|
Témaindító hozzászólás
|
2016.05.30. 17:01 - |
Forsy + Light
*Nyílt játék* |
[20-1]
/Forsy el/
|
-Gondolom ezt úgy értetted, hogy meg is fogod tenni. De a te érdekedben szólva sok ló szereti a sivatagot és nagy ellenálás lenne ha megtennéd. Feltéve ha, persze egyértelműen megfélemlítenél mindenkit. Akkor egy ideig csendben maradnának de aztán kitörne a lázadás ami senkinek nem jó. Jól értelmeztem.-a szavaim kedvesen csengtek mint szarkasztikusan így kiváncsian vártam a mén reakcióját. ~Egyszerűen nem tudok rászokni hogy Lightnak hívjam a fejemben. Újabb dolgom lesz úgy látszik.~
-Nyáron leginkább a levegőben megyek a Katopyrisekhez ott tudok a legjobban elvegyülni. De ha hidegebb van szeretem az árnyékból figyelni a lovakat. Jó külső tulajdonság szürkének lenni mert senki sem vesz észre.-Már cseppet sem voltam feszült, úgy tűnik ha laza leszek megered a nyelvem, persze a jó értelemben.
-Szerintem én ezt már megtapasztaltam. Árulj el valamit, Silas lenyúlt előled egy kancát vagy csak felbosszantott?-Fura de nem haragszom Lightra. Gondolom ezért mondtam vidáman az elöbbi mondatom. Szinte éreztem hogy megfogja kérdezni hogy miket pletykálnak. Gondolom elmondom az igazat..
-Csak a szokásos, az egyik kanca elkezd ajnározni, majd egy másik kétségbeesik, hogy ő talán majd bejön neked ezért elkezd mindenféle rondaságot mondani, bármit ami eszébejut, aztán ha kifogy mindeki szavát kiforgatja, hogy úgy tűnjön te vagy maga az ördög, és ha ebből is kifogy jön az a történet, hogy Jaj képzeld! Ma láttam ˇˇmennyeiˇˇ Shadet egy gyönyörű kanca mellett és nagyon úgytűnt nem csak a heti fű színéről beszélgetnek! Néha az első kanca ettől begurul és elkezdik tépni egymást. Mit csinálsz hogy minden héten legalább kettő-három kanca kezd el sóhajtozni?-esküszöm néha megtudok őrülni ezektől a kancáktól.-A legtöbb kanca csak örül ha szóbaállsz vele, de mondjuk amiket a ménektől hallani..-itt megráztam a vizes sörényemet, majd folytattam.-A versenytárs csődörök leginkábbb köpködnek és fújjolnak téged, persze ha megjelensz abbahagyják mint a sicc! A csikók leginkább csak harcolni szeretnének veled, míg az öregebb anyakancák csak óvaintik őket és rémtörténeteket mesélnek rólad, hogy hogyan öltél meg ezer meg ezer ártatlant s ezzel a pokolba kerülsz.-a mosoly amit az arcán láttam leginkább a kicsi csikókékra emlékeztettek akik épp nagyon büszkék magukra. Az eső furcsa mód meleg volt. ~Akár a vér eső. Szirupososan sűrű és meleg.~erre a gndolatra alaposan megborzongtam. Amikor kihalottam a hatalmat a hangjából újra megborzongtam , de élvezettel néztem mit csinál. Amikor belécsapott a villám, az bén szívem is felgyorsult. Eszembe jutott a kép ahogy a szüleim isznak a Kútból. Hívtak hogy ígyak én is. Épp csak beledugtam a nyelvem amikor éreztem az erőt ami átjárt, pont ugyan ezt éreztem most is. Közben Light beleégette a másomat a fűbe. De előtte ahogy rám nézett, kísérteties volt. Nagyon. Aztán visszaengedte a villámot az égbe. És én újra éreztem az esőt. Egyszer csak megjelent előttem hogy nézne ki ha tényleg vér eső esne. Az ég dörgött egyet majd vérvörös cseppek kezdtek elhullani az égből. Riadtan néztem Lightra majd remegő hangom megkérdeztem tőle:
-Ezt te csinálod ugye? Olvastál a fejemben, de nagyon kérlek hagyd abba!-egyre jobban féltem majd elképzeltem ahogy ragyogóan süt a nap de kellemes hideg van. Egy újabb dörgés után kinyitottam a szemem.~És tényleg az lett ahogy gondoltam. Soha többé nem akarom ezt átélni!~
|
 - Fent marad? Ezen azért lehetne változtatni. - ~ Ó igen, sok mágiával. Ha végre én is Örökkévaló leszek, akkor eltörlöm a sivatagot. ~ Igazából nem volt ötletem azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kezdenék neki, dehát akkor már úgyis rá fogok érni. ~ Lesz időm alaposan kitervelni, és a tervet pedig gond nélkül végrehajtani. Csak találnám meg már végre a Kutat! ~ A Kút azonban még nem került elő, így a tervezgetésen és a várakozáson kívül mást nemigen tehettem.
