beszél. A hosszú évek során rengeteg kisebb nagyobb sérülést szereztem. Szinte minden küzdelmem nyomát magamon viseltem. Épp az egyik legrégibbről kérdezett.
- Egy farkas úgy gondolta, hogy finom reggeli lennék. Hát inkább a nehéz vacsora kategóriába estem bele. - |
-Mit beszélnek róluk? Hogy ostobák, képzelgősek és védik a fűszálat is? Mintha az életük függne egy fűszáltól. - Beszéltem a Forsanteról egyhangúan. - A szüleimtől elvárták hogy igazi Forsantek legyünk, ezért szigorúan neveltek. Az elvárásaik miatt vesztettem el egy akkoriban fontos személyt. - Meséltem a ménnek és patáimat egyre erősebben ütöttem a földhöz a haragtól, majd szóba hozta a Cornust. Fejemet egy pillanatra felé fordítottam, alacsonyságom miatt felkellet néznem rá, körülbelül a válláig értem. - A Cornust nem igazán ismerem, úgy tudom csendes visszahúzódó lovak. - Válaszoltam, bólintottam a környéket illetően. - Ahogy kívánja! - Mókáztam még egy utolsót udvariasan és én is élesen mosolyogtam. Kicsit lassítottam és megvártam míg elém kerül, jobb oldalához ügettem. Hamar észrevettem a farán lévő karmolás nyomokat, nem figyelt ezért nyakamat oda fordítva óvatosan megböktem orrommal és kicsit gyorsabban előrébb haladtam hogy lásson. - Hogyan szerezted? - Kérdeztem, persze fennállt a lehetősége hogy Ragnaroknak nem tetszik ha hirtelen megérintik. ~ Freya, érdekel ez téged? ~ Nevettem gondolatomban. |
Freyáról egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy Forsante lenne. A kígyós “incidens” óta nem voltak ilyen elméleteim. Mostanra már rájöttem, hogy vándor, szóval nem értek meglepetésként a szavai. Pár másodperces csönd telepedett ránk, ennyi idő kellett ugyanis, amíg rájöttem önként nem fog többet mesélni. ~ Akkor kérdezek. ~
- No, és igaz amit beszélnek róluk? - Igazából kíváncsi voltam a Forsanték vajon tényleg annyira reménytelenek, mint amennyire azt mondják.
- Ha már az idegesítő méneseknél tartunk, a Cornust se felejtsük ki. - Morogtam enyhe rosszkedvvel és lenézésessel a hangomban. Nem kedveltem a Cornusokat sem. ~ Valójából egyik ménest sem. Nem véletlenül lettem Laynarvis tag. ~
- Igazából nem vészesen nehéz, csak ismerned kell a környéket. - Válaszoltam a vízzel kapcsolatos gondolatára.
- Ön? - Vigyorogtam rá. - Nos az egómnak rendkívül jót tesz ez a magasfokú udvariaskodás, ám szerintem enélkül is tökéletesen elleszünk. És örülök, hogy szimpatikus vagyok. Ez ritkán fordul elő. - |
Bólintottam a Forsante ménest illető szavaira. - Igazad van, sajnos én is a Forsante ménesben születtem.. - Fejeztem be a mondatomat, hátha egy pillanatra azt hiszi hogy Forsante vagyok. - Szerencsére nem sokáig kellett elviselnem őket. - Folytattam, majd inkább abbahagytam a magamról mesélést. Körbenéztem a homokot terítő tájon és lassan megközelítve a mént mellé léptem, elindultam mellette. - Egy nagy sivatagos területen nem könnyű vízhez jutni. - Jegyeztem meg, úgy gondoltam eltelik egy bizonyos idő amikorra vizet érezhetek számba. - Bevallom ön szimpatikus nekem Ragnarok. - Fordítottam felé tekintetem az út közben, kevés lovat tartok szimpatikusnak. ~ Persze ez még változhat Freya. ~ Szóltam magamhoz belül és közben a tájat néztem, vártam hátha felbukkan valami érdekes utunk során. |
Elégedettségem kiülhetett az arcomra.
