|
Témaindító hozzászólás
|
2016.08.11. 11:56 - |
Nara x Rofocale
*Zárt játék* |
[9-1]
*Játék vége*
A játék inaktivitása miatt Rofocale-t elviszem. / Nin / |
 Alapavetően meglepődtem a kanca könnyedségén, meg egész viselkedésén. Olyan természetellenes volt ahogy bánt velem, de be kell vallanom, hogy megkönnyítette a dolgom.
Általában félénk, lekezelő kancákkal futok össze, akik kihívást jelentenek. De az utóbbi időben magamfajta társaságba ütközök: Astra, és most ez a kedves cornusi kanca.
Utóbbi esetében még jelen volt egy furcsa tényező, a kanca esze. Mélyen elgondolkoztam azon amit mondott. ~Már mér' ne illene?Az ellentétek vonzzák egymást. ~ Aztán rádöbbentem, hogy testem forróságára gondol. De ezt nem tudhatja, hogy az a mágia miatt van-e,vagy egyébtől. Érdekesnek találtam a szürke kancát, s ezzel elbabonázott.
- Valójában nem is magamat hűtöm, hanem a vizet melegítem. - magyaráztam mintha zavarba jöttem volna, holott csak próbáltam a kanca szintjére ereszkedni/nőni.
Nagyon bájos hangja volt, de minden megszólalásában ott motoszkált az önbizalom. Nem látszott rajta, hogy zavarban lenne, s ez nagyon tetszett nekem.
Kérdésemre hamar érkezett válasz, lehet, hogy poénosnak gondolta, de ironikus is volt. Mielőtt még szólhattam volna a kanca felpattant és szinte eltűnt a sötétben. A Hold fényében csak körvonala látszódott. ~Csodás!~ néztem fel a kancára. Annyira bámultam, hogy lassan jutottak el hozzám non-verbális jelei: intett a fejével, hátra-hátra pislantott.
Kedvem lett volna még itt fekve ismerkedni, de ő menésre ösztönzött. A világ semmi kincséért nem hagynám egyedül távozni.
Lassan feláálltam, megráztam magam, ettől igencsak éles fájdalom nyílalt a mellkasomba, de még csak fel sem szisszentem tőle. Büszkén elfojtottam magamban.
~Hogy az a....hogy a macska rúgja meg.~ szólalt meg belső énem mikor a kancára pillantottam. Most láttam csak igazán oldalról, hogy milyen karcsú és sexy. Kiabál róla, hogy telivér..ahogy rólam is. Szippantottam egy mélyet a levegőbe és megindultam utána.
- Vezess! Csak a tiéd vagyok! - mondtam büszkén ahogy fülé magasodtam. Szarvai élesek és nagyok voltak, de a magasságot nem onnan mérik. Szorosan mellette baktattam, de még nem simultam hozzá. |
 Csak mosolyogtam Rofocale döbbenetén. Igaziból én sem tudom mit csináltam úgyhogy teljesen megértettem hogy így reagál. Fura.
-Miért hűtöd? A pihentetést még megértem, de a hűtés szerintem nem hozzád való - kacsintottam és kicsit elfordítottam a fejem, mintha nagyon lekötne a táj kémlelése. Közben folyton tettettem azt hogy már nem érdekel ő, csak hülyéskedek, de nem bírtam és elnevettem magam. A kérdésére elkezdtem feltápászkodni.
-Ja, de bocsánat, elfelejtettem félni. Akkor én megyek is... - álltam fel és hátat fordítva indultam el előtte lassú mozdulatokkal. Közben folyton hátranéztem és figyeltem mit lép erre. Gyere már, nincs kedvem egész éjszaka ott feküdni egy helyben... Majd úgy tettem, mintha komolyan megindulnék. pár lépés után megálltam és intettem neki a fejemmel. Igen, tényleg elmegyek...otthonról. Tényleg nem nekem való a parancsolt életmód...-gondoltam ezt akkor. |
Ledöbbentem. De olyan szinten, hogy se kép se hang. Persze meghallottam és értettem a kérdését, de rögvest amint válaszolni akartam lefeküdt mellém.
Instabilnak éreztem magam. Általában én szoktam a testi kontaktust kezdeményezni, itt viszont ő tűnt a magabiztosabbnak. De szó sincs arról, hogy bántam volna amit tett.
- Harctól edzett és felhevült testem hűtöm és pihentetem. - mondtam kedvesen miközben félig-meddig nekem dőlt. Bársonyosan puha érintése elröpített egy másik világba, majd azon nyomban vissza is hozott amikor megéreztem farkcsapását. Azt gondoltam, hogy ejha, vagyis nem hittem el. Itt valami nem stimmel! Hangot kellett adjak kíváncsiságomnak.
- Nem félsz tőlem?! - kérdeztem érdeklődve és csillogó szemeibe néztem. Bár lehet buta kérdés így utólag, hisz akkor már vagy elfutott volna szólni másnak vagy meg se közelít és távolról kérdezősködik. |
Nem zavartattam magam, még közelebb jöttem. Kicsit bátrabban lépkedtem, ugyanis észrevette hogy le sem veszi rólam a szemét. Lassan átsétáltam a másik oldalára és kedvesen kérdeztem:
- Mondd csak, mit keresel errefelé, vándor? - hangom halk volt, de dallamos. Letelepedtem mellé, lábaimat magam alá húztam és folyamatosan néztem a szemébe. Vad volt még így is. Farkamnal néha sikerült megcsapnom. Ahogy oldalam nekiért, éreztem hogy forró, és forrósága átragadt rám. Mivel ő a tó szélén dőlt le, engem néha elért egy-egy szélkorbácsolta hullám. Félig a lábaira feküdtem, de remélem nem zavarta. Mindeközben pislogás nélkül bámultan a szemébe... |
Az erdő tipikus moraján kívül semmiféle "mesterséges" zaj nem zavarta meghitt pihenésem. Az álom kezdett elnyomni, de nem hagytam. Eszem ágában sem volt nyílt terepen idegen földön éjszakázni. Akkor már inkább elvonszolom magam egy fa alá ha annyira aludhatnékom lesz.
