|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.13. 19:46 - |
Nungal+Kesmon
*Zárt játék* |
[43-24] [23-4] [3-1]
 Sorra-val jó pár ideig beszélgettünk egymással. Jó volt újra látni őt, főképp hogy elmodta mi történt eddig vele. Éreztem hogy szárnyaim kiolvadnak és így már képes lennék repülni. Hál' Istennek!
-Nekem most már mennem kell, öröm volt újra látni.-mosolyodtam el, majd legyintettem néhányat szárnyammal. -Majd még találkozunk!-sétáltam ki a kis barlang szélére ahonnan erősen elrugaszkodtam a talajról, majd lejebb szálltam. Csodálatos érzés volt hogy újra tudok repülni, nem akartam volna röpképtelenné válni, hisz az szörnyű lehet. Hirtelen eszembe jutott Rayat és Nungal. Vajon, Nungal elmodta neki? Vagy nem volt mersze hozzá? Ahh...miért gondolsz folyton erre, hisz Nungal nincs hozzád nőve, és nem úgy gondoldik mint te, szóval jobb lesz ha elfogadod mást is szeret nem csak te vagy az életében. Gondolataimba belemerülve hamar leértem a magas hegyről. Jobbnak láttam ha most kicsit kiszzelőztetem a fejemet. Leszállva a talajra elkedztem legelészni a hóval bevont talajt.
/Kesmon el/ |
 /Nungal követi plátóiját/ |
 /Rayat el/ |
-Hát pedig ismerjük egymást.-valahogy azt éreztem hogy nekem mára elég. Kicsit elbeszélgetek Sorra-val aztán repülök is haza...Valahogy ez a nap nem úgy sikerült ahogy terveztem. Rayat és Nungal megbeszélték hogy elemennek, és szinte már repülésre készen voltak. Remek.
-Öhm, semmi bajom nincs, csak ügyetlen voltam.-mosoyodtam el eröltetten. Mutatni akartam hogy semmi bajom sincs. -Amúgy is, már mindjárt kiolvadnak..Remélem tudok majd velük repülni..-halkultam el, majd a távozó párosra pillantottam. |
Belenéztem Rayat szemeibe.
- Miért is ne - mosolyogtam rá, majd felálltam - Kesmon és Sorra együtt nőttek fel és Sorra balesete óta nem találkoztak. Biztosan sokmindent átbeszélnek most. - abba bele sme gondoltam ,hogy mivel együtt töltötték a gyerekkorukat esetleg több is volt-e köztük, mitn barátság. Aztán én nem hagytam Kesmont sokszor egyedül, Sorra balesete is megtörtént... hagyni akartam, hadd beszélgessenek nyugodtan.
- Ha mutatod az utat, követlek - tártam ki a szárnyaimat - Csak kérlek: semmi hó, semmi fagy. |
Sorraia megérkezésére Kesmon is előmászott a barlangból egyedül hagyva szegény Nungalt.
- Nem tudtam, hogy ismeritek egymást. - Vontam meg a vállam. ~ Már megbocsáss Kesmon, de nem nagyon ismerlek téged. ~
Mivel úgy tűnt ők ketten jobban ismerik egymást, mint én őket, nem akartam zavarni az esetleges bensőséges beszélgetésüket. Sorraia amúgy is megakadt Kesmon szárnyánál, így visszasétáltam hát Nungalhoz. ~ Szegényt mindig egyedül hagyják. ~ Nem is kicsit sajnáltam őt.
