|
Témaindító hozzászólás
|
2016.02.09. 20:59 - |
Elrioth + Freya + Ragnarok
* nyílt játék * |
[41-22] [21-2] [1-1]
 Ügetésbe elindultam eléjük, kicsit messze voltak tőlem. Eltartott volna pár percig amíg ide érnek, vágtába váltottam és egyre gyorsabban haladtam előre. Amikor elég közel voltam bekanyarodtam eléjük és lefékeztem egy kis porfelhővel megajándékozva őket. Ragnarokra mosolyogtam és elmentem mögötte hogy Elrioth oldalához álljak. - Gratulálok, nem semmik voltatok. - Kacsintottam Elriothra majd eléjük álltam, néztem egy kis ideig őket majd fejemet oldalra biccentettem.- Én megyek, körbenézek pár helyen. Biztos találkozunk még Ragnarok. - Mosolyogtam rá a ménre.- Viszlát! - Köszöntem el és biccentettem. Hátat fordítottam nekik és lassú vágtába elindultam, nem volt pontos célom hová menjek csak mentem a szarvam után.
/ Freya el. / |
 Ragnarok értékelési produkciójára mosolyogva forgattam a szemem. Látszott hogy bejött neki, de végül is "csak egy jóindulatú kilencest" adott. Hogy "ne kámpicsorodjak el". Ezen nem lehet nem nevetni.
-Ó, minő megtiszteltetés, Ragnarok tábornok hogy így értékeli a gyakorlatot. Legközelebb csak az ön kedvéért fogok nagyobbat ugrani. Megfelel, uram? - végig vigyorogva mondtam ezt magasztos és alázatos hangon, miközben féltérdre ereszkedtem a mellső lábammal. Miután felálltam, nyerítettem egyet és büszkén néztem ügyködésem gyümölcsére. A szerencsétlenje alig tudott kikecmeregni a homokdűne közepéből és teljesenmeg volt zavarodva. Valószínüleg telen van a szája és a szemgolyója is abdulah-i homokkal. Legszívesebben utánarúgtam volna egyet, de túl szép volt a látvány. Elégedett voltam vele. Főleg akkor amikor nyünyörögve és szisszegve futott el a közelünkből. Hát ezt is elintéztük... Nem csak magamban vigyorogtam. |
 Elrioth kiáltására kénytelen voltam padlóféket venni, ugyanis a lendületem és a sebességem is hatalmas volt. Csúszva álltam meg, éppen a homokdűne előtt egy fél centire. ~ Hűű, ez meleg volt. ~ Fikszíroztam mereven a képemnek nyomódó homokbuckát. Majd egy bájos mozdulattal megszakítottam a belsőséges kapcsolatunkat, tüsszentettem egyet és kiráztam a fülemből a homokot. Csak ezek után sikerült időt szakítanom az Örökkévalóra. Nos ő nem úszta meg ilyen olcsón. Fortálisan karambolozott a dűnével. ~ Na ezt így kell csinálni! ~ Díjaztam a mutatványát.
- Hmm… lássuk csak. Megadnám a tízből tíz pontot, de azért a kivitelezésen még van mit javítani. Legyen egy jóindulatú kilences. Csak azért, hogy ne kámpicsorodj el itt nekem. Gyakorolj többet, úgy még sokat javíthatsz a technikádon! - Tanácsoltam neki. Kényelmesen átsétáltam a ló másik oldalára, Elrioth mellé.
