|
Témaindító hozzászólás
|
2016.05.02. 19:28 - |
* Astra x Rofocale *
~ Nyílt játék ~ |
[16-1]
ZÁRÓ REAG
 Miközben Astra és Rofocale az erdőbe igyekezett, szembementek egy kisebb farkasfalkával. A két ló útja szétvált, mert Rof egyenesen tovább ment Astra nélkül, aki inkább nem vitte vásárra a bőrét, hiába volt mellette védelmezője. Rof az erdő szélén eltűnt.
// Rof el, játék vége // |
Patám már nem a puha füvet taposták, hanem a kissé homokos, jól bejáratott ösvényt, mely reményeim szerint kivezet innen. Nagyon szép hely, kellemes itt lenni, s ha egyedül volnék itt is maradnék, de féltetem Astrát. Önmagamat könnyedén megvédem a Cornus ménes harcosaitól, de nyugodtabb lennék ha biztonságosabb helyen társalognánk.
Ilyen egetverő problémákon gondolkoztam, mikor a Szépségem megszólalt. Lassan haladtam, de még jobban lelassítottam, szinte meg sem moccantam mondatét hallva. Ránéztem és felnevettem.
- Nagyon jó lesz tőled függni! - mondtam neki halkan, mielőtt lehajolt inni. Ebben a kijelentésemben már tudatosan használtam a jövőidőt. Fölösleges lenne feltételes módban beszélnem, tudom, hogy együtt maradunk!
Nem számítottam arra, hogy érdeklődő kérdésemre poénosan válaszol, de nagyon tetszett. ~ A kis huncut! ~ vigyorogtam magamban.
- Se testvérek, se ménes...- kezdtem el valamit mondani, de megálltam. Azt akartam mondani, hogy sajnálom, de akkor hazudtam volna. Örültem, hogy ennyire független, így sokkal boldogabbak leszünk. Ezért hát hazudás nélkül folytattam: -...ezek szerint nekem van helyen a szívedben! - mondtam mosolyogva miközben megvártam, hogy mellém érjen. Így nem hazudtam és őszinte is voltam!
- Igazad van! - kaptam fel a fejem, erre egy távoli nyerítés szelte át a ligetet. Valószínűleg ménestag. - Elviron-erdeje békésebb. Gyere! - mondtam kedvesen és magabiztosan. Ügetésbe váltottam, majd ha Astra mellém ért, vágtába. Elegánsan szlalomoztam a fák között az erdő felé. Ismertem ott egy meseszép tisztást, amelyet csak Astra tehát számomra szebbé!
|
 Egy kanyar előtt tartottunk, mielőtt rásétáltunk az ösvényre lehajoltam a folyóhoz, nagyokat kortyoltam a vízből mint egy csikó. - Ha tőlem függne nem lennél magányos farkas. - Fordultam vissza hozzá és mentem utána. - Ó! Vannak sokan, négy bátyám van. - Nevettem rá amikor hátra fordult, megráztam a fejem. - Nincsenek.. Egyedül vagyok. - Mondtam halkan, elkeseredetten. Ugrálva mentem mellé hogy ne érezzek távolságot köztünk. - Keressünk egy nyugodt helyett! - Mondtam hogy lepihenjünk valahol és nyugodtan tudjunk beszélgetni, szórakozni. Már el is képzeltem ahogy egy réten vagyunk, körbe nagy fák és az idegeire megyek szerelmes csikó énemmel. ~ Szerelmes? El vagyok varázsolva.. Valóság egyáltalán? ~ Figyeltem Rofocalet és halványan mosolyogtam magamon. |
~ Nagyszerű! ~ A válasza egyenesen a mennybe repített! Ezek szerint nem kell féltő apától tartanom. S mivel elszakadt a ménesétől még csak megtorlástól sem félek. Ez az én napom, éreztem!
A kérdésével célba talált. ~ Tehát nem csak páratlanul csinos hanem eszes is! Ez tetszik! ~ gondoltam miközben végig öleltem.