- Szerintem jól meglesznek kettesben. Nem akarunk elmenni valahová együtt? - Nagyon örültem volna a társaságának. A szárnyaim pedig már igényelték a repülést. Ketten jobb repülni, mint egyedül, lesz valaki akivel beszélgethettek. ~ Amúgy is megszeretném vele vitatni azt a kérdést… csak hogyan vezessem fel? ~ Egészen eddig ezen gondolkoztam. ~ Ezúttal elég bátor leszek és felteszem neki a kérdést… remélem. ~ |
| SORRAIA: Nagyon örültem h örülnek nekem. Rayat és Kesmon legalabbis felismert. Nungal...hát ő olyan Nungslos maradt. - Régen láttalak Kesmon...én is nagyon örülök... - nevetgélésbe fulladt a mondatom. -Hát, volt egy kis tömegtalálkozó a tónál...- mosolyogtam. Rayathoz fordultam: -Áh, nem volt semmi, csak mindenki elpárolgott. Volt aki szó nélkül, de volt aki csak úgy köszönt... Annyira örülök! Ha tudnátok, hogy ott fenn hogy unatkoztam... - megkoronázták a napom. Borzalmasan indult, de most már jobb. Nungal ugyanolyan hideg maradt. Sosem voltunk túl nagy barátok. Csak néztem magam elé, de ekkor rátévedt a szemem Kesmon szárnyára. Mi történt vele,? Közelebb mentem hozá. Tuszta jég volt. Csaknem fagyott el...? - Kesmon...a szárnyad...ugye...nem repültél ott fenn ilyen szélben...? - ráztam meg a fejem. Ránéztem. Hát persze... |
Félálmosan derengtem, miközben arra gonoltam hogy mi folyhat le most a gyűlésen. Talán Kathack dühös lesz rám hogy csak úgy elrepültem? Gondoltaimat azonban visszhangzó patadobogások nyomták el. Tekintetemmel kerestem a hangforrás megtesítőjét, mikor egy ismerős alak tűnt fel a semmiből.
-Sorraia?-mosolyodtam el, majd feláltam Nungal melőll, és odaügettem a kancához. Orrommal megböktem lágyan homlokát jelezve hogy mennyire örülök neki. -Annyra jó téged látni! Azt hittem hogy már...Nélküled már nem olyan a ménes mint mrégen..-pillantottam le a földre, elterelve második mondatomról a szót. Azon járt az agyam hogy vajon miért tért vissza, lehet hogy hiányzott neki a ménes és a terület. Lényeg hogy újra látom, annyi év után. -Találkoztatok?-pillantottam rá kérdően Rayat-ra. És nem szóltál?!
Végig pillantottam ismét a kancán. Szemeiből már nem sugallt az a bizonyos életkedv és magabiztosság, ami teljesen megértek a történtek után, de nem tudtam elhinni hogy ő az. Teljesen más lett. |
Egy szárnytalan ló tartott felénk. Ismertem őt, Kesmonnal volt egy idős. Biccentettem felé, de nem szólaltam meg; igazság szerint sosem beszélgettünk mélyen egymással, aztán történt ab aleste, így már nem votl többé ménestag. Kesmon jobban ismerheti, mint én. Majd Rayat elszórakoztatja. Nem mozdultam Kesmon mellől, közben azon tanakodtam, hogy vagy lassan visszatérhetnék a Gyűlésre - hátha már történt valami - vagy elnézhetnék máshová, mert errefelé nem volt semmi tennivaló, bár még mindig nagyon az elején jártunk a napnak. |
Bár nem akartam elaludni, majdnem sikerült. Abszulút nem fáztam, sőt, inkább melegem volt. Általában ilyen esetekben aludtam be. Ám most ez nem következett be. Paták hangját hallottam felülről. Felkaptam a fejem és kíváncsian hegyeztem a fülem. Nagyon reméltem csatlakozik egy újabb ló is a társaságunkhoz, már nagyon unatkoztam. A barlang előtti ösvényen megálló lovat határozottan kedveltem.
