|
Témaindító hozzászólás
|
2016.03.20. 10:52 - |
Sorraia & Defiant
*nyílt játék* |
[15-1]
 Én is osztottam ama véleményt, hogy álljunk tovább erről a kikopott vidékről. Itt van egy ugrásnyira a Shiron alföld, szerintem ott kevésbé fenyeget az a veszély hogy egy jól irányzott eséssel felszúr egy szikla,vagy hogy megcsúszik a ló egy mohán és enyhén földet ér...nem is koncentrálok ilyenekre, nehogy bevonzzam a legrosszabbat. Lelépdeltünk a sziklaemelvényről és automatikusan az alföld felé vettem az irányt. Nem figyeltem Defiantot, hogy ő merre is indul, de szerencsére ő is az úticélom felé fordult.
-Részemről a szerencse - mondtam Defiantnak -És még egyszer bocsi hogy kezdetben ki akartalak nyírni -ezt kicsit vidámabban mondtam, de egyenletesen haladtam a síkság irányába...
/Sorra elmegy Defianttal a Shironra/ |
 A kanca kijelentésén elgondolkoztam. Ha általában segítőkész akkor nagyon szerencsés vagyok, hogy kifogtam egy ritka pillanatot, amikor nem az. Legalábbis eleinte már a tekintetével ölni tudott volna, most meg békésen sétálunk egymás mellet. Nagyszerű érzés!
Az volt a célom, hogy csendesebb, nyugisabb helyre hívom. Persze itt is nyugis -a maga módján-, de az erős szél engem zavart. Gondoltam, hogy az erdőbe, annál is hamarabb a ligetbe megyünk, de mindkettő túl messze van. Mire odaérnénk lehet, hogy minden kérdésemre válaszol. Végül is nincs veszíteni valóm. Cél nélkül is ügethetünk és beszélgethetünk.
A megismerkedést ő kezdeményezte. Nekem őszintén teljesen megfelelt volna az anonymus-módszer is, azaz a közvetlenség. De hát ha már ilyen szépen kérdezte, mosolyogva válaszoltam.
- Örvendek Sorraia! A nevem Defiant! - válaszoltam békésen majd gyorsabb ügetésbe kezdtem,de még messze nem vágtáztam. El akartam hagyni ezt a poros helyet.
|
Megkönnyebbülés! A mén nem maradt olyan tartózkodó és tuskó mint eddig úgyhogy sétáltam mellette. -Nincs mit. Általában segítek másokon ha tudok - és ezen a ponton jutott eszembe, hogy én még mindig nem tudom, kivel is beszélek, úgyhogy inkább kezdeményezek: -Nevem Sorraia. És jó lenne tudni a tiedét is... - biccentettem és ránéztem. Nem vártam tőle teljes személyleírást, csak legalább megszólítani tudjam. Bár ennek ellenére nem biztos hogy válaszolni is fog. |
Annyira megörültem, hogy végre megmozdult! Őszintén szólva ezt vártam, hogy belemenjen az újrakezdésbe. Amint meghallottam hangját megtorpantam és ránéztem anélkül, hogy valamilyen érzelmet fejezett volna ki tekintetem.
- Nagyszerű! - mondtam harsányan és mosolyogva. Még van remény! ~ Lehet, hogy kellemes társalgás lesz ebből még?! Remélem. ~
Viszont azzal meglepett, hogy elém került. Persze mindez nem villámgyorsan tette. Néztem ahogy lépked a sziklákon és gondoltam na most ott pár méterre tőlem megáll. Erre szemtől szemben álltunk. Igaza volt! Ennél tisztábban nem is kezdhetnénk újra.
Mikor kimondta, hogy segít felcsillantak szemeim. Lejjebb engedtem a fejem a meghatottságtól.