- Én is szeretek merényelni. Főleg fákat, meg bokrokat. Aztán meg az arra járó síró-rívó Forsante tagokat. Mindig nagyobb a szájuk, mint a harci tapasztalatuk. - Csóváltam a fejem.
Elkezdett nevetni, amit nem nagyon értettem. Amikor “úrnak” nevezett peckesen kihúztam magam.
- Hát hogy a viharba ne! Ragnarok "úr" áll szolgálatára! Rögvest keresünk egyet. - Estem gondolkozóba. Nem gyakran jártam erre, és nem tartoztam azon lovak közé, akik egy komplett térképpel járnak a fejükben. ~ Nem szokásom erre kószálni. Ide viszonylag kevesen tévednek. Nincs kit megtaposni. ~ Kósza emlékkép futott át az agyamon, egy közeli, létező forrásról. ~ No, amikor kell, akkor remekelek. ~ Nagyon büszke voltam magamra. - Erre parancsoljon a kisasszony. - Intettem a forrás irányába. |
Kezdtem unni a sivatag melegét és mintha az idő is lelassult volna. - Kígyók és egyéb hüllők merénylője.. - Tettem felé pár lépést és kicsit összehúzott szemekkel, szúrósan néztem rá. Fejemet erősen nyakamhoz húztam és a levegőt hevesen vettem miközben múltam egy része jutott eszembe, utána a mén bejelentése nevetésre késztettet. Hamar abba is hagytam, nem akartam felbosszantani egyenlőre, nehogy azt higgye kigúnyolom. - Ragnarok úr. - Szólítottam meg óvatosan, egy kis gúnnyal hangomban. - Elvezetne engem egy vízforráshoz? - Kértem meg a mént, sötét de csillogó tekintettel. |
Elrioth -végre beugrott a neve, aztán rájöttem, hogy az előbb mondta- kérdésére végignéztem magamon, mintha csak most tűnne fel, nem épp a legdíjnyertesebb formámat mutatom a világnak.
- Ó igen, gyakran tépek meg más lovakat. Ellenfelem sokkal rosszabban festhet most. Hacsak nem könyörgött egy unikornisnak, hogy gyógyítsa meg. - Megráztam magam jó alaposan, először is, mert bosszús voltam ennek gondolatára, meg amúgy is, jól esett. Arra is gondoltam, meghempergőzöm a homokba, ám ez a sérüléseimet tekintve nem volt jó ötlet. Amikor abbahagytam, és felemeltem a fejem, egy kígyó repült el az orrom előtt. ~ Alacsonyan szálnak a döglött kígyók… eső lesz... ~ Állapítottam meg, majd a hulla kígyó kiindulási pontjára pillantottam. ~ Nem vennék a számba egy halott kígyót. Viszont, amilyen elegánsan rátaposott és kinyírta, talán mégsem kell a hisztizős unikornisok táborába beskatulyáznom. ~
- Senki sem halt még bele, ha egy döglött kígyó elrepült az orra előtt. Ellenben nem láttam még kígyót merényelő unikornist. Te ilyen unikum lehetsz. - Állapítottam meg vigyorogva.
