|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.02. 08:41 - |
Messa x Charter |
[16-1]
a végére természetesen, szokásomhoz híven elfelejtettem feltűntetni az apró megjegyzést, miszerint:
*Messa elüget Shiron alföldjének végaláthatatlan tájain* |
 -Soha nem is voltunk azok!-mosolyogtam bátyámra.
Teljes mértékben egyet értettem vele. Figyeltem ahogy feltápászkodik, megrázza magát, és az apró fűdarabok lehullanak éjfekete szőréről. Mikor yakát nyújtota, belékapaszkodtam, pontosan úgy, mint kiskorunkban, és felálltam.
Beszélni kezdett, s míg ő a tájat kémlelte és in leráztam magamról a fűdarabokat. Pár bohókás lépéssel mellette teremtem.
-És teszünk is. Amilyen gyorsan csak lehet.-komolyodtam meg én is, ami nem tartott sokáig: ugyanis mikor Charter rámkacsintott, bár nem akartam, mégis elmosolyodtam.:
-Köztünk marad, megnyugodhatsz. Most azonban jobb ha megyek. Nem szóltam senkinek sem, hogy hova megyek. vagy hogy egyáltalán megyek valahová..-mosolyogtam zavaromban.
-A legközelebbi viszont látásra, drága Charter....khm...ügynök.-kacsintottam rá. A búcsúzkodás után eindultam ügetve, ám hamar megtorpantam. Ha jól láttam, közben a fekete én is elindult. Ezért még odakiálltottam:
-Hé Charter!-mikor felkapta a fejét, elmosolyodtam, s miután mindent elmondtam amit szerettem volna, folytattam az utamat:-Próbálj meg nem meghalni! |
- Nem vagyunk normálisak, remélem tudod - lihegtem közben a nagy nevetésből lecsendesülten, s a hempergéstől "kimerülten". Bámultam az eget és merengtem azon, hogy vajon ez a pillanat meddig fog tartani. Meddig szórakozhatunk még önfeledten a kék ég alatt, mely mintha csak pillanatnyi lelki békémet tükrözte volna vissza ránk. - Bele kell vetnünk magunkat a dolgok közepébe Messa! - tápászkodtam fel a fűből komor arccal (hisz kedvem nem sok volt hozzá), s erősen megráztam hatalmas testem. Léptem kettőt, Messához, s egy pillanatig csak bámultam húgomra, ki gyönyörű kancává nőtt az évek során, s én részese lehettem a csodának: Neki. Nyakamat odatartottam neki, hogyha fel szeretne állni, "belémkapaszkodhat". Ha elfogadja felsegítem, ha nem akkor hátrébb lépek.
- Azt szeretném, hogy ez a békés pillanat örökké tartana, ezért pedig tennünk kell hamar. - mondtam teljes komolysággal, majd elfordítottam fejem s a láthatárt kémleltem: - Tudom, tudom... fura tőlem, s el ne mondd senkinek, hogy ilyen szentimentális ökör lettem! - fordultam hozzá vissza, s kacsintottam rá bohókásan, azonban arcomon nem volt vidámság, se öröm. |
Örültem neki, hogy Charter elfogadta a "küldetést". Igazából erről más nem is tud, és nem is kell, hogy tudjon. Azt majd meglátjuk, hogy mit derít ki. S hogy amit kiderít, azt édemes-e megosztanom másokkal is. Még az is lehet, hogy a szerzett információ jól fog jöni később.
Én magam is meglepődtem azon, hogy fel tudtam lökni Chartert. Ahogy ott feküdtünk, és irtelen komoly hangon kezdett eszéni hozzám, kissé megszeppentem, és azonna ránéztem, majd hamar kiderült, hogy csak hülyéskedett, és elnevette magát.
-Nehgy az hidd, hogy te vag yaz egyetlen aki meglepődött!-kuncogtam. |
-Oh, ahogy parancsolod! - válaszoltam színpadiasan, hogy feladatot adott nekem.
- Viccet félretéve - szóltam kissé megkomolyodva, hogy tudja tényleg meg is teszem, ha kéri . Mindent megtennék neki!
- megkereshetem neked azt a lovat, és talán megtudok tőle valamit, ami a hasznunkra válhat. - mondtam teljesen komolyan, úgy ahogy egy küldetést elfogad a ló.