Terveimet azonban megszakították és majdnem szívroham lett belőle. Magas fák sötét rejtekéből vágtatott elő egy szürke ló egyenesen bele a vízbe. Semmiféle körültekintés, óvatosság. Innen gondoltam hogy vagy nagyon hülye idegen vagy cornusi és magabiztosan itthon mozog. Utóbbi sejtésemet alátámasztotta mikor úgy fordult, hogy a Hold fénye megvilágította agancsát. ~Minden bizonnyal cornusi.~ Na gondoltam, hogy most leszek bajban. Vagy mégsem? Nem mozdultam mégis észrevett, pedig majdnem beleolvastam a sötétségbe. Miközben közeledett csukva volt a szemem. A víz miatt minden lépését hallottam, tudtam mikor állt meg, na meg éreztem az orrommal. ~Kanca.~ állapítottam meg boldogan. ~Akkor még van esélyem.~ lassan, óvatosan nyitottam ki a szemem. Sőt tágra is nyitottam őket nehogy lemaradjak valamiről. ~Hogy a macska rúgja meg. Hogy lehet ekkora szerencsém?~ kérdeztem magamtól miközben végig a kanca hasa tájékát és az azutáni részt szuggeráltam. Ritkán van ilyen szerencsém, hogy alulról ismerjek meg valakit, de nagyon jó volt.
Zavartan felemeltem a fejem a velem szembe álló kancára. Éreztem, hogy fiatal, ez mindent megmagyaráz.
- Üdv csillagom! - mosolyogtam rá és kacsintottam. Hangom bársonyosan mély volt, már ha létezik ilyen. Azért szólítottam meg így, mert biztos voltam benne, hogy égi teremtés ilyen idomokkal. |
Dühösen ügettem el a Kelvarinon ligettől. Farkam ide oda csapkodtam és emeltem fel mint egy arab telivér, nyakam pedig kinyújtottam és felemeltem. Kémleltem a terepet, célom a Cornus területén kívülre vezetett, - eredetileg. Magamban még mindig zakatoltak a gondolatok és fejem gyerekes kisördöge azt zümmögte hogy csak azért is maradjak az Ewan-tónál, ne viselkedjek úgy mint egy szófogadó kiskutya...ám az ép eszem engedelmességre hajtott. Annyira mérges voltam, hogy egy az egyben félrelöktem az ép eszem tanácsát és vágtatva rontottam a vízbe. Úgy kell Defiantnak, nekem is van életem, nem fogok egy alárendelt tacskó lenni...
...dohogásom közepette a közelemben megláttam. Nagy, fekete mén volt a víznél, erőt és életerőt sugárzott. Bár ahogy látom, kissé megtépázott volt, de ez most eltörpült a szememben. Sőt. Csak azt láttam, hogy nem láttam még egy ilyen mént mint ő. Nem ismertem. Viszont most mindent elfelejtettem, hiszen eddig a düh taszított mindent alá, most meg...nem is tudom. Azt tudom hogy kicsit elvette az eszemet, pedig ilyen nem szokott előfordulni...túl gyakran. Nem is vettem észre, automatikusan megindultam felé, és csak bámultam. Követlen mellette pár méterrel megálltam és szembefordultam. Meg akartam várni a reakcióját még mielőtt marhaságot mondok. |
Miután elváltam Astrától én besétáltam a farkasok közé, vagyis a sötét erdőbe, ő meg..meg valószínűleg inkább kikerülte őket. ~Hosszútávon több esze volt.~ A kis dögök azt hitték, hogy húsos falat leszek számukra, de alábecsültek egy erős unikornist: Rofocalet! Csupán négyen voltak, mindannyian kanok, gondolom kóborok voltak.
Eleinte érdekesnek találtam a támadásukat, de később rájöttem, hogy csak fiatalok és tapasztalatlanok lehettek. Nem dolgoztak csapatban. Vagy az egyik vagy a másik vagy ketten haraptak, karmoltak, de sosem mindannyian, pedig akkor biztos, hogy lehúznak a földre.
Én boldogan beügettem közéjük és megálltam.Kisebb terpeszben várakoztam míg meg nem jelentek. Az egész sürgés-forgás alig tartott tíz percig. A nyakam tele lett karmolásokkal, a mellkasomon egy formás harapás éktelenkedik, a farkam felett is bele-bele karmolta bőrömbe. Mindez ott és akkor, az adrenalintól nem fájt.
De most, mikor kiértem az Ewan-tóhoz lemosni a vért magamról, minden egyes vízcsepp égető érzés volt. A lábam szerencsére nem sérült meg, így haladni ugyanúgy tudtam mint előtte.
Az Ewan-tó szélén feküdtem. A kis hullámok melyeket az arra járó szél szült, tovavitték véremet. Alapvetően jól éreztem magam csak hűsöltem és pihentem. A szemem csukva volt. Az erdő sötét és rideg hangulatát próbáltam átérezni, főleg így estefelé. |
Nara x Rofocale
*Zárt játék* |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
