|
Témaindító hozzászólás
|
2017.06.18. 22:40 - |
Ecla x Nocturnus
Nyílt játék |
[13-1]
 Nem hiszem el! Már nem is fogok merni kérdést feltenni, mert erre sem kaptam választ. Pedig egyébként ő kérdezett, csak én nem értettem, hogy mit. Ez kissé felbosszantott. Vágtam egy fintort, mire ismét megszólalt. Szomjas... háát. Elég sokat legeltem, mióta ideértem, és miközben még Eclát vizsgáltam a fa mögül, de arra nem is gondoltam, hogy igyak is. Ráaádsul lövésem sem volt, hogy merre lehet bárminemű vízlelőhely. Félszegen és alig észrevehetően bólintottam, majd kihúztam magam, és közömbösen így szóltam: -Csak utánad-nem voltam túl hangos, se túl kedves, se túl undok. Reméltem, nem veszi a szívére. Rájöttem, hogy marha nehéz kedvesnek lenni. Gyakran ismerkedtem, de csak acélból, hogy elkalauzoljanak, hogy megérdeklődjek valamit, stb. Ott kedvességre aligha, inkább udvariasságra és nyitottságra volt szükségem. Most talán még az udvariasságot könnyebben gyakorlom mint a másik kettőt, de hirtelen ebben sem voltam biztos. Lopva Eclára pillantottam, és azon tűnődtem, milyen lovak élhetnek még itt, hány ménes lehet, miért kérdezett rá ennyire gyanakvóan, hogy én annak a kimondhatatlan nevű ménesnek a tagja vagyok e... Záporoztak bennem a kérdések, és rájöttem, hogy van is alkalmam és lehetőségem is feltenni őket, de valahogy nem éreztem alkalmasnak ezt az egész beszélgetős dolgot. Ráadásul nem akartam egy mitugrász újonc képében feltűnni a szeme előtt, illetve túlságosan tudatlannak sem, ezért vártam, hogy ő kérdezzen, kezdeményezzen. Tudom, normál esetben fordítva kellene, hogy legyen, de valahogy most nem éreztem magam cselekvő vagy beszélőképesnek. |
 Halvány mosolyt csalt az arcomra hogy azt sem tudja miről van szó, megráztam fejem hogy az elkószálódott sörényem ne lógjon szemembe. Nem igazán tudtam mit mondjak vagy mit tegyek most, kicsit kezdtem megszomjazni. ~ Lehet ő is. ~ Néztem rá elgondolkozva és nagy levegőt vettem. - Nem vagy esetleg szomjas? - Tettem fel a kérdést és türelmesen áltam. Érdekesnek találtam hogy nem ismeri a Forsante ménest, nem hiszem hogy csak be esett ide valahonnan.. Biztos vándorként született és rejtőzött. |
Ecla váratlan akciózásba kezdett. Valami érthetetlen nevű ménesről motyogott valamit, mire csak a szememet ráncoltam. Aztán egy hirtelen kör a levegőben... Csak néztem, ahogy könnyedén felemelkedik, akár egy falevél, amit felkap a szél... mintha súlytalan lenne. Meredten bámultam, mint valami csodát, de aztán belefáradt a nyakam. Azt hittem, hogy itthagy...De aztán visszaszállt. Eszembe jutott a kérdése. Valami ménesről... Gondoltam, hamár nem hagyott itt, válaszolok is neki. Megráncoltam nemlétező szemöldököm. - Fiorosinto, Forsaino... mi? - néztem rá, fura fintort vágva, ahogy próbáltam ezt a furcsa szót valahogy elsajátítani. Ez valahogy mégsem sikerült. Mivel a kanca elég szúrósan nézett rám még a kérdésfeltevésnél, úgy éreztem, nem csípheti azt a csapatot. De mivel azt se tudtam mi ez, ki ez, milyen ménesben van ő és miért nem bírja a másikat... Hű! Sok kérdés pulzált a fejemben, és bölcsebbnek gondoltam, ha csendben maradok egyelőre. |
Fülemet hátra csaptam ahogy észbe kaptam, minek mondok én ilyent egy idegen mének? Egyébként se ez volt a tervem, talán még javíthatok a helyzetemen. - Igazad van. - Válaszoltam kicsit feszültebben és lentebb engedtem fejem úgy néztem rá élesen. - Remélem nem a Forsante ménesbe tartozol. - Mondtam neki és az unikornisok jelegzetes szarvára néztem, szárnyamat megint felemeltem de csak lassan és körbenéztem mint akinek ez a dolga. Nem szembe áltam vele de pár lépést távolabb mentem tőle és csaptam szárnyammal hogy feltudjak szállni. Csak lassan de kecsesen tettem egy kört a szirt közelében mint aki azt figyeli jön e valaki, nyerítettem egyett mintha valakinek jeleznék hogy jöjjön. Nem nevettem el magam, komoly arcot vágtam és leszálltam a közelében, Vártam mondd e vagy tesz valamit. |
