|
Témaindító hozzászólás
|
2017.06.16. 10:07 - |
Inakh x Wydovn
* Nyílt játék * |
[15-1]
 ~Veszélyt rá, vagy bárkire...~ gúnyolódott a hang. -Nem is tudod mekkorát tévedsz... -hihetetlenkedtem. Kiborulásom után amiket mondott nekem.... Nem tudtam mire vélni. Komolyan gondolja? Nem tűnik olyannak aki mindennel viccelődik. Egy határőr sem viccelődős... Az ő feladatuk az egyik legkomolyabb,szükségük van a szellemi jelenlétre és a gyors döntéshozásra is. Egyszerűen nem tudtam belegondolni miért ajánlja fel nekem azt, hogy segít. Azt sem tudta mi a problémám. -Miért kéred tőlem, hogy bízzak benned? Te miért bízol bennem?! Rosszul teszed... Egyszerűen nem kéne. -ráztam rosszalóan a fejemet, miközben a földet bámultam. Mintha nem is Inakhoz beszéltem volna...: -Mindig megbánják ha bíznak bennem... A szüleim, a ménesem, Fenrir és a csapata, Zeth.... -hadartam. ~ Egyszerű áruló vagy. ~ jelentette ki a hang. -Egyszerű áruló vagyok.. - suttogtam. A arcomon éreztem az izzadságcseppeket, és a fülemben halk háttérzajként hallottam a szívem gyors dobogását. -Úgy szeretném hogy segíts, de már... - emeltem kétségbeesett tekintetem a ménre. ~ Már késő ~ mondta a hang. -Már késő... - mondtam lemondóan, ismét a földre nézve. -Kérlek, Inakh... - szorítottam össze szemeimet, majd egy kis idő múlva suttogva folytattam, alig hallhatóan: -Segíts. - én sem voltam benne biztos, hogy jött ki hang a torkomon. |
 - Játszani nem szoktam, ezért inkább a bemelegítés szót használom. - Nyújtottam közelebb felé a nyakam és súgtam neki egy mosollyal, nem akartam hogy azt hidje hamarosan megtámadom. - Végeznem kéne de nem látom úgy hogy veszélyt jelentesz rám vagy bárkire. - Mondtam neki és ezt komolyan is gondoltam, a megérzéseim legtöbbször jók. Ebben a helyzetben hogy nem támadt rögtön és hasonló úgy gondoltam nem zavar itt senkit, de megtört a jég és vízesés ként áradt rám. Elkezdett mesélni és én komoly de nyugodt arccal figyeltem minden egyes szavát. ~ Ezért lehet ismerős a neved. ~ Hisz ha ide tartozott biztos beszéltek is róla. Szemem kicsit elhomályosult, csak szótlanul áltam és próbáltam gondolataimat összeszedni. Túl sok volt egyszere..Lehet nem is akartam megtudni mindent, elsőnek nem akartam megérteni miért zavarta a többit a kanca kinézete.. Hisz nem ő az egyetlen különös kinézetű, majdnem mindenkinek vannak ilyen szépségpontjai vagy hibái. Dühös voltam, elsőnek az igazságtalanságra majd magamra is hogy nincs bennem most a Katopyris büszkeség.. De úgy érzem a kanca nem tehet szinte semmiről. Láttam rajta az ijedtséget és kétségbe esést. - Wydovn! Érdekes nekem hogy ezt mondom de ne félj tőlem és bízz bennem. - Próbáltam megnyugtatni és reméltem sikerülni fog. -Menjünk innen egy nyugodt helyre ha úgy érzed nem jó itt neked..- Ajánlottam fel, valamiért az az érzés támadt fel bennem hogy vigyáznom kell rá ha ő is szeretné. |
-Napi bemelegítés.... - ismételtem meg idétlen hangon amit Inakh mondott. Ezek után felállt és komolyra vette a szót. Egy percre teljesen lefagytam. -Figyelj, nem tudom, higy miért történt mindaz, ami történt. Ez a játék.... Vagy mi. Neked végezned kéne a dolgod. Nekem pedig nem kellett volna ide jönnöm. - sütöttem le a szemem.: -És azt sem tudom miért mondom el ezt neked. - sóhajtottam, és felálltam a földről.: -Kiscsikó koromban a ménes tagja voltam. "Milyen már, hogy ilyen foltjai vannak egy lónak?" "Felemás szárnyak?!" Egész csikókoromban csak ezt hallgattam. Aztán megszületett a hugom. Szárnyak nélkül. A Katopirysbe. El kellet mennünk. Elüldöztek minket, és én aztan a fiatal és bolond fejjel csatlakoztam a Laynarvishoz. Mostmár bánom. ~ Azt csak hiszed ~ suttogta vészjóslón a hang. Kikerekedtek a szemeim, és hátrálni kezdtem. -Én én... Nem tudom. Kérlek, ne gyere a közelembe. Inkább elmegyek, jó? Csak ne beszélj erről senkinek. - mondtam ijedten a ménre nézve. |
