|
Témaindító hozzászólás
|
2016.04.18. 22:27 - |
Ty x Rayat x Feyras
Nyílt játék* (asszem) |
[13-1]
 Feyrast úgy tűnt felzaklatta a Kathach elleni támadás híre, elvégre mégiscsak Katopyris volt ő is, akárcsak én. Nekem sem volt ínyemre a dolog. Mármint, nyilvánvaló volt az utalás, elvégre Alou is ott volt, de akkor is… ~ mit nyernek egy háborúval? Ez valóban jó lenne egy egész ménesnek? Vagy csak Alounak, aki ezekszerint a Kutat keresi? Netán ő is csak belekeveredett? ~ Sok kérdés tolongott a fejemben, és szerettem volna mindet feltenni valakinek, de nem hiszem, hogy az Isteneken kívül bárki is képes lett volna választ adni rájuk.
Kedvesen biccentettem a távozó Tynak.
- Minden jót! És azért csak óvatosan, nehogy Örökkévalóba botolj. - lehet kicsit anyáskodónak tűnhettem (Reyna szerint mindig az voltam), de Tyt tartottam annyira, hogy figyelmeztetésemet ésszel kezelje, ne pedig megsértődjön rajta.
Kicsit sajnáltam, hogy nem szolgálhatok Feyrasnak érdemi információval.
- Sajnos én sem tudok sokkal többet, mint te. Idefele jövet találkoztam az ájult - talán ezt nem kellett volna a vezérem büszkesége miatt elárulni, de már mindegy - Kathachot cipelő Manával. Ő mondta, hogy nincs komoly baja, így nem aggódtam. Gondolom majd akkor leszünk mozgósítva, ha Kathach megint cselekvőképes lesz. Addig Mana annyit mondott, hogy legyünk óvatosak, valamint tartsuk nyitva a szemünket. Főleg Fenrirrel, fekete-vörös unikornis mén, aki vándor, Alouval, félszarvas kanca, aki nem mellesleg a Laynarvis egyik tanácsadója, Wydovnnal, vörös-kék szárnyú pegazus kanca, aki mostmár Örökkévaló, Neolit Fatetel és Azmodeusszal, akik szárnyas-szarvas vándor mének. - daráltam le neki.
Vártam egy kicsit, hogy megeméssze a hallottakat, és ha esetleg van kérdése, kérdezzen, de utána én is búcsúzkodóra vettem.
- Örültem a találkozásnak Feyras, remélem még összefutunk a közeljövőben. Légy óvatos! - mosolyogtam rá, miközben elrugaszkodtam a peremről. A kérést, melyet Mana intézett hozzám, inkább nem osztottam meg vele, hiába lett volna ketten biztonságosabb, Mana szigorúan titoktartásra ösztönzött, mondván, hogy Kathach nem tudhat róla. ~ Istenem, csak én lehetek olyan aranyos, hogy ennek ellenére megteszem! ~ Indultam el az Eurayle felé, ellenőrizni a tetthelyet és a hullát.
/Rayat el/ |
 Hátrébb léptem egyet meglepettségemben, s nyakam is megfeszítettem, mikor Rayat azt emlegette, hogy Kathach-ot megtámadták. Haragosan felhorkantottam, s szinte csak magam elé, motyogtam: - Laynarvis... Azok az ördögfattyak...
Mérhetetlen düh volt bennem: nem értettem sohasem, hogy egyesek miért keresik a háborút, a viszályt. Felesleges ellentétet szítanak a ménesek között, mikor éppen elég problémával és külső ellenféllel kell szembenéznünk.
Ty távozni készült: biztos őrjáratozni készül. Bólintottam, s elköszöntem tőle szűkszavúan: - Hello!
Majd újra Rayathoz fordultam: - S hogyan tovább? Kapunk valami tájékoztatást? Vagy feladatot? Gondolom most akad majd feladat, bőven. Mondtak valamit? - kérdeztem komor arccal, hátha tud valamit harcostársam a dologról. Épp hogy csak összefutottam vele: nagyon nem volt ínyemre az, hogy nem tájékoztatják a ménes tagjait az ilyen fontos eseményekről. |
 Nem tudom, hogy Feyras hogy volt vele, de én visszagondolva meglepődtem magamon, hogy egyhuzamban ennyit tudtam beszélni. Szerencsére száz szónak is egy a vége, így miután befejeztem, már csak a két másik ménre figyeltem.
