|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.23. 22:17 - |
* Szigorúan zárt (de tényleg:) ) * |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Light szavaira nem figyeltem oda, éreztem hogy mára elég volt egymás szadizásából. Beszélgetéseiket nem akartam már meghallani, leginkább már el szerettem volna menni a lehető legmesszebb helyre innen. -Majd meséj el néhány fontos dolgot, nekem már nincs ott keresnivalóm. Mana ott van hogy helyettesítsen.-pillantottam a felreppenő kancára, majd követtem példáját és én is elsuhantam az égbolton.
/Kesmon el./ |
 Nungal elrepült, Kesmon pedig ma már kapott eleget, ezért úgy döntöttem én is elegánsan távozom és újra a gyűlés felé veszem lépteim útját.
/Moonlight Shade el/ |
 Felnevezzem.
- Akkor biztos találkozunk még. Kolléga - tettem hozzá - Ki tudja Shade? úgy tűnik, a legjobbat hozod ki belőlem. Talán a következő alkalommal én sütlek meg téged - kacsintottam rá - Akkor a Gyűlésen. - biccentettem, majd kitártam a szárnyaim újra és elrugaszkodtam a talajtól. Ideje volt visszanézni az egybegyűltekre.
/Nungal el/ |
Seele elsunnyogott a bokrok alatt. ~ Lehet jobb is így. ~
Kesmonra pillantottam. ~ Most fenyegetőzik? Nem áll jól neki. ~
- Miért, mit tettem? A bájos kanca támadt először, aztán te. Én csak védekeztem. Ehhet képest itt pátyolgatlak titeket. Szánalmas. - Tovább fűzte a gondolat menetét és eljutottunk a szokásos pegazus témához.
- Honnan veszed, hogy meg akarok veled küzdeni? - Sóhajtottam lemondóan. ~ Ha így folytatom, sosem szabadulok meg a pegazusoktól. ~
Nungalra pillantottam. ~ Tényleg, a gyűlés. Hogy én mennyire nem akarok oda visszamenni! ~
- Ehh... nekem is vissza kéne mennem. Megígértem Raginak, hogy hírvivő leszek. - A hangom unalmat sugárzott, semmi kedvem nem volt ilyen feladatokat ellátni, nem érdekelt ez az egész. - Biztos naaagyon izgalmas lesz. Hogy ezt miért nem tudja ő elintézni! - ~ Neki is van négy szép lába, bár ő inkább hasra esik bennük. ~ Morogtam volna még tovább is magamban, de Nungal hangja bezavart.
- Pontosan mit is akarsz tőlem tanulni? - Nem tudtam mire gondolhat, értetlenül meredtem hát rá. |
 Kezdett érdekessé válni a helyzet, így nyugodtan figyeltem a történéseket. Az unikornis meglehetősen bevadulva engedte szabadjára mágiáját, mit sem törődve annak következményeivel. ~Amatőr.~forgattam meg szemeimet, mikor az indái teljesen irányíthatatlanná váltak. A szél is felerősödött, több villám is mellém csapodótt ám szemrebbenés nélkül álltam továbbra is a helyemen.
Végül a pagazus is tett valamit. ~Milyen aranyos a szeretet, nem gondolod?~nevettem fel halkan, mikor a kanca szárnyából erős széllökések keletkeztek. ~Nocsak...Mágiát haszál? Érdekes! Még nem láttam volna pegazust úgy hogy az erejét elengedné.~szemeimet egy pillanatra sem vettem le a jelenetről, ám mikor a foltos ménbe majdnem belecsapott a villám és ennek hatására elrepült, nem bírtam nem megállni hogy ne nevessel fel. ~Szerencsétlenek!~prüszköltem egyet lenézően. Ám éreztem hogy lassan vége lesz a történetnek, így jobbnak láttam ha gyorsan eliszkolok, még mielőtt kérdőre vonnának. ~Egész jó nap..egész jó..~mosolyodtam el, majd kecsesen megfordultam és bevágtattam a magas fűbe.
/Seele el/ |
Még egyszer Kesmonra néztem, örültem, hogy épségben van.