Meglepett, a következő mondata... Nos, nem bántó célzattal mondtam, csak helyesbítettem, hogy nem kell a teljes nevemen szólítania. Ha ennyire önsajnálkozó a jelleme, jobbnak éreztem volna távozni rögtön. Igyekeztem leplezni méltatlankodásomat. Mégis mosolygott, és kedves volt ez az Ecla nevezetű szárnyas ló. Gondoltam, megpróbálok én is az lenni, de már arra a gondolatra, hogy én csak úgy random elmosolyodom, csakhogynem röhögőgörcsöt kaptam volna, ha nincs elég önkontrollom. A kancának viszont válasszal tartozom, nem akartam, hogy magára vegye azt amit az imént mondtam. -Nos, nem gondoltam én senkire-jelentettem ki. hú, Noc, micsoda önsajnáló üzemmód! Összefacsarodott a nyál a számban. Valóban... kiegészítésre szomjazott - De könnyebbség, ha nem kell az egész nevemet kimondanod, nem? billentettem oldalra a fejemet... kedvesen. Legalábbis minden erőfeszítésemmel azon voltam, hogy próbáljon meg rossz képet alkotni rólam. Jézusom! Hiszen ő kapcsolt önsajnálóba, mire igyekszem én? Kezdtem, nagyon nagyon összezavarni saját magamat. |
Úgy éreztem a ménnek kell egy kis idő hogy megbarátkozzon velem. ~ Vagy csak a számomra is idegen karika zavarja. ~ Bólintottam meg fejem alig láthatóan hogy a karika oda vissza mozogjon orromban, nem zavart de másnak biztos undorító látvány. Kicsit bánatosan csuktam le szemem pár másodpercre és ismét ránéztem türelmesen. ~ Nocturnus, illik hozzá. ~ Bólintottam a bemutatkozására és kicsit oldalra biccentettem fejem. - Gondolom nem éppen rám gondoltál.- Mondtam neki higgadtan és rámosolyogtam. |
Csak vizslattam és vizslattam, amíg várakoztam, hogy megszólaljon. Meg is tette. Kedves és gyöngéd hangja volt, testvéremé jutott róla eszembe. Hosszan lehunytam a szemem. Nem akartam, hogy csak mert egy kancával van dolgon, rögtön, minden rezdülésről a húgom jusson eszembe... Halkan fújtattam egyet, nem akartam, hogy zokon vegye. Biccentve üdvözöltem én is. Végig se gondoltam, hogy én hogyan festhetek a csíkos testemmel és a két szarvval homlokomon, számára. Parázok itt egy szárnyas teremtéstől, míg eszembe se jutott, hogy én sem átlagosan nézek ki. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. A neve, aranyosan és barátságosan csengett. Most pedig azon kezdtem el morfondírozni, teljes névvel mutatkozzak be neki, vagy röviden hagyjam kicsengeni a nevemet. Ecla ízlelgettem a nevét. Egyszerű volt, frappáns, rövid és mindenek előtt, illett hozzá. Próbáltam nem túl feltűnően pillantani hol szárnyaira, hol pedig a karikára. Rendkívül egyszerű, mégis érdekes. Túl régen hallgattam már a szívverésemet, és eszembe jutott, hogy én még be sem mutatkoztam. Megköszörültem a torkom, jó rég már, hogy a beszéd képességemet nem használtam. -Nocturnus Mortifer-mondtam mély, komoly hangon, kihúzva magam. Aztán kicsit aggódni kezdtem, elég hosszú, kacifántos név volt ez. Füleimet kissé meglegyezgettem és félszegen hozzátettem: -De barátoknak csak Nocturnus-halk voltam és dörmögős, de reméltem megérti mit mondok. |
Ahogy a mén közelebb ért felemeltem fejem és megráztam fejem hogy hullámos sörényem lebegjen, vártam hogy megszólal de e helyett alaposan megnézett. Gondolatban megrántottam magam és én is ezt tettem. ~ Színes teremtés.. ~ Jegyeztem meg magamnak, két szarva is igazán különleges ami magamra nézve veszélyes lehet. ~ Elég helyes mén. ~ Állapítottam meg és szárnyamra néztem egy pillanatig majd vissza rá. Arca elárulta hogy nem örül nekem de én továbbra is nyugodtan néztem őt és egy bizonytalan mosollyal biccentettem. - Üdvözöllek. - Köszöntem szerényen. - Ecla vagyok. - Mutatkoztam be neki és óvatosan hátamra engedtem szárnyam, nem akartam megriasztani hirtelen mozdulatokkal. |