- Kóborolsz? És hova szoktál menni? - Érdeklődtem. - Amúgy én is gyakran lézengek más ménesek területén. Szeretek másokat bosszantani. - Csillant fel a szemem. Megjegyzésének másik részénél nem bírtam visszafogni egoista énemet.
- No és rólam mit szoktak pletykálni? - Húztam ki büszkén magam és feszítettem meg az izmaimat. - Remélem csak jót és szépeket, különben a lovak patájára nézek! - Küldtem felé egy csintalan mosolyt. Sosem adtam sokat a pletykákra, hisz azokat is csupán más lovak bosszantására használtam. Na ilyen szempontból mindenképp jó eszközök voltak.
Élvezettel figyeltem a villámokat. Nemhiába, ez volt a lételemem. Ők képezték a mágiám megtestesülését, bár néha belerészegültem a hatalmuk ezzel most nem törődtem.
- Ezt figyeld! - Léptem távolabb tőle, nehogy megsértsem, miközben mutatványozom. Fölnéztem az égre és koncentráltam. Nem kellett sokat várnom, csupán pár másodpercet, és az égből lecsapott egy villám egyenesen belém, pont ahogy akartam. Szemem újra kéken izzott, akárcsak mindig, amikor ezt használtam. Most azonban nem pusztítani akartam, hanem más terveim voltak. Erőteljesen koncentrálva figyeltem Forsyt, miközben pontos mását beleégettem az előttünk elterülő fűbe. Miután végeztem egyszerűen amolyan vissza a feladónak gondolattal, ágaskodva fellőttem a felhők közé a villámot. Most nem veszítettem el az uralmamat a mágiám felett. ~ Talán azért, mert nem akartam vele célzottan pusztítani. ~ |
-Én megtaláltam. Varázslatos, hogy a sivatagot szinte mindenki utálja mégis fent marad. Nincs sok túlélési lehetőség ezért felfoghatatlan az öröm ha vizet találsz.-az eső most inkább megnyugtatott mint megijesztett volna. Újra a mén felé terelődtek a gondolataim. Talán nem igazak a pletykák.~Sose bízz féltékeny kancákban!~Najó elméletben nekem is annak kéne lennem mert Silas ugye nem velem foglalkozik... Vajon rólam mit pletykálhatnak? Mondjuk biztos nem én vagyok a heti téma, ha még a hírvívő sem ismer...A kérdése mellbe vágott. Igazából nem is tudtam mit válazoljak. Szeretnék kissé szarkasztikus lenni de inkább nem teszem. Egy bizonyos részem sose engedi hogy bátran szólaljak meg.
-Igazából leginkább kóborlok, minthogy visongást kelljen hallgatnom miközben minden lovat kibeszélnek. Ezt nem igazán szeretem.-Az eső sötét burkot vont minden köré. Mikor becsapott az első villám nem ijedtem meg, épp ellenkezőleg olyan volt mintha egy energia nyaláb költözött volna belém. Szinte már vártam mikor jön a következő amikor meghallottam hogy Light motyog valamit. Alig tudtam a szavait kivenni az eső olan hangos volt. Miután megértettem önkéntelenül tettem felé egy lépést. Majd én is megszólaltam halkan.
