|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.12. 14:27 - |
Rayat + Orel + Solis
*nyílt játék*
|
[55-36] [35-16] [15-1]
 Erős, mélyről jövő prüszkölés tört fel belőlem és hátracsaptam a füleim. Alapesetben Sorraia szórakoztat, de mostmár kezdett idegesíteni. Kissé lecsaptam a fejem, mellső lábaimmal táncoltam párat. ~ Csigavér Fenrir, ne te kezd a verekedést. Információért jöttél, nem vérért.
Talán eredetileg nem vérért jöttem.... de lassan kezdtem nem bánni, ha mégis látok egy kis vért itt-ott. Viszont vissza kellett fognom magam, Sorraira említette az Örökvalókat.
- Óvatosan Sorraira.... ne feledd, hogy többé már nem vagy pegazus ennélfogva varázserőd sem igen maradt. Nekem viszont még van belőle. Jól fontold meg, mit teszel. - figyelmeztettem baljósló hangon a kancát. Nem futok el kihívás elől és nem riadok meg semmilyen húzástól a győzelmem érdekében. Az öléstől sem, ha kell. Miután láttam, hogy a fenyegetés eljutott a kanca agyáig, felemeltem a fejem és ívbe hajlítottam a nyakam, előretoltam a füleim érdeklődően, mintha feledtem volna a haragomat, aminek a melegségét még éreztem a gyomromban.
- Ami a többit illeti; nem, nem óhajtok semmilyen ménes tagja lenni.Bár elhiszem ,hogy neked minden vágyad az, hogy újra Katopyris tag lehess, nem mindenki ilyen... ambíciózus. Ez alól Zeth kis ménese sem kivétel. A démoni kérdésre visszatérve.... honnan tudhatnád, m ivagyok valójában? Tán a lelkembe látsz, drágám? - kérdeztem egy félmosollyal. Láttam Sorraira arcán, hogy nyugtalanná vált, mikor az Örökvalót említette - Annak az Örökvalónak... .csak nem köze van a szárnyad elvesztéséhez?
Milyen ironikus lenne. Egy elpusztíthatlan Örökvaló, aki kivívta egy pegazus halálos bosszúját. Csak éppen ex-pegazus és az Örökvalóra nézve a legkevésbé sem halálos. Vicces.
~ Ha elég jók lesztek, akkor talán elmesélem, amit én láttam. Talán...
|
SORRAIA: 3-at dobbantottam a patáimmal jó erősen. Ez azt jelentette, hogy Fenrir elérte azt a határt, hogy harcra is kerülhet a sor, ha túl messzire megy. Szúrósan néztem az unikornisra, előrébb nyújtottam a nyakamat, majd belekezdtem újdonsül mondandómba. -Történetet akar? Akkor meg is kapja...
-Ide figyelj Fenrir. Nem kell túljátszanod magad, tudom milyen az amikor egy ló színészkedik. Azzal hogy itt rémisztgetsz minket, nem érsz el sokat, jó ha tudod. Annyira figyelted Zethet, hogy azt hiszed, mindent tudsz róla? A ménesébe nem akarsz tartozni esetleg hogy közelebbről is kiismerhessed? Nem Zeth történeteivel van bajom, hanem már a te kis előadásaiddal. Azt pedig, hogy sebhely nélkül úsztam meg a kalandot, már nem azért de erősen kétlem...egyébként, honnan tudod milyen egy pegazus? Nem látok szárnyat a hátadon, arról sem tudok hogy lett volna...
-itt kicsit lépegettem, hogy ne merevedjenek meg nekem az izmaim itt.
-De persze tudom, hogy neked mindegy, mit gondolnak rólad. Meg hogy mindnkivel azt akarod elhitetni hogy tényleg démon vagy...az sem érdekel ha utálnak. Csak hogy ne hidd azt, hogy te mindent jobban tudsz mindenkinél, és hogy mindenről tudsz, ami Seminaryaban történik, elárulok valamit: az örökvaló, akit a Lyaconban láttam, igencsak hasonlított valakire...
