|
Témaindító hozzászólás
|
2016.01.31. 19:39 - |
Waldamürosz + Waserfrise + Deviltear
Nyílt játék |
[26-7] [6-1]
 -Ramszesz, Deviltear, nem vagyok hülye. Tudom mi a dolgom, nem kell közölni -szóltam vidáman és szórakozottan kocogtam el a helyszínről. A vendégeink maguktól is megtalálják, merre kell menniük.
/Shaen el/ |
 Miután a fiam és a két vendégünk is úgy gondolta, hogy patáit szedi én is a példájukat követtem. -Shaen, te is menj a dolgodra!-nyerítettem hátra és Waldamürosz után ügettem. -Vajon hova megyünk? Mingegy követem és kiderül, hogy hova vezet.
/Ramszesz el/ |
 Én csak álltam és néztem. Figyeltem ahogy a fura kanca éppen eltűnik a messzeségben. Ramszeszre néztem és barátságosan bicentettem egyet. Fejemet lehajtva közelebb léptem hozzá. Próbáltam a tudtára adni, hogy vele tartanék. Egy hangosat prüszköltem és a szemébe néztem. Már nem próbálkoztam hangokat kiadni és nevetségesnek tünni. Így hát szépen elindultam és mutattam Ramszesznek, hogy jöjjön.
/Waldamürosz el/ |
 A mén miután rámmeredt továbbállt. -Nem kellett volna hazudnom, de hát így alakult. A Shaen nevű kanca is észrevette, hogy én kamuztam. Nem szóltam semmit, csak álltam és nem tudtam eldönteni, hogy most mit csináljak. A fejemben csak az járt, hogy kereket oldok. A bátorságomat összeszedve megfordultam és a határok fele kezdtem el ügetni, de pár lépés után vágtába kapcsoltam és eltüntem mindeni szeme elől.
/Wasserfris el/ |
 A társaság már untatott egy kicsit. Úgy éreztem fölösleges köztük fárasztanom magam. Némi szabadságra vágytam, arra, hogy szabadon vágtáshassak a széllel.
- Shaen, Ramszesz, kérlek kísérjétek ki a vendégeinket a területeink szélére. - Néztem rájuk. Ezek után kényelmes ügetéssel indultam tova.
/Deviltear el/ |
Ici-picit lankadt a jókedvem Deviltear élces hangulata miatt. Rosszallón csóváltam a fejem -Először is: szöget ütött a fejemben egy gondolat, hogy nem azért nyögdécsel a mén mert nem akar,hanem nem tud. Mondd csak, hang nélkül te meg tudnád értetni magad mások előtt? Másodszor -itt a pikkelyes kanca felé fordultam - Hidd el, lesüt rólad a hazugság. A vándorok általában ismerik egymást (persze vannak kivételek), és ő - a szótlan mén felé böktem - nem úgy nézett ki, mint aki ismert volna. Szóval elölről: Melyik ménesbe tartozol? - próbáltam nem fenyegetőnek vagy számonkérőnek tűnni, de semmi nem garantált... |
Nos senki nem támogatta a névadási kísérletemet, pedig én aztán igazán kitettem magamért… Nyi ~ ezt már ugyan le nem mossa magáról ~ letelepedett a földre. Én pedig ezt kedves és aranyos vezérként elnéztem neki. ~ Milyen rendes vagyok, hagyom, hogy a jelenlétemben feküdjön. ~ Személy szerint semmi bajom nem volt a Holdharcos névvel sem, de a Nyi akkor is az én szerzeményem volt. A magát Waserfrisenak nevező kanca szavaira nagyon felhúztam magam. Eszembe jutott ugyanis, miért annyira ismerős a neve.
- Én meg pegazus. - Meredtem a kancára immár barátságtalanul. Gyűlöltem, ha a szemembe hazudtak. Pontosan tudtam, hogy kém, hisz én is rendelkeztem nem is egy pompás kémmel, akik tájékoztattak más kémekről is. Eddig nem zavart a jelenléte, de mostmár gondolkoztam rajta, hogy elüldözöm. ~ Nekem egyetlen ló se hazudjon a szemembe! ~ Aztán persze apám elkezdett szövegelni, én pedig még mérgesebb lettem.