-Szeretem a viharokat.-az energiát még mindig éreztem mikor egy újabb és újabb villám csapott bele egy nagyobb fába mint szavaim megerősítéseként.
|
Megkockáztatom, a kancának leesett, hogy nem az első számú főellenségével néz éppen farkasszamet. Eddig sem éreztem magam kapitális veszélyforrásnak, így örültem neki, amikor mellém lépett.
- Én nem szeretem a sivatagot. - ~ Nofene. Nekem is szájmenésem van? ~ - Sosem fedeztem fel a varázsát… csak homok és homok, mindenütt. Unalmas hely... - Majd persze eszembe jutott, hogy valószínűleg nem véletlenül tengette ott a napjait, így gyorsan helyesbítettem. - … legalábbis szerintem. -
Aztán csakúgy kibuktak belőle a szavak, és annyira hadart, hogy nagyon erősen kellet koncentrálnom és figyelnem, megértésükhöz. ~ Na most aztán… ~ forgattam meg magamban a szemem ~ meghallgathatom a szülei nevétől kezdve a legelési szokásaiig az összes apró cseprő infót róla. ~
- Na és a ménes tagjai? Velük nem szoktál érintkezni? -
Nem sokkal később néhány kósza esőcsepp hullott a hátamra és a sörényemre. Felnéztem az égre, amit szürke esőfelhők takartak el. Eddig nem is tűnt fel, hogy egy kicsit besötétedett. A cseppek egyre szaporábban érkeztek az égből, s nemsokára az orrom hegyéig is alig láttam el. Nem messze tőlünk egy villám csapott be valahova, hatalmas csattanással.
- Engem mindig megtalál a vihar. - Motyogtam az orrom alatt, szinte csak magamnak. Bár nem mintha ezzel lett volna bármi bajom is. Én szerettem a dörgést, a villámlást meg még jobban, és azzal sem volt bajom, ha történetesen bőrigáztam. |
Sóhajtottam egy nagyot, mert rájöttem. ha eddig nem támadott meg később se fog. Legalább is remélem, úgyhogy melléálltam és a túlpartra nézve megszólaltam.
-Az utóbbi időben nem, csak most határoztam el, mivel a sivatagban már túl meleg van.-Gondolom Lighttal (szoknom kell a nevét) se fogok majd beszélgetni és újra egyedül leszek amint itt hagy. Erre elkezdtem szaporábban lélegezni és hirtelen megeredt a nyelvemem (ami nálam ritkaságba megy).
-Főleg hogy mostanábban Silas csak a többi kancával foglalkozik én meg sose voltam barátkozós típus és inkább csak árnyékként szoktam mindenhova menni ,ha nem repülök, és ezért nagyon skszor eltűnök de mivel senki sem keres...-Mire végig hadartam szinte már lihegtem, úgyhogy vettem egy nagy levegőt és lejebb emeltem a fejem.~Ez már túl sok volt?~elmélkedtem el. Igen vannak ilyen kirohanásaim, de általábban csak fent a levegőben szoktam beszélgetni magammal. Na jó ez rettentően hülyén és őrülten hangzott. Inkább lekéne állítanom magamat.
Akkor ijedtem (újfent) amikor elkezdett esni az eső. Először csak kis cseppekben, majd később nagyokban. Egy idő után olyan sűrűn kezdett el esni, hogy már a túl partot se láttam. Így szomorúan néztem a szürke messzeségbe, majd hirtelen szomorúan elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, hogyan vigasztalt anyu amikor vihar volt. |
Ezúttal nem adtam semmilyen reakciót feleletére. Nem is tudom mit kellett volna reagálnom. Elvégre nem gyakran láttam a ménesben, mármint társaságban, ez a hely meg elég kihalt, szócal azt tippeltem volna, ő is itt él.
