|
Témaindító hozzászólás
|
2016.05.01. 22:15 - |
Freya & Ayred
*nyít játék* |
[14-1]
 - Milyen kínos vallomásra gondolsz? - Ráztam meg a fejem lassan és komolyan néztem rá. - És aranyos bájos Forsante kanca volt? - Gondoltam most az anyjára és egy pillanatig eszembe juttak szüleim, nem így kellett volna kérdeznem tőle de elborította agyamat a düh. - Majd meglátod.. - Válaszoltam közömbösen a kérdésére és hátsó lábaimat kinyújtva áltam fel. Szárnyára néztem és inkább magamba tartottam gondolataimat. ~ Letörte az élet a szárnyait vagy majd lefogja?.. ~ Fújtam ki a feszültségemet, kicsit elmosolyodtam. - Majd kiderül szereted e.. - Kacsintottam a ménre és kinyújtottam nyakam megropogtatva csontjaimat. - Mit szeretsz csinálni? |
 - Igen? - érdeklődtem ráfókuszálva. - Ugye most nem valami kínos vallomás jön? Az anyám unikornis volt. - kész csoda, hogy vigyorom nem mászik le a fejemről. Remélem értette a viccet. Igaz anyának volt egy tesója, akit nem ismertem, de nem tűnt valószínűleg, hogy ő lenne az.
- Oww, és velem milyen fontos dolog fog történni? - akartam kíváncsian felkapni a fejem, de halva született ötlet volt, hiszen eléggé kényelmetlen és praktikátlan lett volna a helyzet.
- Nincs sajnos - csóváltam meg búsan a buksim. - Legszívesebben a levegőben kergetőznék, de nincs szárnyam. - pislogtam rá ártatlanul. - De neked nincs valami ötleted? Én is unatkozom. - adtam tudtára.
- Miért zavarnál? - billegtettem értetlenül a fülem. - Szeretem a társaságot. - tettem még hozzá biztatásképpen, bár furcsa volt nekem a helyzet, hiszen eddig rendkívül magabiztos volt. |
 - Ayred. - Ejtettem ki nevét nyersen és hempergéses akcióját figyeltem. - Csak a fontos dolgokat érzem meg. - Emeltem magasabbra a fejem, a ménre nézve nem bírtam ki hogy ne nevessem el magam. - Kényelmes? - Kérdeztem gúnyosan és mellső lábaimmal felnyomtam magam, így ültem a réten. ~ Valami izgalom kell.. ~ Bizserget agyam az unalomtól. - Nincs valami terved? - Hajtottam le fejem unottan remélve hogy Ayred kitalál valami szórakozást. - Nem hiszem hogy zavarlak..- Mosolyogtam rá kicsit hülyén. |
 Úgy tűnt ő se gondolta komolyan a szúrós gazban való rohangálást. ~ Hát igen, akinek van esze nem tesz ilyet. ~ Márpedig én lóságom úgy gondolta, az előttem kocogó kanca rendelkezik ilyesmivel. Igaz fent tartottam magamnak a tévedés lehetőségét, ám legtöbbször az első szavakból kiderült, milyen szellemi kaliberű lóval állok szemben. Ohh, hogy imádtam a tök sík, ám felettébb harcias Katopyris méneket bosszantani! Száz patán sem tudnám megszámolni hányszor húztam őket csőbe, vagy tettem őket lóvá. Olyan viccesek voltak, amikor fújtatva a dühtől próbálták megkerülni a cselem, de a végén mindig belefutottak! Szerettem nekik csapdát állítani, habár arra azért mindig ügyeltem, komoly bajuk ne eshessen, csupán a büszkeségük csorbuljon.
