|
Témaindító hozzászólás
|
2017.06.19. 20:18 - |
Glimt + Kirin
/Nyílt játék/ |
[10-1]
 Figyelmesen hallgattam minden szavát. Igaza volt, már csupán a saját ménesemből kiindulva. Abból, hogy csak velem szemben hogyan viselkednek, nem még akkor ménes ménessel szemben. Mély sóhaj tört fel belőlem, ahogy mindebbe belegondoltam. -Inkább soha..-motyogtam szomorkásan az orrom alatt. Nem akartam visszamenni. ,,Haza"menni. Amikor a mén kedvesebb hangnemet ütött meg, szinte zene volt füleimnek. Szükségem volt, valami kellemesre, de nem gondoltam abba bele, hogy a társaság is kellemes lehet. Talán most így lesz. Talán... Félmosolyra húztam a számat, ahogy felém biccentett. -Ugyan...ilyen helyzetben érthető..-utaltam a készülő háborúra. Bár mindenkinek meg van a sajátja, akár magamból kiindulva. Fel se fogtam, mekkora lehet akkor egy teljes vidéket érintő háború. |
 -Amíg a lovak nem képesek elfogadni egymást olyannak mint amilyenek, míg folyamatosan különbségek alapján élnek egymás mellett, addig az összes ménes között feszültség van. Nincs mit tenni, Ilyen a természetünk, s talán majd a dédunokáink egy nagyobb pusztítás után változtatnak ezen tényeken, de nagy valószínűséggel ők is csupán abban fognak reménykedni, hogy az utódaik majd tesznek valamit-húztam ki magam miközben beszéltem.
-Igen kegyed jól látja-mosolyodtam el, mikor rájött, hogy a vezérrel van dolga.:-Örvendek a találkozásnak Kirin. És sajnálom az előbbieket, csupán kissé beleéltem magamat a határőr szerepébe. |
Kissé elhűltem a háború említésére. Előbbi felháborodásomnak nyoma sem volt, mostmár mindent értettem. Persze, ez nem jelentette azt, hogy a ménesem ez indokból viselkedik velem úgy, ahogy, de a háború gondolata mégis megborzolta a hátamon a szőrt. -Jaj ne-hebegtem és aggódva oldalvást pillantottam. De melyik ménesek között? Egész Seminaryat érinti a dolog? ráncoltam a szemöldököm, de nem mertem feltenni a kérdést, hiszen kitudja minek nézett engem azalapján, hogy még a háború híréről se tudok. Azonban... fontosnak tartottam az érdeklődést...a személyes indokaimat uninformáltságomról pedig elteszem későbbre. -Na de mégis mely ménesek között feszül viszály?-pillantottam rá aggodalmasan, de kimérten, majd hozzátettem: -Vagy tán minden ménes érintett?-kissé anyáskodónak éreztem magam egy olyan ménes iránt, akik az idők múlásával még csak be sem fogadtak...De hát mégis közéjük tartozom én is...a feladatom, hogy megvédjem őket. És bevallom, minden gonoszságuk ellenére, melyet velem szemben képviselnek, szívesen megvédeném őket. Gondolataimból az ébresztett fel, hogy ez az idegen ló kedvesebbre vette a figurát. Immár én is melegebb tekintettel pillantottam rá. Bemutatkozott. A név ismerősen csengett. Ismét szemöldökráncolás, elgondolkodtam. Honnan hallottam már? Glimt ismételtem el fejben, majd nagynehezen beugrott. Hát persze! Hiszen a Forsante ménes vezérét hívják így! Habár, még sosem láttam, nem is igen meséltek róla, mégis hallomásból valamikor találkozhattam a nevével. Zavarodottan néztem rá: -Hé, de hisz te vag a vezér!-néztem rá morcosan, de magabiztosan. Engem aztán el már nem bizonytalanít. Aztán egy apróság eszembe jutott. Megkapargattam szégyellősen magam előtt a földet, ki is ment a fejemből hogy viszonozzam a bemutatkozást. Egy félszeg biccentéssel azonban bepótoltam. - Kirin-kicsit hetykének éreztem magam, de hát, most ez így sikerült. Elég szerencsétlen megismerkedés volt már ez így is. Ráadásul a vezérrel...hát, ciki. |
A kanca hirtelen ideges lett, határozotta kezdte mondani a magáét. ~Húha.. na de hölgyem...!~Aztán pedig rámförmedt hogy ő nem kém.
-Egy pillanatig sem állítottam ezt!-háborodtam kissé föl.Illetve de, a legelső gondolatom is ez volt.
Mikor feltette következő kérdését, közelebb gettem hozzá. Patám alatt az avar csak úgy recsegett, és most, hogy szemtől szemben álltuk, halkabban kezdtem el beszélni, mostmár a normális hangnememben. Mély, nyugtató, brummogó hangomon.