- Igen ez a legnyagyobb baj, hogy nem fog egy helyre, "témára" koncentrálódni, mint pl két ménes harca, hanem az egész földet bejárja, ami valljuk be nem kicsit aggasztó. - támasztottam alá a sárga mén állítását.
- Persze, teljesen igazad van, előbb-utóbb minden kiderül..reméljük előbb. - mondtam halkan, mert közben Rayat, a másik harcos leszállt...és nem épp pozitív információkkal szolgált.
- Megtámadták - ismételtem halkan Rayat után. Persze meglepődtem, de nem csoda, hogy ki van téve efféle veszélynek. Rayat magabiztos volt és nem megtört, innen gondoltam, hogy nem történt komolyabb baj.
- Laynarvis... az ördög vigye el őket. - motyogtam és kapartam kettőt egyik patámmal. - Egyetértek a véleményeddel. - néztem a kék ménre és kifejeztem őszinte véleményem.
Épp fel akartam tenni egy kérdést Rayat harcosnak, mikor rossz érzés vett hatalmába. Hirtelen jutott eszembe, hogy több ideje lazsálok itt mint kellene.
- Mélységesen sajnálom, de távoznom kell köreitekből. - emeltem fel kicsi fejem és felnéztem rájuk. Annyi helyem sem volt, hogy biztonságosan kitárjam szárnyaimat.
- Bocsánat, bocsánat. - mondtam bánatosan miközben a sziklaperem szélére furakodtam ki.
- Itt leszek valahol a közelben ha történne valami. Sziasztok! - mondtam határozottan és kedvesen majd leugrottam a mélybe. Kicsi termetem és nagy szánryaimnak köszönhetően zuhanás közben is nehézség nélkül tártam ki szárnyaimat így öt másodperccel később elrepültem akét harcos felett.
// Ty el // |
Amíg meg nem láttam ménesem két tagját nem mondhatnám, hogy hajtott volna a tatár. Találkoztam ugyan Manával, aki felvilágosított az Eurayléban történtekről, azonban egymagam nem éreztem túlságosan fontosnak. Most azonban, hogy ménesem másik két lelkes tagjával is összehozott a sors, egyszerre megnőtt a jelentősége az általam hordozott információknak is. Köszönésük után még biccentettem egyet-egyet mindkettejüknek, elvégre én az udvariasság netovábbja vagyok.
A beszélgetésük nagyobb részét hallottam, így külön örültem amikor Feyras nekem is feltette azt a kérdést, amit eddig ketten együtt jártak körbe. Ha nem kérdezi, akkor is bekapcsolódom, bár nem szeretek tolakodó lenni, néha egyes helyzetek megkövetelik. Most azonban nem voltam kénytelen ilyesmit tenni, hisz Feyras bevont a beszélgetésükbe.
- Az sajnos már a nyakunkon van. Kathachot megtámadták békés látogatásán a Laynarvisban. Nemsokára hadat fog üzenni. - Kellemetlen volt számomra kiejteni e szavakat. Egyáltalán nem voltam háborúpárti. Nem szerettem a vérontást, hiába is voltam harcos. Egy dolog megküzdeni egy másik lóval, s más megölni sok másikat. Mindezek ellenére tudtam, teljesíteni fogom a kötelességem a harcmező. De mellette… nem akartam ártatlanokat ölni. Csikókat, öregeket, kancákat… most azonban nem voltam hajlandó beletemetkezni borús gondolataimba.
