|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.28. 18:51 - |
Feyras
* Nyílt játék, bárki csatlakozhat * |
[20-1]
 Továbbra sem igazán voltam feldobva a szárnyas kanca hallgatása miatt, de mivel elment, úgy tűnt saját magam leszek kénytelen utánanézni a dolgoknak, jelen esetben a híreknek. Ami újabb kellemetlenül hosszú és fáradalmas kaptatókkal és csúszós lejtőkkel telinek ígérkezett. Nem repestem hát a boldogságtól. Feyras is távozásra adta a fejét és elrepült, amiért mélyen irinyeltem őt. Elhatároztam, következő életemben pegazus leszek, azt azért tegyük hozzá, hogy nem is akárki, hanem a ménesvezér és átnevezem Cornusra a csürhét. Ezen gondolatoktól fellelkesülve intettem búcsút egyetlen megmaradt beszélgetőtársamnak és indultam el hazafelé.
/Dev el/ |
 Nem tudtam tovább tétlenül állni ott, hogy megfejtsük a nagy rejtélyt. Azóta biztosan elterjedt máshol is a hír, és utána kellett járnom, hogy mi a helyzet a mi ménesünkkel. Hirtelen kihúztam magam, szárnyaim hirtelen megemeltem, hogy a jelen lévő lovak sörényét is megcsapta a szele.
- Engedelmetekkel most távozom. Túl sokáig voltam távol, és azt hiszem ki is maradtam egy-két dologból, aminek utána kellene járnom. - mondtam, és fátött a vágy, hogy visszatérjek a ménes területeire, és megtudjam mi készül. Egy harcosnak felkészültnek kell lennie az ilyen esetekre... - További szép napot nektek! - köszöntem el, és egy erőteljes szárnycsapással elrugaszkodtam a földtől. Utam Katopyris földre vezetett, szárnyaimmal a legsebesebb tempómban szeltem a szelet.
/Feyras el |
Kicsit felbosszantott a szárnyas kanca. Idejött és vagy ne mondott volna semmit, vagy rendesen válaszolt volna. Minden esetre elültette a fülemben a bogarat, és Devilhez fordultam, hátha tud valamit, amit én nem... vagyis hát sokkal többet tudhatott, mint én, mert a korábban itt, a szirten lévő megbeszélésen sem voltam (egyérelműen mondjuk), és azóta én nem hallottam senkitől se semmit.
Haragosan dobbantottam az elrepülő kanca után, és prüszköltem egyet. Nem tetszett az a nagy búvóhely keresés, mikor lehet valahol szükség is lehetne rá... Na mindegy.
- A Laynarvis biztos benne van - böktem oda, és szinte 100%-ig biztos voltam ebben...a szárnyast is Laynarvisnak tippeltem volna, és akkor is...honnan tudta volna meg ilyen hamar a történteket?!
- De gondolom ez sosem újdonság... meg ez a kanca is. Honnan tudna ilyenekről? - húztam el a számat. Próbáltam efelé terelni a szót, faggatózni semmiképp sem akartam, de reméltem, hogy Deviltear azért valamit mondd, hogy végre képben legyek... Közben Astrát is figyeltem, nem sokat szólt, de látszott, hogy valami miatt eléggé kipirul. Nem tudtam miért, de a sejtésem az lett volna, hogy a sok Cornus területen való kószálás miatt, persze lehet csak beleképzeltem a helyzetbe. |
Igencsak ritkán fordult velem elő, hogy más ló előbb tudott meg ilyen fontos dolgokat, mint én. Ami igencsak furcsa volt nekem, főleg a másik két ló értetlensége után. ~ Lehet csak hülyít minket. ~ Bár ezt nem találtam valószínűnek, mivel tényleg alaposan kereste azt a barlangot. Elmélyült érdeklődéssel figyeltem. ~ Egészen biztosan Laynarvis. Akkor...? Lehetséges lenne…? Azok az idióták tényleg képesek lennének rátámadni a saját földjükön a Katopyris vezérménére? ~ Nos simán kinéztem belőlük az ilyesmit, de mindig is azt hittem, ez csak a lenézésem eredménye. ~ Hát mégsem. Egyes lovak hülyesége határtalan! Miért nem hátulról merényelik meg?! Persze ennyi eszem is csak nekem van… komolyan, szánalom az egész bagázs. De hogy Kathachot sem fogom támogatni, az hulla biztos! Ezek szerint, ha lesz háború, akkor én egy harmadik fronton fogok állni. ~ Ennek persze nem lenne muszáj így lennie, de nekem is vannak elveim, amikhez tartom magam... |
 Grosella már nem igen foglalkozott a jelenlévőkkel. Úgy tűnik nem számíthatok sok biztonságot nyújtó személyre.