~ Személyesek.. Személyesek. ~ A kanca szavai annyira a fejembe jártak hogy csak annyit vettem észre lelassul és én elfelejtve hogy csak játszunk majdnem megakartam ragadni lábát hogy elveszítse egyensúlyát és lerántsam. Szerencsére Wydovn megállt mint aki csapdát állított nekem és én kerültem hamarabb a földre, legalább így észbe kaptam hogy nem élesbe megy. Fújtam egyett a földön heverve. ~ Ha nem állsz meg a fejem átkapcsolt volna élesbe. ~ Ezt a választ meghagytam magamnak miközben figyeltem. - Napi bemelegítés volt. - Mosolyogtam rá sunyin, másik kérdésére ide oda néztem mint aki gondolkozik. - Ez nem fontos.. - Mondtam komolyan és feláltam a földről, nyakamat megráztam. - Szeretném ha megtisztelnél azzal hogy elmondod mit szeretnél itt? Gondolom nem tévedtél el. - Tértem a fontosabb dolgok írányába. |
-Persze, hogy könnyebb... De vajon akor is, ha az indítékaid, amiért a csapat mellé állsz, személyesek?-tettem fel a kérdésem.
A játékban úgy tűnt benne van, és ezért el is kezdtem repülni amilyen gyorsan csak tudtam. Fél füllel még hallottam amit mond.Ezt most bóknak szánta volna? És most hirtelen komolyan kezdte venni a feladatát, vagy....vagy csak játszik? A gondolkozás közben lassult a tempóm, és lassan beért engem a mén.
Aztán hirtelen megtorppantam, és belém is ütközött. A földre estünk, de szerencsére nem repültünk túl magasan, így nem sérültünk meg.
-Bocsánat, csupán felmerült bennem pár kérdés.-mosolyodtam el.:-Először is:ez most játék, vagy már élesbe megy.Msodszor pedig: milyen büntetésekkel járhat ha nem úszom meg, illetve ha nem akarom megúszni?-villantottam egy bizonytalan és havány mosolyt. |
Sikerült több információt kihúznom a kancából, úgy érzem egyre gyorsabban pörög az agyam. - Ha bosszúról van szó természetesen könnyebb csapatban mint egyedül. - Mondtam neki, persze ezzel nem akartam biztatni. ~ Wydovn, mintha nem először hallottam volna ezt a nevet. ~ Vártam a csodát hogy majd hirtelen beugrik ki a kanca, de kétlem hogy így lesz. Megint sóhajtottam egyet, nem értem meg magam minek foglalkozok azzal hogy ki ő. ~ Komolyan kéne vennem a rangom és messze üldözni innen.. ~ Fordult meg a fejembe hogy búcsút intek neki, csúnyán vagy szépen az tőle is függ. De éles fülemet nem kerülte el ahogy Kachach nevét súgta maga elé, aztán meglepet a következő lépése.. Szemem kikerekedett a kancát figyelve. ~ Játszani? Én játszani? ~ Komolyan majdnem elkezdtem a nevetést és már szám kezdett széles mosolyra húzni de megráztam fejem és komoly fejet vágtam. ~ Végül is.. A szárnyaim elzsibbadtak. ~ Beszéltem rá magam és szúrósan néztem rá hogy tudja felkészülhet, szárnyamat hirtelen lendülettel csaptam fel és megindultam előre így szárnyra kaptam. ~ Legalább lesz időm többet megtudni. ~ Gonosz büszkeség lángolt bennem és igyekeztem utolérni a kancát, aki nálam karcsúbb volt így könnyebben és gyorsan repült. - Nem mondanám hogy csúnya vagy! De azt nem ígérhetem hogy máskor ilyen simán megúszod!- Mondtam utána a levegőben. |
-Amit neki...illetve nekik tettem. Hogy velük maradok, és ha esetleg háború lenne.... Mellettük állok. Azok ellen akik elárultak. Akik miatt el kellett hagynom a családom...-hirtelen észbe kaptam, hogy éppen egy vadidegennek próbálom elmagyarázni a dolgaimat, és elhallgattam. Következő megjegyzésée helyeslően bólintottam.