Nem igazán tudtam, mit vár tőlem, mit tegyek, így enyhén kényelmetlen csend telepedett közénk. Ezt persze nem hagyhattam, elvégre én szeretek beszélni… erőst gondolkodtam, hogyan húzhatnék ki a kancából még valamit, nem tűnt beszédes típusnak. Ellenben kíváncsian meresztgette rám a szemét. ~ Na veled sem lesz egyszerű közös témát találnom. ~ Elmélkedtem, miközben lehetséges kérdések után kutattam a buksimban.
- És gyakran jársz erre? - Kérdeztem, miközben a tavacska mellé léptem és mélyet kortyoltam a vízéből. Én nagyon ritkán jártam efelé, most is csak a véletlennek köszönhettem a találkozásunkat. |
Aprót bóliintással jeleztem hogy megértettem. A hangjából ítélve vagy nagyon okosnak hiszi magát vagy engem is egy újabb sötét kancának gondol. De igazából lehet hogy én is az vagyok? Már olyaninyra összezavarodtam hogy a szavakat is nehezen raktam össze.
-Én is épp csak beugrottam.-azt már nem mertem megkérdezni hogy miért beszél velem még mindig, hisz biztosan van sokkal fontosabb dolga is. Főleg hogy én egy (kissé) depressziós, paranoiás kanca vagyok aki túl alacsony és vékony.~A szememet szeretem a legjobban, mert csak ebben hasonlítok anyura.~ Idegesen nézegettem a földet hátha valami érdekeset is felfedezek rajta. Nagyon remélem a mén nem fog se megtámadni se megalázni. Lassan kifújtam a levegőt és a kék szememet csak úgy meresztettem a ménre, hogy válaszoljon mert nagyon kiváncsi voltam rá. ~Ha legközelebb meglátom a levegőből követni fogom.~ határoztam el. |
Alig tudtam megállni, hogy el ne röhögjem magam a válasza hallatán. Mondandójának -legalábbis számomra- se füle, se farka nem volt. Nem gondoltam volna, hogy buta lenne, de ha már ilyen kis viccesre vette a figurát, úgy dőntöttem eljátszom a nagy és okos mént. ~ Bár eljátszhatnám a “fogalmam sincs miről beszélsz, de azért kioktatlak”-ot is. ~ Igen, ez így jobban is tetszett.
- Őőő… ugye tudod, hogy a Silassal esetleg szembekerülő mének legtöbbjének nincsen mágiája? Ők pedig általában patával mutatkoznak be. De akiknek van mágiájuk, azok semmiképpen nem fognak finomkodni. Szóval nem ajánlom egyiket sem. Nem bírsz el velük. - Mértem végig lesajnálóan és magammal elégedetten.
Nem tudom a kanca miért hitte azt, hogy a bátyja miatt csupán a patámat is megmozdítanám, minden estre ezt azért tudatosítani akartam benne.
- Egyáltalán nem érdekel a bátyád. - Max megijesztem, de ennyi, nem akartam én komolyabb hisztit csapni. Részemről a verekedés is csak erőfitogtatás volt. Meg örültem, hogy szívathatom egy kanca előtt, akit épp le akart venni a patájáról. - Csak erre jártam. - Csaptam egyet a farkammal, jelezve ezzel a véletlenséget. Itt átvezetett az utam, aztán megláttam és a szívbajt akartam rá hozni, amit sikerült is, bár nem Silasra. ~ De sebaj. Ami késik, az nem múlik.~ |
Szóval Light. Azt hiszem a sötét kancák nem véletlenül hívták Árnynak, vagy mi a fenének. Mostmár értem, és rögtön átláttam rajta amint feltette az idétlen kérdését. Játszani akar? Hát akkor játszunk! Amúgy is régen bájologtam valakivel. Ideje kipróbálni mennyire vagyok jó színéskedésben!~Őszintén remélem nem fogja magát felhúzni és megtámadni, ha kiderül mit is csináltam.~Elkezdtem bájosan mosolyogni és szépen rebegtetni a szempilláim és szarkaztikus hangon megszólaltam.
