|
Témaindító hozzászólás
|
2016.11.12. 19:04 - |
Defiant + Chrannal
* Nyílt játék * |
[9-1]
 A mén láthatóan nem örült túlzottan a beszólásának, ami nem is baj, ugyanis nem bóknak szánta. A prüszkölés teljességgel hidegen hagyta, és ezt nyomatékosítandó, nem is válaszolt sem erre, sem a megjegyzésre. Chran inkább kíváncsian megkerülte a két kinyúlt farkast, és érdeklődve megnézte a tetemeket. Mi tagadás, halott volt mind a kettő, ezzel emlékeztetve a mént, milyen múlandó is az élet. Nem tetszett neki a felállás, ahol ő is ugyanolyan könnyen elpatkolhatna, mint ez a két koszos farkas.
- Hát ezekkel meg hol futottál össze? - Költői kérdés, amúgy egyáltalán nem érdekelte. Maximum annyira, hogy innentől elkerülje azt a helyet... vagy pont, hogy gyakrabban látogassa, attó függően, éppen milyen kedvvel kelt föl.
Majd kihúzta magát, a lábát megmozgatta - igen, határozottan fájt, de előbb állt volna ki még egy falkányi ordassal, mintsem ezt kimutassa. ~ Amúgy is, csak karcolás... ~
Chran nem ismerte jól Defiantot, de azt tudta, kinek a rokona, és ebből arra következtetett, nem lenne valami jó húzás magára haragítania. Illetve húzásnak lehet, jó lett volna, csak éppenséggel az utolsó...
Egyébként kissé tanácstalanul bóklászott a tisztáson. ~ Most beszélgetnem kéne? Eh. ~ Ahhoz nem értett. Egyébként is pihenni jött, bár ha ménese van a lónak, ez nem feltétlen megoldható. Ilyen szempontból irigyelte a vándorokat. Olyan szempontból meg, nem, hogy ha egyszercsak kedvük támad valakinek keresztbe tenni, akkor keresniük kell először is egy nagyjából ép elméjű lovat, és gyalogolhatnak, míg le nem szakad a lábuk. Mert ők ugyebár nem arrafelé élnek, amerre túl sokan előfordulnak. Ekkor kezdte csak megérteni, mekkora szemétség volt a régiektől pont az Auron-t, meg a Lyacon-t semleges területté kinevezni. Az a kettő a kutyának sem kellett, még a Laynarvis sem kardoskodott érte. Pedig mindenki tudja, hogy ők állandóan csak területeket akarnak maguknak hódítani.
Na, egy kicsit elkalandozott.
- Akkor most kellene elkezdenünk beszélgetni a politikáról, meg hogy milyen rossz ennek a Kútnak a létezése? - felvonta a szemöldökét, nyilvánvalóvá téve azt, pontosan az ellenkezőjét gondolja. Ha rajta áll, ő igenis szívesen inna a vizéből. Ugyan mit tudna elveszíteni? Az agancsát? Akkor legalább többé nem akadhatna fönt mindenféle bokron. |
 A nagy hajszában mondhatni észre sem vettem, hogy Chrannal is megbirkózott egyel. Utólag is figyelemre méltó teljesítés. Minden esetre elégedett voltam az eredménnyel. Bár nem így terveztem, eredetileg csak átgaloppoztam volna a tisztást, és valahol a szomszédos ménes területén rázom le a farkasokat, de Chrannal váratlan felbukkanása mindent megváltoztatott. Egyáltalán nem bántam a módosulást, hisz legalább kommunikatívabb társaságot kaptam három éhes farkasnál.
A csődör elégedetlen megjegyzésére csak prüszkölni tudtam. Miután kilihegtem magam, felemeltem a fejem és megráztam a nyakamat, hogy rendezzem rakoncátlan tincseimet. Fintorogva bár de válaszoltam.