- Hmm… és ha már mindenki őszinteségi rohamot kapott, Ragnarok vagyok. És tízből nyolcszor én támadok előbb. - Igazából fogalmam sem volt, ezt most miért kellett velük tudatnom… ~ Ragnarok logic. ~ Vigyorogtam ezúttal magamban. |
Mélyet horkantottam a mén színészi köszöntésére. ~ Büszkék magukra.. ~ Gondoltam a két Laynarvis ménre, kihúzva magam én is tettem pár lépést előre. Így vékony testem erősebbnek látszott. - Freya. - Válaszoltam egyhangúan és halvány mosolyra húztam számat, fejemet felemeltem és a szemembe tűző naptól kék szemem megcsillant. Egyenlőre nem köszöntöttem a mént, megvárom ő hogy reagál rám. Farkammal csaptam párat, ekkor éreztem meg hogy hátsólábamnál valami mozog lassan, pár szisszenés és dühösen prüszkölni kezdtem. Lábamat gyorsan felemelve tapostam a kígyóra erősen, pontosan a fejét eltalálva. Lehajoltam és ráharapva kaptam elő, gondolkozás nélkül előre dobtam és a mén feje mellet elrepült.. Majdnem eltalálva őt, megráztam fejem és félrebillentettem. - Ne haragudj!- Mondtam neki, gondoltam egy bocsánat kérés nem árt a viharvertnek. Bátran és kicsit ravaszan mosolyogtam rá. |
 Nagy csattogással viszonozta üdvözlőmet. Mármint Ragnarok. Az unikornis továbbra is csevegett: -Elrioth. Bár nem lenne baj ha a tiedet is megosztanád - válaszoltam neki, és tettem előre pár emelt lépést, fejemet magasan fenntartva. A vörös mén felé néztem majd másodszor is köszöntöttem egy elegáns horkantás és bólogatás kíséretében. - Nocsak, neked szokásod ilyen viharvertnek látszani? - tele volt kisebb sebhelyekkel. Atyám, mit művelhetett ez a szerencsétlen... |
Kellett némi idő, mire lecsöpögött, más is van itt a kancán meg rajtam kívül. ~ Ettől függetlenül fent tartom magamnak a lehetőséget, amely szerint a kanca elmeroggyant… egy unikornisnál sosem lehet tudni… Bár Fenrir egészen normális. ~ Szemügyre vettem a harmadik lovat, mire az kihúzta magát. ~ Hmm… határozottan ménestag. ~ Persze az archoz -szokás szerint- nem kapcsolódott név, csak némi kellemes kedvelem érzés. Úgy rémlett ő is balhés ló. Mivel ő megtisztelt egy dobbantás, nyihogás kombóval, én úgy döntöttem túlszárnyalom. Felágaskodtam, nyihogtam -igazán sajnálva, hogy most nem sikerült olyan démonian, mint az Ewan-tónál- majd keményen csattanva a patáimon visszaereszkedtem. |
Komoly arcot vágva bólintottam a szavaira, az érdeklődésem az erős pata dobogások felé irányult. Egy gesztenye színű nagy erős mén sietett felénk, a mellettem álló mén reakciójából fontos Laynarvis személy érkezett hozzánk. Türelmetlenül vártam hogy ide érjen és felváltva emelgettem mellső lábaim, bevallom a mén aki nem mutatkozott be egyenlőre kicsit megijesztett hirtelen hangos nyerítésével, tekintettemet felé is kaptam. - Téged hogy hívnak? - Vettem a bátorságot és feltettem a kérdést neki, gondoltam ezért nem harap ketté. ~ Vajon kikhez jöttem át? ~ Gondolkoztam magamba ahogy közelebbről láttam a még teljesen ismeretlen mént aki lassan ide ért. |
Hmm, ezek szerint vándor. Egy-null neki, kapott egy pluszpontot. - Jobb is. A nagyságos Glimt anélkül is elég bajos, hogy unikornisokat hajkurásszon. - patadobogás hangzott hátam mögül. Egy kissé szarvfelesleges mén, Ragnarok lépett elő. Haha, hiába keresed a virágokat! Elkéstél barátocskám! Kihúztam magam, így rendkívül magas voltam. Sörényemet a szél ide-oda lengette, néha az arcomba is fújta.