Teljesen ellazultam, ahogyan Messával beszélgettem, még ha komoly beszédtémák is kerültek a képbe. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy engem... a hatalmas, dagadt és betonoszlopokon álló Chartert fellöknek. Nem is tudnám megmondani, hogy mitől lepődtem meg jobban. Attól, hogy Messa nekem esett, hogy feldönt, vagy attól, hogy ez sikerült is neki. Minden esetre óriás nagyon puffantam, ahogyan a fűszálak felfogták az esést.
- ÁHW! - szóltam... vagyis inkább nyögtem, az eséstől, de azonnal felszakadt belőle egy még intenzívebb nevetés, ami inkább már nem is az volt, hanem röhögés. Hátamra fordultam úgy, hogy a összehúzott lábaim égnek álltak, majd Messa mellém vetődött a fűbe. a fejem felé fordítottam és úgy szólaltam meg:
- Nincs kétség afelől, hogy méltó vezére vagy ennek ménesnek.- mondtam komolyan - és ezt a legjobban a jobb lapockám bizonyítja! Messa te fel tudtál lökni! - kiáltottam, és hangomban hitetlenkedés volt, de nem bírtam sokáig nevetés nélkül. |
-Talán... Mi lenne, ha felkeresnéd?-kérdeztem tőle:-Elvégre én nem mászkálhatok csak úgy Seminaryaban egy lovat keresve!-magyaráztam.
Mellesleg benned jobban megbízom, mint a tanácsadóimban...
Közben a hangulat feloldódott, és elkezdtünk hüyéskedni. A műrémületet látva elkezdtem ijesztgetni azzal, hogy ,eglóbálom a lábamat, mintha rúgni készülnék. Aztán mikor Charter elnevette magát, belölem is kitört a nevetés.
Hiányzott ez az egész. Hogy felelőtlenül röhögjünk a bátyámmal, mit sem törődve azzal, hogy ki néz hülyének.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve elöktem a nevetgélő Chartert, és én is levágódtam mellé a fűbe. |
Hallgattam Messát, szinte gyermeki rajongással a lelkemben. Bosszantott, hogy a tanácsadói ennyire nem támogatják, és nem gondoltam volna, hogy ennyire magára marad a felelősségteljes feladatokkal.. Ez azért is volt fura számomra, mert Messa (legalábbis az én szememben) remek vezetőnek bizonyult. Majd rátértem a tárgyra:
-Azt hallottam róla, hogy se szarva, se szárnya, mégis varázserővel bír. Talán ez egy esély lehet számunkra is! - mondtam valamennyire eltöprengve.
Majd a hangulat kissé lazulni látszott. Felelőtlenül azt mondtam, hogy " ha megrúgsz... ". Melegség töltötte el a szívem, mikor Messa arcán újra azt a fiatal, és bohókás ifjoncot láttam, aki igazából.
Felemelte mellső lábát, és úgy látszott tényleg "komolyan veszi" a felhívást keringőre. Én is játszottam a szerepem. Arcomra "mű-rémület" ült ki: - Nenenenene.... - hadartam - meg fogok halni.... A... a... röhögéstől! - böktem ki végül, és kiszakadt belőlem a nevetés.
|
Messa~
Csak a szememet forgattam. Tudom, gyerekes naívság az egész, mégis örültem, hogy a "hugicája" lehetek.
-Igen, én is gondoltam már rá. Simán hasznot tudnánk húzni az unikornisokból... Mégis, sokkal felkészültebbek vagyunk, ha magunkat önerőből tartjuk fenn. Az meg senkinek sem hiányzik, hogy azt állítsák rólunk, másokból húzunk hasznot.-magyaráztam Charternek.
Üres szavak ezek csupán, amik lényegtelenek, főleg egy testvéri megbeszélésen. Igen, ez egy megbeszélés, amit talán többször kéne megtartanunk.
-Nem haragszom. A tanácsadókkal teljesen más erről beszélni. Néha úgy érzem, a szavam mit sem čr a szemükben. Kiscsikónak néznek. Aztán megsértődnek, ha nem úgy döntök mint ahogy kéne.-idéztem fel pár nem túl vidám emléket magamban.
Jól esett, hogy ki is mondta: a végsőkig mellettem fog állni. Elmosolyodtam.
-Köszönöm Charter-néztem a szemébe. Aztan ismét megszólalt.
-Valami rémlik. Biztosan hallottam már róla, de semmi konkrčt nem jut az eszembe.