- Most mond meg, csupán a végén rontotta el! - Csóváltam helytelenítően a fejem. - Ahh, ezek az ifjoncok… mindig csak a végéről felejtkeznek meg a mutatványoknak. Pedig az a legfontosabb! - Bámultam még egy ideig a lovat, remélve, hogy reagál, de úgy tűnt, a homokbuckával való találkozás eléggé letaglózta. Vagy beleszeretett, vagy beleszorult, mindenesetre nem mászott ki belőle, szóval érzékelvén a móka végét visszaindultam Freyához. |
~ Állj Freya.. ~ Parancsoltam magamra és megálltam nem messze a vadászcsapattól, kezdtem jobban lenni. Figyeltem a két mént, nem akartam csatlakozni a vadászathoz. ~ Elsőnek vissza kell nyernem az erőm. ~ Sóhajtottam egyett, Elrioth jelenete közben kicsit kikerekedett szemem. Gondolkozni kezdtem menjek vagy maradjak, nem szívesen hagyom itt Ragnarokot de nem akarok folyton a farára ragadni. Türelmesen vártam a folytatást és ha végeznek elköszönök. |
Szerencsére Ragesz vette a lapot és nem vette a felszólításomat parancsnak így bátran nekilódultam tervemnek. Teljes erőmből futottam, minden izmom megfeszítettem, még így is rendkívül közel éreztem magam a bolond lóhoz. Nem féltem, csak hajtott a kíváncsiság, ami a tervem végrehajtásának eredményére vonatkozott. A talajt már szinte nem is éreztem a lábam alatt, olyan gyorsan kapkodtam lépteim. Teljes felkészültséget szenteltem a feladathoz, hogy időben reagáljak, mert tudtam hogy a következő események iszonyat gyorsan fognak lezajlani.
-KILIMANDZSÁRÓÓÓÓÓÓÓ!!! - ordítottam hangosan (hangosan?! ördögi hangon! Bár az jó kérdés hogy miért pont ezt...) Olyan gyorsan közeledett a meredek homokdűne, hogy bármelyik pillanatban elérhettem. Az örökvaló a nyomomban. -Ragnarok, kanyarodj ki olda... - nem tudtam befejezni, mert elérkezett a pillanat. MOST VAGY SOHA! A legeslegutolsó századmásodpercben ugrottam fel. A lendülettől akkorát ugrottam, hogy pár pillanatra pegazusnak éreztem magam, komolyan. Ugrásom teljes egészében átrepítette a homokdűne meredek falát, így már csak a szélfútta hullámos részen értem földet. Gyakorlatilag most felmásztam(ugrottam?) a dombra, elméletileg pedig ezentűl így kell hegyet mászni. Az örökvaló a váratlan fordulatot már nem fogta fel és úgy, ahogy teljes erejéből futott, úgy csapódott bele a homoktenger közepébe. Gyorsan lejöttem a dombról és oldalról néztem tovább a "kedves kis barátom" vívódását a homokszemcsékkel...Elrioth, te egy idióta vagy... |
- Mert az veszélyes hely. De az én elmémen már nincs mit bomlasztani, szóval nem aggódom az ilyesmi miatt! - Vigyorogtam szélesen.
Csak futólag hallottam a Freya válaszát, azonban addigra már más kötötte le az érdeklődésem.
- Akkor szedd össze magad gyorsan, amíg én elintézek egy Örökkévalót! - A tervem hallatán még feldobódottabb lettem, mint amennyire úgy egyébként voltam.
- Okés - ordítottam, hogy Elrioth tudja benne vagyok a dologban, akármit is talált ki. Lehajtottam a fejem és még gyorsabb iramba kapcsoltam. Olyan lehettem, mint egy úthenger. ~ Tökéletesen Ragnarok. ~ Azért a szügyhez hajlított fejjel is igyekeztem szemügyre venni legújabb “barátom”. Nekem “barát” volt mindenki akit bele lehetett döngölni a földbe. |
- Miért pont a Nemesis barlang? - Kérdeztem Ragnarokot kíváncsian ránézve, óvatosan megráztam a fejem. - Nem nem, ez valami más.. - Mondtam a fáradságomat tekintve, kicsit meglepetten néztem a mén után. A másik mén akit magára hagytunk Rioth volt egy kivehetetlen alakkal. Ahogy ránéztem elkezdtem jobban szédülni és homályosabban látni. ~ Mi vagy ki ez? ~ Morogtam magamba, elindultam feléjük lépésben. Kezdtem úgy érezni hogy valami megszáll, fejemet a szügyömhöz húztam és mint aki nem kap levegőt folyton mélyen prüszköltem, lépéseim is egyre nehezebbek voltak. Nem tudtam mi fog történni de tovább mentem feléjük minden erőben összeszedve. |