-igen, valakire...valakire, akire nagyon nem emlékszem szívesen, de vártam már hogy előjöjjön...
|
~ Úgy látszik igen sokat tud, bár nem akarja megosztani velünk. ~ Egy kicsit megzavarodtam. Mintha ő és Sorraia szópárbajt vívtak volna. Bár már a nyelvem hegyén volt már, nem is egy csípős megjegyzés, úgy döntöttem megvárom, amíg Sorraia rázúdítja a panasz áradatát, vagy amit akar. Ráérek én aztán is belekötni.
Elmerengtem egy pillanatra. ~ Talán mégis csak igaza lenne és vissza kéne mennem a gyűlésre? Sok időt töltöttem távol. Ráadásul Solis is itt van és nem nagyon tudok más harcosról aki menne. Persze Nungal és Reyna biztos nagyon patára esettek és jól helyt állnak, de akkor is az a mén, meg akik még időközben odaértek… Hova gondolsz! Kathach mellett biztosságban vannak! Sosem hagyná, hogy bajuk essen! ~
- És mond csak, szerinted Zethen kívül kik vannak még a gyűlésen? - Nem tudhattam járt-e ott, de ezzel a kérdéssel könnyen tesztelhettem, hiszen pár lovat én is láttam közülük. Az éjfeket Cornus és a sokszarvú Forsante. Vagy elárulod, hogy nem jártál ott és akkor tudom, hogy te is csak tájékozódni akarsz, vagy hazudsz. Az eredmény dettó ugyanez. Ha pedig tényleg tud valamit, azzal akár jól is járhatok.
- Remélem te is tudod, hogy a ménesvezérek nem kielégítő válasz. - |
Nyerítve felkacagtam.
- Ugyan Sorraia, hagyjuk a személyeskedést. Csak elcsúfítja azokat a csinos vonásaidat. Hálásnak kéne lenned, amiért sebhely nélkül megúsztad a kalandot. Bár, úgy halottam, szárnyas korodban még melegebben üdvözölted patás társaidat. Hiába, a tollak elvesztése úgy tűnik, igencsak megkeményíti egy pegazus szívét, bár éppenséggel lószeretőnek nem mondható a fajtátok. - lustán csaptam egyet a farkammal - Ami pedig Zeth-et, meg a kis történeteit illeti... Miért nem osztod meg velünk, hogy te mit hallottál? Hisz te is vándorolsz és biztosan majd megöli a kíváncsiság az itt jelenlévőket, hogy hallhassanak valami érdekeset. Hiszen a ménesvezérek olyan titokzatosak. - ismét a mén felé fordultam - Vagy esetleg téged a drágalátos Kathach bevon a kis titkaiba? Vagy nem vagy ennyire jóban vele Rayat?
|
| SORRAIA: -Fenrir - szólaltam meg hidegen. - A neve Fenrir. - hátracsaptam a füleimet. - És ne hidd hogy különösebben belém szúrtál volna. Tudom hogy csak azért csinálod, mert készülsz valamire. Zethet is ezért hoztad fel, ne is tagadd - majd megmerevítettem a nyakam. Elegem volt az ármánykodásaiból. Örülök hogy ő is hallott róla, gratulálok neki, lekattanhat a témáról... Kezdett kicsit felhúzni ezekkel a kis monológokkal, bár az igazat megvallva nem tudtam hogy Zeth megjelent volna a gyűlésen vagy sem. Mindenesetre Rayat az elején kicsit elbizonytalanodott, de láttam, hogy neki sem tetszik ez az "unikornis"... |
Sorriai nem is kicsit meglepett vele, amikor a fülembe súgott. Úgy hangzott mintha csak nekem akarná elmondani. Mondjuk a fekete-vörös unikornis előtt én sem szívesen nyitottam ki a számat.