-Nos, én megyek is, nem látom hasznát ennek a helynek. Az öt mondatos cseverészét pedig köszönöm, jó látni hogy nem néz át mindenki a másikon.-kacsintott oda féloldalasan az idegeneknek, majd szárnyát kitárva felröppent a levegőbe, mejd eltűnt a halovány felhők között.
/Grosella el/ |
 Kicsit meglepetten néztem fel a kancára. ~ Háború? ~ Nem halottam még a háború felől, engem nem nagyon érintett a dolog. Gondolom főleg a Laynarvis van benne. - Én nem tudok semmiről.. Mintha a ménesem felszívódott volna. - Mondtam halkan és kicsit zavarba jöttem a Cornus mén előtt, aki napok óta nem a saját ménese területén van honnan tudhatná? A kanca kicsit fenyegetőnek tűnt, mint aki azt várja hogy érkezzen az erősítés és támadjon. Nem csak engem lepett meg a háborúról beszélő kanca, testemet kihúzva megfeszítettem magam így magasabbnak látszottam. Éreztem hogy a Katopyris ménnek nem tetszik hogy tiszteletemet mutatom a vezérnek. ~ Mit várok? Egy Katopyris túl büszke magára.~ Prüszköltem gondolatom közben. |
Meghallgattam Deviltear válaszát, majd a közeledő kancát figyeltem. Bemutatkozott, majd meghajolt Devil előtt.. Pff, milyen hííízelgő. Mindig felbosszantott, és sosem értettem, miért kell hízelegni egy olyas valakinek akihez közöm sincs. Én nem hajlok meg más előtt.. Nem engedi az önérzetem. Na mindegy, hagyd rá Feyras.. Majd erőltettem egy enyhe mosolyt az ábrázatomra a bemutatkozáshoz és a szöcskés megjegyzése hallatán.- Feyras vagyok. - mutattam be magam röviden a kancának... illetve kancáknak. Bár nem tudom, hogy a szárnyas hallotta-e. Amit viszont mondott felettébb különös volt. Háború... Devil tájékozatlansága őszintén meglepett, és ez valószínűleg ki is ült az arcomra egy pillanatra, ahogy ránéztem. Azt gondoltam, hogy a ménesvezérek tisztában vannak azzal, ha háború közeleg, hiszen többnyire ők döntik el, hogy lesz-e vagy sem... De ha ő nem tud róla, az ő ménesét biztos nem érintette a dolog... vagy nagyon jól hazudik, és teszi a bolondot. De hogy lehet az, hogy egy közelgő háborúról nem tudnak a lovak.. Nem érdekelt ugyan a politika, de szerettem volna tudni, ha valami készülődik, hiszen akkor nem itt lógatnám a lábam egy cornus-szal, meg másik két "ki tudja honnan jött" idegennel. Majd minden kiderül, remélhetőleg.. Álltam nyugodtan, és fürkésztem a részvevők tekintetét. Talán hasznos információval szolgálhatok a Katopyrisnek... ha még nincsenek eléggé benne. Bár az is megfordult a fejemben, hogy a kanca csak álhíreket terjeszt... külsőre nem mondtam volna mást, mint hogy Laynarvis... belőlük pedig bármi kitellik. Vándor is lehetett ugyan, de nem hinném, hogy ilyen tájékozott lenne vándor létére. Mindegy... Vártam a Deviltear kérdésére adott válaszát, csendben. |
- Ő nem ismer engem. Legalábbis még nem mutatkoztam be neki. Ellenben asszem a határőreim körmére nézek. Még ő sem sétálgathat csak úgy, büntetlenül a ménesem területén. - Húztam össze a szemem. Semmi bajom nem volt a kancával, sőt ő végre rámutatott a tétlenkedő határőreimre. Igazából még akár hálás is lehettem volna neki. ~ Csak tudnám mit csinálnak azok ahelyett, hogy ellátnák a feladatukat. ~
Amikor a magát Astrának nevező kanca meghajolt előttem, minden vele kapcsolatos ellenérzésem elpárolgott. Az egómnak nagyon jót tett a dolog, annyi szent. Én csak biccentettem neki, egy óriási aganccsal a fejeden az élet nem egyszerű, például hajlongási mutatványok végzésére kifejezetten nem alkalmas.