Bár tőlem nem megszokott az efféle idétlenség, most mintha bekattantam volna és tovább hergeltem. -Gyere te hájas Kút-töltelék, tee, elborult agyú vízibajnok! Hányas voltál tornából? - Hehe, mondjuk lehet hogy ez az életem rovására megy, ezt mondjuk kétlem. Úgy tűnik, Ragnarok is beszáll a buliba. Hurrá, már ketten ökörködünk! -Ragnarok, te hátulról hajtsd amíg engem üldöz! Kitaláltam valamit... -rikkantottam hátra neki és egy hatamlas homokdűne felé vettdm az irányt. Úgyis prüsszögött, most meglátjuk, mennyire szereti a homoktengeri úszóleckét... |
- Akkor te sem jártál még igazán érdekes helyeken. A Lyacon… na az már valami. Bár én a Nemesis-barlangba szeretnék beszabadulni egyszer. Az vicces lenne. Bár a szirt sem olyan rossz. Remekül lehet nyaktörő tempóban lefelé csúszni az oldalán. Hogy az milyen buli!! - Freya furcsán fáradtnak tűnt. - Szerintem pihenj le egy kicsit. - Néztem rá. - Fáradtnak tűnsz, az meg a sivatagban sosem jó. - Majd felkaptam a fejem. ~ Hopp, egy idióta módjára rohanó és kurjantgató Elrioth. Tyű! Ő még engem is leköröz... ~ Bámultam utána döbbenten. ~ És mióta hagyom én az ilyesmit?! ~
- Én is, ÉN IS!!!!!! - Vágtáztam utánuk. - ÉN IS AKAROM!!!! - Nos nekem sem volt teljesen világos, hogy mit akarok pontosan, harcolni, vagy kergetőzni őrült módjára. Igazából nekem mindkettő egykutya volt. |
Kezdtem fáradt lenni és ez látszott rajtam, értetlenül néztem Ragnarokot. Bólintottam egyet, egy igazi sárkány. - A szirt közelében, az Alios ménes területein nézelődtem. A Cornusban is szétnéztem. - Oldalra fordítottam fejem és kicsit felemeltem. Furcsa érzésem támadt, hirtelen fáradt lettem és kicsit szédülni kezdtem mint akit elvarázsoltak. Vártam hogy Ragnarok mond valamit vagy elindulunk valamerre, kezdtem megunni a sivatag melegét és a sok homokot. |
Ragnarok és Freya elandalogtak. Én nem mentem utánuk. Minek? Tovább kóvályogtam a sivatag szélén. Nem tudtam miről beszélnek, de nem is érdekelt. Épphogy sétálni kezdtem, egy nagy porfelhőt pillantottam meg magam előtt. Egy nagy, sötét, termetes és lószerű valamit véltem felfedezni benne. Amint meglátott, (vagyis csak feltételezem hogy meglátott) egyből abbamaradt az oda-vissza dobogás, a homoktól való prüszkölés. Megálltam. Agancsa volt, amiről tollak lógtak, csapzott volt és démoni. Örökvaló?! Mi a túrós csuszát keres ez itt? Elvigyorodtam. Hirtelen megfordultam és futásnak eredtem nagy kurjongatások közepette.
-Jó volt az óceán? Vissza is mehetsz ha akarsz, hiányozni nem fogsz! - direkt vertem fel a port, mire a paca vette a lapot és utánam eredt. Csakhogy szerintem ő komolyan tette. Homokdűnéről homokdűnére ugrándoztam, vágtattam előle. Csöppet se féltem annak ellenére hogy ez a hülye az életemre tör... |
- Ja jó. - Nyugodtam meg rögtön. Arról én már régen elfelejtkeztem. S az ilyesmit csöpp egóm hajlamos magára venni.
A rajzát továbbra is érdeklődve szemléltem, istennek nem bírtam rájönni, mi a túrót ábrázolhat. Közelebb léptem, nem számítva arra, hogy a kanca felrántja a fejét, s végig karcol a szarvával. Elkezdett mentegetőzni, mire úgy nézhettem rá, mint borjú az új kapura. Idestova mindenhol különböző sérülések, karcolások borítottak. Régik és újak egyaránt. Az az egy már igazán nem osztott és nem is szorzott.