- Menj cska nyugodtan. Én visszatérek a Gyűlésre. - feleltem neki - Utána találkozunk. - tettem hozzá. Úgy sejtettem, nem akar már a Gyűlésre menni. Visszanéztem Shade-re.
- Miért ne érdekelne, hogy vagy? Attól, hogy nem értünk egyet, még nem kell, hogy megöljük egymást. Mellesleg úgy gondolom a jövőben még keresztezni fogjuk egymás útját... talán még tanulok is tőled ezt-azt. - mosolyogtam rá. Elvégre miatta kattant be bennem a mágia. |
-Sajnálom hogy meghalatam öt percre..segítenem kellett volna..-gyötört emiatt a bűntudat, hogy nem lehettem vele mikor magára maradt. Az unikornis ismét megjelent Nungal mellett, én pedig hátracsaptam füleimet és ráprüszköltem egyet. -Remélem tudod mit tettél.-pillantottam szét a területen, ami úgy nézett ki mintha egy cunami sodort volna szét minden. -Ezek után jobb lenne ha elválnának utjaink..-léptem el Nungal-tól majd a ménre néztem. -Nekem ennyir mára épp elég volt.-vetettem rá szúrós pillantást. Nem akartam újra felbosszantani, csak nem tetszett az, hogy ezek után van még képe idejönni hozzánk. A fejem még mindig sajgott, éreztem hogy vérzig de nem akartam tudomást venni róla, valahogy rossz érzést kelttett bennem. -De azért nem felejtem el, egyszer majd megküzdünk, ígérem.-vetettem rá egy halvány mosolyt, hogy ne viszálykodás közepette kelljen távoznom. Ismét Nungal-ra néztem jelezve hogy én már mennék. |
Mire újra a mágiám ura voltam, már nem ott álltam, ahol eddig. ~ Hogy kerültem ki onnan? ~ Próbáltam visszajátszani a történteket. ~ Talán Nungal volt. ~ Ahogy körbenéztem, megnyugodva tapasztaltam, a fű nem ég már. ~ Legalább azt nem tettem tönkre... legalábbis nem okoztam tűzvészt. ~ Nungal közeledett felém és eléggé fáradtnak tűnt.
- Ez egy igen érdekes kérdés. - Ugrottam fel, még mindig a mágiától hajtva. ~ Nem lesz ez így jó. ~ Összegyűjtöttem a körülöttünk kavargó elektromos szikrákat és kilőttem a legközelebbi hegycsúcs felé. ~ Egy újabb hegyet sikerült tönkre tenned, gratulálok! ~ - Most már igen. Amúgy miért kérdezed? Majdnem a földbe dózeroltalak. - Néztem utána, miközben ő átvonult Kesmonhoz.
- Nem hiszem, hogy komoly baja lett. - Léptem Nungal mellé, az orromat újra a hátához nyomtam. - Nem találta el a villám, ha eltalálta volna, már nem élne.- Enyhe bűntudatot éreztem, amely talán a hangomban is hallatszott. - Én inkább az Örökkévaló miatt aggódnék. A mágia vonzza őket, főleg az őrülteket. - Mivel Kesmon nem mozdult, Nungal pedig egy kétségbe esett lett, úgy döntöttem rá küldök Kesmonra egy apró illúziót. Ezek után újra el kezdete adni az életjeleket, szóval megnyugodtam. - Kapott egy kisebb illúziót. Mostmár rendbe jön. -
- Ne… - ~ Azt hiszem jobb ha nem szólok, hadd drámázzanak egy kicsit. ~ |
Behatárolhatatlan hang hagyta el a torkomat, ahogy kiszakadt belőlem a megkönnyebbülés. Életben van!
- Hogy én jól vagyok-e?! Majdnem agyoncsapott egy villám téged! Már azt hittem, elveszítettelek! - borultam rá Kesmonra és nagyon igyekeztem megállni a sírást. Nem akartam zokogni egy Laynarvis és egy száműzott vándor előtt. Amikor odaroantam Kesmonhoz és csak néztem a testét, láttam, hogy nem mozdul, sőt, mintha nem is lélegezne. De azutánm élyl evegőt vett és újra velünk volt. Nem is tudom, mit kezdenék nélküle. Ha nem kelt volna fel valószínűlek irepülök a világból. Konzultálok az Örökvalókkal. Elrepülök az átkozott szigvetükre is, ha azon múlik, hogy visszahozhassam Kesmont az életbe. De hála az isteneknek, visszajött magától.
