|
Témaindító hozzászólás
|
2016.08.16. 12:40 - |
Chiquita Diablo + Yekka
*Nyitott játék |
[7-1]
 Látszólag a kanca nem volt túl lelkes amiatt, hogy távoznia kellett. Egy kicsit megesett rajta a szívem, rendes lónak tűnt, de tanácsadóként kötelességem volt kikísérni őt a ménes területéről. A feleletére szélesen elmosolyodtam, bár lehet, hogy az inkább bizarr vigyornak tűnt a mintáim miatt. - Egyetértek, valóban csodaszép ez a hely! - Nosztalgikus pillantással mértem végig a tájat, majd bevártam az idegent és újra megszólaltam. - Sajnálom, hogy ilyen gyorsan távoznod kell, de a ménesek határait jó ok nélkül nem szabadna átlépni. Egy pillangó nem számít jó oknak. - Halkan elnevettem magam, majd óvatosan körbepillantottam. Miután meggyőződtem arról, hogy senki sem hall minket, halkan megszólaltam. - Igaz, néha jó megszegni a szabályokat. - Barátságosan a kancára kacsintottam. A lépteim lassan ugrándozássá váltak. - Chiquita Diablo. De maradjunk a Chinél, az egyszerűbb. - Szélesen rávigyorogtam. Nem tudtam sokáig a komoly tanácsos szerepében maradni, amúgy sem láttam egy alios tagot sem a közelben, szóval én is elengedhetem magam egy kicsit, nem? Mindenkinek kell néha egy kis móka... - Nekem nem volt sok alkalmam Seminarya más tájain bolyongani, túl lekötött eddig, hogy az apám nyomdokaiba léphessek. - Vallottam be őszintén egy sóhaj kíséretében. - De nem bántam meg. Még van időm bejárni a többi területet is. - Optimista voltam ezzel kapcsolatban, de mint általában, a valóság újra kegyetlen módon arcon ütött. - Igaz, tanácsosként nincs től sok szabadidőm... de egyszer biztosan megteszem! |
 Nagyon elkeseredtem mikor az aliosz távozásra szólított fel: reméltem, hogy baj nélkül élvezhetem a síkság adta örömöket. Nem volt valami üdítő azon a kevés helyek egyikén dekkolni, ami még semleges volt. A szirt csupa-csupa kő, Lyacon pedig... na az bolondoknak való! Sebaj! Bólintottam szomorúan mikor elhaladt mellettem a kanca, és lógó orral követtem őt. Legalább nem akart megenni!
- Hát.. nem olyan rég óta! De miattuk... meg a szép táj miatt jöttem ide. Tudod, én vándor vagyok, s nem akartam rosszat: de rendkívül nyomasztó Aroun és Lyacon között ingázni. Egyik bolondoknak való, a másik meg csupa szikla és egyhangúság... - magyaráztam magam elé beszélve. - Szerencsések vagytok! - mondtam utaltva arra, hogy itt élhetnek.
- Amúgy. Yekka vagyok! - mutatkoztam be, végülis illett volna előbb is. |
Kíváncsian vártam az idegen kanca válaszát. Volt egy olyan érzésem, hogy a külsőm egy kicsit megrémisztette őt. Ezzel nincs egyedül. A nevetséges indoka hallatán nem tudtam visszafojtani egy mosolyt - igaz, az feltehetően alig látszott az arcomat fedő "maszk" miatt, vagy csak még őrültebbé tette a megjelenésem.