-Tudod azért voltam itt, hogy egy mén azt higgye Silas vagyok és mágiát alkalmazzon rajtam. Ez volt minden vágyam!~Amint kimondtam tudtam talán nem kellett volna ilyen nagy szájunak lennem, szóvál kicsit lejebb emeltem a fejem és újra megszólaltam immár érdeklődöbb hangnemben.
-És te? Csak nem Silas miatt?-Bár tudtam hogy ha miatta lenne itt nem állna le velem beszélgetni. És ha valami rosszat tett a bátyám?Akkor már biztosan nem élnék miatta. ~Na jó. Visszafogom magam és előjöhet a régi barátságossabb Forsy.~ Vagy legyek bátor? Bár ismerem a mondást; légy bátor de kedves, mint bátor és halott.
|
~ Nofene, felhúztam? ~ Alig tudtam megállni, hogy el ne vigyorodjak. Egyszerűen imádtam másokat bosszantani. Ez volt számomra a szórakozás csúcsa. ~ Mert nincs is annál nagyobb öröm, minthogy másokat bosszants kedvedre. ~ Még egy kicsit elmélkedtem volna erről, ezer örömmel, ám a kanca válaszolt a kérdésemre és én sem akartam adós maradni a bemutatkozás ügyében. Úgy döntöttem én is bonyolítok egy csöppet.
- Üdvözletem Forsy - hajoltam meg felé elegánsan. ~ Na ezt csinálja utánam valaki ilyen tökéletesen! ~ Teljes mértékben elégedett voltam mind magammal, mind a mutatványommal. - Light vagyok, a ménes sötétebb felének csak Shade. -Ez persze úgy hangzott, mintha csak valami nagyon kiváltságos réteg hívhatna így, holott csak azok illettek ezen névvel, akik vagy nem ismertek, vagy csak még nem mondtam nekik, hogy a Lightot jobban szeretem. ~ Persze a ménes legtöbb kancája így hív, de őket meg nincs kedvem egyesével felvilágosítani. ~ Rutinosan végigmértem Forsyt, nehogy a közeljövőben megint összekeeverjem a bátyjával, megaztán, minden kancát érdemes alaposan végigmérni. Kinézetre egyszerű volt, ami nagyon emlékeztetett Nungalra, bár az a Katopyris egy árnyalatnyival harciasabb volt. Újabb gúnyos mosolyt fojtottam magamba a kis pej kanca gondolatára. Figyelmemet pedig inkább visszafordítottam Forsyra. ~ Seminarya teljes meghódításának még nem jött el az ideje. ~
- No és mi járatban vagy errefelé? - Tartottam fenn az aranyosan érdeklődő ló látszatát. Őszintén megvallva fogalmam sem volt, miért volt még annyira rémült miután elengedtem. Ennyire rossz hírem azért mégsem lehet… bár elintéztem már pár nagyszájú mént. |
-Mit számít?-még mindig fort bennem a düh, ráadásul hogy ilyen kedvesen szólított meg. Főleg, hogy eredetileg Silassal akarta ezt csinálni. Aztán rájöttem hogy ő azt első ló aki szóba állt velem hónapok óta és a kedves bátyám cserben hagyott, úgyhogy kiráztam a szememből a sörényemet és sóhajtva újra megszólaltam, de most valamivel kedvesebb hangszínen.