-Kedves....hölgyem.-villantottam rá Glimt nevezetes sármos mosolyát:-Éppen egy újabb háború küszöbén állunk, és bár szomorú tény de eljutottunk oda, hogy már a saját ménestársainkban sem bízhatunk meg. De ha Ön úgy szeretné, hát kezdjük előröl.-arckifejezésem megenyhült, és mosolygó szemekkel kerestem a tekintetét.
-A nevem Glimt.-mutatkoztam be. |
Kezdtem kellemetlenül érezni magam. Valójában lehetséges, hogy okosabb lett volna, hogyha semleges területre megyek, vagy valami vándor területre... Nos, annyira fájt már, hogy nem tudtam gondolkodni, hogy hová is menjek csak elindultam. Biztosan megértene, hogyha kiteregetném előtte miért is vagyok itt, teljes mértékig pontosan. Csak sajnos, fogalmam sem volt ki ő, és hogy mit akar, ráadásul csak úgy vakon, nem is bíznék meg egy random alakkal. Az első kérdését hagytam kicsengeni költői kérdésnek. Nem mondhattam azt erre, hogy nem. Vagy mégis? Úgy döntöttem, nem leszek az, aki csak úgy hagyja magát. -Nem, nincs hely-belefúrtam tekintetemet az idegenébe. Nem szúrósan, nem is undokul, de határozottan, már-már szinte kedvesen. De aztán folytatta. Hm, Elviron erdeje. Próbáltam elgondolkodni, hogy az hová is tartozik, mit tudok arról a ménesről, stb. Forsante. Jutott eszembe. Nem egy nagyszámú ménes, a vezérükről még nem hallottam, a nevét sem tudom. Az erdőbe való visszavonulás, sok praktikus információtól megfosztott, pedig most igazán jól jött volna néhány alapismeret. Hihetetlen! Ez az alak, azt hiszi, hogy kém vagyok!szűrtem le mondandójából, mire összehúztam a szemeimet. Habár szóval nem fejezte ki, hogy annak gondol én azért ki mondtam: - Nem vagyok kém!- arra számítottam nem lesz ekkora probléma az itt létem, de hát úgy néz ki, ez a ménes elég ellenszenves. -Mégis miért kémkednék?-értetlenkedtem, és tényleg nem értettem, miért illet meg ezzel a váddal. Nem honolna béke Seminarya ménesei között? Talán szemben áll az én ménesem is valakikkel? Szörnyű gondolatok jutottak eszembe. Lehet, hogy ezért készítettek ki, hogy elmenjek, és egy másik ménes martalékává legyek, hogyha nekik nincs elég merszük elbánni velem, a hülye pletykák miatt? Hihetetlen, hogy pár mende-monda mekkora utálatra sarkallja a lovakat... És igen, elhittem, hogy képesek lennének eltenni lábalól, ha már úgyis csak bajt hozok, állításuk szerint és veszélyes a közelembe jönni... |
A kanca állta a tekintetemet, és udvarias biccentéssel köszöntött. Valószínüleg határőrnek gondolt. Vagy ki tudja. Az viszont tisztán látszott a viselkedésében, hogy nem tudja a ménesben milyen szerepet töltök be. Aztán beszélni kezdett.
-Valóban? Talán a ménesed vagy a vándorok vidékein nincs hely számodra ahol kiszellőztetnéd a fejed? -hangom máshogy hangzott mint általában: csípkelődő, szemtelen ugyanakkor határozott volt. Egy másik életet éltem. Most nem a Forsante ménes vezére voltam, hanem valaki más. Oly' kevés ménesbeli ló van, aki nem ismer. Az is lehet hogy ez a kanca egy vándor. Vagy egy kém...? Most nem számított. A fontos az volt ,hogy nem tudta ki vagyok. És nem terveztem hogy egyhamar megtudja. Nem állt szándékomban bántani, sőt kifejezetten élveztem, hogy játszhatom a határőr szerepét.
-A vezérem nem örülne, ha megtudná, hogy te itt ólálkodsz! Az Elviron sűrűjében! Talán kifigyelted merre járnak kevesebbet? -vontam kérdőre megtartva fenyegető pozíciómat, s dobbantva egyet bal mellső patámmal.