- Sorraia - Ugrottam fel kirántva szárnyam Nungalé alól. Fel sem tűnt mikor rakta rá a sajátját az enyémre. Hangom talán túlságosan nagy boldogságot sugárzott, kábé úgy hangzott, mintha ezeréve ismernénk egymást és nagyon hiányzott volna. Odasiettem hozzá boldog mosollyal az arcomon. ~ Ezek szerint ő erre jött az Ewan-tó után. Remélem a többiek nem támadnak rá. ~ A hátára terítettem a szárnyam, jelezvén ezzel, hogy Sorraia barát és nem ellenség. Reméltem vele tartalmasabb beszélgetéseket tudok folytatni, mint Nungalékkal. - Sajnálom, hogy ott kellett hagynalak. Remélem nem haragszol. Történt még bármi érdemleges miután elmentem? - Reméltem, hogy semmi fontosról nem maradtam le felesleges eltávozásom miatt. |
| SORRAIA: Mivel a másik ló nem válaszolt, úgy döntöttem otthagyom. Elég volt aznapra a beszélgetés. Kerestem egy közeli barlangot majd nyugovóra tértem. Másnap arra ébredtem, hogy iszonyú szomjas vagyok. Az Eckhnata-csúcsokban nem csak szomjúság, de a hideg is gyötört. Barangoltam a környéken. Reméltem tényleg sok van abból a melegvizes tóból, mint állítják. Ráadásul a hideg is mardosott. Régen jártam errefelé. Már egy ideje keresgéltem, amikor egy kisebb szirtről körbenéztem. Víz! Ott van! Gyorsan lerohantam majd vadul nyeltem a tóból. Szomjúság kipipálva. Ahogy felemeltem a fejem, éreztem a régi jeges szellőt. Már megint az emlékek...mosolyogtam magamban. Az egész délelőttöt a kis tónál töltöttem. Láttam magam előtt, amikor Kathacchal gyakorlatokat végeztünk Rayattal, Reynával, Solissal...hirtelen lejjebbről hangokat hallottam. Már elég hideg volt, úgyhogy úgy döntöttem, megnézem, kik vannqk lent...Kesmon? Évek óta nem láttam...és Nungalt sem. Fennbálltam az ösvény tetején. Nem láttam rendesen őket, de felismertem Rayatékat, az biztos hogy azok ők... |
Rayat gesztusa megihletet engem is, kitártam a Kesmon oldalához préselődött szárnyam - amit előbb kiszabadítottam - és szintén átöleltem vele a barátom hátát, mintegy betakarva vele Rayat szárnyát is. Nem sokra rá éreztem is, mennyire melegítjük Kesmont; a tollak kiválóan szigeltek.
- Hamarosan rendbe jössz. - súgtam biztatóan ah atalams, foltos ménnek. A fiúk nemigen akartak beszélgetni, így én sem szóltam többet. Békés volt ez a reggel, egymást melegítve és összebújva figyeltük a horizontot. |
Jól esett a közelségük. Nem mindenkinek vannak barátai, vagy is lehet hogy vannak csak azok nem biztos hogy igaziak. Nungal biztos hogy megért engem, legyen bármilyen rossz is a helyzetem, ő azonnal ott terem. Bezzeg én, az előbb..hergeltem magamat. Mondatára egy mosolyt ejtettem neki, majd sóhajtottam egyet. Elég legyen már az önsajnálatból Kesmon. Mikor Nungal állam alá bújt, különös érzés vette át a lelkemet. Olyan volt az a pillanat mikor megálllt volna az idő, és ő minden egyes bajomat átérezné, és csak azt hajtogatná "ne félj, jobb lesz". Soha sem éreztem ehhez foghatót. Teljesen elszállltam magamtól, amit aztán kedves csipkelődése vetett véget. Fejemet mókásan bólogattam, majd fejemet hirtelen alá csúsztattam , jelezve hogy köszönöm neki. Pár pillanatig úgy voltam, aztán kitört belőem a játékos csikó. Orromal megböktem állát aztán kihúzva alóla Rayat-ra pillantottam, aki addigra már a másik oldalamon feküdt. Meg kell ezt neki hálálnom..amúgy is nincs túl jó kedve ránézésre. Felé hajoltam majd sörényébe beleprüszköltem. Éreztem hogy szárnyaim kezdenek erőhöz kapni. |
