|
Témaindító hozzászólás
|
2015.11.08. 10:03 - |
Al-Hattalar
* Nyílt játék. Bárki jöhet aki szeretne * |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 A mén válasza közben nem tudam nem észrevenni a szemében megcsillanó sötét árnyat.
Az egyre jobban zuhogó eső kezdett nagyon idegesítővé válni. A testem nagy része csupa sár volt, a sörényem vastag tincsekbe tapadt össze ~ ezért kellett vágtázni...? ~ morgolódtam magamban. A testemhez tapadó sár nem volt túl kellemes.
Amikor végre a ligethez értünk a mén lefékezett, fura, morgó hangokat hallatva. Meglepetten néztem rá, nem tudtam, hogy egy ló képes ilyen hangokat kiadni. Eddig csak haldokló lovakat hallottam hasonló hangokat kiejteni...
- Oké, menjünk... - a tekintetem követtem a mént, fura megérzésem volt vele és ezzel az úttal kapcsolatban... ~ talán jobb lett volna, ha mégsem jövök el növényeket keresgélni ~
Ha már idáig eljöttem, követtem őt. |
 A mén a mocsárról kérdezett. -Hát azért, mert itt élt vagy él egy szellem aki a fejemen lévő koponyával takarta el a sebeimet, és álítólag ez a koponya annó az ővé volt.- válaszoltam és a szememben megcsillant egy sötét árny. Vágtattunk tovább. Egyszer kétszer kirugtam a hátam mögé. Egyre jobban esett az eső és sötétedett az ég. -Mindjárt megérkezünk.- szólaltam meg. Hirtelen megláttam magamelött a mocsár képét. Nem tudom mitől megijedtem és lefékeztem majd ágaskodtam és egy hatalmasat nyerítettem. A kis koponya ami a nyakamban logott olyan hatást keltette mintha beszélne hozzám. Halgattam nem szóltam semmit, csak lihegtem és morgásra hasonlító hangokat adtam ki. Fura ilyen még sohasem fordult elő velem. A gondolataim oda-vissza cikáztak. Csak álltam ott csendben és nem szóltam semmit, majd elindultam lépésben. - Gyere menjünk!-szóltam a ménnek. |
Nem tudtam, hogy a mén csak rám akar ijeszteni, vagy valóban olyan rémes helyre megyünk... Eléggé komolynak tűnt, amikor erről beszélt. ~ Mégis mi lehet ennyire rémisztő abban a mocsárban? ~
Vágtában követtem őt ~ Ez a ló folyton rohan valahová? ~ Még mindig nem értettem a sietség okát. Rendben, esett az eső, de akkor is... egy ennyi eső még senkinek sem ártott.
Ahogy tovább haladtunk az ég egyre sötétebbé vált. Kezdett rossz előérzetem lenni - Miért is nevezed szellem mocsárnak? - kérdeztem, miközben mellé vágtattam.
Lassan engem is kezdett ellepni a sár, vágta közben egyre sárosabb lettem. |
A mén indulásra szólított. - Hát én végeztem. Gyere elvezetlek, de tudd arra a vidékre csak erős lelkek képesek megmaradni!-mondtam és felemeltem a magasba a nyakam. Patámmal a földet kapartam és indulásra éheztem. -Gyere!-nyerítettem oda, majd vágtába ugrottam és lassan, de biztosan vágtattam. Sörényem és hosszú farkam a szélben cikázott. Az eső egyre jobban esett. Szinte már sárban vágtattam. Lábam tiszta sár lett, még a hasam alja is. Vágtattam néha néha még fel is nyerítettem. A ménre nem is figyeltem. Ha követ akkor követ: Ahogy közeledtem a szellem mopcsár fele az ég még jobban sötétedett. -Gyere!-nyerítettem ismét. |
A mén nem éppen olyan választ adott, amilyenre számítottam ~ szellem-mocsár ? ~ egyre kíváncsibb lettem, hogy mégis milyen helyre fog vezetni. Elég kevésszer jártam erre, ilyesmi helyet még nem láttam itt.
Amíg ő a sárban játszott én körbenéztem a földön. Megérintettem pár nekem tetsző növényt, amitől azok eltűntek. Remekül éreztem magam, miközben keresgéltem a növények között, látszólag a mén sem unatkozott mellettem - a sárban hempergett, akár egy kiscsikó... így nem tűnt túl agresszívnak. Lassan teljesen megnyugodtam, nem úgy tűnt, mint aki ártani akarna nekem.
Csak akkor néztem fel, amikor a mén hozzám szólt. A szőrét vastag sárréteg borította, a látványától akaratlanul is megjelent egy halvány mosoly az arcomon - Még nem tudom. Annak, aki majd rászorul. Ha valaki súlyosan megsebesül, nincs idő növényekért szaladgálni, addigra már túl késő lehet neki.
