|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.01. 15:03 - |
Aeolus + Roluth
*nyílt játék* |
[13-1]
 Bólintottam Aeolus válaszára, s most döbbentem csak rá, mikor már optimista idős társamnak se akadtak jó érvei: ácsorgással és filozofálgatással nem haladunk semerre:
- Nem is tudod mekkora erővel áldottak meg téged a szellemek. Ha mindenki egyenlő lenne... nem mondom, hogy nem lennének háborúk, de nem lenne rettegés sem azoktól, kik könnyedén elbánnak velünk. Bár én már nem félek... csak féltem az enyéimet. Én is öreg vagyok már ehhez.- utaltam vissza Aeolus szavaira, miszerint ő is túl van már bőven élete delén.
- Ám nem véletlenül jöttem Nemesis-hez. - jelentettem ki határozottan, s úgy éreztem elég az elmélkedésből, tennünk kell. - ... ha csak úgy segíthetek a ménesemnek, akkor kész vagyok oda lemenni - fordítottam fejem komótosan a barlang sötétje felé. - Tudom, hogy veszélyes, de inkább nekem legyen az, mint a ménesemben egy fiatal lónak. Talán ez lesz az utolsó szolgálatom, de örömmel teszem. - fejtegettem, majd felé fordultam tervemmel - Fel szeretnék tenni egy kérdést a barlangnak. Csatlakozol? - kérdeztem tőle, s nagyot nyeltem, arcomra, ha lenne biztosan kiült volna az aggodalom. Tudtam, hogy sok támadási felültetet biztosított az életem a barlangnak. S talán meg is őrülök, mire leérek a mélyére... |
 Hiába a gondolatom, neki is igaza van. Vannak olyanok, akikre nem hatnak az észérvek, nekik hiába beszélünk. Keserű hangon szólaltam mg, és éreztem, hogy életemben először veszikel mondandómból az optimizmus.
- Nem tudom Roluth. Talán tényleg nincs terve a szellemeknek velünk. Talán nem kívánkoznak tovább foglalkozni Seminarya népével és elindították a végső csatát. Iszonyatosan zavar hogy nem tudok semmit, Iszonyatosan zavar, hogy tenni sem tudok hirtelen. Talán tényleg elkezdődött a "visszaszámlálás". Én is pályafutásom végén járok sajnos. Nem biztos hogy az erőm kihúzza a háború végeztéig. Nem biztos hogy megtudom-e, hogy ér véget a harc. Lehet, hogy kétségek között foglak itthagyni benneteket. És ez borzasztóan zavar... - fejem kicsit lehorgasztottam. Legbelül tudom, hogy igyekezeteim ellenére sem tettem annyit, amennyit elvártak tőlem. Nekem nem volt sok lehetőségem. Ez a háború ami közeleg, lehet hogy romba dönt mindent. Csak mondanának már valamit azok a néma lelkek!...de hallgatnak mint a sír... |
Aeolus első mondataira bólintottam, arcomon az érzelmek nem tudtak teret nyerni: ám elfuserált életemre és arra, hogy kiérdemeltem a tanácsadói címet savanyú lett a szám. Nem éreztem magam elégnek hozzá, ahogy ahhoz se, hogy ennyi ideig éljek. Az istenek és szellemek gyűlöltek én pedig hagytam magam a hosszú évek során megnyomorítani. Talán ezért tartanak még életben: hogy szenvedjek a múltam és talán mostmár a jövőnk miatt is...
A hatlábú ló elgondolása számomra kissé meredek és vakmerő volt. Néma csendben hallgattam, s igyekeztem összerakni fejben, hogy mit is szeretne ezzel a vándor. Meghallgattam, majd egy-két percig csendben igyekeztem összeszedni gondolataim, s ha lett volna rendes arcom biztos összevontam volna szemöldököm.