- Tudod, ha már egyszer itt vagy kiköhöghetnéd a neved. Én Rayat vagyok. - ~ Gyerünk, áruld el ki vagy! Hátha valaki már találkozott veled és megtudok rólad ezt-azt. ~
Na Solis is értett hozzá, hogy tiporjon a földbe valakit. ~ Szegény Sorraia, ma mindenki ezen a kérdésen lovagol. Neked meg Solis lehetne több eszed is. Biztos nem önként szabadult meg tőle. ~ Oldalt pillantottam a fekete kancára. ~ Sosem lehet tudni, mikor zúdít ránk egy újabb cunamit. ~
- Ha már itt tartunk, te is elárulhatnád a neved, kérlek. - Úgy gondoltam ez így elég udvarias megfogalmazás. Ezek után persze az unikornis újabb monológba kezdett. Bosszúsan fordultam felé. Úgy láttam Solis is osztja a véleményemet. ~ Igazán kedves tőled, hogy le “földhöz ragadtoztál” minket. ~ A következő mondatánál viszont majdnem nekimentem. ~ Mégis, hogy lehet valaki ennyire érzéketlen? ~ Egy pegazusnak a repülés az életet és a szabadságot jelenti. Ha ettől megfosztják... Elhatároztam, megkeresem és megkopasztom azt, aki ezt tette Sorraiaval. ~ Nyugalom Rayat, nem azért jöttél ide, hogy rátámadj más lovakra! Lélegezz mélyeket és nyugodj meg szépen! ~
- Ohh, nahát valami Zeth szakértőhöz van szerencsém. Hát akkor világosíts fel! Igazán érdekel mire készül! - Inkább humorosan mondtam, nem gúnyosan. ~ Ezt a lovat megsérteni max kővel lehet, de azért szívesen élcelődök rajta. ~ |
Elmosolyodtam. A pegazus mén láthatóan elbizonytalanodott. Persze nem lehettem 100%-ig biztos abban, hogy Zeth ott van a Gyűlésen, de hallottam a nyugtalanító híreket, amik lappangva járták be Semiranya földjét. Egyértelmű, hogy a helyhez kötött ménestagok legtöbbje semmit sem tud ezekről a történetekről. A vándorok ellenben hallanak ezt-azt az útjaik során. Hasznos információkhoz jutunk így. Ismertem Zeth-et. Tudom, hogy becsvágyó és nem igen kedveli a többi ménest, főleg nem a pegazusokat. Éreztem, hogy egy ilyen rémtörténet elmesélésének a lehetőségét nem hagyná ki. Ott van ő azon a Gyűlésen. A kételkedő kanca felé pillantottam.
-Nem vártam egy pegazustól mást. Érdekes, annak ellenére, hogy szárnyatok van, hihetetlenül földhöz ragadtak vagytok... - mondtam halkan - Ha messzebb látnátok a területeiket határán túl, akkor talán nem utolsóként értesülnétek mindenről. - Ezután a sötét kanca felé fordultam. Már derengett, hogy ki ő. - Sorraria, igaz? A szárnytalan pegazus. - Végignéztem rajta - Igazán kár érted. - Korábban hallottam a történetet már. Legalább egy-két verzióját. Egy szárnyszegett pegazus elég ijesztően hangzik. Egy pegazus számára elveszíteni a repülés képességét, lényének értelmét igazán kegyetlen tréfája az életnek.