- Soha... soha többé ne merészelj ilyet csinálni velem! - Nincs idő előtti meghalás. Teljességgel kizárt. - SZükségem van rád, te bolond. Mit csinálnék nélküled? - súgtam neki, mielőtt még bármi hülyeség az eszébe juthatna. |
Light villámja aligha egy méterre tőlem csapódott bele a fölbe, ezzel elrepítve engem a távolba. Szemeimet szorasan összezáram, valahogy nem volt merszem kinyitni őket, mert féltem hogy hova érkezem. Erőteljesen belecsapódtam a kemény talajra, fejemet pedig nem sajnálva, belevertem egy nagyobb kőbe. Tekintetemet Nungal-ra szegeztem, aki utolsó erejéig küzdött a becsületéért, az otthonunkért...és értem. Homályosan láttam az unikornis villámjait, melyek kékes alakot ölltve kavaroktak fölötte. Éreztem hogy a szél tépkedi arcomat, belesodorva a földön lévő levelet és kisebb szöszmöszöket. Nem bírtam tovább tétlenül nézni, amint Nungal egyedül verekszig meg, minél hamarabb segítégére akartam jutni, ám lábaim nem engedelmeskedtek agyam parancsára. Elernyedve feküdtek a kavicsos talajon, mintha elszállt volna belőlük a maradék erő. ~Ennyitől megakarsz halni Kesmon?! Még nem mehetsz el! Főképp nem így!~fejemben ezek a mondatok hangzottak el önkéntlenül is, miközben testemet próbáltam mozgatni. Abban a pillanatban fejemet felemeltem, ám nyilaló érzés szúrt bele, én pedig kábultam estem vissza a földre. ~Nem! Nem! Nem..~az ösztönök kezdtek bennem eltűnni. Hirtelen minden sötét lett. Sötét és hideg. Nem éreztem mást csak ezt. ~Meghaltam?~ kavargott bennem a kérdés,mikor a ménes beli lovak arca jelentek meg előttem. Szívszorító volt őket látni, úgy éreztem többé nem szegezhetem rájuk tekintetemet, még ha nem is ismertem igazán őket..de akkor is..ők a családom..Nélkülük nem tartanék itt..Az ismert és kevésbé ismert arcok hirtelen eltűntek. Ismét homályos sötétség lepte el szememet. ~Sajnálom Nungal...~sírni tudtam volna, de képtelen voltam rá. Ennél nagyobb fájdalom volt ez, hogy sírjak. A némaság erősen verődött be füleimbe, amit sehogyan sem tudtam elnyomni. Keztdem lenyugodni, hagytam had vigyen a semmi magával, akárcsak egy elfáradt lelket. Mikor már azt hittem mindennek vége, egy piciny fehér pötty jelent meg előttem. Közelebb mentem volna, ám lábaimat és más tetrészemet nem éreztem. Csak néztem. Lassan elindult felém, és ahogy közeledett egyre nagyobb lett, míg végül belevakultam a fehérségbe. -Kesmon..-szólalt meg egy mély hang, olyan volt mintha egy barlangban lennék, és arről verődnének vissza a hanghullámok. -Téged még várnak, nem adhatod fel ilyen könnyen.-fogalmam sem volt hogy mire céloz, és azt sem tudtam ki az akiről beszél. Csak annyit éreztem hogy végre elszálltak a gondjaim és könnyed volam akárcsak egy toll. -Kesmon, ébredj fel..-abban a pillanatban, mintha ez egy varázsszó lett volna, éreztem újra tündőmben a levegőt, és a sörényebe belekapó enyhe szellőt. ~Mi történik?