Patáimmal dobbantottam egyet majd hangosat nyerítettem. Bírtam Ragnarokot, volt benne valami sötét,ami bennem is. Ez a többi cukipaci-módú lóból hiányzott. Az egyik vándor unikornisról is hallottam regéket...valami Fenru, vagy Ferrit...á, Fenrir! Kíváncsi lennék rá. Ráadásul azt mondják, a Laynarvis tele van ilyen esztelen lovakkal. Ezt már szeretem! |
Dühösen csörtettem hazafelé az Ewan-tótól. Bár voltak olyan nagyzó megnyilvánulásaim Fenrir felé, hogy keresek és megfélemlítek egy Forsante gyógyítót, aki majd meggyógyít, ám valójában másra sem vágytam, mint végre visszaérni a Laynarvis területére. Úgy hogy, ez az amúgy remek program most elmaradt. ~ Sajnos… de ami késik, az nem múlik. Majd máskor... ~ dörzsöltem, már előre is vigyorogva a patámat. Döntésembe az is közrejátszott, hogy nem voltam túl jó állapotban, és baromira nem hiányzott most nekem egy Forsante szövegelése. ~ Agymosás a köbön. Azok a lovak bárki hasába lyukat beszélnek... ~
Az Eckhnata-csúcsok kellemes hideg levegője, ami inkább fagyasztó légkör volt, lehűsítette a gondolataimat. Meg is fetrengtem párszor a hóba, így a vér nagy részétől is megszabadultam, ráadásul a duzzadt részek is megnyugodtak valamennyire. Amire már meguntam a metsző hideget, átértem a másik oldalra, sőt mitöbb, már egészen tűrhetően néztem ki. Persze csak a Ragnarokság keretein belül. Teljes sebességgel indultam neki az Abdullah-sivatagnak. Lelkesedésem hamar elapadt, főleg amikor megláttam egy unikornist. ~ Ha Forsante tag, és elkezdi tömni a fejem mindenféle hülyeségekkel, akkor homokba fojtom magam... ~ A szavait még épp hallottam. Nem láttam egy lovat sem a környéken. ~ Hol az a nyamvadt kóró, had taposom el!!! ~ Csekkoltam a környező homokfelületet. Egy növényt sem láttam. ~ Na tessék, már el is ment az esze… csak úgy magában dumálgat... ~ |
Szabad vagyok mint egy madár, a lelkem vándor.. Kinek számít éppen hol vagyok? Igen, tudom jól hogy éppen a Laynarvis ménes területén sétálok teljesen nyugodt léptekkel. Tartásom egyenes volt, kék szemem ridegséget sugárzott magából.. Néztem és mentem előre a sivatag egyik részén, nem sokat láttam a homokvihar miatt, néha néha kénytelen voltam lecsukni szemem és mikor valaki nem túl lelkesen köszöntött szemem kikerekedett a meglepődöttségtől. Erőltettet mosollyal fordítottam fejem a hang felé. - Nem gyakran keressem a Forsante társaságát.. Egyébként Freyának szólítanak.. - Nem tudhattam kihez van szerencsém itt, de nem is zaklatott fel egy Laynarvis jelenléte ezért elég egyhangúan közöltem vele válaszom. |
Nagyokat rúgdostam a homokkupacokba. Minden utamban található rögöt elegyengettem, a köveket szétrúgdostam. Fhú, mennyi időbe telne míg az egész sivataggal eljátszanám ezt... Céltalanul bolyongtam szanaszéjjel. Harmadszor megyek el ugyanaz a kő mellett. A szél felverte a sivatag szemcséit, szinte homokvihar kerekedett. Elegem volt a napból, legszívesebben tudomást sem vettem volna semmiről. Kell még a szélnek is a szemembe fújni ezt a vackot! A közelben megláttam egy lovat: -Mi van, eltévedtél, egyszarvú? A Forsante arra van - böktem a szarva láttán a sziget szóban forgó fele felé.
A forsantékról is megvan a magam véleménye. Aggódós népség, még egy halott miatt is képesek aggódni hogy meg ne haljon. Viszont ha ezesetben az illető vándor, alaposan melléfogtam... |
[41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