Majd egy rosszat sugalló, gyermeki vigyor ült az arcomra:
-Megrúglak. Aztán meglátjuk, hogy eszedbe jut-e-nevettem és egyik mellső lábam megemeltem. Vártam Charter reakcióját. |
Mikor odaléptem Messához, és kedvesen az értésemre adta, hogy már nem kiscsikó, nem tudtam mást válaszolni: - Kiscsikó nem is, de mindig a hugicám maradsz. - mondtam a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel, amit másoknak még nem mutattam be.. csak Neki. Mivel nem kenyerem az érzelgősség próbáltam elütni egy poénnal a komoly dolgokat - Persze csak ha kettesben vagyunk és nem hallja senki. Nem szeretném ha a dilis bátyád miatt égnél a ménes előtt. - kacsintottam rá.
Hallgattam mondandóját, és egyértelműen látszott, hogy sokkal tájékozottabb a témában, mint én.. de ez teljesen természetes volt. Ő ménesvezér volt, én pedig egy naplopó. Büszke voltam rá... ha a téma engedte volna valószínűleg nagy vigyorral a képemen hallgattam volna végig.. de ez most más volt. Figyeltem őt, majd bólintottam.
- Igen, valószínűleg ez így van, én nem látok rá a helyzetre.. Ezért vagy te a ménesvezér, és nem én. - mondtam kissé csipkelődve - Nehéz bevallamon, de lehet hasznunkra lesz még egyszer a Forsante... - szóltam, majd azért hozzátettem - Vagy épp ők húznak bele minket a gödörbe. Majd meglátjuk. - semmi esetre sem szerettem volna fárasztani őt. Főleg nem azért, mert ilyen tájékozatlan vagyok. Elég lehet neki az, amit minden nap ét kell gondolnia, és terveznie.
- Ne is haragudj rám, hogy ilyenekkel fárasztalak... gondolom milyen lehet egész nap erről beszélni a tanácsadókkal, meg taktikázni. - mondtam, majd következő mondandóm erejéig hangom kissé védelmezőbbé, bátrábbé és egyben kedvesebbé is vált, olyan nagybratyó stílusra.
- Azt viszont biztosra mondhatom neked Messa, hogy mindig itt leszek. Ha az égből örökkévalók potyognak Seminarya földjére... Akkor is. - jelentettem ki.
Aki pedig le akarna váltani... az éppen elég bolond ahhoz, hogy megérdemelje a sorsát. Mindent megteszel azért, megvédj minket... és én is mindent meg fogok tenni, hogy megvédjelek téged! - fejeztem be határozottan, és eltökélten. Bármi is adódjék.
Megvártam Messa válaszát, majd beugrott valami. Vagyis valaki... egy ló, kinek szarva és szárnya sosem volt, de varázsereje annál inkább. Nem is hagytam, hogy belémszoruljon a szó:
- Apropó. Hallottál már arról a hat lábú lóról?? A neve ha megrúgsz sem jut eszembe... de elég öreg csont lehet, ha még él. Nagyon rég hallottam egyszer már róla.. |
Színpadias meghajlásakkor valami pukedliféleséget csináltam, de inkább hagytam a fenébe. Soha nem ment nekem az úriaskodás.
Odalépett hozzám Charter,és egy fűszálat kipiszkált a sörényemből.
-Hékás!-nevettem, majd megpróbáltam komoly ábrázatot varászolni arcomra:-Már nem vagyok kiscsikó.-jelentettem ki.
Ő is átváltott komolyra. Ránéztem, és meg akarta éppen kérdezni, hogy minden oké-e. Ekkor szólalt meg. Kikerekedtek a szemeim. Szóval, már bárkire mondhatom azt, hogy örökkévaló. Hopp, ott egy madrá, éppen most szállt fel a nagy fűből! Charter meneküljünk, az egy örökkévaló!Ide látom, hogy 100 éve kereken, hogy ivott a Kút vizéből!Ilyen szinten van ez az egész. Pont mint a régi időkben.
Aztán Charter kiondta. Kimondta azt, amit a szíve mélyén a legifjabb Alios csikó is tud. Mágia nélkül elvesztünk. Még a pegazusoknak is maradt némi mágiájuk.Viszont nekünk.... Nekünk semmink sincs. Csak egymásra számíthatunk.Hiába a legbátrabb,és leghűségesebb katonáink. Hiába az egymásba vetett bizalom, vagy az egyetértés. Lássuk be, mágia nélül mindez semmit nem ér. Bólintottam egyet. Charternek igaza volt.