-Ha te si végeztél, indulhatunk tovább. |
A mén követett és egy kérdéssel lepett meg. -Hogy hova megyünk?! Hát egy olyan helyre ahol egy kicsit koszosak leszünk. Én csak szellem mocsárnak hívom.-mondtam és megálltam. -Amíg én lepihenek te nézegetheted a növényeket.- horkantottam majd megálltam. Lassan az ég homályba borult és esőcseppek hulltak alá az égből. Legalább a fejem nem lesz vizes. Pár pillanatig még álltam majd lefeküdtem a földre. Amíg Nova növényeket nézegeti addig én pihenek. Ráérősen akár egy kiscsikó hempergőzni kezdtem. Az eső egyre gyorsabban esett és a föld vizesedni kezdett. Ahogy hemperegtem a sár egyre jobban gyült alattam és a szép száradt szőröm már a sártól tapadt. Felálltam és odaszóltam a ménnek. -Mégis kinek kell a gyógynövény?-kérdeztem. |
Ráérős, nyugodt léptekkel követtem a mént. Talán még jó is, hogy összefutottunk, így gyorsabban végzek, hiszen ő biztosan jobban ismeri a környéket, mint én. Legbelül azért kicsit feszült voltam, mégis egy idegen ménes tagja volt, és idegen helyen vagyok, ki tudja, hogy hova fog vezetnie engem? Ezt az érzést igyekeztem elnyomni magamban - mindez kívülről nem látszott rajtam. - hová megyünk? - kérdeztem barátságos hangnemben. Nem árt egy kis óvatosság... főleg azután, hogy a húgomat is egy túllelkesült agancsos határőr sebesítette meg.
A mén nemsokára ügetésre váltott ~ minek ennyire sietni? ~ sóhajtottam ráérősen magamban, de azért én is ügetésre váltottam és beértem Al-Hattalart. Ha már együtt keresgélünk igazodnom kell a tempójához.
Mikor beértem őt, visszaváltottam sétáló tempóra. Útközben a természetet figyeltem, hátha találok valami felhasználhatót. A gyógyító rang számomra nem csupán a gyógyításról szólt -bár ez kétségtelenül fontos része volt - engem elsősorban a mágia érdekelt. Titokban nem csupán gyógyszereket készítgettem a barlangomban. - nem bánnád, ha kicsit lassabban haladnánk? érdekelnének a növények... itt rengeteg fajta van... - pillantottam oldalra a ménre. |
A mén megengedte, hogy veletartsak. Így legalább figyelhetem, hogy esetleg nem kém. Patáimmal a földet kapartam és hátranéztem a víz mint mindig ugyanúgy hömpölygött és hullámzott. - Akkor menjünk! Én tudok egy jó helyet, ahol ilyesmi virágok vannak.-mondtam majd elmentem a mén mellett. Nem is figyeltem hátra, csak mentem. Valyon minek kell neki olyan virág? Pár lépés után farkamat feltartva akár egy arab ló ügetésbe váltottam. Lábaim alatt a föld porzott és dübörgött. Hosszú sörényem és a nyakláncom csak cikázott jobbra balra a levegőben. - Aztán le ne maradja!- nyerítettem hátra. Pár lépés után újra lépésbe váltottam és felnéztem az égre. Az égen szépen lassan esőfelhők gyülekeztek. Szuper újra csurom víz leszek! |
A mén megismételte amit mondtam, mire kicsit szigorúbban néztem rá. Nem tudtam, hogy gúnyos céllal tette-e. Ezek a növények rengeteget segíthetnek a beteg lovakon, akár az életüket is megmenthetik. - igen, az vagyok - feleltem már barátságosan - egy kék virágot, hegyes szirmokkal és tüskékkel - a tekintetemmel követtem Al-Hattalar mozdulatait. Egy határsértőhöz képest egész kedves fogadtatást kaptam. Attól féltem, hogy rám akarnak majd támadni, vagy valami hasonló... előfordult már ilyen. A húgomat is egy túl harcias határőr sebesítette meg. Azokat a sebeket egész életén keresztül viselnie kell, rajta már nem segíthetem...