Kesmon nagyon szerette volna egyedül megoldani a problémáját, ám Nungal ezt nem hagyta neki. ~ Mintha csak magamat és Reynát látnám. Nem is tudom miről beszélt az előbb… ~ Nungal elindult lefelé az általam mutatott ösvényen. Olyan lassan lépkedett, hogy azt hittem soha se jutunk le. Azt elismerem, talán egy kicsit csúszott a talaj, de nem volt vészes. Én még itt a csúcsokon is gyakran használtam a lábaimat. Remekül tudtam vágtázni, bár versenyt, azt nem nyernék vele… azért a célnak megfelelt és sokáig is bírtam, nem fáradtam el egyhamar. Sok pegazus inkább csak repült, nem igazán használva a lábát, én viszont fontosnak tartottam, hogy a lábaim is erősek legyenek. ~ Sok helyről nehezen lehet felszállni és ilyenkor életmentő lehet, ha képes vagy huzamosabb ideig vágtázni. ~ Kesmon talált valami barlang félét és be is feküdt. Nungal mellé telepedett, én pedig a másik oldalára feküdtem. Az oldalához közelebb lévő szárnyamat ráterítettem a szárnyaira, hogy azok felülről is kapjanak némi hőt. ~ Hogyan fog ilyen szárnyal repülni? Valószínűleg egyhamar sehogy. Nem hiszem, hogy vissza tudna menni a gyűlésre. Bár még az is lehet, hogy összeszedi magát annyira. ~ Unatkoztam és csak messziről hallottam Nungal hangját. ~ Talán a gyűlésről beszél? ~ Igazából nem érdekelt túlságosan. Kényelmesen a szárnyam alá hajtottam a fejem. Nem akartam aludni, csak rendezni a gondolataimat. |
Kesmon úgy ítélte, ennyi gyaloglás pont elég lesz. Sokat ereszkedtünk lefelé és mivel nem voltunk már olyan magasan, a táj is változott; több volt a növényzet, feltűntek a fák is, kellemes volt a levegő, de még mindig kellően távol voltunk a Cornus ménes területétől. Kesmon mellé feküdtem ismét, hogy a testem melegével segítsem szárnyai felolvadását.
- Ne butáskodj már. Különben is, amúgy is fáztunk. - hajtottam a fejem az álla alá. Kesmon hajlamos volt túlkomplikálni a dolgokat. - A ménestársunk vagy, mit vártál, hagyunk megfagyni? - csipkelődtem vele egy kicsit, a sörényét finoman meghúzva, majd visszahajoltam alaphelyzetembe. - Hjaj, nem tudom, mi vár ránk a jövőben... - hoztam fel a Gyűlést egy sóhajtás kíséretében. - Amikor eljöttem, akkor épp arról beszéltek ,hogy az Örökvalóknak lehet egy szigetük és visszatérnek ide. Úgy vettem ki egy-két ló szavaiból, hogy törüljük el mi előbb őket, semmint ők minket.... de szerencsére Hlín nem osztotta ezt a nézetet. Remélem mások is így vannak vele. Talán.... - gondolkodtam el - Talán megpróbálhatnánk kapcsolatba lépni egy-két Örökvalóval, hisz nyilván tudnak beszélni. Lehet, lenne pár szavuk hozzánk. - néztem a két ménre, mi a véleményük a dologról. |
Nungal-hoz siettem, hogy egy pillantást tudjak rávetni. Félig ránéztem, majd tekintetemet a földhöz szegeztem. A sziklás hegységen nem könnyű a közlekedés, főképp úgy hogy bármelyik pillanatban megcsúszhatok, és szárnyak nélkül, nos khm. Szégyeltem magamat, amiatt hogy otthagytam Rayat-tal, de nem tudtam mást tenni..Pár perc bandukolás után, találtam egy ,megfelelő helyet, ahová könnyedén lefeküdhetünk hárman. A hőmérséklet is megfelelő volt, se túl hideg, se túl meleg. Befeküdtem a kis barlangfélébe majd megvártam hogy a többiek is mellém telepedjenek.
-Sajnálom hogy miattam ide kellett jönnünk..-szegtem le ismét a tekintetemet. Az évek során, szinte minden ügyben magamat hibáztattam, hisz akkor rendbe tudtom hozni amit elrontottam.. |
Amint meghallottam a ropogást, amit Kesmon szárnyai adtak ki, tudtam, hogy azonnal el kell mennünk innen vagy Kesmon nem lesz többé pegazus. Túl magasra repült. Tipikus hiba, valószínűleg túl fogyelmetlen volt és az egyébként is hideg levegő, ami odafent a nagy magasban akár 10 fokkal is alacsonybb hőmérsékletű lehet egyszerűen megfagyasztotta a szárnyait. Ha tovább marad a hidegben, akkor elfeketednek és elhalnak, majd elsorvadnak. Megfordultam és megindultam azon a kis ösvényen, amit Rayat észrevett. Erősen lefelé lejtett, óvatosan kellett ereszkednünk rajta, mert a fagyos talajon könnyen megcsúszhatunk. Ahogy a horizont felé néztem, fémes csillogást láttam; az Ewan-tó tűnt fel előttünk. Az már Cornus föld volt, de legalább meleg volt, szépek voltak a legelők és víz is volt. Ha az Eckhnata-csúcsokhoz közel maradunk, akkor talán pont a két ménes közötti határvonalon, senki földjén pihenhetünk pár órát. A tavat tápláló forrásokból vehetünk magunkhoz vizet, Kesmon is rendbejün és újra repülhet. Közben beszélgethetünk is, jobban megismerhetjük Rayatot és ő minket.