-Teljesen jól látod.-helyeseltem:-De az, ha a Kathopyris hadat üzen a Laynarvisnak, még számunkra nem jelenthet háborút. Kathach nem bolond. Először valószínüleg a Cornust fogja belerángatni. Utána Glimtet fogja győzködni. De mindenki tudja, hogy vele lesz a legnehezebb dolga. Vagy feladja, vagy elnapolja az egészet. Esetleg meggyanúsítja a Forsantét, hogy a Kutat szolgálják.Attól függ milyen napja van éppen.-mondtam. Nem vagyok bolond, jól kiismertem már a ménesvezéreket. Bár a Cornus vezéréhez még nem volt szerencsém...
-S mint annyi mindenben, ebben is azAlios lesz az utolsó. Ameddig lehetséges, kimaradunk az egészből. A síkság és az alföld nem fog cserben hagyni minket. -lassan körbenéztem, s a távolba meredtem:-Meg akarom védeni a ménest. És a végsőkig ki fogok tartani az igazam mellett. Ha megpróbálnak leváltani, nem hagyom magam. De ha sikerül nekik, akkor sem fogom nézni ahogy a vesztükbe rohannak.-jelentettem ki határozottan.
Egy halvány reménysugarunk aznban még van, ha háborúznunk kell. De ezt nem mondtam el a bátyámnak.Mert ez a reménysugár mindközül a legrosszabb.
Mert ez, a Kút. |
Charter: Hallgattam Messát és csak bambultam rá vigyorogva.
- Igen tudom. A leghatalmasabb ménes Úrnőjével Lady Antiope Messaryllal. -majd tettem egy színpadias meghajlást.
A " mi lesz akkor?" kérdésére csak szélesen mosolyogtam.
Majd figyeltem őt, ahogy beszél és válaszol kérdésemre. Míg csendben figyeltem észrevettem egy nagyobbacska fűszálat még a sörényében, lassan odaléptettem hozzá és kiálló fogaimmal kieszkábáltam onnan. Olyan érzés töltött el, mintha még mindig az a fiatal és magára maradt kanca áll előttem aki épp rámszorult.
Szavaira komorra váltott tekintetem, mivel újra s újra eszembejutott a mágia. Nem tudtam magamban tartani.. Előtte nem.
- Találkoztam a napokban.. A tónál egy Karopyris-szel. Azt hihette talán, hogy örökkévaló vagyok vagy miszösz.. De el akart tenni lábalól. - majd pontosítottam nehogy félreértse - mármint nem lett belőle semmi, de valamit tennünk kellene. Mágia nélkül egy esetleges háborúban el fognak minket taposni. - muszáj volt kimondanom. Aggódtam Messáért is, hogy a vesztébe rohan ha azt hiszi h tehet valamit is ellenük. De ő okos...tudja mit csinál. Nem kell félteni...mégis mindig azt teszem. |
Chartert sikerült jól megijeszteni. Büszke lehetsz magadra, Messa!Vigyorogtam magamban.Azonnal csípkelődni kezdett. Nekem is hiányoztál.
-Kikérem magamnak ezt a hangnemet!-húztam ki magam kényeskedve:-Mondja csak, tudja maga kivel beszél?-vigyorodtam el.
-Akkor mi lesz?-nyelveskedtem fenyegetését hallva. Csupá üres szó volt, hiszen valami nyomós ok kell arra, hogy mi bántsuk egymást. Azt hiszem, még egy örökkévalósem tudna szembe fordítani bennünket.
Ilyen bizalom, csak akkor jön létre lovak között, ha egymásra vannak utalva. Vándorként. Seminaryaban. Még most is,hogy a ménesben élünk. A ménes nem véd meg mindentől.