Nem tetszett a számonkérő hangsúly. Egyáltalán nem. Az még csak hagyján, hogy nem szerettem ha “fiamnak”, “csikómnak” vagy valami egyéb ilyen kellemetlen “néven” emlegetett. ~ Felnőtt ló vagyok, immár nem sok közöm van hozzá. ~ Most nyilván nem fogok itt kifakadni, de jobb, ha vigyázz, mert kaphat még ezért később. Hiába az apám, én vagyok a ménes vezére, minden, hangsúlyozom minden ló feltétlen engedelmességgel tartozik nekem. ~ Még az apám is. Igen, ez alól ő sem lehet kivétel. ~ |
Látszólag a fiamon látszott, hogy lenézi a Holdharcost, de inkább nem foglalkoztam annyit vele. -Mi ez a kis összejövetel fiam?- fordultam Deviltear felé. Aztán a mögöttem álló kanca is kérdezett valamit. -Hogy tessék? Ja, hogy mi járatban vagyok erre? Csak egy kisebb csapatot üldöztem el a határainkról a csapatommal.- válaszoltam a kannca kérdésére.-Aztán úgy gondoltam, hogy visszajövök, erre itt talállak titeket a ligetben.- folytattam. A fiamra néztem és egy kisebb szellő amikor végig simitotta az oldalamat, egy szúró és egyben csípő fájdalom járt át. Az oldalamra néztem és láttam, hogy vérzek. -Na, eddig észre sem vettem! Auu, ez egy kicsit fájt! nem mutatva a fájdalmamat a fiamra néztem. |
A Shaen nevű kanca egy kérdéssel dobott meg. -Én vándor vagyok.-hazudtam szemrebbenés nélkül. -Vándor, vándor vagyok!- járt a fejemben. Körülnéztem és láttam egy hasonló mént mint a Cornus vezére. -Talán testvére lehet vagy valami rokona. Nem is, tudom már, ez a mén az apja.- néztem a közeledő ménre. A szürke ménre pillantottam aki már a földön feküdt és kishíján elaludt. Látszólag a kanca kedves volt velem, de vajon tudják, hogy én hova tartozom. Felnéztem az égre és láttam pár felhőt amelyek olyan feketék voltak, mint éjszaka az űr. |
-Láttom, hogy a vezér a nevem alapján egy kicsit előreítélt, de mindegy. -gondolataim mindenfele ugrándoztak. Próbáltam továbbra is a jó modú oldalamat mutattam. Észrevehetőleg a csak egy valaki jött rá, hogy én néma vagyok. Végignéztem az összes lovom és láttam, hogy egy hasonló ló is érkezett hozzánk. -Talán valamiféle rokona lehet a vezérnek. -Vajon mi lesz itt, hogy ennyien vagyunk? Patámmal a füldet kapartam és úgy döntöttem, hogy lefekszem a földre és pihenek egyet. Biztonságban éreztem magam, mert senkiben nem láttam a rosszakarót. |
Nagyon büszke voltam magamra, bár nem igazán tudtam miért. ~ Mert miért ne! Hisz mégis csak én vagyok a Cornus vezére. A legjobb ménesé mind közül. ~ Reméltem, most Kathach görcsökben fetreng valahol, miután emlegetem… nem csíptem a Katopyrist. ~ Egómániás lovak beképzelt ménese. ~ Így valahogy lehetett tömören összefoglalni a véleményemet. Ekkor trappolt be közénk az apám, teljes valójában. Nagyon örült nekem. Túlságosan is. ~ Nem vagyok már csikó… fölösleges ilyen műsort lecsapnia csak azért, mert találkoztunk. A családom néha olyan kimerítő. ~
A pikkelyes kancával kapcsolatban erős ellenérzéseket kezdtem el táplálni. Túl, alaposan körbenézett, mindent, még a legapróbb részleteket is szemrevételezte. ~ Fogadjunk, hogy kém. A neve is ismerősen cseng... ~
- Ahh, ne már, hogy Holdharcosnak hívják! Szerintem maradjunk a Nyinél, az sokkal egyedibb. - Vélekedtem a mén nevét illetőleg. |
A holdharcos továbbra is nyökögött. Felötlött bennem, hogy nem tud beszélni. Ekkor hangot hallottam a szomszédos domboldalról. Egy harcosom közeledett. Amikor hallótávolsägba ért, köszöntöttem. -Szervusz Ramszesz. Mi járatban erre? - a pikkelyes kancára pillantottam. Talán Alios...rosszabb esetben Laynarvis.