-A nevem Fisya Croomon, a barátaimnak Forsy.-Eközben észrevettem hogy még mindig futásra készen állok, így lazítottam a testtartásomon.~Komolyan azt mondtam a barátaimnak? Hisz nincsenek is!~. A nap még mindig magasan járt és, miközben vártam, hogy elmondja a nevét, újra visszagondoltam az emlékekre melyeket aközben éltem át miközben "játszott velem" (és a hideg ellenére megborzongtam). Tényleg azt mondta apa hogy legyek bátor vagy adjam meg magam a természetnek? Nem! Azt mondta engedjek a természetnek. Akkor ezért menekülök mindig a földön és hagyom, hogy árnyéknak tekintsenek? Vajon ha nem ezt tenném akkor lennének barátaim? Felfigyelnének rám a csődőrök? Megráztam a fejem hogy elkergessem ezt a képtelen gondolatot. De ahogy gondolkodom ez a ló (még mindig nem mondta meg a nevét) hírnök mivel többször láttam hogy Zethtel többször beszélt már, és egy ménesbeli tag nem szokott minden héten beszélni a vezérrel. Kivéve ha mindig megszeg valamit, de akkor már száműzte volna Zeth nem? Na mindegy ezen nem érdemes tovább gondolkoznom.~Bárcsak tudnám a nevét!~. Mondjuk ahogy emlékszem csomó kanca (akik sötétk mint az éjszaka) beszéltek volna róla. Igen, eszembe jutott; Jajj ez olyan volt régen mint a holdfény,Úristen leállt velem beszélni!, Olyan erős és a szarva ahhw. A sok vísitva nyihogástól amire emlékszem újra belesajdult a fejem.
|
Elgondolkozva figyeltem a kancát. Talán már őt is láttam, bár akkor is a testvérének gondoltam. Hasonlítottak, ezt el kellett ismernem. Kényelmesen felém fordult és válaszolt a kijelentésemre.
- Hmm… hát akkor bocsi. - Felmerült bennem, hogy üzenek rajta keresztül Silasnak, ám feldobtam lehetőségnek, hogy fogalma sincs mit csinál a bátyja. Úgy vettem észre, végigmér, ha máshogy nem is, hát a szemesarkából. Türelmesen vártam, amíg az indák visszakapaszkodtak a sörényembe és a farkamba. Miután már állandó helyükön leledztek kényelmesen megráztam magam. Egészen eddig arra vártam, hogy a kanca bemutatkozzon, ám erre nem került sor. ~ Érdekes, pedig máskor előbb tudom meg a nevüket, mint bármi mást… no, mindegy. ~ Magamba sóhajtottam egyet. ~ Na mindegy, akkor kérdezek én. ~
- Hogy hívnak? - Érdeklődtem barátságosan. Elvégre egyszer már ráhoztam a frászt, másodjára már nem akartam. |
Az indák lassan lecsúsztak rajtam és én sokkal megkönnyebültem. Aztán meghallottam a hangját. Lassan megfordultam hogy lássam ő az e akire gondolok. És igen ő az a mén akire felfigyeltem milyen bátor hogy mindenkinek visszatud szólni és kitartó is.
-Nem ő a bátyám. A hangom magabiztosabban hangzott mint amennyire éreztem magam, de tudtam vele jó lesz vigyázni mert ha meghunyászkodom képes lenne megölni.~Komolyan közelről sokkal szebb mint távol. Most az egyszer úgyéreztem átkozom magam hogy kanca vagyok és egy ilyen lóval találkozom. Aztán rájöttem hogy ő csinálta az indákat. De véletlenül mert Silast akarta eredetileg. Akaratlanul is feljebb emeltem a fejem és összehúztam a szemem. Miért maradt még itt? Hiszen én senki vagyok a ménesben egy láthatatlan paranoiás kanca. Inkább nem szólaltam meg vártam hogy ő kezdeményezzen. |
Kezdeti lelkesedésem erősen alábbhagyóban volt. Arra számítottam a magát Silasnak nevező mén egy kicsit jobban erőlteti a küzdést és mondjuk röhöghetek rajta jó hangosan, mennyire béna ám nem tette. Igazából alaposan szemügyrevéve rá kellett döbbennem, valahogy nem illik az előttem lévő lóra a fejemben élő kép. A színe rendben lett volna, de valahogy kisebb volt. ~ Hacsak nem fogyott… az milyen égő lenne. ~ Halkan közelebb osontam hát, hátulról megközelítve a lovat. Még erőlködött, kiszabadulni, majd végképp megadta magát. Alaposan, közelről megvizsgálva már biztos voltam benne, nem az, akinek eddig hittem. ~ Hopszika… ez égés. ~ Konstatáltam magamban a tévedést. ~ Amúgy mikor küldtem rá az indákat a nyakára? Kezdik magukat túlságosan sokszor önállósítani… ~ Ezzel a legkevésbé sem voltam megelégedve. ~ De ez most nem lényeges. El kellene engednem szerencsétlent… ~ Ráparancsoltam az indákra, hogy eresszék el. Még mindig a háta mögött ácsorogva a következő nagyon alaposan megfontolt kijelentést tettem.