-Nos elméletileg igen, egy ménes tagja vagyok...Ám gyakorlatilag...-sóhajtottam:-Nem tartom magam annak.-Ekkor meghallottam a nevét. Kathach.
Egy jó idő óta úgy éreztem, most tudok először tisztán gondolkozni. A hangot elnyomtam a fejemben. Elkekzdett valamiről hablatyolni, de nem vettem figyelembe.Mit tettem? Te jó ég, mit tettem? Biztosan ez volt a helyes út? Talán máshogy kellett volna hozzáálnom a helyzethez. Jóvá tudom tenni? Lenne ég esélyem visszkerülni a ménesbe?
-Kathach...-suttogtam. Azt hiszem minden lehetőségemet elbaltáztam nála...
Megráztam a fejemet és prbáltam szabadulni a gondolattól. Aztán látva a mén bíztató mosolyát és játékos kacsintását, sikerült. Hirtelen úgy éreztem itt az alkalom ey jó kis szórakozásra...
-Jaj ne! Egy határőr!-sikkantottam és szétártam a szárnyaimat. A levegőbe röppentem, de közel a földhöz:-Most jön azthiszem az a rész amikor kergetőzünk mert én egy csúnya betolakodó vagyok, aki máskor is simán át fogja lépni a határokat!-adtam elő magamat, és özben játékosan kinyújtottam a nyelvemet. A mén reakciójára vártam, és ha üldözni kezdett, gyorsan repülni kezdtem. |
Összehúztam a szememet, kicsit bután néztem a kancát. ~ Mit kéne erre válaszolnom?.. ~ Sóhajtottam egyet, igazi rejtély ez a kanca. - Sajnálom de nem tudom milyen ígéretről van szó. - Ráztam meg a fejem. - Viszont ha ennyire ideges vagy tőle inkább tönkre tesz mint köt., - Állapítottam meg és ezt a tudtára is adtam, de hangom továbbra is komoly volt vele szembe. ~ Nem bízhatok benned madárka.. ~ Magamba elmosolyodtam. - Ezek szerint ménesbe való vagy! Úgy sejtem nem Kathacról beszélsz.. - Jutott eszembe vezérünk, hisz ő erős lovakat választ és selejteket biztos nem tűr. ~ Te selejt lennél? ~ Néztem végig a kancán, nem.. Nem tudom, az biztos hogy érdekes és összezavarodott. Tele van gondokkal ami nem tesz jót neki, kérdésére bólintottam. - Határőr vagyok..És rajta kaptalak.- Kacsintottam rá egy biztató mosollyal hogy ne ijedjen meg, nem vagyok nagyon harapós kedvemben. |
-Vándor?-nevettem el magam :-Igen, bárcsak az lennék... De köt... Az ígéret... Ígéret? Nem. Nem vagyok köteles megtartani, ugye?-néztem a ménre, választ várva. :-Elvége ő csak a maradékot szedi össze a ménesébe. A selejet... És én, én nem vagyok selejt!-mosolyodtam el a ménre nézve.:-Szóval ebből kiindulva, igen, vándor kell hogy legyek!
Visszaengedte szárnyait a hátára, és egy kis habozás után én is így tettem. Nem akartam konfliktust. Azt csak a hang akarta. De vajon hagynom kéne neki, hogy uraljon?
-Wydovn vagyok.-mutatkoztam be én is, és megengedtem magamnak egy halványka mosolyt is. Majd egy kicsit komolyabb arckifejezést vettem fel:-És modcsak...te a ménes....ménes tagja vagy?-kérdeztem félénken. Nem tudhattam, hogy eljutott-e már a Kathachot ért támadás híre a méneshez vagy sem. |
A kanca olyannak tűnt mint aki nem biztos magában, először elfordult és úgy beszélt hogy én ne értsem. ~ Talán titkol valamit?.. ~ Próbáltam kitalálni mi a gond vagy probléma vele. ~ Remélem probléma nem lesz.. ~ Figyeltem tovább és kezdtem rájönni hogy valami komolyan nincs rendben a kancával. ~ Ez nem tetszik.. ~ Folytattam tovább a vélemény alkotásom az ismeretlen kancáról. Felemelt szárnyára néztem és megforgattam szemem, számomra ettől nem lesz több, esetleg csak egy megkergült csikó. Kinyújtottam szárnyaimat és én is felemeltem, suhintottam egyet felé hátha a friss levegő felfrissíti. - Ha szabadnak mondod magad biztos vándor lehetsz..Vagy tévedek? - Faggattam tovább komoly hangon. - Valamikor.. - Ismételtem őt és szárnyaimat hátamra engedtem. - Inakh vagyok, és a hölgyet hogy hívják? - Tettem fel még egy kérdést neki. |
A mén mondatára megráztam a vállam, és hátrébb léptem tőle. Mély levegőt vettem, és automatikusan abba az irányba fordultam, ahol a pegazusok ménesének híres kiképzőközpontja van. Sóhajtottam és lehajtottam a fejem:
-Valamikor ide tartoztam...-suttogtam.