- A politika nagyon összetett dolog. - kezdtem gondterheltséggel hangomban - Van akikre az ész érvek sem hatnak. S az is aggaszt, hogy mi, cornuszok, és az Alios ménes tagjai sincsenek a helyzet magaslatán. Már ami azt illeti, hogy a varázserőnk régen elhagyott már minket. Nagyon egyenlőtlenek az erőviszonyok. - folytattam komoran - Ha valaki gondol egyet, s nem tetszünk neki: könnyedén elsöpör minket. Amint nem kellünk a Laynarvisnak eltaposnak minket. Hisz ők is meg vannak áldva pegazusokkal, unikornisokkal... és sokan közülük mindkét áldással rendelkeznek. Amit viszont nem tudhatunk: hogy a kút meddig marad köreinkben. Mert ha ez a taktika a komoly munkák és áldozatok mellett.. de sikerülne mi a garancia, hogy a kút nem tűnik el? Akkor viszont marad egy ménesnyi, rosszindulatú örökvalónk. Ekkora kockázatot nem vállalhatunk. - ráztam meg a fejem - nem tudom mennyi lovat ismersz abból a ménesből, s van néhány elvetemült vándor is, ki még oda sem való. Ha ezek megkapják amit akarnak akkor újabb cél után néznek. Hisz minek kellene az öröklét és a legyőzhetetlenség ha nem akarják valamire felhasználni? A kút sosem hozott még békét az életünkbe, hiába a neve. Nem fogja hagyni, hogy béke legyen közöttünk, emiatt én úgy gondolom, hogy nagy rizikó lenne arra apellálni, hogy eltűnik... Mert ez neki..vagy azoknak kik irányítják: egy jó lehetőség. - fejeztem be halk hangon, elmerülve gondolataimban. |
Furcsa egy ló ez a Roluth. Egészen rendkívüli a kinézete, sőt, meglehetősen zord kívülről, de látszik, hogy felelősségteljes és igyekszik mindent megtenni a jó célért. És ezt becsültem benne. Az a kis depresszió, ami benne lakozik, az is csak az átélt dolgok miatt ragadt benne. De ettől még egy jólelkű lónak tűnik.
-Hát igen, Roluth. Azt hiszem, sok fiatal számára csak vén szamarak maradunk, de a tudásunk egy kicsit többet ér a fizikumnál. Úgy hiszem neked is van annyi élettapasztalatod, hogy kiérdemled a tanácsadói címet. Ami pedig a cselt illeti... Gondolj bele egy kicsit a Laynarvis és a kútkeresők szemszögébe. Úgy tűnik, közéjük és a kútkeresés folytatása közé jelenleg egy akadály áll: az örökvalók visszatérése. Ha az ő érdekeiket kockáztatja valami, akkor vasakarattal vágnak neki a bajok félreállításának. Esetleg úgy lehetne alkut kötni hogy a céljaik elé vágó dolgokat kimondjuk előttük, majd felsorolni a megoldásokat. Például: ha az örökkévalók elterjednek a szigeten, és felülkerekednek, akkor azok a lovak még csak esélyt sem hagynak arra, hogy valaki legyőzhesse őket. Hiszen ha egy ló iszik a vízből, eleinte ép ésszel visszaélhet újdonsült erejével ellenük. Így sokkal nehezebb lesz rálelni a kútra, ha ők is szabadon fognak kószálni Seminarya-szerte. Mi a megoldás? Egyesült erőkkel kell fellépni. Azt, hogy hogyan, még ráérhetünk kigondolni, de ha az örökvalók eltűnnek, sokkal biztonságosabb lesz a kútkeresés. Ez, mivel előnyére van a Laynarvisnak, még beválhat. Elég ha eddig sikerül a terv. Utána már csak abban remélhetünk, hogy a természet ismét elapasztja a kutat, az már nem a mi bajunk. Arról nem tehetünk.
Hatalmasat sóhajtottam és reménykedve néztem Roluthra. Csak remélni merem hogy megértette a mondandót. Sokan mondták már hogy meglehetősen bonyolult az agymenésem. Nem is tudom. Én eligazodok benne, de lehet hogy kicsit le kéne egyszerűsítenem a fogalmazásom... |
Figyeltem Aeolus szavait, és komolyan hittem abban, hogy amit ez a ló mond nem őrültség. Megélt sok mindent, és úgy gondoltam, hogy jobb lesz megfogadni tanácsait, szavait pedig megjegyeznem.
- Igen, sajnos én pedig utóbbit fogtam ki.- utoltam a rossz szellemekre - A mondandód pedig teljesen érthető számomra. Azt hiszem, hogy nem állunk annyira messze egymástól, még ha az élet merőben más sorsot is szánt nekünk. Megöregedtünk, és ha ez nem is jár együtt azzal, hogy szépek, erősek és gondtalanok vagyunk azért az elmondható, hogy egyet s mást láttunk már a világon. Nemde? -szúrtam e költői kérdést szavaim végére. Majd továbbra is hallgattam, ahogyan elmesélte mit tud és gondol a közelgő válságról.
- A Laynarvist és a vándorokat? - kérdeztem megrökönyödve. Ez tényleg meglepett. - Hisz nincs az az isten vagy szellem, aki rá tudná azokat a lovakat venni arra, hogy másokkal működjenek együtt. Néhány kompromisszumra képes vándort még talán jobb belátásra lehetne téríteni. De akik a kútért élnek...