- Deviltear - Immáron másodjára mutatkoztam be, s reméltem ez volt az utolsó. Elég hangosan mondtam ahhoz, hogy a nem sokkal felettünk bűvészkedő furcsa kanca is hallja, ha akár csak egy kicsit is fülel.
- Háború? - Értetlenül megbillentettem a fülem. ~ Mi a rák? Nem is üzentem hadat senkinek. Még. Kihagynának egy háborúból?! Ez viszonylag újdonság. Azt hittem az ilyesmiről először a vezérek szoktak értesülni. Már csak azért is, mert ők szokták kirobbantani. ~ - Azt hiszem a hölgy felvilágosultabb a témában, mint mi. Beavatna a részletekbe? - |
Pár perc kutatgatás után sem találtam semmi biztonságos helyet, ahol bármikor el tudnék bújni, anélkül hogy bárki is tudomást szerezne rólam. Rá kellett jönnöm hogy nem az Aroun-szirt a legtökéletesebb célhely erre a feladatra, mert nagy bizonyossággal ide fog menekülni a legtöbb ló, no meg pár kíváncsi szempár is kiszúrt engem odalent, le kell tennem a dologról. Elfordultam a faltól, majd egyenest rájuk pillantottam. Egyik sem volt ismerős, ezért csak jobban aggódtam nehogy határőrök legyenek, netántán Örökkévalók..az utóbbira kevesebb esély volt, de azt mondom jobb félni mint megijedni.
-Hhh..mi az, ti nem mentek háborúba?-mosolyodtam el gúnyosan, de mégis barátságosan. -Vagy a háború jön hozzátok?-váltottam hangomat halkabbra az előbbi ordibáláshoz képest. Éreztem hogy nem lehetnek nagy köpönyegforgatók, mert mint tudjuk itt én állom azt a rangot.
-Inkább keressetek ti is biztonságos helyet, legalább nem kell vérfürdőt látnunk.-szökkentem le pár kővel lejebb hogy ne kelljen ordibálnom, lehet hogy más nem kívánatos lovakat is ide vonz a hangom. |
Pár lépés és a tóhoz értem, a két méntől távolabb álltam meg egyenlőre. Mosolyogva hajoltam le a vízhez és inni kezdtem, közben néha-néha feléjük fordítottam szemem hogy felmérjem őket. Az aganccsal megáldott mén ismerős volt. ~ Agancs.. Cornus. ~ Raktam fejemben össze miért lehet ismerős, szájáról sikerült leolvasnom hogy "birtokháborítónak" nevezett meg. ~ A ménes vezér. ~ Ugrott be hogy ki a mén, fejemet feléjük fordítottam és kedves mosollyal indultam el feléjük, a másikra néztem közben. ~ Színtiszta Katopyris vagy külsőre.. ~ Kezdtem magam szerencsésnek érezni a két mén között, valami nagyon elterelte a figyelmüket ezért én is kíváncsi lettem mi az. - Óriás bolha? - Kérdeztem nevetve amikor hozzájuk értem, a Cornus vezére előtt mélyen lehajtottam fejem tiszteletemet adva. - Astra vagyok.- Mutatkoztam be. |
Először azt hittem rosszul látok, mikor Deviltear válasza után egy mosolyt eleresztett.. de nem. Biztos voltam abban is, hogy meg fogja mutatni főnöki mivoltát, vagy szóban, vagy harcban. De erre nem került sor, aminek nagyon megörültem. Mindig túlgondolok mindent, előre felhergelem magam...feleslegesen.. úgy kell nekem... Végülis a szirthez pihenni jöttem ki, és nyugalmat akartam.. és amúgy sem lett volna helyes összeakaszkodni egy ménesvezérrel, hiszen nem vagyok olyan pozícióban, hogy egy ménes tagjaként ilyet lépjek meg.. és persze az is benne volt a lehetőségek