~ gondolataim visszatértek, érztem hogy újra testemben vagyok. -Kesmon, hallasz engem? Magadnál vagy? Megsérültél?-füleimbe lágy hang szökött, én pedig félig kinyitottam rá szemeimet. Nungal. Levert a víz, tekintetem teljes egészében kinyílt, lábaim ösztönösen felállítottak. -Én...-próbáltam kinyögni valamit, hisz nem hittem el hogy újra itt vagyok. -Én...Nungal jól vagy te is?-vágtam rá azonnal mit sem törődve kérdésével. Szó nékül közelebb léptem hozzá, majd fejemet nyakához érintettem. Csak ölelni akartam. Nem érdekelt más. |
Tartottam a pozicíómat. Kesmon balesete aggasztott, de nem rohantam oda hozzá, ugyanis Light indái felém próbáltak eljutni és azt nagyon nem akartam engedni. Képzeletben egy falat húztam kettőnk közé, remélvén, hogy az indák ebbe a falba ütköznek majd. Úgy látszik, bevált, ugyanis félúton megakadt és dühödt kígyó módjára tekergőztek előttem. Viszont az eufórián át mást is kezdem érezni; a fáradtságot. Mivel alig-alig volt már mágia Seminarya levegőjében, ezért nem tudtam miből meríteni, így hamar kezdtek kiapadni a tartalékaim. Véget kell vetnem ennek a pathelyzetnek. Talán a szél az én szövetségesem, úgy, mint Light-nak a villámlás? Kitárt szárnyaimat mozgásba hoztam, csaptam velük egy erőteljeset, aminek következtében a mellső lábaim felemelkedtek a földről és ezzel egy időben jókora erőteljes széllöketet indítottam útjára, ami egyenesen Lightnak vágódott, kizökkentve am ént a koncentrációjából és jó pár méterrel hátrébb rőpítve őt, hogy egy nagy puffanással érjen földet. A villámok kialudtak, az indák elernyedtek, a szárnyai ma hátamra roskadtak. Mintha kilométereket vágtáztam volna, kivert a veríték, kissé remegtem is. De még tartottam magam. Előrébblépve indulatból megtapostak kicsit a jelenlegleg ernyedt indákat, majd odasétáltam Light-hoz, aki épp feltápászkodása közepén járt.
- Legyen elég ennyi az erőfitogtatásból. Legközelebb válogasd meg a szavaid. És soha többé ne támadd meg a barátomat a saját földünkön.- mondtam neki. A történtek ellenére mégis valahol belül, mélyen szimpatikusnak találtam ezt a mént. Nem tudom, hogy bárki más jelenléte képes lett volna kihozni belőlem ilyen reakciót... talán valamelyik másik LAynarvis tag vagy különösen rossz hírű vándor. Talán velük szembe is ugyanígy megvédem magam.... de az Örökvalóval szemben a mágia cserbenhagyott. Akkor nem voltam képes szelet kavarni. Valamiért Shade váltotta ki ezt belőlem, ő vezetett rá arra, hogyan hívhatom magamhoz azt akevés varázserőt, ami a pegazusokban még megmaradt, így bennem is. Talán okkal találkoztunk. Talán nem kell feltétlen ellenségekké válnunk. Lehajoltm hozzá - Azért jól vagy? - ostoba kérdés, mi krát tehettem volna benne? Ő unikornis, kiskora óta mágiára oktatták a szülei. Engem nem. Hozzá képest csak egy ügyetlen kezdő lehetek, semmi más. Hátranéztem a vállam fölött, mi a helyzet a ménestársammal. Amikor láttam, hogy Light-nak konkrétan kutya baja, odaügettem Kesmonnhoz is.