De mimdegy is, lényeg hogy normálisnak tűnt. -Melyik ménesbe tartozol? - kérdeztem őt. Rólam remélem nem hitt srnki semmi rosszat...vagy miért ilyen rideg mindenki? Ah, nem értem a lovakat. Mindenkitől a gyilkolászást várják, vagy a harcot? (bár való igaz, manapsäg Seminarya nem a lebékésebb időszakát éli...) |
Éppen egy kisebb összetűzésből tartottam hazafelé a Kelvarinon-ligetbe, amikor megláttam a fiamat másik három lóval együtt. -Deviltear!!- nyerítettem oda, hogy észrevegyen. Gyorsabb tempóba kapcsoltam, pár lépés után odaértem és megálltam. Tisztes távolságot tartottam, ugyanis ő vezérünk, de egyben a fiam is. Hátam mögé néztem és két kancát vettem észre, az egyikük kinézete egy kicsit tőlem idegen volt, a másikat ismertem, Shaen volt az. Elnéztem a másik oldalra és egy ismerős ló áltt ott. -Holdharcos.- suttogtam. -Erről a lóról már sokat hallottam. Ő az a bizonyos holdharcos. Újra a fiamra tekintettem és horkantottam egyet. Öröm volt látni, hogy az én csikómból vezér vált. |
-A francba! Szóval nem esett le nekik, hogy néma vagyok. Próbáltam a mén és a kancák tudtára adni, hogy néma vagyok, ezért egy két horkanntást és bólogatást hozzáadtam. A vezér elmondta a nevét, de én nem tudtam, mivel néma voltam. -Nyii....hgr.-próbálkoztam egy két hang kiadásával, de nem sikerűlt ezért eldöntöttem, hogy csendben maradok. -Hahó pacik néma vagyok!!- szálltak a gondolataim.- Ez elég nehéz lesz, de hogy fogom magam megértetni. Végignéztem mindenkin. -Bárcsak lenne hangom! Nem tudtam, hogy mi legyen, Így lefeküdtem a fűbe és a lábaimt a testem alá húztam, fejemet pedig lehajtottam szügyem közelébe. Sörényem az arcomba hullot. |
Közelebb léptem és a szarvas kanca mellé álltam. -Sziasztok megint. Valamiféle gyülés lesz itt?- próbáltam kedves lenni. Deviltear nevű ménre néztem és láttam rajta, hogy erős és magabiztos. -Nem mondthatom el, hogy kém vagyok. Végignéztem mindenkin aki csak ott volt körülöttem. A Shaen nevű kanca kedvesnek tűnt. -Vajon mi lehet a rangja? Nem tudtam semmit ami értékes lehetne. Persze nem rosszat akrtam csinálni mások ménesében, csak parancsot teljesítettem. Az Aliosban sokszor engem küldenek ki kémkedni és mondthatom nem szoktak csalódni. nem szóltam semmit csak figyeltem hátha történik valami. |
Az előttem álló ló nyinyegett valamit. Két feltevésem is volt ezzel kapcsolatban. Egy: Nyinek hívják, esetleg Nyi-nyinek. Második: véletlen lenyelt egy legyet és azt próbálja visszaköpni. Mivel jelezte, hogy nem akar harcolni és a kellő tiszteletét is kimutatta felém némi meghunyászkodással, úgy döntöttem változtatok eddigi, barátságtalan magatartásomon. Visszább emeltem a fülem, ám még mindig egészséges gyanakvással figyeltem a két frissen érkezettet. ~ Elvégre, ez itt mégis az én területem. ~ Mindenki bemutatkozott. ~ A maga módján. ~ A fagyos és távolságtartó viselkedés mellett döntöttem.