- Biztos van ott ahonnan ez jött! - morogtam félválról miközben körbefordultam, hogy szétnézzek minden ragadozó a helyén van-e. Amíg nem tudtam biztonságban magunkat nem volt ínyemre a pimasz poénkodása. Ismertem a srácot, többé-kevésbé tudtam mire számítsak tőle, de nemrég még vacsorának készülődött most meg elégtelenkedik, hogy megmentettem. Lehet, hogy csak a hirtelen előhívott mágia rontotta el a kedvem, ha így van mihamarabbel kell hagynom a tisztás varázslatos vidékét és kavicsait. |
Chran nem volt odáig meg vissza a legtöbb élőlényért, és a legtöbb élőlény sem volt oda Chranért, szóval ezt kölcsönös érzésnek lehetett tekinteni. Szóval igazán számíthatott volna egy ehhez hasonló jelenetre. Amikor nekirontott az ordas, azért gyorsabban kezdett verni a szíve, de eszébe sem jutott rémüldözni, vagy elszaldni.
Ménestársa - közben rájött Defiant a becsületes neve - odakiáltott neki valamit, mintha Chran megfeledkezhetne a homlokából meredező ágas-bogas agancsról, minek állandó szokása volt beakadni minden létező cserjébe. Még arra is szánt időt, hogy megforgatta nyugtalanító tekintetét, mielőtt ismét tudatosult volna benne, éppen harcol, vagy mi.
Defiant szépen elintézett két farkast, így már csak egy maradt. A vadállat acsarogva tápászkodott fel, ugrott és testét kinyújtóztatva szelte át a levegőt. Chran a tanácsolttal ellentétben nem a fejdíszét használta - hiába, ő már csak ilyen örök lázadó - hanem hátsó patáival rúgta oldalba a szerencsétlen állatot, aki pár métert csúszott a talajon, mielőtt szűkölve megállapodott volna egy fa tövében. Karmai még éppen elérték a mén bokáját, és három vörös csíkot szántottak rá, de azok csak karcolásnak minősültek. Chran nem gondolta, hogy további gondokat okozhatna nekik, főleg úgy, hogy a másik kettő már ki lett vonva a forgalomból.
Azért kicsit sajnálta a farkasokat. Csak egy kis élelemre vágytak, mire ez lett a vége. Ilyen szempontból nekik lovaknak nagy szerencséjük volt a fűvel: szinte mindenhol nőtt, nem szaladt el, és nem rúgott orrba senkit. Azután megrázta a fejét. ~ Ezeknek a gondolatoknak nincs itt az ideje. Ami azt illeti, el sem tudok képzelni olyan alkalmat, ahol ezeknek a gondolatoknak helye van. ~
Chran prüszkölt egyet, orrával a két harcképtelenné tett példány felé bökött.
- Az egyik az enyém lett volna - közölte. Furcsán tudja kifejezni, hogy köszöni a segítséget... Majd végigmérte a másik mént. Amikor visszatért a Forsantéből, ilyen találkozóra egyáltalán nem számított. |
Meg se fordult az eszemben, hogy mit szólhatnak a társaim a történésekhez. Egyrészt én megtehetem, másrészt sosem foglalkoztam a lenéző pillantásokkal. Akinek meg tetszik amit csinálok azt úgy is észreveszem és megköszönöm.
Azzal sem törődtem sokat, hogy veszélyt hozok mások nyakára, hisz jól tudtam, hogy ez a három fiatal farkas még egy nyulat sem tudna elkapni. Akkor szoktak kis csapatba verődni a kanok ha nem elég erősek falkához csatlakozni vagy ha testvérek. Úgy vélem ha én egyedül nem tartok tőlük akkor másnak sem kell.
A tisztásra érve könnyebb dolgom volt abban, hogy ismerős alakot pillantsak meg, mint a fák között cikázva. Ám ősszel a tisztás sem elég nyílt ahhoz, hogy elég napfény jusson ide, így egy sötétebb színű fajtársamnak elég egyszerű elbújnia.Hasonlóan tett Chran. Éles kanyar után pillantottam meg fehéres agancsát, egy fél szempillantás után pedig egész valója elém tárult. Megszeppenve, tán szomorúan ácsorgott egy helyben. Ránéztem és vigyorogtam.
- Itt a vége fuss el véle! - kiáltottam boldogan és fékeztem egy nagyot, majd ezzel a lendülettel egy ugrásból megfordultam. A két lassabb farkas az ácsorgó társam felé fordult.
Egyszerre ijdetem meg és csodálkoztam el. Azon csodálkoztam, hogy attól ijedek meg hogy neki esik baja és nem nekem. Tudtam, hogy azért nagyobb lehordást kapnék ha őt bántják mint engem.