Nem tudom, hogy a mén meghallotta-e. De em is érdekelt.
Eszembe jutott pár rgi emlék. Kevés volt belőle, ami a méneshez köthető, és boldog is egyben, de azért volt pár. Hirtelen felkaptam a fejemet, és megráztam.
~Te már szabad vagy~mondta a hang.
-Én már szabad vagyok.-mondtam én.
~A régi Wydovn meghalt. Te már nem az vagy.Nem szabad hagynod, hogy Ő visszatérjen.
-A régi Wydovn meghalt. Én már nem az vagyok. Nem szabad hagynom, hogy visszatérjen.-ismételtem amit a hang mondott.Ismét a ménre néztem.
-Valamikor ide tartoztam.-mondtam mostmár hangosan, határozottan, miközben kihúztam magamat, és szárnyaimat felemeltem, hogy nagyobbnak tűnjek. |
Ahogy haladtam szárnyak csapkodására lettem figyelmes, a hang irányába mentem és nem messze érdekes szárnyakkal megáldott lovat találtam. Nyugodtan álltam meg és figyeltem ahogy játszik. ~ Játszik?.. ~ Tettem fel magamba a kérdést és szótlanul néztem, számítottam rá hogy szembe érkezik velem így összehúzott szemmel néztem vele szembe. Ismerős volt a kanca valahonnan, mintha már láttam volna egyszer kétszer.. De biztos nem mostanában, évekkel ezelőtt lehetett. - Őfelsége tán ide tartozik? - Kérdeztem csipkelődve tőle, persze lehet ő is egy Katopyris csak elkerülte a figyelmemet.. ~ De ha máshova tartozik nem lehetek elnéző, és az sem mindegy melyik ménesből való..~ Tanakodtam magamba és kíváncsian vártam mit válaszol. |
Hogyan kerültem ide? Egykori ménesem földje, az én egykori otthonom...
A kőtengernél történtek után úgy éreztem enyém a világ, senki sem modhatja meg mit tegyek, senki sem irányíthat. Évek óta most először úgy éreztem a magam ura vagyok.
Az Eckhnata-csúcsok régen is szívemnek kedves hely volt, főleg a meleg vizes tavait szerettem.Most is egy ilyet kerestem. Ám már a határnál leragadtam. Nem volt sehol senki, de ha lett volna, az sem érdekel. Akár egy kiscsikó, úgy szórakoztam. Felszökkentem, csaptam egyet a szárnyammal majd a földre érkezve ismét megtettem mindezt. Hiába voltam egyedül, jól elszórakoztam. Mikor mindezt meguntam, próbáltam megismételni a mozdulatokat amiket varázslas közben tettem.
Megráztam a fejem, kapartam a földet patámmal, és kinyújtottam a szárnyaimat. Először a balt, és odaképzeltem Fenrirt, ahogy eltalálja a kék láng, majd a jobbat is, és láttam magam előtt ahogy Kathachot is eltalálja.
Felnevettem.
-Én győztem!-mondtam ki hangosan és ugrálva forogni kezdtem. Aztán felreppentem, megpödültem, majd amikor visszaérkeztem a földre, egy ménnel néztem farkasszemet. Kissé meglepődtem, ám sértődőtten néztem rá, amiért megzavarta a magányomat. |
Határőri rangomat teljesítve jártam az Eckhnata csúcsok pontjait, főleg a határokat ahol nem merészelnek átjönni. ~ De sosem lehet tudni.. ~ Biccentettem oldalra fejem és tovább figyeltem, a hűvös szél jól esett ilyen kimerítő gyaloglás után. Szárnyamat a hátamon pihentettem és kihúzva magam indultam tovább előre. |
Inakh x Wydovn
* Nyílt játék * |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