Bár igazad lehet abban, hogy fontosabb a belső béke megőrzése.. de tanácsadóként is nehezemre esik elképzelni, hogy hogyan következhetne ez be. Itt nem csak a Laynarvis, mindenféle szövetségre nemet mondó lovaira gondolok, hanem a többi ménes vezérére is. Túl büszkék ahhoz, hogy engedjenek, és ez rettent meg a leginkább... na meg az, hogy a saját vezéremet sem tudnám jobb belátásra téríteni ha arra kerül majd a sor. Lehet, hogy ez az én kudarcom, de nem tudom, hogy a többi tanácsadóra hallatna-e - csóváltam meg a fejem, és igazán megértettem, hogy mekkora a gond Seminarya-szerte. Hangom azonban higgadt maradt. Azonban a "csellel" még megütötte a fülem.
- khm... csellel? Hogy érted? Van ötleted? - kérdeztem, és őszintén reméltem, hogy van elképzelése, ami segíthetne rajtunk, ha így alakulnának a dolgok. Őszintén reméltem, hogy az ő tudása és az én ménesben betöltött pozícióm hasznos lehet. |
Roluth teljesen érthetően aggódott a jövő miatt. Apja miatt büntetni egy utódot...nem, ez még a szellemek részéről sem lehet igazságos.
- Ne azokat a szellemeket okold, akiket ismerünk. Ha te nem tettél semmi haragost az ő szemükben, nyilvánvalóan egy felsőbb hatalom avatkozott bele a munkájukba. Esetleg Dastor tréfálkodott...De vannak olyan szellemek, akik bosszúval a szívükben haltak meg halandólétükből és ezt úgy akarják kiegyenlíteni, hogy rosszabbá teszik a földiek életét. Azaz addig teszik ezt, amíg az ő nézeteik szerint ki nem egyenlítődik a sorsuk másokéval. Ha te például sokkal jobban élsz, mint ő élt, valahogy úgy keseríti meg az életed, hogy alábbhagyjon a boldogság. Ettől neki sokkal jobb kedve lesz és addig folytatja, amíg fele-fele lesz vele a sorsod. Egyesek viszont annyira elvetemültek, hogy teljesen átfordítják a kockát... - sóhajtottam.
Annyira zavarosan tudok fogalmazni, hogy néha én magam sem tudom követni. Szegényt fárasztom a beszédeimmel, de... - Sajnálom ha nem értesz sokat mondandómból. Már hozzászoktam. -
Elgondolkodva hallgattam az ő szavait is. - Az a probléma, hogy erről akárhányszor kérdezem a szellemeket, az ősöket, hallgatnak mint a sír. És ez rossz jel...nem megszokott ez. Attól tartok, valami iszonyat készül...mintha visszajátszanák a történelmet. Emlékszel-e ősatyáink történetére? Arra aminek a végét mi már át is éltük? A ménesek zavarodottak voltak. De emlékszünk-e még arra, hogy miket tettek? Ha tudjuk, hogy ama tetteknek ugyanez a következménye, teljesen máshogy kell a dolgokhoz viszonyulni. Az örökvalók bizonyára emlékeznek a módszereinkre, hiszen évekig méneseink tagjai voltak. Váratlan fordulatok kellenek...a Laynarvis lovai természetesen ellenünk fognak fordulni. De nem szabad belső viszályt szítani, amikor mindenki élete veszélyben forog!... -
A "nem szabadot" nagyon kihangsúlyoztam. - Ha pedig békejobbot nyújtanánk azoknak a lovaknak, kihasználják. Sajnálatos módon már tudatukon kívül is beleitta magát a fejükbe az őrült víz. De ha patthelyzet alakulna ki...akkor egy nagy csellel a magunk pártjára fordíthatnánk a vándorokat és a Laynarvisokat is... |
Először utolsó szavaira, illetve gondolatmenetére válaszoltam: - Nem, nem tartalak vén bolondnak. - mondtam kissé mosolyogva, majd folytattam - Nem így látnád barátom a helyzetet, ha úgy jártál volna, mint én. Apám bűnei miatt vezeklem születésem óta... bár nem tudom a nevemen kívül tudsz-e még valamit rólam.- fürkésztem tekintetét - Azt viszont határozottan állítom, hogy nem minden szellem kegyes hozzánk, halandókhoz. Bár el tudom fogadni, hogy vannak, akik nem szolgálnak rá erre a hírnévre.