- Nem, velem tarthatsz - szívesen keresgéltem volna egyedül, ahogy általában, de a Cornus területén egy Cornus harcost nem kérhettem, hogy hagyjon magamra. Az enyhén gyanús lett volna. Még azt hitte volna, hogy kémkedni akarok, vagy valami hasonló... |
-Egy növényért?!-mondtam és felvettem aegy laza testtartást. -Akkor ha jól gondolm te gyógyító lehetsz.- léptem közelebb a ménhez. Talán segíthetnék neki, vagy inkább ne? De valyon milyen növényt kereshet? - gonhdolkoztam majd hangosan is feltettem a kérdést. -Milyen növényt keresel, Nova?-mondtam majd a hátam mögé néztem a vízre. A víz tükre gyönyörűen hullámzott. Lehajoltam a földre és fújtam egyet. Sörényem és szőröm már majdnem megszáradt. Felemeltem a fejem és újra megtörtem a csendet. - Én harcos vagyok a Cornus ménesben, és épp prtyáztamm. De nem bánod ha esetleg elkísérlek?-kérdeztem. A hangom mély volt és rekett. Persze ezzel nem megijeszteni akartam a mént. A kis koponya a nyakamban csak lógott és lógott, csurom víz volt.-Ah!-sóhajtottam egyet, majd Novára néztem. |
A mén látszólag nem akart rám támadni. - Nova - válaszoltam röviden. A teljes nevem túl fomális lett volna ehhez a találkozáshoz, tekintve, hogy én vagyok a határsértő. - Csak egy növényt keresek... - feleltem. Ez egy cseppet furcsa válasznak hatott, ahogy visszagondoltam, de ez volt az igazság. A mén felsőbbrendűnek próbálta mutatni magát, de nem érdekelt. Én nem változtattam, meg a testtartásom, de ennek ellenére is enyhe büszkeséggel álltam. Nem akartam teljesen megalázkodni az idegen ló előtt, ám kihívni sem akartam őt - inkább a köztes megoldást választottam - Nem maradnék itt sokáig, nem akarok bajt - tettem hozzá megerősítésképpen, hogy valóban békések a szándékaim. Ha a mi területünkön is megtalálható lenne ez a növény, nem jöttem volna ide, megszegve ezzel a szabályokat. |
A távólból egy lovat pillantottam meg. Érdekes színezete kitűnt ahogy tájból. -Üdv!-mondtam és kihúutam magam. Pár pillanatig nem szóltam, de a csendet megtörve egy kérdéssel rukkoltam elő.- Kihez van szerencsém és mit akarsz itt?-mondtam majd a szemébe néztem. Sörényemből még mindig csöpögött a víz. Valyon egy vándorhoz van szerencsém vagy egy ménestaghoz.- gondoltam és izmaimat megfeszítve álltam. Hirtelen azt sem tudtam, hogy most mi legyen a reakcióm így hát továbbra is felsőbrendűnek mutatva magam álltam fejemet a magasba emelve. - Al-Hattalar vagyok!-szólaltam meg és horkantottam egyet. |
Végül úgy döntöttem, hogy mégis átmegyek a Cornus területére gyógynövényekért. Reméltem, hogy egy ménestaggal sem fogok találkozni. Nem szerettem más ménesek területére átlógni, de néha muszáj volt... Nemesis barlangjánál lassítottam. Tudtam, hogy mindjárt a határhoz érek. Az Ewan tónál általában sokan vannak, ami nem is csoda, hiszen valóban gyönyörű és kellemes hely.
A tó körüli fáktól nem láttam, hogy lesz-e társaságom. Óvatosan haladtam, mintha bármikor rám támadhatnának. Amikor már majdnem kiértem lassan körbenéztem. Pár méterre tőlem egy mén állt - feltehetőleg Cornus tag nincs szerencsém... sóhajtottam magamban. Eddigre feltehetőleg már észrevett engem, ezért előrébb léptem pár lépést, hogy teljesen kiérjek a fák rejtekéből. Reméltem, hogy nem fog rögtön rám támadni... bár meg tudom védeni magam, nem szívesen harcolok másokkal. - üdv - köszöntem rá barátságosan hátha nem túl harcias reménykedtem, de a fejét díszítő koponya nem ezt sugallta... |
A tó egyik legmélyebb részében lassan lépésben haladtam. Olyan mély volt, hogy csak a nyakam és fejem látszodott ki. Az elöttem levö homályt kémleltem, hogy esetleg mikor tűnik fel elöttem a part. Lépésből ügetésbe váltottam és lassan de biztosan előbukkant egy kis nádas.
- Ha van nád akkor van part!-gondoltam és sietösre vettem a dolgot. Egyre jobban közeledtem a parthoz amikor a parton megjelent az a szellem aki annó segített a sebeimen és eltakarta a fejemen lévő hegeket. Én megáltam majd felemeltem fejemet és egy hatalmasat nyerítettem. Egy pillantás alatt a szellem eltűnt.
- Valyon mit akarhat?- mondtam és elindultam ezuttal már vágtáztam. Bár a vízben elég nehéz volt, de hamarabb kijutottam a partra. Sörényem csúnyán összetapadt és csöpögött róla a víz. Körülnéztem és nem láttam senkit és semmit. Szép lassan leráztam a szörömről a vizet, de még így is maradt rajta. |
Al-Hattalar
* Nyílt játék. Bárki jöhet aki szeretne * |
[75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