- Ugyanmár én a mielőbb sem sértődtem meg. Egyébként köszönöm a segítséget! - néztem rá kedvesen. Viszont a szél egyre kellemetlenebbül fújja ránk a port, így folytattam sétámat oldalamon a kancával. |
Komolyan nem tudok kiigazodni ezen a lovon. Egysze az a baja, hogy nem vagyok ideges, egyszer meg az hogy kicsit merevebb vagyok. Lejjebb jöttem pár métert, és megszólaltam. -Jó. Kezdjük elölről. Ha egyikünk sem lát bele semmit a másik mondandójába, akkor talän lehet nyíltan beszélni. - mindezt lassan mondtam,a mondatok között nagy időközt hagyva, ne zúdítsak le mindent egyszerre. A beszéde után megkerültem és eléálltam -Úgyhogy, ha kell, segítek -Csak akkor vagyok érzéketlen amikor kell. Ne azt lássa hogy egy önző valakivel áll szemben -De egyikünk sem sértődik meg. -most nem voltam annyira metev mint ott fenn. Kezdett elegem lenni ebből a "patthelyzetből". |
Patthelyzet alakult ki. Legalábbis én így éreztem. Ő nem lépett le, pedig teljesen meg voltam győződve arról, hogy ha nem ugrik nekem akkor faképnél hagy. De ő csak ott feszített felettem. A kijelentésére szélesen mosolyogtam, eszem ágában sem volt bemutatni valódi személyiségemet.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy nála nem használ a kedvesség, márpedig bántani nem fogom azért hogy beszéljen. Megesik az ha a ló nem tud szót érteni a másikkal. Pedig mennyire sajnáltam..biztos tudott volna valami használhatót mondani.
Végülis úgy döntöttem, hogy megpróbálom újra.
- Kedves kanca! Én eleinte kedves próbáltam lenni, de te ingerült vagy, s így nem tudom magam megértetni veled. - most egyáltalán nem voltam erőszakos vagy tolakodó, őszinte voltam! - Csupán pár diszkrét kérdésem lett volna, de szerintem továbbállok, hátha akad valaki aki segít egy... - a hangom elhalkult. Nem folytattam mondanivalóm, csak biccentettem fejemmel, hogy "Viszlát" és megkezdtem utamat le a szirtről. Néha visszapillantok a szürke lóra, kíváncsi vagyok mit lép. |
A mén alacsonyabb helyre ugrott, de nem követtem. Dacosan, földbe cövekelt lábbal meredtem rá pislogás nélkül. -Én viszont azt nem tudom, te ki vagy - Szó szerint lenéztem rá, és nem szóltam egy szót sem. Hátracsaptam füleimet és csak egy-két lépést tettem a pereme felé. Nem féltem tőle semennyire sem, pedig lehet hogy azt várta volna. Horkantottam és továbbra is merev maradtam. Csupán nem akartam lemenni hozzá. Mert ezt döntöttem és kész.
Bizonyára megszokhatta hogy engedelmeskednek neki, valószínűleg nagyobb rangja lehet. Cornus vezérnek teljesen kizárt, mert viszont Deviltearról tudom ki az. De ha nem is tudnám, ez a ló akkor sem lehetne normális vezér... Efféle gondolataim voltak. Életemben nem láttam még, de szerintem nem most fogok először hallani róla...meg kell hagyni, akármilyen ellenszenves de tény hogy karakteres személyiség. Mindenközben rezzenéstelen arccal néztem továbbra is. |
Ez igen! Ez a kanca most aztán igazán megnézette velem magát. Szinte pillantás nélkül figyeltem minden mozdulatát. ~Ejnye de tüzes menyecske...jó lenne betörni!~ piszkos gondolatom támadt, de aztán tovább is szállt.