- Bár ezt nem tisztem eldönteni, szerintem ez rossz döntés. Az Örökkévalók nagyobb veszélyt jelenthetnek, mint a Laynarvis. - Ismertettem velük a véleményem. - Nem is igazán azért, mert nem lehet őket megölni, hanem, mert esélyes, hogy a legtöbbjük bosszúra szomjazik. - |
Hallgattam, és csak hallgattam Ty-t. Sok mindenben igaza volt, jól látta a helyzetet. Bólintottam is párat miközben halgattam, hogy mutassam: egyetértek vele, és figyelek rá. - Hm.... Igazad lehet. Én csak attól tartok, hogy háború nem fog határok közé szorulni. Azok a lovak, akik a kutat keresik nem éppen a legbékésebb teremtmények, és ki tudja mit szeretnének az örökkévaló léttől kapni. - csóváltam meg a fejem - De majd lesz ami lesz, a lényeg, hogy fel kell készülnünk mindenre. - szóltam, hisz láthatólag Ty se tudott sokkal többet, mint én. Hangom kissé beletörődő, kissé lehangolt volt. - Aztán majd csak megtudjuk, hogy kikkel hányadán állunk, ha már a kapuban állnak... - mondtam kissé cinikusan, bár rám nem volt jellemző. Persze cinizmuson nem Tynak szólt, hanem az egész háborúsdis helyzetnek...
...majd megérkezett Rayat is a beszélgetés közben. Örültem a ménnek, hiszen kedveltem, bár ez elmondható volt a ménes minden tagjáról. Nem ápoltam senkivel sem rossz viszont, legalább is eddig, és szeretném ha ez a továbbiakban is így maradna. Rayat azonban a bajtársam is volt, edzettünk is együtt, és igazán tiszteltem azért, aki.
- Szervusz! - köszöntem lelkesen. Rayat érkezése kicsit felülírta, legalább is egy pillanatra a kétkedést, és a bizonytalanságot, amit a múltban történtek váltottak ki belőlem. - Gyere csak! - szóltam, de a válasz enélkül is egyértelmű lett volna. Majd muszáj volt felhoznom a témát, hátha tud valamit: - Épp a készülődő háborúról tanakodunk..- mondtam, de ennyivel most be is fejeztem. Nem tudom mennyit hallott a lila mén a beszélgetésünkből, ezért inkább nem nyüstöltem volna felesleges részletekkel. |
Pár szóban elméláztunk az idegen behatolókról. Egyedül nem fontam hosszúra a gondolatszálat, hogy miért jönnek, de Feyrassal talán többre jutok.
- Mozgalmas, de ez a jó benne! Amíg nem okoznak olyan galibát amivel nem bírok el addig élvezem csinálni. - néztem fel rá és mosolyogtam. Próbáltam nem amolyan lelkes fiatalos hangsúllyal beszélni, hisz csak az alapvető kötelességemet láttam el, nem a szenvedélyemnek éltem.
- Persze értem én, de jobb lenne ha nem veszítené el mindenki a fejét! Akik a Kút felkutatására indultak azokat elküldtem kerülőre, akik meg menekülnek nem itt fognak megszállni. Viszont nem értem miért nem figyelik társaikat. Mi (lovak) is csak onnan tudjuk, hogy a Kút a felszínre került, hogy valaki már látta, felfedezte. Tehát páran tudják, hogy merre van és mondjuk délre indulnak el, akkor a menekülők ne azt nézzék, hogy hol találnak békés helyet, hanem vándoroljanak északra. A háború - akármilyen nagy is lesz - nem fog az egész szigeten végigsöpörni, csak a híre és hatása. A Kutat keresőkről virít az elszántság, láttam egyiken-másikon. Ezzel azt akarom mondani, hogy a menekülők viselkedését nem értem. Nem egy halálos kór elől kell menekülni, mely a levegőben terjed. Ha nem tesznek rossz lépést senki nem fogja bántani őket. - osztottam meg vele hosszasan a véleményemet. Komolyan beszéltem nem csak az idejét akartam rabolni. Azonban nem tudtam milyen reakcióra számítsak, hogy egyetért-e vagy talál valami kivetnivalót a véleményemben. Minden estre örültem volna valamilyen építő jellegű kritikának. - Arról teszek, hogy rendszerré ne váljon a mászkálásuk! - mosolyogtam rá megnyugtatásképp.
Aztán figyelmesen hallgattam végig, mintha csak esti mesét mondana. Persze közel sem így fogtam fel a dolgot. Mindent igyekeztem memorizálni szavaiból.