- Ami pedig Zeth-et illeti, nos... azt hiszem, ebben a kérdésben igazán az számít, hogy ki ismeri őt jobban: te vagy én. - címeztem az aranymintás ménnek. ~ Amire elég egyértelmű a válasz barátocskám. Sok évet megéltem már és szemmel tartottam a kosszarvú vezért. |
SORRAIA: Épp szerettem volna visszamenni Solishoz, amikor feltette azt a kérdést...tudom hogy akaratlanul, és csak kíváncsiságból, de belém vágott ezzel. Az unikornisban felismertem Fenrirt. Ő is vándor...és tudom hogy megint jár valami a fejében...nem akartam előtte semmit mondani, semmi köze nem lett volna hozzá, de most valami reakcióm kell legyen Solis kérdésére. Megint felvillant előttem az a nap, de szerencsére még tudtam uralni a félelmem. Bár életem leglesújtóbb napja volt, mepróbáltam túltenni magam rajta, de nem sikerült. Oda sétáltam nagyon lassan Solishoz, aki érthetően nem értette Volt-Katopyris-i létemet. Halkan csak ennyit tudtam kinyögni:
-Az élet...elvette tőlem... -rudtam hogy ez rejtélyes, de képtelen voltam ott többet mondani... |
 Észre sem vettem hogy lefröcskölt valaki, csak akkor jöttem rá mikor a sörényem rátapadt a nyakamra. Prüszköltem egyet majd dühösen megráztam magamat. A fekete kanca után pillantottam aki épp a vízben úszkált. Fejemet felemeltem, majd az imént elrohant kancát vizslattam. Ám füleimet a piros fekete unikornis mén hangja csapta meg. ~Meg kell tartanom egy pegazushoz méltó viselkedést, mert a végén még szégyent hozok Kathach-ra.~
-Ugyan, szellemek..-mosolyodtam el halványan mondatára. Rayat meglehetősen aggódot a sötét színű kanca miatt. ~Meg kell tudnom hogy mi folyik itt..~gondolkodtam el komolyan. Amit talán most tenni fogok, lehet hogy a jövőben megfogom ezt bánni, de meg kell tudnom.. Összes bátorságomat összeszedtem, majd a kanca szemeibe néztem. -Ha Katopirys tag voltál, akkor hogy hogy nincs szárnyad?-kicsit talán nyers voltam, és illetlen, de fúrta az oldalamat a kíváncsiság. Gyorsan átgondoltam amit mondtam, majd rájöttem hogy ezt talán mégsem kellett volna. -Elnézést a viselkedésemért..-motyogtam halkan, kicsit fejemet pedig lehajtottam. ~Istenem Solis, mi van veled?!~
-Amúgy is, tudnak magukra vigyázni a lovak, legyen az mén vagy kanca.-folytattam teljes büszkeséggel és magabiztossággal az unikornis ménhez fordulva, miután kis csend eltelt az elöbbi megszólalásom óta. |
SORRAIA: Kellemetlenül éreztem magaam a történtek miatt. Rayat érdeklődött az újdonsült "akcióm" felé.
-Semmi, csak... - nem akartam gyávának tűnni, főképp nem szívesen mondtam volna el a szájaló unikornis előtt. Kicsit feljebb emeltem tekintetem, hogy felérjem Rayat fülét:
-Később talán elmondom -súgtam oda neki, noha tudtm hogy társaságban nem illik súgdolózni. -Lám, lám, mennyien összegyűltünk. Mindenkinek az Ewan-tó a mai úticélja? - mondtam az unikornis felé biccentve, hogy kicsit tompítsam felsülésem élét. Nem akartam hogy egy gyáva, harcképtelen idegennek tartsanak, így enyhén megmerevedtek az izmaim. Majd eszembe jutott Solis. Én bolond elfelejtettem, csak úgy otthagytam furcsa futásommal. Mikor lettem ilyen szétszórt? Hátranéztem rá, de még mindig csak egy helyben állt... |
Sorria barátságosan próbált beszélgetést kezdeményezni Solissal. De a drága ménestársamnak megszólalni is alig volt ideje. Döbbenten figyeltük az elvágtázó Sorraiat, úgy futott el mintha kergetnék. Lassan és eléggé vontatottan vissza mászott hozzánk.