- Te nem Silas vagy. - Bámultam elgondolkozva a hátát. Nem volt kedvem megkerülni őt, és eléállni, hogy lásson, ha érdeklem majd ő megfordul. |
Hirtelen felkaptam a fejem mert neszezést hallottam. Bár ide senki sem szokott járni... És a következő percben már éreztem hogy valami kúszik felfelé a lábaimon, és a sokktól nem mertem megmozdulni, bár lehet hogy az jobb lett volna.... ~Legalább a természetben halok meg~.Ez a gondolat annyira megijesztett hogy próbáltam felágaskodni de egyre csak kissebbeket tudtam. Az indák a szárnyimon kezdtek el tekeredni, és én azt hittem meghallok. Már mozdulni sem bírtam amikor valami végképp eldurrant az agyamban. Sok ló mondja, hogy az utolsó percben látja az életét másodpercekben..Nos én azt a BIZONYOS napot láttam mikor a szüleimet kiűzték. Bevillantak olyan képek amikre eddig nem is emlékeztem például, hogy anya eligazgatja a sörényemet és apa azt mondja legyek bátor vagy adjam meg magam a természetnek. Aztán újra jöttek az ijesztő lovak és a sok por..... A sok emléket végül sikerült elzárnom (nagy nehezen) majd egy tipikus kancás nyihogással megadtam magamat és hagytam hogy az indák körbe tekerjék a lehajtott nyakamat és ellazított testemet.~Tényleg egyedül fogok meghalni, ráadásul egy isten akaratára.~ |
Beérve a sziklás köves terepre, a fák takarásába, néhány lépés után elment a kedvem a lopakodástól. Jó kedvűen, egy ugrással kezdve vágtattam befelé. Nem voltam a tájékozódás koronázatlan királya, de úgy lőttem be, nagyjából észak felé tarthatok. Követve Ragnarok “jó” példáját, lehajtott fejjel, hatalmas ugrásokkal tettem azt. Nekiütköztem pár dolognak, de ez engem a legkevésbé sem zavart. Na jó, mégis, így büszkén felkaptam a fejem, hogy lássam is merre megyek. Nagy és ütemes vágtaugrásokkal, jószerivel repültem a fák között. Élveztem a sebességet. Persze egy időután ezt is meguntam, mert ugyebár semminek a varázs sem tarthat örökké, így megint visszaváltottam a kényelmes és halk lopakodásba. Nem gyakran jártam a kőtenger ezen részén, most viszont hamár egyszer itt voltam eszembe jutott egy régi “jó” ismerősöm, aki a környéken lakott, ha jól emlékszem egy barlangban. Aaanyiszor eldicsekedett ezzel a lelkes kancáknak… ~ most komolyan, mi ebben az aaannyira érdekes? Ha én azt mondom, hogy a Nemesis-barlangjában lakom, akkor én is fasza lovacska leszek? Csakmert, akkor mindenképp elsütöm... ~ Még halkabban lopakodtam, amíg egy kis tó partján megláttam egy szürkés lovat. A fák takarásából figyeltem őt, miközben az indáimat feléje indítottam. Még magam sem tudtam mi a pontos célom, revansot akarok venni a múltkori kancáért, vagy csak egyszerűen meg akarom rémíteni. Vigyorogva figyeltem, ahogy az indák feltekerednek a pegazus lábán, miközben ördögi ötletem támadt. ~ A pegazusok egyszerűen imádják ha a szárnyukat piszkálják... ~ Néhány indát küldtem hát a két szárnyára is. Az indák persze nem szorították, nem akartam (nagy) kárt tenni benne. Arról mondjuk fogalmam sem volt, Silas mennyire ismerheti a mágiát, de ha ismeri is, milyen para az már, hogy a semmiből egyszer csak indák másznak fel rád és kötöznek meg, mégha lazán is? |