Különös volt számomra, hogy a legnagyobb lovak is keveset tudnak, de nem lepett meg. Magamban hamar találtam rá magyarázatot, kérdés, hogy mennyire állja meg a helyét.
- Értelek! - jelentettem ki halkan, de határozottan. - Azt hittem, hogy mindenki tisztán és egyértelműen cselekszik, de itt komoly szálak bonyolódhatnak. A legnagyobb baj talán az, hogy az Örökkévalók nem egységes banda. A szélrózsa minden irányába szét vannak szóródva, így az információk torzulnak míg átjutnak egyiktől a másikig. Márpedig így mi sem valós adatokról értesülünk, s nehéz is egyenként megakadályozni őket. - tettem közé észrevételemet. Felnőttekhez méltó komolysággal és fegyelemmel beszélgettünk Feyrassal, ami igen jól esett.
- Teljesen egyetértek veled! Megfizethetetlen lenne tudni, hogy kik állnak mellettünk és kik ellen kell vonulni ha hívnak. Meg persze mennyire komoly a kapcsolatunk az ellenféllel. - mondtam gondolkodva. Aztán mintha belezavarodtam volna abba amit mondtam. - Egyszerűen jó lenne tudni mindent. - szögeztem le gyorsan és ismét a ménre emeltem tekintetem. Ekkor láttam meg az oldalast közelgő Rayat-ot. Gondoltam, hogy üdvözlésképp már most feléje fordulok, de aztán magam mellé néztem. Valahol le kell szállnia, így fogtam magam és közelebb léptem a csúcs széléhez. Eszem ágában sem volt, hogy megcsúszok és lezuhanok, pedig ennek nem kis esélye volt.
- Légy üdvözölve Rayat! - köszöntöttem illedelmesen. Miután láttam, hogy leszállva kényelmesen elférünk, visszaléptem eredeti helyemre. |
Az Ewan-tó kellemes langyoskás klímája után hidegzuhanyként ért az Ecknatában dúló hideg. Nyaktörő figurákat mutattam be, csakhogy a szárnyaim ne fagyjanak az oldalamhoz. Már abszolute értettem Reyna miért nem szerette ezt a helyet. Kicsit sajnáltam, hogy ő most nincs itt velem, remeket versenyezhettünk volna, vagy mit tudom én. Az utóbbi időben alig láttam, s amikor megkeresett akkor is csak kellemetlen rossz érzés maradt bennem, a nem túl fényes hírek miatt. Már azon gondolkoztam megkeresem, vagy újra határsértésre adom a fejem, esetleg átrepülök a Hitomába, amikor megláttam Feyrast, a ménes egy megbecsült tagját, az egyik harcostársamat. Többször is edzettünk már együtt és határozottan kedveltem a mént, talán a hasonló személyiségünk miatt. Nem sokkal alatta észrevettem Tyt, aki legalább olyan fontos szerepet töltött be, mint Feyras, csak másképp. Feléjük indultam a szelek szárnyán vitorlázva. Nem volt túl széles a szegély, ahol Ty állt, Feyras mellett pedig nem volt több hely, szóval kénytelen voltam mágiát alkalmazni a leszálláshoz, hogy nehogy lesodorjam a nálam kisebb termetű mént. Meg is lepődtem, mivel ezúttal nem adódtak problémáim a mágiámmal. ~ Na, fejlődöm, fejlődöm. ~ Örömködtem magamban a sikeremen.
- Helló - mosolyogtam rájuk jókedvűen. - Becsatlakozhatok? - |
Leszállt az általam felszabadított tisztásra, megköszönésére egy mosollyal egybekötött bólintással feleltem. Majd hallgattam ahogyan mesél, hogy mi minden történik mostanság a határainkon. Vajon menekülnek valami elől?! Vagy csak nem találják a helyüket ezekben a nehéz időkben. De sehol sem biztonságos... Majd gondolataimnak hangot is adtam:
- Akkor elég mozgalmas heted volt. - állapítottam meg. - Talán csak nem tudják, hogy hova menjenek ilyen nehéz időkben... de a ló sehol sincs most már biztonságban... - szóltam hangot adva aggodalmamnak. - Persze nem azt mondom, hogy gondtalanul mászkálhatnak itt, nem arra értem... - tettem hozzá nyugodt hangsúllyal, hogy ne mentegetőzének hallatszódjon. Csak próbáltam megmagyarázni szavaim, hogy nehogy félre értse.