- Áhh, ugyan meg sem éreztem. Elfér a többi között. Igazi arzenálom van már belőlük. - Unos-untalan beszereztem egyet-egyet. Fölkaptam a fejem. - Héj, az nem fer, hogy, és amikor nem én rángatom a fejem, akkor is én sérülök meg, amikor én rángatom a fejem, akkor meg végképp! - Fürkésző tekintettel pillantottam rá. - Hmm… ez lehet valami varázslatos jel. - Ez egy újabb Ragnarok hülyeségnek hangzott, hisz értelme, na az nem sok volt.
Tovább fikszíroztam a rajzát, próbáltam hasonlóságot találni köztem és a mű között. Nem nagyon sikerült. Viszonylag ritkán néztem állóvízbe, de nem rémlett, hogy így néznék ki. Ellenben láttam benne a fantáziát.
- Hűen tükrözi a belsőm. - Állapítottam meg vigyorogva.
- Hidd el, nem sokat veszítettél. Bár az Eurayléban néha lehet találkozni érdekes tagokkal. S merre jártál, ha nem itt? - Tettem fel a kérdést egészen kíváncsian. |
Ragnarok nem nagyon volt képben, felálltam és izmaimat megfeszítettem egy mosollyal.- Nekem nem áll jól... - Mondtam hogy megértse magamról beszéltem, ahogy ő mondta nem áll túl jól. Fejemet lehajtottam a kis rajzomhoz majd gyorsan felkaptam mint egy kis csikó, elfelejtve hogy éles szarvam veszélyes másokra nézve. A mén közel volt így szügyét kicsit végig karcolta, szememet düllesztve néztem. - Egy kis karcolás, remélem nem fájt. Nyomot hagytam rajtad! - Néztem rá megbánóan. - Téged vázoltalak le. - Néztem a rajzra, ami inkább egy sárkányra hasonlított. Kicsi fej, nagy orrlyukak, két nagy szarv, és a kis szarvak orrán. Nagy szemek, elnevettem magam. ~ Mint egy bolond sárkány. ~ Ráztam meg a sörényem, nem mertem megkérdezni hogy megölné e őket. - Kerültem a Laynarvis ménest, eddig. Másfele jártam, nem volt még időm felderíteni a sivatagot, a kőtengert sem. - Magyaráztam közben fejemet ide oda dobtam mint egy bolond kanca. |
- Jajj, ugyan már. Régen el is felejtettem. - Az ijesztő az volt, hogy már tényleg nem tudtam pontosan miről is beszéltünk. ~ Oda se neki. Egészen biztosan megbocsájtok neki, mert oly’ jófej lovacska vagyok. ~ Amikor megemlítette a csatát, akkor ugrott csak be.
- Hogy, hogy nem áll jól?! Nekem minden jól áll! Mert én vagyok Ragnarok a híresen gonosz és legyőzhetetlen. - Düllesztettem ki a szügyem, teleszívván azt levegővel. Persze a mondottakat magam sem gondoltam komolyan, ám még bárhány lónak örömmel elmondtam volna, ezzel is jelezve nekik, az egóm nem szorul további fényezésre.
- Mit alkotsz? - Néztem kíváncsian az alakuló művére. Hálásan bólintottam a gyógynövényes nyilatkozatára.
- Hmm… Valamiről talán tudnom kéne? - Vigyorogtam pofátlanul. - A háború sosem változik, ahogy a harc sem. Nekem egyszerűen szükségem van rá. Csak a harcmezőn lehetek igazán önmagam. Rayat és Reyna már felnőttek. Eddig is elvoltak nélkülem, a háború nem változtat semmin. Sőt, igazából alig várom. Imádom a pegazusok vérét ontani! - A lelkesedés tisztán kicsengett a hangomból.