- Kesmon, hallasz engem? Magadnál vagy? Megsérültél? - záporoztak a kérdések. Égési sérüléseket kerestem rajta, de nem láttam semmit. |
Nungal szele nem dobott fel igazán. ~ Ez lenne hát a “híres” pegazus mágia. ~ Engem elkerült a szél, körülöttem a villámok áramnyalábjai pattogtak, szinte pajzsként körülölelve testemet. ~ Talán most kéne abbahagynom. Most még le tudok állni. És vajon ő? A mágia megrészegít, ha nem vigyázol meg is őrjít. Ez főleg azokra a lovakra veszélyes, akik még életükben nem használtak mágiát. ~ Bármennyire is szerettem volna lesújtani Kesmonra ~ az könnyen Nungal épp elméjébe kerülhet. Abba kell hagynom. ~ Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni. ~ És ha csak megkötözném? ~ Az indák megindultak Nungal felé. ~ Mit műveltek? ~ Éreztem, ahogy kicsúszik az irányítás az elmémből. Egy kósza villám közvetlenül Kesmon mellé csapott be, jó pár méterrel odébb repítve őt. ~ Ironikus, hogy parancs nélkül is teljesítik a kívánságom. ~ Egy másik a szomszéd csúcsot vágta keresztbe. Az indák pedig köztem és Nungal között mocorogtak időnként felé, máskor felém ugorva. A villámokat elkezdtem visszarendelni magamhoz, ám még mindig nem álltak teljesen az irányításom alatt. Körülöttem szinte szabályos körben meggyújtották a füvet. ~ Éljen, tűzijátékot nem akartok rendezni? ~ Kár volt erre még csak gondolnom is, mert fölöttem kisebb, nagyobb kisülések kavalkádja robbant ki, szinte azonnal. |
Az unikornis orkán erejű szelet kavart, éreztem hogy a por belepi szemeimet. Hirtelen minen sötét lett körülöttünk, hirtelen a mágija átvette az uralmat a hegység fölött. Ismét feltámadt a szél, de erősebben mint azelőtt. Egy kicsit kinyitottam szemeimet, és láttam hogy Nungal teszi ezt. Szárnyait kimeresztette és büszkén megállt a helyén.
Ő már nem az a kanca volt mint három évvel ezelőtt. Jól emlékszem mikor egyfolytában rajtam lógott, és csak azt akarta hogy vele legyek. Néha bosszantott, bevallom. Nem hagyta hogy a munkámat végezzem, mindig játszani óhjatott. Ám mégis annyira szerettem őt hogy nem volt szívem otthagyni egyedül. Mert ő más volt mint a többi ló, éreztem benne azt a bizonyos erőt, melyet másokból hiányoltam. Megvédetem volna akár az életem árán is, mert ő volt az én lelkem. De most nőtt fel igazán, ideje elengednem és hagyni hogy a maga ura legyen. |
Shade mágiával felvértezve állt kihívóan és csak ránk várt. nem hátrálok meg. Belső ösztönzésre kitártama szárnyaimat, hogy nagyobbnak tűnjek - ám ekkor melegség áradt szét belőlük és felfutott a gerincem mentén. Beleborzongtam az érzésbe. Hirtelen erősnek éreztem magam, magabiztosnak. Álltam ott, szélesre tárt sólyomszárnyaimmal, a hátam mögül szél fújt. Nem, nem is mögülem jött.... hanem felőlem. "Mi a fene?", csodálkoztam rá a dologra magamban. Ez lenne a mágia, ami bennünk is lakozik? Ez lenne az, amiről Reyna is mesélt? Ez lenne az én mágiám? Fogalmam se volt, hogy mire lennék képes vagy hogy mennyi erő van bennem. Seminarya varázsos állapotát tekintve valószínűleg nem túl sok. De azért feltámadt bennem a kíváncsiság. "Mire vagyok képes?"
Így álltam ott, készen arra, hogy megvédjem a pegazusok földjét és Kesmont. Készen arra, hogyha Shade támadóan megmozdul, lecsapjak rá. Foglalmam se volt, hogy abból mi sülne ki, de kihívóan néztem rá.
"Látod Shade, feleannyira sem vagyok védtelen mint azt hitted!"
Feleannyira sem, mint bárki hitte volna. Feleannyira sem, mint én hittem. Jelentsen ez bármit is. |
A pegazus kancát nem is kicsit sikerült felhúznom a mondandómmal, csak úgy fortyogott a dühtől. Nem értettem, pontosan mi volt a baja, és nem is érdekelt. Meglepődtem amikor odébb lépett és hatalmasat rúgott az oldalamba. A hangja nagyobb volt mint az ereje, nem is fájt igazán, bár lehet, hogy a nyoma megmarad. Sok lóval harcoltam már, kaptam ezerszer nagyobbat is.