között, nem kis eséllyel, hogy rosszul jövök ki az esetleges konfliktusból. Visszakanyarodva gondolataimból épp szóra nyitottam a szám, de megpillantottam egy szürke kancát. Elég hülyén jöhetett ki a dolog, mert nyitva is maradt a szám azon mód, amit csak egy perccel később vettem észre magam és hirtelen, nagy csattanással összezártam az állkapcsom. Nagyon szórakozottnak tűnt a jövevény, és egészen addig fel sem tűntünk neki míg a tóhoz nem ért. Látszólag egyedül volt, de mégis beszélt.. hangosan...és (talán?) magának. Bájosan szertelennek tűnt, és mikor felénk biccentett mosolyogva biccentettem én is vissza, Deviltear-rel együtt. Nem kerülte el a fülem az sem, hogy az agancsos mén birtokháborítónak nevezte az ismeretlen lovat. Halkan kérdeztem tőle, kissé elvigyorodva: - Csak nem ismeritek egymást? - majd mielőtt jött volna a válasz még valaki megjelent a láthatáron, mire odafordultunk... és én még azt gondoltam, hogy itt nyugalom lesz.. A szarvakkal, és szárnyakkal is rendelkező ló a szirten ugrándozott, és láthatólag keresgélt valamit, amit végképp nem tudtam hova tenni.... magukban beszélő és szöcskeként ugrándozó lovak mindenhol. Odafordultam Deviltearhez és valószínűleg eléggé értetlen ábrázat ült ki az arcomra, ami tőlem elég szokatlannak mondható. |
Amikor Feyras peckesen kihúzta magát, biztosra vettem, vagy harcra kerül a sor, vagy egy újabb pegazus prédikációt hallgathatok meg. ~ Megint. ~ Ellenben -hál’ istennek- mind a kettő elmaradt, csupán tartása büszkeségét hangsúlyozta a mozdulattal. Sikerült átugranuk a szokásospegazus témákat, így egy fokkal barátságosabban néztem rá. ~ De csak egy fokkal! Az ilyesmit én sosem viszem túlzásba. ~ Eddigre már arra is rádöbbentem, valószínűleg tudja, hogy ki vagyok.
- Ehh, nem. Csak a ménesem nyűgjei elől próbálok szabadulni. - Eresztettem meg egy egészen barátságos mosolyt.
Nem sokkal később egy világos színezetű kanca érkezett a köreinkbe. Szép kanca volt, el kellett ismernem. Valamiért olyan ismerősnek tűnt. ~ Jepp, őt láttam múltkor a ménesem területén kószálódni. ~ - Hopp, a kis birtokháborító! - Szerencsémre nem sikerült túl hangosra a megállapításom, bár Feyras nagy valószínűséggel hallotta. Mondjuk a kanca felé fordulva mondtam, szóval nem gondoltam volna, hogy felkapja a vizet, de a pegazusokat ismerve akár még az is lehet.
A kanca hangosan felnyerített a víz látványára, minket meg nem is vett észre. ~ Na száz, hogy ez nem kém. Vagy csak nagyon jól titkolja. ~ Nem véletlen, hogy békén hagytam. Abszolute ártalmatlannak tűnt. Amikor felénk biccentem, akkor visszabiccentettem.
Alig dolgoztam még fel a kanca megjelenésének traumáját, egy újabb ló jelent meg. Értetlenül figyeltem a szárnyas szarvas lovat. ~ Mi a túró? Tán gyomorrontást kapott? ~ |
Szép ütemes léptekkel haladtam az Aruon-szirt felé, remélve hogy ott legalább nyugodtabbak a kedélyek mint ménesemben. Kezdődik a háború és vele együtt a csökken a biztonság is, így nem árt ha keresek magamnak valami búvóhelyet ha elfajulnának a helyzetek.