- Minden rendben? - Néztem rá aggódva. Ezek után kénytelen voltam visszafordítanom a figyelmemet az unikornis felé, aki gyanúsan sokat szövegelt. ~ Mi az, tán szószakajtót ettél? ~ Majdnem megmondtam neki, hogy ő az egyetlen ~ sötét szellemes pletykaforrás ~ ám még időben meggondoltam magam. ~ Talán kitudok szedni belőle valamit. ~
- Zeth? Ugyan mit keresne ő a tisztavérek társaságában? -~ Ugyan már még Zeth sem olyan bolond, hogy kockáztassa az életét. Egész biztos, hogy kicsinálnák ha megjelenne. ~ Bár kicsit gyorsabban szedtem a levegőt annak gondolatára, hogy ott lehet. Az egészben az a szép, hogy ha ő ott van akkor bárki más is betoppanhat... |
 A mén nemsokára úgy döntött, hogy ideje megkomolyodni és kimászott a vízből minden pegazus ilyen merev...? kérdeztem magamtól elgondolkozva. Némán figyeltem a vízből, ahogy a fekete kanca beszélni próbált a pegazussal, majd tovább ment és vissza... A barna pegazus nem törődött a ráspriccelt vízzel, morcosan úsztam egy kicsit távolabb. Arra nem számítottam, hogy semmit sem fog reagálni, azt vártam, hogy megharagszik, vagy valami... kicsit csalódott voltam. Amennyire tudtam, közelebb úsztam az összegyűltekhez. Ők távolabb voltak a parttól, de én még nem akartam kimászni a vízből. Az unikornis továbbra is a gyűlésről beszélt... egyre jobban vágytam rá, hogy ott legyek... Zethet ismerve biztosan nem lesz unalmas... már eleve a ménesek közti viszály miatt sem. Az esetleges összecsapás miatt nem aggódtam, meg tudnám védeni magam, ha szüksége lenne... talán... még beugorhatnák... mindig kíváncsi voltam, hogy milyen lehet részt venni a gyűlésen... Biztosan érezni lehet a levegőben azt a rengeteg feszültséget és a visszafojtott indulatot... de vajon meddig maradhatnak elfojtva? |
Láttam a pegazus mén elszántságát, hogy ő bizony feltörhetetlen. ~ Na persze, a végletekig hűséges vagy az imádott Kathach-hoz, nem igaz?
Természetesen kerültem a Gyűlést, amíg lehetett: Glimt nem igen örülne nekem. Mióta kitiltottak a Forsante ménesből azok a természetimádó együgyűek, csupán azért, mert olyan dolgokat műveltem az erdőben, amikről ők álmodni sem mertek...! Nos, azóta nem vagyok népszerű a fajtársaim körében.
- Hogy lehet, hogy egy ilyen kiváló harcos magára hagyja a vezérét a Gyűlésen, amikor ilyen sötét pletykák járják a környéket a Szellemekről? - tettem fel a kérdést könnyed hangon, miközben enyhén oldalra biccentettem a fejem, így a vörös szemgolyóm meredt a ménre - Láttalak elrepülni a szirtről. Ennyire biztos vagy abban, hogy Zeth nem próbálkozik semmivel?
~ Ugyan már.... hiszen mind ismerjük Zeth-et. |
A hűs víz jól esett, főképp ahogyan lement a torkomon. Ezekben a helyzetekben általában fel szokott menni a vérnyomásom. Amii általában szédelgéshez vezetett nálam. Szerencsére ez nem következtt be, de a biztonság kedvéért jól tettem hogy ittam. Kicsit felemeltem a fejememet, majd nézni kezdtem ahogyan a számról lecsöpögő víz kis fodrokat kelt maga után. Éreztem ahogyan az idegen kanca felém jön, majd kérdez tőlem. Lassan felemeltem a fejemet, közben az előttem lévő tájat keztem el alaposan átvizsgálni. -Semmi bajom, köszönöm.-kicsit talán egyhangúan mondtam, de hogy bevalljam nem nagyon izgatott. Magamban sóhajtottam egyet. ~Gyerünk már Solis ennyire csak képes vgay hogy megnyugodj és ló módjára beszélgess valakivel..~ Abban a pillanatban megakartam szólalni hogy valami témát kezdjek ám, észrevettem hogy a kanca elkezdett csak úgy sebtiben futni. Zavartan néztem rá egyszerűen képtelen voltam felfogni hogy mi is történt vele. |
 Kisebb fáziskéséssel de felfogtam, hogy 5 en gyűltünk már össze. Rayat és az érdekes kanca vízicsatázni kezdtek. Nem tudtam mit tegyek, mégnem voltam ekkora társaságban. De elhatároztam hogy nem kell kővé dermedni, talán nem is olyan kegyetlen a világ...na jó, túlzásba azért ne essek nem árt vigyázni. Odaügettem Solishoz, láttam hogy teljesen harciállásban iszik, próbáltam feloldódni.