- Jól hiszed angyalkám. Magányos farkas vagyok! - súgtam a fülébe a két mondatot, mert közben előre nyújtottam a fejem, így épp a fülét elértem. Már nem szorítottam magamhoz, pedig annyira jól esett puha ajkának érintése! ~ Míly finom... ~
Viszont nem kívántam sokáig a Cornus ménes területén maradni. Hosszútávú céljaimnak ellentmond, hogy egy Kútellenes ménes területén tartózkodjak. Ezért nagyon lassan elindultam előre.
- S testvéreid, rokonaid vannak, akik a fejemet veszik ha meglátnak veled?! - kérdeztem jellegzetes mély hangomon. Mosolyogva hátranéztem rá. Úgy sétáltunk egymás mellett mintha évek óta együtt lennénk. S mi tagadás, ez nagyon tetszett! Nem kell hosszú évekig bókolnom egy kancának, hogy aztán közel engedjen magához. Astra más volt, számomra tökéletes kanca! |
- Igazából ménesben, de mostanában vándor életet élek. - Válaszoltam, magamba kicsit aggódtam hogy mik lesznek a következményei mostani életmódomnak. Érintésére összerezzentem, próbáltam nyugodt maradni. - Te? Nem hiszem hogy bármelyik komoly ménes között élsz. - Kérdeztem vissza miközben nyakával átölelt, még nem sikerült eléggé ki ismernem. Én is lassítottam és orromat állához dörzsöltem lágyan, nem szokásom ilyen hamar barátságba kerülni ménnel. Rofocale mégis vonzott magához és nem éreztem fenyegetést mellette, az sem érdekelt hogy nem az én ménesembe tartozik. |
Egyáltalán nem zavart, hogy másként becézett. Hiszen ez senkinek sincs megtiltva, s tőle még bóknak is vehetem!
Nagyon élveztem Astra társaságát. Csupán pár perce, alig negyed órája lehettünk együtt, de úgy éreztem, hogy minden porcikáját meg akarom ismerni! Huncut mozdulataira szélesen elvigyorodtam. ~ Érted a dolgod kislány! ~ dicsértem meg magamban, közben türtőztettem testem. Szívem hevesen dobogott, de nem érdekelt. Tudtam, hogy van hová fokozni a hangulatot, így elkezdtem finoman érdeklődni.
- Egyedül élsz vagy ménesben? - kérdeztem halkan -gondolván, hogy jobb megtudni kitől kapok ki ha bántódása esik- , de közben elindultam előre, hogy mellé érjek. De nem ám egyszerűen! Ha neki szabad csapkodni engem, ami egyébként jól esett, mert a leghosszabb szálak csiklandoztak amitől ismét átfutott rajtam a melegség, akkor én is hozzáérhetek! Így miközben felvettem a tempóját, fejemet oldalra fordítva, szarvaimmal gyengéden végigsimítottam a hátát, majd a nyakánál fejemet átnyújtottam a másik oldalára, tulajdonképpen átöleltem és lassítottam miközben magamhoz húztam. Nem foglalkoztam azzal, hogy vizes, egyszerűen mélyen beszippantottam testének finom illatát. Ha ellenkezik akkor elengedem a szorításomból, de ha nem akkor türelmesen megvároma válaszát. |
- Én is, Rofoc! - Mosolyogtam magamba, biztos feltűnt neki hogy szándékosan máshogy mondtam a nevét. Néha-néha oldalra néztem hátha mellettem jön előbb utóbb, biztos voltam benne hogy érdekesebb számára a hátsó látvány. - Hmm.. Kihagyhatatlan ajánlat, minden esetre sok sikert. - Fordítottam fejem hátra és barátságosan rámosolyogtam. Farkammal ide oda kezdtem csapni, hátha véletlenül lesz egy találat, vagy még jobban hátsómra vonzza a figyelmét. |
Megtudtam a nevét! ~ Hát persze, ezt felejtettem el! Az illedelmes bemutatkozást. ~
- Örvendek a találkozásnak, Astra. - mondtam kedvesen, sejtelmes mosollyal. - Rofocale vagyok, de neked csak Rof! - tettem hozzá gyorsan. Eddig egy átlagos baráti kapcsolat volt kibontakozóban, bemutatkoztunk. Természetesen mindig azt remélem, hogy ennél jóval tovább jutok, de Astránál nem kellett reménykednem. Egyszerűen átvette a kezdeményezést, majd a vezetést is.