Könnyedén felszálltam a szírtre, de kellemes meglepetésemre nem én voltam itt a legelső lélek. Rajtam kívül még három egyed volt, kettő kényelmesen elbeszélgetett, míg a fehér kanca csak most szándékozott csatlakozni hozzájuk. Remélem jobb társaságnak bizonyultok mit a múltkori, alföldi kiruccanásom. Mindegy is volt, örültem a fejemnek hogy legalább nem leszek egyedül míg keresgélek. Leszálltam a földre majd a szirten elkezdtem, ugrándozni, megnéztem minden egyes rést, ahová beférhettem volna, csak az volt a gond hogy ott már lakott valami. Néha odapillantottam az idegenekre, de nem akartam őket tudomásul venni. Biztos ők is csak Örökkévalókról, meg mi a szöszről tudnak beszélni. Ha érdeklem őket, majd megszólítanak. |
Pár napig az Ewan tónál töltöttem napjaim. ~ Kezdem úgy érezni vándor vagyok.. ~ Morogtam magamban amikor az Aroun szirt területére értem, ide vezető utam kicsit veszélyes volt. ~ Átsétálni a Laynarvis ménesen. ~ Folytattam gondolatmenetem és kicsit elégedetten néztem magam elé. ~ Nem hiszem hogy bántanának engem, vagy talán nekik egy gyenge kanca látványa idegesítő. ~ Kezdtem azt észrevenni hogy magammal beszélgetek, megráztam fejem és megálltam ahogy közelebb értem a szirthez. - Mit keresek itt? - Beszéltem a tájnak és tovább haladtam, megkerülve a magasabb részeket egy idő elteltével szép kis tavat sikerült találnom. ~ Szerencsés vagy Astra csak egyedül! ~ Morogtam tovább mint egy vén kanca, legalább a víz látványa felvidított és gyors ügetésbe haladtam felé. - Vízzzz! - Nyerítettem fel, észre sem vettem a fiatal őzöket akik hangomtól megriadva ugrottak elém. - Lassabban kicsiim! - Időben megtudtam állni hogy ne menjek nekik és essek fel bennük, utánuk néztem fejemet lehajtva és lépésben közelítettem a tóhoz. Tőlem kicsit jobbra két mén állt akik észrevettek. ~ Kicsit hangos voltál Astra. ~ Nevettem fel és feléjük biccentettem. |
A magát Deviltearnek nevező agancsos ló nem tűnt valami kellemes társaságnak. A nemtörődömség és a felsőbbrendűség sugárzott belőle, és az én hangulatomat is gyorsan átfordította az ellenkező irányba. Úgy döntöttem, hogy szárnyaim a hátam felett összezárom, magam kihúzom, hogy csak azért is magabiztosabbnak láttassam magam. Nem volt számomra ismeretlen az agancsos, külsőre talán igen, de a nevét már hallottam. A politikai sosem érdekelt túlzottan, viszont a ménesvezérek neveit nekem is illett tudnom. Látszott rajta, hogy sokra tartja magát, és a magamfajtát nem szívleli. Sokan nem szerettek minket. De számomra ez kihívást jelentett... büszke pegazusnak tartottam magam, aki büszke, hogy annak született aki, de nem vetettem meg másokat. A büszkeség nem minden esetben negatív dolog... Az, hogy ki, és hogyan reprezentálja azt, hogy milyen... sokat számít. A ménesben is akadt olyan pegazus, kinek viselkedése nem tetszett, de ezt magamban tartottam. Én nem tartottam magam felsőbbrendűnek, csak büszkének.. és talán büszkeségem nem engedte, hogy átvágjak másokat, hazudjak, vagy bajba esettet magára hagyjak. Inkább legyek büszke, mint söpredék. Na, megint túlságosan elkalandoztak a gondolataim...Nyugi Feyras... Megráztam a fejem, alig láthatóan, mintha az segítene visszarázódni a jelenbe... És mi járatban a szirten? Hogy hogy ilyen messzire eljöttél a Kelvarinon-ligettől és az Ewan-tótól?- szóltam hozzá, szavaimmal arra utalva, hogy nem ismeretlen számomra a Cornus ménes és ő sem... eközben odalépdeltem a tóhoz, és én is kortyoltam párat a vízből. |
A víz kifejezetten jól esett, mohó kortyokban nyeltem hát. Miután eleget ittam tűnődve bámultam a víztükröt. Meglehetősen tiszta vize volt a tónak, láttam a medrét és a benne úszkáló halakat is. Halványan felcsillant benne a profilom és enyhén narancs színű agancsom is. Nem érdekelt a tükörképem, pontosan tudtam, hogy nézek ki, az egómat pedig fölösleges lett volna tovább növelnem, már így is épp elég nagy volt.