- Ha már megrúgsz legalább erőt tegyél bele. - Néztem rá unottan. Nem fogok rátámadni egy ilyen apróság miatt. ~ Amúgy is, megígértem, hogy nem teszem. ~
A pegazus mén a szárnyával a fejemre sújtott. Na ezen már felhúztam magam, de úgy istenigazazából.
- Na ezt nem kellett volna. - Kívülről teljesen nyugodtnak tűnhettem, belül viszont fortyogtam a méregtől. Az indák leestek a sörényemből és a farkamból, mágiám elszabadult, a vidéken pedig orkán erejű szél söpört végig, a közeledő vihar előszeleként. Sötét fellegek takarták el a napot, körülöttünk villámok csapkodtak. Folyamatosan szűkülő körben cikáztak, végül pedig belém csaptak. Szemem ezüstkéken ragyogott testemet pedig körbe fonták a villámnyalábok, melyek teljesen a szőrömhöz simultak. ~ Pöpec kis vilámhárító lehetek. ~ Büszkén felszegtem a fejem és beléjük fúrtam a tekintetem, jobb mellső patámmal a földet kapartam. ~ Jöhettek, én készen állok! ~ Sugározta a tekintetem. |
Fogalmam sem volt, hogy mi történt Light-tal, de éreztem hogy agyam tele lett vérrel. ~Betelt a pohár!~Már épp szárnyaimat vettem elő, hogy agyonüssem szerencsétlent, ám Nungal sokkal gyorsabban reagált mint én. Egy szempillantás alatt elugrott az unikornistól, és akkorát rugott bele hogy ezt még Laynarvis területen is biztosan hallani lehetett. Nungal dühe már kézzel foghatóan lebegett a környezetben. Nagy szemekkel figyeltem a kancát, mivel még soha életemben nem láttam ennyire dühösnek. ~Ezek után már én se mernék ujjat húzni vele.~
-Érthető hogy miért utál mindenki titeket. Szánalmasak vagytok!-dühösen odatrappoltam hozzá, majd erősen megütöttem szárnyaimmal a fejét. Ráprüszköltem, aztán Nungal mellé léptem. -Készülj fel..-suttogtam magabiztosan. Jól tudtam hogy ezt nem fogjuk karcolás nélkül megúszni, de nem fogom engedni hogy Katopirys területen megalázzon minket. |
Egy másodperc alatt elfutott a harag. Elrántottam a fejem az unikornistól, hátraugrottam, két lábra ágaskodtam és páros, mellső lábaimmal erővel rúgtam oldalba. A lökés iszonyatosat szólt, csak úgy döngött a bordáin és 1-2 lépést arébb is löktem a mént, de tudtam, hogy egy sima harcban ennél jóval keményebb ütéseket is adnak egymásnak a fiúk, főleg párzási időszakban, amikor a tesztoszteron hajtja őket, így aligha veszi fel a rúgásomat. Miután a rúgást adó lábaim újra földet értek egy nagy dobbanással, füleim a nyakamra simultak, jelezvén, hogy nem vagyok éppen jó kedvemben.
- Ne merészeld azt képzelni rólam, hogy naív kancacsikó vagyok! Ne merészelj alábecsülni! Semmi jogod hozzá! Katopyris vagyok és a mi földünkön állsz, ezt jól jegyezd meg! - azt hiszem, ez volt az a pont, mikor a jól ismert - és belőlem addig anyám által hiányolt - pegazus virtus kitört belőem. Elvégre szárnyaim oltak, mégha béketűsőbb fajta is voltam, talán túlontúl is, a ménestársaim izlése szerint. De leginkább azt tette be an agykaput, amit mocskos módon sugallt. Hogy Kesmon "nem csupán" a testvérem.... ha így is lenne, ahhoz se lenne semmi köze senkinek. De főleg nem egy kegyvesztett Forsante-tagnak.