Egyik meglepetés jött a másik után, s én alig bírtam magamhoz térni a meglepettségekből. Amikor hozzám ért, nem a hideg rázott ki, hanem a forróság öntött el! ~ Tényleg fel fogsz tüzelni! ~ néztem rá vörös, valamilyen vágytól tüzelt szemekkel. Eszem ágában sem volt ellenkezni neki, hagytam hogy orromnál fogva vezessen!
Miután pár métert megtettem mellette, hozzászóltam a korábbi kijelentéséhez.
- Az ellentétek vonzzák egymást! - vigyorogtam rá. Jobbján haladtam, de pár lépéssel lemaradva, hogy végig figyelhessem páratlan szépségét. - Ha sikerül feltüzelned engem, én megszabadítalak jégbarlangodtól! - szóltam hozzá mély hangomon. Egy újabb lehetőséget teremtettem számára. |
~ Látom kicsit meglepődtél.. ~ Gondoltam büszkén. - A hölgy neve Astra. - Mutatkoztam be kicsit gúnyosan, nem akarom hamar és könnyen adni magam. Egy kis játék, úgy ahogy a másik. Elpirulva figyeltem amikor elindult felém, zavartságomat sehogyan sem tudtam leplezni soha. - Nem állod útját, csak egy probléma van: Hozzád képest jeges vagyok. - Néztem jég kék szememmel a szemébe és kinyújtottam nyelvem. Nem tudom mi befolyásolt de megnyaltam nyakát, inkább egy kis csikós nyalásnak nevezném. - Sétáljunk! - Mondtam magamtól meglepve és hamar elfordultam tőle, a folyó mentén elindultam. |
A kanca fiatal szépsége magáért beszélt. Volt időm szemügyre venni külső tulajdonságait, melyekről egy szelíd ám félős kancára számítottam.
A finom vonásai, a virággal díszített sörénye, mind a tisztaság és ártatlanság jelképei, ezért gondoltam, hogy eleinte óvatos leszek nehogy ideje korán elijesszem. A figyelmeztetésem természetesen poén volt, s örömmel vettem, hogy így is fogta fel. De még milyen örömmel!? Szinte elolvadtam szavai hallatán! "Nagyobb kedvem lett volna feltüzelni." Ezzel a mondattal teljesen megnyert magának, ajtóstul lépett be az égő szívembe.
Össze is zavarodtam a pillanat hevében. Nem szoktam meg, hogy hasonló viselkedéssel reagáljanak rám, de tetszett...nagyon tetszett!
Kellemes csalódás volt a kanca személyisége. Kívülről egy Földre szállt angyal, de belül lehet, hogy sokban hasonlítunk. És hát ha ilyen szépen kínálja magát akkor miért ne engedjem meg magamnak, hogy megismerkedjünk?
- Óóó....tudja kishölgy, nem szeretném útját állni terveiben, tegye amihez nagyobb kedve van! - mondtam vigyorogva és lassan, daliás léptekkel indultam meg felé. reméltem könnyedén megteremtem számára a lehetőséget, hogy feltüzeljen.
Akkor álltam meg, amikor mellkasunk egymás mellé ért. Innen néztem le rá. |
Kiléptem a vízből, közben egy pillanatra sem vettem le szemem a fekete ménről. Két szarvval és mellső lábain páncéllal, a legtöbb lónak van különleges kinézete, ismertető jegyek. Gondoltam nekem bólint köszönés képen, nem azt helyeselte amit megjegyezhetett rólam. Kicsit bizonytalan, komoly arccal biccentettem vissza, elővigyázatosságot mutattam mint mindenkinél, ő sem kivétel. Még egy két métert közelebb mertem menni amikor megszólalt, fejemet magasra emeltem. Kihúztam magam így lehet látni mennyire magas vagyok, még kicsit vizes sörényemet megráztam mint aki meg se hallotta mit mondd. Élesen rámosolyogtam mint aki tervezz valamit. - Kioltalak? Nagyobb kedvem lett volna feltüzelni!- Kacsintottam vissza. |
Egy ismerősen csengő hang köfeledett. Még mikor távolabb volt azt hittem szarvasok és őzek, de egyre tisztább lett a hang, így "kiolvastam" a zajból, hogy minden bizonnyal csak egy valami közeledik. Azt, hogy az illető egy ló a tempója árulta el.