Na tessék, most meg észrevett. Szidtam magam, hogy nem voltam óvatosabb. Kissé féltem attól, hogy felfal, vagy valami. Toporogtam egy picit, a fa takarásában, majd nagyokat fújtatva összeszedtem magam. Új hely, új arcok. Szokásos testtartásomat öltöttem, kihúztam magam, és büszke léptekkel indultam el a fa mögül. Közben az illata átjárta minden porcikámat. A fémes szag szúrta az orromat, és ahogy közelebb értem a kancához, igyekeztem őt alaposan szemügyre venni. Ehhez kissé összehúztam sajátomat, ezzel legkevésbé volt kedves az arckifejezésem. Szelíd arcú, büszke termetű kanca állt előttem. Nemes tartása volt, ezt nagyra értékeltem. A fémes szag pedig értelmet nyert. Orrából egy, feltételezésem szerint aranykarika lógott. Nem értettem az összefüggést, de a nyakán lévő sebhelyek némiképp megmagyarázták azt a karikát. Biztosan erős teremtés vontam le a következtetést, de ami leginkább megdöbbentett, azok a hatalmas szárnyak voltak. Éreztem, hogy elkerekednek a szemeim, ezzel elárulva meglepettségemet. Megköszörültem a torkomat, és elkaptam tekintetemet az idegen hölgy szárnyairól, majd tovább vizslattam. Csinos volt, és egyszerű, fényes a sörénye, kecses a testalkata. Miután tisztes távolságba értem, megálltam, és továbbra is összeszűkített szemekkel, komor ábrázattal tekintettem rá. Úgy állt ott, mint valami vezérféle. Nem tudtam mit is mondhatnék, így meghagytam neki a megszólalás lehetőségét, ha már ő intett magához. |
Körbenéztem megint. ~ Miért beszéled tele hülyességgel a fejed? ~ Kérdeztem magam és elmosolyodtam, elkezdtem körbejárni és csaptam párat a szárnyammal. Olyannak tünhettem mintha én lennék itt a vezér aki türelmetlenül figyel és vár, büszkén felemeltem a fejem és mély levegőt vettem. Egyszer csak oldalra pillantottam és valamit láttam a fa mögül kilógni, fejemet gyorsan oldalra kaptam és abba hagytam a csapkodást. Nyakamhoz húztam a fejem és szárnyamat felemeltem, oldalazva léptem párat úgy hogy le sem vettem róla a figyelmem. Kezdtem jobban látni hogy egy másik ló az, biztos hamarabb észrevett hisz úgy sejtem már figyelt.. ~ Van egy ötletem! ~ Csillant meg a szemem a gondolattól, úgy kéne tennem előtte mintha vezér lennék itt. Fejemmel jeleztem neki hogy jöjjön közelebb. |
Pár napja már, hogy erre az új helyre érkeztem. Bevallom, lenyűgözött a csodálatos táj, a hatalmas hegységek szerte, ameddig a szem ellátott. A fű zöld volt, és zamatos, és nagyon tetszett ez a hely. Az időjárás kissé hűvös volt, de kellemes. Nem az a nyári, pukkasztó forróság. Mélyeket szippantottam a friss levegőből. Ahogy felemeltem a fejemet, láttam, hogy egy hatalmas szirt emelkedik felém. Hirtelen, apró hangyának éreztem magam és elgondolkodtam, valóban milyen apróteremtmény vagyok csupán ezen a nagyvilágon. Ekkor eszembe jutott, az én mégapróbb testvérem. Mélyen felsóhajtottam... Vajon hol járhat most? Merre jár? Mit csinál? Él-e még? Ezekre a gondolatokra kissé elszontyolodtam. Nagyon hiányzott. Ő volt az egyetlen barátom, jóakaróm és talán ismerősöm is ezen a világon. Persze, a vándorlások során találkoztam sokfélével, de mély érzéseket egy sem ébresztett bennem, vagy adott volna rá méltóságot, hogy meg is bízzak bennük. Ekkor szemeimmel vizslatni kezdtem ezt a terepet is... Esélyt akartam adni magamnak az ismerkedésre, habár modorom, nem csillagos ötös a kedvességi rátán. Fürkésztem a fákat, a sziklákat, hátha felfedezek valakit... De semmi, nem láttam senkit erre felé, bár az igazat megvallva, nem lepődtem meg. Ismét sóhajtottam és lehajtott fejjel bandukoltam tovább, míg nem egy kellemes illat ütötte meg az orrom. Utoljára, pár éve éreztem ehhez foghatót. Heves szaglászásba kezdtem és agyam kutatni kezdett, hogy felismerje