Ma úgy döntöttem nem megyek ki a sivatagba mert mostmár tényleg nagyon meleg van kint és semmi kedvem ahhoz, hogy újra gyötörni kezdjen a fejfájás, ami mindig akkor jön elő ha kimegyek. Így csak sétálgattam a nagy kőtengerben és próbáltam navigálni magam a kis tó felé. Igen, nagy szégyenemre sose szoktam itt sétálgatni, mert inkább repülök, de van egy megérzésem hogy fent csak hideg lesz, mivel itt is csak épp hogy kellemes az idő.~Milyen írónikus hogy Silas mindig mondta hogy minnél több lent annál jobb fent.~ Mostmár értem, hogy azt jelenti elöször tanuljak meg itt lent tájékozódni, csak aztán repüljek. Bánatosan gondolok arra régen mi mindent csináltunk együtt. Most meg már nem beszélünk, Legalábbis én nem merek odamenni hozzá. Így majd mikor azt veszem észre hogy nekimegyek a fáknak és társalgást folytatok egy kővel nem fogok meglepődni.
Pár óra (vagy perc?) elteltével végre megláttam a tavat ahová régen eljöttünk fürödni. Nagyot sóhajtva hajoltam le inni. Végre itt vagyok, az utóbbi pár hét elég kemény volt és jó végre valami jóra is emlékezni. |
A Shionból való eljövetelem után beugrottam még az Elvironba. Anyámat kerestem volna, hátha ő tud valamit Raesalról, de sajnálatos módon nem találtam meg. ~ Lehetséges lenne, hogy az erdő elutasít engem? Pedig eddig mindig elvezetett az úticélomhoz. Áhh… mit idegeskedem itt feleslegesen? Anya biztos nem tartózkodik itt jelenleg. ~ Fújtattam mérgesen. Azért kavarogtam még egy kicsit az erdő sűrűjében, hátha. Ellenben nem találtam meg őt, csupán egy másik unikornist, de ő nem ismerte Raesalt. Ezen magamban jól elvigyorogtam. ~ Látod haver, hiába hordod úgy fenn az orrodat, annyira nem vagy hírhedt. Azért jó lesz vele vigyázni. ~ Bár úgy tűnt nincs baja velem, mint ahogy nekem sem volt vele, de azért fő az óvatosság. Főleg ha egy olyan lóról van szó, mint ő. ~ Amúgy meg mit filózok ezen? Még a végén híres lesz... ~ Ennyiben le is zártam hát a fekete négy szarvú unikornis körüli gondolataimat. Azért a további információkra is nyitott voltam, elvégre én sosem dugom homokba a fejem.
Miképp azt már oly sokszor tisztáztam magamban, nem kedveltem az unikornisokat, így nem is dobott fel túlságosan a találkozás az elvironossal, így úgy döntöttem nem kockáztatok meg mégegyet, inkább hazatérek. Átvergődtem az Abdullahon, amiért nem rajongtam túlságosan, mivel vagy dögletes hőség volt (lásd nappal), vagy farkasordító hideg (lásd éjszaka) de kellemes idő sosem. És baromi lusta voltam ahhoz, hogy ezeket magam körül megváltoztassam. ~ Az fölösleges mágiapazarlás lenne. ~ Ennek ellenére viszont az Eurayléért -sok más lóval szemben- rajongtam. Ha ménesem földjén voltam -ami nem volt túl gyakori- ott időztem. Amint megérkeztem halkra vettem a lépteimet, hátha sikerül valakit megijesztenem. Igen, ez volt a kedvenc elfoglaltságom. |
Forsy + Light
*Nyílt játék* |
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