Amikor oly határozottan közelebb lépett hozzám, kihúztam magam és prüszköltem egyet. Nem zavart jelenléte, csendesen odébb tessékelhettem volna, de élveztem ahogy mondja, mondja szüntelenül be nem áll a szája. ~Kancák..~
Láttam dühvel teli szemeiben, hogy legszívesebben itt helyben agyontaposna. Tisztában voltam azzal, hogy nem veszélytelen a kanca, ereje tejében volt, de magabiztosan feszítettem a sziklapárkányon, tudván, hogy harcosként hamarabb felnyársalom mint ahogy lelökne, felrúgna vagy valami.
Miután befejezte első monológját csendesen néztem rá. Várva hogy ami mondanivaló beléje szorult kifakadjon, és ez meg is történt. Mosolyogni kezdtem kijelentésein.
- Ó dehogynem tudom ki vagy te! - feleltem halkan, szinte az orrom alá dörmögve de tisztán hallhatóan. Mielőtt ismét rám emelhette volna a tekintetét gyorsan új helyet foglaltam el. Leugrottam és alacsonyabban fekvő sziklára. Merész ötlet volt,mert egy pillanatra megcsúsztam érkezéskor, de biztonságosabb itt. Ez a pere csupán 10 méterre volt a földtől, keskeny rész, többen nem is férnénk el, ezért gondoltam, hogy ha még is csak mellém akar jönni hogy lerúgjon, muszáj lesz kerülnie -amivel időt nyerek- vagy ugrania amiben még a levegő közben én magam tudnám eltaszítani a sziklától.
Tetszett, hogy ilyen fenyegetően viselkedünk egymással. |
Villant egyet a szemem. Az előbb a sóhajtás nem azt jelentette hogy lelkizni akarok! Csak éppen annyit tett az én nyelvemen hogy nem akarom megölni. Mert ha még mindig a dührohamos állapotban maradnék, azt nem köszönted volna meg! Olyan közel léptem hozzá, hogy kinyújtott nyakkal a szemébe tudjak nézni. Összeszűkült szemmel és hátracsapott fejjel néztem rá.- Idefigyelj. Nem parancsolgatsz itt nekem, akárki vagy, képzeld, nem tartozom ménesbe. Pont ezért. Úgyhogy feladhatod, a felszólításaidat nem veszem figyelembe... - Mit képzel ez magáról? Gondolom enyhítő célzattal tette hozzá az utóbbit, de engem már nem hatott meg. Azt hiszi, nem látok át a szitán? Lesajnáló mosolyt eresztettem meg és visszaléptem pár lépést az előbbi közeli fejtartásomból kifolyólag. - Ne erőlködj. Ezek után ezt nem gondolod komolyan. Azt sem tudod ki vagyok, és én sem tudom, te ki vagy, úgyhogy nem hiszem hogy bármit is akarnál - teljesen érzelemmentesen beszéltem, reméltem hogy ez az agyonkombinálgatós mén ebből nem sütött ki semmilyen "rejtett szándékot". Ha igen, akkor egész egyszerűen lelököm innen... |
Mondanám, hogy titokzatosnak tűnt a kanca, de valójában számomra úgy tűnt, hogy csak kéreti magát. Szavaiból ítélve arra vár, hogy kérdezgessem. Na jó nem bízom el magam ennyire.
Láttam rajta, hogy gondjai vannak, valami nagyon nyomhatja a lelkét, de jobb ha idejében megismer és rájön, hogy velem nem fog tudni lelkizni. Ezért hát a lehető legszárazabban közöltem velem, hogy:
- Beszélj! - szóltam rá. Tényleg amolyan parancsnak tűnt a megnyilvánulásom ezért gyorsan folytattam. - Van időm és kíváncsi vagyok mi történt, hogy ennyire feldúlt vagy. - lehet, hogy imént kedveskedő voltam, de a valódi ok amiért beszédre biztattam az, hogy információt szerezzek. Ha össze-vissza fog értelmetlen dolgokról hablatyolni akkor egyszerűen faképnél hagyom a kicsikét. |
Az idegen mén szerencsčre nem sértődött meg annyira (legalábbis remélem), így enyhítettem valamelyest feszült hangulatomon. -Bocsánat csak...áhh, hosszú, nem untatlak vele - sóhajtottam nagyot čs kicsit leeresztettem a fejem. -Azért kérdeztem csak, mert soha nem láttalak még errefelé. Bár nem hiszem hogy sokan járnak a szirthez - szerintem leróttam magamról egy csodás képet és elég ellenszenvesnek tűnhetek. Nem bírtam egy helyben állni, idegesen kezdtem ide-oda lépegetni. |
Nem vagyok benne biztos, de úgy tűnt, hogy nem csak az időjárás hanem mások is tombolnak.