- Nem, nem keresek senkit. Amúgy sem hiszem, hogy sok értelmes ló mászkálna csak úgy a sivatagban. - Csóváltam meg a fejem az “ötlet” képtelenségén. ~ Nem egy népszerű hely. ~ |
- Értem, elnézést. - Mondtam fáradtan és én is elmosolyodtam. - Nem áll jól de egy csatához nem árt. - Közben szarvvammal próbáltam egy Ragnarokot rajzolni a homokba. - Valamelyik nap megkereslek a gyógynövényekkel. - Sóhajtottam. - Rayatot gyakran látom, nem gondoltam volna hogy a te fiad. - Lehetett látni rajtam egy kis meglepődötséget. - Laynarvis és Katopyris..Hmm. Neked nem kedvezne velük egy harc. - Gondolkoztam el hangosan. - Rayat helyes mint az apja. - Gondoltam vissza a Katopyris helyes ménjére. - Valakit keresni jöttél ide a sivatagba? - Tettem fel egy kérdést, Ragnarokon látszik hogy fontos mén itt a ménesbe. |
- Nem, de nem szeretem, ha az önbecsülésembe gázolnak bele. Tudod, ez olyan “ménes” dolog. Erre az egyre harapok. - Nem is igazán haragudtam rá, csupán csak jelzésértékűnek szántam. Ő is megfeszítette az izmait, s én alig bírtam ki nevetés nélkül.
- Azért ezzel ne villogj. Nem áll túl jól. - Mosolyodtam el szélesen. ~ Hogy mit csináltam?! Mióta mosolygok én?! ~ Nem igazán tudtam melyik lehet az ijesztőbb. A helyzet, vagy én mosolygás közben.
Óvatos elgondolkodással néztem rá.
- Hát… megköszönném ha megyógyítanál. - Jutottam végül döntésre a témában. Beszélgetésünk közben egyszercsak eldőlt, mint egy zsák krumpli.
- Hmm… - Jegyeztem meg, tömören és velősen, miközben lenéztem rá. Szemmel láthatólag jól elvolt, szóval én is magam alá hajlíttottam a lábaimat és kényelmesen melléereszkedtem.
- Oké. Rayatnak és Reynának hívják őket. A Katopyrisben élnek. - Erősen gyanítottam, hogy ezek után a külsejüket már nem kell hangoztatnom. - Hát… ismerem őket. De nem tudják, hogy én vagyok az apjuk. Ellenben jóban vannak velem. - ~ Hmm… ez pont annyira bonyolult, amennyire annak hangzik. ~
Szemmel láthatólag nem preferálta az ötletemet. ~ Akkor kimondva is éppen olyan hülyén hangzott, mint gondolatban. ~ |
Felnevettem. - Nézz rám, szerinted komolyan mondtam? - Ráztam a fejem olyan 'megsértődötten', Ragnarokot követve én is megfeszítettem izmaimat, alapból egy vékony törékeny kancának látszok. - A növényekért bármikor elmegyek szívesen, tudom hogy kell használni. - Fordítottam a fejem a táj felé, kicsit rosszulesett hogy ilyen komolyan vette. ~ Ne foglalkozz az érzéseiddel Freya! ~ Morogtam magamra, vékony lábaim nem bírták tovább az állást ebbe a melegbe. Oldalra dőltem a langyos homokba és nyakamat beledörzsöltem, néha-néha ránéztem közben. Kicsit játszottam a sértődött csikót. - Ismered őket? Hol vannak? Mi a nevük? - Soroltam kérdéseim. - Ha szeretnél egyáltalán beszélni róla. - Nyúltam ki a homokba, kicsit felhúzott szemmel néztem rá. - Térjünk vissza erre később...- Forgattam szemem. |
~ Huhh, hál’ istennek. Tartottam tőle, hogy valakit valóban meg kell kérdeznem az ügyben. ~
- Hidd el, megtalállak, ha akarlak. - ~ Én a kém! Nekem mindenhol van szemem! Muhaha... ~ Valószínűleg tényleg megtaláltam volna. Elég sokat kódorogtam ahhoz, hogy az ilyesmi ne jelentsen nekem problémát.