Felkaptam a fejem és a hang irányába néztem. Bár a liget fényes volt, innen belülről sem láttam sokat, nemhogy kintről befelé. Ezért muszáj volt a szélső fák rejtekéből előbukkannom, pont amikor egy nagyobbacska csobbanás csapta meg füleim. Megálltam és két fa között, előtt feszítettem felszegett fejjel. ~ Hmm...egy kanca! ~ állapítottam meg magamban.
- De még milyen kanca! - motyogtam halkan,s bólintottam egyet kicsit a fejemmel amikor a fehér ló észrevett és kimászott a vízből. Láttam, hogy felém indul, de mivel jó pár tíz méter volt közöttünk így nyugodtan legeltettem a szeme rajta.
- Nana, hoppácska! - szóltam rá határozottan mikor már 10 méterre volt. Szarvaim vége egy pillanatra füstöltek, jelezve, hogy cselekedésre készen állnak.
- Vizes vagy! A végén még kioltasz! - jegyeztem meg kedvesen, huncut mosoly kíséretében és egyet még rá is kacsintottam. Kicsit lazítottam a tartásomon. |
Egyre közelebb értem a folyóhoz, meguntam a lassú tempót és vágtázni kezdtem. A kemény földön tisztán lehetett hallani patáim erős dobogását, amelyik állat ismer már a közelbe sincs. - Jövök!!! - Ordítottam hangosan, a fák árnyékától nem láttam senkit és semmit ami a folyó közelébe van. Becsuktam a szemem egy pillanatra és a folyó előtt találtam magam, próbáltam megállni mielőtt benne találom magam de késő volt. A folyó hideg vízében landoltam, nevettem magamon. - Itt vagyok.. - Mondtam halkan és hosszú sörényemet megráztam, szemem megakadt pár patán. Lassan emeltem fel tekintettem a társaságra. ~ Teljesen bolondnak gondol. ~ Néztem a másik oldalon álló mént, elindultam a vízből felé. |
Elszáradt faágakat égettem le a helyükről. A csoportos találkozókról már lekéstem, de megtudtam, hogy céltudatos "társaim" merre vették az irányt. A Kút pontos helyét jómagam sem tudom, de biztos voltam benne, hogy hamar rátalálok még ha később is indulok el a többieknél. Ezért gondoltam, hogy csinos cornus kancáknak lenne jó szép emlékeket okozni társaságommal.
Ezért jöttem a ménes területére és láttam, hogy a liget nincs karbantartva. A fák csak akkor fognak szép gyümölcsöket termelni ha rendben tartsák őket, ezért kézbe vettem az ügyet és a hónapok alatt elszáradt ágakat megperzseltem a törzshöz közel. Nem gyújtottam fel a fát, csupán megszabadítottam a feleslegtől.
- Hát igen. Utánam a fák is köszönömöt mondanak! - dicsértem magam és szorgalmasan haladtam előre. Néha gondoltam rá, hogy kellemesebb lenne a liget közepén, a nyílt területen legelészni, de tudtam, hogy ott nagyon feltűnő lennék. Így maradtam a fák árnyékában.
A hely csendes és nyugodt volt,büszke tartással haladtam előre. |
Napok óta ménesek területéről ménesek területére jártam, a Cornus ménes vezére remélem nem figyelmeztette őreit. Nincs kedvem a ménesem kihalt területein bambulni, a liget nyugalmat sugárzott magából. Kitűnnő pont ként sétáltam a sötét barna földön, a folyó írányába amit körbevesz pár fa. |
* Astra x Rofocale *
~ Nyílt játék ~ |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