- Ha valóban csak ez a pillangó vonzott ide, jobb lenne, ha lassan távoznál. Nem mindenki fogadna ennyire barátságosan itt. - Lassan elindultam felé és elsétáltam mellette, azzal a céllal, hogy lassan kikísérem a ménes területéről. Nem tűnt túl veszélyesnek, nem szerettem volna, hogy valamelyikünk bajba kerüljön a véletlen találkozásunk miatt. Ha már nem sikerült egyedül lennem, úgy döntöttem, hogy megtöröm a kialakúlt rövid csendet, és megpróbálok elcsevegni az idegennel, miközben biztonságosabb helyre távozunk. - Mióta üldözöd azt a pillangót? |
Az érkező idegen kinézete elég bizarr volt, s mégjobban fokozta bennem a szorongást. Próbáltam felsorolni magamban, hogy mit is fogok mondani neki, ha megkérdezi, hogy mit keresek itt... Odalépett hozzám, s megszólított, ekkor pedig minden összeszedett érvem szélnek eredt:
- Őőő..őőő... elnézést tudod én csak egy vándor vagyok, éés.. hát.. hogy mi hozott ide? Eez... - pillantottam oldalra alibim tárgyára, legalábbis arra, ahol az pár perccel ezelőtt repkedett. - ..illetve aaaz - mutattam kissé távolabb hol fel tudtam fedezni a narancssárga kis lepkét - a pillangó volt. - mosolyogtam a kancára elég bugyután és megszállottan.
Majd rájöttem, hogy a kékes színezetű kanca köszönt nekem, én pedig még azt is elfelejtettem: - Szia! - szinte rákiabáltam hirtelen ahogyan eszembe jutott, hogy illene köszönnöm. |
Mint általában, most is egyedül volt. Úgy döntött, hogy körbejárja a ménese területét. Nem szívesen bújt elő a rejtekéből és mutatkozott a ménes tagjai, vagy bármilyen más lovak előtt, de néha muszáj volt előbújnia és elvégezni a kötelességeit. Elég kellemes volt az idő, de ez sem segített enyhíteni az apró szorongását. Mély lélegzetet vett, igyekezett legalább nyugodtak tűnni, ha már ő maga feszült volt. Nem tudta, hogy mi miatt, de rosz előérzete támadt.
A Nizza síkságba érve kicsit feldobódva gázolt bele a nagyranőtt fűbe, ami kedvesen csiklandozta az oldalát. Mosolyogva haladt tovább. Kevés lóval találkozott útközben - igyekezett kerülőket tenni, ahol többen is voltak. Most különösen, a megszokottnál jobban vágyott mégy egy kis magányra a szabadban. Lassan ügetésre váltott, élvezte a kellemes időt, a táj szépségét és gyönyörködött a síkság felett repülő pillangókban. Az idilli képet egy szárnyas kanca zavarta meg. Chi meglepetten lassított le. Miért van itt? Először arra gondolt, hogy talán a Katopyrisből küldték oda. Vagy csak egy eltévedt vándor lenne? Óvatosan közelítette meg őt, tisztességes távolságban tőle megállt. Nem akarta egyből letámadni, talán valamilyen hírt hozott. - Üdv. Mi szél hozott erre, az Alios ménes területére? |
Boldogan ugrándoztam a magas fűben, akár egy nyuszi. Mindahányszor nekirugaszkodtam akkorát ugrottam, hogy lábaim behúzva egész testtel a hatalmas fű felé kerüljek. Erre azonban szárnyaimmal is rá kellett segítenem, hisz termetem nem volt éppen daliásnak mondható.
Közben hangosan kurjongattam örömömben, s egy lepkét vettem üldözőbe: - Gyere csak visszaaaa! - indultam utána - Látoood? Nekem is van szárnyam! Nem kell tőlem félned, olyan vagyok, mint te! - ám láthatólag ennél jobban már nem retteghetett volna tőlem, s nem tervezett ebből alább hagyni. Boldogan szórakoztam a réten, mikor szemem sarkából megpillantottam egy lovat a síkság szélén. Megállt bennem az ütő, de rá kellett jönnöm: maximum szárnyra kapok s elillanok ha vacsorát akar belőlem csinálni. Ahogy figyeltem a közeledő lovat, a vér lassan megfagyott bennem, s inamba szállt a bátorságom. Ám elmenni nem tudtam, mert a lábaim a földbe gyökereztek. Vártam, hogy mit szeretne tőlem az idegen ló, kinek valőszínűleg területét sértettem meg. |
Chiquita Diablo + Yekka
*Nyitott játék |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