- Inkább a halál! Előbb leszek öngyilkos, minthogy megkérjek egy Forsantét. Begyógyulnak azok maguktól is. - Felszegtem a fejem, kihúztam magam és megfeszítettem az izmaimat. A kanca nevetségesen aprónak tűnt mellettem, én pedig mérgesen néztem le rá. Nem tudtam palástolni a nemtetszésemet. Azt hittem valami értelmes ötlettel áll elő, de ez nem sikerült. ~ Soha, de soha nem fogok könyörögni egy nyomorult Forsanténak! Inkább a megölése közben halok meg! ~
- Talán. - Fordultam el tőle. Még mindig az előző megszólalása járt a fejemben. Már csak a gondolatára törni és zúzni támadt kedvem. Na meg ölni. ~ Igen, sok lónak leszek még gyilkosa. Amint a háború eljövend végre! ~ Éreztem ahogy elégedettség jóleső érzése kúszik az ereimbe. Felpezsdült a vérem csupán a gondolattól is. ~ Háború... ~
- Meghalt - válaszoltam tömören. Ezt gondolom szomorúan kellett volna mondanom, de nem éreztem fájdalmat. Nem mintha nem szerettem volna, csak hát… én nem az a ló voltam, aki sírva fakad, még egy ilyen nagy veszteség ellenében sem. ~ Sosem fogom feladni a büszkeségem! Nem fogok megváltozni! Én örökre ilyen maradok. Alárendelem a céljaimnak, de sosem szabadulok meg tőle! ~
- Nem tudom. Mit akarsz tudni róluk? - Nem gyakran -szinte soha sem- beszéltem a csikóimról. ~ Bár ha kérdez, szívesen válaszolok neki. ~
- Szerezz egyet. - Vigyorogtam rá.- Győzd le, mutasd meg neki, hogy te vagy az erősebb, s követni fog egy életen át! - ~ Na jó, ez még tőlem is durva volt egy kicsit… ~ |
- Nem szükséges. - Mondtam tömören az oázist illetően. ~ Majd felderítem, lesz időm. ~ Gondoltam, nem lesznek fontos dolgaim a következő napokban úgy érzem. Lelkesen bólintottam. - Ha megtalálsz! - Nevettem, elvégre én mindig úton vagyok, vagy zaklatok valakit vagy csak ismerkedek a ménesekkel. ~ Legtöbbször csúnyán ismerkedsz Freya.. ~ Vallottam be magamnak hogy nálam az ismerkedés szép szó tetteimhez képest. - Ismerek egy gyógynövényt a Forsanték területén, egy bájos Forsante biztos segít a használatában. - Magyaráztam neki, nem tudtam mit mondani most a Cornussal kapcsolatban, megértettem őt. - Sok hullának leszel még az okozója!? - Jelentettem ki és kicsit kérdésként hangzott, kicsit lehajtottam a fejem. - Hol a párod? - Tettem fel a kérdést és ránéztem. - Nem mesélsz róluk? - Kérdeztem lágy hanggal, a csikóira gondoltam. -Egyenlőre egy mént szeretnék, csikókra nem gondoltam.- Kezdtem el kaparni a homokot. |
Szemmel láthatólag örült a víznek. Teljesen meg tudtam érteni. Az Abdulahban olyan tikkasztó hűség uralkodott -mint mindig- ~ huh. ~ Én is kortyoltam egyet a vízből.
- Lehetséges. Nem ismerem annyira jól a környéket. Nekem az is bőven elég, hogy tudom, itt van víz. De ha gondolod, megkérdezhetek majd egy nálam tájékozottabb lovat az ügyben. - ~ Hopp. Komolyan beverhettem valahova a fejem, ha ilyen udvarias és kedves vagyok. ~
- Ez jó hír. Majd megkereslek, ha ilyesmire vetemedem. Nos hallottam ezt azt némi háborús megmozdulásokról. Lehet egészen hamar sort keríthetünk rá. - Amikor végignézett rajtam és egyszer csak felcsillant a szeme, hát… furcsán kezdtem érezni magam. A szavai után az érzés csak fokozódott.
- Hmm… és mi lenne az? - A szemem sarkából figyeltem, ahogy megkerül, majd a fejem közelébe emeli a sajátját. Egy pillanatra a szemébe néztem, majd a szavai hallatán egy kicsit elfordítottam a fejem.
- Igen valószínűleg… csak az a baj, hogy a barátom, az egyetlen, megkért, hogy ne tegyem. - Thaurum volt az egyetlen, aki nálam a “barát” titulust viselte. Persze többekkel jóban voltam, ám csak Thaurumban bíztam meg igazán. Meg persze Lightban, de ő inkább a fiam volt.
- Azt mondod? - Húztam ki magam büszkén. ~ Azok is! ~ Düllesztettem tovább a mellem magamban.
- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet. Nekem van két csikóm, meg egy fogadott fiam aztán… - Nem igazán tudtam, hogyan fejezzem be. |
[41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