Valamit hallottam, hogy motyogott a farkasoknak, de nem értettem pontosabban. A cselező ugrását pedig csak fél szemmel sikerült követnem.
- Használd amid van! - kiáltottam a mén felé, s már ekkor gyors vágtában voltam az egyik farkas felé ami Chranra fente a fogát. Lehajtottam a fejem, előre szegtem az agyancsom, hogy lássa a mén mire gondolok amikor aztmondom, hogy használd amid van.
A farkas csak egy éles nyihogást hallhatott, hisz nem értette a beszédemet. Felém fordult és lehasalt. Nem értettem miért készül ugrani, de láttam a szemében, hogy elszánt és nem fél attól ahogy lehajtott fejjel vágtázok felé.
Minden olyan gyorsan történt! Odaértem, a farkas számolt, elrugaszkodott és ugrott. Amikor csak a hátsó lábait láttam hirtelen felszegtem a fejem és mondhatni telibe találtam. Fájdalmasan nyikkantott egyet, vonaglott. A következő másodpercben a földre borultam, szinte fejjel előre. A farkas beleakadhatott a koronám kisebb ágaiba, mert azzal a lendülettel ahogy ugrott és én rásegítettem, szó szerint elvitt magával. Ez volt az egyetlen pillanat amire nem számítottam. A sötétből, nem olyan messziről előtört a harmadik farkas! Oldalamon fekve pillantottam meg ahogy szalad felénk. ~ Te jó ég, hogy feledkezhettem meg róla? Hát persze, hárman voltak. ~ futott át az agyamon miközben mellső lábaimmal próbáltam feltápászkodni, ledobva magamról az átszúrt farkast. Nem tudtam, hogy Chran mire készül, de én véget akartam vetni ennek mielőtt a harmadik farkas elugorhat a földtől.
Chran jelenlétében nem kockáztathattam! Felágaskodtam és hatalmas erővel csapódtam vissza a földre, segítségül hívva a tisztás mágikus erejét és használva saját agancsomat. Fél perccel később a farkasok a földön feküdtek (aki megtámadta/megsebezte Chrant, az is). Légből jövő láthatatlan ütést kaptak a fejükre, földre rogytak s ott maradtak.
Négy lábamat stabilan tartva a földön, mély levegőkért kapkodva álltam Chran előtt, lehajtott fejjel, a sörényem takarta a szemeimet. |
Kilyukadt a tisztáson, ahol meglepő módon nem talált másokat, minek csak örülni tudott. Felszegett fejét kicsit lejjebb eresztette, és léptei sem voltak már olyan büszkék, mint akkor, ha mások is láthattak. Az erdő előtt teljesen felesleges volt megjátszania magát.
Azután hangokat hallott meg, földhöz verődő paták zaját.
~ Nee... Elmentem, nem vagyok itt, meghaltam. ~
Egy ló rontott a tisztásra, a nevét hirtelen meg nem mondta volna, de Chran jól tudta, a ménesvezér öccse az. Chran ismét kihúzta magát, és a másik ménre pillantott, aki látható ok nélkül nyargalászott bele a nyugalmába. Majd megpillantotta az okot is, illetve az okokat. Néhány éhesnek látszó fújtató farkas. Ménestársa láthatóan jól elszórakozot velük, de Chrannal már kevésbé örvendett jelenlétüknek.
- Eh - csúszott ki a száján, ahogy két ordas őt is megközelítette, a könnyebb vacsora reményében.
~ Na azt leshetitek, mikor kezdek én is rohangálni, mint akinek nincsenek otthon. ~
Az acsargó állatok szemébe nézett, és a földhöz csapta egyik mellső patáját. A farkasok nem tágítottak, túl éhesek voltak ahhoz, hogy féljenek tőle. ~ Keressetek máshol kaját! Egyetek meg egy Örökkévalót, vagy valami. Azzal legalább jól laknátok... örökre. ~
- Tűnés innen, amíg jó kedvemben vagyok! - fenyegetőzött.
