Témaindító hozzászólás
|
2016.03.27. 20:29 - |
Ophelia & Ty
* Nyílt játék * |
[5-1]
A farkasokat sikeresen kikerültük. Bár titkon azt hittem, hogy közelebb kerülnek hozzánk, nem tették így fenyegetés nélkül kikísértem a fehéres kancát ménesem területéről.
- Aztán legközelebb figyelmesen és tudatosan! - szóltam utána. Azonnal vágtába indult meg, hogy minél hamarabb biztonságos helyre érjen. ~ Végre nyugalom! ~ gondoltam és könnyelműen szárnya keltem.
// Ty el, játék vége // |
A farkasok hangja nagyon távolinak tűnt, de jól ismertem őket, tudtam, hogy a vártnál akár közelebb is járhatnak. A kerülőút csak egy opció volt a sok közül.
Én cseppet sem éreztem magam veszélyben, de a kanca szavaiból ítélve ő igen. Ez részben érthető, de csak nem gondolja komolyan, hogy első számú préda a farkasok körében.
- Igazán nincs mitől félned. Ha leharapják egyik lábad úgy is van marad még három. - jegyeztem meg poénkodva, de várhatóan csak én szórakoztam rajta. Persze tudtam, hogy az idő nem megfelelő ilyen rossz viccekhez, de ezt nem hagyhattam ki, látva a kanca rémületét. Végül úgy döntöttem, hogy leszállok és lábaimon kísérem ki a területről az idegent.
- Az a feladatom, hogy épségben juttassalak ki innen! - mondtam melléje érve. Az ösvény szélesedett ahogy a terep kezdett járhatóbbá válni. Valójában nem mondtam igazat, mert számomra egyszerűbb lenne ha magára hagynám. Ha felfalják sem lesz számomra negatív következménye.
Közben az éjjel egyre sötétebbé vált, de a Hold fénye még nem világította be a környéket. Tudtunk nélkül haladt felénk a falka. |
Végre! El sem hiszem, hogy sikerült lejutnom a hegyről. Oké, lehet egy kis segítsggel, de sikerült. Boldogságomat csak a vészjósló hangok ijesztették el. Jól ismertem a farkasok vonyítását. Pontosan ugyanolyan hangjuk volt, mint jó pár évvel ezelőtt még mielőtt megölték volna a családomat. Pár pillanatra beugrottak a képek, amikor visszamentem a halott szüleimhez. Ki is rázott a hideg és jobban összehúztam magam, mint mikor a hegyen a hidegtől menekültem.
- Felőlem akár nagy kerülőt is tehetünk, hogy ne találkozzunk a farkasokkal. - mondtam. Nem vagyok egy ijedős fajta, de ha farkasokról van szó nem tudok mit tenni. Mondhatni inkább pszihésen félek tőlük, mint fizikailag. |
Szűk két óra alatt és több kilóméter megtétele után a kanca leért a a hegy lábához. Az ösvénynek itt nem volt vége, sziklás és kőtörmelékes volt az út, de már majdnem vízszintes. Én békésen repültem a közelében, néha megtéve egy-egy kisebb kört az unalom végett.
Láttam a kancán a lelkesedést, hogy végre szabad, mégsem vágtatott el önfeledt boldogan. Talán azért, mert hirtelen távoli farkasvonyítás törte meg a csendet. A Nap még nem ment le teljesen, de itt a völgyben már sötét volt. Nem teljesen koromsötét, de azért a köd is kezdett alászállni. A négylábú ragadozók éles hangon kommunikáltak egymással. Én már "ismertem" őket, tudtam, hogy rendszerint meddig kóricálnak el. Ránéztem a kancára és megszántam. Azért mégsem hagyhatom levadászni szerencsétlent.
- Ha nem akar vacsora lenni akkor tegyünk egy kisebb kerülőt. - mondtam kedvesen.
- Nagy falka, nagy területtel, de ki tudjuk játszani őket. Viszont tényleg csak a határig foglak kísérni! - folytattam határozottan. Perceken belül kényelmesen leszálltam a földre. A kis kavicsokon kényelmetlen volt haladni, de hamarosan gyér füvön taposhattunk. |
Ophelia & Ty
* Nyílt játék * |
[5-1]
|