Ő nem tud semmit. Én sem sokkal többet. Milyen háború az, amiről a lovak még nem tudnak? Gondoltam megosztom vele, hogy merre jártam, és miért is kérdezem, hogy tud e valamit: - Most jöttem az Aroun-szirtről. Ahol is összetalálkoztam a Cornus vezérménnel, Deviltear-rel meg másik két lóval. Az egyik, egy szarvas-szárnyas kanca volt, aki nagyban menedéket keresett a szirten. Nem tudtuk meg róla sokat, csupán annyit, hogy a közelgő háború elől menekül, és keres védelmet a szirt sziklái között. Mikor ezt elmondta Devil is elég meglepettnek tűnt, hiszen még ő sem tudott semmiről. Pedig ménesvezér... - arcomra valamiféle hitetlenkedés ült ki - Most sok variáció lehet. A - Igazat mondtak. B - Vagy Devil hazudott, vagy a kanca, bár én ezesetben az utóbbira tippelnék inkább... - fejtegettem, majd rátértem, hogy hogyan is jutottam haza - Na ezért jöttem vissza, hogy talán a ménes tud valamit a "háborúról". Mert nem ártana tudnunk ha benne vagyunk a süppedő homokban.... - fejeztem be ezen szavaimmal a beszámolót, és vártam, hogy Ty mit lép erre. |
Szinte felpezsdítő volt megértő társra akadni. Köztudott, hogy nem vagyok semmilyen társaság központja, de amikor nap mint nap idegenek napjait nehezítem meg és valószínűleg többségük a későbbiekben rossz szemmel fog nézni rám, akkor igenis felemelő érzés olyan társaság tagja lenni aki nem néz le, nem próbál meg szembeszállni velem.
Ami Feyrast illeti nem is jöhetett volna jobbkor. Szinte biztos voltam benne, hogy igen értékes és hasznos információkkal bír Seminarya helyzetéről, de nem volt célom egyből erre térni.
Feyras körültekintően odébbállt, hogy biztonságban leszálhassak.
- Köszönöm! - mondtam kissé halkan, de érthetően Laza, nyugalmat sugárzó testtartással álltam meg előtte és felpillantottam rá. Kérdése jól esett, így rögtön válaszoltam is rá.
- Az elmúlt napokban, hetekben a megszokottnál is többet. Számítottam rá, de a változatosságukra nem. - válaszoltam kedvesen és elgondolkodva. Hagytam egy röpke szünetet majd gyorsan folytattam. - Fiatalok idősek egyaránt, vannak céltalanok és tudatos határsértők. Legtöbbjük szerencsére amolyan vak vezet világtalant páros volt, kikkel nem gyűlt meg komolyabban a bajom. - meséltem határozottan. Tényleg furcsállta, hogy az ilyen veszélyes időkben is engedik elkószálni a fiatalokat, pedig jobb lenne visszatartani őket.
A következő kérdése igencsak megfogott. Kötelességemnek éreztem, hogy megosszak vele mindent, de mélyen a memóriámba kellett nyúljak, hogy valami lényegeset kiemeljek az elmúlt napok történéseiből.
- Tudod általában fél füllel szerzem a jött-mentektől az információkat. Nem tudok konkrét eseményt kiemelni, minden az Örökkévalók körű forog. A többiekkel is ritkán találkozok, vannak akik még nem tértek vissza. - néztem rá semleges arckifejezéssel. - De erről remélem te többet tudsz mesélni! - folytattam megeresztve egy röpke mosolyt. Reméltem, hogy ezzel részben motiválhatom, hogy hasznos információt adjon át nekem. |
 Sokat váratott magára az, hogy valakit megpillantsak, de megérte várni, hiszen egy általam jól ismert mén érkezett az égből, Ty személyében. A mén a ménes egyik határőre volt, és sok dologban tudtam azonosulni... például nézeteivel, és feladat köre sem volt túlságosan eltérő az enyémtől. Na meg az elhivatottsága rendkívül becsülendő volt. Ugyan furcsa volt számomra apró termete, de soha egy szóval sem említettem, és tiszteletben tartottam őt és a méltóságát.