- Nos valóban nem. Csak élni kívántam az általánosításoddal! - kötöttem az orrára vidáman. Úgy vettem észre mérges lett egy csöppet, ám okában nem voltam biztos. - Ez egy szimpatikus életfelfogás! - helyeseltem. Miközben kíváncsian figyeltem ahogy leheveredett a fűbe. - Én is ezt szoktam tenni. - osztottam meg vele. Kezdtem el kapálni a füvet, azon gondolkozva, hogy én is belevessem-e magam. - Nem éppen. - kaptam fel a fejem kérdésére. - Ayred vagyok - viszonoztam a gesztust, majd, mivel nem tudtam ellenállni a késértésnek, én is leheveredtem a fűbe, majd meg is hemperegtem. Mindennek hatására kicsit furcsa pózban kötöttem ki, elvégre fejjel lefelé, égbemeredő patákkal, s a földre ejtett szétnyitott szárnyakkal fetrengtem. - Az se rossz, bár sok jó mókát elronthat! - vetettem oda neki vidáman. |
Enyhe szél csapott meg hátulról és már hallottam is a bájos szárnyak suhogását vagy lendülését, szememet összehúzva néztem fel a ménre és gyorsítottam járásomon, ugrottam vagy inkább szökkentem párat és kikerültem a gazos növények rengetegjéből. Széles mosoly ült arcomra. - Biztos nem egy unikornist láttál már aki nem Forsante ménesbeli. - Kicsi harag látszott szememben és megálltam, megráztam magam és kényelmesen elhelyezkedtem a fűbe. Sóhajtottam egyet. - Őszintén? Csak úgy élem az életemet ahogy éppen jól esik. - Mondtam nyugodt hangon. ~ Itt az ideje jobb oldaladat mutatni egy pillanat erejéig. ~ Forgattam képzeletembe a szemem, tényleg elment kicsit a kedvem az undokságtól. - Néni? Nem mutatkoztam még be? - Néztem rá majd vissza a tájra hátha akad még erre valaki közben. - Freya a nevem.- Fújtam ki a levegőt kicsit feszülten. - Inkább megérzéseim vannak mint jövőbe látás. |
- Ohh, gyilkos hajlamok is kerengenek bennük? Kezdenek szimpatikusak lenni! Mesélj még róluk! - a fülem lelkesen jár előre és hátra, miközben finoman meg-meg rázom a fejem. Igyekszem minél nagyobb szemeket mereszteni rá, tovább erősítve a kíváncsiság látszatát. Persze pontosan tudom, nemcsak kedves és aranyos unikornisok vannak, hiszen a Laynarvisbn nem is egy “rosszal” futottam már össze. - Nekem úgy tűnik te is büszke vagy magadra… pedig te sem vagy Katopyris… - pislantok rá a szemem sarkából. - Szóval a néni belelát a jövőbe? - lelkesedem, akár egy csikó. - Ez furcsa, pedig hét szellőrózsával odébb még nem is tudtam, hogy erre kívánok tartani! - tettem a meglepedtet. Azt hiszem meg akar ijeszteni, de ez más versenyzőknek sem sikerült még. Legnagyobb megelepetésemre egyszercsak elindult, mire én aranyos csikó módjára követtem. Kifejezetten rossz “útra” tévedtünk, így én felszálltam, de csupán csak olyan magasra, hogy ne érjenek el a ronda, szúrós gazok. |
Felnéztem a ménre aki hozzám képest nagy, fejemet lehajtottam a patájához és óvatosan lassan emeltem fel, kidülledt szemekkel néztem. Kicsit megráztam a fejem. ~ Biztos értelmi zavarosnak nézz most. ~ Komoly arccal néztem a szemébe. - Nem átlagos unikornisok nem csak növényeket gyilkolnak, mészárolnak.. - Suttogtam a végén. - Nem kéne letagadnod hogy Katopyris vagy, büszke vagy magadra mint ők.. - Mosolyogtam gonoszan, persze tisztában voltam vele hogy nem biztos. Csak jól esett dühíteni a mént. Igen, elég unalmas.. - Mondtam kicsit elgondolkozó hangon. - Semmi járatban, vártam hogy rám találjon valaki. Éppen te. - Húztam el az utolsó mondatott. - Egyenlőre nincs tervem veled.. gyere!- Szóltam rá mintha rám kéne hallgatnia és elindultam a mellettünk lévő gazos részen, nem volt kellemes út. A legtöbb gaz is tüskés,szúrós. ~ Persze nem hiába indultam erre.. ~ Mosolyogtam szélesen. |
Felkaptam a fejem, amikor a kanca váratlanul nekiesett az engem takaró kóróknak.
- Egy unikornis mióta gyilkolászik növényeket? - Pillogtam rá mély döbbenetet színlelve. Meglepő alapossággal mért végig, olyan alaposan megnézett magának, amitől egy átlagos ló zavarba jött volna, de nem én. Büszkén kihúztam magam, kidüllesztettem a szügyem (még jobban, mint eddig), pluszba pedig mélyen beszívtam a levegőt. Amikor elhúzta a száját elhatároztam, ezt még visszakapja és alig vártam a lehetőséget, hogy újra szemtelenkedhessek.
- Katopyris? Hol, hol? - Forgattam a fejem össze-vissza, akár egy játékos kiscsikó. Az újabb sértés még váratott magára, ezúttal inkább a csikóként viselkedés mellett döntöttem.