-Baj van Solis? - kérdeztem, mert sütött róla hogy nem tetzik neki a helyzet. Kicsit odébb mentem, majd én is ittam pár kortyot. Egy pillanat alatt viszont egy emlékkép szakadt fel. Hallottam azt a hangot..."Tudtam hogy te nem érsz semmit!"... fogalmam sincs mi történhetett...a lábam megindult, le a dombon, menekültem a képtől. Hirtelen megtorpntam, próbáltam megnyugtatni magam. Rayat gondolom észre se vette, hogy jóval lentebb vagyok, de lassan visszabicegtem a domb teteje felé. Nem tudom mi történt, de rosszat éreztem a levegőben. Ebben biztos voltm... |
Egy pillanatra megijedtem, hogy véletlen sikerült vízbe fojtanom a kancát, de csak lebukott, hogy egy újabb vízsugarat küldjön felém. Szétnyitva a szárnyimat éppen sikerült ellen hullámot létre hoznom, viszont még így is jutott a vízből az orromba. Óriásit tüsszentettem, majd utána még négyet-ötöt. Horkantottam egyet, ezzel ellenőrizve maradt-e még víz az orromban.
Amíg én magammal voltam elfoglalva, a kanca küldött Solis felé is egy kósza vízsugarat. Solis nem igazán volt feldobva, hogy a Cornus területén ácsorgunk és pancsolunk. ~ Igaza lehet. Nagyon kiscsikósan viselkedem. ~ Odébb sétáltam a tótól és az ügetésben felénk tartó unikornis és Solis közé helyezkedve. Tudtam, hogy Solis simán megtudja védeni magát, de nem árt az óvatosság. Rólam könnyen elképzelhető, hogy jó harcos vagyok, Solist viszont nem ritkán alábecsülték. ~ Na persze az ilyenek mindig hamar pofára estek, ugyanis remek harcos volt. ~ Tovább figyeltem a közeledő mént. Először azt hittem, sértésnek szánta a mondanivalóját, de rá kellett döbbennem, hogy nem. Valószínűleg csak tájékozódni akart. Úgy tűnt a gyűlés érdekli. ~ Barátocskám, akkor fáradj fel az Aroun-szirtre! ~
- Csak csodálni jöttünk a tavat. Sajnos nálunk nem gyakori jelenségek. - Hangomban enyhe gúny bujkált. ~ Belőlem aztán nem szedsz ki semmit! ~ Nem tudom, miért de nem volt szimpatikus ez a mén, valahogy sötétséget sugárzott. Mostanság pedig különösen figyeltem az ilyenekre... |
A mén nemsokára viszonozta a gesztusomat egy kisebb szökőárral. oké, legyen... mosolyogtam magamban. Kihasználtam a mén szökőárját, amikor az eltakart a víz mélyebbre úsztam. Egy kicsit elidőztem odalent, majd hirtelen gyors tempóban a felszín felé kezdtem úszni. A víz felszínéhez érve széttártam hatalmas szárnyaim és egy kis szökőárat küldtem a mén felé. A mutatványom közben kilátszott a vízből két menső lában. A pegazus kanca sokkal komolyabbnak tűnt, mint a mén... Néztem, ahogy a vízhez hajolt, hogy igyon belőle... úgy állt, mintha bármelyik pillanatban nekitámadna valaki. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve az uszonyommal újra megcsaptam a víz tetejét, ezúttal a kancára célozva. Nem spricceltem felé túl sok vizet, kíváncsi voltam, hogy hogyan fog reagálni rá... de volt egy olyan érzésem, hogy neki nem fog annyira tetszeni. Közben a negyedik ló is a közelünkbe ügetett. a gyűlés... Zeth említette nemrég. Azt mondta, hogy aki akar, vele tarthat... én is szívesen részt vettem volna, de még dolgom volt a ménes területén... mostanra már biztosan túl késő, eddig már elkezdték... talán majd legközelebb... |
Miután szomjúságom csillapítottam, kihátráltam a vízből, megráztam magam és ruganyos ügetésben odaporoszkálltam a többiekhez. Ott volt a sötét pegazus mén, egy sötét sima kanca, egy sárga pegazus kanca és volt valami a vízben is. Lófélének látszott, de elég fura szerzett volt, ha lehet így mondani. Enyhén kihúztam magam, felemás szemeimmel végigpillantottam a társaságon, majd megszólaltam.
- Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen, aki arra használja a Gyűlést, hogy mások földjére látogasson - kezdtem egy semleges mondattal. Reméltem, hogy ettől a társaságtól többet megtudhatok, mint az előzőtől, akikhez szerencsém volt, különben tényleg kénytelen leszek a Gyűlésre menni. Hallottam egy-két nyugtalanító történetet a Gyűlést megelőzően, jó lenne tudni, mi igaz belőlük és van-e bármi közük a Kúthoz. |
Miután abbahagtyam a fekete kanca csodálását, átfutott az a gondolat az agyamon hogy lehet Cornus ménesbeli, de aztán erről a tényről lemodtam mivel nem láttam rajta egyetlen egy szarvat sem. Kicsit megnyugodtam, de szemem sarkából észrevettem hogy még koránt sem leszünk kevesen. Egy unikornis mén tűnt elő a semmiből. Sóhajtottam egyet mivel kissé ideges lettem, és bevallom kicsit féltem is, hisz kitudja milyen természetűek..Rayat-ra tereltem újra tekintetemet, de ő épp az idegen kancával volt elfoglalva, akik úgy fröcskölték egymást mint két kiscsikó. ~Remek..úgy tűnik csak én érzem a dolgok súlyát?~ Fejemet lassan ide-oda kapkodva néztem a többi lovat. Füleimet még mindig hátrasunyva tartottam, mivel bizalamam nem volt erős idegenekkel szemben. Mereven figyeltem a többieket, arra sem gondolva hogy észre vesz egy Cornus, és akkor vége a mókának. ~Kár hogy nem tudtam elmenni a Gyűlésre..de ki tudja, lehet hogy valami jót is hoz majd a jövő számomra~ Kicsit távolabb mentem a többiektől, majd fejemet lehajtottam a vízhez, aztán kortyolni kezdtem belőle. Izmai merevek voltak, készen bármilyen féle támadásra. ~Egy baj van velem..hogy nem tudok feloldódni.~ |
Azt hiszem Solist nem sikerült megnyugtatnom a szavaimmal, de legalább egy kicsit barátságosabb fejet vágott.
Körbe néztem, nehogy egy kóbor Cornus meglephessen minket. Egy fekete és piros mén közeledett. ~ Hmm… szarva is van. Egy unikornis? Mit csinál ő itt? Na és mi? Lehet vissza kéne mennem a gyűlésre. Á, ráérek még. Egészen kellemes társaság gyűlt itt össze. Bár az a mén nem tetszik. Héj…. ő követett! De észlénykém mégis, hogy mászott át az Eckhnata-csúcsokon!? ~ Elindult felénk. Nem érdekelt annyira, így tovább figyeltem az uszonyos lovat. ~ Később is ráérek törődni vele. ~
Miközben a fekete pegazus kancát szemléltem lefröcskölt a kis gonosz. ~ Ohh... szóval így állunk. ~ Felágaskodtam és mindkét mellső patámmal a vízbe csaptam. Vigyorogva figyeltem amint kisebb szökőár csapott át a feje felett. Miután elült a hullám jó kedvűen kapáltam a vizet. Mindig kapható voltam egy kis játékra. |
[55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