- Vigyázzatok, eléggé csúszik - szóltam hátra a többieknek, ahogy óvatosan lépkedtem a sor élén. |
Észrevették. Bármennyire is próbáltam eltakarni, észrevették. -Kedvesek vagytok, de köszönöm, megoldom.-mosolyogtam rájuk, mintha a legkisebb gondom volna a világon. Szerettem magam megoldani a nehéz dolgokat segítség nélkül, de legbelül jól esett a törődés. Rayat testét szárnyaimnak döntötte, reménykedve abban hogy jobb lesz. Meglepődtem. Talán, félreismertem..Mindegy is, az első hogy találjunk egy jobb helyet.
Nungal kijelentésére csak meggyőzőnen bólintottam, jelezve hogy benne vagyok. Ezután a ménre pillantottam.-Köszönöm de tényleg.-vetettem rá egy kedves félmosolyt. Ahogy szárnyaimat próbáltam megmozdítani recsegő hangokat adott ki magából. Megszeppenve hagytam abba a próbálkozást. Ez fájni fog ha kiolvad..szorítottam össze fájdalmasan fogaimat.
Valahogy reménykedtem hogy nem hiába dermedtek meg szárnyaim, ugyanis legalább tudtak beszélgetni kettesben, úgy hogy mem lábatlankodtam. |
Nungal nem válaszolt az előbb csak félig feltett kérdésre és nem is kérdezett rá, hogy mit is akartam tőle. ~ Biztosan tévedtem. Még szerencse, hogy nem tettem fel hangosan a kérdést. Teljesen idiótának nézett volna. ~ Amúgy sem tudtam ezen gondolkozni, olyan hideg szél vágott orrba… beleborzongtam. ~ Mozogni kéne. Na persze csak akkor, ha nem akarsz megfagyni. ~ Széttártam az eddig oldalamon pihenő szárnyaimat és gyorsan csaptam velük párat. A hátamon jó helyen voltak, viszonylag szélcsendes helyen ott semmi bajuk nem volt, most viszont már igényelték a repülést.
- Támogatom az ötletet. Szárnyfagyasztó hideg van itt. - Ekkor tért vissza közénk Kesmon. Valami nem stimmelt vele, ezért elléptem Nungal mellől és felé indultam. ~ A szárnya olyan furcsán áll. ~ Mikor eléértem már körvonalazódott bennem a probléma. Kérdés nélkül érintettem az orrom a szárnyához. Jéghideg volt. - Mindenképp lejjebb kell mennünk. Arra láttam egy kisebb ösvényt. Remélem nem csúszik. - Kesmon mellé léptem és azon gondolkoztam, ha megpróbálnám melegíteni a szárnyait akkor jobb lenne-e neki. A másik megoldási lehetőség a még több hó lett volna, de nem tudtam örülne-e neki. - Nem vagyok biztos benne, hogy a meleg jót tenne a szárnyadnak. - Reméltem ő jobban képben van a gyógymódban, mint én. |
Kérdésemre még mindig vártam a választ, mielőtt azonban Rayat reagálhatott volna Kesmon visszatért közénk.
- Rayat azt mondta, a Gyűlésen még mindig csak egymást kerülgetik a lovak. Ameddig ez így marad, nem megyünk át valami barátságosabb helyre? - kérdeztem a barátomtól, aki egy kicsit furcsán tartotta a szárnyait - Talán felszállás előtt kicsit átmelegedhetnénk a tó mellett - nézem a gőzölgő, forró vízre. Ha Kesmon szárnyai átfagytak, akkor veszélyes lenne most felszállnia. |
[43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