|
Elmém végre megnyugodott, és békésen baktattam immáron. Úgy gondoltam elsétálok még valameddig, aztán elindulok másfelé, esetleg vissza, egy kerülővel. Már épp eldöntöttem, hogy melyik fáig battyogok még el, mire előttem termett egy hatalmas mén, üstökén hegyes szarv díszelgett. Nagyot nyeltem... egykor... Nem folytattam a gondolatmenetemet, rögtön felismertem, hogy a Forsante ménes tagja lehet. Mivel nem ismertem a többi ménest annyira, csak, hogy hová mifélék tartoznak, nem tudtam, milyen beosztottságú lehet ő, vagy kik a vezérek stb. Minden esetre, az ő szemében én most egy gyanús betolakodó lehetek, akinek semmi keresnivalója itt. Tisztáztam magamban a helyzetet, aztán szinte mennydörgés szerű hangjára felemeltem a fejem. Szemeibe mélyesztettem a sajátomat és udvariasan biccentettem, de továbbra is farkasszemet néztem fele. -Sajnálom, hogy beilletlenkedtem a területre. Nincsen rossz szándékom, csak a fejemet szerettem volna kiszellőztetni-mondtam és félszeg mosolyra húztam a szám, de ekkor eszembe jutott, valójában tényleg miért is vagyok itt, mi ennek az előzménye, és elmémre ismét sötét fátyol hullt. A kedvem mintha egy épp megálló szikla lett volna a szakadék peremén, és csak ez az apró szellő hiányzott ahhoz, hogy a mélybe zúduljon. Próbáltam közömbös arcot vágni, leplezni borús hangulatomat, és elhitetni a ménnel, hogy sikeres volt utam, és hamarosan távozok. Ugyanis a terv valóban ez volt, és még csak nem is hazudnék testbeszédemmel, ha ismét el nem kezdtem volna gondolkozni... |
Időnként mindenkinek szüksége van arra hogy kieressze a gőzt. Az Elviron-erdőben aprócska ösvényen jártam időközönként, egy olyan részét az erdőnek mely nem túl népszerű. Lassú ütemben ügettem és közben halkan mondtam a magamét. Ilyenkor mindig kibeszéltem a csendes erdőnek a gondjaimat. Persze nem a ménes titkait, hiszen a kémekre mégis csak oda kell figyelni... Egyszerűen a magánéleti dolgaimat, az apró idegesítő tényeket. Aztán még az én ügetésem és beszédem közben is meghallottam az avar halk csörgését egy dombocska mögül. Lelassítottam és a lehető keghalkabban indultam a hang irányába. A domb tetejére érve megláttam a különös kinézetű lovat. A nap mögülem sütött,így ijesztő árnyékot vetve az idegen kancára. Kihúztam magam, és méltóságteljes arckifejezést vágtam. - Szabad esetleg megtudnom, kegyed mit keres itt? - Cornus, Laynarvis, vándor? Számít bármit is? Betolakodó, vagy kém? A lényeg jelenleg az, hogy nem Forsante tag, és ami még fontosabb: nem unikornis. |
Elég volt, nagyon is elég. Meguntam, hogy a ménesem csak a múltammal képs törődni, és nem foglalkozik azzal, ki agyok én valójában. Nem mintha olyan barátságosan fordulnának felém, főleg azok, akiknek csikójuk van és a pici teremtmények megijednek tőlem. Nem tehettem a külsőmről, ezt örököltem. De a mai nap, már direkt felkerestek. Direkt zárkóztam el az erdőbe, hogy ne zavarjam a vizüket, erre ma szinte, rám támadnak, hogy mire készülök, biztos van valami hátsó szándékom. Pedig ez nem igaz. Egy békés életet reméltem itt, és évek óta nem nyugosznak a kedélyek. Nem akarok ártani senkinek! Besokkaltam, és úgy döntöttem, járok egyet Seminarya területén. Reméltem, hogy nem okozok gondot, csak egy ártatlan sétáról lenne szó, kicsit kiengedném a gőzt. A Forsante területen jártam épp, és első dolgom az volt, hogy bevonuljak az erdőbe. Szerettem a zörgő levelek susogását, a föld ropogását, ahogy rálépek, és az apró zörejeket, melyek az erdő kicsi állatkáinak rezdüléseiből fakad. Mélyen beszívtam a fák, és levelek illatát és elmosolyodtam. Végre békés közegbe kerültem, és nem zavartak fenyegetésekkel és alaptalan vádakkal. Kezdtem megnyugodni. |
Glimt + Kirin
/Nyílt játék/ |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Figyelmesen hallgattam minden szavát. Igaza volt, már csupán a saját ménesemből kiindulva. Abból, hogy csak velem szemben hogyan viselkednek, nem még akkor ménes ménessel szemben. Mély sóhaj tört fel belőlem, ahogy mindebbe belegondoltam. -Inkább soha..-motyogtam szomorkásan az orrom alatt. Nem akartam visszamenni. ,,Haza"menni. Amikor a mén kedvesebb hangnemet ütött meg, szinte zene volt füleimnek. Szükségem volt, valami kellemesre, de nem gondoltam abba bele, hogy a társaság is kellemes lehet. Talán most így lesz. Talán... Félmosolyra húztam a számat, ahogy felém biccentett. -Ugyan...ilyen helyzetben érthető..-utaltam a készülő háborúra. Bár mindenkinek meg van a sajátja, akár magamból kiindulva. Fel se fogtam, mekkora lehet akkor egy teljes vidéket érintő háború. 