Az egyik bundás úgy döntött, felé veti magát, mire Chran eloldalazott az útjából, így a farkas átvitt, és szó szerinti értelemben is fűbe harapott. Társa ezt nem nézte jó szemmel, morogva-nyáladzva szemezett vele. ~ Farkasszemet nézett, hehe. ~ |
Kergetőzés. Azthinnéd gyerekes, mert az is, de ha üldözésnek hívod már sokkal komolyabbra gondolsz! Csikókoromban azt élveztem ha testvéreim vagy barátaim vágtatnak utánam, azzal a szándékkal, hogy elkapjanak, ezúttal a szándék közös, de akik most kergetnek éhesek!
Elviron-erdeje és a Kelvarinon határán szedtem össze őket: három nagyjából azonos korú farkas. Eleinte csak lopakodva követtek, azt hittem, hogy a ligetnél leszakadnak. De ezek a farkasfélék köztudottan makacsok és kitartóak.
Több órán át képesek követni a zsákmányt, így tudtam, hogy ha nem adják fel akkor hosszú szórakozásnak nézek elébe. Egyáltalán nem volt ellenemre egy hajsza a tappancsosokkal. Maga voltam a megtestesült nyugalom, provokáltam őket, hogy támadjanak. Mikor ez megtörtént a Kelvarinon szélén, szélesen mosolyogtam egyet és a sűrű fák közé vetettem magam.
Hallottam hogy morogna, vicsorognak és szaladnak mögöttem. Azzal teljese mértékben tisztában voltam, hogy én ismerem a helyet, de azt nem tudtam, hogy ők mennyire. Minden esetre tök magabiztosan, lazán ügettem és vágtattam a fák között.
Voltak pillanatok mikor a bokámnál éreztem ahogy lihegnek, de nem estem pánikba, bíztam a képességeimben! Szűk fél óra hajsza után szeme elé tárult a Mevera-tisztás és annak jellegzetes mágikus kövei.
A hely itt alkalmasabb volt a száguldásra, így gőzerővel galoppozni kezdtem. Egyszer sem néztem hátra, nem volt szükségem hozzá, hogy tudjam a farkasok hamarosan, de még később feladják. Ugyanis engem aztán el nem kapnak!
A tisztás kellős közepég szeltem a métereket, mosolyogva, nagyokat szippantva a hűs levegőből.
- Gyertek kicsikéim, gyertek a papához! - kiáltottam hátra a farkasoknak és büszkén nyihogtam egyet, jelezve: jól szórakozom. |
Chrannal lassú ügetésben indult vissza a ménese területére. Nem volt jó kedve, de ez újabban nem számított furcsának. Előzőleg unikornis teületen kalandozott, de nem futott össze senkivel, ez talán nem is akkora probléma. Újabban senki nem olyan toleráns a határsértőkkel, mint annak idején.
Remélte, nem fut össze senki ismerőssel, de erre kevés esélyt látott, tekintve, hogy a Mevera-tisztásra tartott, ahol szinte mindig össze lehet futni ménesbeliekkel. Talán a családja is ott lesz. ~ Hát, akkor bejelentem nekik, itthon vagyok, nem haltam meg, nem ettek meg az Örökkévalók. Mostanság úgyis mindenki tőlük van betojva. ~
Lassan közeledett a tisztáshoz, már amennyire ki lehetett igazodni az erdőn. A Kelvarinon is volt legalább olyan trükkös, mint a Lyacon, csak itt valamivel kevesebb szellem, meg sötét isten, és több agacsos császkált.
A napfény átszűrődött a levelek közt, és meg-megcsillant különös mintázatú bundáján. Ezt máskor élvezni is tudta volna, de ezúttal nem. Pedig lassan kezdett hidegre fordulni az idő, a Forsanténál már kifejezetten hűvösnek érezte a levegőt. Jövő tavaszig nem sok alkalma lesz sütkérezni. ~ Már ha megélem... ugyanis mindenki valami háborúról zagyvál. ~ Ő csak azt vette észre, hogy a pegazusok a megszokottnál csúnyábban néznek rá, ha véletlenül területük határához téved. Mondjuk annyira még ő sem vakmerő, hogy normál lelki állapotában bemasírozzon a Katopyrisbe.
~ Azért kíváncsi lennék, mit szólnának a tollasok, ha beugranék hozzájuk egy kellemes politikai társalgásra. ~ |
Defiant + Chrannal
* Nyílt játék * |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