"Még egy iylen mocskos sértés és véged van!" , remélem, felfogta az üzenetet. |
Bár jól esett, hogy Nungal együtt érez velem, úgy éreztem egy kicsit elszállt, és most valahol éppen rózsaszín felhőkön lebeg. ~ Komolyan megbízik bennem? Ilyen naiv lenne? ~ Ezt minden más esetben kihasználtam volna, de vele valamiért nem volt kedvem. Seele piszkálódása nem igazán érdekelt. ~ Úgysem gondolja komolyan. ~
- Azt hiszem egy kicsit túl sokat gondolsz rólam. - Hajoltam egészen közel a füléhez. Hangomat lehalkítottam és igyekeztem minél félelmetesebb hangnemet megütni, tekintetem pedig újra perzselő lett. - Tudod, valahol legbelül élveztem amit csinálok. Talán mégis okkal lettem száműzve. - Seele szavai felkeltették az érdeklődésemet. ~ “Elüldöznek másokat azért,mert nem tökéletesek számukra.” Vajon vele ez történt? ~ Átsétáltam Kesmonhoz.
- Seelenek igaza van. Lehetnél kicsit bátrabb és felvállalhatnád az érzéseidet. Szemmel láthatólag nem veszi a jeleket. Csak nem túl régóta vagytok “csupán” testvérek? - Halkítottam le a hangom az utolsó két mondatnál. Csak úgy csöpögött a gúny a hangomból. |
~Persze, hazudj.~szemöldökeimet összehúztam a pegazus mén kijelentésére. Míg a foltos lóval voltam elfoglalva a két másik megtárgyalta egymás közt a gondjaikat. ~Ugyan már. Kit érdekel mások múltja..Soha sem értettem meg ezt a lalkizést. Főképp mikor magukat sajnáltatják..~
-Abból nem lesz baj ha a társad múltjával tisztában vagy. Nem lehettek olyan rég együtt ha még nem beszéltetek az életetekről.-mosolyodtam el, mintha mit sem tudnék. Persze tisztában voltam hogy nincsenek együtt, de jó érzés volt kicsit csípkedni őket, főképp hogy a másik mént teljesen elönti a düh miatta. "Akaratlanul okoznak másoknak fájdalmat." ~Okos ló abban biztos vagyok. De nézd csak meg jobban Seele..mit látsz benne? Keménynek tettei magát, pedig egyáltalán nem az. Látszik rajta hogy átérzi a többiek problémájit, de úgy tesz mintha tudomást se akarna venni róluk.~igazán most tűnt fel amit Primal mondott. Teljesen a kanca bizalmába férkőzik, anélkül hogy Nungal kicsit kételkedne is. ~Vagy csak egszerű flört. Hihi.~
-A lovak már csak ilyenek, kedvesem. Bántanak, elüldöznek másokat azért, mert nem tökéletesek számukra. De ez a természet első törvénye, ha életben akarsz maradni, mindig te magad legyél a legfontosabb. Különben halott vagy.-hajoltam közelebb a kancához komoly tekintettel. Pár pillanatig csak meredtem rá, majd egy hirtelen mozdulattal elkaptam a fejemet tőle. -Élvezzük az életet.-mosolyodtam el. ~Néha még én is megijedek tőled, Seele.~ |
- Jó értelemben - vágtam rá - Úgy értem, a Laynarvis tagok többnyire rossz kisugárzásúak, agresszívek, provokálnak másokat.... de te nem ilyen vagy. Barátságosan álltál hozzánk, mégha kissé fel is vágtál a nyelved. - miután Light is vallot a múltjáról kevésbé éreztem maganm kényelmetlenül - Ezért nem vagy már Forsante-tag? - kérdeztem rá nyíltan - Pedi nem is tehetsz róla... ha megtáamdtak egyértelmű, hogym egvéded magad. A haláleset meg.... baleset volt, biztos avgyok benne. - talán elhamarkodott vol elhinni minden szavát a Laynarvis tagnak, de eddig sem ártott nekem, pedig methette volna. Megelőlegeztem neki a bizalmamat, hogy igazat mond. |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