- Deviltear. - Csak úgy foghegyről vetettem oda nekik. A fejemet magasra emeltem, az izmaimat megfeszítettem, csupán azért, hogy látszódjon ki a mén a gáton. Elégedett voltam magammal. ~ Néhány ló azt mondja gőgös vagyok… ők csak irigykednek. Én egyszerűen stílusos vagyok, és kész. ~ |
Vidáman kuncogtam a vándor mén nyökögésén. Jól van na, ez azért egy kicsit illetlen volt, de nem tudtam pokerfacet vágni ehhez. Nemsokára a pikkelyes kanca is közelebb merészkedett. Nem kell félned tőlünk ha nem akarsz semmi rosszat. -üzentem a tekintetemmel. Értem én, hogy jó az elővigyázatosság, de csak annak a lónak van oka félni, aki nem békével jött. -Üdv! Jómagam Shaen - mosolyogva biccentettem. Hangom egyátalán nem volt fenyegető, inkább nyugodt. Waldamüroszhoz fordultam:- Nem baj, nincs okod idegeskedni. Most már remélem tudsz beszélni - elmosolyodtam és körbenéztem a háborítatlan tájon. Milyen szép is a természet... |
Kicsit közelebb léptem a többiekhez és köszöntöttem őket:- Üdv néktek! Waserfrise vagyok.- mondtam. Próbáltam egy kicsit kecsesebbnek látszódni mint amilyen vagyok. itt volt mellettem egy Shaen nevű kanca is. -Talán a vezérnek egy ismerőse vagy valami ilyesmie lehet ez a kanca. Gondolataim újra visszatértek az eredeti helyzetbe. Az agyam újra azon járt, hogy valami értékes infót szerezzek, de eddig nem volt semmi. -Vajon mikor jönnek a szaftos részek? Végignéztem a többieken és az a szürke mén valami fura hangokat adott ki. Vajon mi baja lehet. Próbálkozott, de csak nyökögött. A vezéren láttam, hogy nem szívesen néz rám. -Talán valami gond van a külsőmmel? Sokan megijedtek tőlem amikor lmegláttak engem, de hát én ilyen vagyok nem tehetek róla. |
A ménesvezérnek látszólag nem tettszett viselkedésem.- Nyi..nyi.-próbáltam valamiféle hangot kiadni felé.Láttam felénk közeledni két kancát is. Úgy láttam, hogy az egyik kanca ismerőse talán ménestársa lehet. A másik kancának egy kicsit merész volt a kinézete. Újra a Cornus ménre néztem. -Nyi...nyi.- újra próbálkozdtam, de csak haék vinyogást tudtam kiadni. -Hogy fogok velük kommunikálni ha néma vagyok? Nem fognak megérteni. Kicsit alárendeltnek mutattam magamat a vezérnek és lehajtott fejjel mentem hozzá közelebb. -Érdekes lesz ez a kis gyülekező, mondthatom, vagyis gondolhatom. A szarvas kancának köszönt, de a másiknak nem. A vezérre néztem és próbáltam tudatni, hogy néma vagyok. |
A mén észrevett és elindult felém. Bármennyire is igyekezett elrejteni azt, éreztem rajta az idegességet. ~ Helyes. Ez az én területem, itt féljenek engem! ~ Amikor elég közel ért hozzám megállt. Vártam pár másodpercet, hátha eszébe jut mit kell ilyenkor tenni, ám a várva várt köszönés elmaradt. ~ Neveletlen egy ló, az egyszer biztos. Nem köszön a Cornus vezérének. Pedig lerí rólam, hogy tiszteletet érdemelek! ~ Puffogtam magamban. Ráadásul a szemtelenje, még büszkén ki is húzta magát. Ezt már nem tűrhettem szó nélkül. Lecsaptam a füleimet, jelezve a nemtetszésemet.
- Elég tiszteletlen dolog birtokot háborítani és ennek tetejében még a köszönésről is megfeledkezni. - Biccentettem mereven és barátságtalanul felé.
Egy kanca közeledett felénk, aki úgy tűnt, egy hal és egy ló nászából született. Sörénye pikkelyekből állt, maga a ló pedig kék volt. Látszott, mindent megtesz, hogy minél elegánsabban “lebegjen” felénk. ~ Összességében szép kanca, de az én ízlésemnek egy kicsit túl vad a kinézete. ~ Elgondolkozva meredtem rá. ~ Kezd túlságosan is sok lenni itt a vendég. Ez mégiscsak a Cornusok földje. ~ Ekkor egy ismerős kancát láttam közeledni. ~ Na azért. Az enyéim sem tétlenkednek. ~
- Helló Shaen. - Köszöntöttem a hozzánk lépő kancát. Kifejezetten szép kanca lett volna, ha nem festik össze. Bár sokáig gondolkoztam rajta, hogy esetleg megkörnyékezem, ám hoztam magamnak egy szabályt, amely elsősorban a ménesem érdekeit szolgálta: a ménesem tanácsadóival és a harcosaival nem kezdek, semmilyen okból és szempontból sem. Sohasem. |
[26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