Előző szavait is átgondoltam, és értelmet szereztem nekik. Próbáltam elmondani neki az én álláspontomat is: - Nem szeretnék ellenállni a sorsnak, vagy nevezzük bárminek is, csupán fel szeretnék készülni. Tudni, hogy mire számíthatunk, érdemes-e küzdeni, vagy az egész ménesünket eltapossák az örökkévalók vagy a Laynarvis zabolázatlan lovai. Meg szeretném tudni, hogyan védhetem meg az enyéimet és ha kell a többi lovat is Seminaryán... ezektől az őrültektől. - hangom egészen eddig érzelemmentes volt, és tárgyilagos, most viszont kissé úgymond kinevettem magam - Nagy szavak egy öreg róka szájából, nem de? |
Hosszasan méregettem a mellettem álló mént. Ő sem mai gyerek volt már. Ez elmosolyogtatott. Nem csak páran vagyunk azok, akik emlékeznek még a múltra ezek szerint. Azt hittem, mindenki olyan mohó és kapzsi, mint néhány olyan ló, akikkel eddig találkoztam. Elgondolkodva figyeltem szavait.
- Kedves barátom, a világ oda tart, ahová a földöntúli lények akarják terelni. Ha a bárányok ellenállnának a pásztornak, az előbb-utóbb nem fog figyelni rájuk és elragadja őket a farkas. Nem szabad belepiszkálni az élet körforgásába. Igaz, most világunk egy nagyon veszélyes és kiszámíthatatlan, sőt, inkább ingatag földön vonul keresztül, de hiszem, hogy ha az elborult elméjű lovak eltűnnének, előbb utóbb nem lesz senki, aki összekeverhetné az irányt jelző táblákat...
Elég monológ-szerű választ kapott szegény, de remélem nem unja meg a társaságom. A következő mondandóján is mosolyogtam egy nagyot és nevettem egy kisebbet.
-Akkor ezek szerint van értelme annak amit csinálok. Eddig én sem futoottam még össze veled, Roluth, de őszintén örülök annak, hogy ismersz hallásból és remélem nem tartasz vén bolondnak. Ami a szellemeket illeti, szerintem nem azon múlik a dolog, hogy szót értesz- e velük vagy nem, hanem azon, hogy ők hogy állnak hozzád, és te hogy viszonyulsz hozzájuk. Ők átlátnak a ló lelkén, és ha valamit látnak, ami nem kedvükre való, akkor azt ki kell hogy váltsa. Azaz ki kell érdemelje a bizalmukat. Hisz ők is akkor bíznak meg benned, ha te is bízol bennük... |
A "tudom" kijelentése eléggé meglepett, de rendes arc híján nehezen tudtam kimutatni bármilyen érzést is. Úgy tűnik egy mindentudóval állok szemben... végig hallgattam amit mondott. Talán tényleg tud segíteni... nem meglepő ha azt mondom, hogy én hiszek a szellemekben, és tisztelem a tapasztalt lovakat. Aki pedig előttem állt, talán még nálam is korosabb volt, és úgy látszott, sok mindent megélt már.
Szavaim átgondoltam, nagy levegőt vettem, és határozottan válaszoltam, mély és érdes hangomon: - A válaszokat keresem. A választ, hogy hova tart a ez világ... - ez egy eléggé semleges válasz volt.. de benne volt minden.
Éreztem, hogy háború közeleg. Éreztem, ahogy minden nappal egyre erősödik a szél, és az általa hordozott hideg hajthatatlanul hidegebbé és hidegebbé vált. Tudtam, hogy a béke nem tart sokáig, ebben biztos voltam. A jeleket mások is észrevették, de a fiatalok nem figyelnek a részletekre.