mi ez. Fémes szagot éreztem, ami furcsa virágillattal keveredett. Emlékszem, a testvérem mutatott annak idején rengeteg virágot nekem, így nem okozott gondot illatuk alapján felismernem. A kép már felvillant a fejembe. Sárga színű, tölcsér alakú, mézédes virág. Amannak ugyanis szokása volt megkóstolni a virágokat, ebből az örömből pedig nekem is kijutott. A nevét kutattam, aztán nagy nehezen megtaláltam. Frézia! Fémes szagot éreztem, egy kis frézia virág beütéssel. Nem hinném, hogy valami növény adná ki ezt az illategyveleget, ezért elkezdtem az illat irányába bandukolni. Behunytam a szemem, hogy jobban tudjak koncentrálni, majd hirtelen, mikor kinyitottam, egy pejszínű kancát láttam kirajzolódni a távolban. Valami fura volt a hátán. Nem láttam még ilyen púpos lovat. Vagy szárny lenne? De olyan lóval én még csak mesében találkoztam, meg maximum álmomban. Kissé megijedtem, miféle helyre keveredtem, ezért inkább egy fa mögé surrantam és legelészni kezdtem, majd néha lopva kipillantottam a kanca vizsgálására. A társaság vágyam nyomban elpárolgott, és helyére lépett a gyanú. Lehetséges, hogy ezen a helyen veszélyben volnék? |
Az Aroun szirt aljánál repültem, unatkoztam a ménesbe és új helyen akartam járni kicsit. Természetesen vándor területre jöttem, nem szívesen nézek szembe más ménesekkel. A szirt alja nem volt veszélyes, elengedtem magam és elkezdtem lefelé suhani, amint közelebb kerültem a földhöz lassítottam és leszálltam. Körbenéztem és bevallom féltem hogy összetalálkozok egy ismeretlennel, nem tudom kiben bízhatok meg.. És úgy hallottam itt van a legtöbb csata. |
Ecla x Nocturnus
Nyílt játék |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem hiszem el! Már nem is fogok merni kérdést feltenni, mert erre sem kaptam választ. Pedig egyébként ő kérdezett, csak én nem értettem, hogy mit. Ez kissé felbosszantott. Vágtam egy fintort, mire ismét megszólalt. Szomjas... háát. Elég sokat legeltem, mióta ideértem, és miközben még Eclát vizsgáltam a fa mögül, de arra nem is gondoltam, hogy igyak is. Ráaádsul lövésem sem volt, hogy merre lehet bárminemű vízlelőhely. Félszegen és alig észrevehetően bólintottam, majd kihúztam magam, és közömbösen így szóltam: -Csak utánad-nem voltam túl hangos, se túl kedves, se túl undok. Reméltem, nem veszi a szívére. Rájöttem, hogy marha nehéz kedvesnek lenni. Gyakran ismerkedtem, de csak acélból, hogy elkalauzoljanak, hogy megérdeklődjek valamit, stb. Ott kedvességre aligha, inkább udvariasságra és nyitottságra volt szükségem. Most talán még az udvariasságot könnyebben gyakorlom mint a másik kettőt, de hirtelen ebben sem voltam biztos. Lopva Eclára pillantottam, és azon tűnődtem, milyen lovak élhetnek még itt, hány ménes lehet, miért kérdezett rá ennyire gyanakvóan, hogy én annak a kimondhatatlan nevű ménesnek a tagja vagyok e... Záporoztak bennem a kérdések, és rájöttem, hogy van is alkalmam és lehetőségem is feltenni őket, de valahogy nem éreztem alkalmasnak ezt az egész beszélgetős dolgot. Ráadásul nem akartam egy mitugrász újonc képében feltűnni a szeme előtt, illetve túlságosan tudatlannak sem, ezért vártam, hogy ő kérdezzen, kezdeményezzen. Tudom, normál esetben fordítva kellene, hogy legyen, de valahogy most nem éreztem magam cselekvő vagy beszélőképesnek. 
Halvány mosolyt csalt az arcomra hogy azt sem tudja miről van szó, megráztam fejem hogy az elkószálódott sörényem ne lógjon szemembe. Nem igazán tudtam mit mondjak vagy mit tegyek most, kicsit kezdtem megszomjazni. ~ Lehet ő is. ~ Néztem rá elgondolkozva és nagy levegőt vettem. - Nem vagy esetleg szomjas? - Tettem fel a kérdést és türelmesen áltam. Érdekesnek találtam hogy nem ismeri a Forsante ménest, nem hiszem hogy csak be esett ide valahonnan.. Biztos vándorként született és rejtőzött.