- Ty - szóltam valami köszönésféleképpen a határőrnek, közben biccentettem egyet tiszteletteljesen. Egy kiálló sziklára ugrottam fel, hogy legyen helye leszállni a kisebb tisztásra, és velem szemben megállni.
- Sok határsértőt kaptál rajta ma? - kérdeztem barátságosan, bár kissé ugyan klisé volt, de úgy gondoltam valahogyan el kell kezdeni ezt a beszélgetést is, nem vághatok egyből a dolgok közepébe.
Megvártam válaszát, majd még egyet kérdeztem:
- Pár napja nem voltam itthon. Történt valami különleges dolog? |
~ "Hogyaszondja" délen most távolítottam el a kancát, északon már végeztem, talán még megnézem a nyugati folyosókat. ~ szőttem a késő esti tervet magamban miközben kényelmes tempóban haladtam előre. Maga a tempó kényelmes volt, leszámítva, hogy nem egyszer dobott meg a szél. Persze ez egyáltalán nem okozott problémát, a legtöbbször még jól is esett.
Aznap még sikeresen elértem területünk legnyugatibb csücskébe. Már bőven elmúlt éjfél mire csendesen hallgatózva és figyelve megállapítottam, hogy semmi fenyegető mozgás nincs odalent. Ezek után jól megérdemelt nyugovómra tértem.
*Másnap délelőtt.*
Csodás napra ébredtem, már ami az időjárást illeti. A szó másik értelme nem teljesült, ugyanis rögtön az első kirepülésem nyomán huncut csikókat tereltem össze és tessékeltem ki. Hárman voltak, már-már fiatal felnőtteké értek, de nem voltak tisztában a birtokháborítás fogalmával. Türelmesen és higgadtan végeztem munkám közel déli Napállásig. Ekkor gondoltam beiktatok magamnak egy röpke pihenőt, de valójában társaságra vágytam. Olyan társaságra amellyel képes vagyok szót érteni.
Ezért vettem az irányt az Eckhnata-csúcsok felé, ahol 10-ből 9-szer összefutok valamelyik társammal, még ha csak egy köszönömre is.
Nagy szárnycsapásokkal haladtam előre, mindvégig a fellegek fölött járva. Néhány nagyobb csúcs bőven kiemelkedik a felhők fölé, ezek voltak számomra az irányadók, hogy hol érdemes csökkenteni a magasságot. Idővel ezt is megtettem és láss csodát, közvetlen alattam megpillantottam egyik jól megbecsült harcosunkat: Feyras-t. Mondanom sem kell, kedvet kaptam a társaságához. Szinte hetek óta nem láttam még futtában sem, erre itt pihen. Muszáj oly kedves legyek, hogy megzavarjam.
Gyorsan elkezdtem spirál alakban ereszkedni, de nem szálltam le egyből.
- Üdv elvtárs! - köszöntem rá illedelmes, mint mén a ménnek. Gondoltam megvárom míg helyet biztosít nekem, avagy egyáltalán jó kedvében felajánlja a lebegő csúcsot. |
Amilyen gyorsan csak tudtam száguldottam haza, az Eckhnata-csúcsok látványától azonban kissé megnyugodtam. Egy távolabbi, kisebb szirten még megpihentem, ahonnan csodáltam a hegycsúcsokat. Otthon, édes otthon.
Szívem zakatolt a folytonos repüléstől, lábaim sajogtak, de bírtam még. Mélyet lélegeztem, és hagytam, hogy a tüdőmbe áramló hideg levegő lehűtsön. Szárnyaim kinyújtottam, megráztam és újra a levegőbe emelkedtem. Innentől azonban már komótosabb tempóban verdestem a csúcsok felé.
Mihelyt odaértem leszálltam, szárnyaim összezártam és végig pásztáztam tekintetemmel a hegyeket. Hátha meglátok valakit, akivel érdemes lenne szóba elegyedni. |
Ty x Rayat x Feyras
Nyílt játék* (asszem) |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