Gondolataimat szárnysuhogás és egy, a tavon átúszó árnyék zavarta meg. Nem foglalkoztam a pegazussal, ha akar, ő majd kapcsolatba lép velem. Nem szerettem a pegazusokat. ~ Öntelt barmok, akik a lelküket is eladnák a becsületükért, csupán azért, mert egy pár szárny van a hátukon. Szánalom! ~ Kathach pedig ennek többszörös szorzata volt. ~ Azt mondják a korral megjön a ló esze. Hát tévednek. Vannak akik a józan eszüket alárendelik valami nagy célnak. Az eredmény természetesen mindig nulla... ~ Elég rossz kedvemben voltam, magam sem tudtam miért.
A ló, vagy azért mert felismert, vagy mert tartotta a kellő távolságot, nem messze tőlem megállt. Alaposan végigmértem, s mintha rémlett volna egy ilyen Katopyris tag. Nem sokszor mozdult ki a hegyek öleléséből, legalábbis kémeim ezzel indokolták a vele kapcsolatos információk kevésségét. Bemutatkozott. ~ Szóval Feyras… érdekes. ~
- Deviltear - biccentettem felé mereven. |
Talán órák is elteltek, ahogy a kiugró sziklaperemen feküdtem... szárnyaim kiterítettem magam mellett, és pihentem. A víztükröt bámulva élveztem a napsugarak kellemes melegét, és a hűvös szellőt, melytől szárnytollaim halkan susogtak. Már egészen elméláztam, mikor megpillantottam valamit... vagyis valakit a látóhatáron. Ha a ménesem hegyeiben lennék biztos nekirontottam volna, de most semleges területen tartózkodtunk. Ez fura érzéssel töltött el, hiszen nagyon ritkán hagyom a hátam mögött az otthont adó ménest, illetve a már jól megszokott hegyeket.. de itt mindenkinek ugyanolyan joga van tartózkodni. Ámbár, azért meglepődtem mikor közelebb ügetett, hiszen szó sem volt arról, hogy pegazus lenne. Ez tisztán látszott. Nem gondoltam volna, hogy unikornisok, vagy egyszerű, áltagos lovak felmerészkednek ide, hiszen nem éppen egy kellemes terep ez a szirt... hiszen számtalan hegyomlás alakította ezt a területet. Viszont pegazusként, ha éber az illető, könnyen kereket tud oldani az esetleges veszély elől, viszont az egyszerű lovak közül sajnos sokan nem bizonyultak elég gyorsnak... Tovább bámultam az érkező lovat. Igen elismerően néztem rá. Pompásan mozgott, erős, és magabiztos volt. Pont, mint amilyennek engem neveltek a szüleim.. de annak megítélése, hogy sikerrel jártak-e, nem az én dolgom... A ménesen kívüli életről nem sokat tudtam, de a közeledő idegen jellegzetes agancsa összetéveszthetetlen volt. Cornus... bár természetesen lehetett vándor is, de nem néztem volna ki belőle. Túlságosan élettel telinek, egészségesnek és magabiztosnak tűnt, és nem látszott rajta, hogy megviselné a vándor élet. Úgy döntöttem, hogy ideje megtudni, ki ő, és mi hozta fel a hegyekbe. Míg a jövevény a tóhoz ügetett inni, én rajta tartottam a szemem... eközben felemeltem szárnyaim magam fölé, és felálltam. Megráztam magam, nyújtóztam egyet, mert már eléggé elzsibbadtak a lábaim, amiket magamalá húzva feküdtem egy jó darabig. Egy ideig még gondolkoztam, hogy jó ötlet-e zavarni a másik lovat, nem kellene-e csak figyelmenkívül hagyni, vagy elkerülni...láthatatlannak lenni. De a mai napon már másodszor leptem meg magam, és mire feleszméltem még magasabbra emeltem a szárnyaim, hogy egy erőteljes szárnycsapással meginduljak az idegen felé. Mikor elég közel értem leszálltam, hogy ne vegye fenyegetésnek, vagy támadásnak jöttöm. Szárnyaim még félig-meddig kitárva tartottam, mert szándékairól nem tudtam semmit. Majd lassú léptekkel közelítettem hozzá, közben figyeltem a reakcióit. Hozzá nem túl közel álltam meg, és úgy gondoltam megszólítom: Üdvözletem! Feyras vagyok! Mondtam nyugodtsággal a hangomban, és próbáltam barátságosan szólni. |