Mikor elértem a kavicsos részre, majd a sziklákhoz, óvatosan tettem patáimat egymás után. Nem szándékoztam magasra jutni, hisz ha leszakad az ég akkor nincs az a ló aki épségben lejön a vizes, csúszós köveken. Így inkább csak a lentibb szakaszon tengettem az időt. Mit tengettem, kutattam!
Néhol felcsillant egy-egy távoli alak, de a szél által elsodort por és homok megzavarta a kilátást. Az időjárás bármennyire is volt ellenem, a szerencse nem! Egy szürke kanca került a látómezőmbe. Szinte alattam kaparta a földet. ~ Inkább ott, mint rajtam töltse ki dühét. ~ gondoltam és mielőtt megszólítottam volna elindult felém. Nem sokra rá megmutatta hangját. A korábbi akciójából ítélve nem is vártam kedvességet tőle.
- Bambi vagyok! Te meg valószínűleg tornádó, ahogy elnéztem.- válaszoltam szinte gúnyosan, leutánozva az ő hangsúlyát. Poénos volt a törekvése, így még mosolyogni is tudtam rajta. |
Egyhangúan baktattam egy csendes és semleges helyre: az Aroun szirtre. Ha itt bárki is bele mer kötni abba hogy itt vagyok, saját patájúlag rúgom le a szikláról. Ebből is látszik milyen jó kedvem van,nem? Erős vágtaugrásokkal dörömböltem a földön felszakítva és levegőbe dobálva a fűcsomókat. Dühös voltam, dühös voltam mindenre, dühös voltam magamra, dühös voltam mindenkire, dühös voltam az életemre! És haragomat így adtam ki: sorra törtem-zúztam a növényzetet a szirt aljában, minden utamba álló követ félrerúgtam, végül olyan volt mintha forgószél futott volna át a területen. Mikor végre lenyugodtam, csukott szemmel sétáltam remegő lábakkal és leszegett fejjel. Épp elmormoltam egy fohászt, hogy senki ne legyen a közelben, de az imám valahol félúton elkallódhatott, ugyanis abban a szent másodpercben láttam meg...azt a lovat akit még életemben nem is láttam. Nem zavart meg különösebben a melankóliámban - Hát te ki vagy?... - erre felemeltem a fejem hogy magasabbnak tűnjek alacsony termetemnél és horkantottam. |
~ Micsoda csodás nap a mai! Pont jó a semmitevésre. Á-á! Ezt Én nem engedhetem meg magamnak! Védenem kell a ménest, hisz erre tettem fel az életemet! Hmm...de egy szabadnap belefér mindenki, nemde?! ~
Ez volt részben a magyarázatom arra, hogy miért is hagytam magam mögött ménesem területét. Részben pedig az, hogy ki szeretném deríteni az igazságot a pletykákról, amik mostanság terjednek mint a vírus.
Először a könnyebben elérhető területeken vettem célba, tehát a könnyen bejárható nyílt terepeket. Ilyen volt elsőként az Aroun-szirt. Ez egy semleges terület, biztos találok valakit aki szolgáltathat némi információval, majd továbbállok a következő semleges területre. A többi ménes terültére megvárom, hogy szebb napja ébredjünk, mert a mai úgy fest, mintha bármelyik percben leszakadna az ég. |
Sorraia & Defiant
*nyílt játék* |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