- Aeolus.. Hm.. Híredet már hallottam, bár 17 évem alatt sosem futhattam veled össze. Minden esetre csoda az, amit veled tettek a szellemek. - és amint ezeket kimondtam keserű lett szájízem, és eszembe jutott minden... hangszínem megváltozott, beletörődve tettem még hozzá: - Azt hiszem, te jobban megértetted velük a szót, mint én... |
Áá, itt van. Szóval vele van dolgom. Egy elég fura szerzet. Bár pont én ne mondjak semmit a külsőre, ne ítéljünk borító alapján. Barátságosan fordítottam hátra a fejem - Tudom. Szervusz, barátom. Ne félj, nem harapok annak ellenére hogy nem vagyok épp mindennapi külsőleg. - tettem felé pár lépést. Most ki kéne deríteni, hogy mit is kell tennem érte. Mert hát egy vén vándor még elmegy egy Forsante területen, de egy Cornus tanácsadónak nem éppen itt a helye. Bár nem tudom, szerintem nem kéne ennyire beosztani a határokat, jobb lenne szabadon császkálni a szigeten, de azért már csak szabályból kifolyólag is betartjuk a ménesterületeket. És ha egy tanácsadó máshol van, annak oka van. Valószínűleg keres valamit vagy valakit. Tehát ebben segítek. - Ha keresel valakit, akkor csak az istenek által kijelölt úton haladj az ösztöneid szerint. Ha találkoznod kell vele, akkor keresztezitek egymás útját. Szóval kit keresel? - kérdeztem tőle földöntúli nyugalommal és feléfordultam. - Egyébként név szerint Aeolussal állsz szembe - mosolyogtam. Nem akartam elsietni a dolgot, direkt hagytam végére a bemutatkozásomat. Habár nem tudom, Roluth milyen szinten fog meglepődni a hallottakon... |
Már napok óta azt éreztem, hogy van valami a levegőben. Valami ki nem mondott, valami sötét... beszélnem kellene Devillel. Elhatároztam, hogy valamit kell ezügyben tennem, de talán ő is érzi. A ménes területein nem találtam sehol, biztosra vettem, hogy elvonult valahova a gondjaival, de Seminarya túl nagy..
Hosszas töprengés után -ami rám egyáltalán nem jellemző -elhatároztam, hogy meglátogatom Nemesis-barlangját, és ha az istenek adnak nekem elé erőt, bátorságot és kitartást akkor a vízébe suttogok... valamit. Erre még nem volt ötletem, de valami építőjellegűt. Hogy lehetek ekkora ökör, hogy elindulok konkrét cél nélkül, mikor akár ott is maradhatok?!
Felkészültem mindenre, szörnyű múltam árnyképeire.. vagy arra ami ezután következik.. vagy amit esetlegesen megtudok ott.
Gondolataim rabjaként haladtam a barlang felé, fejem lehorgasztottam, és a földet vizslattam, míg a sziklás hegyoldalhoz értem nem értem. Sóhajtottam, majd fejem a barlang felé emeltem.
A barlang szájánál már ott állt valaki. Mint aki csak engem várna, hogy elüldözzön, körbevezessem, vagy eltaposson. Álltam, és néztem fel rá, majd pár pillanat múlva megindultam felfelé. Meglehetősen fura szerzet volt, ami engem másokkal ellentétben csak megnyugtatott, hisz nem voltam egyedül a fura kinézetemmel. Egy ló, akinek nincs bőr a pofáján... Vagy hogy szokták mondani, mondjuk.. talán... kicsit más aszpektusban. Na.. az ne ítélkezzen senki felett.
Ugyanis az idős lónak... mint ahogy az elvárható lenne egy lótól... nem négy lába volt, hanem hat. Öreg csont vagyok már, mégsem láttam még a saját szememmel ilyen szerzetet... pletykákat és mondákat igen, de azokra nem sokat adok.
Az idős ménhez értem, a barlang tátongó bejáratához, és megálltam előtte. Udvariasan, és tisztelettel köszöntöttem az idegent: - Üdvözletem! Roluth, a Cornus ménesből. |
Az istenek valamiért ide rendeltek. Érzem, hogy találkoznom kell valakivel ezen a helyen. Dolgom van itt. Hogy mi azt még nem tudom. De hamarosan kiderül. Míg vártam a nekem kirendelt illetőre, körbenéztem. Sehol senki. Egyedül vagyok ezen a legendás helyen. Jó, persze nem jó értelemből legendás, de az pozitívum hogy mítoszok is keringenek róla. És értem is hogy miért...Nemesis barlangja talán Seminarya legtitokzatosabb helye. Még a Lyaconnál is veszélyesebb és rejtettebb talán. Én sem jártam még benne, de ha be kell mennem, akkor utam úgyis arra fog vezetni.
Felügettem nagy nehezen a sziklás hegyoldalon és feljutottam a barlang tetejére. Nem volt túl magasan, de az út meredek volt. Újból körbekémleltem. Üres a táj. Fogalmam sincs kit rendelt nekem a sors, de valami miatt el kellett jönnöm ide. Akárki lesz az, már most leszögezem, hogy barátságos leszek. Míg vártam, megcsodáltam a tájat magam körül...igen, a természet valóban csodálatos. Mellettem volt egy elhervadt virág. Valaha nagyon szép színes lehetett. Nem haboztam. Odamentem a virághoz és orrommal megérintettem. Mágiám a virágot kékeszöld fénnyel vonta körbe és felélénkült. Szerettem azt látni, hogy jót teszek...ez az életem értelme. |
Aeolus + Roluth
*nyílt játék* |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