ekkor Charter felállt, s megrázta magát, mire néhány száraz fűszál esett a sörényembe, és a hátamra. Hosszú farkammal lesöpörtem a hátamat, majd megráztam a sörényem. Kérdése kissé váratlanul ért. Beleharaptam egy kisebb fűcsomóba és csámcsogva válaszoltam:
-Ne is mond!-lenyeltem a számban lévő zsenge füvet, majd folytattam:-Mindenki arra kíváncsi, hogy mi lesz Kathach Laynarvis területen tett látogatásából. Aztán jönnek a pletykák az örökkévalókról. És ha mindez nem lenne elég, mindenki be van tojva. Harcosokat küldtünk a határra. Mintha ettől nagyobb biztonságba lennénk...-az utolsó mondatot már magam elé hadartam, halkan. Majd Charterre néztem. Hogy mondjon valamit. Adjon tanácsot,vagy terelje el a figyelmemet erről. |
Néztem békésen a tájat és nem gondoltam semmire. Süttettem a hasam. Ehhez jól jön, hogy fekete szőrzetem igen hamar magába szívja a napfényt. Alig dőltem el, de a hátam mögött a füvek susogni kezdtek. Nem gondoltam semmi rosszra, hazai terepen vagyok... Na meg biztos csak a szellő De ez a megállapításom tévesnek bizonyult, mikor felettem "elrepült" egy ló. A frász rendesen belémállt, és készültem a legrosszabbakra... Majd mikor az arcombahajolt és közöltr hogy "bú" végképp magam alá csináltam. Arcomra kiült a megdöbbenés.. De hamar tudatosodott bennem, hogy ki is áll előttem
- Oh üdvözletem Úrnőm!- váltottam át csipkelődésbe.
- Komolyan nincs jobb dolga mint szegény ártatlan lovakat ijesztgetni? -tettem még hozzá, hangomban érződött hogy örülök hogy megjelent.
- Rég láttalak Hugica! De ha még egyszer így megijesztesz... -tettem hozzá és felnevettem. Tényleg nagyon hiányzott már, és ennek folyamán fordultam ki annyira a bőrömből, hogy még nevetnem is kellett. Feltápászkodtam kényelmes elfekvésemből, és jól megráztam magam, hogy a száraz fű mely a szőrzetembe ragadt eltávozzék. Lehet, hogy jutott belőle a kancának is.
- Mi újság a vezetőségben? - kérdeztem még utoljára |
A gyűlés óta kissé nyugtalan voltam. Mint ahogyan sokan másoknak, nekem sem tetszett, hogy Kathach látogatást tesz a Lynarvis területén. A levegőben mindenütt feszültség, és félelem volt.Látva a ménesem bizonytalanságát, a határok védelmét megerősítettem. Tanácsadóim rendszerint azt fújták mit kéne csinálnom, hogy az előttem lévő ménesvezérek mit csináltak, és ezt már kezdtem unni. Talán most először vágytam úgy igazán arra, hogy vándor lehessek ismét.Hogy Charterrel az oldalamon bejárjuk egészSeminaryát, mint ahogyan azt elterveztük annak idején.
Kibújva a ménesvezéri teendők alól, anélkül, hogy bárkinek is szóltam volna,elindultam a magam útján. Biztosan meg fognak ijedni, hogy nem vagyok ott. Talán halottnak nyílvánítanak, s új vezért keresnek.A bosszúm mindig édes, ezt már tudhatnák...Tudtam le ennyivel a nagy "félelmemet".
Nekem most egy társra volt szükségem. Egy olyan személyre, aki őszinte velem, és segít, bármiről is legyen szó. Ezt a személyt pedig Shiron-alföldjére érve megpillantottam, ahogyan eldől. Először megijedtem. Talán verekedett és súlyos sebet szerzett!Azonnal felé vettem az irányt. Aranypáncélom nem volt rajtam, így hang nélkül közeledtem felé. Charter csupán a magas fű susogását halhatta, amit talán elkönyvelt "szellő" címszó alatt. Odaértem átugrottam felette. Nem volt baja. Ezért fölé hajoltam:
-Bú-nevettem. Most végre önmagam lehettem. Itt, a semmi közepén,ahol senki sincsen rajtunk kívül. |
Miután eljöttem a tótól sokat kellett talpalnom, hogy visszaérjek a ménes területére. A Shiront választottam, ez a hely annyira nem nyomasztott, mint az ennél is síkabb Nizza. Nem titkolt szándékom volt, hogy felkeressem Messát és beszéljek vele. A nagy fűben poroszkáltam és jártattam az agyam. Örökkévalókon és hasonló vidám témákról. Soaem találkoztam ugyan még egyel sem de...nem is tudom mit tennék ha egyel összehozna a sors. Mikor úgy éreztem, hogy megérkeztem és nem vagyok hajlandó tovább menetelni lefeküdtem a fűbe és néztem a tájat. |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