- Nem, tényleg nem az. Több itt a medve, mint a ló. - Néztem körbe, miközben össze-vissza csapkodtam hosszú farkammal. - Így azért elég uncsi határtsérteni. - Tettem még hozzá. - És te mi járatban vagy eme szép helyen. - Udvariaskodtam enyhe gúnnyal a hangomban. ~ Hát igen… ha nem lennék ki kéne találni! ~
- Jajj… úgy megijedtem. - Vigyorogtam. - És mi terved van velem? - Döntöttem félre kíváncsian a fejem. |
Nyugodtságot mutatva lépkedtem a mén elé, nem sok gaz választott el tőle. Hirtelen mozdulattal ráharaptam és csomókba téptem ki a zavaró gazokat ami eltakarta. Elsőnek patáig végignéztem rajta majd kicsit elhúztam számat. - Egy Katopyris is megteszi? - Gondoltam ezalatt a határsértésre, nevettem egy kicsit. - Nem tűnik sűrű ménesnek.. - Néztem körbe mögötte. - Pont olyan csikókra vadászom mint te! - Vágtam vissza kicsit sértetten. |
Félig a fűben lapulva lopakodtam a síkság egyetlen lóhoz hasonlóságot mutató élőlény felé. Halkan, nagyokat lépve, hasamat a földhöz lapítva tartottam a célpontom felé, akár egy vérmes ragadozó. Úgy is éreztem magam. Ezért hasonlóképpen odavoltam, mint a birtokháborításért. Élveztem az ereimben rohangáló vér örjítő érzését, s azt, ahogy szervezetemben adrenalin szabadul fel, plusz pezsgést adva a véremnek.
Az előttem kószálódó ló észrevett, amiért magamban alaposan letoltam a környező növényzetet, ugyanis természetesen nem az én figyelmetlenségemből adódóan vett észre… ilyen egyszerűen nem fordulhat elő. Én sosem hibázom. Kidugtam hát a fejem a bozótból és büszkén kihúzva magam válaszoltam neki.
- Félni? Soha. Bújócskázni? Nincs itt senki,akivel tudnék. - Vágtam nagyon szomorú fejet. - Még az is lehet. - Néztem gyorsan körbe, nehogy esetleg elfusson az éppen megemlített józan eszem. - De most éppen határtsértek. - Elmondhatatlanul büszke voltam magamra és ez gyaníthatólag pontosan látszott is kidüllesztett szügyemen és felsőbbséges arckifejezésemen. Az unikornis kancát végigmérve arra a következtetésre jutottam, nem éppen mai csirke. - És a néni mit csinál itt? - Vigyorogtam pofátlanul, szemtelenségem hihetetlen méretével teljes mértékig tisztában lévén. |
Úgy döntöttem a síkság megfelelő helyem lesz pihenni, átsétáltam a hátamat simogató magas színes virágok között és megálltam egy ponton ahol körbe látom a síkságot. Hűvös szél kezdett fújni, mögöttem sütött a nap de előttem esőfelhők gyülekeztek. Előre néztem és elkezdtem körül nézni. ~ Valaki figyel.. ~ Támadt fel bennem az érzés, fülemet hátracsapva kaptam hátra a fejem amikor lépteket hallottam. Előre hátra csaptam fülemet unott fejjel amikor rájöttem hogy egy gyík rohangál a növények között, megnyugodva kezdtem vissza fordulni a felhők felé. Tekintettem megakadt a világos szárnyon ami kicsit kilógott a zöld felett. ~ Mit szerettél volna? ~ Néztem összehúzott szemmel, elkezdtem nevetni mint aki a semmin nevet úgy tűnhettem. - Félsz? Bújócskázol? Keresed az épp eszed? - Szóltam neki hangosan és párat csaptam farkammal. ~ Majd akkor szórakozz velem ha én is szeretném.. ~ Fújtam magamba a magamét, tudom nem lett volna szép folytatása ha megijeszt. Hirtelen természetemmel nem jó megismerkedni. |
A mai napomat igazán feldobódottan tengettem. Amolyan versenyfélét rendeztem saját magammal, aminek egyetlen, de annál magasztosabb céljául, minél több ló megijesztését tűztem ki. Egészen jól haladtam, ugyanis a szám már tizenöt fölé rúgott, ám sajnos a Laynarvis minden elérhető tagját szisztematikusan végigvettem, így új lovak után kellett néznem. Hatalmasságomat pedig egyáltalán nem zavarta, hogy ehhez be kell pofátlankodnom más ménesek területére. Sőt, ami azt illette, ez volt az egyik kedvenc tevékenységem. Na meg a határőrök ijesztgetését ki ne felejtsem. Ez egyedül a Katopyris területein okozott nehézséget, ugyanis ők is birtokoltak szárnyakat, akárcsak én, s alkalomadtán utolértek, ami némi légi csetepétához (vagy csetepatához xD) vezetett.
Most éppen a Nizza-síkságra igyekeztem, meglehetősen nyaktörő tempóban. A haladást az egyetlen terepen kívül az időnkénti össze-vissza bakolás is nehezítette, ezzel hirdettem ugyanis a világnak, mennyire jó kedvem is van. Amikor azonban megláttam a távolban egy lovat, lelapultam a fűbe és a zöld takarásában osonkodtam felé. Abban reménykedve, rá is ráhozhatom a frászt. |
Freya & Ayred
*nyít játék* |
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