Kényelmes vágtaugrásokkal haladtam az Aroun-szirt felé. Nem siettem, inkább a lépteimet figyeltem. Ügyeltem rá, minden lépésem egyforma hosszú legyen, eleganciát és kifinomultságot adományozva ezzel alakomnak. Sörényem és farkam lila ködként lobogott utánam, némi narancs csillogással, hatalmas agancsomon vígan csillogtak a nap meleg sugarai. Fejemet büszkén magasra emeltem, nyakamat fenséges ívbe hajlítottam. Elismerem, hosszú volt az út a ménesem területétől idáig, számtalan területet hagytam magam mögött. Célom az Aroun-szirt köves pusztasága volt. Általába ló nem merészkedett oda, hacsak valami rémesen fontos dolog oda nem szólította, avagy nem volt pegazus. Nekem viszont azon kevés helyek egyikét jelentette, ahova büntetlenül betehettem a patám. Ménesvezérként igencsak le volt korlátozva ezen helyek száma. Hisz a vezérek nem kószálnak csak úgy, össze-vissza más ménesek területén. El akartam szabadulni egy kicsit ménesem gondjaitól, s erre kevés hely volt ennél alkalmasabb. A Lyacont értelmes ló inkább, elkerüli, így az kiesett.
A láthatáron feltűnt egy tó, egyenes felé vágtáztam hát. Szépen lassan elértem, majd lassítottam. Kényelmes ügetésben értem a vizéhez. Lehajoltam és hosszút kortyoltam az üdítően hűvös vízből. |
Már hetek óta jártam a ménes területeit, anélkül, hogy bárkivel összefutottam volna... de mai nap más volt. Múlt éjjel a Hitoma hegység északi lábainál tekergő folyó partján tértem nyugovóra. Hajnalban, nem sokkal a nap első sugarai előtt már ébren voltam. Nyugtalanul aludtam, és ehhez hasonló lélekállapotban ébredtem. Egy ideje már, hogy így kezdődik minden napom. Ami talán betudható azoknak a vészjóslóan fekete felhőknek a láthatáron, valamint a hegységekben száguldozó őrületes szélnek... ugyan a Katopyris ménes területe természetesen mindig is eléggé szeles volt, de ez most más. Nem tudnám megmondani, hogy miért... éreztem a különbséget, de szavakba nem tudtam volna önteni. Tehát a szokásos, kellemetlen ébredés után, ahelyett, hogy a Eckhnata-csúcsok felé tartottam volna, hirtelen felindulásból változtattam útvonalamon. A folyót követve, keletnek indultam az Aroun-szirthez. Mi ütött belém? Sosem szoktam ilyen távol merészkedni ok nélkül. Úgy látszik még magamnak is tudok meglepetést okozni... de talán csak kellett egy kis változatosság. Utam hosszú volt, és fárasztó, de erre csak az érkezés után jöttem rá, mikor landolásnál kissé megbicsaklott a lábam.. valószínűleg a kimerültségtől, amit ott fent, a felhők között nem éreztem. Túlságosan el voltam foglalva a gondolataimmal, és a gyönyörű kilátással. Konkrét célom nem volt, csak repülni, és repülni... Mindössze 3x álltam meg a hosszú repülés közben, mikor találtam egy-egy kissebb üdébb völgyet a hegyek között, ahol pihenhetek és felfrissíthetem magam. Végső állomásom (legalábbis epillanatig így tűnik) az Aroun-szirt nyugati, alacsonyabb területén elterülő tó. Partjától nem is oly messze, találtam egy ideális szirtet ahova lepihenhettem, és be is láttam a környező tájat. Ez megnyugtatott, hisz nem volt valószínű, hogy megtámadna bárki is... legalábbis a tudtom, és beleegyezésem nélkül. |
Feyras
* Nyílt játék, bárki csatlakozhat * |
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
